41. évfolyam, 1995. 1. szám
| 41. évfolyam, 1995. 1. szám |
Archívum |
Az ötéves debreceni informatikus-könyvtáros képzés egy volt hallgató szemével
Szalontai Zita
Még egyszer...
Sokan és sokféle szempontból mondták már el véleményüket
a - ma már azt hiszem, bevallhatjuk - szakmai berkekben nagy port kavart, debreceni
Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1989/90-es tanévben indult informatikus-könyvtáros
képzésről. Azóta eltelt több mint öt év, az első évfolyam (melynek magam is
tagja voltam) minden hallgatója sikeresen befejezte egyetemi tanulmányait ezen
a szakon. Az egyetem vezetése örömmel nyugtázta ezt a tényt, mert ezzel az oly
nehezen beinduló képzés biztos alapokra került.
Engedtessék meg, hogy még egyszer röviden ismertessem a debreceni informatikus-könyvtáros
szak "történetét", ezúttal a "kísérleti nyúl" szemszögéből. (Nem szeretnék senkit
megbántani ezzel a jelzős szerkezettel, mindannyian tisztában voltunk-vagyunk
vele, hogy különleges helyzet részesei voltunk, amelynek éppúgy voltak hátrányai,
mint előnyei is.)
1986 őszén született döntés a Művelődési Minisztériumban arról, hogy Debrecenben,
a Kossuth Lajos Tudományegyetemen könyvtárosképzés induljon. Mivel a 20. század
végén járunk, a KLTE vezetése "nem tartotta kívánatosnak, hogy a hagyományos
könyvtárosképzést valósítsa meg, esetleg a budapesti tantervek adaptálásával."1
A könyvtárosképzés (könytáros alatt olyan információs szakembert értek, akinek
már munkaeszköze a 21. század technikája, holott tudom, hogy hazánkban ez még
korántsem természetes) égető problémáit boncolgató szakmai vitához tapasztalatok
híján nem tudok hozzászólni, de egyetemi tanulmányaim alatt csoporttársaimmal
együtt, szembesülnünk kellett oktatóink véleményével, miszerint nagyon kevés
a megfelelően képzett, egyetemi végzettségű könyvtáros. Azok pedig, akik "nem
középiskolás fokon" művelik ezt a szakmát, sajnos nem egy nemzedékkel idősebbek,
mint mi.
Ezért is érintett kellemetlenül, amikor kezembe került Mader Béla írása
("Lektori vélemény Zsidai József: Javaslat a felsőfokú könytárosképzés fejlesztésére
című tanulmányáról", In: Könyvtáros, 1990/1.), amelyben kételyeit fejezi
ki az országban több egyetemen is folyó könyvtárosképzés szükségességével kapcsolatban.
Véleménye szerint minőségileg nem jelentene különbséget az ELTE-n folyó és a
KLTE-n tervezett párhuzamos képzés, a szükséges számú könyvtáros képzése pedig
egy egyetemen és egy főiskolán megoldható (ELTE, BDTKF). Ez utóbbi megállapítás
valószínűleg igaz, de nem szabad elfelejteni, hogy a Budapesten végzett könyvtároshallgatók
nem fognak az ország keleti régiójában elhelyezkedni , ha a fővárosban, vagy
a Dunántúlon is találnak állást. A "minőségi különbségről" pedig beszámolt a
szaksajtó az elmúlt öt év folyamán.
Ekkor azonban már 1990-et írtunk, s az első évfolyam elkezdte tanulmányait az
informatikus-könyvtáros szakon, a Természettudományi Kar védőszárnyai alatt.
Talán ebből az egyetlen példából is látszik, hogy maga a szakma sem volt egységes
véleményen a debreceni képzés tekintetében, arról nem is beszélve, mekkora meglepetést
jelentett, hogy a Bölcsészettudományi Kar (BTK) helyett a Természettudományi
Kar (TTK) lett a szak "gazdája". Ez a tény bennünket, hallgatókat is érintett.
Az informatikus-könyvtáros szakot angol nyelv és irodalom, valamint kémia tanári
szakkal együtt hirdették meg 1988-ban. Az érdeklődés hiánya miatt a képzés azonban
csak a következő tanévben indult meg: 11 hallgató kezdte el tanulmányait az
1989/90-es tanévben informatikus-könyvtáros - angol nyelv és irodalom szakon.
Valamennyien bölcsész szakpárra felvételiztünk magyar nyelv és irodalomból vagy
történelem tárgyakból, illetve angol nyelvből.
Megdöbbenésünket el lehet képzelni, amikor szeptemberben kiderült, hogy a TTK-hoz
tartozunk. Mint később megtudtuk, komoly konfliktushelyzet elé állította az
egyetemi vezetést, hogy a BTK a nem hagyományos jellegű képzésnek nem kívánt
gazdája lenni. A TTK viszont elvállalta a szak megszervezésével kapcsolatos
teendőket, s az informatikus-könyvtáros hallgatók a KLTE Matematikai és Informatikai
Intézete Alkalmazott Informatikai Tanszékén tanulhattak. Ez ma már nem olyan
nagy jelentőségű, mint akkor volt, de számunkra fontos volt, hogy tartozzunk
valahová, annál is inkább, mert mi magunk sem tudtuk, mit is takar pontosan
szakunk neve, milyen képzést fogunk kapni, egyáltalán mire leszünk használhatók.
A szak képzési célja csak fogódzkodó lehetett, hiszen mind az oktatógárda, mind
mi, hallgatók is tisztában voltunk azzal, hogy a végleges tanterv és tanítandó-tanulandó
tudásanyag körülbelül öt év alatt fog kialakulni. De nem lehet haszontalan,
ha felidézzük, mi is áll pontosan a szak képzési dokumentumában, annál is inkább,
mert később vissza fogunk rá térni. Tehát "az informatikus könyvtáros képzés
célja olyan felsőfokú szakemberek képzése, akik tanulmányaik során elsajátították
a könyvtár- és tájékoztatástudomány korszerű elméleti alapismereteit, továbbá
az önálló gyakorlati alkalmazáshoz szükséges tudnivalókat, beleértve az információkezelést,
illetve az erre vonatkozó kutatásokat is; alkalmasak a gazdasági, politikai,
igazgatási, kulturális, tudományos és más területeken jelentkező tájékoztatási
igények kielégítésére, számítógépes rendszerfejlesztési feladatok végzésére.
A másik szak elvégzésével szerzett szaktudás birtokában legyenek képesek szaktájékoztatási
feladatokat ellátni, informatikai szolgáltatásokat nyújtani az érdekelt szakemberek
számára."2
A tantervről...
A tanterv ürügyén szeretném megköszönni oktatóink munkáját,
azokét az oktatókét, akik kezdettől fogva és az évek múlásával egyre inkább
foglalkoztak velünk. Figyelembe vették véleményünket a tanterv kialakításakor,
igyekeztek szintetizálni a hagyományos értelemben vett könyvtári ismereteket
az informatikai tárgyak anyagával. Köszönet illeti a TTK vezetőit is, akik felismerték,
hogy könyvtári informatikát kell tanítani könyvtároshallgatóknak, nem pedig
elvont információelméletet informatikus hallgatóknak.
Vendégoktatóink nem kis fáradsággal és lelkesedéssel jártak járnak ma is Debrecenbe
tanítani Budapestről, Nyíregyházáról, bár azóta már több állandó oktatói státuszt
is kapott a tanszékcsoport.
A tanterv, mint annyi minden más is, alakult, változott az öt év folyamán. Itt
most szeretnénk összehasonlítani azt a tantervet, amelynek alapján az elsőként
végzett hallgatók tanultak, azzal, amelynek alapján a következő évfolyam kezdi
el munkáját 1995 szeptemberében. (A tanterv egyébként a Debrecenben, 1994 októberében
rendezett "A könyvtárosképzés helyzete és fejlődési irányai Magyarországon"
című konferencián került bemutatásra, illetve megvitatásra.) Összehasonlításként
álljon itt az ELTE posztgraduális szakinformátorképző szakának tanterve. Bár
a két képzés formailag nem összehasonlítható (ötéves nappali, illetve kétéves
posztgraduális), tartalmilag nagyon is közel áll egymáshoz. Az óraszámokat nem
részletezzük, mert ennél (a tartalmi összehasonlítás kedvéért) fontosabbnak
tartjuk magukat a tárgyakat
Az informatikus-könyvtáros szak első tantervének koncepciója az volt, hogy némi
bevezetés után a hagyományos könyvtári tárgyak (Könyvtártörténet, Dokumentumleírás,
Osztályozás, Szaktájékoztatás stb.) és az informatikai tárgyak (Az informatika
matematikai alapjai, Operációs rendszerek, A programozás alapjai stb.) oktatása
párhuzamosan folyjon, majd az utolsó négy félévben szintetizálódjanak az ismeretek
(Könyvtári és információrendszerek, Adatbáziskezelés stb.). A legnagyobb probléma
talán az volt, hogy az informatikus oktatók és a könyvtáros oktatók nehezen
jutottak közös álláspontra, vagyis nem volt könnyű könyvtároshallgatóknak oktatni
olyan tárgyakat, amelyek tanításának nem voltak hagyományai addig egyetemünkön.
A tanterv részeként hasznos látogatásokat tettünk országos tudományos és szakkönyvtárakban,
ahol megismerkedhettünk az egyes intézmények által használt (integrált) könyvtári
rendszerekkel, s kezdett körvonalazódni előttünk, mi lesz a munkánk az egyetem
elvégzése után.
A második tantervben már fokozottan érvényesül a tárgyak egymásra épülése, még
akkor is, ha közben a KLTE is áttért a kredit-rendszerű oktatásra, s a hallgatóknak
csak javasolt és nem kötelező sorrendben kell az egyes tárgyakat felvenniük.
A szintetizáló tárgyak oktatása már az alapoktól fogva folyamatos, és nagyobb
szerep jut az alkalmazott (könyvtári) informatikai tárgyaknak. Pozitívuma a
második tantervnek, hogy a hallgatók számos speciálkollégium közül választhatnak
érdeklődésüknek megfelelően. (Engedtessék meg itt egy szubjektív megjegyzés:
magam is szívesen látogatnám a felsorolt speciálkollégiumok szinte mindegyikét,
ha ismét könyvtároshallgató lehetnénk.)
Végül, szeretnénk megindokolni, miért mutattuk be az ELTE posztgraduális szakinformátorképző
szakának tantervét. A cikk írója jelenleg szakinformátorként dolgozik olyan
kollégákkal körülvéve, akik második diplomájukat a fent említett szakon szerezték,
tehát a szó igazi értelmében vett szakkönyvtáros kollégák. Nincs könnyű helyzetben,
mert tapasztalja, hogy az ELTE-n folyó képzés a gyakorlati munkára készíti fel
hallgatóit, míg a KLTE-n folyó képzés hiányosságaként az elmélet és a gyakorlat
különállását látja. Vagyis, nem elég megtanulni valamit az egyetemen elméletben,
tudni is kell azt alkalmazni. Ezért jó lenne, ha a KLTE-n oktató (részben maguk
is gyakorló) könyvtáros kollégák következetesebben ragaszkodnának a képzés mindinkább
gyakorlati irányba mozduló, a hallgatók önálló munkájára jobban épülő formájához.
Ezzel megkönnyíthetnék a munkába álló fiatal könyvtárosok pályakezdését, azonkívül
valóban elérhető lenne a szak képzési céljaként megfogalmazott prakticista álláspont.
Természetesen ez a vélemény nem igazán bírálat, inkább az örökké türelmetlen
fiatal pályakezdő még többet akarása. Hiszen mi bizonyítaná jobban a szak sikeres
voltát, mint hogy az első végzős évfolyam 72 hallgatója közül 10 könyvtárosként
dolgozik (tudományos és szakkönyvtárakban), és örömmel végzi munkáját.
Mégis szeretnék megemlíteni (jóakarat által .vezényelve) néhány dolgot, amelyet
immár gyakorló könyvtárosként, hiányosságnak tartok képzésünkben, s amit éppen
a fent közölt szakinformátorképző szak órarendje erősített meg bennem.
* Hardver: nem foglalkoztunk a hálózatok (fizikai) felépítésével, nem is beszélve
arról, hogy nem csak a Novell létezik...
* Hardver, konfigurációk: a multimédiás alkalmazásokhoz igencsak hasznos lenne...
* Szoftver, operációs rendszerek: a DOS nem elegendő (bár pl. a UNIX csak az
utóbbi években terjed Magyarországon)...
* Szoftver, integrált könyvtári rendszerek: sajnos csak könyvtári gyakorlatunk
folyamán dolgozhattunk "élő" rendszerben (a jelenlegi hallgatók már gyakorolhatnak
az Oracle Libraries felfedezése közben, valamint hozzáférhetnek a Debreceni
Universitas Voyager rendszeréhez.)
* Online keresési technika: könyvtárlátogatásaink során láttuk, mások hogy csinálják...
* Hazai és nemzetközi hálózatok: "a" hálózat (Internet): ismételten csak elméletben...
* Speciálkollégiumok: ma már csalogató a választék, csak sajnálhatjuk, hogy
nem öt évvel később születtünk.
A felsorolt "hiányosságok" megfelelő tárgyi feltételek mellett, rövid idő alatt
pótolhatók a gyakorlati munka során is, és mint a zárójeles megjegyzések is
sugallják, ma már ezek az ismeretek részét képezik a tananyagnak.
A legnagyobb elismeréssel kell szólnom azonban oktatóink igyekezetéről, hogy
egy valóban új, minőségileg más szemléletben "neveltek" bennünket tanulmányaink
során. Ez pedig a rugalmasság, az állandó tanulás, a változások iránti fogékonyság
szemlélete. Ezt nem lehetne később megtanulni. Valószínűleg ezért sikerült valamennyiünknek
sikeresen elhelyezkednie.
"Az informatikust nem fenyegeti munkanélküliség"
Ezzel a címmel érdekes ismertetést találtam a Könyvtári
Levelező/lap 1993/11. számában, amely a németországi friss diplomások elhelyezkedési
kilátásaival foglalkozik, és kitér az informatikusokra. Bár az informatikus
könyvtárosok nem "igazi" informatikusok, a cikkben megfogalmazott figyelmeztetés
megszívlelendő számunkra is: "a diploma önmagában nem elegendő ahhoz, hogy
az elektronikus forradalom élvonalában dolgozzék valaki". Napjainkban "csak
a szakmát színvonalasan alkalmazni tudók számíthatnak biztos egzisztenciára."
Hiszem, hogy a könyvtáros szakma jövőjének és presztízsének, társadalmi
rangjának záloga kell, hogy legyen a fent idézett néhány mondat. Bár a magyarországi
szakemberhiány még nem oldódik meg a debreceni informatikus könyvtáros képzéssel
(mutatja ezt az is, hogy a végzett, könyvtárosként dolgozó kollégáim nagyobb
része Debrecenben talált állást, és nagy érdeklődést mutattak a fiatal diplomások
iránt a budapesti tudományos, szak- és közművelődési könyvtárak is), a magam
részéről én óvatosságra intenék minden leendő végzős kollégámat. Csak komolyan
érdemes csinálni, legalább úgy, ahogyan azt az egyetemen elkezdtük. A könyvtároshallgatóknak
a különböző szakmai fórumokon elért sikereiről, elnyert ösztöndíjaikról itt
most nem szeretnék szólni.3
Zárszóként azonban arról igen, hogy a már említett debreceni konferencia
megrendezésének oka az első végzős évfolyam "szárnyra bocsátása" volt. A konferencia
záró, plenáris ülésén a résztvevők elfogadtak egy ajánlást, mely szerint ha
nem is konferencián, de évente egy-egy könyvtárosképző intézményben rendezett
fórumon legyen alkalma a könyvtáros szakmának, hogy a képzéssel kapcsolatos
tapasztalatait, javaslatait, a lehetséges együttműködési lehetőségeket megvitassa.
Szubjektív értékelésemet nem provokációnak, sokkal inkább az érdeklődést fenntartó
írásműnek szántam. Remélem, számos hallgatónak lesz még alkalma a jövőben személyesen
is tapasztalni a debreceni képzés értelmes és érdemes voltát.
Irodalom
 |
Országos Széchényi Könyvtár Észrevételek (2000/04/12) |
|