41. évfolyam, 1995. 2. szám 		Archívum

Párhuzamos életrajzok

Gulyás Pál, Szabó Ervin és a korszerű közkönyvtár gondolatának kibontakozása

Katsányi Sándor

 

Az itt következő krónika a magyar könyvtártörténet másfél évtizedére terjed ki. Arra a másfél évtizedre, melyben a modern közkönyvtár eszméje megjelent és szakmai viták során kibontakozott. A vitázók a könyvtárügy számos kérdését megfogalmazták, köztük máig élő kérdéseket is.
A történetnek két szereplője van, a magyar könyvtárügy két nagy formátumú, meghatározó egyénisége. A krónika annak a küzdelemnek a felvázolására korlátozódik, melyet a közkönyvtárak ügyében vívtak egymással. A szerző megkísérli megérteni mindkettőjüket, bár ők maguk korántsem voltak mindig megértők egymással szemben.

Az első pengeváltás

A nagy tekintélyű Magyar Könyvszemlében 1902-ben egy 21 éves fiatalember - Gulyás Pál kritikát írt egy 25 éves fiatalember - Szabó Ervin szakmai kezdeményezéséről.
Gulyás mint tehetséges és megbízható pályakezdő a folyóiratnál lajstromozást kapott feladatul: a magyar bibliográfiai irodalom kurrens anyagának összeállítását. A jól hangzó cím mögött valójában túlnyomórészt jelentéktelen könyvtárak érdektelen katalógusfüzetei húzódtak meg. A jegyzék készítője felkészült és ambiciózus volt: ennél nagyobb feladatra várt. Oroszlánvadász, aki elé sorra csak nyulak kerülnek. S ekkor megjelenik a nemes vad: kezébe kerül egy 900 oldalas nyomtatott katalógus,1 mely "a feldolgozás módja által vonja magára a könyvtári tudományokkal foglalkozók figyelmét." Hiszen "az Európa-szerte nagy port fölvert katalógus rendszerről" van szó, melyet "a szerző hazánkban először alkalmazott" -írja a bíráló, Gulyás.2
A bírált mű szerzőjének, Szabó Ervinnek ez idő tájt szintén a lajstromozás: a katalóguskészítés jutott osztályrészül, de a gályapadból ő is kísérleti laboratóriumot csinált: modern külföldi módszereket alkalmazott.
Az osztályozási rendszerek hazai története szempontjából Szabó katalógusa és Gulyás recenziója forrásértékű. A vitatott téma, a tizedes osztályozási rendszer hazai adaptálásának kérdése még többször visszatér majd Gulyás és a Fővárosi Könyvtár disputáiban, egyre nagyobb téttel, egyre nyomatékosabban és egyre ingerültebben.3 Mi azonban most és itt a közkönyvtár körüli harcokra korlátozzuk krónikánkat, ezért a vita konkrét tartalmi kérdéseitől elvonatkozva csak az első összecsapás mikéntjét vesszük szemügyre. Figyeljük meg: Szabó Ervin kezdeményez, Gulyás Pál azonnal felfigyel a kezdeményezés könyvtárügyi jelentőségére, de buktatóira is, ismertet, értékel és elmarasztal. De leginkább elmarasztal. Ebben az ifjúkori írásában is felsejlik már a jövendő kritikus, a könyvtártörténet Gyulai Pálja.
"Csak minél gyakrabban és minél élesebben mérjük össze fegyvereinket" - ajánlja Szabó Gulyásnak.
Meg fog történni. De most egyelőre néhány csendes tanulóév következik.

Tanulóévek

Az első disputát fél évtizedes csend követte: az elmélyült szakmai tájékozódás ideje, a "tanulóévek", melynek végén mindketten kiforrott, megalapozott közkönyvtári koncepcióval állnak majd elő. Tájékozódásuk iránya többé-kevésbé rekonstruálható: Szabó Erviné könyvrendeléseiből, leveleiből, külföldi útjaiból, Gulyásé pedig irodalomjegyzékeiből és publikált tanulmányúti beszámolóiból. A mozaikkockák, melyekből koncepciójukat felépítették, jórészt azonosak, a szerkezetbe való helyezés módja más.
A fiataloknak nem kellett Kolumbuszként felfedezniük a public libraryt. A századforduló éveiben a magyar könyvtárügy szakmai elitje már tisztában volt az új könyvtártípus jelentőségével. A Magyar Könyvszemle például 1898-ban felhívta a figyelmet az új charlottenburgi városi könyvtárra (mely sokáig az új könyvtártípust tanulmányozók Mekkája lesz), majd így folytatta: "Szervezetével és különösen a mintájául szolgáló amerikai és angol népkönyvtárakéval igen tanácsos behatóbban is megismerkedni azoknak, akik a nálunk oly örvendetesen megindult könyvtárügyi mozgalomban sikeres tevékenységet akarnak kifejteni."4 Mintha egyenesen a pályakezdőknek szólna! Később még határozottabban szögezi le Ferenczi Zoltán: "Hazánk minden nagyobb városában amerikai mintát szem előtt tartó városi nyilvános könyvtárat akarunk."5
Ha a public library "fel is volt fedezve", de a szakma adós volt beható értelmezésével, tüzetes leírásával és főleg a hazai megvalósítás mikéntjének kidolgozásával. Az új könyvtártípusnak volt már Kolumbusza, de nem volt Vespuccija és Corteze, e két szerep még betöltőre várt. Különösen a hazai adaptáció jelentett nehéz feladatot. A közkönyvtár addigi útja nálunk sajátos "zsákutcás magyar út" volt, hiányzott ui. a megvalósítás legfontosabb feltétele: a saját könyvtárat igénylő és azért áldozni (adózni) is kész erős polgárság, s ezt a hiányt állami dotációval, a népkönyvtárak hálózatának létrehozásával kívánták pótolni. A hatalmas erőfeszítések (Európában alig volt ország, mely nálunk többet költött volna a népkönyvtárakra) mégis zsákutcába vitték a közkönyvtár ügyét: maga a népkönyvtár intézménye torlaszolta el az utat a valóban korszerű nyilvános könyvtár elől. A problémát a népkönyvtár ügyének szakmai vezéralakja, Ferenczi Zoltán is érzékelte, jól látta a népkönyvtárak alacsony színvonalát. (Ő használta írásában először a később oly nagy karriert befutott "népkönyvtár - népkonyha" hasonlatot.6) Ferenczi azonban a hagyományos alapállásból nem tudta feloldani a meglevő népkönyvtári rendszer és a kívánatos korszerű közkönyvtárak ellentmondásosságát. Ez a feladat újakra várt, az ez idő alatt szakmailag felkészült fiatalokra.

Az alapkérdések vitája

Az "amerikai típusú" közkönyvtár külső, formai jegyei ismertté és kívánatossá váltak a szakmában, de a hagyományos paternalista-népnevelő szerepet eleddig senki sem kérdőjelezte meg, és senki sem nézett szembe az alapkérdésekkel: Miben különbözik a régitől az új könyvtártípus társadalmi bázisa és társadalmi szerepe? Mennyiben más az ideológiája? S következésképp: Milyen legyen gyűjtőköri elve?
E kérdések határozott megfogalmazásának érdeme Szabó Erviné. Szabót szinte minden tulajdonsága erre a szerepre predesztinálta: lényegretörő intellektusa, társadalomtudósi habitusa és a megcsontosodott hazai hagyományokon túllépni képes radikalizmusa.
A kérdés exponálása rendkívüli körülmények között történt. 1907 őszén Apponyi Albert kormányellenőrzés alá akarta vonni a Társadalomtudományi Társulat legfontosabb művét, a "szabadtanítást". (Ez a paternalista-népnevelő elv elmélyítését jelentette volna a könyvtárak területén is.) Ezért vonultak fel 1907 őszén a pécsi Szabadtanítási Kongresszusra egyrészt a konzervatív kultúrpolitika, másrészt a polgári radikális gondolkodás markáns képviselői. A "Fölszállott a páva" évében vagyunk. Ebben a szituációban vállalt előadást a Könyvtári és Múzeumi Szakosztály szekcióülésén Szabó Ervin. A politikai harcokból is ismert személye erre a szekcióra terelte a legnagyobb érdeklődést. Könyvtári kérdés Magyarországon sem előtte, sem utána nem kapott még nagyobb társadalmi figyelmet.
Szabó Ervin előadásában a paternalista-nevelő könyvtárral szemben új könyvtári ideálképet vázolt fel: a következetesen liberális polgári könyvtárét7. (A paternalista könyvtár elveit a másik előadó, Tóth Rezső fejtette ki: "Mi igenis irányítani akarjuk, hogy a magyar nép mit olvasson és miben gyönyörködjék!") A liberális könyvtár elsődleges célja viszont nem a direkt nevelés ("Nem tartozik a föladatai közé, hogy a "hazafiságot"; a "vallást"; a "nemzeti eszmét" stb, védelmezze, terjessze...", hanem az ismeretátadás. A közvetített ismeretek körét nem korlátozza világnézeti szempontból, nem szegődik egyetlen társadalmi-politikai irányzat szolgálatába, hanem kizárólag a tudományos és esztétikai értéket alkalmazza válogatásában kritériumként.
Szabó Ervin tehát egy pluralista értékrendű, liberális-polgári könyvtár ideálképét fogalmazta meg, a paternalista-nevelő könyvtárral szemben az ideológiailag el nem kötelezett szolgáltató-tájékoztató intézmény eszményét. A hozzászólók két szélsőséges tábora közül a hivatalos kultúrpolitikusok mindannyian elutasították nézeteit, liberalizmusát még a kevésbé szélsőséges konzervatívok is sokallták, a másik tábor képviselői viszont egyetértéssel fogadták, illetve ki nem mondva kevesellték, és közvetlenebb egyház- és kormányellenes harcra szólítottak fel.8 (Hadd mondjuk el, a szituáció érzékeltetésére: Szabó Ervin előadásához hozzászólt a Horthy-korszak két jövendő minisztere, a Tanácsköztársaság két jövendő népbiztosa, Prohászka Ottokár, a püspök és Fáber Oszkár, az Egyházi Vagyont Likvidáló Bizottság jövendő vezetője.)
A két tábor látványos harca a könyvtártörténet lapjairól jól ismert. Nem figyeltünk azonban azokra a halkabb szavú résztvevőkre, akik Pécsett kísérletet tettek a Szabó Ervin-i liberális szemlélet és egy mérsékelten konzervatív értékrend közelítésére, pedig ezek mutatták a reális mozgásteret, annak a lehetőségét, hogy a Szabó Ervin-i koncepció egyes elemei beépüljenek egy konzervatívabb alapozottságú könyvtárügybe.
Figyelemreméltó például az alapjában konzervatív világszemléletű irodalomtörténész, Négyessy László álláspontja. Elfogadja Szabó koncepciójának két alappillérét: a toleranciát a világnézeti kizárólagossággal szemben és a tudományos, illetve esztétikai értéket, mint legfőbb kritériumot. Nem tudja viszont elfogadni, hogy Szabó "a tilos tendenciák között csak a hazafiságot, a nemzeti eszmét és a vallást nevezi meg, mégpedig a stigmatizáló idézőjelek között, ezzel az ellenkező irányú tendenciáknak ad támaszt. "
Más hozzászólók, ugyancsak a kompromiszszum útját keresve, elfogadták a Szabó által javasolt értéktoleranciát, de azt a szélsőséges eszmék és a "pártirodalom" kizárásával kívánták kiegészíteni. (Ami természetesen ellentétben állt a radikálisabb politikai eszmék irányába is nyitni kívánó Szabó Ervin-i koncepcióval.) E mérsékeltebb hozzászólások azt mutatják, hogy a konzervatív alapállású értelmiségnek egy - nyitottabb gondolkodású - csoportjában megvolt a készség a problémák liberálisabb szellemű megoldására is.
A kongresszus nem hozott határozatot, de a problémák és az ellentétes vélemények éles megfogalmazásával, a várható társadalmi visszhang érzékeltetésével feladta a leckét azoknak, akik a népkönyvtárak/közkönyvtárak ügyét továbbvinni voltak hivatottak. Mindenekelőtt kellett valaki, aki a kibékíthetetlennek látszó ellentéteket elfogadhatóan szintetizálni tudja. Ferenczi Zoltán erre a szerepre fiatal tanítványát, Gulyás Pált ajánlotta.

Szintézis: a Kézikönyv

Ferenczi jól választott, mikor egy összefoglaló kézikönyv megírására Gulyást javasolta. A feladat az ő egyéniségére, enciklopédikus, szintetizáló szellemére szabott volt. Problémamegoldó módszere: széles körű anyaggyűjtés, rendszerezés és pedáns kategorizálás, a lehetőségek bemutatása az optimálisnak ítélt variáns kiemelésével - mindez jól megfelelt a kézikönyvírás követelményeinek.
Intenzív szakirodalmi és tanulmányúti tájékozódás után 1910-ben jelent meg a mű, A népkönyvtárak szervezése, fenntartása és kezelése9, melynek fő feladata a pécsi vita után joggal elvárt korszerű közkönyvtári kép kimunkálása volt.
Gulyás nem kerülhette meg az alapkérdést: kié is voltaképp a közkönyvtár? Anglia példája - írja - erre egyértelmű választ ad: az angol polgár, aki a saját közvetlen szükségleteit szolgáló könyvtárért hajlandó adót fizetni, erkölcsileg is azonosul vele. Ez a teljesen kielégítő megoldás: az állampolgár a könyvtár gazdájává válik. Ahol a polgároktól nem várható el a könyvtári adó (és Magyarországon sajnos ez a helyzet), ott a kölcsönzési díj bevezetése, illetve az állami támogatás deformáló hatású szükség megoldás.
Ha a könyvtár gazdája - ideális esetben - az azt fenntartó polgár, annak célja sem lehet valamely kívülről oktrojált eszme. S itt Gulyás felsorolja - válaszként a pécsi kongresszus szélsőséges nézeteire -, hogy mi minden nem lehet a közkönyvtár célja:

A pécsi kongresszus ismeretében tudjuk, melyik pont kinek szóló üzenet volt.
Ezzel szemben "A népkönyvtárnak csupán egy célja, egyetlen természetes feladata van: jó, minden irányzatosság nélkül összeválogatott könyvanyaggal a nép minden rétegét nemesen elszórakoztatva a magasabb művelődésre vezetni."10.
Szabó Ervin, aki a Kézikönyvre azonnal kritikával válaszolt, egyetértően jegyzi meg: "Valóban, egyebet mi sem mondtunk s nem is akartunk. "11 . A fenti cél szellemében határozza meg Gulyás a könyvtár gyűjtőkörét. Szépirodalomból "a lehető legjobbat, remekműveket" szeretne, de engedményeket tesz a "nemes szórakozásnak". (E pontnál is találkozik Szabó Ervin helyeslésével, bár Szabó a nemes szórakozás helyett a tudatos társadalmi harcossá formálást várja el a szépirodalomtól: "Csak adjatok hát az olvasóknak jó regényeket, akkor majd kikényszerítik maguknak a tudományos irodalomból is mindazt, amire mint harcosoknak szükségük van." Az ismeretközlő irodalomból ui. Gulyás - erre céloz az idézet - kizár minden művet, "melyben szűkkeblű irányzatosság nyilatkozík meg akármiféle párt vagy felfogás érdekében."
(A Kézikönyvben - amerikai példával illusztrálva - felmerült az a lehetőség is, hogy a könyvtár mindennemű irányító szerepről, még az esztétikai és tudományos normákról is lemondva, kizárólag az olvasók igényei alapján alakítsa állományát. Ezt a megoldást azonban Gulyás és Szabó egyaránt elvetette.)
A Kézikönyv az olvasószolgálati módszerek megválasztásánál is a "szabadelvű" eljárásokat ajánlja, például a "szabad bebocsátás" vagy "nyílt polc" néven emlegetett szabadpolcos rendszert és a szótárkatalógust (mely "előre láthatólag ki fogja szorítani a szisztematikus katalógust."
Gulyás kézikönyve a közkönyvtári kérdéskörnek sikeres szintézisét adta, ezt a kortársak is egyöntetűen elismerték. "Gulyás Pál könyve minden tekintetben lépést jelent a magyar könyvtárügy fejlődésében" - írta Szabó Ervin. A történetnek ezen a pontján Gulyás és Szabó a leglényegesebb kérdésekbe a találkoztak.
Hátra volt azonban még a puding próbája, az elvek átvitele a gyakorlatba.

Az állomány kérdései: mintajegyzékek

Az emlékezetes pécsi kongresszuson Szabó Ervin beszédének leghatásosabb része az 1902es népkönyvtári ajánló jegyzék gyilkos bírálata volt. Ez a 40 oldalas kezdetleges lista védhetetlennek bizonyult, ezért közvetlenül a kongresszus után Ferenczi Zoltán javaslatára egy teljesen új, nyugati minták alapján készítendő címjegyzék összeállítására adott a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége megbízást. Bár a munkában sokan vettek részt, a kész kötetet mégis a főszerkesztő, Gulyás Pál szellemi termékének tekinthetjük.
1910-re készült el a mű, a Népkönyvtári címjegyzék12, s megjelenésével egy új műfajjal gazdagodott a hazai könyvkultúra: a könyvtárosak irodalmi, állománygyarapítási és olvasószolgálati tájékozódását szolgáló mintakatalógussal.
A Címjegyzék nem titkolt szándéka szerint válasz volt a pécsi vitán elhangzottakra, s egyben új kihívás Szabó Ervin részére, aki nem késlekedve, megbízást adott hasonló mintajegyzék készítésére a városi nyilvános könyvtárak számára. Koncepciója szerint Gulyás címjegyzékénél a felvett művek mennyiségét tekintve bővebb, a válogatásban szélesebb körre támaszkodó, az elrendezésben áttekinthetőbb művet kívántak létrehozni. De mindenek előtt Gulyás válogatási szempontjaival szemben kívánta Szabó Ervin saját állománygyarapítási elveit reprezentálni. A munkát Staindl Mátyás kezdte, de az 1913-ban megjelent Mintajegyzék13 már Madzsar Józsefet nevezi meg összeállítóként.
Mindkét mintakatalógus messze túlhaladta a korábbi népkönyvtári jegyzékek egyoldalúságát, s a Fővárosi Könyvtár Mintajegyzékének több tekintetben sikerült Gulyás művét is meghaladnia. Egyik sem valósította meg azonban maradéktalanul az összeállítók "a lehető legjobbat!" elvét. Különösen a szépirodalmi műveknél volt szembetűnő az elvileg megfogalmazott magas esztétikai követelményektől való lemaradás. Gulyás Címjegyzéke esetében az utókor kritikái ezt tüzetesen kimutatták14. Madzsar Mintajegyzékének viszont nem kellett az utókorra várnia: megjelenése után Gulyás azonnal szóvátette a "hazai és külföldi regénygyárak selejtes, de a napi érdeklődés homlokterébe tolakodó" termékeinek "kritikátlan" felvételét.15
Miben és miként torzult el az eredeti szándék? Gulyásnál a hazai széppróza bő egyharmadát a "lelki fejlesztés eszközéül szolgáló mulattató könyvek" teszik ki, provinciális, érzelmes, gyakran "népies" lektűrök. Tudjuk, hogy a Címjegyzék egyik szépirodalmi szaktanácsadója Szabolcska Mihály volt (és nem - mondjuk - Osvát Ernő), Szabolcska szelleme lengi be a művet.
De miért tett Madzsar is engedményeket? Tény, hogy jegyzékében a külföldi irodalom címeinek harmada esztétikailag értéktelen, a korabeli kispolgári divathoz kapcsolódó bestseller. - A korabeli ízléssel való kompromisszumkötés útja talán rekonstruálható. Szabó Ervin gyűjtőköri elveinek megfogalmazásakor - közvetlen közművelődési könyvtári tapasztalat híján - teóriákból, mindenekelőtt Walter Hofmann "munkásirodalom" koncepciójából indult ki. Hofmann ez idő tájt azt vallotta, hogy a munkásolvasó irodalmi ízlése alapjában véve tiszta lap, a rárakódott kispolgári hatásoktól megtisztítva; alkalmas a legigényesebb irodalom befogadására is. A gyűjtőköri és mintajegyzéki viták idején erre a hofmanni tanra hivatkozva deklarálta Szabó Ervin: "A válogatásnál csak egy kritériumunk lehet: az ízlésében legfejlettebb...olvasó szükséglete. "16 Ámde a Mintajegyzék összeállításának idején a fiókkönyvtárak szervezésével megbízott Madzsarnak már más irányú gyakorlati tapasztalatai is voltak, föltehetőleg ezért vállalta a tényleges olvasói ízlésnek tett kompromisszumot.
A két jegyzéket összehasonlítva, mai terminológiánkkal azt mondhatnánk, hogy Gulyásnál a "régi lektűr", a Fővárosi Könyvtár kiadványában a "mai lektűr" van erőteljesen jelen. Korántsem biztos azonban, hogy nekünk, kései elemzőknek is "torzulást" kell látnunk e listákban. Fontosabb az, hogy a Fővárosi Könyvtár Mintajegyzéke "a modern városi népesség szükségletével, lelkével és szellemével számol" - Szabó Ervin szavait használva -, Gulyás jegyzéke a konzervatívabb vidéki népesség szükségletével és szellemével. A két jegyzék - többek között - hitelesen tükrözi a századelő magyar ízlésvilágának két meghatározó, karakterisztikus arculatát; a konzervatív - Szabolcska féle - és az új - Ohnet féle - olvasói ízlésképletet, és az azt megértően tudomásul vevő, de rajta felülemelkedni is kívánó könyvtáros attitűdjét.
Más kérdés a mintakatalógusok ismeretközlő anyaga. E téren Gulyás válogatási elve, vagyis a szélsőségek, a "pártosság" mellőzése és a közérthetőség hangsúlyozása visszafogottabb és szürkébb anyagot produkál, míg Szabó Ervinék minden aktuális irányzatot bemutatni kívánó megközelítése változatosabb, színesebb, frissebb választékot kínál.

Új összegezés: az Emlékirat

Egy évvel Gulyás Pál Kézikönyvének megjelenése után Szabó Ervin is közrebocsátotta részleteiben is kidolgozott közkönyvtári koncepcióját. Az apropót az adta, hogy 1910-ben elérhetőnek látszott egy új, korszerű városi könyvtár létrehozása. Szabó Ervinre várt a feladat, hogy meggyőzően összefoglalja az erre vonatkozó elvi és gyakorlati elképzeléseit.
Az e célból írt Emlékirat17 alkalmi jellegén messze túlmutató mű: első fejezetei Szabó Ervin közkönyvtári elveinek legteljesebb összegezését adják, (követve a pécsi kongresszuson előadottak főbb nyomvonalait, de annál részletezőbben és elmélyültebben.)
Az Emlékirat több lényeges ponton eltér Gulyás koncepciójától. Egyértelműbben és pontosabban határozza meg a modern közkönyvtár társadalmi beágyazottságát, azt, hogy ez a könyvtártípus az ipari társadalom és a modern kapitalizmus teremtménye, s egyben nélkülözhetetlen követelménye. (Gulyásnál ez a gondolat csak töredékesen és kevésbé hangsúlyosan jelenik meg.) Másként fogalmazzák meg a könyvtár fő feladatát is. Gulyás a közkönyvtár fő funkciójának az elvontan értelmezett "magas művelődésre vezetést" tartja, Szabó viszont a társadalmi küzdelemre (osztályharcra) való felkészítést, s ehhez az esélyegyenlőség biztosítását. Ebből következőleg a könyvtár gyűjtőkörének skáláját is igen szélesre tárja, hogy abba beleférjen a konzervatívok által szélsőségesnek ítélt társadalmi és politikai irodalom is. E téren ismét ellentétbe kerül Gulyással, aki viszont kizárja a "pártos" irodalmat.
Bármennyire is eltérő több lényeges kérdésben a két könyvtárpolitikus véleménye, az új könyvtártípus alapelveit illetően azonosan foglalnak állást. (Ez kiderült már Szabó Ervinnek Gulyás Kézikönyvéről írt ismertetéséből is.) Mindkettőjük könyvtárfilozófiája az angol-amerikai public library modelljét, illetve annak nyugat-európai változatait tekinti példának. Mindketten elfogadják az ideológiai irányzatosságot kizáró, az értéktolerancia liberális alapján álló közkönyvtár elvét. Ezt annál is inkább értékelnünk kell, mert tudjuk, hogy egyikük világnézetétől sem állt teljesen távol az elkötelezett "nevelő könyvtár" eszméje, bár ellenkező előjellel. Megalapozottan feltételezzük, hogy a Ferenczi-tanítvány Gulyás a konzervatív értékek, a szocialista Szabó Envin pedig a baloldali eszmék erőteljesebb érvényesülését fogadta volna szívesen.
Végül is a korszerű polgári könyvtár gondolatát Magyarországon egy konzervatív és egy szocialista könyvtáros fogalmazta meg, egyidőben, de egymástól korántsem függetlenül, mivel kölcsönösen tiszteletben tartották a demokratikus játékszabályokat és hajlandók voltak a kölcsönös kompromisszumra.

A Fővárosi Könyvtár kérdései

1910-ben már nem volt elégséges az alapelvekben való megegyezés: egy új típusú nagyvárosi könyvtár konkrét szervezeti kérdéseivel is szembe kellett nézni. Szabó az Emlékiratában felvázolja, hogy milyen legyen

Az Emlékiratokra Gulyás hosszú tanulmánnyal válaszolt.18 Mindhárom kérdésben ellentétesen foglaltak állást.
A központi könyvtárat illetően Szabó adottságként elfogadja a Fővárosi Könyvtár társadalomtudományi jellegét, s elképzelései szerint mint ilyen lenne a közkönyvtári fiókhálózat vezetője. Távlatilag sem akarja általános gyűjtőkörű közkönyvtárrá fejleszteni, hanem meg kívánja tartani a fővárosi tudományos könyvtári rendszer egyik tagjának. (Nyilvánvaló, hogy itt egy adott helyzetet ideologizál meg, hiszen az általa is példaképnek ajánlott és az Emlékirat függelékeként közölt chicagói városi könyvtárban a társadalomtudományok irodalma csak 10-12% .) Ezzel szemben Gulyás javaslata: "Hasznosabbnak tartanók, ha a Fővárosi Könyvtár jellegét továbbra is megőrizve, mint a főváros tudományos könyvtára a tervezett új közkönyvtártól helyiség és javadalom tekintetében is elkülönítve tartatnék fenn... Az igazgatás és a könyvtári munka tudományos része közös tisztviselői karra volna bízható... Miért ne lehetne az új könyvtár megalakításánál másból, mint a fővárosnak 80 ezer kötetet számláló gyűjteményéből kiindulni? Amit Szabó itt ajánl, lényegileg nem volna más, mint - névváltoztatás. A mai fővárosi könyvtár megtartaná jellegét s irányát a "központi könyvtár" cégére alatt."
Ugyancsak másként ítélik meg a vitázók a tervezett közművelődési könyvtár és az iskolai könyvtárak viszonyát. Szabó Ervin valamennyi iskolai könyvtár teljes anyagát beolvasztaná az új városi könyvtárba, azzal a megokolással, hogy "az iskolai könyvtárak teljesen céljuk tévesztett intézmények, amelyek sem didaktikai, sem oktató, sem gyönyörködtető hívatást nem képesek teljesíteni." Ezzel szemben Gulyás úgy látja, hagy a tantestületi könyvtárak anyaga képkönyv jellegű munkaeszköz, melynek helyben kell maradnia, a gyerekek sajátos ellátása pedig elképzelhető ugyan közkönyvtári keretek között is, de csak decentralizálva, ehhez pedig Budapesten legalább 50 fiókkönyvtárra lenne szükség. Ez gyakorlatilag keresztülvihetetlen, ezért a beolvasztásra tett javaslat irreális.
A harmadik meghatározandó szervezeti kérdés a Népházban való elhelyezés, vagyis a népműveléssel való közösség. Ezt Szabó elfogadható megoldásnak tartja, Gulyás viszont úgy véli, hogy a házközösség akadályozná fontos társadalmi rétegek könyvtárlátogatását.
Szabó tehát mindhárom szervezeti kérdésben kompromisszumot kötött a megvalósíthatóság érdekében, Gulyás viszont ragaszkodott az elvi követelményekhez.
Az elvi kérdések megvitatása helyénvaló volt. Rosszul szolgálta azonban a létesítendő új könyvtár ügyét, a terv várospolitikai elfogadtatását a Budapest jelenlegi könyvtári ellátásáról folytatott vita.
A fővárosi népkönyvtárakról rendelkezésre álló statisztikai adatok bizonytalansága többféle értelmezést is megengedett. Szabó Ervinnek az új könyvtár létjogosultsága megindokolásához a kedvezőtlenebb kép adott több segítséget. Gulyás azzal vádolta Szabót, hogy egyoldalúan, pesszimista szemüvegen át nézi a helyzetet. Ő maga elfogadta ugyan e könyvtárak csatlakozását az új nyilvános könyvtári hálózathoz, de a csatlakozást nem alábecsült, megvert hadseregként, hanem többé-kevésbé egyenrangú partnerként képzelte el. Végtére e könyvtárak között olyanok is voltak, mint a Budapesti Könyvtáregyesület a maga 30 ezer kötetével és 6 fiókkönyvtárával, s velük szemben a főváros egyelőre csak tervekkel rendelkezett. E könyvtárak megítélése Gulyásnak, mint népkönyvtári szakelőadónak egyébként sem volt közömbös, ezért az Emlékirattal szemben kedvezőbb képet rajzolt róluk. (Szabó Ervin a radikális centralizáció, Gulyás Pál a visszafogottabb integráció híve volt, ez a különbség köztük nem csak taktikai jellegű, hanem alapvető beállítottságukból fakadó.)
Áldatlan és kicsinyes vita kezdődött. Gulyás 20 oldalon keresztül sorolta fel - Szabó Ervin találó szavaival - "száz apró-cseprő kifogását." Szabó célratörő lendületű, meggyőzni kívánó Emlékiratán Gulyás Pál tanáros pedantériával kért számon jelentéktelenségeket. Mintha Gulyás, a szenvedélyes kritikus ezúttal felülkerekedett volna Gulyáson, a nagyvonalú könyvtárpolitikuson. Szabó Ervin válaszcikkének19 szavai szerint: "Azt hittük eddig, hogy Gulyás Pál agitációja a községi nyilvános könyvtár érdekében azt a célt szolgálja, hogy létesítésének könnyűségéről győzze meg a közvéleményt, ma szinte úgy látszik, mintha megriasztani akarná. Pedig pesszimizmussal nem lehet ügyet győzelemre vinni."

"A könyvtárügy irányításáért támadó versengés"

Pesszimizmus?
Ezekben az években Gulyás szakmai karrierje felfelé ível: a Magyar Könyvszemle szerkesztője lesz, majd egyetemi magántanár, nagybefolyású bizottságok tagja. Mégis érzékelnie kell, hogy Magyarországon a korszerű közkönyvtár megteremtése - úttörő elméleti művei ellenére is - nem az ő nevéhez fog fűződni, hanem riválisáéhoz. Tévedésnek bizonyult koncepciójának egyik tartópillére: a népkönyvtári bázisból nem lehetett kifejleszteni a modern közkönyvtárat.
Igaz, Szabó Ervin is csatát vesztett: több évi huzavona után az új, nagyszabású fővárosi nyivános könyvtár ügye végleg lekerült a napirendről. Csatát vesztett, de nem háborút: kisebb léptekkel, de nagyon határozottan és az országos könyvtárügyi irányítástól egyre jobban függetlenedve, elindult a közkönyvtári hálózat megvalósításának útján.
Az új városi könyvtárépület meghiúsulása után lekerült a napirendről a budapesti népkönyvtárak integrálásának terve is, ezek tovább élték a maguk önálló életét. Szabó Ervin kizárólag a Főváros erejére támaszkodva, elkezdte saját fiókhálózatát kiépíteni. Ez elkerülhetetlenül konfliktusokhoz vezetett. Szabó ui. az 50 ezer kötetnyi népkönyvtári hálózattal szemben, eleinte csak szerény nagyságrendű intézményeket tudott szembeállítani. (Az elsőként megnyitott fiókban 3400 kötet volt.) Ezek azonban egy új könyvtári eszmény jelképes értékű előfutárai voltak, s Szabó Ervin mindent megtett, hogy a közvéleménnyel is így fogadtassa el őket. A puritán Szabó látványos publicitást szervezett a kezdeményezéseknek, ez viszont irritálta Gulyást.
Jellemző példa az Almássy téri fiók, melynek megnyitása a főpolgármester jelenlétében, hangsúlyozottan ünnepélyes körülmények között történt. Gulyás viszont azonnal kritikát ír, melyben hideg fölénnyel mutat rá a megvalósult intézmény liliputi voltára és szegényességére. "Jelenlegi méretei mellett inkább játékszer, amolyan kiállítási mintafaluba való látványosság, semmint komoly eszköze a modern könyvtárpolitikának."20
Szabó Ervin és Gulyás Pál - mondhatnánk: a Fővárosi Könyvtár és a könyvtárügy országos irányítása - egyre távolabb kerülnek egymástól. Szabó tudatosan és következetesen építi önállóvá válásának bástyáit. Szakmai koncepciójának kibontásához és megvédéséhez orgánumra van szüksége - a "hivatalos" szakmai lapok Gulyás irányítása alatt állnak -, ezért megindítja saját lapját, a Könyvtári Szemlét. Most már a lapok is rivalizálnak egymással.
A Könyvtári Szemlét rövidesen a saját szakmai-könyvtárpolitikai kiadványsorozat, a Könyvtári Füzetek megindítása követi. Mindkét kiadvány kiadója Lantos antikváriuma. Gulyás - mert természetesen azonnal tollat ragad - ebbe köt bele: úgy véli, hogy a kiadványok "nagyon is magukon hordják az antikvárius kiadó üzleti érdekeinek bélyegét." Ebből áldatlan vita keveredik, mely oda fajul, hogy Szabó Ervin a bírósághoz akar fordulni. A jogászok azonban lebeszélik róla21
A konkrét és sokszor kicsinyes csetepaték mögött Gulyás pontosan látja, és egy cikkében meg is fogalmazza a viták igazi okát: a közkönyvtárügy szellemi irányításának második központja kezd Szabó Ervin célratörő tevékenysége nyomán kiépülni. A Fővárosi Könyvtár "a mi állami Zentralstellénkkel, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségével és Tanácsával szemben meg akarja szervezni az ő külön Zentralstelléjét... De ha hitünk szerint Németországban is sok a két Zentralstelle, úgy engedjék meg, hogy mi meg magunkra nézve tartsunk két középponti irányító szervet fölöslegesnek."22
Tiszta beszéd.
Ahogyan a viták egyre inkább elvesztik elvi jellegüket, a hangjuk is egyre érdesebb lesz, méltatlan a vitázó felekhez. Az Almássy téri fiókot Gulyás egy anonim cikkében - talán válaszul a népkonyha gyakori emlegetéséért - mérete és külleme miatt a nyilvános vécékhez hasonlítja. A nemzeti könyvtár miért nem keres lapjának "európai modorú szerkesztőt?" - kérdezi erre a Könyvtári Szemle. Később ugyanott a "gulyások fajtájával" élcelődnek és így tovább. A mai olvasó rossz érzéssel olvassa ezeket - a hajdani nemes küzdőfelekhez méltatlan - sorokat, s az egyik vitacikk befejező mondatával együtt maga is azt kívánja, "hogy a könyvtárügy irányításáért támadó versengés ennél szebb eredménnyel" járt volna.

Az alapkérdések újragondolása?

Mint korábban láttuk, Szabó Ervin a könyvtárpolitika alapkérdéseiben következetesen liberális álláspontot képviselt. A könyvtártörténet máig megválaszolatlan kérdése: a liberalizmus politikai eszméivel ellenfélként szembenálló Szabó Ervin vajon őszintén hitt-e abban, hogy a közkönyvtárnak értékpluralista tájékoztató intézménynek kell lennie, mentesnek a direkt világnézeti ráhatástól -, ahogyan ezt később Sallai István feltételezte róla23 -, vagy ez csak taktikai engedmény volt a távolabbi cél, a szocialista nevelő könyvtár felé vezető úton - ahogyan több munkatársa és nyomukban mások is állították.
A kérdésre ma sem tudunk egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni, de a megoldáshoz közelebb vihet Szabó Ervin és Walter Hofmann kapcsolatának szemügyre vétele, különösen a Szabó Ervin-i életmű utolsó éveiben.
Walter Hofmann, ez a Szabó Ervinhez kezdetektől igen közel álló könyvtárpolitikus kiemelkedő tagja volt a századforduló után modern szellemben megújuló német népkönyvtári mozgalomnak, de az 1910-es években egyre jobban eltávolodott a liberális könyvtári eszméktől egy újrafogalmazott, modernizált "nevelő könyvtár" irányába. Szabó Ervin jól ismerte Hofmannak a liberalizmustól a "szociális pedagógia" irányába tett lépéseit. De mi volt róla a véleménye?
A Fővárosi Könyvtár orgánuma, a Könyvtári Szemle 1915-ben Dienes László összegezésében behatóan ismertette Hofmann eszméit, majd - még nagyobb hangsúlyt adva az ügynek - a Könyvtári Füzetek sorozatában külön műként is megjelent a tanulmány.24
Dienes - nem titkolva szakmai egyetértését leírja, hogy Hofmann, túllépve az olvasói igényekre épülő közkönyvtár eszméjén, a könyvtár szociális pedagógiai funkcióját tekinti meghatározónak. Ebben az új könyvtárban tehát már nem a nyitottság, hanem a cél érdekében történő korlátozások a jellemzők: Hofmann korlátozza az állománygyarapítás szabadságát és az olvasó szabadságát, elítéli a szabadpolcot, nem kedveli a túlságosan bő választékot nyújtó nagy könyvtárakat, meghatározza az egyes olvasóknak való könyvopust s erről belső nyilvántartást vezet. A "nem kívánatos" könyvhöz jutást a könyvtáros a könyv letagadásával akadályozza meg.
Ismét Gulyás Pál az, aki azonnal felfigyel a "szinte extázisban levő Dienes" tanulmányára, és észreveszi Walter Hofmann formai újításai mögött egy merőben új könyvtári ideológia első jelentkezését. Látja, hogy Hofmannt politikai beállítódása új szerep felé viszi, ahol a liberális alapszabályok már nem érvényesek, ahol a társadalompolitikai cél szentesítheti az immorális eszközt is. Felteszi a kérdést: a tanulmány közlése vajon Szabó Ervin nézeteinek és könyvtári gyakorlatának változását is jelenti-e?25
Mintha felcserélődtek volna a szerepek: most Gulyás védi meggyőződéssel a szabadelvű és pártatlan könyvtárat és Szabó Ervin válik gyanússá, mint a közönségét drasztikusan irányítani kívánó, újfajta népkönyvtár esetleges híve, mint egy olyan intézmény pártolója, mely "a szociálpedagógia ürügye alatt esetleg a szocialista pedagógia dolgát szolgálja."
Gulyás nem ismerhette a Dienes-tanulmány hátterét. Szabó Ervin levelezésének ismeretében tudjuk, hogy 1915 júniusában a hazájában egyre inkább elszigetelődő Hofmann arra kérte Szabó Ervint: vesse latba tollát érdekében. Szabó Ervin első válaszlevelében "minden fegyverbaráti szolgálatra késznek" nyilatkozott, egy hét múlva azonban felajánlását visszavonta a következő indokolással:
"Három szempont alakult ki előttem:
1. hogy mint korábban, úgy továbbra is az Ön által kifejtett alapelvek, különösen azok későbbi megfogalmazása mellett tartok ki,
2. hogy saját gyakorlatomban mégis... az általam vezetett intézmény jogi és politikai helyzete folytán...az ellenkező irányban sem kötöttem le magam kevésbé.
3. Ezért nincs jogom nyilvánosan állást foglalni ebben a küzdelemben, amely - ezt csak most, a polémia újabb tanulmányozása után látom - a fogalmak legélesebb tisztázása alapján, rendkívüli élességgel folyik, anélkül, hogy saját álláspontomat ne ugyanolyan élesen és világosan fogalmazzam meg, önmagam és mások számára.
Így tehát nem tudom összeegyeztetni lelkiismeretemmel, hogy a dolgot elsiessem. "26
Walter Hofmann könyvtári ideái ,egy olyan könyvtári - és nem csak könyvtári - rendszert vetítenek előre, mely a világnézeti cél érdekében hajlandó feladni a liberális minimumot, a demokrácia alapvető játékszabályait. Szabó Ervinnek a hofmanni nézetekkel kapcsolatos elbizonytalanodását életrajzírója, Litván György összefüggésbe hozza világképe általános elbizonytalanodásával és újragondolásával. "Nehéz párhuzamot nem vonni Szabó Ervin könyvtári és politikai elveinek ellentmondásossága és tisztázatlansága között." A változás vagy eltolódás Litván szerint "...az elvont forradalmiságtól a liberalizmus, a demokrácia irányába történt. De teljesen soha nem ment végbe, soha nem oldódott fel egészen."27 Szabó Ervin utolsó, szellemi végrendeletének tekinthető cikkében így összegezi válaszát (s ez a válasz talán Hofmannak is szól): "Inkább maradjon meg a rossz, semhogy erkölcstelen eszközökkel változtassuk meg."28

Epilógus

Szabó Ervin halálával nem csak egy vita ért véget. Lezárult egy korszak is, melyben egyfelől a konzervatív értékrend, másfelől a szocialista értékrend alapján álló könyvtárosok és könyvtári koncepciók - a demokratikus játékszabályok kölcsönös tiszteletben tartásával - egymást korlátozva, de e korlátozások által a szélsőségektől meg is óvva - egymás mellett éltek és alkottak. Együttesen írták a magyar közkönyvtárak történetének talán a legszebb, de mindenképpen a legdinamikusabb fejezetét.
A vita nem folytatódott. A kényes egyensúly felborult, az elkövetkező évtizedekben már nem érvek és egymásnak felelő alkotások harcoltak egymással, hanem a hatalmi viszonyok diktáltak. A vonalak már nem párhuzamosan futottak: keresztezve áthúzták egymást. A Tanácsköztársaság diktatúra-védte könyvtárügyének nem volt szakmai ellensúlya, s a válasz, Gulyás Pál pamf letje a kommunista könyvtárpolitikáról szintén nem vitairat volt már, (mert a vitához szabadon válaszolók kellenek), hanem vádirat.
A szakma égboltja elkomorult.
De ez már egy másik krónikára tartozik.

Irodalom

(G.P.=Gulyás Pál, Sz.E.=Szabó Ervin.)
1. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Könyvtárának katalógusa. Bev. Sz.E. Bp.1902.
2. G.P.: Sz.E.: A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Könyvtárának katalógusa. In: M.Könyvszle, 1902. 1-2. füz.194-197.p.
3. Ld. G.P. kritikáját Madzsar József Mintajegyzékéről, majd a Kommunista könyvtárpolitikában írottakat.
4. M, Könyvszle,1898. 3, sz. 319.p.
5. Múzeumi és Könyvtári Ért.,1907.1.füz.13.p.
6. Ferenczi Zoltán: A népkönyvtárak nemei. In: Múzeumi és Könyvtári Ért.,1907. 2.füz.159.p.
7. Sz.E.: Általános irányelvek népkönyvtárak könyveinek megválogatására. (Sz.E. előadása megjegyzésekkel kieg.) In: Népmívelés, 1907. 9-10. sz. 270-278.p. (A cikk tartalmazza a kongresszus alkalmára irt Sziltabust is Általános irányelvek népkönyvtárak könyveinek megválogatásában címmel.)
8. A szabad tanítás Pécsett 1907-ben tartott Magyar Országos Kongresszusának naplója. Kiad. a Kongresszus Végrehajtó Bizottsága. Szerk. Vörösváry Ferenc. Bp. 1908. XVI, 647 p.
9. G.P.: A népkönyvtárak szervezése, fejlesztése és kezelése. Gyakorlati kézikönyv népkönyvtárak és kisebb közkönyvtárak kezelői számára. Bp.1909.
Újabban elemezte: Sonnevend Péter: Jegyzetek a könyvtárpolitikus G.P. tevékenységéhez. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros,' 1993,1.sz. 5-14. p.
10. G.P. csak a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának határozata miatt kényszerült a "népkönyvtár" kifejezést használni, maga a "közkönyvtár" vagy a "könyvesház" kifejezés híve volt. I.m. 25. és 31.p.
11. Sz.E.: G.P.: A népkönyvtárak szervezése, fenntartása és kezelése. In: Népmívelés,1910. X. köt. X18-320.p.
12. Népkönyvtári címjegyzék. A népkönyvtárak és kisebb közkönyvtárak részére ajánlható művek magyarázatos jegyzéke. Szerk. G.P. Bp.1910. Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa. 596 p. - Pótfüzetek is megjelentek.
13. Mintajegyzék városi nyilvános könyvtárak számára. Szerk Madzsar József. Bp.1913. Lantos A. Kiadó. 239 p.
14. Bényei Józsefné: Az 1910-es Népkönyvtári címjegyzék ideológiája. In: Könyv és Könyvtár XI.
15. G.P.: Madzsar József: Mintajegyzék városi nyilvános könyvtárak számára. In: M. Könyvszle, 1914. 2.füz. 169170.p.
16. Sz.E.: Mit olvasnak és mit olvassanak? In: Népmívelés, 1911. 2.sz. 60-64.p.
17. Sz.E.: Emlékirat a községi nyilvános könyvtár létesítéséről Budapesten. In: A Fővárosi Nyilvános Könyvtár Közleményei, 6.sz. Bp.1910. 61 p.
18. G.P.: Az új fővárosi közkönyvtár tervezete. In: M. Könyvszle, 1910. 3.füz.193-212. p.
19. Sz.E.: Az új fővárosi közkönyvtár dolgában. In: M. Könyvszle,1910.4.füz. 338-351.p.
20. - - [G.P] : A fővárosi könyvtár Almássy téri fiókjának megnyitása. in: M. Könyvszle, 1914. 1. füz. 95-96.p.; Hivatalos hang a főváros első fiókkönyvtáráról. In: Könyvtári Szle. 1914. 3.sz. 119-120.p.; - - : A fővárosi könyvtár Almássy téri fiókjának megnyitásáról. In: M. Könyvszle,1914. 2.füz.195-196.p.
21. G.P.: Dienes László: Walter Hofmann könyvtári törekvései. In: Múzeumi és Könyvtári Ért., 1916. 2.füz. 165167.p.; Kőhalmi Béla: Jóakaratú emberek figyelmébe! Válasz egy bírálónak. In: Könyvtári Szle., 1916. 2.füz. 68-70.p.; G.P.: Jóakaratú emberek figyelmébe! In: Múzeumi és Könyvtári Ért., 1916. 4. füz. 202.p.; Sz.E. levele Wlassics Gyulához, 1916. júl. 7., Wlassics Gyula Sz.E.-hez, 1916. akt. 19., Sz.E. Wlassics Gyulához, 1916. okt. 31. In: Sz.E. levelezése, Bp. 1978. Kossuth, 2.köt. 931., 936., 937.p.
22. G.P.: Dienes László: Walter Hofmann könyvtári törekvései.167.p.
23. Sallai István: Tartozásaink Sz.E.-nek. In: Valóság, 22.évf.1979. 3.sz. 32-42.p.
24. Dienes László: Walter Hofmann könyvtári törekvései. In: Könyvtári Szle, 1915. 9-12.sz. 129-169.p.; u.az: In: Könyvtári Füzetek,1. Bp.1916.
25. G.P.: Dienes László: Walter Hofmann könyvtári törekvései. In: Múzeumi és Könyvtári Ért. 1916. 2.füz. 165167, p.
26. Walter Hofmann levele Sz.E.-hez, 1915. jún.29. - Sz.E. Walter Hofmannhoz, 1915 július 10. és július 17. In: Sz.E. levelezése. Bp.1978. Kossuth, 2.köt. 904., 907.p.
27. Litván György: Sz.E. a szocializmus moralistája. Bp. 1993. Századvég. 208.p.
28. Sz.E.: Műveltség és kultúra. In: Szabadgondolat, 1918. jún.1. 33-37.p.

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek (2000/04/12)