A Könyvtári Intézet szervezési és elemző osztálya 2001 tavaszán – a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megbízásából – megkezdte a kistelepülések könyvtári helyzetének átfogó, országos vizsgálatát. A vizsgálat célja annak feltárása volt, hogy mi módon érvényesül az 1997. évi CXL. törvényben megfogalmazott jogalkotói szándék, nevezetesen a könyvtári forrásokhoz, információkhoz, szolgáltatásokhoz való – a könyvtári ellátás rendszere által biztosított, tértől, ellátási helytől független – hozzáférés és a szolgáltatások igénybe vétele, mely minden állampolgárt egyformán, megkülönböztetés nélkül megillet. A vizsgálat képet ad a kistelepülési könyvtári ellátás nemzetközi gyakorlatáról is (ld. lapunk Kitekintés rovatában Mihály Alíz szakirodalmi szemléjét), az ellátás hazai fejlődéséről a 60-as évektől napjainkig, valamint az ellátás mai magyarországi állapotáról és szereplőiről.

1.1 Magyarország demográfiai jellemzői

Magyarország mai területén 1870-ben 5 millió 11 ezer fő élt. A népszámlálások – 1949 kivételével – 1980-ig a népesség növekedéséről számoltak be. A népesség maximumát 1981-ben regisztrálták. Azóta évente változó ütemben, de tartósan fogy az ország népessége. A halálozások számának több mint három évtizede tartó, szinte folyamatos növekedését nem tudta ellensúlyozni az 1970-es évek közepének magasabb élve születési gyakorisága. Az 1990-es évekre jellemző volt az élve születések alacsony, évről évre tovább csökkenő száma. A mélypont 1999-ben volt, amikor az élve születések száma nem érte el a 95 ezret.

Az ország népessége 2001. február 1-jén 10 millió 196 ezer fő volt, ez 1990-hez viszonyítva 1,7%-os csökkenés. Az ország területén km²-enként átlagosan 109,6 fő él. Az ország legsűrűbben lakott régiója Közép-Magyarország, ahol Budapest súlya a meghatározó. Budapest egy km²-ére 3378 személy jut. Ugyanakkor Budapest népessége csökkent a legerőteljesebben, csaknem egynegyed millióval az elmúlt tíz évben. A megyék közül legtöbben Pest megyében élnek, Nógrád megye népessége pedig a legkisebb. Egy másik „leg” is Nógrádhoz fűződik: az elmúlt tíz évben ebben a megyében csökkent a legnagyobb arányban a népesség (3,7%, mintegy 8 ezer fő). Bács-Kiskun és Komárom-Esztergom megye népességszáma gyakorlatilag stagnált a rendszerváltás óta, míg öt megyében – Pest (Budapest népességfogyása itt okoz többletet), Fejér, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye területén élnek többen, mint 11 évvel korábban. Napjaink nőtöbblete (az 1000 férfira jutó nők száma országosan 1096) meghaladja a II. világháború utáni években tapasztalt magas nőtöbbletet is.

1.2 Magyarország településszerkezete és népessége – kultúra és könyvtár

Magyarországon a legfrissebb adatok szerint a fővárossal együtt 23 megyei jogú város, 229 város (városok összesen: 252) és 2883 község található. A települések összes száma: 3135.

A népességből az

Vizsgálatunk szempontjából a kistelepülés fogalmát népessége alapján kategorizáltuk, az ezer lakos alatti települést sorolva a kistelepülés kategóriába. A számítás szerint tehát ma Magyarországon minden 13. ember kistelepülés lakója! Árnyalja a képet, ha a főváros népességét – mint a könyvtári ellátás szempontjából kiemelkedően kedvező helyzetű térséget – figyelmen kívül hagyjuk. Ebben az esetben az arányok a következőképpen alakulnak:

A köztársasági elnök legutóbb 2001. július 1-jei hatállyal adományozott városi címet 15 településnek. Így a községek száma csökkent, a városok száma pedig gyarapodott. Jellemző azonban, hogy a városi címet elnyert települések jelentős része tartozik saját kategóriájában a „kistelepülés”, kisváros fogalomkörébe. Vizsgálatunk azonban csak érintőlegesen foglalkozik a városok helyzetével – amennyiben a városok, mint kistérségi központok funkcionálnak.

Tovább árnyalja a képet, ha azt vizsgáljuk, hogy az egyes megyékben a kistelepülések milyen arányban vannak jelen.

A táblázatból jól látható, hogy az ország térképén a kistelepülések nem egyenletes szóródásban, hanem tömbszerűen helyezkednek el. Nagyobb, egybefüggő tömböt a délnyugati régió (Baranya – Somogy – Zala – Vas) képez. A legérintettebb megyék (50%, vagy e fölött) az alábbiak: Baranya – Borsod-Abaúj-Zemplén – Győr-Moson-Sopron – Nógrád – Somogy – Tolna – Vas – Veszprém – Zala

Mindemellett pusztán a számok csalóka képet is mutatnak. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy az adott kategória intervallumában a felső vagy az alsó kategóriahatárhoz tartozik több érték, netán az eloszlás egyenletes. Látnunk kell, hogy a felállított kategóriákon belül a 10.000-től 100.000 lakosig és az 1000-től 10.000 lakosig tartó kategóriákban az alsó kategóriahatárhoz közelít a legtöbb érték. Vagyis a 127 darab 10.000-nél nagyobb lélekszámú település legnagyobb része a 20 ezres lélekszámot már nem éri el, az 1279 darab 1000 főnél népesebb település legnagyobb része pedig a két-háromezres lélekszám körül mozog, avagy igencsak közelít a témánk szerinti kistelepülési kategória felé.

Összegezve elmondhatjuk, hogy Magyarország a kis községek, a kis nagyközségek, a kis városok, a kis megyei jogú városok és a kis megyeszékhelyek országa. Vagyis a települések döntő többsége a saját kategóriájában – népességszáma alapján – kicsinek minősíthető.

Ez a tény pedig keményen és közvetlenül visszahat a település mindennapi életének szervezésére, menedzselésére, így a könyvtárakra is. Aki a saját kategóriájában kicsinek, szegénynek, elmaradottnak, gyengének érzi magát, de szeretne ezen változtatni, s ezért erőforrásokat gyűjt, legtöbbször éppen a kultúrán fog, avagy tud megtakarítani. A helyzet a 22-es csapdájára emlékeztet, itt éppen azon spórolnak, ami a felemelkedése záloga: a helyben virágzó, a humán erőforrást megkötni, megtartani tudó és minden fejlődést megalapozó kultúrán. A helyi kultúrán, ami több és más, mint az oktatás, az oktatási intézmény fenntartása. Az önkormányzatok legtöbbje az oktatási intézményeire többet költ, mint amennyit erre a célra központi finanszírozási forrásként kap. Ez a többlet költés az oka, hogy a képviselő testület azt véli, a kultúrára már erőn felül is költött, a könyvtári ellátásra – mint a kultúra részére – tehát már nincs miből, s nem is kell, hogy adjon. Már megtette a magáét. Pedig ez nem így van. Szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy ma a kistelepülés megtartó erejét nem az intézményfenntartás, az iskola fenntartása biztosítja. Sokkal inkább az alábbi három dolog:

• A település tud-e a hozzá visszatérni akaró, a letelepedni vágyó fiatal számára támogatott jövedelemszerző lehetőségeket, biztos megélhetést felmutatni, ajánlani, kínálni?

• Tud-e a letelepedett fiatal számára, vendégei számára, nagycsaládja számára nívós információszerzési, önművelési, kulturális, művelődési, szabadidő eltöltési, közösségi, sportolási lehetőséget biztosítani?

• Tud-e környezetében, helyi értékeiben, helyi kultúrájában annyi többletet, annyi „büszkeségérzést” biztosítani, ami kompenzálja általában a szolgáltatások, az egészségügyi ellátás és a közlekedés városban megszokható nívójának hiányát?

Ha igen, akkor a település élni fog. S mivel a három feltétel közül az utóbbi kettőben a könyvtárnak pótolhatatlan szerepe van, a könyvtárnak is élnie kell. Ez a települési könyvtár, a települési könyvtári ellátás jövője.

1.3 A kistelepülési könyvtári ellátás statisztikai mérőszámai

A 2000. évi könyvtári statisztika alapján a következő számadatok jellemzik a kistelepüléseinket:

Ebben a fejezetben lényegében szakirodalmi szemlét kap az olvasó a hazai könyvtári szaksajtó két meghatározó folyóiratában, a Könyvtárosban és a Könyvtári Figyelőben 1960 és 2000 között publikált, a kistelepülések ellátásával foglalkozó írásokból. Az elmúlt negyven évben készült, s a témánkhoz kapcsolódó, a nehézségeket, javaslatokat, megoldásokat megfogalmazó tanulmányok szellemét igyekeztem az összeállításban bemutatni, időrendben és problémakörök – gyakran időről időre ismétlődő témák – szerint haladva napjainkig. (Ez a fejezet rövidített változata az eredeti munkapéldányban található, kronológiai rendet követő szemlének. A tanulmány teljes szövege megtalálható a Könyvtártudományi Szakkönyvtár gyűjteményében.)

Sebestyén Géza¹  írja az alábbiakat írja 1960-ban: A magyar közművelődési könyvtári hálózat úgyszólván nullpontról indulva 1945-től fokozatosan épült ki. 1952-ben már valamennyi megyei könyvtár működött, a járási könyvtárak száma azonban csak hosszú évek múltán lett teljes. Lassabban ment az önálló községi könyvtárak szervezése. Fordulatot az 1958-ban történt tanácsi kezelésbe adás hozott, de ez az új fejezet új problémákat vetett fel. Közülük is a leglényegesebb a letéti rendszeré. Az elgondolás az volt, hogy minden faluban kettős könyvanyag lesz, a helyi tulajdont alkotó törzsanyag és az ideiglenesen odahelyezett letét. Csakhogy a fejlődés nem várt irányba bontakozott ki. Nem jött létre törzsanyag, az egész falusi könyvtári munka a letétre támaszkodott. Nem lévén helyi anyag, a kihelyezett állomány megrekedt ugyanazon a helyen. Szó sem lett nemhogy havi, de még éves cseréről sem. A körzeti könyvtár sem vált képessé az anyag mozgatására, erejét lekötötte az új könyvtárak szervezése. Számoljuk fel a letéti rendszert? A könyvtártörténet jól ismert tanulsága, hogy a pár száz kötetes kiskönyvtár sorsa mindenütt a kezdeti sikert követő csőd! Az ok világos. A meglévő könyveket elolvassák, s azzal beáll a pangás. A könyvtár keretei nem olyan arányban bővülnek, mint az olvasási kedv. Ezért csak a mozgó, időnként kicserélt letéteknek van értelmük! Tetszetős félreértés az, hogy a letétet a könyvtárközi kölcsönzés fogja pótolni. A ritka könyvek kölcsönzése nem azonosítható a letétekkel. Világosan kell látni, hogy három lépcső van:

• Törzsanyag – helyben, általános érdekű;
• Letéti anyag – helyben állandóan meg nem lévő, de szintén általános érdekű;
• Könyvtárközi kölcsönzés anyaga – ritkán keresett művek, szakkönyvtári állomány.

A két első kategória között nincs lényegbeli különbség. Az eltérés oka a pénzhiány, ami miatt lehetetlen az egész forgóanyagot beszerezni. Mikor indokolt a letét? Kisgyűjtemények, 2000 kötet alatti gyűjtemények esetében. Bár 2000 kötet felett is indokolt lehet, ha az állományt nem fejlesztik kellő arányban. Tennivalók:

• Ki kell dolgozni a letéti állomány gyűjtőköri útmutatóját.
• Rendszeres letéti csere szükséges egységcsomagokkal, vagy egyedi összeállításokkal.
• A külterületek ellátási felelősségét tisztázni kell.
• Tisztázni kell azt a minimális gyarapítási arányt, ami letét nélkül biztosítja a kellő ellátást.

A könyvtárügy második ötéves tervéhez kapcsolódó irányelvek² habár átfogóbban, de szintén az aktuális problémákat próbálják kezelni. Ennek érdekében az alábbi célok fogalmazódnak meg:

• Szakképesítés szerzése (a tiszteletdíjas könyvtárosok több mint 80%-a, a főfoglalkozásúaknak is nagy százaléka nem képzett).
• Ki kell fejleszteni az alap- és középfokú szakoktatás korszerű rendszerét.
• Az egyetemi képzésben biztosítani kell az oktatás és az élet fokozottabb kapcsolatát, a képzés szakosítását.
• Továbbképzéseket, szakmai továbbfejlődést, tudományos fokozatok elérését kell biztosítani.
• A különböző könyvtártípusok között rendszeressé kell tenni a szakmai tapasztalatcserét.
• Meg kell ismertetni a könyvtárosokat az olvasókkal történő egyéni foglalkozás módszereivel.
• Jutalmazást és egyéb ösztönzési lehetőséget kell alkalmazni a hatékonyság fokozása érdekében.
• Az irányelvekben foglaltak természetesen szakmai vitát inspiráltak.

Gombos Károly³ kimondja, hogy – a rendszeres és jobb könyvellátásban – nem lehet engedményeket tenni. Ez olyan probléma, amely nem tűr halasztást. Központi erőből, intézményesen kell megoldani a községfejlesztési alapok és a helyi erők bevonásával.

Farkas József ⁴ szerint a járási könyvtárak jelentik a szűk keresztmetszetet a magasabb szintű könyvtári tevékenység kialakításában. A következő években a tartalmi munkára kell figyelmet fordítani. Ehhez jó eszköz a könyvtárak helyi tanácsi kézbe adása. Végre lesz gazdája a könyvtárnak. De meg kell oldani a létszámfejlesztést, a könyvállomány és a gyarapítási keret fejlesztését, a szabadpolcos terek kialakítását, a bútorzat, a helyiség rendbetételét, a kölcsönzési eljárások gyorsítását, a letéti cserék számának növelését, továbbképzési lehetőségek biztosítását.

Kondor Istvánné ⁵ 1961-ben a közművelődési könyvtárak soron lévő feladatai közé az olvasók számának emelését, (1960-ban a lakosság 9,2%-a volt olvasó) a könyvtári nevelőmunka fokozását, a szakirodalom terjesztését, a könyvtári propaganda végzését és a dolgozók továbbképzését sorolta.

Az átfogó célok és feladatok meghatározása mellett nem lényegtelen, hogy merre tart a községi könyvtár.⁶ Sallai István megállapítja, hogy tiszteletdíjas könyvtárossal nem lehet fejlődni egy bizonyos határon túl. Önálló községi könyvtárakra van szükség, ahol a könyvtárosnak minden ereje az olvasószolgálatra összpontosulhat. Ez a jövő szinte legfontosabb könyvtártípusa. Létrehozásának feltételei ugyanakkor bizonyos paraméterekhez kötöttek. Ezek:

• 3000–5000 lakos;
• Heti 36 óra nyitva tartás;
• Főfoglalkozású könyvtáros – megfelelő bérrel, továbbképzési lehetőséggel;
• Megfelelő tér;
• Kielégítő állomány.

Az ettől kisebb községek könyvtári ellátásának a gondját legmegnyugtatóbban a mozgókönyvtárak beállítása oldhatja meg. Ebben az esetben csak egy „letét”, a mozgókönyvtár állományának fejlesztéséről kell gondoskodni, írja Szőnyi László.⁷

A mozgókönyvtári ellátás segítője a művelődési autó mely három, egymással összefüggő és egymást kiegészítő feladatot is ellát: könyvkölcsönzés, filmvetítés, ismeretterjesztő előadások rendezése.⁸

A könyvtárak, az ellátó és ellátott helyek, az egész magyar könyvtárügy fejlődésének alapkérdése, hogy milyen mértékben tudja felkelteni a társadalom figyelmét a könyvtárügy gondjai iránt és milyen önkéntes segítséget nyer a könyvtári feladatok megvalósításához. Ennek egy lehetséges eszköze a társadalmi tanács. Feladatai: Támogatni a könyvtár tevékenységét céljai elérésében, javaslatokkal élni, propagandát kifejteni, közvetíteni az olvasói igényeket, javaslatokat, segítséget nyújtani rendezvények szervezéséhez.⁹

1962-ben hiába jelentek meg a társadalmi tanácsok létesítéséről szóló irányelvek, jól működő könyvtári tanácsról nem hallhattunk. Nemcsak a nagyobb könyvtárak, a legkisebb könyvtárak esetében sem. Pedig minél kisebb egy könyvtár, annál nagyobb szüksége van a segítségre.¹⁰

1964-ben aztán már világossá vált, hogy a 2000 lakos alatti, különösen az 1000 lakosnál is kisebb települések könyvtári ellátását ugyan segítette, de gondjait nem oldhatta meg a tanácsi tulajdonba adás. A legkisebb (300–600 lakosú) községek többségét nem is érintette ez az intézkedés. Baranyában csak egyharmadában lehetett önállósítani a könyvtárakat. A kis faluba leadott központi forint csak elvétve hozott helyi forintokat. A jellegzetesen kisközséges megyékben célszerűbb lett volna a központi fejlesztési támogatás összegét a járási könyvtárak letéti alapjának fejlesztésére fordítani. Az önállóság szervezeti kerete a kis falvak könyvtárain úgy áll, mint gyereken az apja csizmája, amelybe bár teljes erővel igyekeznek, soha nem fognak belenőni, mint ahogy a települések se nőnek, sőt állandóan csökken a lakosságuk. A figyelemnek a körzetesítésre kell terelődnie. A könyvtári körzet lényegében egy bizonyos községcsoporton belül létrehozott fiókkönyvtári hálózat.¹¹ A központi községben van a körzeti könyvtár (főhivatású könyvtárossal) és a körzet többi falvaiban fiókkönyvtárak vannak. A körzetesítés nagyobb, 4–6000 főt számláló egységek létrehozását jelenti.

A fejlesztéshez, az előrelépéshez ugyanakkor sürgős szemléletbeli változtatásra is szükség van. Törekedni kell arra, hogy a könyvtárat soroljuk a művelődésügy, egy-egy község kulturális életének legelső helyére. Művelődési intézmény építésénél, ha nincs elég pénz, ne a könyvtár helyiségeit csökkentsük, vagy mellőzzük, mint ahogy erre számtalan példát láthatunk.¹²

A továbblépéshez az 1966-ban közreadott közművelődési könyvtári irányelvek¹³ biztosítanak új elvi alapokat. Fő feladatok:

• Az olvasók számának növelése, egyenlőtlenségek eltüntetése, elmaradt területek felzárkóztatása.
• A tanulás és a szakmai önképzés segítése.
• Javítani kell a könyvtárak folyóiratokkal való ellátásán.
• Az olvasáshoz szoktatás módszereit ki kell dolgozni.
• A gyűjteményt sokoldalúan, változatosan kell fejleszteni, 1000 lakosra átlagosan 1800, a szakszervezeti hálózatot is beleértve 2500 kötet jusson. Egy felnőtt olvasóra legalább 10, egy gyermekolvasóra 6 kurrens kötet jusson.
• A gyermekek könyvtári ellátásának kérdései központi helyen szerepeljenek.
• A könyvtáraknak társadalmi bázis kiépítésére kell törekedni.
• Az arányos fejlődéshez a források egy részét helyileg szükséges előirányozni.
• A városokban az ésszerűség és gazdaságosság megkívánja a közös fenntartású könyvtárakat.
• A vidék tudományos és szakkönyvtári ellátottsága emelése érdekében a vidéki tudományegyetemek könyvtáraiból regionális könyvtárakat kell fejleszteni.
• A járási könyvtárakat erősíteni kell.
• Községi könyvtárak esetén 3000 lakos felett önálló, főfoglalkozású könyvtárossal működő könyvtár szükséges, a kisebb településeken a központi területi könyvtár könyvkölcsönzőt létesít.
• Könyvkölcsönzőket kell nyitni a nagy kiterjedésű községek belterületén is, ha a központi könyvtár távol, 1,5–2 kilométeres körzeten kívül esik.
• A jellegzetesen kisközséges területeken fejleszteni kell a megyei könyvtár által biztosított letéti ellátás rendszerét, és fel kell készülni 75 helyen körzeti könyvtár létrehozására, főhivatású könyvtáros vezetésével.
• További 50 művelődési autót kívánatos a könyvtárak és művelődési házak rendelkezésére bocsátani.
• A kisközséges megyékben minden 80 könyvtár számára egy szállító gépkocsit indokolt biztosítani.
• Városokban, zárt település esetén 20.000 lakosra kívánatos egy fiókkönyvtár.
• A gyermekkönyvtárak, gyermekrészlegek számát tovább kell emelni. Minden 10.000 lakos feletti helységnek és minden járási könyvtárnak legyen gyermekrészlege, nagyvárosokban 20.000 lakosonként jusson legalább egy gyermekkönyvtár. A legfejlettebb gyermekkönyvtárak egyben módszertani tanácsadó pontok is legyenek.
• A megyei könyvtárak könyvkötészeteit fejleszteni kell.
• A községi könyvtárak egyharmadát (1000) korszerűsíteni kell (építés, vagy bővítés)
• Emelni kell a falusi könyvtárak nyitvatartási idejét. 1000 lakos alatt heti 12 óra, 2000 lakos alatt 16–24 óra.
• Emelni kell a tiszteletdíjat.
• Olvasószolgálati munkában 600–1000 olvasóra, hálózati-módszertani munkában 30–35 könyvtárra jusson egy könyvtáros.
• Új, vagy megüresedő státusok betöltéséhez a nappali tagozatos képzés biztosítsa a könyvtáros utánpótlást.
• A szakképesítést nem szerzett könyvtárosoknak azt esti és levelező úton kell megszerezniük.

A központilag kiadott irányelvek hatása a mindennapi könyvtári tevékenységre azonban meglehetősen csekély maradt. Szükségessé vált önmagunk előtt is olyan alapvető megállapítások rögzítése, mint, hogy a közművelődési könyvtár rendeltetése szerint nem csupán kölcsönzőhely, hanem a tájékozódás, a közéleti eseményekről rendezett viták, a helyismereti gyűjtő és feltáró munka, a kiállítások és az előadások szervező és végrehajtó helye. Csak a feltételek hiánya és nem a könyvtárpolitika korlátozottsága az oka annak, ha egy könyvtár nem elégít ki minden, valóban létező közművelődési igényt. A működési feltételek hiányai között 1966-ban Szente Ferenc kiemelten említi¹⁴ a legalább 4 órás részfoglalkozású könyvtárost és a megfelelő választékú újság és folyóirat kínálatot.

Sajnálatos, hogy a (tiszteletdíjas) könyvtárosok munkakörülményei és teljesítményük – figyelembe véve a nyitvatartást és a munkaidő alakulását, az egy munkaórára eső bért, az ügyvitelre és belső munkákra fordított munkaidőt – túlterheltséget, a végzett munka anyagi megbecsülésének hiányát mutatja, ami már gátolja a falusi könyvtárügy fejlődését. A könyvtárosok díjazását ezért arányba kell hozni a pedagógusok túlóradíjával.¹⁵

Mindezen gondokat 1967-ben e szavakkal összegzi Sallai István¹⁶: Úgy tűnik, mintha a községi könyvtárak ellátásának területén mindig előbb arattunk volna termésünk beérésénél. Az első körzeti rendszer még ki sem épült, máris felváltotta a járási könyvtári rendszer. Valójában sohasem lehetett pontosan lemérni, értékelni egy modern letéti rendszer előnyeit, hisz a falusi könyvtárak valójában mindig csak helyi, állandó és elég korlátozott választékú állománnyal rendelkeztek. Másik tanulság: Még egy nagyobb falusi könyvtár sem képes teljes funkciójú könyvtári ellátást biztosítani. Ennek szintje a járási könyvtár lehet. A járási könyvtár a helyi feladatok ellátása mellett teljes gyűjteményével az egész járás könyvtára, ahol szükséges kifejlődik letéti központtá, saját gyűjteményével, közvetlen szolgáltatásaival is segíti a járás magas fokú igényeinek kielégítését. Csak így lehet teljes értékű a falusi könyvtárak által nyújtott ellátás.

A települési könyvtárak rendszerszerű működését azonban ekkor már egyéb tényezők is nehezítik. A gazdasági élet 1968-ban bekövetkezett reformja a kulturális élet területén is változást hoz.¹⁷ Az új helyzetben az aggodalom az uralkodó elem, hiszen gyakori a felkészületlenség és az ellátatlanság, elsősorban a nagy masszát képező falusi könyvtárak esetében. Problémát jelent az, hogy a beszerzési keret rovathelye a működési kiadások rovatról a beszerzés rovatra került át. Pedig a könyvtárak könyvbeszerzési hitele működési költség, folyamatosan jelen lévő működési feltétel. A dokumentumháttér biztosítása, ezáltal az információs szolgálat megerősítése az egész hálózatban kulcskérdés. Ez az intézkedés ismét a legproblematikusabb helyzetben lévő, társadalmi munkás könyvtárosokkal működő falusi könyvtárakat sújtja.

Ezzel a teherrel a kiskönyvtárak nem is tudnak élni. Ugyan kiépült a közművelődési könyvtárak hálózati rendszere, de ideje néhány makacs illúzióval leszámolni. Ilyen önámítás, hogy a közművelődési könyvtári rendszer a legkisebb falvak lakóinak is biztosítja a számukra szükséges irodalmat. A falusi könyvtár 1968-ban sem különbözik a régi, annyiszor és oly joggal bírált „népkönyvtár”-tól. A falvak könyvtárai el vannak maradva a város hasonló intézményei mögött. A próbálkozások megrekedtek. A könyvtári autóbusz furgonná töpörödött, a körzetesítés elakadt. A klubkönyvtárak előrelépést jelentettek, de megoldást nem hoztak. A már korábban kijelölt utat kéne végre végigjárni. Az önálló községi könyvtárakat, de különösen a járási könyvtárakat kell úgy fejleszteni, hogy alkalmasak legyenek a magas szintű és sokoldalú tájékoztatás nyújtására. A feladat óriási. Különösen annak tükrében, hogy a magyar közművelődési könyvtárak többségének szinte kizárólagos funkciója a kölcsönzés. Nincs kellő figyelem az olvasótábor igényeire, a munka középpontjában nem a tájékoztatás áll.¹⁸

1969-ben a közigazgatási szervezet változása indukál újabb elképzeléseket, ad lökést a könyvtárügy gyorsabb ütemű integrációjának megfogalmazásához. Mivel nem lehet minden faluban megteremteni a feltételeket az alapfokú ellátáshoz, a színvonalas olvasószolgálathoz és tájékoztatáshoz, ezért a kiemelt helyen működő könyvtárak feladata, hogy közvetlenül, vagy fiókjaik útján természetes körzetükben lássák el a könyvtári szolgálatot. Az országos, 2000-ig szóló településfejlesztési terv 9 kategóriát állapít meg a városok és falvak fejlesztésére vonatkozóan. A megyei tanácsok e terv alapján készítik el saját településfejlesztési kerettervüket. Ebből kell kiválasztani azokat a településeket, melyeket könyvtári körzeti központokká szükséges fejleszteni. A körzeti könyvtár az azonos vonzáskörzeten belüli települések könyvellátási és tájékoztatási bázisintézménye. A körzeti könyvtáros nem csupán módszertani koordinátor, hanem minden olyan munka központi elvégzője, ami szakértelmet kíván, és amit olcsóbb így elvégezni.¹⁹

A társadalomban végbemenő változásokat azonban ismét nem követi a könyvtárügy fejlesztése.²⁰ Jól jellemzi ezt az a tény, hogy az állománygyarapításra szolgáló összegek rohamosan csökkennek. A falu 1963-ban 24, 1968-ban már csak 16 millió forintot kapott könyvtári könyvvásárlásra. Megtorpant az épületekbe helyezés folyamata, a felszereléssel való ellátás. A világban a könyvtári integrációra való törekvés a jellemző, de nálunk ezt a folyamatot gátolja a saját intézményként való felfogás. Az „én egyedül”, ugyanakkor törvényszerűen az ellátás visszaesését okozza, ezt pedig követi az olvasólétszám fejlődési ütemének lassulása. A könyvtárak helye, szerepe mindemellett az alábbi tényezők miatt is módosul: az ismeretek robbanásszerű növekedése, az élethosszig való tanulás kívánalma, a TV forradalmi fejlődése. Az igények kielégítése tehát országos rendszert feltételez, amely megvalósítja a hiánytalan területi ellátást, az általános tudományos és szakmai tájékozódást és a kulturális szórakozás lehetőségének biztosítását. A központi funkciót betöltő könyvtárak, az ellátópontok, a művelődési autók, bibliobuszok állomásai, a tanyai, külterületi, szociális otthoni kölcsönzőhelyek, mint hajszálerek hálózzák be az ország egész területét. A működéshez természetesen hatékony integrációra van szükség a tudományos és szakkönyvtári, illetve a közművelődési könyvtári szolgálat között. Az együttműködés alapját egy kialakítandó telepítési és ellátási normarendszer, valamint a könyvtárosok képzése és rendezett bérezési színvonala biztosíthatja.

Így válhat a falusi könyvtár a magasabb szintű szolgáltatások közvetítőjévé. Ha pedig ezt a feladatát kellő színvonalon látja el – írja 1969-ben Sallai István²¹ –, akkor ez az intézmény lesz korunkban a falusi művelődés, a permanens nevelés, illetve önképzés szinte egyetlen, az iskolával egyenrangú színtere.

A korszerű könyvtár tehát nem elszigetelt intézmény, hanem egymást kiegészítő intézmények egységes, integrált rendszerének tagja. Fejleszteni kell tehát az együttműködést. Ennek egyik formája a hatékonyabb központi szolgáltatások megjelenése, a még fellelhető párhuzamosságok megszüntetése. Feltétele pedig az, hogy a korszerű szolgáltatásokat magasabb fokú gépesítéssel kell kiterjeszteni az egész országra. Kondor Istvánné 1970-ben írja, hogy fokozatosan meg kell szüntetni azt az ellentmondást, ami a társadalmi haladás követelte szükségletek és a könyvtárak teljesítőképessége és tárgyi feltételei között van.²²

A célok és a belőlük következő feladatok tehát ismertek és körülírtak. Ennek ellenére előrelépés nem következett be, sőt Szente Ferenc 1970-ben arra a megállapításra jut, hogy a kis falvak könyvtárügye egy évtizede már kiszorult a helyi hálózatfejlesztési feladatok közül. Az okokat keresve a népművelési ágazat szegénysége tűnik föl. Másik ok az apparátusbeliek bizonytalankodása, tájékozatlansága, az a vád, hogy a könyvtárak nem mutatnak kellő együttműködési készséget a népművelés megmozdulásaiban. Pedig a könyvtár nem egyike a sokféle pénzkövetelő intézménynek, hanem amazok munkájának is éltetője, szellemi alapja. A megoldásra Szente ismét a körzetesítés végigvitelét ajánlja. Kiemelt könyvtárak létesítését a falucsoportok székhelyén főhivatású könyvtárossal, a körzethez tartozó falvak gondozásával. Hiszen ez a körzeti könyvtár lényege, ami ellátási egységet, s nem felügyeleti vagy módszertani hálózatot jelent.²³

Mindezzel ellentétesen hat a tanácsi rendszer generális átalakítása. A járási tanácsok megszűnése után nem lehet tudni, hogy a járási könyvtáraknak, mint területi, hálózati alközpontoknak mi lesz a további sorsa. Arató Attila kifejti, hogy nem szabad a járási könyvtárakat csak községi funkciót ellátó könyvtárakká visszaminősíteni. Pedig ha az intézményt a székhely község veszi át, akkor nem lesz érdekelt (és hatásköre sincs) olyan intézmény fenntartásában, amely több, vele egyenlő jogú önálló község könyvtárának hálózati központja. Arató szerint végül is nem is a járási könyvtár megnevezés megtartása szükséges, hanem a hálózat három lépcsős rendszerének további fenntartása, fejlesztése. Hiszen a 19 megyei könyvtár nem állhat közvetlenül szemben több mint 3000 községi könyvtárral. Azért sem, mert nemcsak irányítási, ellenőrzési feladatokról van szó, hanem arról, hogy a könyvtárak szolgáltatási színvonala döntően attól függ, hogy milyen konkrét segítséget kapnak az őket közvetlenül menedzselő hálózati központoktól feladataik ellátásához.²⁴

A tanácsi rendszer könyvtárügyet nehezítő változása mellett egyre erőteljesebb gondként jelenik meg a klubkönyvtár, mint a könyveket és a folyóiratokat rendelkezésre bocsátó, szolgáltatásokat közvetítő, művelődési-szórakozási körülményeket teremtő és nyújtó egység problematikája is. Létrejöttük ugyan messzemenően helyeselhető, de mára – 1971-et írunk! – a kifejezés, amely alapvetően követelményszintet jelöl, varázsszóvá, terminológiai zűrzavar szülőjévé vált. Ha helyesen értelmezzük a 105/1968. sz. utasítás 6. pontjában megfogalmazottakat, akkor kitűnik, a klubkönyvtár közvetítő láncszem, nem önmagában áll, hanem valamely erősebb intézmény fiókja. Az intézmény besorolása sem problémamentes, mert csak az arra előírt összes követelmény megléte esetén lenne szabad besorolni. A járások tekintélyes része viszont szép számmal besorolt közéjük klubkönyvtárnak egyáltalán nem való „szegényházakat”. A fellángoló klubkönyvtár-létesítési láz²⁵, a funkciók félreértelmezése, a varázsszernek tekintő szemlélet, a „klubkönyvtárosítás” háttérbe szorította a körzeti könyvtárak létesítését, holott ez az utóbbi intézmény lehetne az egyik bázis, melyen a klubkönyvtár is létezhet. Mert a klubkönyvtár nem is könyvtár, hanem csupán könyvtári szolgáltató hely, ellátó pont!

A könyvtár minimumát ugyanis az alábbiak jelentik: legalább 5000-es gyűjtemény, évi 350–400 kötetes gyarapodás, főhivatású könyvtáros. Az ellátási rendszerben pedig kell, hogy legyen egy felsőfokú ellátást biztosító központi könyvtár („A” típus), néhány alközpontként működő középfokú könyvtár („B” típus), valamint a kizárólag helyi ellátást biztosító könyvtár („C” típus) . A „B” típus az a könyvtár, amely nyitott lefelé, a „D” típusú szolgáltatóhelyek irányába, melyek lehetnek önállóak (klubkönyvtár), vagy önmagának kihelyezett részei, fiókjai, letétjei, vagy éppen mozgókönyvtára. ²⁶

A rendszer tehát elviekben „áll”. Futala Tibor 1972-ben mégsem tud mást megállapítani, minthogy a falu könyvtárügyének felemelése terén még nem jutottunk túl az „alapítások korszakán”. Még mindig legfőbb feladat általánossá tenni a körzeti könyvtárakat és a belőlük irányított és szervezett „D” típusú ellátást, valamint megszervezni a régi és egyre halaszthatatlanabb adósságunk, a mozgó ellátás (bibliobusz) működtetését.²⁷

Erre az időszakra, a 70-es évek elejére tehető annak a gondolatnak a megjelenése is, hogy különbség van a gyermekek iskolai és közművelődési könyvtári szolgálata között. Ha e szolgálat kettős jellegének szükségességét elismerjük, akkor el kell fogadnunk, hogy e kettős szolgálatot célszerűbb két könyvtártípussal megoldani. Ezzel mindkettő hatásfokát növeljük, míg az összevonással mindkettőét csökkentjük.²⁸

Ugyanakkor a kettős ellátás elvi elismerése mellett nem szükséges, hogy minden településen – a legkisebbeken is – mindkettő meglegyen. Sőt ajánlott és szakmai támogatást is kap az a program, mely az iskolai és a közművelődési könyvtár racionális összevonására irányul.²⁹

A Művelődési Minisztérium 1971-es irányelvei a közművelődési és iskolai könyvtárak együttműködését alapelvnek tekintik. A kérdés nem az: ki kit fal fel, hanem az: ki kit segít? Az együttműködés ugyanakkor nem jelentheti a feladatok átvállalását. Foglalkozni kell az alábbi kérdésekkel:

• Közös fenntartás – itt még számos jogi, anyagi, statisztikai kérdés tisztázatlan.
• Letétek biztosítása. A közművelődési könyvtárak, ha tehetik, adjanak letétet az iskolai könyvtárnak. Erre egyelőre kevés lehetőség van. Ehhez nagyobb tápraktárakra és állományra lenne szükség.
• Ellátó központ – az iskolák részére a gyarapítás és a feldolgozás központi megszervezése jó lenne. Ezek a központok a megyei továbbképzési kabinetekben (ma Pedagógiai Intézet) működhetnének, de ehhez létszám kell és gépkocsi.
• Szakfelügyelet összehangolása.
• Iskolai és gyermekkönyvtárosokból, szakfelügyelőkből szervezett közös munkaközösségek létrehozása is szükséges.³⁰

1974-ben Futala Tibor ismét a már ismert „kulcsszavakkal” jellemzi a tennivalókat: Feladat: a legszámosabb és legdemokratikusabb könyvtártípus apró egységeinek szilárd, jól funkcionáló, az igényeket kielégíteni tudó rendszerbe szervezése. Fejlesztés (meglévő feltételek javítása) és feladatmegosztás. Tennivalónk a fejlett megyei ellátórendszerek kialakítása, amely legyen képes a szakkönyv, szakfolyóirat igények döntő részét rendszeren belül kielégíteni. Ehhez gyűjtőköri együttműködés kell. Az együttműködés révén lehet ismeretünk a más típusú könyvtárakban (szakszervezeti) található értékes állományokról is.³¹

A hazai könyvtári helyzetre a Szovjetunió könyvtári gyakorlata ebben az időben meghatározó befolyással bírt. Érdemes hát felidézni Zircz Péter 1974-es írásából a szovjet könyvtárügy legfontosabb jellemzőit:³²

„Mélyreható változások mentek és mennek végbe a szovjet társadalom struktúrájában, a lakosság demográfiai összetételében, a település-szerkezetben, a termelőerők elhelyezkedésében. Minderre és a belőlük fakadó jelentékenyen megnőtt és differenciálódott igényekre a szovjet könyvtárügynek keresnie kellett a választ”.

A megoldás olyan területi könyvtári rendszerek létrehozása volt, amelyek egységes szervezetként működő központi és tagkönyvtárakból állanak, s egységesen alakított állományokra, egységes bibliográfiai-tájékoztatási apparátusokra és egységes módszertani tevékenységre épülnek fel. Az egységes rendszereket járásonként és városonként szervezik meg. A teljesen centralizált rendszer esetében a járási (városi) tanács fedezi a rendszer működtetésének teljes költségét. Az állomány a központi könyvtár tulajdonában van, valamennyi könyvtár személyzetét a központi könyvtár irányítja egyetlen jogi személyként, melynek képviseletét a központi könyvtár látja el. Felügyelet: központ esetében járás művelődésügyi osztálya, fiókok esetében kettős, a szakmai felügyelet a központi könyvtáré, az ideológiai tartalomért az illetékes községi tanács a felelős. „Részleges centralizálás” esetében a központi könyvtár csak bizonyos költségvetési rovatok felhasználását központosítja. Általában az állománygyarapítási kereteket. A tanácsi könyvtárak teljesen centralizált rendszeréhez a kolhozok és a szakszervezetek könyvtárait is csatlakoztatják. A központi könyvtár szakirodalmi gyűjtőkörét és szolgáltatásait egyezteti a rendszer határain belül működő szakkönyvtárakkal is.

A rendszer legfontosabb eleme a központi könyvtár, amely az egész rendszer számára végzi:

• a beszerzést,
• feldolgozást, katalógusépítést,
• tájékoztatási apparátus gondozását, fejlesztését,
• könyvtári propagandát, grafikai munkákat, reprográfiát, szállítást,
• pénzügyi, gazdasági munkákat,
• a személyzeti és munkaügyi teendőket,
• a módszertani irányítást, a rendszer fejlesztését, tervezését.

A tagkönyvtárak ( = fiókkönyvtárak) profiljuk alapján lehetnek:

• általános profilú, teljes szolgáltatási skálájú;
• általános profilú, részleges szolgáltatási skálájú (nem nyújt minden szolgáltatást, pl. nincs olvasóterem);
• szakosított profilú (pl. ifjúsági könyvtár).

A tagkönyvtáraknak megfelelő profilt látják el – szűkebb körben, kisebb állománnyal – az általuk irányított lakótömbi, munkahelyi, intézményi állandó könyvkölcsönzők is, melyek többnyire hetenként két-három alkalommal vannak nyitva. A jobb munkaerő-kihasználás érdekében egy-egy könyvtáros két-három könyvkölcsönzőt is működtet. A centralizált rendszerhez tartozhatnak ideiglenes jelleggel működtetett kölcsönzőállomások is, pl. a parkokban.

A kettő közti átmenet (könyvkölcsönző – ideiglenes kölcsönzőállomás) korszerű és elterjeszteni kívánt eszköze a bibliobusz, ami a központi könyvtár közvetlen irányítása alatt áll, annak „forgó” könyvalapját hasznosítva, elsősorban a városi külterületek, elszórt kis lakótelepülések könyvtári ellátását szolgálva.

A centralizált rendszer előnyei:

• gazdaságos és nagyobb választékú könyvellátás;
• a rendszerhez tartozó könyvtárak részére – állományuk egy részének állandó kicserélésével a központi könyvtár folyamatosan frissülő ellátási választékot kínál;
• a közös tulajdonú és használatú állomány bármelyik eleme tetszés szerinti könyvtárából „lehívható”, vagyis átkérhető és kölcsönözhető, illetőleg helybenolvasásra kiadható;
• a könyvtárosi gárda munkarendje és munkaideje a lehető legjobban hasznosítható.

Mint látható, a szovjet minta erős befolyással bírt a hazai könyvtárügyi trendekre, de sohasem ment végbe a minta pontos másolása. A hazai gyakorlat mindig hordozott sajátos jellegzetességeket. Ezek közé tartozhat a mozgókönyvtári ellátás alakulása is.

A fővárosban 1973-ban állt munkába az első magyar mozgókönyvtár. 1974. április 2-án követette ezt az első vidéki bibliobusz Pécsett.³³

Cziboly Józsefné és Szőke Tiborné a FSZEK-es tapasztalatokról 1976-ban, a második busz beállítása után közöl rövid ismertetést. (Az első 1973. 02. 06-án kezdte meg működését, a második 1976. márciusában.) Észlelték, hogy a gyermekkölcsönzések aránya a tervezettnél is több gyermekkönyv beszerzését indokolja. Szükségesek a folyóiratok és napilapok. Az olvasók 49%-a tanuló. Az olvasók 58%-a nem volt korábban könyvtártag. Más közművelődési könyvtárból elsősorban az idősebbek, a kevés szabadidővel rendelkezők iratkoztak át a könyvek „házhoz szállítása” miatt. Az állományból meglepően kevés a szakirodalom igénybe vétele a fix telepítésű könyvtárak arányaihoz képest. A látogatások gyakoribbak, mint az állandó könyvtárakban, s a látogatók között jóval több a hagyományos könyvtárhasználat szempontjából hátrányos élethelyzetben lévő – beteg, táppénzes, idős, gyes-es, háztartásbeli személy. A háttérállomány – a használatot segítendő – az induló 15.000 kötetről megduplázódott. Feltárását kötetkatalógus segíti. Az olvasók száma 1800-ról 2100-ra emelkedett.³⁴

1977-ben szakszervezeti mozgókönyvtár avatására került sor. Az 1962-es tiszavirág életű Fővárosi Autóbuszüzem kísérlete után most az Ikarusz indított útjára öt letéti könyvtár feladatait betöltő bibliobuszt.³⁵

Kaposvárott december 2-án adtak át egy 2500 kötetes bibliobuszt.³⁶ A bibliobusz avatások korszaka ezzel a magyar közkönyvtárügy életében le is zárult. A bibliobuszok kivétel nélkül a város, városkörnyéki, illetve a vállalati belső telephelyi ellátást voltak hivatottak segíteni. Az átalakított, felújított alvázra és motorra épített gépjárművek sehol sem tudták teljesíteni a szolgáltatás rendszerességéből fakadó kívánalmakat. Rengeteg volt a meghibásodás miatti leállás, kimaradás. A működő buszok télen hidegek, nyáron elviselhetetlenül melegek voltak. Működtetésük szakmai szervezési gondokat is felvetett, hiszen a buszokra kerülő állomány mellett a továbblépéshez egyre inkább szükség lett volna egy folyamatosan gyarapodó, gazdagodó és megfelelően feltárt háttér állományra, s a speciális munkarendű és szakértelmű személyzet biztosítása is problémákat okozott. A műszaki gondok, a magas üzemeltetési költségek és a speciális szakmai kívánalmak megteremtésének nehézségei hamarosan a buszüzemeltetések megszüntetéséhez vezettek.

Mivel a buszokat a kistelepülések ellátására sehol sem alkalmazták, ezért e terület mozgó ellátásának alakulásában sem a megjelenésük, sem a rendszerből történő kiválásuk nem játszott szerepet. Sokkal hangsúlyosabb volt e vonatkozásban a művelődési autók jelenléte, melyekkel lehetővé vált a mozgó kölcsönzés, propagandamunka, ismeretterjesztés, kiállítások vándoroltatása, irodalmi műsorok, író-olvasó találkozók szervezése, és tervszerűbbek lettek a letéti cserék. Hosszabb távon azonban a művelődési autók sem tölthették be a mobil ellátás szerepét. Fejlesztés hiányában, országosan visszaesésről számolhatunk be. Jó példa erre Baranya megye, mely 1959-ben kapta az első autót, de 1963-ban már megszűnt a róla történő kölcsönzés. Helyette letéti könyvtárak alakultak. 1972-ben – országos rendelkezés alapján – csökkentették a megyei gépjárműparkot 2 kocsira. Ezzel a kistelepülések mobil ellátásának lehetősége gyakorlatilag felszámolásra került. A kocsik új funkciója a letéti cserére, a hálózati munka szervezésére, ellenőrzésre, rendezvény-szervezésre, szakmai továbbképzésre szállításra, a körzeti könyvtárak letéti munkájának segítésére korlátozódott.³⁷

Az ellátási formák szűkülésével ugyanakkor ellentétben áll az a kimutatott tény, mely óriási tömegigényeket feltételez.³⁸ Az 1973-as adatok szerint a tanácsi és szakszervezeti közművelődési könyvtárakban a beiratkozott olvasók száma: 2.250.000 fő (az összlakosság 21,7%-a), a kölcsönzések száma: 56.500.000 kötet. 21 városban a lakosság olvasói aránya meghaladja a 30%-ot, közelít a 40 felé! Mindezt a 10–15 éve már kialakult könyvtárhálózatok, a vidéki kisebb településeken tapasztalt 30% körüli könyvtárhasználat és a városokban fordulatot hozó korszerű városi könyvtár intézménytípusának létrejötte idézte elő. 1958 – Békéscsaba, 1964 – Kaposvár, új, szabadpolcos könyvtári módszerekhez továbblépés, a tömegigények kielégítésének hármas feladatterve Páldy Róbert szerint a következő:

1. új és megújított könyvtárak létesítése,

2. a szolgáltatások minőségének fejlesztése,

3. a könyvtári környezetben a közösségi és aktív jellegű művelődési lehetőségek kibontakoztatása, művelődési munkaközösségek fejlesztése.

Hasonló feladatterv, párthatározat formában kiadott cselekvési program jelent meg 1974-ben az SZKP KB határozataként.³⁹  Ennek lényege:

1. 1974 és 1980 között végre kell hajtani a könyvtárak központosítását közös létszámkerettel és könyvállománnyal, központosított állománygyarapítással.

2. Javítani kell a könyvellátást, a könyvtárellátó tevékenységét, az ide beérkezett irodalom központi feldolgozását és gyors szolgáltatását.

3. Tároló könyvtárakat kell létesíteni a tudományos és megyei könyvtárak racionális állománygyarapítása érdekében. A könyvtárak a kevéssé keresett irodalmat kötelesek a tároló könyvtárnak átadni. Az innen történő kölcsönzés – könyvtárközi útján – biztosított.

4. Irányelveket kell kidolgozni a könyvtárügy fejlesztésére.

5. 1974–76 között be kell fejezni a megyei gyermek- és ifjúsági könyvtárak létrehozását, a járási gyermekkönyvtárak megszervezését.

6. A módszertani irányítást a Kulturális Minisztériumnak kell megszerveznie.

7. Figyelmet kell fordítani a szakemberképzésre, a könyvtárakat szakképzett könyvtári-bibliográfiai alapismeretekkel rendelkező dolgozókkal kell megerősíteni.

8. Ki kell dolgozni a könyvtárosok bérkategóriákba sorolásának új rendszerét.

9. Meg kell szilárdítani a könyvtárak anyagi – műszaki bázisát. Folytatni kell a könyvtárak tervszerű telepítését.

A szovjet párthatározat a hazai politikai-kulturális vezetést is továbblépésre ösztönözte. Kondor Istvánné szerint⁴⁰ a könyvtárügy legfőbb feladata, hogy többen, jobbat és jobban olvassanak. Hogyan állunk a „többen” kérdéssel? A könyvtári olvasók száma alig emelkedik. Oka: A könyvtári feltételek fejlődése elmaradt a társadalom általános fejlődésétől. Nem megfelelő a könyvválaszték, a városok elszívó hatása miatt a falusi könyvtárak elnéptelenednek, demográfiai apály sújt, a televíziózás átalakítja a szabadidő felhasználás arányait. A külső okok mellett belsőket is említhetünk: A nyitva tartási idő nem a lakosság, hanem a könyvtáros igényeihez igazodik, közömbösség jelenik meg a társadalom életmegnyilvánulásai iránt, az azonos település könyvtárai még csak nem is ismerik egymást, nincs szándék a művelődési, munkahelyi közösségek ellátásba vonására. „Többet, jobban”. Van előrehaladás, de nem tettünk meg mindent. Gyakori a gépies kiszolgálás, az olvasók kérései iránti közömbösség. Feladatok:

• Erősíteni kell a munkásságra irányultságot. Az ifjúsággal minden könyvtárnak kiemelten kell foglalkoznia, ez a könyvtár egész kollektívájának fontos feladata. Az „A” és „B” típusú könyvtárakban ezt a munkát az ifjúsági felelős kell, hogy koordinálja. (a személyi feltételt biztosítani kell!)
• Szükségesek a központi állományépítési ajánlások.
• A könyvtárközi kölcsönzés előrehaladását a hamarosan üzembe helyezendő első központi tároló könyvtár belépésétől remélhetjük.
• Vizsgálandó, hogy az országos szakkönyvtárak az eddigieknél hogyan támogathatnák jobban a közművelődési könyvtárak munkáját.
• Részben központilag, részben a megyék révén szükséges jóval több propagandaanyagot, módszertani segédletet kibocsátani.
• Vizsgálandó a közös fenntartású iskolai gyermekkönyvtárak működése, kistelepülések gyermeklakóinak ellátása, iskolai könyvtári ellátási központok létrehozásának feltételei.
• Tanfolyamok növelése, irányelvek kibocsátása.
• Olvasáskutatások fejlesztése.
• Az 1500 lakosnál kisebb lélekszámú települések könyvtárainak önálló állománygyarapítási tevékenységét meg kell szüntetni – függetlenül attól, hogy önálló, vagy összevont intézményi formában működnek – és e könyvtárakat az „A”-, „B”-, vagy „C” típusú könyvtárhoz kell kapcsolni, mert az adott település lakossága csak ezen az úton juthat hozzá a számára társadalmilag szükséges könyvanyaghoz.

A fejlesztési program legfontosabb eleme tehát a központosítás. Központi könyvtár + fiókkönyvtár modell létrehozása. Ellátó rendszerek működtetése „ugyanannyi ráfordítással sokkal többet elérni” jelszó jegyében. Tudatosan irányított és alakított új munkamegosztás ez, melynek keretében a könyvtáraknak alaposabban kell megismerniük azt a társadalmat, amelynek szolgálatára hivatottak. A munkamegosztás részének kell tekinteni az egymással egyeztetett gyűjtőkörök meghatározását is.⁴¹

De ki kivel működjön együtt? B. Nagy Ernő 1975-ben írja,⁴²  hogy a megyei keretek túl szűkösek, 19 megye túl sok ellátási egység. A jövő útját hat régióban látja. A régió nem teszi fölöslegessé a megyét, de keretet ad a megyei szinten nehezen megoldható feladatok és a koordinálás számára. A könyvtárközi kölcsönzés alapegysége most és a jövőben is a megye marad. A könyvtár jó működésének egyik mutatója az általa továbbított kölcsönzési és tájékoztatási igények száma és minősége. A megyei rendszer kifelé vezető csatornája a regionális együttműködés. Olyan regionális rendszerre van szükség:

• amely bővíti a részvevő könyvtárak anyagi bázisát;
• érdekeltté teszi őket az együttműködésben;
• nem szorít háttérbe egyetlen könyvtártípust sem, hanem valamennyit bevonja az egységes ellátó-szolgáltató rendszerbe.
• A regionális rendszer lehetőségei:
• központilag támogatott állományalakítás;
• fölöspéldányanyag hasznosítás,
• kontrollált állományapasztás,
• régióközponti állományfeltárás;
• könyvtárközi kölcsönzés.

A rendszernek ugyanakkor – a kistelepülések vonatkozásában – mégiscsak a kiskönyvtárak a végpontjai. Sallai István Páldy Róberthez és az SZKP határozat feladattervéhez csatlakozik akkor, amikor 1975-ben kimutatja, hogy az olvasólétszám és a könyvtári alapterület között szoros összefüggés van. Megfelelő alapterület esetén emelkedik az olvasószám, a kis alapterület miatt a létszámnövekedésben visszaesés következik be. Az olvasómozgalom sikerének döntő feltételeként rögzíti tehát az intézményfejlesztést. Ezt már eddig is könyvtárépítési akciók segítették. Az első „Száz falu – száz könyvtár” jelszóval indult. Az akció könyvtárai felszabadulási emlékkönyvtár megjelölésben részesedtek. A második a Petőfi–emlékkönyvtár akció volt. Ez a mozgalom már a városokra is kiterjedt, 65 jelentkezőből 44 kapta meg a címet. De tovább kell lépni. Ennek kerete ismét egy akció, a felszabadulás 30. évfordulóját köszöntő „30 év – 30 könyvtár” pályázat. A három akció révén mintegy 20.000 négyzetméter új könyvtári terület jöhetett létre.⁴³

Részben ennek is köszönhetően egyre sürgetőbbé vált a könyvtári működés szakmai kontrolljának megszervezése. Futala Tibor 1975-ben már arról számol be, hogy a fővárosban és minden megyében van könyvtári szakfelügyeletünk.⁴⁴ A létrehozást a 156/1973. MM utasítás tette lehetővé. Az utasítás kétágú szakfelügyeletet ír elő. Az egyik ágon határozatlan időre megbízott állandó szakfelügyelők munkájával, a másikon szakfelügyeleti vizsgálatokkal számol. Az állandó jellegű szakfelügyelők száma megyénként 2–9 fő között ingadozik. Budapesten főfoglalkozású szakfelügyelőket alkalmaznak. A szakfelügyelők között legtöbb a megyei könyvtári dolgozó. A vezető szakfelügyelő lehetősége a kétágú szakfelügyelet összehangolása. A szakfelügyelet azokban a megyékben működik az eredményesség legjobb kilátásaival, ahol a munkatervet az általános felügyelet munkatervéhez igazították, s így a szakfelügyeleti vizsgálatok az általános felügyeletek szakmai bázisát képezik. Az átfogó szakfelügyeletet mi sem indokolja jobban, mint az ellenőrzésben eddig meglévő „elaprózott gyakorlat”. A szakfelügyelet beálltával a munkamegosztás a következőképpen alakul:

• Általános felügyelet (művelődésügyi osztály – fenntartó) – megszabja a könyvtár feladatait;
• Szakfelügyeleti vizsgálat – műszerként mér, ellenőriz, javaslatot tesz;
• Általános felügyelet a javaslatok hatására – törekszik a működési feltételek javítására;
• Állandó szakfelügyelők – tájékoztatják az általános felügyeletet, másrészt a módszertani tevékenységet végzők figyelmét hívják fel a vizsgálatból következő módszertani tennivalókra;
• Módszertani gondozás – a szakfelügyeleti vizsgálatok megállapításaiból következteti ki a maga tennivalóit.

A szakfelügyelet, az országos szakmai irányítás felelőssége nem csekély. Cél a magasabb színvonal elérése. Ez a felsőoktatási könyvtárak körében az alapfunkció – az anyaintézmény oktatási, kutatási igényeinek kiszolgálása – bővítésével, a falakon túlmutató feladatok körének vállalásával érhető el. Ezek közé tartoznak a szakirodalmi szolgáltatások, számbavétel, feltárás, rendelkezésre bocsátás feladatai, melyek csak együttműködéssel realizálhatók. A felsőoktatási együttműködési kört bővíteni szükséges egy másik kooperációs térrel, a rokon működési területű könyvtárak körével (szakterületi együttműködés). Az integrálódás elől kitérni nem lehet és nem szabad, ez nem jelszó, hanem a legfőbb távlati teendő.⁴⁵

A tanácsi közművelődési könyvtárak színvonal emelését az nehezíti, hogy 90%-ukban megmaradtak a „kölcsönkönyvtári” keretben, s mint ilyenek, valamiféle félig kulturális, félig szociális juttatásnak számítanak. Ingyen olvasnivalót nyújtó szolgáltatóhelynek. Így gondolkodnak róluk a gazdasági vezetők, amikor azt javasolják, hogy a helyszűkével küszködő könyvtárosok növeljék az állványokat a mennyezetig, vagy ne vásároljanak könyvet addig, amíg a régiek el nem kopnak. Alig van pozitív példa, szellősen berendezett olvasótér, napilap és folyóirat olvasó, társalgó, zenei és nyelvoktatási részleg. Sajnos a nyitva tartás miatt egy átlagos magyar városban átlagos hétköznap este közművelődési intézmény fedele alatt nincs hely sem olvasgatásra, se tájékozódásra, se tanulásra, se zenehallgatásra, vagy éppen eszmecserére. Szente Ferenc szerint – a városok esetében – a lehetséges megoldás: a térben és időben kibővített komplex közgyűjtemény. Egy olyan könyvtári és múzeumi, vagyis közgyűjteményi feladatokat ellátó intézmény, aminek terei, elrendezése és nyitva tartása lehetővé teszi a használói csoportok és a munkatársak számára is az érdemi tevékenységet, ugyanakkor kiküszöböli a fölösleges párhuzamosságokat. ⁴⁶

A könyvtárak az elmélyült munka mellett a művelődés helyszínei is.⁴⁷ A KMK éppen erre a feltételezésre építve 1974-től két éven át figyelte néhány könyvtár klub-, illetve művelődési köri munkáját. A tapasztalatokat feldolgozva megállapította, hogy a klubok szerves részei a könyvtári tevékenységnek, sajátos kölcsönhatásban élnek a könyvtár egész működésével, szinte szétfeszítik a könyvtár hagyományos, könyvkölcsönzésre és helybenolvasásra épülő szerkezetét.

A megállapítás még inkább érvényes a gyermekkönyvtári munkára. Vargha Balázs, öt évvel az ifjúság könyvtári ellátásáról szóló irányelv megjelenése után, 1976-ban vet számot e területről.⁴⁸ Alapvető elgondolás, hogy a 14 éven aluli gyermekeket két, egymással szorosan együttműködő könyvtári hálózat lássa el. A kettős ellátás nem jelenthet teljes párhuzamosságot, az iskolai könyvtár gondoskodik a tantárgyakhoz kapcsolódó olvasásról, a gyermekkönyvtár pedig szórakoztatja olvasóit. A két könyvtártípus elhatárolását azonban nem állománygyarapítási elvekre szűkítve, hanem a teljes funkciót számításba véve kell megkísérelni. S azt is inkább a teendők, mintsem a korlátozások oldaláról. Mindkettő korszerű eszköztár kell, hogy legyen. Mindkettő feladata a sokoldalú és korszerű művelődés szolgálata. Az állomány felépítése sem igazán különbözhet, s a feltárásban sincs elvi különbség. Milyen legyen az iskolai könyvtár? Probléma az állandó helyhiány. Legalább egy tanterem nagyságú térre van szükség, rendszeres, 20 órát meghaladó nyitva tartással és nem azokkal a pedagógusokkal, akik azért könyvtárosok, mert már semmi másra nem jók. Milyen legyen a gyermekkönyvtár? Minden 500 gyermekolvasóra jusson egy főfoglalkozású gyermekkönyvtáros. A nagyobb (megyei) könyvtárakban gyermekkönyvtári munkacsoportot kell szervezni, legalább 300 négyzetméteres alapterületen, 48 óra nyitva tartással. Minden 15–20.000 lakosra jusson egy gyermekkönyvtár, s a 8–10.000 lakosú településen ki kell alakítani a gyermekrészleget. Milyen legyen a közös fenntartású könyvtár? Alkalmasnak kell lennie, hogy ellássa az iskolai könyvtár feladatát és emellett a tanítási időn túl gyermekkönyvtárként álljon a környék gyermeklakosságának rendelkezésére.

1976 „a veszprémi újfajta könyvellátási kísérlet”-ről szóló első híradás éve is. Az új letéti ellátás a területi összefogáson alapuló integrált könyvtári rendszer.⁴⁹ A 30–50 település iskolai, tanácsi, szakszervezeti könyvtárait összefogó rendszer a gyarapítást, állományba vételt, feldolgozást, feltárást és annak áramoltatását végzi központilag. A szolgáltatások decentralizáltságát megőrzi, sőt sok vonatkozásban továbbfejleszti. A kis gyűjtemények akkor tudják jól ellátni feladataikat, ha funkcionálisan egymásra épülő, lépcsőzetes ellátást nyújtó nagyobb hálózat szerves részei. A bázisintézménynek olyan rendszeres kapcsolatot kell a falusi ellátó helyekkel megteremtenie, amely feloldja a gyűjtemények közötti tartalmi és szervezeti határokat. A nagyközségi könyvtárak kivételével a formai önállóság megszűnik, a könyvtárak átalakulnának a nagy központi könyvtár ellátóhelyeivé. A központi intézmény korszerű törzsállományt hoz létre és segíti az iskolai könyvtárak rendszeres gyarapítását, feldolgozó munkáját is, külön felkérésre a beszerzést is intézné. A megye több mint 90%-át kapcsolnák be a központi ellátás rendszerébe. Az ellátási rendszerben az állományt két csoportba sorolják: törzs, vagy alapállományra (kézikönyvek, ismeretterjesztő művek, alapvető klasszikusok, meséskönyvek, pedagógiai művek, szaktárgyak alapirodalma), valamint változó, cserélődő állományra. Ezeket a műveket az igényeknek megfelelően cserélik a könyvtárak között.

A „veszprémi modell” – típustól (iskolai, tanácsi, szakszervezeti) független ellátási rendszer tervét vázolja fel Katsányi Sándor és Vargha Balázs.⁵⁰ Számtalan esetben azonban a lehetséges rendszertagok státusza még nem kiforrott. Tisztázni kell az általános iskolák és a tanácsi könyvtárak együttműködésének formáját. Legeredményesebb megoldásnak a közös fenntartású könyvtárak létesítése látszik. Ilyen intézményt két – jól megkülönböztethető – területen érdemes létesíteni: a kistelepüléseken és a nagyobb városokban. A kistelepüléseken az „egy falu – egy könyvtár” elv érvényesítése azonban megakadt az iskoláknál, mert nem volt mindkét hálózat részéről közösen elfogadott elképzelés. Az 1972-es Irányelv a 18 éven aluli ifjúság könyvtári ellátottságáról így rendelkezik: a kistelepüléseken tanuló gyermekek könyvtári ellátása a falusi közművelődési könyvtár feladata. Csakhogy ezt a feladatot a közművelődésügy abban az időben kapta, amikor a kisközségek könyvtári ellátása a legkritikusabb helyzetbe került, a korábbi helyi tartalékok kimerültek, a központi ellátásra tett kísérletek és kezdeményezések (körzeti rendszer kiépítése, bibliobuszos megoldás) sorra befulladtak. Természetes, ilyen körülmények között a községi könyvtárak nem vették át ezt a feladatot. Az iskolai könyvtári funkciót vállaló közművelődési könyvtárak száma a legkisebb településeken (1000 lakos alatt) a legalacsonyabb, éppen ott, ahol azt az Irányelvek előírják. A települések 98%-a nem tudott megmozdulni az Irányelvek felszólítására. De talán jobb is a jelenlegi „tiszta lap.” Nemcsak lehetőséget ad rá, de rá is kényszerít: erőteljes centralizálással, nagy területet átfogó központi ellátással oldjuk meg a kistelepülések közművelődési és iskolai könyvtári ellátását. Katsányi Sándor és Vargha Balázs a helyzetkép alapján 1977-ben az alábbiakat javasolja:

• Ki kell dolgozni a közös fenntartású könyvtárak működési szabályzatát, ez egyben szerződésminta is lenne. Előtte tisztázni kell, a szerződést az iskola és a könyvtár kösse-e, vagy a fenntartók.
• Ugyancsak kidolgozandó a községi iskolai és a tanácsi könyvtár egyesítésének irányelve. Ezt miniszteri rendeletben célszerű közzétenni.
• Tisztázni kell, milyen lakosság szám alatt célszerű az egyesítés.
• A szabályozásnak arra is ki kell térni, hogy mi lesz az egyesített könyvtár sorsa, ha a körzetesítés során megszűnik az iskola az adott helyen.
• A gyermekkönyvtári szakfelügyelet jogosultságát ki kell terjeszteni a közös fenntartású könyvtárakra is. Célravezető, ha (pl. ötévenként) közösen, iskolai és könyvtári módszertani munkatárs egyszerre vizsgálja az iskolában működő, területi munkát is ellátó könyvtárakat.

1977 egy átfogó dokumentum, a kistelepülések kulturális ellátásának javítására és a komplex művelődési intézmények létesítésére kiadott Irányelv megjelenésének éve is. Ezzel egy újabb, a kistelepülési könyvtári ellátás szempontjából tartalmi változást (fejlődést) nem hozó szervezeti forma indul útjára. Az Irányelv rögzíti a „kistelepülés” fogalmát.⁵¹ Ez alatt a Településhálózati Fejlesztési Koncepció három kategóriáját és az „egyéb” (nem fejlődő) településeket érti. Könyvtárellátás szempontjából különösen kedvezőtlen helyzet a mintegy 1,5 millió főnek otthont adó 1000 lélekszám alatti kisközségek esetében regisztrálható. Az Irányelvben megfogalmazottak szerint a kulturális ellátást egy adott településen három tényező együttesen biztosítja:

• Tömegközlési eszközök, vételi (telefon, TV, rádió) lehetőségek,
• Magasabb településtípusok intézményei szolgáltatásainak fogadása (mozgóellátás, letéti ellátás). (Ez szükségesé teszi ezen intézmények szolgáltató képességének fejlesztését is!),
• Helyi feltételek a közösségi élet kialakításához.

A nem fejlődő – „egyéb” – településeken a közoktatási és közművelődési feladatokat közös szervezésben kell megoldani. Azokon a településeken, ahol csak iskola működik és hiányoznak a közművelődési intézmények, az iskolára (helyiségeire) építve kell szervezni a részleges közművelődési ellátást. Azokon a helyeken, ahol iskola nem működik, de működik könyvkölcsönző, vagy művelődési otthon, ott ezt kell alkalmassá tenni a közművelődési alapfeladatok ellátására. Ott, ahol semmi sem működik, ott a mozgóellátásra kell építeni. Ehhez a mozgóellátás tervszerű fejlesztése szükséges. A tanácsok minden esetben vegyék igénybe a helyi gazdasági egységek segítségét a közművelődési feladatok megvalósításához. Az „alsó fokú központ” kategóriába sorolt településeken az alapellátást ún. „komplex közoktatási-közművelődési intézmények útján célszerű biztosítani. Ez magában foglalja az iskolát, könyvtárat, művelődési otthont, filmszínházat, sportlétesítményt. Nem tekinthető komplex intézménynek a már meglévő intézmények tevékenységének közös szervezése. Ez a komplexesítési elvnek csupán szervezeti alkalmazása. A komplex intézmények szervezésének három típusa:

• Az egyes intézmények egy épületben, közös épület és berendezés használattal, de szervezeti önállósággal.
• Az egyes intézmények közös gondnoksággal és költségvetéssel, de külön szakmai egységként.
• Az egyes intézmények egy épületegyüttesben szervezetileg, tartalmilag és gazdaságilag is egy egységet képezve.

Komplex intézmény létesítése elsősorban a 3–4 ezer fős vonzáskörzeti népességgel rendelkező alsó fokú központban indokolt. Itt teljes körű alapfokú ellátást kell megvalósítani. Általában már nem célszerű komplex intézmény létesítése a 10 ezer fős népességet is elérő településeken. Itt a differenciáltabb intézményi kör fenntartása indokolt. Szintén indokolatlan az ellenpóluson lévő stagnáló, vagy gyengén fejlődő településeken a létesítés. A komplex intézmény funkciói:

• Általános iskolai oktatás;
• A közösségi élet, ifjúság mozgalmi élet központja;
• A könyvtári ellátás központja, kapcsolódva a rendszer magasabb szintjéhez, az iskolai és a felnőttkönyvtár közös, többcélúan hasznosítható térben;
• A felnőttoktatás, továbbképzés bázisa;
• Szabadidős központ, művelődési tér, sport és játék tér;
• Közművelődési tevékenységhez (egyéni, közösségi) helyszín;
• Tömegkulturális rendezvények helyszíne;
• Tagközségek, vonzáskörzeti intézmények ellátása, működtetése.

Általános követelmény: A könyvtárat úgy kell szervezni és helyiségeit kialakítani, elhelyezni, hogy az mind az oktatási, mind a közművelődési igényeket kielégítse.

Az Irányelvekhez Futala Tibor fűz értelmező gondolatokat. Megerősíti a mozgó és a letéti ellátás kettős elvének elfogadását az apróbb települések vonatkozásában. Az Irányelv két ellátási intézményi forma mellet foglal állást. Az elsőt nem is nevezik intézménynek, hanem a „részleges művelődési alapellátás” több változatban megvalósítható formájának. Ez a forma a legkisebb, a nem fejlődő települések ellátását van hivatva megjavítani. A második forma az igazi komplex közoktatási-közművelődési intézmény.⁵² Az Irányelvekben két hangsúlyeltolódásra lehetünk figyelmesek:

• A közművelődési, könyvtári alapellátás a múltbélinél jobban kötődik az iskolához.
• A szolgáltatás tartalmában a központi szerepet betöltő intézmények érintettsége kibővült az alapellátási végpontokig (tanyák, kistelepülések), a peremkerületekig, a lakótelepekig.

Az Irányelvek a végrehajtásban türelmes szellemet biztosítanak. Nincsenek határidők, célzások a megvalósulás idejére. A hangsúly az adott településre érvényes jó megoldás megtalálásán, a színvonal együttes (közoktatási – közművelődési) emelésén van, nem pedig az uniformizált megoldásokon.

A jó megoldás megtalálása pedig nem könnyű feladat. Hiszen a központosított letéti ellátás szervezésének is már számtalan buktatója van.

Az ellátásnak sok változata él könyvtári hálózatainkban. Legismertebb formájában a központi egység a hozzá tartozó fiókoknak állományt ad letétbe. Ez a tiszta ellátási forma az ellátó könyvtárak szerepének, földrajzi hatókörének, ellátási funkcióinak (iskolai – közművelődési ellátás) tisztázatlansága miatt nem mentes a problémáktól. Előfordul, hogy a megyei és a járási hálózati központ ugyanabban a községben működtet letétet. Központi katalógus hiányában a letétek nem egymás kiegészítését, sokkal inkább a fölöspéldányok számát gyarapítják. A letéti ellátás egyik formája a művelődési autók állomáshelyeinek könyvvel való ellátása, de ma ezek jó része már nem végez ellátást. A tanácsi és a szakszervezeti ellátás is összehangolatlan. A közigazgatási változások – járások megszűnte, várossá nyilvánítások, települések lélekszám változásai, közös tanácsú települések létrejötte – sajátos módon hatnak az ellátásra. A városi könyvtárak és a városkörnyéki községek könyvtárosainak kapcsolatában sokkal több a bizonytalanság. Az ellátás a dokumentumokkal (könyv, periodika, hangzó anyag) történő ellátást és ezek szakszerű feltárását jelenti. Ezen felül az ellátó intézmény bibliográfiákkal, sokszorosítással, kiállítási anyaggal stb. segíti a könyvtárait. A központosítás azonban nem terjed ki a könyvtárak üzemeltetésére, a bennük dolgozók kinevezésére. Az ellátott helyek elhelyezéséről, felszereléséről, a könyvtárosok alkalmazásáról továbbra is az érintett tanácsoknak kellene gondoskodniuk. A központosított könyvtári ellátás mellett mindenekelőtt a gazdaságosság szól. Ma egy százezres lélekszámú városban egyetlen könyvtár szerzi be a lakosság ellátását szolgáló dokumentumokat. A 20–40 ezres lélekszámú járásban viszont 15–30, vagy még több könyvtár teszi ugyanezt. Ez a szétaprózottság nehezíti az országos könyvtárellátást is. A Könyvtárellátónak túlzottan nagyszámú könyvtárral kell szerződéses viszonyban állnia.⁵³

Szükség van tehát a központosított ellátás valamilyen módozatára. A ma időszerű centralizációnak azonban Weisz Gábor szerint⁵⁴  sokkal jobban kell működnie, mint működött az ötvenes években. Az anyagi feltételek megteremtése bizonyára hosszadalmas folyamat lesz. A bevezetést mindenekelőtt átgondolt jogi szabályozásnak kell megelőznie. Szükséges meghatározni:

• A területi ellátó feladatkört kapó könyvtárak körét és biztosítani kell a tárgyi feltételeket.
  E feladatra a „B” típusú könyvtárak tehetők leginkább alkalmassá. A megyei könyvtárak számára a hálózat áttekintése már gondot okoz.
• Meg kell határozni, hogy melyik szerv jogosult és milyen feltételek megléte esetén e feladatra megbízást adni.
  E jogkört megyei szinten (tanács) érdemes biztosítani az érintett könyvtárat fenntartó tanács egyetértésével. A szükséges feltételek biztosítását azonban központi forrásból (országos, esetleg megyei) kell biztosítani.

További probléma, hogy a községi tanácsok a könyvbeszerzési előirányzataikat hajlandóak lesznek-e a központi ellátó könyvtár rendelkezésére bocsátani. Szerencsés lenne a keretek végleges elvonása és a pénzeszközök megyei tanács általi céltámogatásként történő kiutalása az ellátó feladatra kijelölt könyvtárnak.

• Meg kell határozni azokat a normákat, amik megléte nélkül nem szabad központi ellátó feladattal könyvtárat megbízni.
• Meg kell határozni azon könyvtárak körét, amelyek mentesülnek a központi ellátásba való bekapcsolás kötelezettsége alól (pl. 3000 lakos feletti települések).
• Rendezni és egységesíteni kell az állomány-nyilvántartás módját, az állományvédelemmel kapcsolatos teendőket, a felügyelet rendjét, módjait

A központosított állománygyarapítás feltételei: központi raktár; a szükséges munkaerő; a megfelelő szállítóeszköz.

El kell választani a területi ellátást – mint szolgáltatást – a módszertani gondozás kapcsán jelentkező tennivalóktól.

Ismét visszatértünk tehát két kulcsfogalomhoz. Központosítás és hálózatfejlesztés. Kondor Istvánné ⁵⁵  1978-ban (végre) kimondja: „Nem új hálózatot, de tényleges könyvtári ellátást”. További feladatként a tanácsi és iskolai könyvtárak integrálását, vagy legalábbis egymáshoz közelebb hozását jeleníti meg. A tervezett integráció mintegy két-kétezer iskolai és közművelődési könyvtárat érint. Külföldi példák serege bizonyítja, a kistelepülések színvonalas könyvtári ellátásában még az integrált (iskolai-közművelődési) könyvtárak sem hoznak tökéletes megoldást. Az integrációs törekvésekkel párhuzamosan tehát járási hatókörű ellátórendszereket szükséges létrehozni, s ezáltal lehetséges felszámolni a falusi „könyvtár-félét”, amely szegényes és elavult, nem frissülő állományával szükségszerűvé teszi az olvasószám fogyását. De nemcsak a kisközségekről van szó. Minden olyan kísérlet támogatandó, amely a szétaprózott kiskönyvtárak egyedi gyarapításának megszüntetésére és nagyobb (körzeti, járási, városi) könyvtárak állománygyarapítási csatornáihoz való csatlakozásra törekszik. Az állománygyarapításban még nagyok az egyenetlenségek. Ezért mindenütt, minden szinten emelni kell az állománygyarapítás színvonalát. Ennek keretében

• fejleszteni kell a tájékoztatási apparátust,
• a könyvtáraknak be kell szerezni a Könyvminősítő Bizottság által törzsanyagként ajánlott műveket;
• a tantervek alapján át kell vizsgálni az állományt, és pótolni kell a hiányzó műveket (kellő példányszámban).

A gyűjtési határokat ki kell terjeszteni a nem hagyományos dokumentumokra is. A közművelődési könyvtár ne zárkózzon el ezen dokumentumok kölcsönzésétől sem. Az országos szakkönyvtárak tájékoztató szolgáltatásait át kell venni a közművelődési könyvtárakban is. A tervezésnek minden könyvtárban az ellátandó település teljes és maradéktalan megismeréséből kell kiindulnia. A szakfelügyelet segítségével a méltatlan fenntartókat is cselekvésre kell bírni.

A további feladatok közé Futala Tibor⁵⁶ a hálózati központok működésbe hozását sorolta. Az újonnan kijelölt központok tapasztalatlanok, de a nagy gyakorlattal rendelkezők sincsenek könnyű helyzetben. Némely korábbi rutinukkal fel kell hagyniuk és a szolgálat, szolgáltatások jegyében kell eredményesen munkálkodniuk. A Kulturális Minisztérium a hálózati központok munkára szervezésében mindenekelőtt a koordinációs központok ösztönző szerepére számít. Nem odázhatjuk sokáig a területi és szakterületi együttműködési körök megalakítását és működésük megkezdését sem. Az 5/1978 (XII. 12.) KM számú rendelet a könyvtárak SZMSZ-ének elkészítést, felülvizsgálatát, korszerűsítését érdemi programnak szánta. Vannak olyanok, akik csak adminisztratív háborgatást látnak ebben a rendeletben. Nem adhatunk nekik igazat. A szabályzat megújítása még a legkisebb könyvtár számára is kiváló alkalom, hogy először, avagy újra „bemérje magát” a könyvtárügy új rendszerébe és újrafogalmazza ténykedésének legalapvetőbb mozzanatait és saját szervezeti rendjét. Kívánatos, hogy az SZMSZ elkészítése nyomán gazdaságosabbá váljék a könyvtárak munkája, megalapozottabbá gyűjtőkörük és szolgáltatásaik rendszere, fokozódjék társadalmi hatékonyságuk. További feladat a könyvtári kataszter létrehozása, annak tisztázódása, hogy egyáltalán hány könyvtár is van az országban, illetve, hogy milyen alsó határig könyvtár a könyvtár?

E kérdésekre Mohor Jenő igyekszik 1980-ban választ adni.⁵⁷ A meghatározások általában elméleti síkon mozognak, s a könyvtár egyes összetevőit, jellemzőit sorolják fel: állomány, rendezettség, hozzáférhetőség, személyzet. A kérdés azonban gyakorlati. Egyértelműen, számokkal is ki kell tudni fejezni, hogy hány intézmény kerül be a könyvárak központi nyilvántartásába. A kérdés megválaszolásához az összetevők felsorolása kevés. Azok mennyiségi és esetleg minőségi meghatározásával – valamilyen minimális szint kijelölésével – juthatunk csak el a célig. Ez a „küszöb”, a mennyiségében is meghatározott minimum nem lehet általános és nemzetközi. Saját minimumunkat csak mi határozhatjuk meg, az alábbiakban:

• a gyűjtemény kezelését főfoglalkozású, illetve főhivatású könyvtáros látja el;
• legalább 3000 kötet (könyvtári egység) feltárt saját állománnyal, vagy legalább 2000 kötet (könyvtári egység) feltárt saját állománnyal és 50 kurrens periodikum-féleséggel (címmel) rendelkezik,
• lehetőleg önálló (vagy legalábbis elsősorban könyvtári célú) helyiségben működik.

A meghatározás egyrészt tág, nem értelmezi, hogy ki tekinthető főfoglalkozású, illetve főhivatású könyvtárosnak, az önálló helyiség követelménye mellé odahelyezi a „lehetőleg” szót. Ugyanakkor határokat is szab: a feltárt saját állomány kívánalma egyrészt a rendezetlen könyvhalmazokat, másrészt a letéti könyvtárakat rekeszti ki a központi nyilvántartásból, de gondol arra, hogy egy szűk szakterület országos könyvtárában esetleg nincs (mert szükségtelen) 3000 monográfia.

Mindezen „nagy kérdések” megválaszolása valóban égetően fontos és a későbbiekben nem is kikerülhető és nem is kikerült feladat (lásd 1997. évi CXL törvény), de a végeken dolgozókat ebben a pillanatban ettől prózaibb kérdések nyugtalanítják. Az egyik így hangzik: „Mondja már meg végre valaki: mi a módszertani munka és hogyan kell jól csinálni?”⁵⁸  Sokkal több segédanyagra lenne szükség és meg kéne oldani a módszertani munkatársak továbbképzését is.

A könyvtári kultúra színvonalát ugyanis a könyvtáros személye határozza meg. Ott teremtődnek meg a könyvtárkultúra biztos alapjai, ahol a könyvtáros generációkat nevel a könyv, az olvasás szeretetére. Minden erőfeszítésünk ellenére hosszú időn át elsikkadt a személyi szempontok és követelmények kellő értékelése.⁵⁹

Mind a falusi könyvtárosoknak, mind a hálózati munkatársaknak ezért égető szüksége volna új hálózati kézikönyvre⁶⁰  amely egyaránt biztosít elméleti alapokat és gyakorlati útmutatást a kistelepülési könyvtári ellátás végzéséhez, a könyvtárakat oszthatatlanul jellemző tájékoztatási, nevelési és a szórakoztatási feladat egységben való fenntartásához, mely a könyvtári gyakorlat talán legszebb, de egyben legnehezebb feladata.⁶¹

De az útmutatáson kívül többre is szükség van. Inspirációra. A fáradtság és a fásultság érzésének leküzdésére. Motivációra.

Szita Ferenc 1980-ban a fáradtság jeleit és okait az alábbiakban véli megtalálni ⁶²:

• A mai módszertani tevékenység a sok szép, de fáradtságos munka árnyékában sablonosnak, rutinszerűnek látszik.
• A könyvtári munka belső területein módszereket kellett volna változtatni, ám ez nem sikerült.
• Megpróbáltuk a közigazgatási változásokhoz igazítani a könyvtári szervezetet, s ez sok egyhangú aprómunkával terhelte meg a hálózati könyvtárosokat, akik mögött erejét vesztette az irányító tanácsok támogatása.
• A járások megszűntét követően megszűnt azok erőteljes általános felügyeleti irányítása is.
• A könyvtárak ellenőrző látogatása rendszertelenné, inkább csak betekintő, beszélgető jellegűvé vált.
• Változott, megfiatalodott a módszertani gárda is, ami önmagában nem baj, de nem tudtuk beoltani őket a gondozó munkára jellemző igényességgel, lelkesedéssel.
• Az országos betegségnek oka még az is, hogy a vidéki módszertani könyvtárosok úgy érzik, hogy a KMK-ban, a legfőbb módszertani műhelyben elbizonytalanodott, gyengült a vidéket, az egyes könyvtárakat és hálózatokat közvetlenül segítő, instruáló munka.
• Tény, a hálózati módszertanosok országos továbbképzései, jelentősebb szakmai fórumai csaknem egy évtizedig szüneteltek, s hiányok támadtak az önképzésben is.

Vesztes pedig a falusi könyvtárügy. Az állományépítési, állományvédelmi, katalógusépítési hiányosságok, az olvasómozgalom csökkenő, vagy stagnáló mutatói, a könyvtári propaganda gyengesége, a szakfelügyelet által feltárt hiányosságok igazolják, a módszertani gondozás nem tudott lépést tartani a könyvtári szolgálattal szemben támasztott növekvő követelményekkel. Szoros együttműködésre van szükség a módszertani munka és a szakfelügyelet között. A szakfelügyeleti és a módszertani tevékenység kapcsolata csak akkor lesz jó és eredményes, ha a szakfelügyeleti vizsgálat során feltárt hiányosságok megszüntetésében tevékenyen részt vesz a módszertani apparátus is. A két munkának olajozott fogaskerekek módjára kell kapcsolódnia egymáshoz. A jó módszertani könyvtáros: magas intelligenciájú, tudományos tevékenységre törő, váll-lap nélküli, hol csak beköszönő, lóti-futi módon feltűnő, de állhatatos, egy helyben végzendő munkára is hajlamos, mindenesetre nagyon mozgékony, időnként – ha kell – harapós, többnyire azonban jó és kellemes kapcsolatok kialakítására képes, praktikus érzékű bibliológus, aki biztosan halad a síkos úton is, és úgy működik együtt partnereivel, mint a megolajozott fogaskerék.

Egy másik „prózai kérdés”, melyre ugyancsak Szente Ferenc hívja fel a figyelmet, hogy az élet kitermelt néhány olyan könyvtártípust, amelynek hálózati hovatartozását (az 5/1978. K.M.sz. rendelet alapján) nem lehet megállapítani,⁶³ mert szerepkörük szerint több hálózatba is besorolhatók. Leggyakrabban a közművelődési és az iskolai, valamint a szakszervezeti közművelődési és szakkönyvtári funkciók párhuzamos jelenléte okoz nehézséget. Javaslata szerint minden esetben annak a funkciónak az alapján célszerű hálózatba sorolni az érintett könyvtárakat, amely tágabb társadalmi szerepkört jelent. Lakóhelyi közművelődési és iskolai funkció együtt jelentkezése esetén a tanácsi hálózatba, munkahelyi közművelődési és szakkönyvtári funkció esetén a szakszervezeti hálózatba.

Mindezek után 1981-ben Halász Béla már úgy érzi, hogy eljött az ideje a módszerek megváltoztatásának⁶⁴ Az évek óta beolajozottan működő „módszertani gépezetnek” elfogyott az üzemanyaga, szerkezetileg pedig korszerűtlen, nem tud igazodni a megváltozott társadalmi, ezen belül az új könyvtári valósághoz sem. Az instruáló tevékenység helyébe a szolgáltatások közvetítésének kell lépnie.

A legkisebb településen is a központi könyvtár szolgáltatásait kell nyújtani. Vagyis a rendszerhez csatlakozó ellátóhelyeken fokozatosan meg kell teremteni a városi, vagy nagyközségi szintnek megfelelő szolgáltatásokat. Így lesznek a falvakban azonosak a könyvtári feltételek.⁶⁵

• Az 1982-es IV. Országos Könyvtárügyi Konferencia ajánlásai már ennek szellemiségében fogalmazódtak meg:⁶⁶
• könyvtárak és használóik kapcsolatainak erősítése;
• könyvtárhasználatra nevelés – óvodás kortól;
• szolgáltatások megismertetése;
• országos akciók;
• a tájékoztatási rendszer fejlesztése;
• együttműködés a könyvtári tájékoztatás valamennyi területén;
• együttműködés kölcsönös érdekeltségben,
• ésszerű munkamegosztás – szolgáltatások átvétele, közvetítése;
• a központi szerepkörű könyvtárak prioritása az eszközök elosztásakor,
• törekvés központosított ellátórendszerekhez csatlakozásra; a központi szolgáltatások továbbfejlesztése;
• a működéshez azon anyagi és személyi feltételeket kell biztosítani, melyek kis ráfordítással megalapozzák a fejlődést;
• dokumentumbázis ésszerű többszörözéssel optimális igénykielégítés;
• ésszerű (fokozott) apasztás;
• állományvédelem a megyékben, valamint központi restauráló laboratórium felállítása
• lényeges technikai fejlesztés;
• számítástechnika híradástechnikai eszközök alkalmazása;
• javítani kell az elhelyezési körülményeket;
• képzés, továbbképzés, tankönyv (jegyzet) ellátás;
• pályakezdők beilleszkedése;
• felügyelet, ágazati irányítás;
• kutatási programok támogatása;
• intézményi kapcsolatok, a közgyűjtemények együttműködése;
• kapcsolatjavítás a dokumentumforgalmazókkal,
• kapcsolatjavítás nemzetközi téren.

Az iskolai könyvtárak fejlesztésére tett erőfeszítéseket tükrözik a közművelődési és az iskolai könyvtárak helyzetéről és továbbfejlesztéséről szóló Országos Közművelődési Tanácsi előterjesztés megállapításai is:⁶⁷

Bizonyos településtípusok könyvtári ellátásának alacsony színvonala, vagy éppen megoldatlansága egyre nagyobb gondot okoz. Az ellátás leggyengébb láncszemei az iskolai könyvtárak. A továbbfejlődés feltételei⁶⁷:

• Az elhelyezés. Itt nagy az elmaradás, amit pótolni kell.
• Gyűjtemény és állomány. Radikális intézkedés kell az állománygyarapítási keretek növelésére.
• Könyvtáros. Sok helyen nincs szakember. Ezen változtatni kell.
• Szervezet. Számos a fehér folt, de számos a fölösleges párhuzamosság és kevés az összehangolt együttműködés.

Ekkor már ki lehet és ki kell mondani: a könyvtár nem emberbaráti intézmény, hanem a társadalom tudásgazdálkodásának létesítménye. A könyvtárhasználó állampolgár joga, hogy bármely szolgálati helyen, bármilyen dokumentumhoz hozzáférhessen, s hogy regisztratív szinten a világ teljes dokumentumtermésében tájékozódhassék. A funkciók teljesítésére az egyedi könyvtár nem képes, csak a rendszer részeként, melyben a szolgáltatások egymásra épülő, egymást feltételező fokozatokat alkotnak. A szakmai irányításnak ehhez négy feladatot kell megoldania:

• Meghatározni a rendszer egészének céljait, a visszacsatolást megszervezni, a végrehajtás anyagi és személyi feltételeit biztosítani;
• Központi szolgáltatások fejlesztését közvetlen tárcairányítás alá vonni;
• Tudatos, hosszú távú személyzeti politika;
• Kompatibilitás biztosítása a technikai, technológiai fejlődésben.

A könyvtárügy intézményi alrendszerét nem lehet egyetlen vezérelv szerint, lineáris hierarchiában felépíteni. Ebben a bonyolult rendszerben az alkotó elemek autonóm módon működnek, engedve a természetes vezérlő és szabályozó mechanizmusoknak. A rendszernek nem az együttműködés az alapja, hanem a célok és feladatok, a korszerű technikai felszereltség, az élen járó technológiai eljárások. Az együttműködés következménye, s nem előfeltétele a rendszernek. Az együttműködésben két szervezési elv, az illeszkedés kötelezettsége és a közvetítői funkció vállalása kell, hogy érvényesüljön. ⁶⁸

• 1986-ban, a VII. ötéves tervben a könyvtárak fejlesztésére ezek után az alábbi feladatok kerültek meghatározásra:
• A könyvtári szolgáltatások erősítése és kiterjesztése (minőségi fejlesztés!);
• A szakirodalmi ellátottság javítása;
• Az ifjúság könyvtárhasználatra nevelése (iskolai könyvtárak, kettősfunkciójú könyvtárak);
• Közművelődési tevékenység. Ezen belül:

  • a párhuzamosságok és az ellátatlanságok felszámolása,

  • integráció,

  • fejlődés a mennyiségi mutatók területén is ,

  • a hatókör kiterjesztése az értelmiségek, munkások, fiatalok körére,

  • az életképtelen ellátóhelyek fokozott felszámolása, színvonalasabb szolgáltatásokat nyújtó intézményre bízni a jelentkező igények kielégítését.⁶⁹

1987-ben Kellner Béla foglalkozik a kistelepülések vonatkozásában az együttműködés és az átszervezés gyakorlati kérdéseivel. Felidézi, hogy a falusi hálózatunk – irányítás tekintetében beváltan – a megye-járás- község rendszerre épült. Változott azonban a helyzet a közigazgatás átalakításával, a járások megszüntetésével. Egyidejűleg felütötte a fejét az iskolai és a községi közművelődési könyvtár összevonásának gondolata. Az átszervezési gyógymód apostolainak abban igaza volt, hogy a gazdasági és az emberi erőforrások egyesítése több lehetőséget teremt. Az élet azonban nem csak matematika. Egyre több helyütt jelentkeznek a rossz házasság tünetei és ennek nyomában a válás óhajtása is. Az integrációs folyamat alapvető hiányossága volt, hogy hevesen felkaptunk egy indokolt koncepciót, végrehajtottuk az eredményesnek ígérkező szervezeti intézkedéseket a megkívánt előzetes előkészítés, előrelátás, a működési feltételek alapos áttekintése és értékelése nélkül. A percek hevületében nem tűnt fel, hogy az átszervezést abból, vagy még kevesebből kell megvalósítanunk, mint ami felett korábban rendelkeztünk, s nem számíthatunk arra, hogy a megfelelő jogszabályokhoz megteremtődjenek a megfelelő szabványok és követelmények is. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy az integrációt követte-e magasabb szintű feladatellátás, költségmegtakarítás, ésszerűbb munkaerő felhasználás. Felvetődik a kérdés, mi az oka annak, hogy Hollandiában, Dániában a kettős funkciójú intézmény valóban betölti szerepét? Ott megvalósították, amit a mi pedagógiánk gyakorlatban nem tudott megvalósítani: a jól működő könyvtárt a korszerű iskola nélkülözhetetlen alkotóelemének tekintik. Magyarországon az első könyvtári válsághelyzetben kiderült, hogy a könyvtáraknak, akár egyes, akár kettősfunkciójúak, helyben nincs védnökük, sem hatékony érdekképviseletük, sőt éppen a védeni kötelezettek lettek legtöbbször megszállókká. Egyetlen meggyőződéses pártfogójuk, a megyei könyvtár is gyenge a védelmükre, hiszen saját elemi érdekei védelmében is elbukik, illetve alul marad, néha átlátszó személyi érdekekkel szemben is. Megoldásért kiált az iskolában működő kettős funkciójú könyvtárak működtetésének technikai összehangolása is. Pl. téli iskolai szünetben az iskolát nem fűtik. Nem az egy falu – egy könyvtár jelszó, hanem a féloldalas átszervezés ellen kell a szót felemelni.⁷⁰

Ma a könyvtárak gazdája az állam. A használó közösségnek a kultúraközvetítés passzív befogadására van csupán lehetősége. Pedig nem csak ez az egy modell létezik, hanem négy is:

• Magántulajdonos működteti a könyvtárat állami felügyelettel;
• Állam működteti azt helyi beleszólás nélkül;
• Állam működteti közösségi (helyi önkormányzati) kontroll mellett;
• A közösség működteti az állam (szak)felügyeleti kontrollja mellett.⁷¹

Egyre sürgetőbb a kérdés, hogy a demokratizálódó, az átalakulási kényszerben lévő ország megtalálja azt a könyvtárirányítási, szolgáltatás-fenntartási modellt, melyben a tudásgazdálkodás, az információk szabad áramlása és a hozzájuk való hozzáférés alapintézménye lehet a könyvtár. Az átalakulás racionalizációt is követel. Például a dokumentumellátás területén. De a könyvtárak csak akkor tudnak majd lemondani az önálló dokumentum ellátásról, ha a hálózat ténylegesen működik. A kiskönyvtárakban a könyvtárhasználót arra kell bátorítani, hogy az egész hálózatot szem előtt tartva használja a könyvtárat. A korszerű közművelődési könyvtár fogalmán – írja Skaliczki Judit 1989-ben – az információ és a dokumentum szabad hozzáférhetőségét értjük mindenki számára, minden korlátozás nélkül.⁷²

A könyvtárak használatának számtalan gátja van. Legfontosabb ezek közül talán maga az állomány. Hiába került kiadásra az ÁMK könyvtárak számára a 203/1986. MM sz. útmutató. Hiába került megfogalmazásra, hogy lakosonként 3, tanulónként pedig 10 kötet (legalább) legyen az állomány nagysága. A kézikönyvtár a teljes állomány 10%-a legyen. Évente 4–500 cím gyarapodás a minimum, mintegy 1000 példányban. Folyóiratok száma érje el a 70–80 féleséget. Ezen normák közül a címek beszerzése egyre inkább elérhetetlen a kistelepüléseken. A példányszám pedig a vásárolt címek esetében legtöbbször csupán egy. A folyóiratoknál még tragikusabb a helyzet. A 90-es évek elején az addig előfizetett szerény folyóiratmennyiség (napilapok, hetilapok, magazinok) is eltűnik a könyvtárak polcairól. Esetleg megmarad néhány, az ÁMK szakmai működését támogató szakfolyóirat. A személyi feltételekben sincs javulás. Ugyan indokolt lenne önálló, főfoglalkozású pedagógus-könyvtáros alkalmazása, aki egyben a nevelőtestület tagja. Ezzel szemben az a jellemző, hogy vagy pedagógus, vagy könyvtáros az illető. ⁷³

A modellkeresés és meghatározás előkészítéséhez járult hozzá Tóth Gyula is, amikor 1990-ben az alábbiakat írja: A könyvtári szolgálat fenntartásában meg kell különböztetni fenntartási kötelezettséget, fenntartási „lelkiismeretet” és fenntartási lehetőséget. A kötelezettség a könyvtárügy gerincét alkotó országos szakkönyvtárakra, az egyetemi és főiskolai, valamint a városokban működő tanácsi könyvtárakra terjed ki. „Lelkiismereti kérdés” a könyvtár fenntartása minden egyéb településen. Ha azonban a település polgárai a könyvtárfenntartás mellett döntenek, akkor az intézmény az alapvető feltételeknek feleljen meg. (Függetlenített és szakképzett könyvtáros, önálló helyiség, multimedia állomány, gyarapítás). Ezen kívül a fenntartási lehetőség bárki számára lehetőség, de az így fenntartott könyvtár csak akkor képezze a könyvtárügy részét, ha önként jelentkezik és a normatíváknak, kötelezettségeknek megfelel. Alapelvként kellene kimondani: hogy a fenntartó illetékességi körén kívül eső szolgáltatásokat kívülről (központi alapból és/vagy az ellátottak térítéséből) kell finanszírozni. A lelkiismeret okán, vagy más okból fennmaradó könyvtáraknak lehetővé kell tenni az ellátórendszerekhez történő csatlakozást.⁷⁴

Varga Róbert – szintén a kiutat keresvén – az elkeserítő megállapítások okán, miszerint

• a településfejlesztési koncepció hatása a társadalomra nem volt kedvező;
• az elmúlt húsz év alatt a kistelepüléseken olyan folyamatok indultak el – a lakosságszám csökkenése, értelmiségiek elvándorlása, iskolák megszűnése – melyek anyagi, társadalmi, kulturális téren visszafejlődést okoztak;
• falun egyre inkább a hátrányos helyzetű rétegek maradnak, és ők alkotják a falusi olvasók nagyobb hányadát;
• az ellátás javítása érdekében a letéti csere nem, vagy alig fejlődött;
• a kisközségek könyvtárai az elavult könyvek tárházaivá váltak. Zsúfolt polcok, kevés ülőhely, nem létező hírlapok, tiszteletdíjas, szakképzetlen könyvtárosok, fűtés megoldatlansága;

három lábon álló ellátási rendszer működtetését javasolja, melyet az együttműködésben társuló önkormányzatok, az állami támogatás és a helyi civil szféra, a helyi gazdaság fizetőképes szolgáltatás megrendelései alkotnának. ⁷⁵

A továbblépést az önkormányzati törvény megszületése jelentette, amely az önkormányzatok számára kötelező feladatok körét igencsak szűkre szabta. Ezért csak remélni lehet, hogy a szakma által várt majdani ágazati törvény ebbe a körbe tudja emelni a könyvtárakat. Ma még ez nyitott kérdés – fogalmaz így Orosz Bertalanné 1991-ben, de a községi könyvtárak nem hagyhatók magukra. A szakképzettség hiánya, az egyszemélyes intézményi meghatározottság, a szakmai érdekérvényesítés gyengesége, s még számos ok indokolja egy erősebb intézményhez való kötődésüket.⁷⁶

A viszonyok gyökeres megváltozását okozó helyhatósági választások az önkormányzatok felelősségi kérdését is megváltoztatták. Bíznunk kell abban, fogalmaz Czupi Gyula, hogy az önkormányzatok gazdaként viselkedő fenntartói lesznek a könyvtáraknak. Ugyanakkor véleménye szerint az ellátórendszerek működtetése nem keveredhet továbbra is össze a módszertanos munkával. Hiszen veszélyt jelent, hogy az ellátóközponti feladatok finanszírozását továbbra is vállalja-e a fenntartó önkormányzat? Nem lesz olyan kényszerítő erő, amelyik számon kérné, megakadályozná e tevékenység elsorvadását. Ezért – javaslata szerint – az ellátórendszer egy nem profitérdekelt kulturális vállalkozásként tűnik fenntarthatónak. A vállalkozás megvásárolható szolgáltatásként ajánlaná magát a környék fenntartóinak. Az ár kiszámításának módja: könyvbeszerzés – a beszerzés ára, feldolgozás – mennyiséggel arányos áron, katalógusépítés – ráfordított munkaidő arányában, állományba vétel és törlés – mennyiséggel arányosan, leltározás – leltározott egységgel arányosan, szállítás – költség + órabér, költöztetés – megállapodás szerint. A háromezres, vagy e fölötti falvaktól elvárható az önálló könyvtár fenntartás. A kisebbek ellátórendszer tagjaként működnének úgy, hogy felelős döntést hoznak az ellátórendszer szolgáltatásainak megvásárlásáról.⁷⁷

1994-ben Skaliczki Judit is megpróbálja összegezni azokat a gondolatokat, melyeket a szakma által egyre inkább sürgetett, várt és remélt szaktörvénynek rendeznie kell. Rámutatott arra, hogy az 1976. évi könyvtári törvény lényeges hibája, hogy nem rendelkezett arról, hogy ki finanszírozza a könyvtári rendszert. A fenntartás és a finanszírozás tárgyalásakor különbséget kell tenni a könyvtári rendszer és az egyes könyvtárak fenntartása között. A rendszer finanszírozása azon központi feladatok finanszírozását jelenti, melyek nélkül nem működhet egy-egy ország könyvtári rendszere. Az egyes könyvtárak finanszírozását viszont a fenntartójuk kell, hogy biztosítsa. A finanszírozás legnagyobb gondja a költségvetés biztosította kevés pénz. A könyvtáraknak egyéb pénzforrásokhoz kell jutniuk, s erre a kiskönyvtárak a legesélytelenebbek. A megyei könyvtár fenntartásakor egyértelművé kell tenni, hogy nem azért megyei, mert nagyobb, hanem mert nem csupán fogadó, hanem a megye könyvtárai számára szolgáltató, közvetítő, központi szerepkörű könyvtár. Nem fontosabb, csak más. A központi könyvtárak elősegítik a hálózatok (közigazgatási, számítógépes) működését. Ott, ahol megkezdték a megyei információs rendszer kialakítását a megyei könyvtárhoz nem csupán a városi könyvtárak, hanem az iskolai könyvtárak és a múzeumok is csatlakoznak. Járható út, hogy a megyei önkormányzat a megyei könyvtárat javasolja a települési önkormányzatok számára hálózati központi feladatok ellátására. A könyvtári rendszerben a rendszerváltozást követően elmozdulásokat is megfigyelhetünk. Legjellemzőbb a szakszervezeti könyvtárak esete, melyek megszűntek, önkormányzati könyvtárakba olvadtak, megye egész területét átfogó közművelődési könyvtárrá alakultak. Távlatokban tudomásul kell venni, hogy a megyeszékhelyen működő megduplázott önkormányzati könyvtári ellátásnak éppen úgy nincs funkciója, mint ahogy nem volt a szakszervezeti könyvtárak esetében sem. A kiskönyvtárak a rendszer legkiszolgáltatottabb tagjai. Nem is a megszűnés, az állománygyarapítás hiánya a riasztó. Feladataink az új könyvtári törvény elkészítése és sokkal erőteljesebb propaganda munka végzése. Hiszen minden állampolgárnak jár a korszerű könyvtári szolgáltatás.⁷⁸

De sem a könyvtári törvényhez, sem az egyes könyvtárak szerepének meghatározásához a jövőkép megrajzolása nélkül nem juthatunk el. A jövőkép megrajzolásának ugyanis kettős célja van: felkészülés a feladatokkal való szembenézésre, s a fejlesztés irányvonalainak meghatározása. Ehhez át kell tekinteni a társadalmi, politikai, gazdasági és technológiai környezetet, és ismerni kell a trendeket. (szabványok szerinti működés, pénzért értéket szemlélet, a privát szektor előtörése) Az OCLC által rendezett közművelődési könyvtári konferencián a reményeket, a félelmeket, a jövőképet pontokba szedve fogalmazták meg. A fejlődés vonala az információs központ felé mutat, melynek jellemzői többek között:

• értékét nem az állomány nagysága, hanem a nyújtott információ gyorsasága és pontossága adja;
• használatához nem kell személyesen megjelenni;
• teljes hozzáférést biztosít,
• fiókkönyvtárakban is megjelenik;
• a színvonalat nem a technológia, hanem a munkatársak ráfordított ideje jellemzi
• interaktív, térítéses szolgáltatásokkal bír.⁷⁹

A jövőképet és az ehhez kapcsolódó jelent boncolgatja Kiss Gábor is, aki rögzíti, hogy a megyei könyvtárak sokrétű tevékenységet folytatnak. Esetükben nem állja meg a helyét az az állítás, hogy nem egyebek nagyra nőtt városi könyvtáraknál. Az önkormányzati rendszer megszületése után ez az intézménytípus ugyan rövid időre légüres térbe került. A tanácsi könyvtári hálózat szétesett, de hamarosan megkezdődött az önkormányzati könyvtári hálózat megszervezése. Elcsitulni látszik a fenntartók csaknem általános berzenkedése a megyei könyvtári feladatokkal szemben. Így vagy úgy, de a területi munkát mindenhol végzik. A városi könyvtárak fenntartásában és működésében sokkal több a bizonytalanság. A helyi fenntartók a takarékossági, összevonási és egyéb ötleteiket kíméletlenül érvényesíteni tudják. A városoknál a gépi eszközpark kiépítése és fejlesztése, a megyénél az információs központ funkció erősítése szükséges, hogy minél több helyi-regionális szolgáltatást tudjanak előállítani, fogadni, továbbítani.⁸⁰

Németh Tiborné a dunántúli központi ellátórendszerek helyzetének 1989–1995 közötti változásának bemutatásával próbál hozzájárulni a megoldáskereséshez. Rögzíti, hogy a tárgyidőszakban az ellátott helységek számában és az ellátott lakosok számában is erőteljes csökkenés állt be. Ennek egyik oka, hogy az 1000–2000 lakost számláló helységek saját lábukra álltak. Nem biztos, hogy ilyen nagyságrendű települések ellátását is fel kell vállalnia az ellátórendszernek. Elgondolkodtatóak a szakmai gondozási díjak összegében fellelhető különbségek. Ha egységes rendszerben gondolkodunk, akkor hasonló tevékenységről azonos módon kellene vélekednünk, vagyis az önkormányzatoktól kért összegeket azonosan kéne kalkulálni. Az állomány tagkönyvtárak közötti cseréje, mozgatása a korlátozott beszerzési lehetőségek mellett segít szinten tartani a községi könyvtárak állományának frissítését. Ha ez a tevékenység akadozik, akkor nem beszélhetünk ellátásról, csupán könyvbeszerzési társulásról. Szükséges és alapvető a központi ellátóraktár léte is.⁸¹

Szalai Gáborné szerint a lakosság számával összefügg az alapterület, a nyitva tartási idő, a gyarapítási keret. Ahol többen élnek, ott magasabbak az említett értékek. Ugyanakkor a lakosságszámtól, az anyagi helyzettől függetlenül ott szebbek és jobbak a könyvtárak, ahol a helyi demokrácia, kultúra szerves részét alkotják, ahol azt az önkormányzat és a könyvtáros is akarja. De erre kevés példát láthatunk. Szükséges lenne a támogatást a fenntartói hangulattól mentesíteni, jogi szabályozással megoldani. A fenntartóknak alternatív lehetőségek kellenek, de ha könyvtár mellett döntenek, akkor legyenek alapvető szakmai követelmények, így:

• önálló könyvtárhelyiség – legalább 50 négyzetméter és lehetőség a helybenhasználatra;

• könyvtárosi végzettséggel rendelkező könyvtáros;

• legalább heti 10 óra nyitva tartás;

• kölcsönzésen kívül egyéb szolgáltatások;

• könyvek mellett folyóiratok is;

• feltárt állomány (cédulán, vagy számítógépen);

• részvétel a könyvtári rendszerben.

Ha a feltételeket az önkormányzat nem vállalja, akkor csatlakozzanak más ellátási formákhoz.⁸²

Bangó Béla pedig a kettős funkciójú könyvtárak helyzetéről próbál képet adni, ezzel segítve a szaktörvény előkészítést. Mint írja Magyarországon rendkívül magas azon könyvtárak száma, melyek még viszonylagos önállóságra sem képesek. A megoldást a könyvtárak rendszerben való működtetése jelentené, de sokszor nem érvényesül ez a felismerés. Erős a gazdaszemlélet, a korábbi közösködés után az önellátás, a birtoklás élménye. Tény, hogy az összevont könyvtárak is szinte kivétel nélkül kiskönyvtárak maradtak, melyek egy nagyobb intézmény gyámolítására szorulnak, (szorulnának). Az ellátóközpont összehangolja a gyűjtőköröket és a szakmai információ áramlását, intézi a beszerzést, az állomány ellenőrzést, a selejtezést, a köttetést, az elavult könyvek kivonását és tárolását, valamint tájékoztató szolgáltatásokat végez. Főleg a legkisebb településeken tűnik az összevonás a könyvtár fenntartása egyetlen alternatívájának. Mindehhez szükség volna olyan irányelvre, mely meghatározná a kettősfunkciójú könyvtárak normatíváit. Szükség lenne korszerű szakfelügyeletre. És általánossá kellene tenni a központi könyvellátást.

A törvényelőkészítés évekig tartó lassú, majd egyre gyorsuló, felpörgő folyamata ezzel lezárult. 1997-ben, december 15-én kihirdetésre került az 1997. évi CXL. Törvény a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről. Új szakasz kezdődött ezzel a magyar könyvtárügy életében. Jövőképében, céljaiban, feltételeiben, finanszírozási környezetében és módjában, alkalmazott technológiájában, szervezettségében, központi és helyi szolgáltatásaiban, intézményrendszerében és minőségi követelményeiben mind-mind dinamikusan változó, fejlődő, megújulás és átalakulás kényszerekkel teli időszak részesei lehetünk a mai napig. Éppen ezért szükséges a „látványosabb” központi fejlesztések, intézmények, szolgáltatások, pályázati támogatású fejlesztési programok mellett a települési végpontok helyzetének vizsgálata is. Vajon sikerült-e a fejlesztés hatásait a végpontokon is érvényesíteni?⁸³

E kérdéssel foglalkozva Győri Erzsébet 1998 végén az alábbi megállapításokat teszi: Magyarországon az össznépesség 43%-a él községekben. A községi könyvtár állományára jellemző a „Csipkerózsika-álom”, azaz értő apasztásra való várakozás. A könyvtárak közül azok vannak jobb helyzetben, ahol függetlenített és szakképzett könyvtáros van, és ahol jól működő ellátórendszer frissíti a gyűjteményt. A gyűjteményekben alig van folyóirat és mikrodokumentum, más könyvtárak elérése szinte lehetetlen. Probléma a beszerzési keretek és a nyíló dokumentumárak ollója is. Csökken az olvasók száma, ez magával hozza a látogatások számának drasztikus esését is. A negatívumok mellett biztató jel egy-egy falusi könyvtáravatás, a kulturális alaptörvény, a központi alapok. Most még csak bizakodhatunk falvaink infrastruktúrájának általános emelkedésében is.⁸⁴

3.1 Települési könyvtár – nyilvános könyvtár – önálló könyvtár

Magyarországon a könyvtári törvény (1997. évi CXL. törvény) 54. §. (3) bekezdése szerint a helyi önkormányzatok által fenntartott települési könyvtárak – nyilatkozat és kérelem nélkül is – nyilvánosnak tekintendők. Tehát a törvény hatálya – mint nyilvános könyvtárakra – kiterjed rájuk. Ugyanakkor a központi támogatások csak abban az esetben igényelhetők, ha a könyvtár a nyilvános könyvtárak jegyzékében is regisztráltatta magát. És ebben a vonatkozásban – a kistelepülések esetében mintha megállt volna az idő.

A megyei és a városi könyvtárak teljes köre szerepel a jegyzéken. Ez a megállapítás azzal együtt igaz, hogy a frissen várossá lett nagyközségek legtöbbje még, mint nagyközség szerepel a nyilvántartásban. A várossá nyilvánítást tehát nem követte az intézmény alapító okiratának megfelelő módosítása. Rajtuk kívül Magyarországon további 2883 település található. Az alábbi táblázat a jegyzéken szereplő könyvtárak számáról ad tájékoztatást.

A regisztrált könyvtárak száma tehát 1948. Ebben benne vannak a városok – 252 könyvtár –, és benne vannak a felsőoktatási és egyéb szakkönyvtárak is mintegy 120-an. Vagyis őket kivonva az 1948-ból láthatjuk, hogy mindösszesen mintegy 1580 települési könyvtár tartozik a regisztráltak közé 2883 helyett. Hozzávetőlegesen 1200 települési könyvtárról „nem tudunk”.

A vizsgálat alapján az alábbiakban összegezhetjük e vonatkozásban a tapasztaltakat.

1. Az önkormányzat megpróbálta regisztráltatni könyvtárát és a regisztráció elfogadást nyert.
2. Az önkormányzat megpróbálta regisztráltatni könyvtárát és a regisztráció elfogadást nyert, méghozzá oly módon, hogy az adott könyvtár több település könyvtári ellátását is végzi.
3. Az önkormányzat megpróbálta regisztráltatni könyvtárát és a regisztráció – egy, vagy több elutasítás után – elfogadást nyert.
4. Megpróbálta regisztráltatni magát, de elutasították. Az elutasítás döntően formai (persze mögötte tartalmi kérdések állnak) okokra, alapító okirat problémára vezethető vissza.
5. Megpróbálta volna a regisztrációt, de az ennek érdekében létrehozott Alapító Okiratot a megyei közigazgatási hivatal visszavonatta azzal az indokkal, hogy az nem felel meg az Államháztartási Törvény előírásainak.

6. Nem is próbálta meg a regisztrációt, mert

   • ellátórendszeri tag,

   • ellátórendszeri tag és a nyilvános könyvtári követelményeknek úgysem tudna megfelelni,

• ellátórendszeri tag, ezáltal hozzájut az érdekeltségnövelő támogatáshoz, a közös pályázatoknak részese;
• mert nem akar önálló intézményt alapítani;
• mert nem működtet könyvtárat, nem foglalkozik ezzel a dologgal;
• mert önállóan működtet könyvtárat, de a nyilvános követelményeknek nem tud megfelelni;
• mert a regisztráció nem biztosít olyan előnyöket, amiért érdemes könyvtárat alapítani;
• mert az iskolai könyvtár ellátja a községi könyvtári feladatokat is, nem kell ezért önálló könyvtárat alapítani.

A könyvtári törvény szerint a települési önkormányzat ellátási kötelezettségét nyilvános könyvtár fenntartásával, önkormányzatok közötti társulásban nyilvános könyvtár fenntartásával, vagy nyilvános könyvtár szolgáltatásának megrendelésével teljesítheti. (64. §. (2) bekezdés).

Ezzel szemben a vizsgálat az alábbi helyzetet tárta fel:

Társulásos működtetésre szórványos példákat találtunk. Az így működő könyvtár a valóságban a telephelyet adó településen biztosít ellátást. Nem jellemző a társulásos ellátás végiggondolása a használó szemszögéből. Gyakoribb azonban a társulás elutasítása. Ott is, ahol a települési adottságok, a közvetlen szomszédság ezt esetleg indokolhatná. A települések érzékenyek saját vagyonukra, tulajdonukra, fennhatóságukra. A megosztottságot, a közös tulajdont, a közös fennhatóságot elvetik. Nem szolgáltatásban, ellátásban, az ellátás tartalmában és minőségében, hanem tulajdonban gondolkodnak. Még akkor is, ha a tulajdonnal igazából semmit sem tudnak kezdeni, illetve akkor is, ha a tulajdon fenntartása az erőforrásaikat teljes egészében felemészti, és a lényegre, a minőségi ellátásra már nem jut forrás.

A nyilvános könyvtár szolgáltatásának megrendelése, mint lehetőség, a települési önkormányzatok részére értelmezhetetlen. A megállapítás mögött részben objektív tényezők, részben szemléletbeli problémák húzódnak meg.

Objektív tényezők:

• Nincs olyan szolgáltató (könyvtár), aki könyvtári részfolyamatok (gyarapítás, állományellenőrzés, katalógusépítés) biztosítása helyett képes lenne teljes körű könyvtári szolgáltatást (személyzet, dokumentum, bútorzat, technika) helyben telepíteni és folyamatosan működtetni. (A szolgáltatásba ebben az esetben beleértendő a hálózati csatlakozás, az ehhez szükséges technika, a könyvtári rendszer által biztosított szolgáltatások közvetítése, helyi könyvtári információk, dokumentumok gyűjtése és szolgáltathatóvá tétele, a szolgáltatások értékelése, elemzése, a használók segítése, képzése, igényeik, szokásaik felmérése, könyvtári foglalkozások, rendezvények, akciók, programok tartása, marketing munka, reklám tevékenység és a szolgáltatáshoz köthető adatszolgáltatás.)

• A kistelepülési önkormányzatnak a minőségi könyvtári ellátás biztosítására egyáltalán nincs, illetve nincs elégséges forrása.

• Nincs olyan (külső) motiváció, ami az önkormányzatokat szolgáltatási társulásból szolgáltatás megrendelési irányba terelné.

• Nincs olyan központi forrás, ami a szolgáltató – megyei könyvtár, városi könyvtár – számára stabil anyagi hátteret biztosítana a megrendelő önkormányzat szerény forrásait kiegészítendő a térségi ellátás minőségi rendszerének üzemeltetéséhez.

• Nincs olyan rendelkezés, előírás, norma, ami a megyei önkormányzatok számára kézzel foghatóan előírná a nem egyes önkormányzatokhoz köthető, térségi könyvtári ellátási feladatok tartalmát, kötelezettségeit, működtetési minimumát, az ehhez szükséges működtetési alap képzését és szinten tartását.

• A megyei, városi könyvtárakat a nyitvatartási idejükben biztosítandó szolgáltatásaik és a saját létükért folytatott mindennapi tevékenységeik (pályázatok, olvasószolgálat, digitalizálás) oly módon leterhelik, hogy képtelenek többlet személyzetet biztosítani a térségi szolgáltatások fejlesztésére.

• Nincs olyan szereplője a könyvtári rendszernek, mely rendelkezne olyan eszközparkkal, mely a térségi szolgáltatáshoz elengedhetetlen. (Szállítási, raktározási kapacitás, dokumentumállomány, technikai eszközök, bútorzat, szükséges szoftverek stb.)

Szemléletbeli tényezők

• A meglévő ellátórendszeri működés azt a képzetet kelti, miszerint ez a forma megfelel a jó minőségű és hatékony könyvtári ellátásnak.

• A szolgáltatás komplett megrendelése a meglévő könyvtárat kiváltja, fölöslegessé teszi. Az önkormányzat ezt veszteségként éli meg, az ellátást ugyanis nem lehet tulajdonolni, nem lehet rendelkezni vele.

• A szolgáltatásra elköltött pénz elvész, míg a helyi könyvtári állományra költött pénz a dokumentumok tulajdonlása révén értékként megmarad.

• A helyi lakosság igényei a helyi realitásokhoz igazodnak, s az általános pénzhiányban elfogadják szegénységüket, beletörődnek az ötlettelenségbe, abba, hogy még az sem valósul meg, ami pedig pénzbe sem igazán kerülne.

A kistelepülési könyvtári ellátásban tehát nincsenek valós társulásos szereplők, nincs szolgáltatás megrendelés – intézmény nélkül, hanem intézmények, intézménynek mondott helyiségek vannak. Önálló, esetleg összevont, és/vagy kettősfunkciójú, az iskola épületében, vagy más közösségi épületben elhelyezett intézményfélék.

A nyilvános könyvtári jegyzéken regisztrált, illetve a nem regisztrált, de működő kistelepülési könyvtárak a valóságban alapító okirattal rendelkező, de szinte kivétel nélkül szakfeladaton könyvelt, felelős (kinevezett) vezető nélkül, a könyvtári feladatok ellátására megbízott részmunkaidős személlyel működtetett, semmilyen önálló jogkörrel nem rendelkező, alapító okirat szerint – formailag – mégis önálló intézmények.

Bariczné Rózsa Mária minderről 1998-ban még így ír: A községi könyvtárak kb. egyharmada tisztázatlan jogviszonyok között működik (szakfeladatként, vagy integrálva egy másik intézményhez, de a tagintézményi státusz biztosítása nélkül, amelyek következményeként a könyvtár költségvetéséről, működéséről nem a képviselő testület, hanem egy hivatalnok, vagy – ebben az esetben – egy ellenérdekű intézmény vezetője dönt.)

Mára a helyzet a mintavételből szerzett tapasztalatok alapján annyiban változott, hogy az intézmények működési dokumentációjából – a nyilvános könyvtári jegyzék hatására – alapító okiratok általában vannak, az egyéb, aktualizált dokumentumok (szervezeti és működési szabályzat, küldetésnyilatkozat, könyvtárhasználati szabályzat) azonban még hiányoznak. A könyvtár általában rendelkezik az olvasó-nyilvántartáshoz, a kölcsönzés dokumentálásához szükséges iratokkal, ezt többé-kevésbé vezetik is. A könyvtárral kapcsolatos hivatalos levelek azonban kivétel nélkül az önkormányzat irattárába kerülnek. A könyvtáros semmilyen működési dokumentációval, költségvetés, települési fejlesztési terv, intézményi működési program, összevont intézmény esetén a közös intézmény munkaterve stb. nem rendelkezik. Hozzá kell tenni, kistelepülések esetében más hangsúlyt kap a szóbeliség és az írásbeliség, mint egy nagyváros nagyobb szervezete esetében. Ebben a közegben a polgármester megszólítható, megbeszélhetőek vele a dolgok, jobban esik a személyes, szóbeli intézkedés, mint a ridegnek ható írásos feljegyzések gyártása.

3.2 A könyvtáros

A kistelepülési könyvtári ellátás kritikus pontja a szakemberellátás kérdése. Végzettség szempontjából a vizsgálat alapján az alábbi arányok állapíthatók meg.

Viszonylag magas tehát a diplomás foglalkoztatottak aránya. Ezt a képet jelentősen árnyalja az a tény, hogy a közép és alapfokú végzettségű könyvtárosok többsége nem a pedagógus diplomával már rendelkező könyvtárosok közül kerül ki, vagyis a felsőfokú diploma mellé nem társul a könyvtárosi szaktudás, a könyvtárosi szakismeret mellett pedig hiányzik a felsőfokú szakképzettséggel megszerezhető műveltségtartalom.

A pedagógus foglalkoztatás kapcsán érdemes említést tenni több sajátos tényezőről.

• Döntő többségüket a kötelező óraszám, avagy túlóra keretében foglalkoztatják, a többlet munkáért külön térítést nem kapnak. Az egyébként sem sok honorárium ebben az esetben egyenlő a nullával, csak a feladat terhelődik a pedagógusra. Érthetően ez nem okoz nagy örömet, s inkább csökkenti a pedagógus motivációs szintjét.
• A kettős funkciójú könyvtárak zömében pedagógus lát el iskolai és közkönyvtári feladatokat, általában könyvtári végzettség nélkül. Nyilvánvaló, hogy ebben a relációban jó, ha az egyik funkció, az iskolai működik. Sajnos azonban általánosságban megállapítható, hogy az oktatási intézmények pedagógiai programjában a könyvtár nem, mint forrásközpont, mint az oktatás, képzés információs vagyonának kezelője, gazdálkodója, mint a tudásgazdálkodás és információ áramoltatás belső intézményi háttere (központja) jelenik meg, hanem csupán mint alkalmanként használható, ajánlott tevékenységi forma és ismeretátadási módszer. A könyvtár fejlesztése így nem stratégiai cél, a könyvtár nem bázisa és nem alanya az intézményi tevékenységek (oktató, nevelő, fejlesztő, ismeret-átadó, kutató stb.) minőségi fejlesztésének.
• A pedagógus (az iskola) nyáron nyári szünetet tart.
• A pedagógus szerep teljesen más kapcsolatot jelent a gyermekkel, mint a könyvtárosi szerep. A pedagógus számon kér, előír, meghatároz, a könyvtáros hozzáférést biztosít, érdeklődést kelt, rámutat, tanácsol, segít.

Összességében a pedagógusok könyvtárosként történő foglalkoztatása a közkönyvtári feladatellátás szempontjából a vitathatatlan nyereség mellett, amelyet a diplomás szakember alkalmazása jelent sok – még megoldásra váró – nehézséget is okoz. Lehet valaki egyszerre kitűnő pedagógus és jó könyvtáros, ehhez azonban sajátos, a képzés során elsajátítandó szemléletre, információ-gazdálkodási, tudásmenedzselési ismeretekre van szükség.

Az önkormányzatok a bérköltségek és járulékterhek magas volta miatt érdekeltek abban, hogy minél „kedvezőbb foglalkoztatási formát” találjanak ki. Sajnos ennek érdekében minden egyéb szempontot sutba vág, megjelennek a polgári szolgálatos könyvtárosok, a közhasznú munkás könyvtárosok, a tartós munkanélküliek, akik foglalkoztatását a munkaügyi központ támogatja. Természetesen ezek a kedvezményes foglalkoztatási lehetőségek rövid időn belül lejárnak, de „szerencsére” mindig akad új munkatárs, akit hasonló formában ismét lehet alkalmazni.

Az önkormányzatok személyzeti politikájának másik iránya a rábeszélés. Te vagy a falugondnok, akkor legyél a könyvtáros is. Igaz, hogy végzettséged nincs, hogy könyvtárban még nem dolgoztál, de alkalmas vagy rá. Meglepő, de több esetben még leginkább ez megoldás hozza a legjobb eredményeket.

Azt ugyanis látni kell, hogy a kistelepülések megfelelő szintű könyvtári ellátásában az elégséges szakmai hátteret biztosítani tudó, jól működő megyei – városi ellátás játssza a főszerepet. Kevésbé meghatározó az, hogy helyben szakmai végzettség nélküli, vagy esetleg felsőfokú végzettségű könyvtáros tevékenykedik-e. A kistelepülési könyvtári ellátás ugyanis nem igényel szakirányú felsőfokú végzettséget. Ezzel szemben számtalan olyan személyiségjegyet (nyitottság, közvetlenség, kommunikációs készség, önállóság, kezdeményező készség, dinamizmus, fáradhatatlanság, pályázási ismeretek, technikai ismeretek, gyermekszeretet, mesélési képesség) követel meg, amely nem szakirányú diplomafüggő. A vizsgálat kapcsán találkoztunk olyan kollégával, aki felsőfokú szakismereteit hasznosítva elmélyült a katalógusépítésben, a tárgyi feltárásban, a könyvtára ugyanakkor nem „élt”, alig működött. Egyetlen jelző: „túlképzettség” illik erre a helyzetre.

A könyvtárosokkal – kivétel az óraszámba beépítetten foglalkoztatott pedagógusok – az önkormányzat megbízási szerződést köt. A megbízási szerződés általános szövege, „megbízom a könyvtári feladatok ellátásával”. Esetleg belekerül a megállapodásba a könyvtár nyitva tartási ideje, illetve az, hogy heti (havi) hány órára szól a megbízás. Egyetlen esetben sem találkoztunk olyan megbízási szerződéssel, amiben a honorárium kiszámításánál figyelembe vették volna azt a tényt, hogy a könyvtáros a nyitva tartási időn kívül is végez feladatokat. A megbízási szerződések mintegy 70%-a a minimálbér arányában került megállapításra, 30%-a azonban arányosan még a minimálbért sem éri el. Elvétve, fordul elő a minimálbérnél nagyobb összegű kifizetés.

A könyvtáros – mivel részmunkaidőben foglalkoztatott – képzésekre szinte alig tud eljárni. Az önkormányzat sem támogatja ebben, főmunkaideje sem teszi ezt lehetővé számára. Végzettsége alapján kötelező könyvtári továbbképzés alá nem esik. Amennyiben pedagógusról van szó, akkor ugyan részesedik szakképzésben, de nem a könyvtári területen.

A könyvtáros munkáját a megbízó önkormányzat tételesen nem ellenőrzi. Ezzel legalábbis nem találkoztunk. Elvétve tettek említést a kollégák arról, hogy a közelmúltban a testület előtt beszámoltak a végzett munkáról. Úgy tűnik, a kistelepülés kommunikációs csatornái kikerülik a formális utakat, amiről csak lehet, egyéb módon győződnek meg. A polgármester „tudja” és persze a jegyző is, hogy a könyvtár működik, és hogy jól működik. Rákérdezés esetén derül ki, ez a „tudás” mennyire felszínes, zavaros és bizonytalan.

A települési könyvtárosnak egyszerre kell gyermek- és felnőtt-ellátással, hátrányos helyzetűek, fogyatékosok, betegek ellátásával, nemzetiségiek ellátásával megbirkóznia. Ehhez az adottságain kívül semmilyen egyéb eszköze nincs. Sem az állomány, sem a tárgyi – technikai feltételek, sem a költségvetés erre mozgásteret számára nem biztosít. Motiváltságát tehát külső forrásból semmi sem erősíti.

A kistelepülési könyvtárosok motiváltsága a legtöbb esetben nem éri el azt a kritikus szintet, amikor már kezdeményezésekkel, tervekkel tevékenykedik valaki. Pedig a könyvtár munkája, hatása, a könyvtárhasználat ettől a motiváltságtól függ. A vizsgálatba vont könyvtárak csupán 10%-ánál lehetett észlelni kisugárzó motivációs szintet. További 60% inkább kényszerből végzi el feladatát. 30%-uk pedig olyannyira motiválatlan, ami már árt a kialakult helyzetben.

3.3. Az állomány

A kistelepülések könyvtáraiban – a vizsgálat alá vont települések átlaga szerint – 3970 kötet könyv található. Találkozhatunk ettől jóval kisebb 1200–1500 kötetes gyűjteménnyel és 8000–9000 kötetessel is. A gyűjtemény nagysága nincs szoros összefüggésben a használattal, a szerzeményezési keret nagyságával, a könyvtáros szakképzettségével, de még az ellátórendszeri tagsággal sem.

A gyűjtemény nagyságát elsősorban az alábbi tényezők határozzák meg:

• A könyvtárat, az állományt érte-e valamiféle károsodás (árvíz, beázás, tűz, penészedés, rothadás);
• A könyvtár alapítása (átlagosan 50 év) óta hányszor költözött;
• A könyvtárban megvoltak-, s megvannak-e az állomány-elhelyezés feltételei;

A könyvtáros – a szerzeményezési keret lehetőségeivel élve – évente átlagosan 40–80 kötet könyvvel tudja gyarapítani az állományt. Az ellátott intézmények helyi gyarapodása gyakran ettől is kevesebb, hiszen a forgatott állomány mellett csekély számú a helyben maradó kézikönyvtári anyag.

Látható, hogy az állomány nagyságára az aktuális éves gyarapodás minimális hatással van. Ez azt is jelenti, hogy a gyűjtemény döntő része a 60-as, 70-es és 80-as évek irodalma. A könyvtárak kézikönyvtári állománya ebből az időszakból meglepően jónak mondható. Inkább csak kötethiányok jellemzőek a gyűjteményre. A szakirodalom jelentős része azonban természetszerűleg mára elavult. Az utazás, a kertészkedés, a konyhaművészet irodalma ma is jól hasznosítható. A szépirodalom magyar és külföldi klasszikusai, regények, verseskötetek általában megtalálhatóak a gyűjteményben. Természetesen erős hangsúllyal vannak jelen az orosz irodalmi klasszikusok, illetve a jelentéktelenebb szerzők.

A gyűjtemény ma is képviseli azt a korszakot, amelyben beszerezték. Tartalmi válogatás, avult dokumentumok kivonása esetenként előfordult, de nem jellemző. Az ellátó-központok sincsenek abban a helyzetben, hogy az ellátott könyvtár állományát szakszerű revíziónak vessék alá, javaslatot dolgozzanak ki apasztásra.

A gyűjtemény hiányosságai:

• a 90-es években megjelent friss szakirodalom;
• bizonyos szakterületek irodalma (számítástechnika, üzleti élet, vállalkozás, jog);
• korszerű, frissen kiadott adattárak, lexikonok, kézikönyvek;
• friss gyermekirodalom;
• a gyermekeknek szánt könyvtári anyag általában a gyűjtemény 5–10%-a. A könyvtárat használók között azonban a gyermekek nemritkán a 80–90%-ot teszik ki!

Nincs a gyűjteményben könyvön kívül más dokumentum, illetve elvétve, minimális számban találhatunk folyóiratokat.

Az állomány összetételében – sajnálatosan – alig jelenik meg a helyi, lokális irodalom. A könyvtárak – szakértelem, tudatosság híján – nem működnek mini gyűjtő könyvtárként saját felségterületükön. Nem archiválják a településről szóló dokumentumokat, kéziratokat, plakátokat, aprónyomtatványokat, fotókat stb. Nem látnak benne értéket, megőrzendő, feltárandó kulturális örökséget, szellemi vagyont.

Szintén hiányosság a település életéről, lakóiról, tevékenységekről, szolgáltatásokról szóló, illetve a lakosságot érintő településen kívüli környezetből származó közhasznú információk sora.

• Az önállóan gyarapító könyvtárak esetében a teljesen rendszertelenül és bizonytalanul rendelkezésre álló beszerzési forrás;
• Szűkös beszerzési keretek;
• A dokumentumismeret hiányai (az Új Könyvek kiadvány már drága számukra, ezt nem veszik. Egyébként sem kell az olyan kiadvány, ami kéthetente 100 kötetet ajánl, amikor jó, ha havonta átlagosan 4-et meg tud venni.);
• Kettős funkciójú könyvtárak esetében legtöbbször (döntően) az iskolai alapfeladatok határozzák meg a szerzeményezést;
• A beszerzett állománnyal kapcsolatos nyilvántartási, feldolgozási, katalogizálási ismeret hiányok;
• Tárolási problémák. Szinte mindegyik kistelepülési könyvtár fuldoklik szűk elhelyezése miatt.

A források kapcsán külön kell megemlítenünk a kettős funkciójú könyvtárakat. Ezek esetében a fenntartó, működtető iskolaigazgató a könyvtár gyarapodásának tekinti a tartós tankönyvek beszerzését is. Gyakran a kimutatott beszerzési keret egyenlő a tankönyvtámogatás tartós tankönyvre felhasznált összegével.

A vizsgálat kapcsán találkoztunk a központi adományozás, eljuttatás gyűjteményi megjelenésével is. Természetesen ide érthető a rendszerváltás előtti korszak politikai töltetű és széles körben terjesztett irodalma, de ide érthetőek éppen a rendszerváltás óta biztosított könyvtámogatások is. Szinte mindenhol bedolgozásra kerültek a Soros ajándékkönyvek. Napjainkban Pápa és vonzáskörzete jutott jelentős volumenű könyvadományhoz, az Osiris kiadó Millenniumi sorozatához. A Corvina Kiadó Somogy megyét célozta meg, s adományozott jelentős mennyiséget kiadványaiból a (kis)települések számára. Megjegyzendő azonban az a tény, hogy az adományozás ezen formájában az adományozó a saját szellemi, irodalmi és kultúrpolitikai céljait képviseli és meglehetősen kevés figyelemmel van arra, hogy ki is az adomány fogadója. Kiknek a részére adományoz. Vajon az adományozott számára milyen irodalom lenne igazán hasznos? Így kiválóbbnál kiválóbb művek, könyvek sorakoznak a polcokon, melyeket már messziről, tökéletes és friss állapotukról meg lehet ismerni. Hja, hiszen kézben még egyszer sem voltak.

A gyarapítás forrásait számba véve meghatározó az önkormányzati támogatás.

Helyi magánszemély, vállalkozás, cég pénzt a könyvtárra nem áldoz. A könyvtárak tevékenységüket segítő alapítványokat nem hoztak létre, illetve esetleges önkormányzati, vagy civil szervezeti alapítványban nem vesznek részt.

A pályázati források bevonása sem jellemző. A könyvtárak nagyobb része még soha nem pályázott. A polgármester, illetve a jegyző rátermettsége juttathatja a könyvtárakat e vonatkozásban forráshoz.

Az érdekeltségnövelő támogatás a könyvtárakhoz eljut, akkor is, ha nem nyilvános könyvtárról, de ellátórendszeri tagkönyvtárakról van szó. Az ellátó-központok az anyaintézményük gyarapítási ösz- szegeként jelentik a hozzájuk történő befizetéseket. A megkapott támogatást pedig arányosan visszaosztják a befizető könyvtárak között. Azonban ennek összege – a ráfordítás szerény volta miatt – minimális.

Általában a városi, a megyei és a szakkönyvtárak költségvetésük teljesítésekor az összkiadás 10–20%-át működési bevétellel fedezik. A kistelepülési könyvtárak esetén a működési bevétel a legtöbb esetben nulla forint, vagyis ebből nem tudnak forrást visszaforgatni a beszerzésre.

A könyvtári célra befutó fejkvóták, támogatások eltűnnek az önkormányzat nagy kalapjában. Különösen igaz ez a megállapítás az iskolai könyvtári normatívára.

Az állomány feltárása legtöbb esetben a polcokra történő kihelyezéssel valósul meg. Katalógusok néhány esetet kivéve nem épülnek, vagy ha épülnek is – nem naprakészen gondozottak. Szakkatalógus sehol nincs, leíró katalógus elvétve. Néhány helyen, elsősorban a kettős funkciójú könyvtárak esetében, illetve ott, ahol a könyvtáros szakirányú felsőfokú végzettséggel bír, találkozhatunk az állomány elektronikus feltárására vonatkozó elképzeléssel. De működő gyakorlatot ebben a vonatkozásban nem tapasztaltunk. Talán nem is baj, mert az elképzelések meghallgatásakor kiderült, hogy az érintett kolléga önmaga akar egyedül mindent megtenni. Nem gondol az együttműködésre, nem gondol meglévő adatbázishoz történő csatlakozásra, rekordok importálására, átjárást biztosító rendszerek alkalmazására.

Az állományvédelem külön szempontként egyetlen kistelepülési könyvtárban sem fogalmazódott meg. Volt már betörés a könyvtárba, de könyvet még soha nem vittek el. A magnó, vagy a rádió tűnt el. A könyvtáros a kölcsönzéseket fejből tudja. Az olvasók, ha többszöri felszólításra is, ha hónapok elmúltával is, de visszahozzák a kölcsönzött műveket. Szándékos rongálás, lopás nincs. Még azokon a településeken is ez a helyzet, ahol a munkanélküliek aránya 100%-os, ahol az iskolázottsági átlag nem haladja meg a 6-8. osztályt. Igaz, ezek a könyvtárak nem rendelkeznek olyan számban friss és értékes, értékesíthető irodalommal, ami az eltérő kezelést indokolná, szükségszerűvé tenné.

Az állományvédelem másik oldala, a tárolás, takarítás a legtöbb helyen kívánnivalót hagy maga után. Az önkormányzat általában erre sem áldoz, bár tiszta, rendes könyvtárral sok helyen találkozhatunk, de ez az állapot mindenkor a könyvtáros meg nem fizetett jószándékát, igényességét, meg persze munkáját dicséri.

3.4 Könyvtárhasználat

A kistelepülések könyvtárhasználatának értékelésekor több sajátos összetevőre kell felfigyelnünk.

• A beiratkozott olvasók száma gyakran nem éri el még a népesség 10%-át sem.
• A könyvtárhasználatot néhány, döntően általános és középiskolás korú fiatal adja.

• A használatok majd mindegyike tanulással, tanulmányokkal összefüggő. Elvben tehát elég lenne az iskolai könyvtár is.

• Nincs miért jönni a könyvtárba, nincsenek új és jó könyvek, folyóiratok, videók.

• A könyvtár csak heti 1–2, esetleg négy, igen ritkán ennél több órában van nyitva.

• A könyvtárban semmi sem változik.

• Nincs a könyvtárhasználathoz megfelelő feltételrendszer, télen például fűtés, vagy kényelmes szék, asztal, vagy világítás, WC, mosdó.

Ez a lehangoló kép általánosságban jellemző a kistelepülési könyvtárhasználatra. Már-már hajlamosak lehetnénk azt feltételezni, hogy az önkormányzati – még ha csak minimálisan, de – deklarált szerepvállalás, ráfordítás, intézményfenntartás mögé a lakosság igénye nem sorakozik fel. Nincs is igazán értelme az egésznek. Érvényesnek tűnik az állampolgár/olvasó valós igénye és az ennek kielégítésére vállalkozó könyvtár valós képessége, avagy tényleges szándéka közötti ellentmondás.

Szerencsére néhány települési könyvtár egyértelmű cáfolatát adja ennek a képnek. Létével bizonyítja, hogy a kistelepülési könyvtár információs, művelődési, kultúra- és identitásőrző centrum szerepe és lehetősége semmivel sem gyengébb városi, nagyvárosi testvéreitől. Az egyik településen a falugondnok, aki hozza-viszi a gyógyszereket, szállítja az orvoshoz a betegeket, reggel elviszi az iskoláskorúakat az iskolába, délben ebédet hord, délután hozza az iskolásokat, rájött arra, hogy a lakossággal folytatott mindennapi kapcsolattartásába a könyvtári munka kitűnően illeszthető. Végigjárta a házakat, könyvállományt, könyvadományokat gyűjtött. A felfrissített állományt a fiatalok és az idősebbek részére nemcsak a könyvtárban, de házhozszállítással is hozzáférhetővé tette. A helyi gyűjteményből nem kielégíthető igényeket a közeli városi könyvtárból szerzi meg, miközben gyógyszerért úgyis a városba látogat. A könyvtárban helytörténeti fotótárat alakított ki. Készül a településkrónika. Rendezvényeket, beszélgetéseket szervez. A rendezvények résztvevőiről és a könyvtárat személyesen, illetve közvetve – házi ellátás révén – használókról nyilvántartást vezet. Amióta ő könyvtároskodik, a település 60 (hatvan!)%-a vált könyvtárhasználóvá!

A pozitív példák között említhető a könyvtár közművelődési szerepvállalása. Ifjúsági klub, nyugdíjas klub működtetése, rendezvények bonyolítása, tanulást segítő foglalkozások megtartása, helyismereti, helytörténeti gyűjtés és kiállítások szervezése. Ha a könyvtáros motiváltsága megvan, akkor a település lakossága a könyvtár partnerévé válik. A könyvtárhasználatban a helyi könyvtáros szerepe minden más szerepen (gyűjtemény, technikai, tárgyi feltételek, anyagi források) túlnő.

A könyvtárhasználat kapcsán külön kell foglalkoznunk a gyermekek könyvtárhasználatával. Hiába tudjuk, hogy a gyermek nem mini felnőtt, vele másképpen máshogyan, más módon, más körülmények között, más eszközökkel, más feltételrendszerben kéne foglalkozni, ezt a másságot a kistelepülési könyvtári ellátás biztosítani nem tudja. A bútorzattól kezdve az izgalmas és szép gyermekkönyvekig, a változatos, a gyermekek számára érdekességet jelentő diák, videók, multimédiák, játékprogramoktól a játszósarokig, szőnyegig, társasjátékokig, minden hiányzik. Sajnálatos, hogy az ellátórendszerek sem képesek a gyermekellátáshoz szükséges sajátos feltételek biztosítására többletforrásokat mozgósítani. Ez azért is elgondolkodtató, mert a könyvtárhasználat arányát tekintve a kistelepülések olvasói forgalmának 85-90%-át a gyermekolvasók adják!

3.5 Kettős funkció

A kistelepülési könyvtárak mintegy 25–30%-a egyben iskolai könyvtár is, tehát kettős funkciójú.

A települési könyvtárak jelentős része, éppen a könyvtáros motiváltságának hiánya, avagy a feltételek és a finanszírozás problémái miatt alapfeladatát is nehezen látja el. A kettős funkció további terheket jelent.

Meg kell azonban különböztetnünk azt a helyzetet, amikor a közkönyvtár az iskolától független épületben működik és teljesíti az iskolai könyvtári feladatokat is. Működőképes gyakorlatot ebben az esetben tapasztaltunk. Fordított esetben, vagyis ha az iskolai könyvtár vagy más szóval az iskolában található könyvtár lát el nyilvános közkönyvtári feladatokat, akkor ez utóbbira „keresztet lehet vetni”. Az iskola vezetése iskolát működtet. Mellékes a könyvtár és természetesen még mellékesebb a könyvtár egy sajátos – további, az iskolától idegen – szerepköre.

A kettős funkció lényeges kritériuma az, hogy az alapító okiratban kell rögzíteni és a névhasználatban is célszerű megjeleníteni. A tevékenységek felsorolásakor külön ki kell térni az egyik és a másik funkcióból fakadó tevékenységekre. Az SZMSZ-ben célszerű meghatározni az eltérő funkciónak megfelelő eltérő működést, a kettős funkciójú működéshez szükséges működtetési és személyi feltételeket, a költségvetésben pedig a finanszírozási forrásokat. Nos ilyen kritériumrendszernek megfelelő működéssel a vizsgálat során nem találkoztunk.

Sajnálatos, hogy a kistelepülési könyvtáros maga sem tudja és érti a két könyvtári funkció közötti markáns különbség mibenlétét. Az iskolai könyvtári funkcióhoz általában a csoportfoglalkozás kötődik. Teljes osztályok látogatják egyszerre a könyvtárat. Szükség van kellő példányszámú kézikönyvtári állományra, a csoportfoglalkozáson minden gyermek kezébe adható kiadványokra. Az iskolai könyvtár az iskola pedagógiai programja alapján határozza meg működését, állománya fejlesztését, tevékenységét és segíti az egyéni képességfejlesztést.

A közkönyvtár ezzel szemben az egyes személyek könyvtárhasználatának helyszíne. Állománya több mint az oktatási háttéranyagként jelen lévő iskolai gyűjtemény, ugyanakkor általában elegendő a művekből az egy-két példány. Sajátos feladata a közhasznú információszolgáltatás, a helyismereti, helytörténeti információgyűjtés és -szolgáltatás, a könyvtári rendszer társtagjai szolgáltatásainak közvetítése. Ehhez megfelelő kommunikációs rendszerrel, számítógépekkel és szoftverekkel kell rendelkeznie. Ezen túl rendezvények, könyvtári foglalkozások, kiállítások, beszélgetések helyszíne, a szabadidő hasznos eltöltésének biztosítója is. Ehhez is rendelkeznie kell a megfelelő tárgyi feltételekkel, olvasói térrel, asztallal, székkel és/vagy egyéb ülőalkalmatossággal. Mindezek mellett célrétegek, pl. gyengénlátók, gyengénhallók, mozgássérültek, betegek stb. ellátója. Ezt az ellátást gyakran a szolgáltatás „házhoz vitelével” teljesíti.

Látható, hogy az iskolai könyvtár szorosan az iskolai oktatáshoz kötődik, a település nyilvános közkönyvtára viszont a könyvtári rendszerhez, valamint a társintézményi körhöz és természetesen a teljes lakossághoz.

A két funkciót annyiban és csakis annyiban lehet összevonni, amennyiben a terek, az eszközök és a dokumentumállomány egy része fedi egymást. De a könyvtáros munkája és az állomány, a terek, az eszközök hasznosulása merőben más orientáltságokat igényel. Ennek a szerepkörnek a könyvtárosok, ha akarnak sem tudnak megfelelni, mert nem teszi ezt lehetővé számukra a fenntartó (intézményvezető, munkáltató) egyoldalú elvárásrendszere.

3.6 Nemzetiségi ellátás

A közkönyvtár küldetés szerinti feladata a településen élők – legyenek azok szórványban, vagy többségben élő nemzetiségek, etnikumok – könyvtári, információs és kulturális ellátása. Nem feltétlenül, mint nemzetiségi könyvtár, nemzetiségi intézmény. Erre nincs is szükség. Fölösleges lenne az ország területét nemzetiségi intézményekkel behálózni. Hanem, mint közvetítő intézmény. Képessé és alkalmassá kellene válnia a kistelepülések könyvtárainak arra, hogy a településen élők ellátásába az állam és a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott központi nemzetiségi intézmények szolgáltatásait közvetíteni tudják. Hogy saját használói körük ezen csoportjai információs igényeit kielégíteni tudják a könyvtári rendszer egyébként is meglévő kapacitását igénybe véve.

Ugyanakkor a kistelepülési közkönyvtárak tehetnének a legtöbbet azért, hogy a központi nemzetiségi intézmények működésüket, szolgáltatásaikat a felhasználók valós igényeihez közelítsék. Vagyis a minőségi ellátás biztosítása a kapcsolattartásban mindenképpen kétirányú folyamatot feltételez. Ahogy a helyben keletkező helyismereti, helytörténeti dokumentumok gyűjtésével és továbbszolgáltatásával a könyvtár aktív részese lehet az országos dokumentum-ellátás rendszerének, úgy a nemzetiségi ellátórendszernek is szolgáltató tagja lehetne.

Sajnos a feltételes mód, illetve az elvárás megfogalmazása ebben a vonatkozásban a legtöbb, ami leírható. Még azokon a településeken sem jelenik meg a nemzetiségi léthez szorosan tartozó könyvtári kultúra, amely települések lakossága többségében valamely nemzetiség, etnikai csoport tagja. A misszió, a küldetés sem fogalmaz meg erre vonatkozó passzusokat. Ugyanakkor az országos nemzetiségi intézmények sem keresik a kapcsolatot azzal a könyvtári rendszerrel, amely számukra az egyetlen, valamilyen szinten azért működő felületet tudná biztosítani tevékenységük kiterjesztéséhez. Fontos hangsúlyozni, ebben a vonatkozásban nem a nemzetiségi dokumentumok száma minősül fokmérőnek. Teljesen mindegy, hogy hány nemzetiségi dokumentumot nem használ az adott település lakója. A nemzetiségi létet a csoportok, a közösségek, a közös tevékenységek, ezen belül a nyelv használata, a kultúrértékek teremtése és felvonultatása, a megjelenítés és az értékekre épülő büszkeség érzés szolgálja leginkább. Ehhez pedig kapcsolattartásra, együttműködésre, egymásról való tudásra, összedolgozásra van szükség. Ennek feltételeit kell a könyvtári hálózat kistelepülési végpontjain megteremteni.

3.7. Technikai felszereltség

A kistelepülések könyvtárai – a vizsgálati adatok alapján – több mint 80%-ban nem önálló épületben, hanem egy nagyobb épület valamely részében üzemelnek. Jellemző a hivatallal, a (rendszerint önállóan nem működő) művelődési házzal, a faluházzal, a közösségi házzal, avagy éppen az iskolával történő együttélés. Ez sok szempontból szerencsés helyzetet teremt, mert az elmúlt 10 évben az önkormányzati épületek, a faluházak mintegy 50–60%-a megújult, vagy újonnan épült. Kissé rosszabb arányban, de az iskolák felújítása is zajlik. Így a könyvtár ezeken a helyeken rendezett elhelyezést nyert. Ezek az épületek a település központjában találhatóak, megközelíthetőségük így ideális.

Az önálló könyvtárépületek állapota azonban már nem ilyen kedvező. A könyvtárak szinte mindegyike felújításra, mosdó, WC kiépítésére szorul és a legtöbb ilyen épület már a központtól kicsit távolabb, vagy éppen a település szélén került kijelölésre.

Az épületek akadálymentesítése sehol nem történt meg, még az újonnan épült, vagy átépített könyvtárak esetében sem biztosított az akadálymentes megközelíthetőség.

Az épületek fekvése és állaga mellett fontos szempont a biztosított tér könyvtári célú használhatósága. E vonatkozásban a könyvtári terek már nem állják ki a próbát. A szépségben sokszor „meghal” a könyvtár. Rendszerint egy közös térbe kerül minden funkció, az ügyfélforgalmitól az olvasóteremig, a gyermekellátástól a könyvtáros munkahelyéig, a raktártól a szabadpolcos térig. A tér sok esetben nyitottan kapcsolódik egyéb nem könyvtári terekhez, így könyvtári célú használata csorbul. Emeletes épületek esetén szinte minden alkalommal a könyvtár az emeletre szorul.

A könyvtárakban kizárólag a könyvespolcok, esetenként katalógusfiókok, avagy a kölcsönzési adminisztráció tárolására alkalmas íróasztal képezi a könyvtári bútorzatot. Zárható szekrények, raktári állványok, bemutató tárlók, kiállítási vitrinek, könyvszállító kocsik, a magasan elhelyezett polcokhoz lépcsők, a terek esetleges szeparálásához válaszfalak, a csoportfoglalkozáshoz szükséges táblák, írható, rajzolható felületek sehol sem találhatóak. Nincsenek technikai eszközök fogadására, elhelyezésére alkalmas bútorok sem (igaz, most még nincs is mit rájuk tenni). Sajnos az olvasói munkaasztalok, a helyi világítás, a hosszabb tartózkodást lehetővé tévő kényelmes székek, ülőbútorok, a gyermekbútorok szintén hiányoznak. Hiányoznak a folyóiratok és egyéb dokumentumok elhelyezésére alkalmas bútorok is, de ilyen állomány sincs, ennek hiánya tehát nem okoz akut működési zavart, az esetleges fejlesztésnek viszont mindenképpen fizikai gátat szab.

A könyvtár külső és belső terein a megfelelő feliratok segíthetik az olvasót. Szinte „természetes”, hogy a települési könyvtár felirat sehol sem található az épület külső falán. Nem utal semmilyen felirat a bejáratra sem. Természetesen hiányzik a nyitva tartás megjelenítése és a könyvtáros elérhetősége is. Azt mondják, itt, helyben minderre nincs is szükség. Hiszen mindenki ismeri ezeket az információkat. De semmilyen felirat nem utal a legközelebbi működő, hosszabban, avagy hétvégén is nyitva tartó könyvtárra, telefonon elérhető könyvtári szolgáltatásra (pl. közhasznú információs vonal). A belső terekben, a polcokon sem találhatunk tájékoztató, eligazító táblákat sem a könyvtár általános használati feltételeiről, sem a könyvtári rendszer szolgáltatásairól, sem a helyben elhelyezett gyűjtemény csoportosításáról, használatáról.

A kistelepülési könyvtárak döntő többsége semmilyen saját technikai eszközzel (rádió, tv, magnó, lemezjátszó, videó) nem rendelkezik. Közvetetten mintegy 10–15%-uk fér hozzá a művelődési ház, vagy az önkormányzat, vagy az ifjúsági klub, nyugdíjas klub, iskola technikájához. Azonban ezek az eszközök is avultak, régiek, nem igazán használatosak. Hasonló a helyzet a telekommunikációs eszközök területén is. Telefon (saját) elvétve van. Számítógép nincs. A számítógépek a kistelepüléseken az iskolákba és az önkormányzatokhoz kerültek. Gyakori az oktatótermek léte is, ahol 6–8 munkaállomásos hálózaton tanulhatnak a fiatalok, nem ritkán internet-hozzáféréssel. Azonban a számítástechnika oktatása és könyvtári alkalmazása úgy tűnik a kistelepüléseken nem kezelhető közös felületen. Meglepő, de még a kettős funkciójú, iskolában található könyvtárak esetében sem más a helyzet. A számítógép könyvtári szolgálatba állítása a kistelepülési könyvtárakban a XXI. század első évtizedére marad Magyarországon.

A technikai feltételek biztosítása (illetve nem biztosítása) kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az önkormányzati költségvetés döntő többsége elmegy az iskolára, az óvodára, a falugondnokságra és az egészségügyi ellátás biztosítására. Az önkormányzatok szinte mindegyike több pénzt fordít az iskola fenntartására, mint amennyit erre a célra központi finanszírozásból megkap. E tény ismeretében természetesnek, bár nem elfogadhatónak kell, hogy tekintsük azt az önkormányzati gondolkodást, miszerint a kultúrára a település már így is erőn felül áldozott. Technikai feltételek javításán tehát senki ne is álmodozzon. Hosszú időnek kell még addig eltelnie, amíg teret hódít egy új működtetői (fenntartói) szemlélet, mely a könyvtárat és a könyvtári ellátás és szolgáltatás feltételeit, az információközvetítést a falufejlesztés legfontosabb és kiaknázandó lehetőségeként tartja majd számon, s ehhez a fontossághoz méri a támogatás biztosítását.

3.7 Nyitva tartás

A nyitva tartást két szempontból érdemes vizsgálat alá vonni. Egyrészt a nyitva tartás hossza, másrészt gyakorisága és napszakra esése külön-külön is vizsgálandó.

Általában heti egy-kettő, néha három, vagy ritkán ennél több óra. Mivel kevés könyvtárhasználó van, ez az idő bőven elegendő, mondják a könyvtáro- sok. Mindezt azzal támasztják még alá, hogy a kistelepülésen sajátos módon működnek a dolgok, „én a nyitvatartási időn kívül is kinyitom a könyvtárat, ha egy gyereknek sürgősen kell a könyv. Hiszen itt lakom a szomszédban, a gyerekek csak bezörgetnek, és én segítek.” Tehát fölösleges lenne a nyitvatartási időt hivatalosan hosszabbítani.

A felhasználók többségének megfelelő időpontban történő nyitva tartás a kistelepüléseken jellemzően megvalósul. Ugyan semmilyen dokumentált felmérés, használói igénykutatás nem alapozza meg a gyakorlatot, de a könyvtáros e nélkül is pontosan tudja, hogy mikor kell a könyvtárat nyitnia. Ha eljárnak a gyerekek másik településre, akkor a busz érkezéséhez igazodik, illetve szombatra kerül a nyitva tartás. Ha helyben van az iskola, akkor kora délutánra kerül. Ha a felnőttek is szeretnek a könyvtárba járni, akkor külön felnőtt nyitva tartás is megjelenik. A nyitvatartási összidő csekély volta ellenére, a hozzáférés elősegítésére gyakran két napon is kinyit a könyvtár egy-egy rövid időre.

A nyitva tartás összességében rendben lévőnek tűnik, amennyiben nem vesszük figyelembe a következő szempontokat:

A könyvtáros számára kizárólag a nyitvatartási idő a fizetett munkaidő. Tehát mindazokat a feladatokat, amit a könyvtárosnak nyitvatartási időn kívül kell végeznie (adminisztráció, szerzeményezés, állománygondozás, olvasószolgálati adminisztrációs tevékenység, pályázás, tájékozódás stb.) vagy a nyitvatartási idő alatt végzi, vagy motivációját egyre jobban sorvasztó módon fizetés nélkül plusz időben, vagy sehogy.

A nyitvatartási idő azért csökkent erre a minimum szintre, mert nincs nagyobb igényű könyvtárhasználat. A könyvtárhasználat viszont azért csökkent ilyen minimumra, mert nincs is nyitva a könyvtár. Azaz feltételezhető, hogy a település lakossága egy jól működő helyi könyvtár esetén huzamosabb időben igényelné a nyitva tartást.

A nyitva tartás ideje a könyvtárat mint intézményt minősíti. Ahol nem éri el a szakma által elfogadott minimum időt (heti 10 óra) ott érdemes-e egyáltalán könyvtárról beszélni? Mert a rövidebb ideig nyitva tartó „könyvtárak” valójában csak az igényekhez valamilyen szinten igazodó és hozzáférést biztosító könyvlerakati, könyvdepó funkciót teljesítik. Nem pedig egy könyvtárral szemben támasztott elvárásokat.

Az ellátórendszerek kialakulásáról és működéséről a publikált és meglehetősen bőséges hazai szakirodalomból részletesen tájékozódhatunk. A vizsgálat kapcsán azokra a megállapításokra szorítkozunk, melyek a fejlesztési javaslatok megalapozásához szükségeltetnek.

4.1. Jogi helyzet

Az ellátórendszereket minden esetben könyvtárak működtetik. Leggyakrabban megyei könyvtár, vagy városi könyvtár, de találkozhatunk szakszervezeti könyvtárral is, amelyik megtartotta, sőt bővítette korábbi ügyfélkörét, ez utóbbit a települési könyvtárak köréből.

Az ellátórendszerek nem speciálisan könyvtárellátásra, szolgáltatás-kihelyezésre szakosodott intézmények. Csupán bizonyos könyvtári munkafolyamatok központi ellátói. Emellett, az általuk kezelt, vagy tulajdonolt állománnyal könyvtárakat látnak el. Az állományellátást (végleges kihelyezést, időleges kihelyezést, forgatást) és a könyvtári munkafolyamatok központi ellátását egyazon együttműködői kör részére biztosítják (elvileg nem szükségszerű, hogy ez a két dolog egybevágjon).

De nem is intézmények. Nincsenek jogi státusban. Az anyakönyvtár keretében átlagosan 2–4 fő munkatárs végzi az ellátással kapcsolatos munkafolyamatokat. Az ellátó-központ tehát jogilag maga a könyvtár. A könyvtár alapító okiratában szerepel a feladat meghatározások között a területi ellátásra vonatkozó kitétel.

Az alapfeladatként történő meghatározáson túl azonban az ellátás, a területi szolgáltatás módja, tartalma, kritérium és normarendszere, beleértve a személyi és a technikai, technológiai feltételeket és a finanszírozást is, teljességgel kidolgozatlan.

Nem került még értelmezésre a könyvtári törvény 71. §. (1) bekezdés f, pontja, miszerint az NKÖM fedezetéből kell támogatni a „könyvtári rendszer működtetése céljából a könyvtár alapfeladatain túl végzett tevékenységet.” Ugyan a megyei könyvtári alapfeladatok között szerepel: a települési könyvtárak tevékenységét segítő szolgáltatások nyújtása, de az kérdés, hogy ez a kitétel mennyiben fedi a kistelepülési ellátást. Utóbbi komplexitása miatt teljesen más minőséget és tartalmat követel meg, mint egy szimpla segítő szolgáltatás. A nem megyei könyvtárként ellátórendszert működtető intézmények esetében azonban teljességgel egyértelmű az alapfeladaton túli, könyvtári rendszer működtetése céljából végzett tevékenység megvalósulása.

Az ellátórendszerek sajátos belső képződményei annak az intézménynek, amelyben létrejöttek, s amelyben működnek. Ezt a sajátosságot több dolog is kifejezi.

• A munkatársak az anyakönyvtár munkatársai.
• Az általuk kezelt állomány azonban már nem a könyvtáré, hanem az ellátó-központé, vagy az ellátott településé.
• Az általuk elért bevételeket az intézmény nem saját célra hasznosítja, azt teljes egészében visszaforgatja az ellátásban részesülő könyvtárak számára.
• A könyvtári munkafolyamatok legtöbb esetben párhuzamosan zajlanak az anyaintézmény hasonló munkafolyamataival. Tehát, amíg a térség számára megvalósul a központi beszerzés, addig könyvtáron belül a beszerzés kettős. Amíg a térség számára megvalósul a közös nyilvántartás és feldolgozás, addig könyvtáron belül ez a munkafolyamat is kettős. Külön az anyakönyvtári beszerzés, nyilvántartás és feldolgozás és külön az ellátós.
• Az ellátáshoz szükséges szállítási kapacitást, ha van, az anyaintézmény saját technikai eszközével bonyolítja le. De a gépjármű a szállítás céljára csak akkor áll rendelkezésre, ha magasabb érdek – pl. az igazgató szállítása – ezt nem gátolja.
• Az ellátás működtetéséhez a helyiséget, a technikai eszközöket és a kommunikációs költségeket a könyvtár biztosítja.
• Az ellátás kiegészül módszertani gondozással is. Gyakran nem is annyira kiegészül, hanem összemosódik a két terület.

4.2. Az ellátórendszerek működési feltételei, működési megállapodások

Az ellátórendszerek a könyvtáron belül kiskönyvtári központok. Nincsenek kapcsolatban a működtető könyvtár közvetlen olvasószolgálati munkájával. Működési feltételeik a működtető könyvtár működési feltételeihez igazodnak, de általában rosszabbak annál. Vagyis a könyvtárnak van szabadpolcos válogatótere, az ellátó-központnak nincs, a könyvtárnak van raktára, az ellátó-központnak csak egy sarok, vagy néhány polc jut. Vagy a földre pakolás. A könyvtárnak fejlett informatikai eszközei vannak, szoftverrel, az ellátó-központ ezen a téren éppen csak vegetál. A könyvtárnak van gépkocsija, az ellátó-központnak nincs.

Természetesen az ellátó-központ szerves része a könyvtárnak, mégis az elkülönülő tevékenységek, munkafolyamatok, a sajátos szükségletek, a sajátos eljárások, a tárolási specialitások, a beszerzési specialitások, a könyvek jelzetelési specialitásai, az állomány sajátos feldolgozása és feltárása, az állomány elkülönült kezelése, a pénzügyek külön kezelése, a sajátos és rendszeres utazással járó kapcsolattartás szeparáló hatással bír.

Ugyanakkor az anyakönyvtár saját olvasószolgálati feladatai elvégzéséhez, a hétvégi, vagy esti ügyeletek biztosításához, betegség esetén a távollévő kolléga helyettesítésére, saját állományának leltározására (stb.) rendszeresen „használja” az ellátó-központ munkatársait.

Így az ellátó-központi munka igencsak szerény normákhoz tud igazodni. Évente 2–4 letéti csere, ennek előkészítése (beszerzés, nyilvántartás, könyvek szerelése) és ennek utómunkálatai. Évente egyszer tájékoztatás (beszámoló) küldése a fenntartó önkormányzatnak és esetenként, ha szükséges, néhány ellátó-központ esetében tervezetten állományellenőrzés (leltározás).

A működési megállapodás minden esetben a könyvtár és az ellátási szolgáltatást igénylő önkormányzat között születik. Hangsúlyozni kell, megállapodásról van szó. Jellemző a megállapodásra, hogy az önkormányzatok, mintegy engedve a könyvtár szelíd erőszakjának, „na jó, ha ennyire akarjátok, meg ennyi mindent megcsináltok, akkor együttműködünk” hozzáállással szentesítik azt.

A megállapodásból nem derül ki az, hogy a települési könyvtár működtetése – amennyiben annak létrehozásáról az önkormányzat már döntött – továbbra is az önkormányzat kizárólagos feladata és felelőssége. És hogy ez a megállapodás nem ezen felelősség átruházásáról szól. Az ellátó-központ szerepe az, hogy a feladatellátás bizonyos munkafolyamatait szakszerűbben és olcsóbban tudja elvégezni, illetve az összefogás, és a közös állománykezelés révén kisebb ráfordításból is többlet szolgáltatástartalmat tud nyújtani. Az önkormányzatok ma úgy gondolkodnak, hogy a könyvtárukat praktikusan az ellátó-központ működteti, nekik tartalmi, szakmai kérdésekben szerepük és feladatuk nincs. Ez teljes tévedés.

Az önkormányzatok működtetői felelőssége a könyvtár helyiségének, technikai feltételeinek, a könyvtár telematikai feltételeinek, a könyvtári rendszerhez történő csatlakoztatás feltételeinek, a könyvtáros kiválasztása, megbízása, képzése, továbbképzése kérdéseknek mint feltételeknek megteremtésében kizárólagos és át nem ruházott a megállapodás által.

Amennyiben az önkormányzat mindezen kérdésekben a felelősségét valóban átruházná, akkor az a könyvtár már nem az övé, akkor nincs értelme könyvtárat fenntartania, akkor lépjen fel mint könyvtári szolgáltatás megrendelő és valamely könyvtár pedig biztosítson számára mobil, vagy kihelyezett, vagy könyvletéti könyvtári ellátást.

Jelen állapotban tehát nem tisztázott és pontosan meghatározott sem az önkormányzatok szemszögéből, sem az ellátó-központok szemszögéből, hogy kinek mi a vállalt szerepe, mit is csinál ezen belül az ellátórendszer, illetve milyen működési felelősséggel teszi azt.

Ma Magyarországon az ellátó-központok minden esetben könyvtárat fenntartó önkormányzattal kötik a megállapodásokat, vagyis csak az adott település könyvtárának szolgáltatnak. Ez azt jelenti, hogy a településen a települési önkormányzat által fenntartott könyvtár végzi a könyvtári ellátást, nem pedig az ellátó-központ.

Amennyiben egy önkormányzat az ellátási kötelezettségét nem nyilvános könyvtár fenntartásával, hanem „nyilvános könyvtár szolgáltatásának megrendelésével” kívánná teljesíteni, akkor a mai ellátó-központ, mint könyvtári működést segítő és racionalizáló szolgáltató helyett egy másfajta szereplőnek kellene megjelenni. Olyannak, amelyik képes egy adott településre komplett, teljes körű nyilvános közkönyvtári ellátást szervezni, telepíteni, személyzettel ellátni és fenntartani. Fix ellátási pontként mintha a szolgáltató könyvtárnak az adott településen egy fiókkönyvtára működne, mobil ellátási pontként mintha ezen a településen rendszeres mobil ellátás (bibliobusz, konténer) jelenne meg. Ma azonban a térségi ellátásban résztvevő könyvtáraink közül egyetlenegy sincs olyan helyzetben, hogy ezt vállalni tudná.

4.3. Segítő szolgáltatások

Az ellátórendszerek a velük együttműködésben álló településeket a gazdaságos és elfogadható minőségű könyvtári ellátás biztosítása érdekében az állományellátásban tudják igazán segíteni. Beleértve a tájékozódást a piacon, a beszerzést, a szerelést, a működéshez kapcsolódó nyilvántartások vezetését, katalógusok építését, leltározást, apasztást, valamint (ahol ezt csinálják) az állomány forgatását, letéti mozgatását.

Az állományellátás ezen gyakorlatának, a kétségkívül meglévő előnyök ellenére, vannak gyenge pontjai is.

• A gyarapítás feltételezett igényeket elégít ki. Ugyan igyekszik az ellátó-központ tájékozódni a helyi igényekről, de ez nem jelenti az esetleges konkrét igények figyelembe vételét. Erre azért sincs lehetőség, mert állománycserét csak általános érdeklődésre számot tartó dokumentumkörrel érdemes és lehet megvalósítani.
• Az állományellátás nem foglalkozik a helyi vonatkozású, helyben keletkezett dokumentumok gyűjteménybe integrálásával. Az ellátás csak a terjesztők által felkínált könyvekre vonatkozik, és nem figyel a helyismereti irodalom gyűjtésére, feldolgozására, feltárására, hozzáférhetővé tételére.
• Az ellátás szállítási gyakorisága (évi maximum 4–6 alkalom) nem teszi lehetővé a ráépített könyvtárközi kölcsönzést mint szolgáltatást.
• Technikai hiányosságok miatt a könyvtárközi kölcsönzés eleve kudarcra van ítélve, hiszen a kistelepülésen lakó könyvtárhasználó ahhoz sem tud hozzáférni, hogy egyébként mihez férhetne hozzá.
• A kézikönyvtári állomány minőségi fejlesztése a meglévő beszerzési keretből gyakorlatilag nem lehetséges. Technikai hiányosságok miatt az elektronikus formában hozzáférhető adatbázi- sok használata sem jelent ma még alternatívát.
• Az ellátó-központok ellátást nem tudnak exportálni. Vagyis könyvállomány kihelyezésében és/vagy forgatásában gondolkodnak – ami eleve csak csekély sikert eredményezhet – a hozzáférés kihelyezése helyett.
• Az országban működő ellátó-központok a jelenlegi körülmények között bedugultan, illetve kényes egyensúlyban működnek. Ha kapacitásuk bármely pontját (szállítás, tárolás, fölöspéldány elhelyezés, feldolgozás stb.) további terhelés érné, akkor a teljes rendszer működése lehetetlenülne el.

A megyei könyvtárak térségi (kistelepülési) könyvtári ellátásban betöltött szerepe komplexebb és tágabb, mint az ellátó-központoké. Ezért érdemes a megállapításokat külön is megfogalmazni.

5.1  Jogi helyzet

A megyei könyvtárak könyvtári törvényben rögzített alapfeladatai között szerepel az együttműködés szervezése, a köteles-példányokkal és a könyvtárközi dokumentum-ellátással kapcsolatos feladatok, a nemzeti és etnikai kisebbségi könyvtári ellátás, a segítő szolgáltatások nyújtása, a statisztikai adatszolgáltatás szervezése, az iskolán kívüli szakképzés.

A törvényi meghatározásokon túl az alapító okiratban megjelölt egyéb alaptevékenység ellátása lenne kötelező. Az alapító okiratok azonban a törvényben is meghatározott tartalmakon túl – a területi ellátás vonatkozásában – semmi további, konkrét tevékenységről nem szólnak.

Ugyanakkor, ha a törvényi előírásokat értelmezni szeretnénk, ha kíváncsiak vagyunk a törvényi előírások szakma által hallgatólagosan elfogadott és betartott tartalmára, normáira, akkor kíváncsiságunk kielégítetlen marad.

Sem az előírások nincsenek szakmai szabályzatokkal, eljárásrendekkel körülhatárolva, sem az nincs meghatározva, hogy az elvárást teljesítő intézmény hogyan nézzen ki, milyen kondíciókkal kell, hogy rendelkezzen.

5.2 A térségi ellátás szervezeti gyakorlata és a tevékenység tartalma

Nem csoda, hogy a megyei könyvtárak között oly változatos gyakorlat alakult ki a térségi ellátásra vonatkozóan. Van, ahol ellátó-központot sem működtetnek, van, ahol ez működik 1–2 fővel. Van, ahol 3–5 fős csoporttal működik. Van, ahol hozzáépül a szakmai módszertani gondozáshoz. Van, ahol ezt is csak egy fő végzi. Van, ahol mindkét feladatra 8 főt meghaladó osztály jut.

A változatos szervezeti gyakorlat mellett változatos tevékenység tartalmak is megnyilvánulnak. Hadd utaljunk például a területi statisztikára. Vannak megyei könyvtárak, amelyek begyűjtik és továbbszolgáltatják az adatokat. Vannak, amelyek a begyűjtés után fel is dolgozzák azokat, és némi elemzést végeznek. Vannak, amelyek az elemzésekből levonható következtetéseket a térségi ellátási munkájuk mindennapjaiba is beépítik, hasznosítják azokat. Végül vannak, olyanok, amelyek minderről a szakmai közvéleményt is tájékoztatják, közzéteszik az adataikat, elemzéseiket, ezáltal másokat is ösztönözve, segítve.

Persze, tisztában kell lennünk azzal, hogy (megközelítőleg) azonos elvárás-rendszert akkor lehet alkalmazni, ha a teljesítéshez szükséges feltételek is (megközelítően) azonosak. Kecskemét és Debrecen, FSZEK és Szekszárd külön-külön világok.

A szakmának és az ágazati irányításnak éppen napjainkban látszik felerősödni az a törekvése, hogy a helyi különbségek a helyi szolgáltatás minőségében jelenjenek csupán meg, a térségi ellátás kapcsán a különbözőségek szűnjenek meg, avagy minimálisra csökkenjenek. Ez azonban pillanatnyilag a kistelepülési könyvtári ellátásra közvetlen hatással nem bír. Ennek ellenére érdemes számba venni a törekvési irányokat:

• A statisztikai adatszolgáltatás átalakulása, a megyei könyvtár alközponti szerepének egyértelműsödése, erősödése.

• A statisztikai tevékenység egységesítése az értelmezés és az alkalmazás körében.

• A statisztikai adatokból nyert mérőszámok normaszerű alkalmazásának sugallása.

• A szakfelügyeleti rendszer felállítása, megyei szerepkör megjelenítése, egységes szakfelügyeleti eljárásrend alkalmaztatása.

• A nyilvános könyvtárakkal szemben támasztott törvényi kötelezettségek betartásának ellenőrzése.

• Telematikai fejlesztés, hálózati csatlakozások kiépítésének preferálása.

• Egységes szemléletű teljesítménymérési gyakorlat bevezetésének ösztönzése.

• Minőségügyi elvárások megfogalmazása.

• ODR működés egységesítése.

• Az osztott katalogizálás támogatása.

• Az elvárások teljesítéséhez kötött fejlesztési pénzek biztosítása.

• A közvetítő (információ, szolgáltatás, dokumentum) szerepkör hangsúlyozása.

• Ezek mind a megyei könyvtár hálózati szerepét erősítik, illetve írják körül egységes szabályozással.

5.3 Átalakuló feladatkörök – átalakulási kényszerek

A megyei könyvtárak természetesen érzékelik ezeket a változásokat. Pillanatnyilag többletként, egyre nehezebben elviselhető többletként élik meg azokat. A legtöbb megyei könyvtár azon a működési határon mozog, amelyen, ha ismételten többlet feladatok ellátására kényszerül vagy „felmondja a szolgálatot” vagy csak erőteljes, a korábbi állapotokhoz képest lényeges átrendeződést igénylő változtatással tud túllépni. Saját kezelésű fejlesztési forrásaik nincsenek. Létszámuk kötött, mozgástér legfeljebb lefelé (csökkenés irányában) lehetséges. A szervezet lassú, belső átalakulási lehetőségét kénytelenek azonnal felhasználni az időközben megjelent és személyi hátteret égetően igénylő feladatokra – pl. rendszergazda, minőségügyi vezető, szakfelügyelő, adatbázis építő, hálózati híradó szerkesztő, marketingvezető stb.

A megyei könyvtárak térségükben két területen is kulcspozícióban vannak:

• a településeken keletkező helyismereti dokumentumok gyűjtése, feltárása, hozzáférhetővé tétele és

• a közhasznú információszolgáltatás.

Ebben szerepük átfogóbb, mint amit az esetlegesen működő ellátórendszer meg tud oldani. A könyvtárak rendszerszerű működését éppen az egymásra épültség biztosítja. A könyvtári rendszer tagjai sohasem kizárólag szolgáltatók, vagy szolgáltatást igénybe vevők. A rendszer tagjai – optimális működés esetén – egy adott pillanatban az egyik szerepben, a másik pillanatban a másikban tűnnek fel. A kistelepülési könyvtárakat és könyvtárosokat azonban fel kell arra készíteni, hogy maguk hogyan válhatnak a rendszer szolgáltatójává. Abban a pillanatban, ha egy könyvtár szolgáltató, akkor sokkal tudatosabban és határozottabban lesz szolgáltatás igénylő is. A megyei könyvtáraknak az együttműködésért ezen a területen sokat kell még tenniük. Márpedig nem is hangsúlytalan kérdésről van ebben az esetben szó. Sajnálatos, de a nemzeti dokumentumtermés jelentős része vész el, tűnik el nyomtalanul a kistelepülések „felületén” számbavétel, tudatos könyvtárba mentés híján. S hasonló arányokat észlelhetünk a közhasznú információellátás területén is.

A megyei könyvtáraknak mindemellett egyre inkább képesnek kell lenniük tevékenységük normákkal történő leírására, valamint az egyes munkafolyamatok költségelemzésével a hatékonyság, a célszerűség bizonyítására. A területi, térségi ellátás minőségi javítását célzó kezdeményezések „elhalnak” a fenntartó asztalán, ha azok nincsenek alátámasztva beszédes kimutatásokkal, elemzésekkel, hatékonyságvizsgálati prezentációkkal. Ehhez mindenekelőtt a megyei könyvtárnak saját belső szervezetét kell költségfelhasználás szempontjából átvilágítania. Számba vennie, hogy mi mennyibe kerül. A rendelkezésre álló források mire, milyen arányban kerülnek felhasználásra. Az esetleges fejlesztések milyen várható szakmai eredményekkel és költségvonzatokkal járnak. Ez a számítás egyben alapját képezi a térségi ellátás költségei kimutatásának.

A számításra épülve kell kidolgozni a megrendelhető szolgáltatások körét. Természetesen figyelembe kell vennünk azt, hogy a megyei könyvtár attól, hogy kialakítja a megrendelhető szolgáltatások körét, kiszámolja és kimutatja ennek költségeit még nem kerül abba a pozícióba, hogy tőle bármelyik kistelepülési önkormányzat szolgáltatást rendeljen meg. Hiszen a kimutatott költségek jóval meg fogják haladni a kistelepülés által vállalható kereteket. A könyvtári rendszer egészének kell – nagyobb részt központilag finanszírozott formában – megrendelhető szolgáltatásokat biztosítania. Vagyis a ma működő megyei könyvtárak központi segítség és szándék hiányában, biztos alapokon álló finanszírozási háttér hiányában, saját könyvtári szolgáltatásaik fenntartási kényszerében nem tudnak térségi szolgáltatást, ellátást biztosító szerepkörre vállalkozni.

A javaslatok megfogalmazása előtt célszerűnek látszik szembenézni azzal a kérdéssel, aminek megválaszolásával a nemzetközi kitekintés során is találkozhatunk, s amit hazai szakemberek is feszegettek már korábban, hogy mekkora népesség és mekkora használói kör számára lehet és érdemes önálló könyvtárat működtetni. Az ideális válasz szerint: mintegy 30–40.000 fő képes könyvtárat fenntartani és működtetni elvárható minőségben és színvonalon. Ezt a választ természetesen – a hazai viszonyok, településszerkezet, hagyományok ismeretében – nem fogadhatjuk el. Ugyanakkor a trend arra ösztönöz bennünket, hogy ne a könyvtárfenntartás szükségességének hitében éljünk, és, hogy megtegyük mindazokat a lépéseket, melyek egy átfogó térségi ellátás technikai, technológiai, intézményi, dokumentum, nyomdai, kötészeti és szállítási hátterét fogják (tudják) majd megalapozni.

• Ehhez kapcsolódik a kistelepülési könyvtárak szerepének meghatározása: A válasz összetett: egyrészt az elemi és középfokú oktatás, valamint az élethosszig való tanulás segítése, másrészt a szórakoztatás, szabadidős tevékenységhez helyszín és háttér, ismeretterjesztés, praktikus információk közvetítése, a könyvtári rendszer tagjaként a helyi, helyismereti információkhoz kapcsolódó szakkönyvtári, szakgyűjteményi feladatok ellátása, a társkönyvtárak szolgáltatásainak közvetítése, közhasznú információszolgáltatás, életminőség javítás, kulturális életközeg biztosítás, a helyi közösségi élet fejlesztéséhez bázis, a település tudásgazdálkodásának helyszíne, központja.
• Rögzíteni kell, hogy az ellátórendszer (és az általa biztosított szolgáltatások együttműködési szerződés alapján megvalósuló igénybe vétele, „megrendelése”), valamint a szolgáltatás megrendelése között nem célszerű egyenlőségjelet tenni. Ez két külön kategória, s mindkettő önálló létjogosultsággal bír. Az ellátórendszeri működés mai gyakorlata működő – legalábbis formailag működő – helyi önkormányzati könyvtárat feltételez. Az önkormányzati felelősség ebben az esetben e könyvtár működtetésében, fejlesztésében, körülményeinek javításában nyilvánul meg. A szolgáltatás megrendelésével teljesített ellátási kötelezettség esetén (erre nincs ma még gyakorlati példa!) az önkormányzatnak nincs (nem kell, hogy legyen) a településen általa fenntartott helyi könyvtára, hanem más könyvtár által biztosít saját településén könyvtári ellátást. Az önkormányzatnak itt is megvan a felelőssége, csak ebben az esetben nem az, hogy milyen intézményt tart fenn, hanem az, hogy kitől, mennyiért és milyen ellátási minőséget rendel. A megrendelést teljesítő könyvtár pedig az ellátást biztosíthatja a külföldi példák között is látott mobil könyvtárellátási formában, vagy fix helyre telepített és általa üzemeltetett könyvtári szolgáltató ponttal.
• Azt a megállapítást is rögzíteni kell, hogy általában a városok, a városi könyvtárak fenntartói – gazdasági okokra visszavezethetően érthetően – a térségi ellátásból, a kisugárzó szerepkörből, a módszertani gondozói szerepkörből, a szolgáltatás közvetítői, továbbadói, szervezői, menedzselői szerepkörből egyre egyértelműbben visszakoznak. A könyvtári rendszer végpontjának és nem közvetítői pontjának tekintik magukat. S csupán ennek megfelelő felelősséggel szervezik és biztosítják a helyi ellátást. Pedig a városok szerepe túlnő a közigazgatási határukon. A város a térség, az őt körülvevő terület „belvárosa”, felelőssége pedig kiterjed, ki kéne, hogy terjedjen a „külvárosokra” is.
• A kérdés kezeléséhez tehát csak komplex szemlélettel érdemes és lehet közelíteni. Mindenképpen kerülni kell azokat a zsákutcákat, amelyeket az elmúlt negyven-ötven évben már bejártunk. Számításba kell venni ugyanakkor azokat a megállapításokat és tanulságokat, melyeket elődeink már megfogalmaztak számunkra.

A komplex megközelítést indokolja az alábbi megállapítás is, mely szerint a könyvtárügy intézményi alrendszerét nem lehet, s nem is kell egyetlen vezérelv szerint, lineáris hierarchiában felépíteni. Ebben a bonyolult rendszerben ugyanis az alkotó elemek autonóm módon kell, hogy működjenek, engedve a természetes vezérlő és szabályozó mechanizmusoknak. A rendszernek nem is az együttműködés az alapja. Az alapot a célok és feladatok, a korszerű technikai felszereltség és az élen járó technológiai eljárások egységes alkalmazása jelenti. Így az együttműködés következménnyé válik, s nem előfeltétele a rendszernek – írta 1983-ban Futala Tibor, Horváth Tibor és Papp István. Az együttműködésben pedig az illeszkedés kötelezettsége és a kétirányú közvetítői funkció vállalása kell, hogy érvényesüljön. Az 1983-as megállapítás akkor még óhajszerű volt, mára a megvalósuláshoz az 1997. évi CXL. törvény megfelelő kereteket biztosít. Ennyivel tehát mindenképpen előbbre vagyunk.

Ugyanakkor az, hogy nincs kizárólagos vezérelv a kistelepülések ellátási gyakorlatára, nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a központosított ellátás valamilyen módozatára. (1977.)

• Nem lehet ugyanis minden faluban önálló intézményben megteremteni a feltételeket az alapfokú ellátáshoz, a színvonalas olvasószolgálathoz és a tájékoztatáshoz. (1969.)

A kistelepülések ellátásának kulcsa a színvonalasan működő önálló könyvtár fenntartása mellett, illetve híján, a központi könyvtárak (értsd könyvtári rendszer) szolgáltatásainak – megrendelés útján történő – közvetlen helyszínre juttatása. (1974.)

Ennek módja a központosított ellátás, amely az elmúlt 50 év útkeresésének időszakában mindig a város, vagy a járás által fenntartott központi könyvtár és az ellátott település – települési könyvtár – relációját jelentette. S jelenti még ma is a működő ellátóközpontok és az ellátott könyvtárak esetében.

Amennyiben működőképes és a végpontokon is szolgáltatóképes rendszert szeretnénk, akkor itt tovább kell lépnünk, s ezt a relációt ki kell, hogy tágítsuk a könyvtári rendszer egészére. Ehhez a könyvtári törvény a szemléletbeli keretet már biztosítja. Ugyanakkor a szabályozásban teendőink vannak.

Szükséges meghatározni, hogy mit jelent a területi ellátóközponti feladatkör; meg kell határozni azokat a normákat, amik megléte nélkül nem vállalkozhat központi ellátó feladatra egyetlen könyvtár sem; meg kell határozni az ellátóközponti szolgáltatások tarifarendszerét; el kell választani a területi ellátást – mint szolgáltatást – a módszertani gondozás kapcsán jelentkező tennivalóktól; biztosítani kell a tevékenység rendszeres szakmai ellenőrzését; biztosítani kell azokat a központi kiegészítő forrásokat, melyek a helyi források mozgósításával a működtetés személyi, tárgyi és kommunikációs feltételeinek megteremtéséhez szükségesek, s melyek elégséges működtetési forrásokat nyújtanak. (1977.)

Ma a letéti ellátás az ellátó könyvtárak szerepének, földrajzi hatókörének, ellátási funkcióinak (iskolai, közművelődési ellátás, vagy mindkettő) tisztázatlansága miatt nem mentes a problémáktól. (1977.) A szabályozás továbbgondolásakor a tisztázatlanságokat feltétlenül orvosolni kell.

Ezek közé tartozik az a régi probléma, (melyet ugyan a könyvtári törvény rendez, de a gyakorlat még nem ezt mutatja) hogy valójában mit tekintsünk könyvtárnak? (1980.) Máshogy feltéve a kérdést, valóban akarjuk-e, mint ahogy a törvényünk kimondja, hogy valamennyi kistelepülésnek a Nyilvános Könyvtári Jegyzéken szereplő, – elvileg tehát a törvény könyvtár definíciójának megfelelő, bár tudható, hogy a gyakorlatban ennek „soha” nem fognak megfelelni – könyvtára legyen?

Van olyan nézet, amely azt mondja, hogy a könyvtári szolgálat fenntartásában meg kell különböztetni fenntartási kötelezettséget, fenntartási „lelkiismeretet” és fenntartási lehetőséget. (1990.) A kötelezettség csupán a könyvtárügy gerincét alkotó könyvtárakra terjed ki. „Lelkiismereti kérdés” az önálló könyvtár fenntartása általában a (nagyobb) településeken. Itt, ha a település polgárai a könyvtárfenntartás mellett döntenek, akkor az intézmény az alapvető (törvényi) feltételeknek feleljen meg. Ezen kívül a fenntartási lehetőség bárki számára lehetőség, de az így fenntartott könyvtár csak akkor képezze a könyvtárügy részét, ha önként jelentkezik és a normatíváknak, kötelezettségeknek megfelel. Ez a szemlélet annyiban különbözik a mai szabályozástól, hogy a(z önálló) települési könyvtárakat (a lelkiismeret és a lehetőség alapján fenntartott könyvtárakat) nem tekinti automatikusan nyilvánosnak és a könyvtárügy részének. Előbb kéri a feltételek teljesítését, és utólag adja meg a nyilvános könyvtári státust. E státus híján ezek a fenntartók a könyvtári ellátás biztosítására az ellátórendszerekhez történő csatlakozást választhatnák. A törvényben is leírt szolgáltatási megrendelés formában.

Annak eldöntése, hogy a kistelepülési könyvtár könyvtár-e, vagy csupán szolgáltató pont, hogy a Nyilvános Könyvtári Jegyzéken nem kéne csak néhány száz „valódi” könyvtárnak szerepelnie, vagy jól van a mai szisztéma úgy, ahogy van, és minden szabályosan bejelentkező rákerül a jegyzékre, szerencsére témánk szempontjából nem kardinális kérdés. A kistelepülések könyvtári ellátása ugyanis nem attól romlik vagy javul, hogy könyvtárnak vagy ellátópontnak nevezzük a helyszínt, hanem attól, hogy az adott térben milyen szolgáltatás tartalmak működnek, illetve milyen (helyi és nem helyi) erőket sikerül mozgósítani az ellátás javítása, a fejlesztés érdekében. Mert lakosságszámtól, anyagi helyzettől függetlenül ott szebbek és jobbak a könyvtárak, ahol a könyvtár a helyi demokrácia, kultúra szerves része, ahol azt az önkormányzat és a könyvtáros is akarja. (1997.)

Egy másik lényeges kérdés a gépesítés. A korszerű szolgáltatásokat magasabb fokú gépesítéssel kell kiterjeszteni az egész országra. (1970.) A több mint harminc éves megállapítás mit sem vesztett aktualitásából. Sőt, egyre bizonyosabbak lehetünk igazságtartalmában, mely azóta további jelentéstartalmakkal is bővült. A gépesítés fontossága mellett a szolgáltatható adattartalom és a szolgáltatásra, alkalmazásra képes személyzet, valamint az egységes megjelenítés kérdése vált mára égetően fontossá. El kell érnünk, hogy a könyvtári rendszer szolgáltatásai egységes infokommunikációs felületen jelenjenek meg az ország bármely pontján, beleértve a legkisebb szolgáltató egységeket is. Ahogy nem különbözik a banki terminál vidéken és a fővárosban, úgy nem lehet a könyvtári szolgáltatásban sem az alkalmazott felületek között tartalmi különbség.

A rendszerszerű működés lehetőségének megteremtése mellett a gépesítés az alapja a kistelepülési ellátás dokumentumhátterében történő áttörésnek is. A szakirodalom megegyezik abban, s ma sem ismer jobb megoldást annál, minthogy minden faluban kettős könyvanyagnak kell lenni, a helyi tulajdont alkotó törzsanyagnak és az ideiglenesen odahelyezett letétnek. A pár száz kötetes kiskönyvtár sorsa ugyanis mindenütt a csőd! Csak a mozgó, a rendszeresen kicserélt letéteknek van értelmük! Tetszetős félreértés az, hogy a letétet a könyvtárközi kölcsönzés fogja pótolni. A ritka könyvek kölcsönzése nem azonosítható a letétekkel. Világosan kell látni, hogy három lépcsőt különböztethetünk meg (1960.):

• Törzsanyag (helyben található, általános érdekű gyűjteményrész)
• Letéti anyag (helyben állandóan meg nem lévő, de szintén általános érdekű gyűjteményrész)
• Könyvtárközi kölcsönzés anyaga (ritkán keresett művek, szakkönyvtári állomány konkrét eseti igények kielégítésére)

Az is világos, hogy a rendszeres és jobb könyvellátásban (dokumentum-ellátásban) nem lehet engedményeket tenni Központi erőből, intézményesen kell megoldani ezt a helyi erők bevonásával. (1960). A gyűjtési határokat pedig ki kell terjeszteni a nem hagyományos dokumentumokra (folyóiratokra!) is. A közművelődési könyvtár ne zárkózzon el ezek kölcsönzésétől sem. A tervezés minden könyvtárban az ellátandó település teljes és maradéktalan megismeréséből induljon ki. (1978.) A gyermekek könyvtári ellátásának kérdései központi helyen szerepeljenek. (1966.)

A megállapítások meglehetősen régiek, de időtállóak. Nézzük, miféle áttörés lehetséges a mai, bemerevedett és elnehezült dokumentum-ellátási helyzetben a gépesítés eredménye által? Lehetővé válik, hogy a helyben található törzsanyag frissítését, megújítását, naprakésszé tételét országos szinten, elsősorban virtuális (elektronikus) hozzáféréssel biztosítsuk. Lehetővé válik, hogy a folyóiratok és a napilapok jelentős részét országosan szintén elektronikus hozzáféréssel biztosítsuk. Lehetővé válik, hogy a gyűjteményépítésre szánható forrásokat a letéti anyag frissítésére, az ifjúsági irodalom mennyiségének használatarányos megjelenésére fordíthassuk. Ehhez az szükséges, hogy a könyvtári rendszer biztosítsa – pl. a Könyvtárellátón keresztül – a helybeni használatra ajánlott kézikönyvek és folyóiratok elektronikus hozzáférési jogát az azt igénylő és támogatottan, vagy teljes áron azt megfizető könyvtárak számára. Mindez persze nem jelenti azt, mintha nem lenne további – központi – forrásra szükség elsősorban a gyermekirodalom, a periodikák, (napilapok, magazinok) és az egyéb nem hagyományos dokumentumok letéti dokumentumanyagának számottevő frissítésére, megújítására. De a támogatás így mégis sokkal könnyebben körülhatárolható és biztosítható.

Jobb megoldásnak tűnik, ha a mobil, vagy fix ellátási pont mögött álló letéti gyűjtemények a könyvellátáson kívüli dokumentumok – CD lemezek, multimédiák, térképek, atlaszok, idegennyelvi anyagok, hangoskönyvek, öregbetűs könyvek, fotók, képek braill írású anyagok stb. – esetében elsősorban nem az anyaintézményükkel, hanem egymással keresik a kooperáció, egy közös háttérgyűjtemény létrehozásának lehetőségét. Erre a célra központi forrás bevonását is indokoltnak tarthatunk.

O Tiszteletdíjas könyvtárossal nem lehet fejlődni egy bizonyos határon túl. (1961.) A gondolat több mint negyven éves. Higgyünk neki. Lehetőségeinket ennek figyelembe vételével kell átgondolnunk. Ehhez, a személyi feltételek alakításához kapcsolódik a következő néhány megállapítás is: A munka középpontjába kell állítani a községi könyvtárakban is a tájékoztatást. (1968.) Emelni kell a falusi könyvtárak nyitvatartási idejét. (1966.) A szakképesítést nem szerzett könyvtárosoknak azt esti és levelező úton kell megszerezniük. (1966.) A közművelődési és iskolai könyvtárak együttműködését – a kistelepüléseken – hangsúlyozottan – alapelvnek tekinthetjük. A kérdés e relációban nem lehet az, hogy ki kit fal fel, hanem az: ki kit segít? Az együttműködés nem jelenti és nem is jelentheti a feladatok átvállalását. (1975.) Mert különbség van a gyermekek iskolai és közművelődési könyvtári szolgálata között. E kettős szolgálatot célszerűbb két könyvtártípussal megoldani. Ezzel mindkettő hatásfokát növeljük, míg az összevonással mindkettőét csökkentjük. A kettős ellátás elvi elismerése mellett nem szükséges, hogy minden településen, a legkisebbeken is mindkettő meglegyen. (1973.)

A személyi feltételek biztosítása kapcsán ismét bonyolult és összetett problémakörhöz érkeztünk, amibe a fizetéstől a munka tartalmán és a hozzá szükséges ismeretanyagon keresztül a nyitvatartási idő és a kettős funkció ellátása egyaránt beletartozik. Azt kimondhatjuk, hogy nem reális cél, hogy minden kistelepülési könyvtári ellátóponton könyvtáros alapvégzettségű kolléga teljesítsen szolgálatot. Erre nincs is szükség. A mobil ellátás, illetve a szolgáltatás megrendelése esetén az ellátó könyvtár biztosít(hat) működtető szakképzett személyzetet. Az önállóan működő közművelődési, illetve kettős funkciós könyvtárak esetében azonban a megoldást első sorban a tájékoztatásra, a közhasznú információszolgáltatásra felkészített és képessé tett pedagógus, óvodapedagógus, és/vagy szociális munkás munkavállalói körben kell keresnünk. Ahhoz, hogy ebből a körből felkészült munkatársakat nyerhessünk, biztosítani kell az átképzés (továbbképzés) mindennemű feltételét. Formai és tartalmi feltételeket egyaránt. (pl. a kötelező továbbképzés fogadja be, ismerje el a pedagógusok esetében a könyvtári akkreditált képzéseket). A képzés tartalma elsősorban a tájékoztatási, a közhasznú információszolgáltatási, a helyismereti tevékenység és a könyvtári rendszer által biztosított rendszerszolgáltatások ismeretanyagára terjedjen ki. Elképzelhető a képzés távoktatás formában (is).)

1982-ben írták le: Bizonyos településtípusok könyvtári ellátásának alacsony színvonala, vagy éppen megoldatlansága egyre nagyobb gondot okoz. Az ellátás leggyengébb láncszemei az iskolai könyvtárak. Ez a megállapítás – mely jelenleg is helytálló – mutatja, hogy itt ugyanakkor sokkal többről is szó van, mint pusztán a közkönyvtári feladatellátás személyi feltételeinek átképzéssel történő megoldásáról. Nem mehetünk el szó nélkül az „iskolai könyvtáros” képzése, az „iskolai könyvtáros” munkaköre, valamint a kisiskolai könyvtárak központi ellátásának hiánya mellett. Az iskola könyvtára az intézmény forrásközpontja, az intézmény tudásgazdálkodásának helyszíne, a pedagógiai program megvalósításának és folyamatos minőségellenőrzésének szellemi fejlesztő műhelye és dokumentációs pontja. Az iskolai könyvtáros pedig e fejlesztő, tudásgazdálkodó kreatív műhely vezetője, az intézmény szakmai vezetésének legfőbb, de legalábbis munkaközösség-vezetői értékű támasza, az intézmény szakmai információáramlásának kezelője. Amíg az iskolai könyvtárak és könyvtárosok intézményükön belül nem képesek elérni ezt a státust, addig az ifjúság és a felnövekvő társadalom könyvtárhasználata, a könyvtárak és a könyvtárosok társadalmi megbecsülése, valamint a demokráciákra oly jellemző egyetemes információhozzáférési igénye és ennek könyvtári gyakorlata soha nem érheti el az általunk elvárhatónak tartott szintet. Hiszen a könyvtárhasználathoz a család mellett, a családon kívül az iskola adja az első és egyben meghatározó impulzusokat. Ezért szükségszerű, hogy a közkönyvtári ellátás felelősei utakat találjanak az iskolai könyvtári ellátás gyakorlatának fejlesztéséhez, az ehhez szükséges alapképzés létrehozásához, a képzési tartalmak meghatározásához.

O Könyvtáraink funkciójáról, jelentőségéről éppoly keveset tud a közvélemény, mint a könyvtáros hivatásáról, társadalmi küldetéséről. Társadalmi méretű kampány a könyvtárak népszerűsítésére? Nagy szó, mégis valami ilyenféle kellene. (1971.) Ismét egy máig megszívlelendő több évtizedes megállapítás, amely akkor is igaz, ha tudjuk beindultak az őszi könyvtári napok, van médiaszereplés, Internetfiesta, 200 éves az OSZK, kiadványok jelennek meg ünnepi könyvhétre és egyéb könyves, könyvtári alkalmakra, az IKB könyvtárakat támogató kormányzati fejlesztési programokat hirdetett, néhány új, vagy átépített nagykönyvtár átadása a figyelem középpontjába terelt bennünket. Ennek ellenére az éppen napjainkban zajló – a könyvtáros szakmai szervezetek által támogatott – helyzetfelmérés a könyvtárosok társadalmi elismertségéről, motiváltságáról, szakmai önértékeléséről meglehetősen elkeserítő képet mutat. Propaganda, propaganda és propaganda. És minőség. A propagandában és az alaptevékenységben egyaránt. Ez az a két terület, amit nem lehet „túlzásba vinni”, s ami a kistelepülési könyvtári ellátás fejlesztése szempontjából is hordoz bőséges tartalékokat. Hiszen minden egyes településen „kell és van is egy hely”, ami a közösségszervezés alapfeltételét biztosítja, kell, és van is egy személyiség, aki ezt csinálja. A hely és az elvégzett munka azonban nem a fenntartó, az üzemeltető, a könyvtáros által, hanem mindenkor a társadalmi közhangulat által minősítődik. S ma a minősítés inkább lefokozó. A közhangulat befolyásolása, az érdeklődés felkeltése, a szolgáltatások „fogyaszthatóvá tétele”, személyre szabása, szükség esetén „házhoz szállítása” nemcsak munkánk tartalmát és minőségét gazdagítja, hanem a tevékenységet végző könyvtáros személyiségét, hitét, önbizalmát, tudatosságát, bátorságát is. S ha ez a bátorságcsokor összeáll, akkor van reményünk és alapunk vidékfejlesztésről, s ebben a könyvtárak szerepéről, esélyegyenlőség javításról, életminőség javításról, falumegújításról, falufejlesztésről tárgyalni önkormányzatokkal, önkormányzati szövetségekkel, kormánnyal, nemzetközi projektek finanszírozóival, politikusokkal, bárkivel, aki a témában érintett. Akkor tudjuk őket meggyőzni, hogy a könyvtárügy, a könyvtári rendszer közös céljaink eléréséhez milyen fantasztikus és milyen szükséges eszköz, melynek működtetése és fejlesztése nem kidobott pénz, hanem világosan és jól megtérülő beruházás.

Mindezek után, most már csak felsorolás szinten tekintsünk át néhány további javaslatot.

O A források oldaláról

Ellátó-központok központi támogatásának meghatározása. Az ellátó-központot működtető könyvtárak a könyvtári rendszer működése szempontjából fontos, alapfeladaton túli tevékenységet látnak el. Indokolt e tevékenység központi finanszírozásból történő támogatása.

Célszerű azonban megtartani a helyi forrásokat is. A forráskiegészítést a személyzetre, a dokumentumállományra, a szállító eszköz vásárlási támogatásra, a kommunikációs eszközpark és az elektronikus nyilvántartás biztosítására lenne célszerű felhasználni, míg a saját erőt a feladatellátáshoz szükséges személyzet, terek, eszközök üzemeltetésére és fenntartására fordítódna.

Pályázható források biztosítása. Plusz források felkutatása, akár a magángazdasági szférából direkt kistelepülések számára.

Pályázati lehetőségek kapcsán prioritás biztosítása. Előnyben részesül egyes pályázatok kapcsán az a könyvtár, amelyik a pályázati erőforrás (kis) térségi hasznosulását is biztosítja, avagy eleve együtt pályázik vonzáskörzete kistelepüléseivel, avagy a kistelepülés helyett pályázik.

• A pályázati feltételek enyhítése pl. önrész nem igénylése kistelepüléses pályázat esetén;
• Meglévő közművelődési jellegű források intenzívebb bevonása;
• A folyóirat-támogatások átgondolása, azaz annak átvilágítása, hogy az e támogatási formában kiáramló pénzek hogyan segíthetnék a kistelepülések folyóirat-ellátását;
• A mobil ellátás bevezetéséhez szükséges feltételrendszer kialakításához központi forrás biztosítása, támaszkodva a területfejlesztési alapokra, vagy együttműködve egyéb (akár mezőgazdasági, egészségügyi) fejlesztési programokkal.

O A szabályozás oldaláról

• Ellátórendszerek (központok) működési szabályozása. Kié a gyűjtemény? Ki kinek szerzeményez? Az érdekeltségnövelő támogatás, ami az önkormányzatnak jár, átadása egy másik önkormányzatnak?

• Mobil ellátási formák jóváhagyása, nevesítése, működési leírása, az ellátási forma üzemeltetéséhez szükséges feltételek meghatározása.

• Normatívák közreadása.

• Az ellátórendszeri tevékenység részletesebb statisztikai megjelenítése.

• Nyilvános könyvtári jegyzékre kerülés erősítése. A könyvtárfenntartást vállalók „számonkérése”. Ugyanakkor valós alternatíva, az ellátás megrendelésének felkínálása.

• Ellátás megrendeléshez szerződés tervezet kidolgozása. A finanszírozási kérdések rögzítésével.

• Annak tisztázása, hogy kitől, honnan, milyen szolgáltatás megrendelése tekinthető az önkormányzati feladatellátás szempontjából elfogadhatónak, ha az önkormányzat az 1997. évi CXL. törvény 64. §. (2) bekezdésben rögzített mód, azaz a „nyilvános könyvtár szolgáltatásának megrendelése” mellett dönt. Ne lehessen „bármely” nyilvános könyvtártól „bárminek” a megrendelésével „kipipálni” a feladatellátási kötelezettséget! Csak arra felkészült könyvtári ellátást biztosító körből lehessen szolgáltatás (ellátás) megrendelést igényelni.

• A kettős funkciójú könyvtárak részére – tevékenységük végzéséhez normák és módszertani útmutató közreadása.

O A módszertani munka, marketing oldaláról

• Rendszeres térségi „figyelő” monitor rendszer kidolgozása, elemzések közzététele és propagálása.

• Országos vizsgálatok, elemzések készítése.

• Szakfelügyelet intenzív működtetése, a tapasztalatok elemzése, értékelése.

• Szemléletváltás – önkormányzati vezetők, felelősök szemléletformálása. Nem intézményben, hanem ellátásban történő gondolkodás. A település megtartó erejében való gondolkodás.

• Szemléletváltás a könyvtár fontosságában, helyének, szerepének értékelésében. Minden közművelődési könyvtár egyben tudományos könyvtár és információs központ a saját székhelyére vonatkozó témákban. (Lásd IFLA irányelvek!) A könyvtáraknak a rendszer egészében betöltött helye és szerepe ennek megfelelően pótolhatatlan.

• Együttműködési lehetőségek kihasználása, közös konferenciák, szakmai programok szervezése a térségfejlesztésben, vidékfejlesztésben, életminőség javításban, az információellátás javításában érintett szervezetekkel, szervekkel, intézményekkel, minisztériumokkal. A könyvtári rendszer működési tapasztalatainak bemutatása, lehetőségek felvázolása, együttműködési tartalmak áttekintése.

• Kapcsolódás a közoktatásügy, az alsó- és középfokú oktatás könyvtári fejlesztéseihez.

O A dokumentumállomány oldaláról

• Állományi normák kialakítása. Az állományforgatás gyakoriságának, mennyiségének és féleségének emelése.

• Apasztás. Az apasztás során kivont állomány újrahasznosítása. A helyben lévő állomány „megtisztítása”.

• A kistelepülési könyvtár gyűjteménye féleségben és dokumentumtípusban nem lehet „szegényesebb” nagyobb társaitól. Azoktól csupán a közvetlen hozzáférés szűkebb keresztmetszete, a hangsúlyosabb virtuális gyűjtemény különbözteti meg.

O A gyűjtemény elhelyezése, a szolgáltatási tér oldaláról.

• Elő kell segíteni, hogy a dokumentumállomány elhelyezése és a könyvtári szolgáltatásokhoz, funkciók betöltéséhez szükséges tér és felszerelés rendelkezésre álljon. Amennyiben szükséges, akkor normákkal történő meghatározással.

O A szolgáltatás fejlesztésének oldaláról

• Ellátórendszerek technikai, technológiai fejlesztése, a szállítási kapacitás növelése.

• A gépesítés folytatása, a települési könyvtárak internet-kapcsolatának megteremtése, a hálózati együttműködés technikai feltételeinek biztosítása.

• Helyismereti tevékenység ösztönzése.

• Hungarikagyűjtés kiépítése, megszervezése, ösztönzése.

• Közhasznú információszolgáltatás helyi bevezettetése.

• A könyvtár és a könyvtári rendszer szolgáltatásainak áramoltatása oda-vissza.

• Feliratok alkalmazásának ösztönzése, propagálása.

O A személyzet oldaláról

• Módszertanos és iskolai könyvtáros képzési irány indítása.

• Képzés – távoktatási formában a kistelepülési könyvtárosok részére, ha szükséges városi távoktatási központok kialakításával, e központok központi tananyaggal történő ellátásával.

• Motivációs szintnövelés (felelősségek nevesítése). Nagyon összetett és nem könnyű, de rendkívül szükséges feladat. Segíthet a rendszeres kontroll, az ellenőrzés, a tanácsadás, a szolgáltatás együttműködés, a közös pályázás.

• Kistelepüléseken a Munkaügyi Központok által bértámogatott, közfeladati munkatárs munkakör létrehozása, melynek támogathatósága – bizonyos létszámkeretben – korlátlan időre szólna. Ez részben jogi szabályozási kérdés is. A helyi könyvtáros is lehetne ilyen támogatott formában alkalmazott munkatárs.

• Informatikai – számítógépes képzés. Kistelepülések információs szükségleteinek kielégítése témakörben. Internethasználat, legfontosabb adatbázisok használata (közlekedés, kultúra, statisztika, egészségügy, utazás stb.)

• A számítástechnikai eszközök üzemben-tartását, működtetését végző térségi rendszer operátori munkakörök létesítése.