A felsőoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXX. törvény¹, valamint a Kormány 47/1994.(IV. 1.)² és 14/1997.(I.30.)³ rendelete megváltoztatta a magyarországi doktori képzés rendszerét. Az új rendszer követelményeinek megfelelő, a Magyar Akkreditációs Bizottság által elfogadott hároméves könyvtártudományi doktori program 1998. szeptemberében indul⁴. A korábbi rendszer szerint készített könyvtártudományi doktori disszertációk megvédésének utolsó határideje 1996. december vége volt⁵, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az 1996-os év végével lezárult egy korszak tudományterületünk disszertációinak történetében.
1991-ben Balázs János felmérést készített a könyvtártudomány területén 1958 és 1990 között megvédett disszertációk körében. Ennek eredményeit a Könyvtári Figyelő hasábjain publikálta⁶: a szerző a disszertációk többszempontú, táblázatba rendezett és szövegesen elemzett bemutatása mellett tanulmánya bevezetésében kitért a magyarországi egyetemi szintű könyvtárosképzés történetének bemutatására és a doktori disszertáció-készítés és -beadás követelmény-rendszerének és feltételeinek ismertetésére is⁷.
Jelen tanulmány célja az 1991 és a korszakzáró 1996-os év között eltelt időszak könyvtártudományi doktori disszertációinak elemző bemutatása⁸, hiszen e komoly szellemi értéket képviselő anyagról csak akkor kaphatunk átfogó képet, ha a Balázs János által felmért időszak mellé csatlakozik az utolsó hat év anyaga is. Ahol erre lehetőség nyílik, a felmérés második része igazodik a korábbi tanulmány vizsgálati szempontjaihoz, sőt: az újonnan készült táblázatok is csak úgy értelmezhetők, ha jelzésre kerülnek bennük az 1958 és 1990 közti időszak végeredményei is.

Az 1991 és 1996 vége között az ELTE BTK Könyvtártudományi - Informatikai Tanszékének nappali, kiegészítő és posztgraduális tagozatain végzett hallgatók száma 234, közülük a doktori oklevelet is szerzettek száma 25, azaz az elmúlt hat év alatt a végzettek 10,7 százaléka élt a disszertáció-készítés lehetőségével. A korábbi időszak arányaihoz képest ez jóval magasabb, az 5,5-es százalékarány⁹ majdnem a duplájára növekedett. Összesítésben pedig a következő eredményre juthatunk: az 1948/49-es első könyvtár szakos tanév óta végzett 2684 hallgató közül 160 doktorandusz készített disszertációt, ez a teljes hallgatói létszám csaknem 6 százaléka.

Az 1. táblázat adatai alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy 1991 és 1996 között az évek előrehaladásával azért nőtt többszörösére a doktori disszertációk száma, mert a fent említett törvények és rendeletek előrevetítették a rendszer gyökeres átalakulásának lehetőségét. Így mindazok, akik a korábbi években már beadták doktori jelentkezésüket, szinte "kényszerültek" munkájuk befejezésére. Ezt a feltételezést támasztja alá az 1994-es év kiugró számadata (9 disszertáció megvédésére került sor az év folyamán): a doktori képzés átalakításának-átalakulásának konkrét formáit ebben az évben határozta meg a kormány.
A doktori disszertációt készítő nők száma ebben az időszakban is meghaladja a férfiakét. A magyarázat sem lehet más, mint az első időszak esetében: bár pontos, szám szerinti kimutatás nem áll rendelkezésünkre, a tendencia továbbra is azt mutatja, hogy a könyvtár szakon változatlanul nagyobb számban végeznek hölgyek, mint urak. Az előző korszakhoz képest azonban itt mások az arányok: több mint kétszeres a nők által készített dolgozatok száma. Az összesítésben ez csaknem kiegyenlítődik, a 87:73-as számarány már majdnem "ideálisabb eredményt" mutat, mint a szakmában dolgozó nők és férfiak aránya¹⁰.

Balázs János felmérésének következő vizsgálati szempontja az volt, hogy a könyvtár szakos diplomát szerzők hány éves korukban vállalkoztak a doktori disszertáció elkészítésére¹¹. A 2. táblázat világosan bemutatja, hogy az 1991-től 1996-ig terjedő időszakban készült 25 disszertáció összeállítója közül a doktori címet hárman 30. életévük előtt (12%), heten életévük negyedik évtizedében (28%) szerezték meg, tizenketten doktoráltak életük ötödik évtizedében (48%) és hárman döntöttek úgy, hogy 50. életévük betöltése után vesznek részt a doktori eljárásban (12%). Az előző időszakhoz hasonlóan tehát a szigorlók döntő többsége (76%) a 31 és 50 év közé eső korosztályból került ki.
A teljes időszakra vonatkoztatható összesített eredmények is ezt támasztják alá: itt a 31 és 50 év között doktorálók aránya összesen 79%, hiszen 69 könyvtáros készített disszertációt 31 és 40 (43%) és ötvenheten vállalkoztak ugyanerre 41 és 50 éves koruk között (36%). Emellett 24 fő doktorált 30 éves kora előtt (15%), és tízen tették le a doktori szigorlatot 51 éves koruk után (6%).

A Balázs János által a korábbi időszakra vonatkoztatott nagymérvű szóródás¹² 1991 és 1996 között is érvényesnek tekinthető. A 3. táblázat alapján megállapítható, hogy ez a szóródás a három és a huszonhat év közötti időintervallumon belül figyelhető meg. Különbség mindössze egyetlen szempontból érzékelhető: a most vizsgált időszakban a végzést követően leghamarabb három év múlva készült disszertáció az előző korszakhoz képest, ahol nagyszámban készültek disszertációk közvetlenül a végzést követő egy-két évben. A végzést követő tíz éven belül tizenhatan tették le doktori szigorlatukat (64%), a második évtizedben öten vállalták ezt a feladatot és a velejáró többéves kutatómunkát (20%) és négyen döntöttek a disszertáció-készítés mellett végzésük után 20 évvel (16%).
A teljes időszak vizsgálata során így arra az eredményre juthatunk, hogy a végzése utáni első évtizedben doktorálók száma kimagasló: 109 fő, azaz 68%; a végzéstől számított második évtizedben 35 fő, azaz 22%, a harmadik évtizedben pedig 16 fő, azaz 10% doktorált (ideszámítva az egyetlen, külön minisztériumi engedéllyel 37 év után letett szigorlatot is¹³).

A 4. táblázat két különálló részének elemzése előtt az 1991 és 1996 közötti időszakot illetően is érdemes kitérni arra, hogy a benyújtott disszertációk a bírálók értékelése szerint nagy többségben kaptak 'summa cum laude' és 'cum laude' fokozatot (10, illetve 12 dolgozat) és mindössze három dolgozat kapott 'rite' fokozatot. Elégtelen, azaz 'insufficienter' minősítés kiadására és újból benyújtott dolgozat értékelésére e korszakban nem volt példa.
Az 1991 és 1996 között készült disszertációk esetében szinte kiegyenlítődött a történeti és az egyéb könyvtári tárgyú kutatások száma, bár a pontos adatok (14 történeti dolgozat 11 egyéb tárgyúhoz képest) még mindig a történeti dolgozatok nagyobb számát mutatják. Ez azt eredményezi, hogy a teljes iőszakot tekintve nem változik a történeti és egyéb témájú disszertációk egymáshoz viszonyított 60 - 40%-os (96, illetve 64 dolgozat) aránya.
A tartalmi megoszlás vizsgálatakor kisebb kiegészítésekkel sikerült megőrizni azokat a különböző szintű csoportfogalmakat, amelyeket Balázs János alkalmazott¹⁴ az OSZK KMK Könyvtártudományi Szakkönyvtárának tezaurusza alapján. Kiegészítésként a következő fogalmak, tárgyszavak bevezetésére került sor: a történeti témákon belül szükség volt a cenzúratörténet és a rokon tudományok (régészet) története csoportok képzésére; az egyéb könyvtári témákon belül pedig a használóképzés mellett megjelent az integrált könyvtári rendszer és az információ feltárásának új eszközei elnevezésű csoport¹⁵. Az utóbbi két kategória jelenléte egyértelműen mutatja a könyvtártudományban bekövetkező, az informatika - információtudomány irányába történő tendenciaváltást is.

A történeti témák körében készült disszertációk közül a könyv- és könyvkultúra átfogó történetével egyetlen dolgozat foglalkozik, Nagy Péter uralkodási idejének oroszországi könyveit és könyvtárait vizsgálja (Hangodi Ágnes, 1993., 151 lap). A nyomda- és nyomdászattörténet tárgyában készült disszertáció Komárom város nyomdászatának 1850 és 1890 közötti korszakát mutatja be (Horváth Géza, 1996., 276 lap); a könyvkiadás történetének körébe tartozó munka az 1921 és 1944 közötti magyarországi jogi könyvkiadás feltérképezésével foglalkozik (Forrás Lászlóné Török Katalin, 1995., 150 lap); reformkori és abszolutizmus-kori sajtótörténetet érint a magyar orvosi szaksajtó 1831 és 1867 közé eső korszakának elemzése (Kapronczay Katalin, 1994., 163 lap). Két disszertáció került a vizsgált korszakban újonnan megjelenő cenzúratörténet kategóriájába, mindkettő a XVIII. századi magyarországi cenzúraviszonyokat vizsgálja (Viczena Karin, 1993., kb. 100 lap és Voit Pál, 1996. 159 lap). A könyvművészet történetének tárgykörébe sorolható az a disszertáció, amely Kner Imre bel- és külföldi szakmai kapcsolatainak feltérképezésére vállalkozik (Tóthné Bordé Katalin, 1995., 286 lap).
A könyvtártörténet egyes témaköreinek kutatásával a vizsgált időszak disszertációinak mintegy egyötöd része foglalkozik. A szentendrei pravoszláv szerb püspöki könyvtár történetét taglaló disszertáció (C. Tóth Jánosné Nemes Erzsébet, 1996., 171 lap) mellett a Szepessy Ignác kulturális és könyvtárfejlesztő tevékenységét bemutató munka (Szénászky Mária, 1994., 187, 26 lap) az egyház és a könyvtárak kapcsolatának kérdését érinti. Egy-egy geográfiai egység meghatározó magyar történeti korszakokban jelenlévő könyvtártípusait elemzi két dolgozat: az egyik a reformkori Fejér vármegye székesfehérvári olvasóegyleteit (Murányi Lajos, 1993., 148 lap), a másik pedig Sopron 1867 és 1944 közötti közművelődési könyvtárügyét mutatja be (Szabó Kálmán, 1991. 338 lap). A könyvtárpolitika történetének csoportját egyetlen dolgozat képviseli, Kőhalmi Béla könyvtárosi tevékenységével foglalkozik (Barcziné Rudnák Ildikó, 1994. 72 lap).
A művelődésügy (közművelődés) történetének csoportjába sorolható disszertáció a XIX. század mentalitástörténetét érinti egy fizetett magyar értelmiségi életrajzán keresztül (Virághalmy Lea, 1995., 259 lap). Az elemzésbe újonnan bekerült rokon tudományok történetét a magyar régészet kialakulását és önállósulását bemutató disszertáció képviseli (Kovács Valéria, 1996., 140 lap).
Abból a tizenegy disszertációból, amely a történeti aspektusúak mellett az egyéb könyvtári témák feldolgozására vállalkozik, a vizsgált időszak egyetlen angol nyelven beadott dolgozata kitekintést ad Észak-Afrika, azon belül Etiópia 1970 utáni könyvtárügyére (Leulseged Alemie, 1994., 245 lap). Két dolgozat a könyvtárvezetés egyes aspektusait vizsgálja: az egyik a szervezet és a vezetés humanizálásának szempontjait gyűjti össze (Cholnoky Győző, 1993., 125 lap), a másik pedig az egyetemi könyvtárak vezetésében alkalmazható új módszereket elemzi (Zalainé Kovács Éva, 1996. 107 lap).
A szaktájékoztatás gyakorlati kérdéseivel, feladat-megoldásaival négy disszertáció foglalkozik. Az első a tezaurusz jellegű tárgyszójegyzéket mint a szakirodalom feltárásának korszerű eszközét mutatja be (Drobinoha Angéla, 1994. 157 lap); a második a nemzeti kisebbségek anyagának kutatására alkalmas tárgyszavas információkereső rendszer szervezését elemzi (Dippold Péter, 1992., 100 lap), a harmadik azt vizsgálja, hogyan állhatnak a könyvtárak a zenekultúra szolgálatában (Skaliczki Józsefné Záhonyi Judit, 1994., 124 p.); a negyedik pedig az állatorvos-tudományban alkalmazható számítógépes szakirodalmi információ-ellátás témakörét érinti (Cserey Lászlóné Bernáth Mária, 1994., 102 lap).
Az utolsó három tartalmi csoport mindegyike az újonnan bevezetettek közé tartozik. Egy disszertáció integrált könyvtári rendszert és annak hálózatosítását vizsgálja (Mátéfy Györkné Novák Irma, 1994., 363 lap). Az információ feltárásának új módszereit két dolgozat mutatja be: az egyik a képi információ oldaláról közelíti meg a témát (Tószegi Zsuzsa, 1994., 108 p.); a másik a természetes intelligencia-alapú adatintegráció, a HYPERTEXT magyarországi bevezetésére és elismertetésére vállalkozik (Sütheő Péter, 1996., 227 lap). A használóképzés csoportjába sorolt disszertáció lapjain a szerző az információs kultúra könyvtári alapjait gyűjti egybe a pedagógusképzés számára (Téglási Ágnes, 1995., 143, 19 lap).

A következő vizsgálati szempont, a fejezet címében jelzett tartalmi kapcsolat feltételei 1991 és 1996 között annyiban változtak az előző időszakhoz képest¹⁶, hogy a könyvtár szak kiegészítő és posztgraduális tagozatain a korábban egyetemet végzettek számára nincs már mentesség a szakdolgozat készítése alól. Így a nappali tagozaton a másik szak témakörében szakdolgozók mellett - valószínűleg ennek is köszönhetően - nagymértékben csökkent azoknak a száma, akik a "más szakterületen készített szakdolgozatot" kategóriába sorolhatók. A vizsgált időszakban mindössze hárman voltak ilyenek, ketten történelem, egy fő pedig magyar szakon készített korábban szakdolgozatot. Az 5. táblázat alapján megállapítható, hogy a korszakba tartozó összes többi szakdolgozat (88%) a könyvtártudomány valamely területének vizsgálatával foglalkozott. A korábbi szakdolgozatukkal azonos témát választók aránya 36% (9 fő), rokon témával az összes disszertáció 20%-a (5 fő) foglalkozik, más könyvtári témát pedig 32% (8 fő) választott. Az első két adat összesítése arra mutat rá, hogy a disszertációknak több mint a fele a szakdolgozatban elkezdett témát folytatja tovább, mélyíti el. Erre a korszakra is igaz Balázs János következő megállapítása: "...a disszertánsok a szakdolgozat megírását követően főleg 10 éven belül ragaszkodtak annak témájához vagy rokon témához doktori értekezésükben, ezt követően már csak néhány szerző törekedett erre"¹⁷.
A teljes időszakra vonatkoztatott számarányok mindezek alapján a következőképpen alakulnak: a szakdolgozatokhoz képest azonos (55 disszertáció = 34%) és rokon (19 disszertáció = 12%) témában 74 doktori dolgozat született, ez összesen 46%-ot képvisel. Ehhez a két adathoz kapcsolódik az egyéb könyvtári témákban született 44 disszertáció, amely 28%-ot jelent. Tehát a 160 doktori disszertációnak mintegy 74%-a a könyvtártudomány egyes szakterületeinek folytatólagos, elmélyültebb kutatásából, tanulmányozásából született. A megelőző szakdolgozathoz viszonyítva más szakterületen készült disszertációk 26%-os adata 42 dolgozatot takar.

"Bár a tudományos tevékenység értékelése szempontjából elsősorban a tartalom és annak minősége [...] jön számításba, azonban a mindezeket hordozó terjedelem sem érdektelen"¹⁸ - így indokolja felmérésében Balázs János a doktori disszertációk lapszámának - terjedelmének vizsgálati szempontját. A disszertációk az 1991 és 1996 közötti időszakban is A/4-es szabványméretű lapokra készültek, legfeljebb a hagyományos írógépeket váltották fel a dolgozatok egy részének "előállításában" a számítógépek szövegszerkesztő programjai. A 6. táblázat a vizsgált időszak 25 disszertációjának lapszámait méri fel. Ennek alapján megállapítható, hogy e korszakban is 101 és 200 lap közötti terjedelemben készült a legtöbb (szám szerint 15) disszertáció, viszont hiányoznak az előző időszakban még jellemző legterjedelmesebb tanulmányok, hiszen e táblázat összeállításakor nem volt szükség a Balázs János által még használt 401 és 650 közötti lapszám-tartományra¹⁹.

Balázs Jánoshoz hasonlóan e rövidebb korszakot elemző felmérés elkészítője is vallja, hogy a figyelemfelhívásra alkalmas, vázlatos bemutatás mellett szükség volna az összesen 160, a könyvtártudomány szakterületén eddig készült doktori disszertáció referáló szintű feltárására és e referátumok publikálására. Egy korszak lezárult a disszertációk történetében, az ELTE Könyvtártudományi - Informatikai Tanszékén induló PhD-képzés keretében leghamarabb és legközelebb három év múlva kerülhet sor újabb disszertációk megvédésére²⁰.