Barátné Hajdu Ágnes

Az eddigi visszaemlékezésekből kirajzolódtak előttünk a múlt eseményei, s felvillant néhány meghatározó személyiségű, nagy tudású oktató, tanszékvezető képe. Ebbe a sorba illeszkedik az a kiadványunk, emlékkönyvünk, amelyet a közelmúlt mindenki által tisztelt tanár- és tanszékvezető egyéniségének, Fülöp Gézának ajánlottunk.

A tanulmánykötet eredetileg a Tanár Úr 70. születésnapjára, 1998. március 5-ére készült ajándékként, de már akkor szándékunkban állt megjelentetni a gyűjteményt. Közel fél évig kerestünk támogatókat a kiadáshoz, de törekvéseink nem hoztak maradéktalan sikert.

Először egy tanszéki ülésen merült fel annak az ötlete, hogy gyűjtsünk össze írásokat, állítsunk össze egy kötet, majd az első példányokat összekötve, adjuk át születésnapi ajándékként Fülöp Gézának. Célunk az örömszerzés és a tiszteletadás volt. Az, hogy a mai rohanó, szorító követelményekkel teli életünkben kimutassuk ragaszkodásunkat és elkötelezettségünket az olyan örök emberi értékek mellett, mint a szeretet, a tanáraink és az idősek tisztelete, a bölcsesség, az elhivatottság, a szülőföldhöz való kötődés és még mindahhoz, amit Fülöp Géza képviselt. Mindannyiunkat áthatott az érzés, melyről a zsoltár szavai így szólnak „Csak légy egy kissé áldott csendben / Magadban békességre lelsz. / Az Úr-rendelte kegyelemben / Örök, bölcs célnak megfelelsz.” (271. dicséret. Énekeskönyv magyar reformátusok használatára. Bp. Kálvin Kiadó, 1993. 405.p.)

És a békesség reánk szállt. Egy emberként fogtunk össze. Olyan személy esetében, akit mindenki ismer, szeret és tisztel, különösen fontosak voltak a válogatás szempontjai. Sajnos, arra nem volt lehetőség, hogy mindenki, aki köszönteni szerette volna Fülöp Gézát, helyet kapjon ebben a gyűjteményben. 1998 januárjában levéllel fordultunk azokhoz, akik hozzá írták szakdolgozatukat vagy doktori értekezésüket, jelenleg is a szakmában dolgoznak és erős kötődésük van. Kértük, hogy terveinket tartsák titokban, mert meglepetést szeretnénk okozni. A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt, többen csak jelezni tudták tiszteletüket, vagy későbbi tanulmányírási szándékukat, de megfogalmazták jó kívánságaikat. Hamarosan összeállt a kötet nagy része, melyet egybefogva, a további tervezett írások szerzőinek listájával együtt, átadtunk Fülöp Géza márciusi születésnapján. A meglepetés sikerült. Arról persze tudott a Tanár Úr, hogy köszönteni fogjuk ezen a napon, de a váratlan öröm és meghatottság érzékelhetővé vált, amikor kibontotta az ajándékot. Örömmel lapozgatta a két kötetet, és elmosolyodott a tervezett írások szerzőinek listáját böngészve, vissza-visszatérve egy-egy íráshoz.

„Hát Ő is! Valóban …? Milyen kedves!” – ilyen és hasonló mondatok hangzottak el. Újra és újra kezébe vette a köteteket, szinte nem tudott elszakadni tőlük. Gyakran láttuk örülni Őt, hiszen derűs személyisége a mindennapok apró eseményeinek is tudott örülni, de így és ennyire talán még nem.

Az első három tanulmány Szelle Béla, Kuntár Lajos és Sebestyén György tollából származik, mindhárman Fülöp Géza életpályáról írtak. Kuntár Lajos a szülőfölhöz való ragaszkodásról szóló lírai írása jelen időben szól Fülöp Gézáról, melyet a későbbi szerkesztés során már nem akartunk áttenni múlt időbe.

Felkérő levelünkben külön hangsúlyoztuk, hogy az írásoknak nem kell feltétlenül történeti jellegűeknek lenniük, hisz a tartalombeli gazdagság épp úgy, sőt talán még jobban is szemlélteti Fülöp Géza iskolateremtő nagyságát. Nehéz az elkészült tanulmányok pontos tematikai megoszlását megadni, olyan sokféle témában íródtak, de ez nem is lényeges. Inkább az a fontos, hogy mindegyik dolgozatot áthatja a szeretet és a tisztelet. A kötetben 29 írás kapott helyet, ezek közül 3 szellemi portrét rajzol meg, 14 művelődéstörténeti témát tárgyal, de ezek mellett találhatunk könyvtár- és információelméleti, informatikai, könyvtárpolitikai, oktatáselméleti és metodikai tanulmányokat is. A kötet a Tanár Úr szakirodalmi munkásságát feltáró bibliográfiával zárul, melyet saját kezűleg egészített ki.

A könyv elejére az a fénykép került, mely a születésnapján készült róla. A képen sugárzóan derűsnek látszik, a születésnapi megemlékezésen pedig elbűvölően okos, szellemes és egészséges volt. Olyan, amilyennek mindig is ismerhettük.

Ezúton is szeretném megköszönni magam és munkatársaim nevében a kötet szerzőinek és közreműködőinek segítőkészségüket. Bár a tanulmányok önmagukért beszélnek, úgy érzem, tartozunk annyival a szerzőknek, hogy valamennyiük nevét és dolgozatának címét felsoroljuk:

Engedjék meg, hogy egy személyes vallomással folytassam. Nagyon nehéz időszak volt számomra az elmúlt év: elvesztettük a Tanár Urat és a megfelelés kényszere, az ígéret, hogy megjelentetjük a kötetet, komoly teherként nehezedett ránk. Méltó kiadvánnyal szerettünk volna emléket állítani Fülöp Gézának. Olyannal, amely jól tükrözi azt is, milyen ember volt az, aki képes volt ennyi egykori tanítványt, barátot megmozdítani? Megvolt benne a tudós komolysága, a tények feltétlen tisztelete, az igazság szigorú megítélése, ugyanakkor előttünk van barátságosan mosolygó arca, az a megértő szeretet, amiről barátai és tanítványai bizton tanúskodhatnak. Két héttel a tanszéki emlékülés előtt a nyíregyházi kollégák emlékestet szerveztek a tiszteletére. Ott döbbentem rá, hogy hiánya mindannyiunknak egyenként fáj, mint ahogy a szeretete és figyelme is minden egyes tanítványát, munkatársát, ismerősét külön-külön elérte és megszólította.