Parttalan szex a könyvtárban?

39. évfolyam, 1993. 4. szám

Kövendi Dénes

Mielőtt Eszenyi Miklós írásával kapcsolatos aggályaimat kifejteném, hadd mentegetőzzem: nem tartom magam különösebben prűdnek. Az Eötvös Kollégiumban nevelkedtem (még a kezdő háborús évek "békebeli" Kollégiumában); ott nemcsak a trágárság tartozott hozzá a mindennapi nyelvhasználathoz, hanem a valamilyen dallamra húzott pajzán versezetek közös éneklése is a fürdőteremben és egyéb rituális alkalmakkor. Az én időmben épp az ilyen versezetek latinra fordítása jött divatba, s magam is lefordítottam az E.M. által említett Lőwy Árpád Kis magyar etnográfiájából jó néhány strófát. (S ezt ma se szégyellem, legföljebb azt, hogy strófáim nem váltak olyan népszerűvé, mint mások népdalfordításai, tehát nem voltak elég ötletesek és eredetiek - márpedig malackodni csak szellemesen érdemes.) Mindez szervesen hozzátartozott egy olyan közösség szubkultúrájához, amelyben húszéves fiatalemberek élnek összezárva, napi 12-16 órás intenzív szellemi munka önfegyelmében. - De mindez a mi belső ügyünk volt; a nyilvános kollégiumi kabarékon nyoma sem volt a házi rítusok malackodásainak. S ennek megfelelően teljesen szóbeli szubkultúra volt; Lőwy Árpád költeményei (elválva valahai nyomtatott kiadásuktól) s a többi szövegek is szájhagyományként szálltak nemzedékről nemzedékre. Talán ezért nem tudom máig sem megszokni az idevágó szókincs nyilvános szóbeli (pl. villamoson) vagy épp nyomtatásban való használatát.
E.M. írásában sok minden egybemosódik. Újszerű elgondolások esetében ez nem is meglepő; de nagyon kívánatos volna némi tisztázás az irányban, hogy a szex- és pornódokumentumok anyagából a) mire van szükség, b) milyen könyvtárban, c) milyen célra, d) milyen közönségnek. Járatlan lévén a vizuális szexinformáció világában, az alábbiakban az irodalom felől javaslok bizonyos distinkciókat.
1. Tudományos irodalom, ismeretterjesztés és propaganda. - E három műfaj között sehol sem tesz különbséget. "Siralmas"-nak ítéli könyvtáraink helyzetét, mert fehér folt bennük a szexes pornóirodalom, a "majdnem katasztrofális" helyzet illusztrációjaként viszont azt az egyetlen konkrét példát hozza fel, hogy egy szexológiai (feltehetően tudományos igényű) munkát csak külföldről szerezhetett be, könyvtárközi kölcsönzéssel. (NB. Van-e olyan "bevett" tudományág, amelynek magyar képviselői nem kényszerülnek ilyesmire?) Készülő bibliográfiájuk-filmográfiájuk azután ismét általánosságban a "szex- és pornókönyvek, folyóiratok, filmek" anyagát tárja fel.
2. Irodalom és álirodalom. - "Ha Petronius... vagy... Esterházy Péter neve helyett az szerepelne a könyvön szerzőként, hogy Kis Pál, rögtön rásütnék a könyvre, hogy ez bizony a legvadabb pornó" - írja E.M. Az a gyanúm, ő se gondolja komolyan, hogy az irodalmat nem lehet megkülönböztetni az álirodalomtól. Az a Csecsotka Rózsi nevű pesti hölgy például, aki Rosy Sheshotka néven amerikai bájgúnárok és szexbombák szerelmeiről gyárt regényeket, a cselekmény csúcspontján sose mulasztja el annak közlését, hogy John "körkörös mozgást végzett Mai testében" nemiszervével. (Az idézet hiteles, csak a szerző nevén eszközöltem további módosításokat.) EI tudja képzelni E.M., hogy Esterházy egyszer is leír ilyen esetlen mondatot, nemhogy három regényében újra meg újra? Madarat tolláról, írót és álírót szintén.
3. Irodalom, "merész témák"; célirodalom. - Ne maradjunk a fenti példánál, a legprimitívebb szenzációhajhászásnál. Valóban gyakran tévesztik viszont össze az értékes irodalommal a merész, újszerű témákat megpendítő írásműveket. Csakhogy, ne feledjük, nem a téma teszi az irodalmat. Ha pl. a magyar költészetben a szerelem testi voltának előtérbe állítása (mint újszerű téma) forradalmat jelentett volna, akkor nem Ady, hanem Szilágyi Géza nevéhez fűznénk a századelő irodalmi forradalmát. Ez a derék poéta 1896-ban tette közzé elsó kötetét, s ekkori és azutáni verseiben már bőségesen szerepelnek olyan témák, motívumok, sőt szavak, amelyeket Ady sajátosságaiként ismerünk. Az őszinteség és a verstechnika sem hiányzott Szilágyi Írásából, csak épp az a rejtélyes valami, ami a versnek jelentőséget ad - ezért tűnt el az irodalomtörténeti tudat legmélyebb bugyraiban. - A téma senkit sem tesz költővé, íróvá; ezért gyanús mindenféle "célirodalom", alkalmazott irodalom, amely a témájával akar érvényesülni. Ez persze nemcsak az erotikus irodalomra (vagy a szocreál termelési, politikai alkotásaira) érvényes; a polgár lelkesítésére szánt hazafias vagy vallásos "irodalom" ugyanúgy kompromittálja az igazi hazafias vagy vallásos érzést (s a belőle fakadó műveket), ahogyan a polgár pukkasztására vagy csiklandozására szánt erotikus irodalom veszi el az igazi erotika ízét (amint ez E.M. is írja, Lányi Andrást egyetértőleg idézve).
4. Kutatási téma és fogyasztási cikk. - Hulladékhasznosítás nemcsak az anyagi termelés terén létezik. Nekem is volt alkalmam hivatalból turkálni az aluljáró-irodalom kukájában (ennek erotikus részhalmazát természetesen nem azonosítom az erotikus irodalom egészével), s nem találtam haszontalan foglalkozásnak. Irodalomtudományi szempontból: a nem-irodalom szembeötlő jellegzetességei kontrasztként jobban kiemelik az irodalom fogalmi jegyeit, segítik annak a tisztázását, hogy mi is hát az irodalom. Szociológiai tanulságokat is kínál pl. az a tény, hogy míg a "hagyományos" irodalom anatómiai érdeklődése csak a hölgyek keblére terjedt ki (azt méltatta mind a szemérmetes, mind a szókimondó poéta, ki-ki a maga módján), addig az aluljáró-irodalom művelői már előszeretettel áradoznak a férfiak domború, izmos, napbarnított stb. melléről is, sőt nemiszervüktől sem sajnálnak néhány elismerő szót. Aki akarja, elemezheti, hogy ez most csak a nőolvasók gyönyörködtetésére szolgáló üzleti fogás, vagy mélyebb elvi alapokon nyugszik, azt dokumentálván az egyenjogúság szellemében, hogy a férfi ugyanúgy tekinthető szexuális objektumnak, mint a nő. Bizonyára más elméleti tanulságokkal is szolgálhat ennek az anyagnak a feldolgozása, kivált a pszichológia számára. - "Direkt" fogyasztásra azonban ugyanúgy nem ajánlanám, mint ahogy abnormisan éhesnek kellene lennem ahhoz, hogy ételmaradékot keresgéljek a kukában. (Ne essék félreértés: ezúttal sem a témájuk miatt minősítem hulladéknak ezeket az alkotásokat; egy ún. irodalmi alkotást a témája tehet nyálcsurgató padalatti olvasmánnyá vagy iskolai ünnepélyek obligát műsorszámává - csak irodalommá nem.)
5. A pornográfia haszna (?). - Az E.M. által idézett pszichológus szerint a pornográfia csökkent) a szexuális bűnözést, nincsenek társadalmilag káros hatásai. Ehhez nem értek, ellentmondani nem merek. Egy analóg jelenség azonban gondolkodóba ejt. A gyermekpszichológia nemcsak azt állapítja meg, hogy a gyermeknek életszükséglete a mese, hanem azt is tanítja, hogy a meséknek még a rémségeitől se kell félteni a gyereket; hiszen ha azt hallja vagy olvassa, hogy a gonosz mostohát végül szöges hordóba fenekelve legurították a hegyről, ezzel "semleges közegben" kiéli, feloldja agresszív hajlamait. Igen ám, csakhogy a mese költői (esetleg századokon át csiszolódott) formában, áttételesen, jelképesen mutatja be a maga rémségeit - a mai gyerek viszont a tévé elé szögezve egyszerre több érzékszervével, "direktben" kapja (még ha csak a gyerekműsorokra gondolok is) az erőszakot, a csodafegyverekkel könnyedén és sorozatban elkövetett gyilkosságokat. S ettől a jelek szerint egyáltalán nem oldódnak agresszivitási görcsei; egyre gyakrabban olvashatunk olyan gyilkosságokról, amelyeket gyerekek követnek el "csak úgy", üres idejük eltöltéseként, a személyiségük részévé ivódott gyilkossági jelenetek hatására. S ez a példakövető reakció talán nemcsak a gyerekekre érvényes, és nemcsak az erőszak, hanem a szexuális aberráció folytonos sugalmazására is.
6. Pornó és haladás. "A szex- és pornókiadványok beszerzése... terén is haladó szelleműnek kell lenni" - írja E.M. Könnyen elképzelhető, hogy fokozatosan ezek a kiadványok is "begyűrűznek" könyvtárainkba, de ez miért haladás? Miért akasztunk mindig világnézeti fügefalevelet a pucérkodásra? - ahogy a 70-es években "a rothadó kapitalizmus züllöttségének" illusztrálása címén közölt a sajtó ilyen képeket, most haladó voltukat dokumentálják velük a könyvtárak? - Nem minden esetben elmaradottságunkat jelzi, ha nálunk (még) nem általános valami, ami Nyugaton (már) az - pl. a szervezett bűnözés. Amint az sem mindig fejlettségünk jele, ha valamiben megelőzzük a Nyugatot; a válások tömeges volta (hogy a szexuális viselkedés terén maradjunk) kétségtelenül "modem" jelenség, de az Európai Közösségbe való felvételünk mellett még sose érveltünk azzal, hogy lám, mi a válások terén évtizedek óta tartjuk dobogós helyünket a világon, jócskán megelőzve bármelyik európai országot.
7. Erkölcsnemesítés vagy embertisztelet? - "Nem a könyvtáros feladata az erkölcsök javítgatása". Nem. De amennyiben magával egyenlő értékű embernek tekinti az olvasót, akkor tartja magát ahhoz a gyermeteg igazsághoz, hogy "amit nem kívánsz magadnak, ne tedd az embertársadnak": nem propagál neki olyasmit, amit gusztustalannak, butítónak tart. - Tilalommal természetesen nem lehet védekezni semmiféle irodalmi, "művészi" vagy egyéb negatívum ellen, a tiltott, eldugott terméknek eleve nő a vonzereje. Az értéktelennek csak az érték lehet az ellenszere; ezért jó, ha érték és szemét között el tud igazodni nemcsak a könyvtáros, hanem az olvasó is. S ebben az eligazodásban a könyvtáros is segíthetné az olvasót, mint ahogy eleve segíthetné már az iskola és a tömegkommunikáció is. Amíg azonban az iskola ízlésnevelő hatása gyönge, a tömegkommunikációé pedig inkább negatív, addig számolnunk kell a meghökkentően igénytelen igényekkel - de legalább ne örüljünk nekik és ne tekintsük haladónak a kielégítésüket. - S azt se feledjük, a könyvtárosnak is vannak emberi jogai; ha nem muszáj, őt se kényszerítsük olyan dokumentumok kezelésére, amelyektől felfordul a gyomra.
8. A könyvtár a szolgáltató szférában. - Kétségtelenül "egyre inkább" oda tartozik, ez valóban haladás; csak az a kérdés, milyen konzekvenciákat vonunk le ebből a tényből. Egyetértek E.M. kijelentésével: a szex- és pornókiadványok szolgáltatása "még nem jelenti azt, hogy a piros lámpát ki kell akasztani az ajtó főlé". Nem, hiszen a könyvtár nem materiális értékeket szolgáltat (akár üzleti, akár szexinformációról van szó), csak a rájuk vonatkozó információkat - ellentétben a nyilvánosházzal, amely ugyebár materiális szolgáltatásokat nyújt. A szexuális információk szolgáltatása terén viszont kínálkozik egy még kiaknázatlan lehetőség, amely az E.M. által említett szolgáltatások tarka palettájáról is hiányzik: pep-show létesítése a könyvtárban. Ez alighanem igen hatékony vizuális szolgáltatás, s a Nagykörút ilyen cégtábláinak szaporodásából ítélve komoly érdeklődésre is számíthat, új használói rétegeket vonzhat a könyvtárba. (Hogy ezt munkaidőben vagy másodállásban végzik a könyvtárosok, esetleg külső munkatársak bevonásával szervezik meg, az már részletkérdés.)
9. Személyes és szakmai érdeklődés. - Persze, nincs külön "a könyvtáros" és "az olvasó"; korunk gyermekei vagyunk mindnyájan. Egy igen kiváló néhai kollégánk úgy 20 éve jelentős pornókép-gyűjteménnyel dicsekedhetett; ezt persze nem könyvtárosként, hanem ínyencként hozta össze, propagálására nem gondolt (s nemcsak az akkori hivatalos korlátok miatt nem). - E.M. bibliográfiai tevékenységében viszont a személyes érdeklődés szerencsésen találkozik a szakmaival; elvégre ha egyszer vannak dokumentumok, akkor számbavételükre is szükség van. A téma "tudományos jelentőségét" (amelyet föntebb magam is elismertem), a "szakemberképzésben játszott szerepét" azonban mintha eltúlozná. Az érdeklődés felkeltésének ilyen buzgalma már átcsap a tudományos feldolgozás területéről a propagandáéra. Aminthogy a bibliográfus - ha nem megrendelésre, hanem saját kezdeményezésére dolgozik - mindig olyan témát választ, amelyet közhasznúnak érez, amelyre fel akarja hívni a figyelmet. E.M. cikkének egész pátosza is arra vall, hogy itt-függetlenül a feltárás teljességétől - nem pőre bibliográfiai számbavételről, hanem ajánló bibliográfiáról van szó, s ennek a célszerűsége már vitatható. Ráadásul olyan intézmény könyvtárosainak munka közössége szerkeszti, amely intézmény eredetileg - legalábbis részben - pedagógusképzésre létesült; ha épp ők büszkélkednek azzal, hogy "különös teret szentelünk a homoszexualitás és a leszboszi szerelem kérdésének" - az már a fekete humor határát súrolja.

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek (2000/04/12)