39. évfolyam, 1993. 2. szám 		Archívum

A francia könyvtári rendszer

Vitiello, Giuseppe

A szerző Il sistema bibliotecario francese (Accademie e Biblioteche d'Italia. 43.(1.) 1992. Marz. 42-63.p.), valamint a Dossier Bibliothēque de France (Boll. AIB, 32. (3.) 1992. 293-312.p.) írásai alapján Mohor Jenő összeállítása.

A nemzetközi szakirodalom a nyolcvanas évek elején és végén egészen más képet rajzol a francia könyvtárügyről. A korábbi kép állóvizét a Bibliothēque Nationale (BN) uralja, az egyetemi könyvtárak strukturális válságban vannak (a meg növekedett hallgatói létszám következtében), az éppenhogy elkezdett gépesítés még nem mutatja előnyeit, s az egyetlen fejlemény a Pompidou központ, benne az azóta kifejlődött, helyet talált Bibliotheque Publique d'Information.
Az 1989-1990-es kép viszont egy lényegesen dinamikusabb könyvtári rendszert láttat: az egyetemi könyvtárak számára a minisztérium egyetemi fejlesztési igazgatósága mutatja a számítógépesítés útját, a Nancyban létrejött központ a műszaki-tudományos információellátó rendszert építi, a közkönyvtárakban széles körben elterjedt a számítástechnika használata, megszületett a tárcaközi jellegű Conseil Supérieur des Bibliothēques (a könyvtįri főtanács): együtt van tehát minden előfeltétel ahhoz, hogy a francia könyvtárügy az elkövetkező években Európa “élmezőnyébe” tartozzék.
A napóleoni eredetű francia adminisztrációs hagyományokhoz híven, egészen 1975-ig egy kézben (állami kézben) összpontosult valamennyi francia könyvtár irányítása és felügyelete. Akkor indult el a fokozatos decentralizáció, melynek eredményeként a közkönyvtárak 1986-ban a területi (“önkormányzati”) igazgatáshoz kerültek. 1983-ban a BN is felszabadult a közvetlen állami irányítás alól, és egy a könyvkiadással, könyvexporttal és a szerzői joggal is foglalkozó testület fennhatósága alá került. Az Oktatási Minisztérium megőrizte kompetenciáját az egyetemi könyvtárak tekintetében, s az egyetemi autonómiát biztosító törvénykezés nyomán a fejlesztési igazgatóságon belül létrehozta a könyvtári aligazgatóságot. A minisztérium maradt a képzett könyvtárosok szakmai irányítója és néhány közszolgáltatás (pl. az időszaki kiadványok központi katalógusa) felelőse. A Kutatási Minisztériumhoz tartoznak a tudományos és műszaki szakkönyvtárak, így az Institut de l'Information Scientifique et Technique, a közismert INIST is.
A jelenleg hatályos kötelespéldány-rend 1943-ban kelt, és Európában egyedülálló jellegzetessége, hogy mind a kiadók, mind a nyomdák számára kötelezettséget ír elő. A kiadó kötelessége minden kiadványából 5 példányt a nemzeti könyvtárba eljuttatni. A nyomda termékeinek egy példányát a strasburgi nemzeti és egyetemi könyvtárba, egy másodikat pedig a területileg illetékes regionális (tartományi) könyvtárba. (Feltehetőleg a kettős kötelezettség miatti könnyebb ellenőrizhetőség is oka annak, hogy a sajtótermékek 95-97%-a eljut a kötelespéldány-gyűjtő helyekre.) Az időben megjelent szükséges módosítások kiterjesztették a kötelezettséget a különféle egyéb anyagokra is, így (az 1988-as adatok szerinti) 38 ezer könyv, négyezer periodikum, 5500 hivatalos kiadvány, 1750 zenemű, 2000 térkép, 5000 kisnyomtatvány és 7000 röplap mellett évente kb. 2500 videó- és 1000 multimédia dokumentum, több mint nyolcszáz film (kiegészítő dokumentumaival együtt) érkezik kötelespéldányként.
Az ezek alapján készülő nemzeti bibliográfia, a Bibliographie de la France (BdIF) könyveket tartalmazó sorozata kéthetes füzetekben, három havi kumulációkkal és éves indexszel jelenik meg, nyomtatott változatának 750 előfizetője van. Előállítása során az ISBD, ISBN, ISSN és az ETO az alkalmazott nemzetközi szabványok, ám az anyag tárgy szerinti csoportosítására a Library of Congress Subjects Headings (LCSH) québeci “honosítását” (franciásítását) használják. A BdIF természetesen kiegészül az időszaki kiadványok, a zenei nyomtatványok és a térképek, atlaszok bibliográfiáival. Mágnesszalagos változata (UNIMARC formátumban) kéthetenként, a BN vásárlásait (azaz külföldi könyveit és periodikumait) feltáró szalag pedig havonta jelenik meg.
A nemzeti bibliográfia könyv- és periodikaadatbázisa, az OPALE 1991 januárjában több mint egymillió, a BN-be 1970 óta bekerült dokumentum adatait tartalmazta, authority file-jaiban több mint félmillió adatot őriz. Az 1987 óta GEAC 9000 rendszeren, GEAC szoftverrel futó OPALE az utóbbi időben az osztott katalogizálási kíséretek és a nagy külföldi hálózatok (pl. RLIN) felé nyitás terén fejlődik tovább. Az av-dokumentumok feltárását az 1991 februárjában százhatvanezer feletti dokumentum- és több mint 133 ezer authority-adattal rendelkező OPALINE adatbázis végzi. (Ez utóbbi BULL DPS 7340 gépen fut, amely egyben az EROMM - az európai mikrofilmregiszter - adatbázis-szolgáltató központja is.)
A Bibliotheque Nationale 1983-ban megfogalmazott küldetése, hogy

Bár egy 1988-as jelentés igen szigorú ítéletet alkotott a BN-ről, tény, hogy éppen erre az időre emelkedett öt év alatt mintegy 50%-kal az intézmény költségvetése. Ma a BN szervezete a következő részlegeket tartalmazza:

Az 1979 óta élő állományvédelmi tervet ma két külső labor, a könyveké és a periodikumoké teljesíti, nem csak restaurálással, hanem állományvédelmi mikrofilmezéssel is.
Az új könyvtár, a Bibliothēque de France - amely később a “hatalmas könyvtár” (Tres Grande Bibliothēque) becenevet kapta - eszméjét François Mitterand köztársasági elnök fogalmazta meg még 1988-ban. A következő évben megalakult a BdF egyesülete, és a kezdeti bizonytalanságok után, amikor is a francia könyvtárostársadalom csak abban volt egységes, hogy örömmel fogadta a könyvtárügy iránt a legmagasabb helyen megnyilvánult érdeklődést, (ám egyúttal aggodalom is szállta meg, hogy a BdF-re költendő pénz a nagyon is rászoruló más könyvtárakat - különösen az egyetemieket - rövidítheti meg) lassan kialakul a terv is. A nemzeti könyvtár funkcióit átvevő, s azt kibővítő, átértelmező, a szakirodalom és az információk széles körét a használók legszélesebb rétegének rendelkezésére bocsátó intézmény körvonalai bontakoznak ki egyre konkrétabban. A Maastricht utáni Európa jellegzetes könyvtáráról Roger Chartier, a BdF tudományos tanácsának elnöke azt mondja, hogy “falak nélküli” könyvtár lesz, s ezzel egyrészt az állományépítési politika nemzetközi voltára, másrészt pedig a könyvtár - pontosabban az állomány - elérhetőségére utal. Az elérhetőséget - a fejlett technológia segítségével - az országos központi katalógus jelenti, illetve az olvasás új típusa, amely a terminál vagy munkaállomás melletti, digitálisan tárolt szövegekkel és elektronikus dokumentumokkal végzett munkát is jelent. A könyvtörténész, Chartier miközben üdvözli, hogy a jövőben egy szöveg olvasásához nem kell szükségszerűen a szöveg őrzési helyét felkeresni, említést tesz a kódex és a képernyő felcserélésének veszélyeiről is, és leszögezi, hogy mégha a megőrzés szempontjából számos előnye is van, mégsem szabad az új technológiákat a könyvkincs és az olvasó egymástól való eltávolítására használni. A “falak nélküli” jelleg mutatkozik meg abban a kitűzött célban, hogy a könyvtár a legszélesebb olvasói kör információs, dokumentációs és kulturális igényeit elégítse ki (ám egy másik - építészetileg is máshol lévő - szinten a kutatók és a nemzeti gyűjteményt használni szándékozók számára legyen csak hozzáférhető). Az olasz megfigyelő, Giuseppe Vitiello szerint a harmadik szint, a kizárólag az elektronikus úton folyó olvasás, kutatás stb. céljait szolgáló ,Infotheque” a végleges tervekből kiszorulni látszik. Jean Gattégno, aki a BdF tanácsában betöltött szerepéről éppen a tervezés során bekövetkezett változások miatt mondott le (ma az Európa Tanács szakértője) úgy látja, hogy az eredeti cél éppen egy elektronikus könyvtár létrehozása lett volna, egy olyan virtuális könyvtáré, amely elektronikus úton mindenhonnan hozzáférhető. Az idők folyamán a BdF politikájában “visszarendeződés” következett be, lassacskán töröltetett mindaz, ami eredeti és újszerű volt a tervekben, s ma a “hatalmas könyvtár” már csak a nemzeti könyvtár hagyományos koncepciójában terveződik tovább.
Így tehát legbiztosabbnak a könyvtári részleg tervei tűnnek. E tervek szerint 600 ezer mű és 8000 periodikum kerülne szabadpolcokra, a szabadon hozzáférhető mikroformátumok és CD-ROM adatbázisok mellett. Az egységes katalógus minden dokumentumtípus leírásait tartalmazná, s a BdF számára készülő leírások a BN OPALE adatbázisával egyesülnének. Komoly tervek készülnek a 16-18. századi könyvek katalógusának gépesítésére is, ám a BdF mai terveinek talán legambiciózusabbika a francia könyvtárak központi katalógusának létrehozása. 53 városi könyvtárból, 30 egyetemi könyvtárból és számos szakkönyvtárból összesen mintegy hatmillió, a retrokonverziós munkálatok során létrejövő bibliográfiai rekordot várnak, melyek a BN OPALE hétmillió adatával együtt alkotnák majd a központi katalógust.
A BdF a széles körű dokumentumhozzáférés gyakorlatát kívánja követni, s ennek lesz fontos eszköze az informatikai fejlesztés, amely az alábbi célokat szolgálja majd: 1. az olvasó általános és katalógusszintű tájékoztatása, 2. az eszközök és források kezelése és adminisztrációja, 3. a technikai szolgáltatások segítése, 4. elektronikus szövegtárolás. A hozzávetőleges becslések (illetve tervek) szerint napi 18 500 dokumentumkérésre lehet számítani, ami százezer katalógusművelet eredménye lesz.
Ma a BN kb. fele akkora éves költségvetéssel dolgozik, mint a British Library. A jövőlátók közel azonos számokat emlegetnek. A BdF 3250 olvasót fogadna termeibe, akik a kötelespéldányok mellé évente vásárolt 140 ezer kötettel gyarapodó állományt használhatják, amelyből évente kétszázezer dokumentum kerülne mikrofilmre. Ma csak azt nem lehet előre látni, hogy mindez mikor válik valóra.
A francia közkönyvtárak jelenkori fejlődéstörténete az 1970-es Pompidou-tervvel kezdődött, melynek eredményeként 1981-re a könyvtári össz-alapterület háromszázról hatszáznegyven ezer négyzetméterre növekedett, és 26 új kölcsönzési központ jött létre. A következő fejlesztési szakasz kilenc év alatt megháromszorozta a közkönyvtárak költségvetését, öt év alatt (1980-85) közel másfélszeresére nőtt az állomány, s a kölcsönzött kötetek száma az 1980-as 59-ről 484 millióra emelkedett 1986-ra. Ebben az évben és 1988-ban jelentek meg azok a jogszabályok, amelyek a központi, állami irányítás helyett a helyi hatóságok felügyelete alá rendelték a közkönyvtárakat. (Ugyanakkor megmaradt az értékes régi állományt is őrző könyvtárak állami támogatása, az ilyen állományrészekkel foglalkozó könyvtáros bérét az állam fedezi. Ma a harminchatezer francia községből 1200-nak van saját könyvtára, s a lakosság közel fele használja a közkönyvtári szolgáltatásokat. A közkönyvtári rendszer jellegzetes sajátossága a (körzeti ellátóközpont jellegű) kölcsönzési központok (Bibliothēques centrales de pret - BCP) működése, amelyek a bibliobuszok és a letéti könyvtárak rendszerével biztosítják a kölcsönzési lehetőségeket. A közkönyvtárak bibliográfiai tájékozódási lehetőségeit a nemzeti könyvtári adatbázisok (és a kereskedelmi jellegű szolgáltatások) mellett a BCP osztott katalogizálására épülő LIBRA rendszere fogja majd segíteni.
A 12 milliós főváros 52 köz- és 5 szakkönyvtárában 3,2 millió kötet, 360 ezer hangfelvétel, háromezer folyóiratcím 7500 példánya áll az olvasók rendelkezésére. A könyvtári hálózat számítógépesítését a CLSI cég végzi, LIBS1000 rendszere teljes kiépítését 1994-re fejezi be. Párizs közkönyvtári ellátásában két külön említendő színfolt van: a 36 ezres állományú, évente ezer darabbal gyarapodó Videotheque de Paris, és a Pompidou-központ közismert könyvtára, a Bibliothēque Publique d'Information. (Ez utóbbiról a magyar olvasó talán csak azt nem tudja még, hogy a GEAC 8000 rendszerből csak az OPAC modult használták egy másik szoftverrel keverve, s mostanában térnek át a GEAC 9000-re.) Ugyancsak a GEAC 9000 rendszert fogja használni az Ipari Minisztérium által finanszírozott Mediathēque, amely a könyvek, folyóiratok, av-dokumentumok, oktatási szoftverek és Braille-dokumentumok mellett 450 adatbázis online hozzáférési lehetőségét kínálja, ez utóbbit térítésért.
A 63 francia egyetem közül 21 Párizsban, vagy környékén található, az egyetemi könyvtárak 85%-a kari, intézeti, tanszéki könyvtár. Évente összesen kb. 600 ezer olvasót fogadnak, összállományuk húszmillió kötet és 300 ezer periodikum. Mint általában minden egyetemi könyvtár, a francia egyetemi könyvtár is egyaránt végez helyi (egyetemi), regionális és országos feladatokat. Funkciórendszerébe tartozik állományának rendelkezésre bocsátása helybeni használatra (4 millió kötet évente) vagy kölcsönzés útján (5 millió), információs szolgáltatások nyújtása (modern eszközökkel - CD-ROM, videodiszk - is), bibliográfiai segítségnyújtás adatbázisok használatával (40%-os, mérsékelt áron), részvétel a könyvtári-dokumentációs jellegű képzésben néhány könyvtár esetében. A francia egyetemi könyvtárak saját automatizálási, legalábbis adatátviteli és közös katalogizálási rendszerrel dolgoznak.
Embrionális állapotban ugyan, de már létezik az a Pancatalogue-terv, amely az egyetemi könyvtári SUNIST adatait egységes és a Minitel videotex rendszerrel is hozzáférhető adatbázissá teszi az OCLC, SIBIL és OPALE adatbázisokban tárolt adatokkal.
Franciaország szakkönyvtári képének meghatározó eleme az INIST, melynek összetételében is jellemző állományadatai: 27 500 folyóirat (ebből 1755 kurrens), harminckétezer kutatási jelentés, 42 ezer kongresszusi anyag, valamint disszertáció-gyűjtemény. Adatbázisai közül az évente közel félmillióval növekvő PASCAL, 90%ban cikkek adatait tartalmazza, hétmillió feletti rekordjában, míg a 20 szakosodott adatbázisra oszló FRANCIS, kb. egymillió adatot tartalmaz, 76 ezres évi növekedéssel.
A számítástechnika használata terén a francia egyetemi könyvtárak igen tarka képet mutatnak: míg közel mindegyikben van számítógépes rendszer, csak 21 %-uké integrált, és 24%-uk csak egyetlen modult használ. Legtöbbjük a SIBIL rendszert installálta, így a DOBIS, CDS/ISIS, CARDDATALOG, TEXTO stb. rendszerek ritkábban fordulnak elő. (Ennek megfelelően igen gyakori a SIBIL formátuma, ezt az LCMARC követi, ám tíznél több egyetemi könyvtár egyáltalán nem használ MARC formátumot.) Az egyetemi könyvtárak jelenleg vagy a SIBIL, vagy az OCLC katalogizálási hálózatban vesznek részt, ám a BN OPALE megnyílása újabb lehetőséget jelent. A leggyakrabban használt indexmű a RAMEAU, és jó szolgálatot fog tenni (az OCLC adatainak hasznosítása szempontjából) az LCSH fordításának a RAMEAU-ba építése.
A közkönyvtári számítógépesítés a GEAC és a CLSI mellett többek között az OPSYS, LIBRA, TOBIAS, LIBER rendszereket használja.
Mindent összevéve, a francia könyvtárügy számítógépesítése ma a következő képet mutatja: Géppel olvasható bibliográfiai leírásokat kínál az OCLC, a SIBIL és - új fejleményként - az OPALE. A számítógéphasználó könyvtárak szövetségbe (Fédération des utilisateurs des logiciels pour les bibliotheques) tömörültek, melyben külön csoportokat alkotnak a LIBS100, a DOBIS/LIBIS, GEAC, LIBER, TOBIAS és OPSYS rendszerek használói. Szinte egyedülállóan széles körben terjedt el a videotex-használat, s az ezen keresztüli hozzáférés a könyvtári katalógusokhoz. Természetes dolog a CD-ROM használat, s mivel a könyvtárak természetes része a multimédia, ezek számítógépes katalógusa is magától értetődő. Külön modulok elégítik ki a kölcsönző központok (BCP) speciális igényeit, s - legalább a tervekben - nagy szerepet kap a dokumentumok elektronikus tárolása és használata is.

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek (2000/04/12)