41. évfolyam, 1995. 3. szám |
Archívum |
A közművelődési könyvtárak jövőjéről
Skaliczki Judit
"A világ úgy látszik, hogy belép, illetve már belépett, a káosz korszakába... A káosznak - modern gondolkodásunk mondatja velünk - megvan a maga rendje. Néha kifáradt rendszereknek, szervezeteknek, melyek elérték teljesítőképességük csúcsát, illetve korlátait, alapvető változásokon kell átesniük, hogy megújulhassanak... A káosz finoman fogalmazva is kényelmetlen állapot, de nem feltétlenül kell félnünk tőle, ha - és ez a "ha" nagyon fontos -, megvan az előrelátásunk és a bölcsességünk, ha kezelni tudjuk, és ha megfelelő intelligenciával és érzékenységgel reagálunk rá." (Line, M. B.}
Bevezetés
A jövőkép kialakítása és megrajzolása
egyrészt tudományos kutatás eredményeként születhet meg, másrészt a képzelet
szülötte, vágyálmok és félelmek megfogalmazása. Tehát, egyrészt elemzéseken,
adatok analizálásán, fejlődésvonalak felvázolásán nyugszik, másrészt a jelen
ismereteihez adja hozzá az elrugaszkodó képzelet vízióját, mely nem utópisztikus,
de nem is mindig realisztikus.
A jövőképek megrajzolásának kettős célja van. Felkészítheti az intézményeket,
hogy milyen feladatokkal kell majd szembenézniük, mihez kell az intézmény szerkezetét
alakítani, átalakítani. Ugyanakkor a jelenlegi helyzettől eltekintve, lehetőséget
ad egy optimális elképzelés megrajzolására, amit ütköztetve a lehetőségekkel,
a fejlődés, a fejlesztés irányvonalait kaphatjuk meg.
Lehet-e egy állandóan változó világban jövőképpel foglalkozni?
Lehet, sőt kell is, ha az az alapállásunk, hogy az általunk "megjósolt" változás
bármikor éppen az ellenkezőjére változhat. John Martin, a British Library
Information UK 2000 program egyik kidolgozója, a vizsgálat elkészülte után a
következőket mondta: "Az eseményeket nem lehet pontosan megjósolni, az előre
láthatatlan dolgok valóban nem láthatók. A legtöbb, amit tehetünk, hogy abból
az alapállásból indulunk ki, hogy "amennyiben a folyamatok a továbbiakban is
így folytatódnak, akkor..." A vizsgálat megkezdése és a jelentés publikálása
között megdőlt a kommunista rendszer Kelet Európa országaiban, Németország egyesült,
mélyült a gazdasági recesszió, nőtt a munkanélküliek száma, megbukott Mrs Thacher,
lezajlott az Öbölháború..." (Corrall, S.)
A körülmények tehát megjósolhatatlanul változnak körülöttünk, s nekünk az
a feladatunk, hogy a szakemberek segítségével számba vegyük azokat a tényezőket,
amelyek a jövő könyvtár- és információtudományát befolyásolják, és - újra meg
újra felülvizsgálva elképzeléseinket felvázoljuk a jövő könyvtárügyét.
A jövő elképzelése nélkül, a megvalósítandó cél meghatározása nélkül, nem lehet
eleget tenni a jelen feladatainak sem. A jelen stratégiáját ugyanis minden esetben
az elérendő cél érdekében, vagyis a jövő érdekében kell kialakítanunk. Jóllehet
a jövőkép kialakítása, a jövő kutatása végigvonul a világ közgondolkodásának
egész történetén, a jövőkutatások akkor erősödnek fel, amikor a jelen gondjai
megszaporodnak, az eddigi belátható változások beláthatatlanná válnak.
A könyvtárak jövőjét befolyásoló tényezők:
A következő területek áttekintését kell elvégezni a makrokörnyezetből:
1. A társadalmi tényezők között számba kell venni a társadalom
szerkezetének a változását, a társadalmi mobilitásnak az irányát, mozgását vagy
mozdulatlanságát; a közszolgálati szféra látható háttérbe szorulását a gazdasági
terület előtérbe jutása miatt, és általában a nem anyagi értékeket termelő ágazatok
háttérbe szorulását. A demográfiai tényezők is meghatározóak. Elemezni kell
a civil szerveződések fejlettségét, a civil társadalom erősödését, a közigazgatási
változásokat.
2. Ismerni kell a politikai pártok érdekeit, a politikai erővonalak alakulását;
a politikai döntéseket, a prioritásokat, a politikai érdekek jelenlétét vagy
hiányát a kulturális szférában; a politikai döntéseket a kultúra, a tudomány
és az oktatás fejlesztésének kérdéseiről; a könyvtárügy jelenlétét a politikai
programokban.
3. A gazdasági terület, a gazdasági érdekek egészen közvetlenül érintik a könyvtárakat
és az információs intézményeket. Nyomon követhető a gazdasági recesszió hatása
e területen. Létjogosultságot nyer a piacorientáltság a könyvtárakban is. A
költségvetések nem tudnak lépést tartani a növekvő kiadásokkal: a dokumentumok
árainak növekedése, a növekvő energiaárak, tehát a fenntartás költségeinek növekedése
miatt, megjelenik az intézmények többcsatornás finanszírozásának szükségessége.
Az erőteljes privatizáció következtében felmerül a könyvtárak magánkézbe adásának
gondolata is. Az állam "szabadulni" igyekszik a kötelezettségei alól.
4. Az információtechnológia fejlődése beláthatatlan távlatokat nyitott. A virtuális,
a falak nélküli könyvtárak létrejötte a számítógépes hálózatok következtében,
a legtávolabbi adatbankok használatának lehetősége, az elektronikus könyvtár,
az elektronikus sajtó, a CD-ROM, a CD-WORM, a törölhető CD és a multimédiák
nyújtotta új és még fejlődő lehetőségek, az információhoz való hozzáférés új
távlatai arra kell, hogy késztessék a könyvtárosokat, hogy újrafogalmazzák a
könyvtárképüket. Semmiképpen sem lehet felrajzolni a jövő könyvtárát alapos
információtechnológiai ismeretek nélkül.
5. A humán világ változása, azaz a társadalom és az egyén reakciója az előbb
említett változásokra, az egyik legkevésbé belátható és ugyanakkor a legmeghatározóbb
elem.
A makroösszefüggések feltárása mellett elemezni kell a mikrokörnyezetet is,
a társadalmi közeget, amelyben a könyvtár működik; a könyvtár jelenlegi állapotát.
A társadalmi környezeten belül az oktatás - a köz- és a felsőoktatás -, az írás
és könyvkultúra helyzetét és fejlődésének lehetőségeit, az egész könyvtári rendszer
helyzetét stb., a település, a váras fejlődési trendjét, a település, a város
kulturális stratégiáját, az ellátandó könyvtárhasználók gazdasági, szociális
stb. helyzetét, a könyvtár információtechnológiai fejlettségét, a könyvtár vezetését
és munkatársi gárdáját.
Az általánosan figyelembe veendő tényezők azt a makro- és mikrovilágot jellemzik,
amelyben a könyvtárak jelenleg élnek, és elemzésük ahhoz ad segítséget, hogy
a könyvtárakat, a könyvtárügyet befolyásoló tényezők - változásuk, fejlődésük
révén - miképpen alakítják majd a könyvtárakat.
Emellett fontos azt is tudni, hogy a könyvtári és információs területen általában
milyen trendek érvényesülnek. Néhány ezek közül:
1. Az első pontban említett trendet segíti és táplálja az
IFLA öt jelentős nemzetközi programja, az Európai Uniónak és az Európa Tanácsnak
a könyvtárakat érintő ajánlásai (pl. a szerzői jog területén), az egységes adatátviteli
lehetőségek, az azonos adatbázisok, azonos források használata stb.
2. A "pénzért értéket" szemlélet a piaci szemlélet megjelenését jelenti a kulturális
területen, a könyvtárakban is. Az adófizető állampolgárnak jogában áll tudni,
hogy az adóját mire költi az állam; joga, hogy számonkérje, miért nem a közszolgálati
szférát fejlesztik belőle - pl. a könyvtárakat -, és joga, hogy minőségi, számára
fontos szolgáltatást, "árut" kapjon a könyvtáraktól. Ennek a trendnek eredményeként
a könyvtárak megbizonyosodtak arról, hogy megmaradásuk és megfelelő szintű fejlődésük
az állampolgárok érdekeltségén alapul. A könyvtárak megmaradásának és fejlődésének
záloga, ha a használók könyvtárává válnak.
3. A dokumentumok jelentősége mellett fontosabbá válik az információ, az információhoz
való hozzájutás. Ez egyben a privát szektor előretörését is jelenti. Nem az
a fontos, hogy az információt a könyvtár vagy az információs cég terjeszti,
hanem csupán az, hogy az információt miképpen lehet megszerezni. Amennyiben
magánkézben van, illetve magánkézbe kerül, akkor ez a terület megelőzi a könyvtárakat.
Az információs társadalomban azok a szervezetek maradnak meg - mindegy, hogy
ki tartja fenn és mi a neve -, amelyek az információt birtokolják. Az információhoz
való hozzáférés nem lesz a könyvtárak privilégiuma.
A jövő közművelődési könyvtárképének lehetséges változatai
A jövő könyvtárképével foglalkozó szakemberek megállapítása szerint a jelenlegi
könyvtárvezetők kulcshelyzetben vannak, hiszen még lehetőségük van arra, hogy
eldöntsék, hatni akarnak-e a változásokra, cselekvő részesei akarnak-e lenni
a változásoknak, vagy csak elszenvedői? Robert Olson futurológus 1989-ben az
OCLC (Online Computer Library Center) által rendezett, a közművelődési könyvtárak
jövőképéről szóló konferencián 50 nagy közművelődési könyvtár igazgatójától
azt kérte, hogy írják le a jövőbeli elképzeléseiket optimista és pesszimista
megközelítésből, azaz fogalmazzák meg a reményeiket és a félelmeiket.
A reményeket hat pontban összegezték:
1. A könyvtárak sikerrel alkalmazkodnak a jövő változásaihoz, mert munkatársaik
kezdeményezők, kreatív a vezetésük és a fejlődésre állandóan készek;
2. A használók számára a könyvtár nélkülözhetetlen lesz, mert ez lesz a jövőben
a társadalom információs központja, az elektronikusan tárolt adatokhoz a könyvtárakon
keresztül jutnak majd el, de ugyanakkor megmarad a nyomtatott dokumentumok gyűjtőhelyeként
is;
3. A tényleges használói igények kielégítése miatt igen nagy mértékben nő majd
a könyvtárhasználat;
4. Miután a társadalom tagjai csak akkor tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez,
ha a permanens tanulás; képzés és átképzés élet formájukká válik, ez feltételezi
a permanens könyvtárhasználatot;
5. A könyvtárak jelentősen kiveszik a részüket a szociálisan hátrányos helyzetűek
társadalmi integrálása, a feszültségek csökkentése érdekében végzett munkából;
6. A kormányzat és a társadalom tapasztalva a könyvtárak fontosságát, új kormányzati
finanszírozási technikákkal és az alapítványok pénzügyi lehetőségeinek felhasználásával
megfelelőképpen dotálja a könyvtárakat.
A könyvtárigazgatók a félelmeiket hét pontban határozták meg:
1. A könyvtárak vezetése alkalmatlan lesz a változások kezelésére;
2. A könyvtárak privatizációja ellenőrizhetetlenné válik, a szolgáltatások díjazottá
tétele nem a könyvtárak felelőssége lesz, és ez a két tény megnehezíti a könyvtárak
megmaradását;
3. Olyan mély lesz a szakadék a társadalom vagyonos és elszegényedett rétegei
között, hogy ezt az intézmények - a könyvtárakat is beleértve - nem tudják már
kezelni;
4. A kis településeken lévő könyvtárakat az önkormányzatok nem tudják fenntartani.,
helyüket privát intézmények veszik át, vagy esetleg még ez sem történik meg,
hanem egyszerűen megszűnnek;
5. .A kormányzat szintjén a könyvtárügy alig-alig jelenik meg, érdektelen területet
képvisel;
6. A fentebbi tendenciák miatt a könyvtárak egyre kevésbé tudnak megfelelni
annak a feladatuknak, hogy információs és kommunikációs központok legyenek.
Ez főképpen a kisvárosokat, a. város környéki településeket fenyegeti:
7. A könyvtárak nem fogják kihasználni a kooperációban rejlő lehetőségeket forrásaik
megosztásában - akár az információk, akár a dokumentumok terén -, nem működnek
együtt.
A két különböző megközelítés jelzi az irányt, hogy merre kell a könyvtáraknak
elmozdulniuk, hogy túléljék a nehéz jelent és legyen jövőjük.
Még élesebben, meghökkentőbben fogalmaz Bruce A. Shuman, a Wayne State
Egyetem tanára, aki szerint az alapkérdés az, hogy lesz-e közművelődési könyvtár?
Van-e jövője a közművelődési könyvtárnak? Ő kilenc változatban rajzolja meg
a 2015-re előretekintő lehetséges jövőképeket:
1. A könyvtár meghal. A társadalom nem igényli majd a könyvtárak szolgáltatásait,
hiszen a 200 csatornás TV alkalmas arra, hogy minden létező, elektronikusan
tárolt információhoz hozzájuthassanak a társadalom tagjai. A nyomtatott dokumentumokat
a könyvkölcsönző vállalkozóktól szerzik majd be.
2. A könyvtár interaktív robotként működik. A "könyvtárhasználó" akár
otthonról, akár a könyvtárban egy barátságos, mindig rendelkezésre álló robotnak
teszi fel a kérdéseit, aki (ami) a kívánt formában (hang, nyomtatott forma,
videókazetta stb.) válaszol majd rá.
3. A status-quo szindróma érvényesül. A könyvtár olyan marad,
mint amilyennek ma ismerjük, mert sem elég pénz nem lesz a lényegi változások
végrehajtásához, sem olyan erőteljes érdek nem jelenik meg, ami ezt a változtatást
kiköveteli.
4. Kulturális műemlékké válik. Minden korszerű információ- és dokumentumszolgáltatás
magánkézbe kerül. A közművelődési könyvtár a régi, porosodó könyvek gyűjteményeként
marad meg, ahová legfeljebb nosztalgikus érzések vezetik majd be a nagyszülőket,
hogy unokáiknak megmutassák fiatalkoruk olvasmányait.
5. A mindent szolgáltatni, de csak keveseknek lehetőség. Ebben az esetben
a könyvtár hagyományos és új szolgáltatásainak teljes körét nyújtja, de csupán
a szegények számára. A közösség tehetős tagjai vagy egyáltalán nem veszik igénybe
a könyvtári szolgáltatásokat (ők megveszik maguknak), vagy meglehetősen magas
díjazás ellenében.
6. A kevés szolgáltatást nyújtani, de mindenkinek lehetőség. A
könyvtárnak el kell döntenie, hogy szolgáltatásai sorában melyek azok, amelyek
kimagaslóak, egyediek, amelyeket mindenképpen meg kíván őrizni. Jó megoldás
lehetne, ha a könyvtár azt a fajta közhasznú információs szolgáltatást tartaná
meg, amelyre mindenképpen szüksége van a könyvtárhasználónak, a többi szolgáltatás
pedig átkerülne a magánszférába.
7. Ismereteket nyújtó szalon. A kényelmes fotelekben helyet foglaló látogató
a fejére tesz egy sisakot, amelyben olyan készülékek vannak elhelyezve, amelyek
érintkezve a bőrrel, újra kibocsátják magukból azokat a gondolatokat, érzéseket,
érzelmeket, amelyeket egy előző helyzetben rögzítettek bennük - pl. a Mount
Everest megmászásakor kerültek a készülékbe -, és így egy fotelban ülve újra
átélheti ugyanazt a helyzetet. Így el lehet "jutni" pl. az Amazonas őserdeibe
- ténylegesen érezve a lehetetlen erőfeszítést -, repülni a Marsra stb., stb.
8. Az átpolitizáló könyvtár. Ez a lehetőség egy diktatórikus társadalmi
követelményként jöhet létre: Miután a valós információk ártanak a hatalmon lévőknek,
ezért drasztikusan megnehezítik a politikai információkhoz való jutást, visszamenően
megsemmisítik az információt. Valamiképpen Orwell: 1984 c. könyvének
mintájára.
9. Az otthoni elvonultság győzelme. Amennyiben a 21. században lehetőség
lesz arra, hogy otthoni TV, számítógép, telefon, fax segítségével bármilyen
információhoz hozzá lehessen jutni akár elektronikus, akár nyomtatott formában,
ki tudja, nagyobb vonzereje lesz-e a könyvtárnak, mint az otthoni kényelemnek?
Az angol szakemberek véleménye több esetben megegyezik az előbbiekben megismert
változatokkal.
Az angol könyvtárosegyesület a következő öt pontban összegezte elképzeléseit
a 21. századi könyvtárakról:
Az eddig megismert jövőképekben is nyomon lehetett követni,
hogy az egyre szorítóbb gazdasági nehézségek, a gazdasági recesszió arra készteti
a könyvtárosokat, a könyvtárakkal foglalkozó szakembereket, hogy újrafogalmazzák
a könyvtárakról kialakított elképzeléseiket. A korlátozott pénzügyi lehetőségek
élesebb határokat szabnak a még megvalósítható és elhanyagolható feladatok közé,
és kötelezővé teszik a fontossági sorrendek megállapítását. P.J.Th. Schoots,
akkor még a Rotterdami Városi Könyvtár igazgatója, 1992-ben Peeble-ben a közművelődési
könyvtárakkal foglalkozó konferencián a jövő közművelődési könyvtára legfontosabb
feladataként az információközvetítést fogalmazta meg. A könyvtáraknak úgy kell
majd együttműködniük a településen, a városban, a világban, mint egy élő szervezetben
az idegközpontoknak. Míg továbbra is megtalálhatók lesznek a könyvtárak
nevelési, szórakoztatási és információs feladatai, nem kell "kulturális palotává"
válniok. A túlélés záloga, hogy a könyvtár olyan információs idegközpont
legyen, amely minden, a számára fontos információt eljuttat a használóhoz.
A fejlődési vonal tehát a könyvtártól az információs központ felé mutat. Részletesebben
ez azt jelenti, hogy amennyiben a könyvtárak megfelelőképpen alkalmazkodnak
a változásokhoz, akkor a következő jellemzőik lesznek:
Ki lesz a jövő könyvtárának használója?
Ez kulcskérdés. Csak a megelégedett
használó tartja majd fenn a könyvtárat. A használók fogják eldönteni, hogy szükség
van-e a könyvtárra vagy sem! Most éljük át az átmenet korszakát: eddig a könyvtárakban
olyan számítógépes rendszerek jelentek meg, amelyeket a gyártók ajánlottak.
A jövőben azok a rendszerek terjednek majd el, amelyek egyértelműen a használók
igényeit elégítik ki. Azok a szolgáltatások, amelyekre a használók nem tartanak
igényt, elhalnak.
A jövő könyvtárhasználójáról beszélve a következő kérdéseket kell tisztázni:
A kérdésekre adott válaszok után meg kell határozni a prioritásokat
a könyvtár környezete, a makro- és mikrovilág elemzése során kapott információk
birtokában. El kell dönteni ugyanis, hogy:
- Kit tekint majd "fontosabb" könyvtárhasználónak a könyvtár: az információt
kereső kutatót vagy a funkcionális analfabétát?
- Mit tekint értékesebb eredménynek: a már könyvtárhasználók igényeinek jobb
kielégítését, vagy azokét, akik még nem könyvtárhasználók?
- A megcélzott könyvtárhasználói rétegnek szerepe van abban is, hogy egy-egy
könyvtár a jövőbeni szolgáltatásait ingyenesnek vagy térítésesnek tervezi-e?
A közművelődési könyvtári filozófia egyértelműen állást foglal az alapszolgáltatások
ingyenessége mellett. Ugyanakkor a gyakorlat nagyon sok helyen nagyon sok tekintetben
ellentmond ennek. Az IFLA térítéses szolgáltatásokkal foglalkozó munkacsoportja
1987-ben a következő megállapításokat tette:
A szolgáltatásokért kért díjazás:
1. meggátolja az információ szabad áramlását, jóllehet ez mind az oktatásnak,
mind a permanens képzésnek, átképzésnek alapfeltétele;
2. kizár bizonyos rétegeket a könyvtári szolgáltatásokból;
3. megnehezíti a kisebbségek és a bármilyen szempontból hátrányos helyzetűek
ellátását, mivel az állománygyarapítás a pénzt hozó, jövedelmező állományrészeket
helyezi előnybe;
4. lehetetlenné teszi a normatívák megtartását;
5. a valóságban csak kicsiny anyagi megtérülést jelent;
6. a használók nem reagálnak rá kedvezően, és sok esetben politikailag sem kedvező
a hatása. Az IFLA-jelentés ellenére sok könyvtáros a térítés mellett dönt, mert
a könyvtári szolgáltatásokat éppen olyan szolgáltatásoknak tekinti, mint az
orvosi ellátást, vagy az ügyvédi tudás igénybevételét.
Áttekintettük a közművelődési könyvtárak előtt kirajzolódó, a szakirodalomból ismerhető néhány lehetőséget, és számba vettük, hogy ki lehet a jövő könyvtárának használója. Mindezek az ismeretek azonban akkor válnak teljessé, ha a könyvtár egyik legfontosabb alkotó (a szó igazi értelmében!) részéről, a könyvtárosról is beszélünk.
A jövő könyvtárosa
Milyennek kell lennie a jövő könyvtárosának, hogy elláthassa
azokat a feladatokat, amelyekről már beszéltünk?
Azokhoz a feladatokhoz kell alkalmazkodniuk, amelyeket a könyvtár a jövőben
ellát: a szociális feladatokat ellátó könyvtárakban empatikus, szociális munkást
feladatokat is ismerő könyvtárosokra, az információs központokban információs
szakemberekre és információs menedzserekre van szükség.
Lassan megszűnik az éles határ a szakképzett könyvtáros és a könyvtárban dolgozó
egyéb - pl. számítógépes - szakember között.
A munkatársak közül lesz, aki az információtechnológiában szerez gyakorlatot
és lesz, aki a kommunikációs, a használókra orientált képességekben.
A tradicionális könyvtárosi ismeretek mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak
a következő területek:
- piackutatás, a pénzügyi források felkutatása, - pályázatok figyelése, pályázatok
írása,
- marketing és public relations,
- a változások figyelése, elemzése, a szolgáltatások hozzáigazítása,
- menedzsment ismeretek és -technikák alkalmazása,
- a jogszabályok ismerete, figyelése, alkalmazása és felhasználása.
A jövő könyvtárának legfontosabb alakítója a könyvtáros. Ha a könyvtáros meg
van győződve a könyvtár jövőjéről, megtalálja az érveket, hogy a politikusokat
is meggyőzze erről.
S végül pontosan milyen lesz a jövő könyvtára, a jövő könyvtárosa?
"Nem lehet előre megjósolni, hogy milyen újfajta rend fog körvonalazódni.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy hagyni kell a dolgokat a maguk útján
haladni. Azt jelenti, hogy érzékenyen és éberen kell figyelnünk a fejlődés útvonalát
és irányát, finoman irányítani kell a rendszereket néhány lényegi alapelv szem
előtt tartásával. Ez a tevékenység leginkább a vitorlázáshoz hasonlít. Ha megpróbáljuk
egyenesen abba az irányba kényszeríteni csónakunkat, amerre menni akarunk, nagy
bajba kerülhetünk. De ha tiszteletben tartjuk a természet erőit és vitorlánkat
a széljáráshoz igazítjuk, akkor előbb-utóbb célba érünk. Két nagyon fontos dolgot
kell ehhez szem előtt tartanunk: mindig tudnunk kell, hogy hová akarunk eljutni,
és tökéletesen ismernünk kell a navigálás minden csínját-bínját. Még így is
előfordulhat, hogy nem pontosan oda érkezünk, ahová akartunk, sőt lehet, hogy
új területeket fedezünk fel." (Line, M B.)
Irodalom
Országos Széchényi Könyvtár Észrevételek (2000/04/12) |