46. évfolyam, 2000. 1-2. szám

Archívum

Szubjektív és ironikus esszé a könyvtárügy hőskoráról. Szó esik sok mindenről, és megkerülhetetlenül az elmúlt ötven év politikai és kultúrpolitikai viszonyairól, s arról a mozgástérről, amelyet e viszonyok engedélyeztek a könyvtárügy számára. Képeket villant fel a képzésről, a könyvtárosok, népművelők közötti rivalizálásról, a technikai fejlődés őrült iramáról a stencilektől és írógéptől a számítógépes katalógusig tartó útról, a kényszerpályára kényszerült, politikailag gyanús, szakmája szerint máshoz értő, de könyvtárba került értelmiségiekről, akik színesítették és szakmailag is erősítették a könyvtárosok világát. Visszaemlékezik a nagy szakmai vitákra, amelyeknek többnyire politikai felhangjuk is volt, elismerve, hogy mennyi kompromisszumra kényszerült a szakma ahhoz, hogy létezhessen, s adott keretek között ugyan, de fejlődhessen. Kényes kérdéseket is feltesz: hol tartana mos a könyvtárügy, ha az elmúlt 50 évben más viszonyok közt élhettünk volna, vagy összhangban van-e a közkönyvtárügyünk fejlettsége társadalmi, gazdasági, kulturális fejlettségi szintünkkel? Ha az adózó polgárokon múlna, mennyi jutna könyvtárakra? A könyvtárosok egyet tehetnek, folyamatosan bizonyítaniuk kell fontosságukat a társadalom előtt. 

Országos Széchényi Könyvtár Észrevételek