Könyvtár- és nyelvtudomány: gondolatok a két tudományterület kapcsolatáról

Koltay Tibor

Aligha vitató azt a megállapítás, hogy a könyvtártudományhoz kapcsolódó tudományterületek között ott található a nyelvészet. Meglepő viszont, hogy a nyelvtudomány és a könyvtártudomány közötti kapcsolatok ellenére, a bibliometriai vizsgálatok szerint a nyelvészet kevés hatással volt a könyvtártudományra és a kapcsolatok főleg a gépi nyelvfeldolgozásra korlátozódtak.¹

Empirikus adatokkal igazolt vizsgálat tényeit aligha volna érdemes vitatnom, de elgondolkoztató, vajon tényleg olyan kevés kapcsolat van-e e két tudományterület között. Erre a kérdésre keresek a következőkben választ, gyorsan hozzáteszem: a teljesség igénye nélkül.

A részletesebb érvelés előtt előre bocsátom, hogy semmilyen módon nem szeretném szítani a „könyvtártudomány kontra információtudomány” vitát.

Az információtudomány feladata – ahogyan az a Könyvtárosok kézikönyvében is megfogalmazódik – az emberi tudás és ismeret, a tudományos és művészi alkotások, valamint a gyakorlati tények, továbbá ezek hordozóinak gyűjtése, válogatása, tömörítése, gyűjteménnyé szervezése, reprezentációik létrehozása, tárolása és rendelkezésre bocsátása. Vitathatatlan ugyanis, hogy a könyvtári tevékenység súlypontja a dokumentumok helyett egyre inkább az ismeretekre, a tudásra, a szellemi alkotásokra helyeződik át. Már nemcsak az ismeretek hordozóit kell tehát áttekintenünk, hanem magukat az ismereteket kell rendszereznünk és hozzáférhetőségüket biztosítanunk.² Ennek megfelelően teljességgel jogos volna az információtudomány szó használata. Biztos vagyok ugyanakkor abban, hogy a könyvtártudomány szó használatával egyértelműbben fogalmazhatok.

A könyvtártudomány és a (modern) nyelvtudomány közös vonása – úgy gondolom – az információ és kommunikáció iránti érdeklődés, ide értve a matematikai információelmélet fontosságát is.

Figyelemre méltó tény továbbá hogy – amint azt ismét a Könyvtárosok kézikönyvében olvashatjuk – az UNESCO 1988-ban közzétett nomenklatúrájában sem a könyvtártudomány, sem az információtudomány elnevezés nem szerepel. A könyvtártudomány ismeretköre más elnevezéssel, négy tudományágra bontva megtalálható 57-es kódszám alatt az alkalmazott nyelvtudományban. A diszciplínák a következők: abstracting, automated documentation, documentary languages, documentation.

A nyelvtudomány és könyvtártudomány közötti rokonságot hangsúlyozza Pinto is, aki írott szövegek dokumentális (dokumentációs) tartalomelemzéséről (written text documentary content analysis) beszél, igaz ez alatt elsősorban a tartalmi feltárást érti.⁸

Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a könyvtártudomány angol megfelelőjében, sőt annak variánsaiban is szerepel a science szó (Library science, Library and information science), míg a hazai köztudatban tudományként sokkal elismertebb nyelvtudomány angolul inkább nyelvészet (linguistics).

Érdemes megnéznünk a modern nyelvtudomány interdiszciplináris kapcsolatrendszerét. A nyelvtudomány kapcsolódik a szemiotika, a kommunikációelmélet tudományához. A nyelvtudomány egyes részterületei maguk is interdiszciplinárisak. Ilyen terület a pszicholingvisztika, a szociolingvisztika, az etnolingvisztika és a matematikai nyelvészet.⁹ Crystal az előbb felsoroltakat is ide értve, tizenöt területet sorol fel, köztük az alkalmazott nyelvészetet¹⁰, amelyről később még szólni fogok.

A könyvtártudomány és a nyelvtudomány érintkezésében a tartalmi feltárás kitüntetett szerepet játszik. Így a tartalmi feltárás a nyelvészeti részdiszciplínák közül a következőkkel érintkezik.

A nyelvészet mellett persze számos tudományághoz kapcsolódik a könyvtártudomány. Ezek között ott van a tartalomelemzés, a (formális) logika, a (kognitív) pszichológia, a kommunikációelmélet, a kibernetika, a matematikai információelmélet, a mesterségesintelligencia-kutatás.¹²

Érdekes tudnunk, hogy a kommunikatív szempontú nyelvészet is megkülönbözteti az elsődleges és másodlagos közléseket. A nyelvi kommunikáció folyamatából kiindulva ugyanis nemcsak generált, hanem reprodukált közlésekről beszélhetünk, mivel az új közléseket gyakran nemcsak generáljuk hanem korábban már létrehozott közléseket reprodukálunk is. Ezt szem előtt tartva megkülönböztethetünk elsődleges és másodlagos közléseket.

Ha például valaki egy írott szöveget olvas, akkor számára az elsősorban reprodukált közlés és csak másodsorban beszélt közlés. Ezt a gondolatot kifejtve a következő közléstípusokról beszélhetünk:

1. elsődlegesen beszélt közlés,

2. elsődlegesen írott közlés,

3. elsődlegesen írott, másodlagosan beszélt közlés (pl. egy eredetileg is írott szöveg olvasása),

4. elsődlegesen beszélt, másodlagosan írott közlés (pl. egy beszéd hű leírása),

5. elsődlegesen beszélt és másodlagosan is beszélt közlés (pl. amikor valakinek a beszédét ismételjük),

6. elsődlegesen írott és másodlagosan is írott közlés (pl. amikor egy közlést másolunk).¹³

Gépi nyelvfeldolgozás, alkalmazott nyelvészet

A gépi nyelvfeldolgozás (amely jelentős részben a matematikai nyelvészet körébe is besorolható) szerepét és szükségességét nemcsak a korábban említetett cikkben találjuk meg. Felhívja rá figyelmünket a Könyvtárosok kézikönyve is.¹⁴ Szükségességét a 80-as évek szovjet alkalmazott nyelvészei is hangsúlyozzák könyvtártudományi (a szovjet terminológiában informatikai) kérdések kapcsán is. Kotov és munkatársai például 1983-ban azt írják, hogy az alkalmazott nyelvészeti vizsgálatok nagymértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az információs szolgáltatások színvonala emelkedjék, elsősorban olyan módon, hogy az ezekkel a szolgáltatásokkal kapcsolatos követelmények konkrétabbá tételét segítik elő. A dokumentumok feldolgozása ugyanis jelentős mértékben az információs szakemberek individuális elképzeléseire épül. A követelmények pontosabb meghatározása egyaránt érvényesülhet a hagyományos és az automatizált információ-feldolgozás területén.¹⁵

A fenti interdiszciplináris érdeklődés bizonyos fokú megalapozója az is, hogy Berjozin és Golovin 1979-es kiadású, Általános nyelvészet elnevezésű könyve foglalkozik a könyvtártudománnyal is. Megtalálható benne a könyvtártudomány következő definíciója: „A könyvtártudomány a szakirodalmi dokumentumokra, mint információhordozókra vonatkozó és az információ feldolgozásával, tárolásával, visszakeresésével, az információ felhasználóinak való szolgáltatásával foglalkozó szakterület”.¹⁶

1997-ből visszatekintve is igaznak látszanak a fentiek, hiszen Jacko kiemeli azt, hogy az alkalmazott nyelvészeti módszerek felhasználása iránti igény ugrásszerű növekedése nyelven kívüli tényezőknek tudható be. Ilyen tényező volt mindenek előtt a publikációk számának jelentős növekedése. Ennek a kihívásnak azonban nem tudtak megfelelni a strukturális nyelvészet és a transzformációs generatív grammatika eszközei, mivel ezek diszkrét nyelvi egységek sajátosságait tanulmányozzák anélkül, hogy alkalmazásuk kapcsolatainak kontextusát figyelembe vennék.¹⁷

Az előző okfejtések mindegyikében az alkalmazott nyelvészet szókapcsolat szerepel.

A könyvtártudomány és a nyelvtudomány kapcsolatán pedig éppen azért is kezdtem el ismételten gondolkozni, mert nemrégiben jelent meg az Alkalmazott Nyelvtudomány c. folyóiratban az alkalmazott nyelvészet fogalmáról és részterületeiről feltett körkérdés kapcsán több neves nyelvész véleménye.¹⁸

Ebből elsősorban Kiefer Ferenc két gondolatát emelem ki. Szerinte az alkalmazott nyelvészet a nyelvészeti elméletek, módszerek, elképzelések gyakorlati célú felhasználására vonatkozó kutatásokat foglalja magában. Hozzáteszi, hogy az alkalmazott nyelvészethez csak igen kevés diszciplína tartozik, de a legtöbb nyelvészeti diszciplínának van alkalmazott területe.¹⁹

Berjozin és Golovin fentebb említett könyvében találunk egy másik – az előbbivel sok rokonságot mutató (meghatározást, mely szerint alkalmazottnak a nyelvtudomány azon részterületét nevezhetjük, amely valamely társadalmi szükséglet közvetlen megoldásával foglalkozik.²⁰ Lényegében ezt tartalmazza Crystal meghatározása, ő azonban hozzáteszi, hogy alkalmazott nyelvtudomány alatt, leginkább a nyelvtanulás és nyelvtanítás kérdéseivel összefüggő nyelvészeti ismereteket és kutatásokat értik.²¹ A fenti meghatározások (ide értve Crystalét is) azt mutatják, hogy az alkalmazott nyelvészet olyan meghatározása, amely hatókörét a nyelvoktatásra és annak módszertanára szűkíti le, idejét múlta, ahogy arra Navracsics Judit az említett körkérdésben rá is mutat.²² Elgondolkoztató Galgóczi László gondolta, miszerint nem alkalmazott nyelvészetről, hanem alkalmazott nyelvészetekről beszélhetünk, amelyekben más tudományok is illetékesek lehetnek.²³ Az ilyen, interdiszciplináris felfogás megerősíti a könyvtártudomány és a nyelvtudomány kapcsolatát.

Tartalomelemzés

A szöveg azért is lett a könyvtártudományi vizsgálódás közvetlen tárgya, mert kialakult és polgárjogot nyert a tartalomelemzés módszere, amely különösen a szociológiában terjedt el. A könyvtárakban folyó munka egy része ugyanis – mindenek előtt a tartalmi feltárás – szövegek tartalmának megértését, értelmezését és a tartalmat reprezentáló szurrogátumok létrehozását jelenti, de nem azonos a tartalomelemzéssel, amely az olyan módszer, amely a szövegekben előforduló fogalmak (szavak), szintagmák, szimbólumok előfordulását vizsgálja, főként mennyiségi összefüggések segítségével.²⁴

A tartalomelemzésre mindazonáltal oda kell figyelnünk. Nem szabad viszont azzal megelégednünk, hogy „tartalom” elnevezéssel csak a szavak számának és más „megfigyelhető jelenségeknek” a felületes kvantitatív vizsgálatát végezzük ahelyett, hogy a tartalom komplex dimenzióit, így a szöveg aktuális tagolását, a kohézió modelljeit, bizonyos retorikai jellemzőket és általában a társadalmi interpretáció és használat szempontjából döntő jelentőségű struktúrákat és stratégiákat vizsgálnánk.²⁵

Tartalom alatt pedig olyan gondolati alakulatot értünk, amely egy adott, konkrét szöveg befogadásának és megértésének eredményeként alakul ki, és amely a valóság egy meghatározott töredéke dinamikus modelljének felel meg. Ilyen módon egy szöveg tartalmának szerkezete nem egyenlő az adott szöveg logikai szerkezetével és kompozíciójával, hanem a valóság tárgyai közötti összefüggések határozzák meg. Mindez azt is jelenti, hogy a tartalom egységei nem azonosak a nyelv egységeivel.²⁶

Ahhoz, hogy a gépi nyelvfeldolgozás kifejlődjön, szükség volt annak (az akár messzemenően triviálisnak is tekinthető) ténynek a felismerésére, hogy – miként azt (megint) a Könyvtárosok kézikönyvében is olvashatjuk – a fizikai értelemben az emberi tudás és minden más szellemi alkotás a legtágabb értelemben vett szövegként áll az információtudomány rendelkezésére. A szöveg minden ismeret és alkotás megtestesülése, a szöveg tárgyiasult valóság.²⁷

Ez feltétlenül igaz, ha elfogadjuk, hogy a nyelv, az információ és a kommunikáció egymásra hatása a szövegben valósul meg.²⁸ A szöveg ugyanis általánosít, tehát információt közöl, azaz a szöveg természeténél fogva a nyelvet mint a közlés eszközét reprezentálja, míg a szó jelöl (a nominációt valósítja meg), a mondat megállapít (a propozíciót valósítja meg).²⁹ A szöveg egyúttal társadalmi kötődésű tartalmi és formai hagyományokat tükröz. Ez része annak, a szöveget jellemző teljességnek, amely a kognitív, emocionális tartalom és a szöveggenezis fizikai körülményeinek összetartozását is jelenti.³⁰

A szövegtan kialakulása lehetővé tette a könyvtártudomány klasszikus problémáinak új feltevésekre épülő megfogalmazását.³¹

A „szöveg” szó jelentését persze tágan kell értelmeznünk. „Szövegnek nevezünk minden olyan emberi produktumot (artefaktumot), mely a kommunikáció céljait szolgálja, legyen az a szó hétköznapi értelmében vett verbális szöveg vagy bármilyen egyéb kommunikációs termék: rajz, festmény, fénykép, film, zene, tánc stb. – bármi, ami valamilyen (szándékolt) üzenetet hordoz (valamilyen interpretációban).”³² Az így felfogott szövegnek reprezentációs feladata van, az emberi gondolkodás hozza létre egy másik entitásról – a való világról – abból a célból, hogy megismerje azt. Ilyen módon válik képpé, nyelvi szöveggé, hanggá. Bár a szöveg szó jelentését tágan kell értelmezzük, leggyakrabban nyelvi szövegekkel találkozunk, ezen belül írott szövegekkel.³³ (Verbális és multimediális szöveg kapcsán különösen felmerül az interdiszciplinaritás kérdése, amelyre hamarosan rátérünk.)

Az írott szövegek kérdését némileg eltérően is megközelíthetjük. Az egyre jobban fejlődő technika időszakában ugyanis érdemes rögzített és nem rögzített köz1ésekről beszélni. A rögzített közléseket viszont írott és fe1vett közlésekre lehet osztani. A rögzített közléseken belül azután lehet szó írott és felvett közlésekről.³⁴

A definíciók mellett persze vannak olyan jellemzői a szövegeknek, amelyeket elengedhetetlenül fel kell sorolnunk. A szövegség első kritériuma a kohézió, azaz a szöveg felszíni rétegének elemei közötti grammatikai jellegű kapcsolat. A koherencia ezzel szemben a mélyszerkezet elemei közötti tartalmi és szemantikai összefüggés. A szövegszerűség harmadik ismérve a szándékoltság. Ez a szöveg létrehozójának arra az igyekezetére vonatkozik, hogy a létrehozott közlés kohézióval rendelkező és koherens szöveget alkosson, amely teljesíteni képes a létrehozójának szándékait, vagyis például ismereteket tudjon közvetíteni, vagy pedig egy tervben meghatározott célt tudjon elérni.

A szövegszerűség negyedik ismérve az elfogadhatóság, amely a szöveg befogadójának hozzáállására vonatkozik, s amelynek révén a befogadott közlés kohézióval rendelkező és koherens szöveget alkot, amely a befogadó számára valamilyen használhatóságot vagy relevanciát mutat, pl. ismeretek megszerzését szolgálja, vagy valamely terv végrehajtásában együttműködést tesz lehetővé.

A szövegszerűség ötödik ismérve a hírérték (informativitás, amelyről a későbbiekben részletesen fogunk szólni). A hírérték alapvetően arra vonatkozik, hogy a szövegben előforduló közlés mennyire várt vagy váratlan, illetve ismert vagy ismeretlen.

Az intertextualitáshoz kapcsolódik, hogy minden szöveg az összes megelőző kommunikációs aktus, tágabb értelembe véve minden megelőző beszédtevékenység eredménye is. Ennek megfelelően olyan meghatározott kommunikációs egység, amelynek kontextusát nemcsak a szavak, szókapcsolatok kijelentések adott környezete adja meg, hanem a tág értelemben vett kommunikációs kontextus, amelynek gyakorlatilag nincsenek formális és anyagi korlátai, ha figyelembe vesszük, hogy ez a kontextus magába foglalja a kommunikációban részt vevő személyek meg nem határozott élettapasztalatát és az abból következő beszédbeli tapasztalatát.³⁷

A könyvtártudomány szempontjából nézve fontos tudnunk, hogy a szöveg egy elméletileg nem behatárolt folyamat, a kommunikáció része, de határainak megtalálására (delimitációjára) megvannak az eszközeink, hiszen a felszínen számos jellemző áll rendelkezésünkre, amelyek az írott szövegek esetében főként vizuális jellegűek.³⁸ A koherens szövegek ún. koherens kerettel rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy a szövegnek vagy a szöveg elemeinek (például fejezetnek, bekezdésnek) van kezdete (eleje), közepe és vége. A szöveg kezdete és vége megszabja a szöveg határait, ami nagy jelentőséggel bír a kommunikációs folyamatban, és lehetővé teszi, hogy a szöveget egységes közleménynek tekinthessük.³⁹

A könyvtárak természetesen a „megfogható” szöveggel dolgoznak, de a szövegek, gyűjtemények egymáshoz való viszonyának szempontjából, valamint az ún. kvantálás⁴⁰ szempontjából érdekesek a fentiek, különösen ha elfogadjuk, hogy a dokumentumot úgy definiálhatjuk, mint önálló szellemi terméket. egy független információegységet, az információk különálló kvantumát, melynek célja az információ közlése, a tudás átadása.⁴¹

Érdemes kiemelten kezelnünk a hírérték (informativitás) kérdést, amelynek bevezetése nagy mértékben összefügg a matematikai információelmélet (a könyvtártudományra is jellemző) megjelenésével és népszerűségével, de könyvtárosok számára is elgondolkoztató az értelmezése.

Idézzük hosszabban Terestyéni Tamás okfejtését. Ő informativitás alatt a szövegek tudásgyarapító erejét érti. Szemantikai és pragmatikai informativitást különböztet meg. „A szöveget értékelhetjük abból a szempontból, hogy a befogadói kontextussal találkozva milyen mértékben alkalmas arra, hogy egy lehetséges szituációt maradéktalanul felismertessen. A szemantikai szempontból informatív szöveg esetében a szöveginformációkból a befogadó meg tudja konstruálni a szövegnek és a lehetséges szituációnak egy olyan modelljét, amely koherens és kielégíti a befogadói kontextust. Ehhez az kell, hogy a szöveg ne legyen ellentmondásban mindazzal, amit a befogadó a világról hisz vagy tud.

Másrészt kérdés, hogy a befogadó a világról való hiedelmei és tudása függvényében mit tud kezdeni azzal a lehetséges szituációval, amelyet az interpretációban a szövegből felismert. Ha a befogadó valamiképpen hasznosítani tudja, hogy a szövegből felismert egy lehetséges szituációt, akkor a szöveg számára pragmatikailag informatív.

Egy szöveg informatív lehet szemantikai szempontból, de nem feltétlenül informatív pragmatikailag. Ahhoz viszont, hogy pragmatikai szempontból informatív lehessen, feltétlenül informatívnak kell lennie szemantikailag.” ⁴²

A szöveg konvencionális információi a befogadó számára igazak, azaz nem állnak ellentmondásban a befogadói kontextussal, tehát mindazzal, amit a befogadó a világról hisz vagy tud. (Az információ minőségére vonatkozó maxima.)

A szöveg konvencionális információi a befogadói kontextusban relevánsak, vagyis hozzájárulnak annak a témának a fenntartásához vagy kikövetkeztethetőségéhez, amely a szöveginformációknak egymással, illetve a kontextussal való koherenciáját biztosítja. (A viszonyra vonatkozó maxima.)

Ha egy szöveg a befogadói kontextus függvényében informatív szemantikai szempontból, akkor a befogadó felismer belőle egy lehetséges szituációt, azaz tudomást szerez valamiről. Ez azonban még nem jelenti a szöveg tényleges hasznosulását a befogadó oldalán. A felfogott információk, a tudomására jutott tényállások akkor lesznek valóban hasznosak számára, ha valamiképpen érdemben hozzájárulnak az alkalmazkodó viselkedéséhez szükséges tudás gyarapításához.

Míg az informativitás szemantikai aspektusa pusztán a tudás megszerzésének, addig a pragmatikai aspektusa a tudás hasznosíthatóságának szempontjából értékeli az információt.

Pragmatikailag informatív egy szöveg, ha szemantikailag informatív, továbbá ha a befogadói kontextushoz képest új és konkluzív információkat ad.

Új információkat ad egy szemantikailag informatív szöveg, ha az a lehetséges tényállás, amelyet az interpretációban a befogadó felismert belőle, a szöveg kommunikálása előtt nem volt része a befogadói kontextusnak, tehát mindannak, amit a befogadó a világról hisz és tud, és analitikusan nem is következik belőle.

Konkluzív egy szemantikailag informatív és pragmatikailag új információkat tartalmazó szöveg, ha a befogadói kontextusnak van olyan tartománya, amely a szöveginformációkkal egyesítve lehetővé tesz legalább egy olyan következtetést, amely önmagában sem a befogadói kontextusból, sem magukból a szöveginformációkból nem következik analitikusan.

A befogadó számára a szöveg informativitása attól függ, hogy a szöveg által megragadhatóvá, felismerhetővé tett információkat miképpen tudja hasznosítani. Az informativitás kontextusfüggő: a befogadó hiedelmeitől és tudásától függ, hogy egy szöveget milyen mértékben tud a befogadó hasznosítani. Ennek megfelelően ugyanaz a szöveg különböző befogadói kontextusban különböző informativitással, különböző információértékkel bírhat.” ⁴⁴

A szemiotikai szövegtan kiindulása az, hogy a szövegek jelentésvizsgálatra is kiterjedő elemzése szükségképpen megkívánja a szigorú értelemben vett nyelvi ismeretekkel operáló nyelvészeti eszköztár kiegészítését egy – a világra vonatkozó ismeretekkel is operálni tudó – szövegtani eszköztárral. Ezt nevezzük szemiotikai textológiának, amely nem azonos a szövegkutatással foglalkozó más diszciplínákkal, a szöveggrammatikával, a szövegtannal, szövegnyelvészettel, vagy a szövegelmélettel.

Az elnevezés szemiotikai összetevője azt jelenti, hogy

A szemiotikai textológia a különféle kommunikációszituációkban létrehozott és befogadott – általa komplex jelekként kezelt – uni- és multimediális kommunikátumok (különös tekintettel a szövegnek nevezett multimediális, de dominánsan verbális kommunikátumok) interpretálása céljára szolgáló diszciplína.

A kommunikátumokat mind szintaktikai (általános értelemben véve formai) felépítésük, mind szemantikai (intenzionális és extenzionális értelmű jelentéstani) felépítésük, mind pragmatikai felépítésük (adott vagy feltételezett kommunikációszituációbeli használatuk) szempontjából elemezni kívánja.⁴⁵

Egy ilyen szövegtan szemléletmódja holiszikus és integratív kell, hogy legyen. Egyesítenie kell magában az elméleti nyelvészet, a pszicholingvisztika, a szociolingvisztika és a neurolingvisztika eredményeit és ezek ismeretében kell elemeznie a szövegeket.⁴⁶

Fontos kérdés, hogy mit nyújt számunkra a fentebb említett alkalmazott feladatok egy részére is megoldást kereső pszicholingvisztika, amely a szöveget nem mint a beszédtevékenység termékét, hanem magát a beszédtevékenység folyamatát (folyamatait) vizsgálja. A beszédtevékenység motivációját valamely nyelven kívüli motívum jelenti. Egy-egy ilyen feladat megoldása aztán nyelvi eszközökkel történik. A beszédtevékenység ritkán algoritmikus, merev szabályoknak engedelmeskedő tevékenység.⁴⁷ Ebben áll nehézsége (és persze szépsége is) a pszicholigvisztika elé állított feladatoknak.

A pszicholingvisztika alapterületei a következők:

Ha abból indulunk ki, hogy a tartalmi feltárás lényeges eleme a megértés és értelmezés, akkor érdemes volna a könyvtártudomány horizontját abba az irányba bővíteni, amely azzal foglalkozik, hogy miként jutunk el a reprezentációk létrehozásáig.

Erre tettem néhány kísérletet a referálás (és tágabb értelemben a tartalmi feltárás) vonatkozásában,⁴⁹ amelyeket most nem ismétlek meg.

Hozzáteszem viszont, hogy továbbra is érvényesnek látszik az a tény, hogy a megértés sokféle modellje közül céljainknak legjobban Kintsch és van Dijk modelljét⁵⁰ használhatjuk. A szöveg ebben a megközelítésben állítások sora. Az állítások maguk azután az esetgrammatika szemléletének megfelelően predikátumokra (állítmányokra) s „vonzatok” (argumentumok) rendezett halmazára bomlanak. A szöveg explicit formájában az állítások közti kapcsolatok következtében a feltételezett s implikált állítások is reprezentálva vannak. Ezen a szinten a szöveg koherenciáját a referenciális azonosságok, az állítások egymásból következése, oksági kapcsolatai biztosítják. Ez az explicit szerkezet azután számos szabály révén redukálható, illetve átalakítható, ezekkel az átalakításokkal jutunk közelebb a szövegek makroszerkezetéhez,⁵¹(makroszerkezet alatt a szöveg tartalmát reprezentálni hivatott mélyszerkezetet értve).

Kintsch és van Dijk modelljében a megértés a felülről lefelé és alulról felfelé haladó feldolgozás együttese. A szöveg olvasásakor a mikrostrukturális elemzés során a felszíni szerkezeteket automatikusan mélystruktúrákká alakítjuk. Ezzel egyidejűleg megkezdődik a makrostrukturális elemzés, amely a szöveg egészének megértését eredményezi. A felülről lefelé haladó folyamatban az inferencia, az alulról felfelé haladóban a meglevő tudás aktiválása játszik fontos szerepet.⁵²

Ahogy olvasáskor megértjük a szöveget, egyúttal a mikroszintű propozíciókat összekötjük egymással és létrehozzuk az első szintű makropropozíciókat. Ezeket hasonló módon tovább, felsőbb szintekbe integráljuk.

A megértés végső soron az a képességünk, hogy a szöveg állandó tartalmát és esetenként változó jelentését a felesleges információ kihagyásával egy kivonatba tudjuk sűríteni. A megértés mindig sűrítéssel jár, különben nem lennénk képesek a megértéshez szükséges információt memóriánk véges kapacitásával megőrizni.⁵³

Nem szabad persze elfelejtenünk, hogy a megértés legalább három szinten jelenik meg:

• az alsó szinten, amely a grafikus-vizuális felismerés szintje, a fonológiai kódolás-dekódolás szintje;
• a köztes szinten, amely a lexikai megközelítés, szintaktikai azonosítás, a szemantikai azonosítás szintje;
• a felső szinten, amely a jelentés globális reprezentációjának szintje.⁵⁴

A könyvtártudomány szempontjából nyilvánvalóan főként ez utóbbi érdemel figyelmet, és éppen ezt a szintet veszi elsősorban célba Kintsch és van Dijk modellje.

A megértés vizsgálata mellett nem feledkezhetünk meg arról, hogy a szövegek generálásáról, az írástevékenységről is van mondanivalója a pszicholingvisztikának, ami még akkor is érdekes lehet számunkra, ha tudjuk, hogy szövegek létrehozása csak korlátozottan jelenik meg a könyvtári tevékenységekben, mindenek előtt a referátumok készítésében. A megértés és a szöveg-generálás kettősségét mutatja, hogy a szöveg tartalmának feldolgozása, mint speciális (szakmai) tevékenység azt jelenti, hogy az adott szakember tudatában tükröződik a szöveg. Az adott szakember tevékenysége a szöveg nyelvi, logikai és tárgyi szintjének elemzése, amely valamely szöveg létrehozásában (szintézisében) ölt testet.⁵⁵

Maga a szöveg generálása valamely domináns jelentésmag kifejtése (kibontása), hiszen a szöveg megalkotásának intenciója nem arra irányul, hogy egyes megnyilatkozásokat hozzunk létre, hanem egész értelmet kívánunk tükröztetni, amely nem atomizált tényekből, hanem adott szituáció leírásából áll és a kommunikációban részt vevők közötti gondolatcsere tárgyát képezi.⁵⁶

A középső szakasz a translating (német fordításban Übersetzen) elnevezést kapja, ami az átalakítás elnevezés helyességét támasztja alá, még akkor is, ha messzemenően logikus a kivitelezés szó használata is.

A tervezést a következő részfolyamatokra bontják:

Az ellenőrzés két részfolyamata pedig a következő:

A tervezés során az írás környezetéből (az írás feladata [téma, célközönség, motiváció] és az eddig létrehozott szöveg), valamint a hosszú távú emlékezetből információkat von be, hogy célokat tűzzön ki és a későbbi szövegalkotást vezérlő írástervet megalkossa. Ez a terv részben lehívható a hosszú távú emlékezetből vagy a tervezés során újraalkotható. Hayes és Flower abból indulnak ugyanis ki, hogy a hosszú távú emlékezetben a témával, a célközönséggel kapcsolatos tudást tárolunk, esetenként pedig általános írástervek (sémák, műfaji ismeretek) találhatók.

A generálás ezeknek, az írásfeladathoz szükséges információknak a lehívása. A generálás során választjuk ki a megfelelő információkat, rendezzük, majd írástervvé alakítjuk őket. A generálás során lehívott információk egy része nem releváns az adott téma szempontjából, ezért a célkitűzés során a releváns információkat ki kell választani és a későbbi megvalósítási folyamat érdekében el kell tárolni.⁵⁷

Látható, milyen fontos a nyelven kívüli információk ismerete és az emberi agyban folyó (kognitív) tevékenységek lehető legjobb megismerése. Egyre nagyobb szerepet kell kapnia tehát a könyvtártudományi vizsgálódásban (is) a kognitív tudománynak és a kognitív nyelvészetnek. A kognitív folyamatok a kognitív tudomány eszközeivel vizsgálhatók. A kognitív tudomány (megismeréstudomány) olyan rendszerekkel foglalkozik, amelyek „valamilyen értelemben modelláló rendszerek, amelyek a világ leképezésére jöttek létre, de saját szervezési elvekkel is jellemezhetőek, s elvont módon írhatók le.⁶⁰

A kognitív nyelvészet kiindulási alapja az, hogy az emberi nyelv megértésének a kulcsa az emberi megismerés folyamatainak a megértése és modellálása.⁶¹

A kognitív nyelvészet a kognitív tudomány azon részdiszciplínája, melynek

• tárgya a nyelvtudás mint a kogníció része,
• módszere a nyelvészet empirikus eszköztára,
• célja egyebek mellett az elme lényegére vonatkozó, egyes klasszikus ismeretelméleti kérdések újrafogalmazása és megoldása.⁶²

Ha interdiszciplinaritásról beszéltünk, talán nem meglepő, hogy éppen a könyvtártudomány határterületein gyakran mozgó és sok esetben elméleti és (persze) főként alkalmazott nyelvészeti cikkeket közlő Naučno-tehničeskaâ informaciâ című folyóiratban olvashatunk a pszicholingvisztika és a kognitív nyelvészet természetével kapcsolatos vitáról. Két állítás áll szemben egymással. Az egyik szerint a pszicholingvisztika nem is nyelvészet, hanem puszta kísérleti pszichológia, kognitív nyelvészet viszont éppen ellenkezőleg, a pszichológiai hipotézisek nyelvészeti értelmezése, magyarázata. Frumkina szerint csak az amerikai pszicholingvisták esetenkénti egyoldalúságáról van szó, amely abból ered, hogy ők végzettségükre nézve pszichológusok. A kognitív nyelvészet viszont annak a felderítésére irányul, hogy mi történik az agyunkban, amikor a nyelvet értjük és használjuk, azaz, amikor beszélünk, értünk, olvasunk, hallgatunk.⁶³

Miközben a könyvtártudomány a tudásmendzsment felé kacsingatva a tacit tudás közelébe is szeretne kerülni, bizonyára nem lesz haszontalan a rögzített tudáshoz is másként közelít majd. Ehhez nyújtanak majd a pszicholigvisztika, a kognitív nyelvészet, a kognitív tudomány és a fentebb vázolt tágabb interdiszciplináris keretekbe illeszthető tudományágak, remélhetőleg minél több ismeretet.