48. évfolyam, 2002. 3. szám

Archívum

Palotai Mária

A magyar irodalmi élet központosított módon fejlődött a kiegyezés után, ami abban is megnyilvánult, hogy az irodalom intézményei elsősorban Budapestre összpontosultak. A trianoni döntés után, a román uralom alá kerülve, Erdélyben is ki kellett alakítani ezeket az intézményeket. Itt viszonylag könnyebben bontakozott ki az irodalmi élet, mint a Felvidéken vagy a Vajdaságban, mivel gazdag hagyományra és előzményre építhetett. Elég felidéznünk a történelmi múltú magyar iskolákat, kollégiumokat, az irodalmi és közművelődési társaságokat. Viszont nyomdára, kiadóvállalatra, folyóiratokra és mindenekelőtt közönségre, olvasókra volt szükségük az erdélyi magyar íróknak. Pár év alatt sikerült megteremteni az irodalmi életet támogató környezetet, s nem véletlen, hogy ezt a korszakot nevezik az erdélyi magyar irodalom hőskorának. Ebben a korszakban egymás után indultak az új folyóiratok, hetilapok, bár gyakran egy-két szám után, főleg anyagi nehézségek miatt több közülük megszűnt. A kiadói vállalkozásokból is csak kettő tudott hosszabb ideig életben maradni: az 1920-ban alapított konzervatív Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. és az 1924-ben létrehozott Erdélyi Szépmíves Céh^1. A kiadói vállalkozások szép példája még a rövid életű Haladás Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság.

A konzervatívoknak tehát már volt kiadójuk. A Kós Károly köré csoportosult radikálisok (Paál Árpád, Szentimrei Jenő, Zágoni István, Nyírő József) viszont nem mondhatták el magukról ugyanezt. A Néppárt Bánffyhunyadon tartott megalakuló gyűlésén a pártprogram mellett egy olcsó és színvonalas néplap kiadását is megszavazták. Kós Károly és barátai a megvalósításhoz bankkölcsönt vettek fel 1921-ben, hogy egy független irodalmi vállalatot hozzanak létre a haladó gondolatok terjesztésére. Így született meg 1921 őszén a Kaláka Irodalmi Vállalat Bt., az első romániai magyar könyvkiadói szövetkezés. Tőke hiányában néhány könyvet adtak csak ki (Pl. Sipos Domokos: Istenem, hol vagy? c. novelláskötetét), és Vasárnap címen megjelentették a néplapot is. A Vasárnap mindössze 16–20 oldalon, kis formátumban hetente jelent meg. A lap élére Benedek Eleket hívták meg, felelős szerkesztője és illusztrátora pedig Kós Károly lett. Az önálló Néppárt megszűnésével a Vasárnap elveszítette létjogosultságát. Kós Károly lemondott a lap szerkesztéséről és azt tulajdonjoggal együtt átadta Szentimrei Jenőnek, aki Benedek Elekkel közösen létrehozta a rövid életű Haladás könyvkiadót.²

A szemben álló írói csoportokat sikerült egy rövid időre összebékítenie az 1923. május 1-jén megalakult Haladás Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaságnak, mely három kiadóvállalat (Ellenzék Rt., Lapkiadó Rt. és Minerva Rt.) közreműködésével jött létre, Szentimrei Jenő igazgatása mellett. A társaság kiadásában jelent meg a Pásztortűz és a Vasárnapi Újság.³

Az irodalmi bal- és jobboldal szellemi és anyagi erőinek összefogásának gondolata a segesvári Petőfi-ünnepségen született meg a kalákások és Benedek Elek találkozásakor még valamikor 1922 őszén. A Vasárnap 1922. november 12-i számában az írókhoz intéztek felhívást: „A Kaláka Irodalmi és Lapkiadó Vállalat Bt. kebelében tömörült magyar írók elérkezettnek látták az időt, hogy kibontsák az egyetértés zászlaját.... Erre a nagy önvédelmi harcra hívja egy táborba a Kaláka Románia magyar íróit, s e harc eredményes lefolytatásához a magyar műveltség egyetlen nagy érdekét szívén viselő közönség támogatását kéri. Megindultunk mi, írók keskeny gyalogúton, összeadtuk a szájunktól és gyermekeink szájától megvont falatot, áldoztunk fáradságos lótás-futással és ingyenmunkával. Megtettünk mindent, ami tőlünk telt. És megtesszük a jövőben is: dolgozunk, írunk, agitálunk, hogy politikamentes, tisztán irodalmi és a közönség nevelését célzó, ismeretterjesztő fórumát megteremtsük Erdélynek, minden tehetség bevonásával.... A szép fejlődésnek indult erdélyi magyar irodalom fennmaradásának, szerves és hasznos irányú továbbfejlődésének csak ezt az egyetlen útját láttuk mindenki szempontjából elfogadhatónak. Aki ebben egyetért velünk, jöjjön velünk.” ⁴ Az aláírók: Benedek Elek, Kós Károly, Nyírő József, Paál Árpád, Szentimrei Jenő és Zágoni István. A közönséghez is intéztek felhívást, amelyet már 38 erdélyi magyar író írt alá, köztük a fentieken túl: Áprily Lajos, Berde Mária, Molter Károly, Gulácsy Irén, Sipos Domokos. Tervbe vették a Vasárnap képes hetilappá való átszervezését és Corvin-könyvtár című könyvsorozat indítását is.⁵ Benedek Elekhez írt levelekből kitűnik, hogy az új kiadó megalakulása nem ment könnyen. Szentimrei Jenő november 24-i levelében így írt: „a Minerva környékén csoportosuló írók nagyon szépen bejöttek a boltba, addig a Minerva spiritus rectorai elkezdtek dolgozni a hátunk mögött, hogy ez a szépen induló egyesülés ne sikerüljön.”⁶ 1923 januárjára körvonalazódni kezd a megállapodás: „A három vállalat, név szerint a Minerva, Lapkiadó és Ellenzék Rt. mint kültagok belépnek egyenként, az első esztendőben havonta befizetendő 25 000 lej készpénzzel. Ezenfelül apportképpen a Minerva 80 000 lej értékben hozza a Pásztortüzet, a Lapkiadó 60 000 lej értékben hozza a Vasárnapot. Az Ellenzék pedig a második esztendőben, ha a vállalatot életképesnek látja, további 50 000 lej készpénzt hoz. A vállalat ügyeit egy hat tagból álló ügyvezetőség intézné. Ebbe egy-egy tagot a három vállalat, egyet az írók, egyet a mecénások delegálnának, a hatodik lenne a vállalat ügyvezető igazgatója. ... Az új vállalat csak akkor indul meg, ha összesen ötszázezer lej értékű üzletrész lejegyezve, s ebből kétötöd rész befizetve rendelkezésre áll. Most ezt a megállapodást írásba foglalva terjesztjük még e héten az Ugron-féle nagybizottság elé, azután teljes gőzzel nekilátunk az aláírók gyűjtésének, illetve a már eddig jelentkezettek pénze behajtásának. Még csak egy nem jelentékeny bökkenő van: az új vállalat neve. A Minervának ti. az volt az első kívánsága, hogy a Kaláka név helyett másikat keressünk, mert az szerinte »kompromittált«.”⁷ Walter Gyula februárban az elnevezésről azt írja: „A Kaláka-társaság neve tudomásom szerint nincs még véglegesen megállapítva. Jelenleg az egyesülés tényleg a Haladás nevet viseli, de ezt a nevet nem Sándor proponálta.”⁸

Benedek Elek lányához, Flórához írt 1923. április 24-ei levelében megemlítette, hogy „Kolozsvárra készülök, ahol máj. 1-én lesz a Kaláka-Haladás kiadótársaság alakuló gyűlése, melyen nekem kell elnökölnöm.”⁹ Lengyel Tamás hagyatékában pedig fennmaradt az elnöki megnyitó fogalmazványa Cimbora fejléces papíron, utólag ráírva Benedek Elek írásával: „A Haladás alakuló gyűlésére elnöki megnyitó lett volna, ha a gyűlésről – le nem késem.” Érdemes ennek a beszédnek néhány gondolatát idézni: „Ha majdan megírják az erdélyi magyar irodalom történetét, 1923. május mellett nem haladhat el szó nélkül a történetíró... Ímé, oly sok viszály után egy táborba verődtünk, egy nagy és szent célnak szolgálatába szegődtünk: megtartani az erdélyi magyarságot az ő magyarságában; megőrizni az erdélyi lelket az ő hamisítatlan tisztaságában. ... A zászló ki van bontva: Haladás a neve. Szebb és az erdélyi hagyományokhoz méltóbb nevet nem találhatnátok. Egyenes vonalban előre! Semmi ide-oda ugrándozás. Erre nincs időnk. Meg kell találnotok az utat az erdélyi lélekhez. S bizony mondom, e lélek által megtaláljátok az egész világ lelkéhez is, mint ahogy a világirodalom nagyságai nemzeti karakterükhöz való hű ragaszkodással is megtalálták. És becsüljétek meg a velünk egy földön élő népek irodalmát, hogy ők is megbecsüljék a miénket. Ne haladjunk el egymás mellett idegenül, mintha tengerek választanának el.”¹⁰

A Pásztortűz 1923. évi 23. és 24. számaiban értesíti olvasóit az átalakulásról: „A Pásztortűz május hó 1-jével a Haladás Lap- és Könyvkiadó Bt. tulajdonába ment át. A Haladás az erdélyi magyar szellemi termelés anyagi megalapozását és európai színvonalra emelését tűzte ki maga elé célul. Ezért az összes erdélyi magyar írókat egyesítette a maga keretein belül, s lapjaival és kiadásra váró könyveivel minden tehetségnek szóhoz juttatására és a közönség szellemi igényeinek teljes kielégítésére törekszik.”¹¹ A nagy célok megvalósításához az olvasóktól kértek áldozatot. Az előfizetési árakat éves szinten például a duplájára emelték (eddig egész évre az előfizetés l60 lej volt, 1923 májusától pedig 320 lej). Az emelésre azért volt szükség, mert az eddigi előfizetési ár a nyomda- és papírköltségre is alig volt elég, a munkatársak honoráriumára, a szerkesztőség, az adminisztráció terheit már nem fedezte. A Haladás ilyen mértékű ráfizetést viszont nem tudott magára vállalni.¹² Augusztus 1-jével Reményik Sándor lemondott a főszerkesztőségről. Indokként a rossz egészségi állapotát és a laptulajdonosi változást hozta fel. „A Pásztortűztől megválnom nagy, komoly, sokszorosan átgondolt elhatározásomba került és nem volt könnyű dolog” írta búcsúszavában.¹³ Az új főszerkesztő Nyírő József lett, aki terveiről „Az új küszöbön” című cikkében számolt be az olvasóknak. „A Pásztortűz átalakulását, helyesebben megnövekedését, nagy, a magyar kultúra vitális érdekei tették halaszthatatlanul szükségessé. ... Ma Európa négy államában elosztva kiáltoz életéért a magyar szó és sehol sem bírja múltjához és hivatottságához méltóan kifejezésre juttatni önmagát. Öt esztendei kínos vergődés alatt több kísérlet történt arra nézve, hogy a kultúránk életképes fóruma megalakuljon. A szegénységünktől elszakított gazdasági erők kimúltak, folyóirataink, mint lőtt galambok, lehullottak, a magyar könyv nem képes megszületni, az író mesterembernek kényszerült, a művész éhezik, a tudós napszámosnak állott, a költő nem impressziót, hanem száraz ágat kapar össze a kincsek között. Vigasztalan madáchi perspektíva ez, mely valósággá lett. A három utódállam területén mindössze a Pásztortűz az egyetlen irodalmi és művészeti folyóirat. ... Ilyen előzmények után találtak egymásra Erdélyben az emberek és így alakult meg az írók egységes frontja a közös cél érdekében. Világnézeti, faji vagy egyéb elválasztó különbségtevések nélkül... aránylag rövid időn belül együtt volt a minimális tőke, amellyel az irodalmi élet megindulhatott »Haladás« név alatt. ... Ezen a ponton nekem jutott a kötelesség, hogy a Pásztortűz félhavonkint megjelenő új formájában a szellemi vezetést átvéve, megtegyem az előkészületeket.”¹⁴

Nyírő József munkájához írótársai segítségére és új írásaikra számítva, a „Haladás” levélpapírján írt 1923. július 23-ai keltezésű körlevélben fordult hozzájuk. „A Pásztortűz szerkesztését a mai napon átvettem. Ehhez az erdélyi irodalom és írók érdekeinek képességeim szerinti előmozdítása volt a legfőbb irányadó. ... Szellemi és anyagi érdekeiteket meg fogom védeni. ... Ezzel szemben azonban, mivel saját érdekeinkről van szó – minden író kötelességének fogja ismerni, hogy a Pásztortűz érdekeit saját körében a legodaadóbban képviseli és ismerősei körében propagandát indít, melynek eredményeképpen biztosan számítunk minden munkatársunk után legalább húsz előfizetőre.”¹⁵

Nyírő József Benedek Eleknek augusztus 11-én írt levelet, melyben a segítségét kérte: „Drága Jó Apám! Éppen fülig vagyok már a Pásztortűz-szervezéssel. Könyörüljön meg rajtam és segítsen ki. Amit feledhetetlen ott-tartózkodásom alatt élőszóval is kértem, íme illedelmesen írásban is megismétlem. Drága Apámat semmiletteképpen nem nélkülözhetjük. Instálom, lépjen a gárda élére és pártfogoljon minket minden tekintetben. Szidjon, tanácsoljon, vezessen; de azokból a műremek szép mesékből is küldjön. Már az első számban szeretném a Tündér Ilona mását leközölni: a tudatos népléleknek és nyelvnek egy ilyen műremek poézisét”¹⁶

A szervezés nehézségeiről panaszkodott Szentimrei Jenő is Benedek Eleknek 1923. augusztus 2-án kelt levelében. „Reményik távozása után súlyos csaták színtere másfél szobából álló kisded szerkesztőségem. Arról van szó, hogy szeptember nyolcig szüneteltessük a Pásztortüzet, mert addig a megfelelő anyag híján úgysem tudunk többet adni a réginél, tehát felesleges pénzpocsékolás hetenként ötezer lej nyomdaköltséget kihajigálni az ablakon. A csaták eredménye már eldőlt, a lap szünetelni fog, de a Minerva erősen felbőszült azon, hogy mindenáron jó lapot akarunk csinálni a Pásztortűzből, és ennek eredménye valószínűleg az lesz, hogy négy-öt vénkisasszonyt felbujtogatnak az előfizetés visszamondására. Annyi baj legyen, nekifogtam Szlovenszkó és Jugoszlávia megszervezéséhez. Ami elvész esetleg a réven, majd bejön jobb valutában a vámon.”¹⁷

A Pásztortűz 32. számában a Haladás Igazgatósága be is jelentette a fentieket az olvasóknak: „a következő kettős számunk már az új alakban, szeptember 8-án, fog megjelenni. Hiszünk abban, hogy a rövid szünetért a legbővebb kárpótlást az új alakban megjelenő Pásztortűz tartalmas és változatos, testes füzetei fogják nyújtani önmagukban.”¹⁸ A Pásztortűz új formájában négy íven (64 oldalon) és az eddigi heti megjelenés helyett kéthetente jelent meg. A 33. számmal újra indult a lapszámozás. A folyóirat négy részre, négy rovatra tagolódott: I. Szemle, II. Vers, III. Elbeszélés, IV. Regény. A római számokon belül külön lapszámozás folyt, mely meglehetősen zavaró a mai olvasónak, bár eredeti célja az volt, hogy a félév végén külön-külön szedve és az azonos rovatokat együvé kötve négy önálló kötethez jusson az olvasó.

Ugyancsak e számban közölték, hogy „Jugoszlávia bejelenti csatlakozását a Pásztortűzhöz.” „Most újabban az erdélyi irodalmi élet stabilizálására, felfrissítésére praktikus célkitűzéssel egy erőteljes mozgalom csatlakozott a fanatikus erdélyi írók mellé, akik a négyévi hiábavaló munka után rájöttek arra, hogy abszolút irodalmi értékű lapot csak egyet bír el Erdély és az egyet is úgy, hogy Szlovenszkó és a Vajdaság segíti ebben. A mozgalom első eredménye: a Haladás kiadóvállalat, amely a Vasárnapi Újságot és a Pásztortüzet adja ki Kolozsváron. A kiadóvállalat, amelyet Jugoszlávia és Csehszlovákia magyarsága részéről is ki akarnak egészíteni, betéti társaság formájában épült. A Haladás köré csoportosult írók, hogy a kiadott irodalmi lap nívóját emeljék és a lapot kiegészítsék, elhatározták, hogy munkaközösségbe lépnek a szlovenszkói és vajdasági írókkal, akikkel együtt, közösen kielégíthetik a három országrész magyarjainak szellemi szükségleteit.”¹⁹ A verzón ezentúl meg is jelent a vidéki szerkesztőségek (Áprily Lajos: Nagyenyed; Berde Mária: Marosvásárhely; Endre Károly: Temesvár; Gulácsy Irén: Nagyvárad és Tompa László: Székelyudvarhely) felsorolása után, hogy jugoszláviai képviselő: Arányi Jenő, jugoszláviai főbizományos: Szabadka, Kurir lapterjesztő vállalat, Szabadka, majd a csehszlovákiai képviselő neve: Fábry Viktor, evangélikus lelkész, Eperjes.

A kiadó sikereiről így számolt be októberi és decemberi leveleiben Szentimrei Jenő: „A Haladás, Istennek hála, szépen fejlődik. Egyre több a reménység a megszilárdulásához. A múlt hónap deficitje (a Pásztortűzzel együtt) alig haladta meg a 10 000 lejt, amire máris van fedezet az új előfizetők és hirdetőkből.”²⁰ „A Pásztortűznek a jeles Molnár Aladár akvirál most előfizetőket, már gyűjtött is jó néhányat, azonban újabban már tisztára zsarol a jutalékkal. Mihelyt a kikötött 100 előfizetőt leszállítja, meg is szakítom vele az összeköttetést.”²¹ … „A karácsonyi számaim, különösen a Pásztortűzé, szépen sikerültek. ... a Pásztortűz első ízben fogja igazán az irodalmi egységet a maga teljességében dokumentálni, s ennek azt hiszem, jó hatásai lesznek. Reményik Sándortól Ligeti Ernőig együtt szerepelnek a múlt leggyűlölködőbb ellenségei. És jó írásokkal szerepelnek.”²²

A Pásztortűznél az állandóságot Walter Gyula személye jelentette. A Haladás Bt. nevében Szentimrei Jenő a maradásra kérte fel: „Az igazgatóság megbízásából, de a magam nevében is tisztelettel felkérem, hogy a jövőben éppen olyan buzgalommal és ügyszeretettel szolgálja jelenlegi állásában az erdélyi magyar irodalom ügyét, mint azt a múltban is tette...”²³

A Pásztortűznél történt változások többeknek, például a konzervatívoknak, nem tetszett. „Reményik távozását élénken tárgyalják Udvarhely vármegyében, amint nekem Bányai János mondᔲ⁴ – írta Benedek Elek Szentimrei Jenőnek. „Sándortól nemrég kaptam hosszú levelet, gondolhatja, mennyire meglepett és megtört a híre, hogy nem szerkesztője tovább a lapnak”²⁵… „Magának elmondhatom: az itteni kevés előfizető a Sándor távozása után egyedül a Maga felelős szerkesztőségét tekintve nem küldte vissza a lapot, de olyan is akadt, aki a Bartalis versektől annyira megvadult, hogy semmi rábeszélés, kötelességre hivatkozás nem használ” – írta Szentmihályiné Szabó Mária Walter Gyulának.²⁶ De Tamási Áronnak tetszett az új lap „A Pásztortűz jár a Vasárnapi Újsággal együtt. Szépen nívóra van koppintva, pedig ez ördöngösen nehéz abban a kétfelé húzó világban.”²⁷ A Haladás kiadásában megjelenő Pásztortűznél először publikált a már fent említett Bartalis Jánoson kívül: Franyó Zoltán, Kádár Imre, Kós Károly, Lakatos Imre, Ligeti Ernő, Paál Árpád, Zágoni István. Tehát szinte az összes Kalákás most kapott lehetőséget, hogy a Pásztortűzben írhasson.

A 39–40-es dupla számban hírt adtak arról, hogy „A Haladás kiadásában a karácsonyi könyvpiac értékes újdonságaiként jelentek meg rendkívül ízléses kiadásban, Tóth István festőművész artisztikus címlapjaival, a Haladás első kiadványai: Petelei Istvánnak a nagyszerű erdélyi írónak kiadatlan regénye: Egy asszonyért és Berde Mária elbeszélés kötete: Vízen a hold címmel.”²⁸ Még négy művet tudott kiadni fennállása alatt a Haladás: Győri Erzsébet: Isten és nő; Jávor Béla: Krizantém; Pap József: Első könyv és Murányi Győző fordításában Wells, H.G.: A mélyben c. kötetét.

Szentimrei Jenő 1923. november 22-én kelt levelében Benedek Eleknek beszámolt a Haladás közgyűléséről. A gazdasági nehézségekről írt: „A pénzkrízis miatt mindenki nehezen fizet, vagy egyáltalán nem. Hiába forgatunk meg havonta kétszázezer lejt, hiába tudjuk kimutatni, hogy a lapon már nyereség mutatkozik: itt senki nem tartja be a fizetési terminusokat, nekünk pedig a forgótőkénk kimerült.” Nyomdai adósságuk is volt, ezért elhatározták, hogy a részjegyesektől újabb 1000–1000 lejt kérnek, melyet a közgyűlés meg is szavazott. Az új igazgatóság névsora így alakult: „Mecénások: Béldy Kálmán gróf, apósom és Hirsch Gyula bankigazgatók. Írók: Kuncz Aladár és Paál Árpád (a harmadik Reményik lett volna, de megijedt a felelősségtől és leköszönt), és a három nyomda.”²⁹

Az anyagi nehézségek egyre nőttek 1924 év elején, ezért is határozta el Szentimrei Jenő, hogy „bált rendezek a Haladás javára”.³⁰ „Az előfizetők száma 1143 a Vasárnapi Újságnál és alig ötvennel kevesebb a Pásztortűznél. Sajnos, a karácsonyi számok rengeteg pénzbe (42 000 lejbe) kerültek, ezekre kölcsönt is kellett fölvennem: 32 000 lejt két banktól, de a felét már vissza is fizettem, a másik fele febr. 1-gyel esedékes.”³¹

1924. április 30-ai levelében Szentimrei Jenő így írt: „De most jön a Haladás. Erről nem is lehet egy levél keretein belül mindent elmondani. Röviden: az igazgatóságban a jobboldaliak emberei kifejtették, hogy az ő lelkes embereik, akiknek a munkájára építeni lehetne, mind szélsőségesek, akik undorodnak a középúton járó Haladásról. Tudni kell, hogy az első esztendő, melyre alakultunk, május 2-ával lejár. A jobboldal kijelentésére Weisz Sándorék természetesen azzal feleltek, hogy ilyen módon semmi értelme sincs az együttdolgozásnak, hiszen a vállalatot eddig is oroszlánrészben a baloldal tőkéje és munkája tartotta fenn, s hogy ők nem hajlandók tovább a Pásztortűzre egy fillért sem áldozni. Erre a Minerva: ők hajlandók a Pásztortüzet visszavenni, de egy feltétel alatt: ha a Haladás is felszámol. Erre az igazgatóság kimondta, hogy a május 18-án tartandó közgyűlésnek javasolni fogja a felszámolást.”³²

Az elmúlt egy év alatt a konzervatív tábor felzárkózott és biztosabb anyagi alapok állva fokozatosan kiszorította a kalákásokat. A csoport azért is bomlóban volt, mert Kós Károly az Erdélyi Szépmíves Céh szervezésébe fektette energiáját, a többiek a Keleti Újságból kiváltak és a kolozsvári Újság c. napilapot vették kézbe, de végül 1927-ben ez az Újság is megbukott. Nyírő és Zágoni a már magyarpárti Keleti Újságnál folytatták működésüket és a jobboldalhoz csatlakoztak.³³

A gazdasági nehézségek és a kiadóvállalatok széthúzása miatt az alig egy évet élt Haladás 1924. május 28-án megszüntette működését. A Pásztortűz 1924. 8. számától visszatért a Minerva tulajdonába, mint szépirodalmi és művészeti képes folyóirat.

Sikerült és jelentős vállalkozása volt a Haladásnak az Írói Olimpiász.

1923. november 11. és december 2. között került sor erre a jelentős és egyedi eseménysorozatra. Kolozsvárott a Magyar Színház a Haladás kiadóval közösen rendezte meg az első és egyben egyetlen Erdélyi Írói Olimpiászt.

Az ötletadó Janovics Jenő, a kolozsvári Magyar Színház igazgatója volt. Már az ókori olimpiai mérkőzéseken sem egyedül a test kultuszának, hanem a szellemének is adóztak. Dalnokversenyeket rendeztek a tornajátékok idején. Szentimrei Jenő abban látta az olimpiász jelentőségét, hogy az íróknak adott találkozási lehetőséget. Az irodalmi élet kialakulását is akadályozta, hogy szétszórtan, „különböző városok különböző klikkérdekei közibénk ékelődtek, a különböző miliő minden egyébre alkalmas, csak országos közösségek egybekovácsolására nem.”³⁴

Nagyvárad, Marosvásárhely, Arad és Temesvár összes jelentős írója, költője bemutatkozhatott Kolozsvár közönségének ezen az eseményen. A győztes városnak értékes vándordíjat, az íróknak pedig 2000 lejes díjat ígértek a szervezők. Háromtagú bizottság döntött a helyezésekről: Dózsa Endre, az Erdélyi Irodalmi Társaság elnöke, Janovics Jenő és Paál Árpád, az újságíró szakszervezet elnöke.

A bemutatkozást november 11-én a nagyváradi írók kezdték. A váradi Magyar Színház művészei három egyfelvonásos művet adtak elő (Gulácsy Irén: Kobra c. drámáját, Marót Sándor: Az egérfogó c. vígjátékát és Tabéry Géza: A kolozsvári bál c. történelmi művét) és Hilf László: Inkább a börtön c. jelenetét. A szünetekben Bíró György, Kondor László és Ruth Klára költeményei hangoztak el.

A marosvásárhelyiek műsorára november 18-án került sor. A szerzők maguk adták elő műveiket. Osvát Kálmán, Antalffy Endre és Molter Károly konferáltak, Berde Mária és Tompa László saját verseiket szavalták el, Színi Lajos humoreszkjeivel aratott sikert. Verseket adott elő Dékániné Máthé Mariska és Szász Károly, Csergő Tamás és Balogh Endre pedig prózát olvastak fel.³⁵

Az utolsó matinéra december 2-án került sor, amikor Arad írói mutatkoztak be. Egy hét kimaradt a matinék rendezése közben, mert az aradiak Madách-ünnepséget tartottak és a terminus elhalasztását kérték, így viszont a negyedik matiné, az elszigetelten élő írók bemutatkozása elmaradt. A közönség ekkorra már megfogyatkozott. Az első, a nagyváradi műsor aratta a legnagyobb közönségsikert, az utolsó matinén már csak fél ház volt, pedig talán ez volt a legváltozatosabb műsor. Franyó Zoltán, Szombati-Szabó István verseikkel, Nagy Dániel prózával szerepelt a műsoron, majd Zala Béla modern költőket szavalt. A város zenei életéről Szelle Károly szerzeményei nyújtottak ízelítőt, még egy táncművésznő, Luca Gizi előadása is gazdagította a produkciót. A kolozsvári záró estély műsorán három egyfelvonásos darab bemutatását tervezték, majd Kolozsvár költői mellett Áprily Lajos, Bartalis János és Bárd Oszkár is bemutatkozhatott volna, de a december 12-ére tervezett³⁶ záróünnepség elmaradt.

December 10-én az Erdélyi Irodalmi Társaság választmányi ülésén Janovics Jenő olvasta fel a bíráló bizottság döntését, amelyet Paál Árpád helyébe beválasztott Kuncz Aladár fogalmazott meg. Az első helyet Marosvásárhely írócsoportja kapta, az írók közül Osvát Kálmánt, Tabéry Gézát és Szombati-Szabó Istvánt jutalmazták. Az antik ezüstkupát, melyet eredetileg vándorserlegnek szántak, a Kemény Zsigmond Társaság megbízottjainak 1924. január 18-án adták át. A következő olimpiászt Marosvásárhelynek kellett volna rendeznie.³⁷ Az eredeti tervek szerint Nagyvárad és Arad is szerette volna Kolozsvár példáját követni.³⁸

Borbély István az Erdélyi Irodalmi Társaság főtitkára ezen a decemberi választmányi ülésen az olimpiászon szerepelt minden művet részletekbe menően kivesézett az egy órán át húzódó beszédében. Tabéry Géza ezzel indokolta, hogy többé ilyen olimpiászt nem rendeztek. „Az olimpiászi kínpadon a keserűség kelyhévé változott számunkra az asztal középen csillogó ezüst kupa.”³⁹