42. évfolyam, 1996. 3. szám		Archívum

Műfordítások analitikus feltárása az Országos Idegennyelvű Könyvtárban

Komáromi Sándor

 

 

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár (korábbi nevén Állami Gorkij Könyvtár) nyolcvanas évek végi orientációválsága idején leállított szolgáltatásaiból sikerült újjáéleszteni azt a műfordítás-bibliográfiai feltárást, mellyel korábban már hosszabb időn át eredményesen foglalkozott a könyvtár. A feltárás a leginkább „rejtett” közlések forráskörét: a magyar sajtóban megjelent műfordításokat helyezte a középpontba, hogy a maga témakörén belül kitöltsön valamit abból a hézagból, amit a nemzeti repertorizálás a szépirodalom mellőzésével makacsul fennhagy. Próbálkoztunk ugyan gyűjteményes kötetek, antológiák bevonásával is, de nem tudtunk eljutni a folyamatos feldolgozásig. Így jelenleg is az időszaki kiadványokra összpontosítunk, s ezzel tényleg hézagpótló feladatokat vállalunk.

A szépirodalom, s ezzel együtt a fordítások analitikus számbavételének igénye úgy húsz-harminc éve - s nem csak a régi Gorkij Könyvtárban - jelentkezett. Amikor az 1956 utáni sajtó- és könyvkiadás valamennyire kinyílt a szélesebb hazai értékekre és a világra, a nagyobb közművelődési könyvtárakban sorra felbukkantak az antológiákat és a folyóiratokat feltáró „novella”-, illetve „drámakatalógusok”. Sőt, ebben az analitikus körben központiszolgáltatás-értékű (retrospektív) kötetbibliográfiák is megjelentek. A könyvtár e próbálkozásokkal párhuzamosan kezdte el kiépíteni a maga irodalmi fordításkatalógusát, indította el a gyűjtés részleges, majd teljesebb körű regisztrációját és közreadását: 1975-től a Világirodalmi Híradó c. kiadvány függelékében, majd 1982-87 között az önálló kiadványként megjelenő műfordítás-bibliográfia kereteiben. A „Gorkij”-féle feltárás, bár későbbi időpontban indult el, 1968-ig (az Akadémiai Kiadónál megjelenő Világirodalmi Lexikon első kötetének szerkesztési zárásáig) nyúlt vissza, így szorosan kapcsolódhatott a Lexikon eléggé átfogó (a maga részéről is szisztematikus gyűjtésre alapozott), bár csak jelzésszintű forrásutalásaihoz. Célkitűzései mind a forráskört tekintve, mind a mélységet illetően szisztematikus igényt jeleztek: gyűjtése a hazai központi napilapoktól a határon túli sajtó főbb címeiig terjedt (a forráskör akkori szélessége még könnyen feltárható volt), s a műfaji és terjedelmi szempontokat illetően sem szelektált különösebben. A legnagyobb mennyiséget egyébként a versanyag jelentette.

A kezdeti teljességre törekvés a mára robbanásszerűen kibővült források miatt egy könyvtáron belül, természetesen nem vállalható. Az OIK, az átfogó kurrens repertorizálás és a szépirodalom feltárásának feszítő országos gondjain osztozva - és együttműködésre is készen -, azonban továbbra is töretlen kedvvel áll feladata elé, s korszerűen megújított formában kelti életre folyamatos szolgáltatását. A korszerűséget a korábbi nyelvi-földrajzi beosztású katalógus tárgyszórendszerét továbbfejlesztő számítógépes adatbázis jelenti. A legújabb keletű (1992-vel indított) gyűjtés a magyar perodikakör legjavából (mely alatt mintegy 50 cím értendő, de ebben a napilapok és az általános hetilapok nem szerepelnek) éves szinten kb. 700 érdemi forrásadatot vesz fel. Ez a mennyiség a célzott forrásokon belül előforduló összes, irodalmi jellegű forrásközlés talán 80%-át képviseli, az után- és ismételt újraközlések, valamint a műfajilag indifferens szövegek kirekesztésével.

Fordítások esetében ugyan a másodközlések számbavétele sem volna haszontalan, hiszen jelezné egyrészről egy világirodalmi értékszféra hazai megítélését, másrészről az adott lap szokásait, mégis: a tájékozódó olvasót és szakembert az új mű, vagy a réginek az új fordítása érdekli elsősorban. Hasonló megítélés alá esik a műfajok szerinti szelektálás a nehezen meghatározható, jellegtelen műfajú, rendszerint rövid terjedelmű szövegfordítások sokaságát illetően. Ez az anyagréteg napjainkban mindenekelőtt az aktuális közírás irányába mutat, „irodalmi” minősítést legfeljebb szerzőjétől függően nyerhet. Ehhez pedig a hanyag vagy netán koncepcióból „szövegelvű” szerkesztő, megtakarítva a szerzőre és az írásra vonatkozó eredeti adatközlést, ritkán ad segítséget. Hasonló besorolási bizonytalanság áll fenn természetesen az esszéisztika körében is. A gyűjtési anyag minősítésében az OIK nyelvirodalmi referens-szolgálata mindenesetre optimális támaszt jelent, hiszen a nyelvi munkacsoport közvetlen közelből dolgozik az eredeti nyelvű dokumentum- és információanyaggal. Szakértői tevékenységük a különféle kiegészítő adatok felkutatásában is gyakran jól kamatozik.

Az adatközlés, kötelező vagy kiegészítő szinten felvesz néhány speciális elemet, és csoportosító kombinációkkal él. Kötelező adatként kezeli a műfaji jelzést, és alcímszerű elemként rögzíti a címadatokon belül a forrásban is megtalálható megjelölést, illetve pótlását, kivéve, ha azt az egyéb címadatok félreérthetetlenül magukban foglalják. A műfajminőség természetesen alap műfajra, sztereotíp részműfajra vonatkozóan, tárgyszó besorolást is kap. Ez olykor gyűjtő jellegű, pl. az „elbeszélés” kategóriájában kap helyet valamennyi elbeszélő jellegű rövidpróza-forma, de többszintű is lehet, mint pl. „fantasztikus irodalom” egyidejűleg „elbeszélés” is. Egyes, főként „szubjektív műfajok, mint levél, napló stb. - mint kevésbé keresőspecifikus minőségek - besorolás nélkül, a szerzői tételsor általános szakaszát jelölik ki.

Kiegészítő, nem kötelező adatok a tételekben: az Eredeti nyelvű cím, az eredeti forrás, illetve megjelenés, a szövegszemelvény teljes műforrása. Minél rendszeresebb közlésük igénye, bár kurrens feltárási keretek között nem megszokott, kellő nyomatékkal adódik az OIK eredeti nyelvű dokumentumgyűjteményének vonzásából. A gyűjtemény egyszersmind segíti is az igény érvényesítését.

A címcsoportosítással él a forrásközlés olyan rövid műfajok, főként a versek esetében, ahol a forrás a szerző több egyedi szövegét közli fordításban. Az analitikus címfelvétel ezekben az esetekben lényegében nem kívánja a további analízist, egyetlen közlési egységet alkot. Az egység tükrözése korlátozza ugyan az egyedi címekre történő közvetlen keresést, ezzel szemben kifejezi a közlés teljes terjedelmét, nyomatékát. (Emellett, bár nem ez a lényeges, helyet takarít meg.) Egy címcsoporton belül több fordító előfordulása esetén természetesen a fordítók szerint tagolódik a felsorolás.

A bázisba kerülő anyag szerző, fordító, (részlegesen) cím-, eredeti cím és lelőhely szerinti áttekintése mellett alapvető fontosságú az eredeti nyelvek földrajzi helyek és viszonylataik szerinti feltártsága. A területi besorolás átfogó, kötelező tárgyszó szinten szerveződik. A tárgyszavas kifejezéstípus fő eleme alapjában véve a nyelvi megnevezés (ami legtöbbször a nemzeti megnevezéssel esik egybe): „albán..”; „bolgár irodalom”, ritkábban a nemzeti behatárolás (nem tisztázott egyedi nyelv esetében): „índiai irodalom”. Párhuzamos nyelvi besorolás illeti meg az olyan kétnyelvű vagy nyelvváltó szerzőket, mint S. Beckett vagy V. Nabokov. A nyelvterület szűkítését biztosítják a földrajzi kiegészítő tárgyszavak (földrajzi nevek) egyes korrelációkba n, mint pl.:

A tárgyszórendszer összességében, így a nyelvterületi (átfogóan kötelező), a földrajzi helyi (differenciáltan kötelező), valamint a műfaji (differenciáltan kötelező) meghatározásokra épül. Összességében a keresés így a szerző, a magyar, illetve az eredeti cím, a műfaji csoport, a fordító, a nyelvterület és/vagy a földrajzi terület szerinti lehetőségeket kínálja.

A körvonalaiban ismertetett feltárás rendszerét, formáját röviden szemléltetheti az alábbi néhány tételszemelvény:

Arrabal, Fernando

A kentaurok rohama: dráma / Fernando Arrabal; ford. Nagy Pál. - Eredeti forrás: Paris: Christian Bourgois, 1986 = Nagyvilág. - 37. 1992. 10/11., p.13131356.

Eredeti cím: La charge des centaures francia irodalom / dráma

 

Babel, Isaak

Napló, 1920: részletek / Iszaak Babel; ford. Hetényi Zsuzsa == Nappali ház. - 4. 1992. 3., p.3-14.

orosz irodalom

 

Baconsky, Anatol

Apokrif Hamlet; Fekete zsoltár; Hullák az űrben; Monológ méreggel: versek / Anatol Baconsky; ford. Kovács András Ferenc == Látó. - 3. 1992. 5., p.74-75.

román irodalom / költészet

 

Milosz, Czeslaw

Míg az értelem alszik. esszé / Czeslaw Milosz; ford. Pálfalvy Lajos == „2000”. - 7. 1995. 2., p.13-16.

Természetesen mind a rendszerezés, mind a tételformálás felvet néhány olyan részletproblémát, amelyek azonnali megoldásához hiányoznak a szubjektív és objektív feltételek. Így egyelőre nem sikerült maradéktalanul megoldani többek között az átírási szabvány alkalmazását a latin és cirill írású nyelvek körén kívül (eredeti dokumentumháttér és referens híján), a latin írású körön belül pedig a nagy számú diakritikus jel teljes körű elhelyezését a gépi programban. A felmerült kisebb hiányosságok azonban talán nem rontják le a feltárás globális hasznát.

Az adatbázis aktív szolgáltatásait a munkatársaik többszintű, rugalmas rendszerben tervezik létrehívni, a gyorslistától a témafigyelő hasznosításon át az éves áttekintésig, nyomtatott és más rögzített formában. Első bemutatkozásként az éves nyomtatott forma látszik legkézenfekvőbbnek. A megvalósítás a legközelebbi lezárt év adatkörében esedékes. A korábbi anyag - az adatbázisban (1992-től), illetve a katalógusban természetesen addig is helyben használható, akárcsak a kurrens feltárás másodközlési és egyéb kiszelektált rétege, s nem utolsósorban az eredeti forrásadatokat az OIK gyűjtemény szintjén feltáró dokumentáció.

 

Irodalom

  1. KÉGLI Ferenc: A kurrens, országos hírlap-repertórium esélyei. In: Könyvtári Figyelő. 2. (38) 1992. 3. 421-428. p.

  2. LISZTES László: A szépirodalom bibliográfiai számbavétele. In: Könyvtári Figyelő.  (39) 1993.  3. 418-424. p.

  3. KOMÁROMI Sándor: Világirodalmi dokumentációnk rendszere. In: Az Állami Gorkij Könyvtár Évkönyve. Bp. 1986.

  4.  KOMÁROMI Sándor: A világirodalmi tájékoztatás kérdéseiről. In: Könyvtári Figyelő. 1983. 4. 350-359, p.

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek