Az információellátás időszerűsége és a szolgáltatások iránti igény agrár szakemberek körében

A tanulmány a Gesellschaft für Bibliothekswesen und Dokumentation des Landesbaues wolfenbütteli értekezletén, 1992. március 26-án elhangzott előadás alapján készült.

A közelmúlt politikai változásainak hatása az agrárágazatban is érződött: a mezőgazdaság piacorientáltabbá vált, a jobb exportpozíciók elérése érdekében előtérbe került a termelés hatékonyságának emelése, megnőtt az igény a csúcsminőségű áruk szállítására. Az elmúlt időszak agrársikereinek alapja az a komplex rendszer volt, amelyet a kis- és nagyüzem integratív kapcsolata jellemzett. Ez a kapcsolati rend egyaránt érvényesült a termelőszövetkezetek tevékenységében a háztáji és részesművelés terén, illetve a termelési rendszereknek a taggazdaságokkal való viszonyában.
A sokszor erőltetett centralizálással létrehozott mezőgazdasági nagyüzemek felbomlása, átalakulása a korábban - így a szolgáltatásokban is kiépült kapcsolatok újraszervezését teszi szükségessé. A tulajdonviszonyok rendezésével párhuzamosan a potenciális gazdálkodók részére biztosítani kell, hogy a termeléshez szükséges anyagi és szellemi javakhoz elfogadható áron juthassanak hozzá. A megújulás egyik alapfeltételeként - eltérően az elmúlt időszaktól - a szellemi termék, a tudás, az információ valódi, az európaival azonos szintű értéket kell, hogy elérjen. A hazai mezőgazdasági információszolgáltatásban strukturálisan is hiányzik az információs központ és az állami szaktanácsadási hálózat.
A magyarországi Mezőgazdasági Ismeretterjesztő Rendszer (MIR) átalakítása a holland és a magyar mezőgazdasági minisztériumok közötti együttműködési program keretében történik, hatása a gyakorlat szintjén még nem észlelhető.

A Somogy megyében élő mezőgazdasági szakemberek információellátásának kérdőíves, interjús vizsgálatát saját indíttatásból, nehéz körülmények között 1986-ban kezdtem el: 955 kérdőívet küldtem el termelő üzemekhez 10 állami gazdasághoz, illetve kombináthoz, 10 hatékonyan, 10 közepes hatékonysággal és 10 gyenge hatékonysággal gazdálkodó termelőszövetkezethez és 6 termelési rendszerhez. (A hatékonyság meghatározása az üzemek statisztikai eredményességi listájának többéves összehasonlításából adódott.) A visszaérkezett kémlőívek feldolgozását - anyagi támogatás hiányában - manuálisan végeztem el.¹ Később a Soros Alapítvány támogatását elnyerve, 44 családi gazdaságot is bevontam a vizsgálatba, majd a Központi Statisztikai Hivataltól kapott segítséggel 61 kérdőív kerülhetett számítógépes feldolgozásra. (A feldolgozáshoz nyújtott segítségéért köszönet illeti Balogh Editet.)
A támogatás elnyerése lehetővé tette, hogy a témáról részletesen nyilatkozni kívánó szakemberekkel 100 mélyinterjút is készíthettem. Az elhangzott vélemények feldolgozására kidolgoztam egy részletes kémlőívet (37 kérdés), amelyet a beszélgetések után töltöttek ki a szakemberek. Az ívek számítógépes feldolgozása objektív okokból elmaradt.

A megkérdezettek közül 236 fő (38,25%) egyetemet, 205 fő (33,23%) főiskolát, kisebb részük, 138 fő középiskolát (22,37%), általános iskolát pedig 38 fő (6,16%) végzett. (1.ábra)

Az általános iskolát végzettek közül legtöbben 41-55 évesek - róluk aligha feltételezhető, hogy továbbtanulási szándékuk lenne. A közép és főiskolát végzettek többsége 21-30 éves, az egyetemi képesítésűek legnagyobb része 41-55 éves. (2. ábra)

A jelenlegi munkaköri beosztás szerint vizsgálva az egyetemi végzettség jellemző a magasabb pozíciókban lévő vezetőkre és a szaktanácsadókra, a fő/osztály fő/ágazatvezetők döntően főiskolai végzettségűek, a közvetlen termelésirányítók és a beosztott ügyintézők többsége középiskolai, az egyéni gazdálkodók közül pedig a legtöbben alapfokú képesítésűek. (3.ábra)
A válaszoló szakemberek többsége, 524 fő (84,93%) férfi, csupán 48 fő (7,78%) nő, 45 fő esetében nem derül ki a szakember neme.
A minta egyetemet végzett szakembereinek többsége állami gazdaságokban, termelési rendszerekben és hatékonyan gazdálkodó termelőszövetkezetekben dolgozik. A főiskolai végzettségű szakemberek elsősorban a közepesen és gyenge hatékonysággal gazdálkodó tsz-ekben, az általános iskolát végzettek többsége egyéni gazdaságokban tevékenykedik. (4. ábra)

Az állami gazdaságokban dolgozó szakemberek 5-10, a termelési rendszerekben és a tsz. csoportokban dolgozók többsége 10-20 éves, a magángazdaságokban dolgozók többnyire 20 évnél régebbi képesítéssel rendelkeznek. A település nagyságának csökkenésével fogy a felsőfokú képesítésű szakemberek száma: a megyeszékhelyen és a városokban élők között a megkérdezettek fele egyetemi végzettségű, a tanyákon élők közül senki.
Megfigyelhető, hogy a jelenlegi munkaköri beosztás sok esetben eltér a szakemberek tényleges szakmai gyakorlatától. (Szakmai gyakorlat alatt azt a tevékenységet értem, amely a szakember eddigi szakmai tevékenységének legalább 50%-ára jellemző). A munkaköri beosztás és a szakmai gyakorlat egyezése leginkább (60,42%) a magasabb vezetői, ún. "káder pozíciókban" dolgozókra jellemző. A városokban élő szakemberek leginkább az élelmiszeripari (84,62%), öntőzési (66,67%) és kertészeti (53,57%) szakmai gyakorlattal rendelkeznek. A községekben élők között legtöbben erdészeti (93,33%), növényvédelmi (81,48%), állategészségügyi (75,00%) szakmai gyakorlatúak. A férfiak legtöbbjének állattenyésztési, a nőknek gazdasági-számviteli szakmai gyakorlata van. Azok közül, akik eddig nem dolgoztak a szakmában, 80% egyéni gazdálkodó; azaz szakmai múlt hiányában vágnak neki a vállalkozásnak.

A különböző információforrások használata a szakemberek iskolai végzettségi szintjével emelkedik. Az általános iskolát végzettek szűk körből válogathatnak: a szakirodalom, a rádió és a TV használatát említik. A középiskolát végzettek helyzete valamivel kedvezőbb, ők eljutnak egy-egy rendezvényre is. A szakemberek a számukra elérhető információforrások közül legmagasabbra értékelik a szakirodalmat (77,31 %), a tapasztalatcserét (69,20 %), a szakmai előadást (63,21 %) és az üzemlátogatást (62,56 %). Információszerzésükben csekély hasznúnak ítélik a rádiót, a TV-t és a 2-3 napos tanfolyamokat. Legkevésbé veszik igénybe a külföldi tanulmányutat (bár sóvárogva igénylik), a szakmai filmeket és a különböző rendezvényeket. A szaktanácsadás megítélése ellentmondásos.²Arra a kérdésre, hogy hallottak-e egyáltalán a személyre szóló számítógépes figyelőszolgálatról (SDI) a megkérdezettek többsége, 439 fő (71,15%) "nem"-mel válaszolt, mindössze 168 fő (27,23%) tájékozott. Megdöbbentő, hogy az egyetemet végzett szakemberek tájékozatlansága (63,98%) felülmúlja az általános iskolát végzettek tájékozatlanságát is (63,16%). Mégis azok közül, akik ismerik a szolgáltatást, többségüknek felsőszintű képesítése van. Leginkább a 20 évnél régebben diplomát szerzettek és a jelenleg is tanuló szakemberek tájékozottak. A legnagyobb tájékozottság a termelési rendszerek mellett a magángazdaságoknál mutatkozik. A szolgáltatás ismertségét pozitívan befolyásolja a lakóhely nagysága. (5. ábra)

A minta 58,83%-a (363 fő) hasznosnak, 18,48%-a (114 fő) pedig különösen hasznosnak ítélte a szakirodalmat. Az egyéni gazdálkodók 54,55%-a vélekedik így, az összes többi munkakör esetében ez az arány lényegesen magasabb: a beosztott ügyintézőknél 72,73%, a közvetlen termelésirányítóknál 72,46%. A szaktanácsadók 75,86%-a nyilatkozott pozitívan a szakirodalomról. Náluk lényegesen elégedettebbek az állatorvosok (90,00%), a magasabb vezetők (85,42%) vagy a fő/osztály - fő/ágazatvezetők (83,45%). A szakirodalmat a növényvédelmi (88,89%), a magasabb vezetői (86,00%), az állategészségügyi (83,33%) és a gazdasági-számviteli (82,09%) szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberek értékelik legmagasabbra, a legkisebb presztízse az élelmiszeripari (30,77%), akik nem dolgoztak a szakmában (30,00%) és a növénytermesztési (16,24%) szakmai gyakorlatúak között van.
Megfigyelhető, hogy a szakirodalom népszerűsége a település nagyságával csökken; a könyvtárhasználat azonban ezzel ellentétes tendenciát mutat.
A kistelepülések igénye a szakirodalom iránt nagy, de a sorra megszűnő, vagy rosszul felszerelt, megfelelő infrastruktúra nélküli könyvtárak ezt nem képesek kielégíteni. A szakirodalom megítélése és a könyvtárhasználat között csupán a megyeszékhelyen érződik összhang.

A szakembereknek átlagosan 300-500 kötetes könyvállománya van, ebből 30-50 kötet a szakkönyv. Legtöbb könyve az állatorvosoknak, a magasabb vezetőknek és a szaktanácsadóknak van. Elgondolkodtató, hogy azok közül a szakemberek közül, akiknek nincs saját tulajdonú szakkönyve, 18 fő (47,37%) egyetemi-főiskolai végzettségű! Legtöbb saját tulajdonú szakkönyve az állami gazdaságokban, legkevesebb a magángazdaságokban dolgozó szakembereknek van. A saját tulajdonú szakkönyvek számát a település nagysága előnyösen befolyásolja.
A megkérdezettek szakkönyvhasználata alkalomszerű (364 fő - 59,00%). Az iskolázottsági szint emelkedése és a legutolsó diploma megszerzésének frissessége pozitívan befolyásolja a használatot. Kimutatható továbbá, hogy a szakkönyv információszerzésben való felhasználásának mértékével nő a saját tulajdonú szakkönyvek száma.
A kézikönyvek használata és a szakterület fejlődésének követése közötti kapcsolat egyértelmű: jobban lépést tudnak tartani szakterületük fejlődésével azok a szakemberek, akik munkahelyükön hozzájutnak az alapfontosságú kézikönyvekhez.
Kimutatható továbbá, hogy a szakemberek kézikönyv használata előnyösen befolyásolja a szakmai ismeretek gyakorlatban való alkalmazását.
Leginkább az egyetemi képesítésű szakembereknek van módja munkahelyén kézikönyvekhez hozzájutni. A szakképzettség elavulásával csökken az igény a munkahelyen található szakirodalom iránt.
A szakemberek információszerzésében fontos szerep jut a szakfolyóiratoknak: a válaszadók többsége, 426 fő (69,04%) rendszeres felhasználó. A leggyakrabban olvasott folyóiratok közül 161 féle folyóiratot jelöltek meg, ebből 20 idegennyelvű. A használat mértéke az iskolázottsági szinttel nő, de az is megfigyelhető, hogy többféle folyóiratot olvasnak azok a szakemberek, akik régebben (10-20 éve) szerezték meg legutolsó diplomájukat. A magasabb vezetők többnyire 4 féle, a fő/osztály fő/ágazatvezetők szakirányítók, szaktanácsadók, jogászok, közgazdászok és állatorvosok 3 féle, a közvetlen termelésirányítók, beosztott ügyintézők és egyéni gazdák általában 2 féle folyóiratot olvasnak. Hasonlóan a kézikönyvekhez, a szakfolyóiratok használata is pozitívan befolyásolja a szakterület fejlődésének követését. (A szakterület fejlődésével leginkább lépést tartani tudó szakemberek átlagosan 6, a fejlődést legkevésbé követni tudók pedig többnyire 1 féle folyóiratot olvasnak.) 9 féle folyóiratnál többet egyetlen szakember sem olvas. A szakfolyóiratok népszerűsége legnagyobb a községekben élők csoportjában, és a tanyákon élőkhöz is leginkább ez az információforrás jut el.
Az iskolázottsági szinttől függetlenül a szakemberek leginkább (487 fő - 78,93%) a szakmájukhoz szorosan kapcsolódó témájú folyóiratokat részesítik előnyben. Minél régebbi az adott szakember diplomája, annál jobban érzékelhető ez a tendencia. A jelenleg is tanulók látóköre viszont szélesebb, leginkább rájuk jellemző a határterületi tudományokkal kapcsolatos folyóiratok használata. A referáló folyóiratok használata alkalmankénti, zömében a felsőszintű vezetők veszik igénybe.

Iskolázottsági szinttől függetlenül jellemző, hogy a szakemberek elkerülik a könyvtárakat. A minta 32,09%-a, 198 fő tagja valamilyen könyvtárnak. A szakkönyvtárak látogatottsága elenyésző, mindössze 32 fő tagja 17 különféle szakkönyvtárnak, elsősorban Budapesten, Kaposváron, Keszthelyen és Pécsett. Amíg a szakkönyvtárak és a megyei könyvtár szolgáltatásairól alkotott vélemények egyértelműen pozitívak, addig a kisebb települések és a munkahelyi könyvtárak esetében - általában a könyvbeszerzés és -tárolás gondjai miatt - ez nem mondható el.
Elsősorban a kistelepülések könyvtárainak rossz ellátottsága okozza, hogy a szakirodalomhoz jutást nem befolyásolja döntően a könyvtári tagság: az új információk szerzéséhez a szakkönyveket rendszeresen felhasználók közül 87 fő (52,10%) nem könyvtártag! A rendszeres folyóirat használat alig nagyobb a könyvtártagok csoportjában, ami szintén azt jelzi, hogy a szakemberek az őket érdeklő folyóiratokhoz nem elsősorban a könyvtárból jutnak hozzá. (A saját előfizetésű lapokból többnyire kivágják és archiválják az őket érdeklő írásokat.) A napi munkához szükséges új információkat nagymértékben fontosnak ítélő szakemberek több mint fele (55,01 %) nem könyvtártag, azaz máshonnan szerzik be ismereteiket. A gyakorlatban tapasztaltam, hogy az üzemek elég nagy gondot fordítanak arra, hogy szakemberek számára biztosítsák a legfontosabbnak vélt szakirodalmat, a minta 77,63%-a (479 fő) így jut hozzá ezekhez.
A munkahelyek többségében nem működik üzemi könyvtár, viszont megveszik azokat a könyveket, amelyekre szükségük van. Az ilyenfajta szerzeményezés esetleges, és könyvtáros hiányában nincs megoldva az állomány szakszerű tárolása, feldolgozása sem. Az üzemek átalakulása a privatizáció előretörésével e téren is teljesen új, odafigyelésre érdemes helyzetet teremt.

A válaszadók többsége, 514 fő (83,14%) továbbadja a megszerzett ismereteit. Különösen a jelenleg is tanulókra érvényes ez. Az információk továbbítása leginkább a magasabb vezetők csoportjában valósul meg; az információkat legkevésbé a közvetlen termelésirányítók adják tovább: ők hiányolják leginkább az önálló döntés lehetőségét, a felsőbb utasítások mechanikus végrehajtóinak érzik magukat. A szakemberek legkevésbé az állami gazdaságokban (79,81%), leginkább pedig a magángazdaságokban (90,91 %) cserélik ki egymás között a megszerzett ismereteket. Meglepő, hogy a szaktanácsadók közül, akiknek e tevékenység munkaköri kötelesség lenne, 3 fő (10,34%) saját bevallása szerint nem adja tovább az információit. Az információátadás sorrendben leginkább a megyeszékhelyen, községekben, városokban és a tanyákon valósul meg (ld. 5. ábra). Megfigyelhető, hogy a szakemberek körében a település nagyságának növekedésével veszít jelentőségéiről a szóbeli információ átadás, melynek változatosabb formái (pl. szakcikk írása, előadás tartás stb.) elsősorban megyeszékhelyen élők esetében valósulnak meg.
A szakemberek legszívesebben szóban, egy más között, azaz oldalirányban kommunikálnak Bizalmatlanságuk minden új információval szemben óriási. Véleményük szerint, még ha alsó szinten nagyjából reális információ indul is útjára, ez felfelé vezető információs csatornákon egyre finomodik, és az ily módon hamissá vált információk lehetetlenné teszik, hogy a vezetők idejében megtegyék a szükséges döntéseket. (Különösen sok panaszt hallottam a túlzott adatszolgáltatás illetően.)
Az információ torzulását a felülről lefelé áram 16 információknál is észlelik. Az adatok szépítését, a problémák elkenését a különböző rendű rangú gazdaságirányítók önigazolásának tekintik Legszívesebben attól a személytől fogadják el az új ismereteket, akit ismernek és emberi tulajdonságaiért is becsülnek. Bizalmatlanságuk ellenére információéhségük egyértelmű: egyre inkább fel ismerik a szakmai tájékozottság gazdasági jelentőségét. Az oldalirányú tájékoztatást legmagasabbra a magángazdaságokban (88,64%) és termelési rendszerekben dolgozók (60,78%) értékelik. Figyelemreméltó, hogy azok közül a szak emberek közül, akik szakmai ismereteiket a gyakorlatban nagyon hasznosan tudják kamatoztat ni, a többség (44,71%) oldalirányba adja tovább információit.
Az információszerzés hatékonyságával szakemberek többnyire elégedettek. 379 fő (61,43%) úgy érzi, hogy megfelelő idő alatt meg felelő információhoz jut.

	fő	%
nincs válasz	205	33,23
oldalirányba	265	42,95
lefelé	59	9,56
felfelé, lefelé, oldalirányba	30	4,86
felfelé és lefelé	19	3,08
lefelé és oldalirányba	19	3,08
felfelé	14	2,27
felfelé és oldalirányba	6	0,97

Leginkább a szaktanácsadók (79,31%), legkevésbé az egyéni gazdák (50,00%) elégedettek. A válaszadók zöme heti 2-5 órát fordít információszerzésre. A legfiatalabb és a legidősebb korosztály esetében ez csupán heti 1-2 óra. Megfigyelhető, hogy kevesebb időt szánnak információszerzésre azok, akik a tájékoztatást saját információs szervezetüktől várják, szemben azokkal, akik központi szolgáltatásként igényelnék. Számadatok bizonyítják azt is, hogy több időt fordítanak információszerzésre azok a szakemberek, akik szakmai ismereteiket a gyakorlatban jól tudják kamatoztatni, mint akiknek ez csekély mértékben, vagy egyáltalán nem sikerül.

A szakemberek elégedettsége a szakterület fejlődésével való lépéstartással, az iskolázottsági szinttel emelkedik. A jelenleg is tanuló szakemberek többsége (60,00%) elégedett, de a friss diplomásoknál ennek ellenkezője tapasztalható. A nők hátránya itt is megmutatkozik: a szakterületükkel nagyon kevéssé lépést tartani tudó szakemberek 25%-a nő.
A szakterület fejlődésének követése leginkább a magasabb vezetők között (66,00%), valamint a növényvédő (62,96%) és az erdészeti (53,34%) szakmákban valósul meg. Az üzemtípusokat vizsgálva a leghátrányosabb helyzetben a magángazdaságok vannak. Az egyéni gazdák elmaradottsága olymérvű, hogy közülük legtöbben nem is érzékelik szakterületük fejlődését, így sokuk véleménye szerint nincs is mivel lépést tartani.
A szakmai ismeretek gyakorlatban való kamatoztatása leginkább az egyetemet végzett szakembereknek sikerül. (Valamilyen szinten mindannyian képesek erre.) A főiskolát végzettek közül a többségnek (66,67%) azonban ez nem sikerül; az igényes feladatok hiánya miatt frusztráltak. Az elégedettség az ismeretek gyakorlatban való kamatoztatásával a szakképesítés megszerzésének idejével nő.
Érdekes megfigyelni, hogy az egyes szakmákon belül hogyan nyílik lehetőség az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazására. Nyilvánvaló, hogy a válaszoló szakember szakmai felkészültsége, érdeklődése, igénye stb. komoly befolyásoló tényező, de az is bizonyos, hogy változóak az egyes szakmákon belüli lehetőségek. Leginkább a talajtani, növényvédelmi, erdészeti, öntözési-vízgazdálkodási, állategészségügyi, magasabb vezetői, gazdasági-számviteli és élelmiszeripari szakmai gyakorlattal rendelkezők tudják ismereteiket a gyakorlatban hasznosítani.
A megkérdezettek többsége a szakmai tájékoztatást központi szolgáltatásként igényli. Amíg az alacsonyabb képesítésűek a saját információs szervezet szolgáltatásait, addig a magasabb képesítésűek a központi információs szervezetet részesítik előnyben. A termelési rendszerek kivételével az üzemek egyértelműen a központi szolgáltatásként nyújtott tájékoztatást igénylik. A megyeszékhelyen élők igénye megoszlik a központi és a saját információs szervezet nyújtotta tájékoztatás között. A városokban élők inkább saját, a községekben és nagyközségekben élők pedig inkább központi szolgáltatásként igénylik a tájékoztatást. Megfigyelhető, hogy a központi szolgáltatások iránti igény nem függ össze a jelenlegi szolgáltatások igénybevételével.
Az információszolgáltatás jelenlegi viszonyait tükrözi, hogy a megkérdezettek többsége, 417 fő (67,59%) az információszerzésében a nem formális csatornákat részesíti előnyben. A formális csatornák iránti igény legmagasabb a megkérdezettek legfiatalabb és legidősebb csoportjainál. Egyetlen olyan üzemtípus csoport sincs, ahol a formális csatorna előnyt élvezne a nem formálissal szemben. Minél messzebb laknak a szakemberek a megyeszékhelytől, annál nagyobb az igényük a nem formális csatornák iránt. (6. ábra)

Azok a szakemberek, akik úgy látják, hogy szakmai ismereteiket nincs módjuk a gyakorlatban kamatoztatni, csaknem teljes mértékben (83,33%) az informális információs csatornákat részesítik előnyben. De azok közül a szakemberek közül is, akik nagyon jól lépést tudnak tartani szakterületük fejlődésével (mindössze 11 fő, akik munkahelyükön mindannyian használnak kézikönyveket és 5 fő tagja valamilyen könyvtárnak), csupán 1 fő tartotta információszerzésében mindkét csatorrát fontosnak, a többiek kizárólag a nem formális csatornákat részesítették előnyben.
A nem formális információs csatornák túlzott mérvű felhasználása - különösen ha tudjuk, hogy az többnyire nem más, mint ismerősök szóbeli információcseréje - felszínre hozza a tényleges hatékonyság, gyorsaság és megbízhatóság kérdését. Lényeges változás - az objektív műszakigazdasági-piaci információk tényleges felértékelődése - csak akkor várható, ha az információ hiányának nemcsak az egész gazdaságra, hanem az egyénre és a vállalatra is súlyos következményei lesznek.

A termelésben dolgozó szakemberek a vizsgálatok tanúsága szerint külföldön sem használják ki az információs intézmények szolgáltatásait, többnyire nem is ismerik azokat. A számítógépes szolgáltatás ott is képtelen tudatosítani a felhasználókban ezeknek az információs forrásoknak az értékét és alkalmazhatóságát. Az is nyilvánvalóvá vált ezekből a vizsgálatokból, hogy a szakemberek által keresett információ valójában elérhető lett volna a könyvtáron keresztül, ha ismerték volna az adott szolgáltatást. Külföldön is hiányzik a könyvtárosok részéről a megfelelő tájékoztatás a szolgáltatás fontosságáról, hasznosságáról és a felhasználásról. A szaktanácsadók információszerzésükben nagy fontosságot tulajdonítanak a személyi kartotékjaiknak, lapjaiknak. Ez talán meglepő a számítógépek korszakában, mégis a külföldi vizsgálatok azt tanúsítják, hogy a saját tulajdonú kartotékok a gyakorlatban igen hasznos információforrásnak bizonyulnak. (Kutatásom során én is találkoztam néhány olyan szakemberrel, akik saját maguknak készítettek ilyen jellegű katalógust, vagy az előfizetett folyóiratokból egyszerűen kiemelték megőrzésre az őket érdeklő írásokat.) Bár mindez esetleg korszerűtlennek tűnik, a könyvtári rendszereknek figyelembe kellene vennie a tényleges felhasználói szokásokat, a külföldi vizsgálatok tapasztalatait; segítenie kellene a szakembereket a megfelelő kartotékrendszer megválasztásában, annak használatában.
A könyvtárakban közvetlenül elérhető információforrásokat nem tekintették hasznosnak a szaktanácsadók. Rangsorolásukban pl. az indexek, kivonatok, adatbázisok stb. a legalacsonyabb értékkel és átlaggal rendelkeznek, azaz külföldön sem használják ezeket a forrásokat. Kétségtelen e források hasznossága, de a könyvtári és információs szolgáltatások menedzselésének sikertelenségét jelzi a szaktanácsadók által kifejtett igény, hogy szükséges lenne e forrásokkal megismerkedni. Evans ³vizsgálatai alapján úgy találta, hogy a szaktanácsadók információgyűjtési stílusa oly mértékben variálódik, hogy azt a könyvtárak nem tudják egy egységesen kialakított szolgáltatás-csomaggal kielégíteni.
Az információforrások rangsorolásában a szakemberek külföldön is igen magasra értékelték az informális kommunikáció csatornáit.⁴Legszívesebben a saját területük szakembereivel kommunikálnak (ld. vizsgálatomban az oldalirányú információ átadást), mert véleményük szerint a kollegák könnyen elérhetők és az általuk adott információ jó minőségű. Sattar ugyanezen szaktanácsadók információkeresési magatartását a "kritikus esemény" technikával vizsgálta, melynek elve az, hogy az ember könnyebben felidézi, hogy mit tesz egy adott esetben, mint azt, hogy mit tesz általában. (Az emberek legjobban a velük történt legfrissebb eseményre emlékeznek: ez az esemény a kritikus esemény. Feltehető, hogy az így gyűjtött információ pontosabb, mint az általános magatartási információ.) A tényleges keresések alapján végzett vizsgálat bebizonyította, hogy a szaktanácsadók elsősorban a személyi kartonjaikhoz fordulnak információkért, sokukat vonzotta a könyvtár, és csak igen kis hányaduk élt az informális csatornákkal. Ahhoz, hogy szakembereink informálódási szokásairól reális képünk legyen, jövőbeni vizsgálatainkban fontos szerepet kell kapnia a kritikus esemény technikának is.
Mégis, ahogy a vizsgálatok is igazolják és a gyakorlatban magam is tapasztaltam, az informális kommunikációs csatornák a szakemberek leginkább favorizált információforrásai közé tartoznak. Ezért a mezőgazdasági információszolgáltatásoknak némi felelősséget magukra kell vállalniuk a személyek közötti ilyenfajta kommunikáció előmozdításában. Egy szaktanácsadó a vele készült interjú során így fogalmazta meg véleményét: "A számítógép fetisizálása Magyarországon a nem ismertségéből ered. Túlértékeljük a számítógép lehetőségeit, de amit ténylegesen tud, azt nem értékeljük reálisan. Ez ellentmondásnak tűnik. Egy módszer kidolgozásához nem elegendő: személyes kapcsolat kell." Technicizálódó világunkban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az információ elsősorban olyan humán érték, amely nemcsak megosztható másokkal, de örömet okozhatunk és segíthetünk is vele egymásnak. A kizárólagosan számítógépre alapozott rendszerek külföldön sem hozták meg a várt eredményt.
A mezőgazdasági információellátás "elektronizálásának" néhány ajánlott szempontja:

A tudományos eredmények "lefordítása" a gyakorlat szintjére rendkívüli feladat, amit a piaci kényszer egyre sürgetőbben követel. A magángazdaságok elterjedésével különösen nagy gond az egyéni gazdák információellátásának megoldása, a kialakítandó rendszer által adott információk iránti bizalom ébresztése, vagyis annak a feszítő ellentmondásnak a feloldása, amit a gazdálkodók új információk iránti csillapíthatatlan igénye sürget, de ugyanakkor az egyéni és a történelmi tapasztalatukból következő bizalmatlanságuk jelent minden új információval szemben.
Más országokban már eljutottak ahhoz a felismeréshez, hogy a farmerek rengeteg gyakorlati információval rendelkeznek a földjükről és talajukról, növényeikről és állatállományukról. Az általuk alkalmazott technikák és módszerek gyakran hosszú generációk tapasztalatán vagy gondos megfigyelésen alapulnak.
A nemzetközi tudományos ismeretek kombinálása a helyi ismeretekkel a gazdálkodók számára sokkal elfogadhatóbbá tenné a kialakítandó rendszert.
(Gyakori kritikaként említették a szakemberek az interjúkban, hogy a szakirodalomban túlhangsúlyozzák a külföldi technológiák, fajták népszerűsítését.)
Ha rá lehetne venni őket arra, hogy megfelelő segítséggel saját képzettségüknek megfelelő színvonalon tapasztalataikról, vizsgálódásaikról közleményeket írjanak, akkor kialakulhatna az ún. nem hagyományos irodalom, ami az első lépés lehetne a dokumentált ismeretek terén. Vizsgálatom során több olyan gazdával találkoztam, akiknek jó néhány "találmánya" van, ezek teljesen feltáratlanok; üzemi szakemberek körében ugyanezt tapasztaltam. Arra ugyan nem tudtam rávenni őket, hogy ezt leírják, de megfelelő szervezéssel meg lehetne oldani a tapasztalatok összegyűjtését. Új információ kategóriákat lehetne kialakítani: pl. gazdálkodó közösségek által használt információ, vagy szájhagyomány útján terjedő információ.
Az elméleti szakemberek nálunk csakúgy, mint külföldön, nem fognak lelkesedni az ötletért, mégis pl. a Himalája hegyi farmergazdaságok számára kialakított rendszert így tették hatékonnyá a hagyományok gyűjtésével, a modem tudományos eredményekkel együtt való közrebocsátással a potenciális felhasználókban bizalmat ébresztve az új ismeretek iránt is.

Vizsgálataim számadatai és az elhangzott vélemények egyértelműen jelzik, hogy szakembereink az információszerzésükhöz szükséges szakirodalmat a kisebb településeken nem annyira a könyvtárakban, mint inkább a munkahelyükön találják meg. Az új tulajdonviszonyok kialakulásával, a farmergazdaságok szervezésével azonban ez a helyzet gyökeresen megváltozik. Igen kicsi a lehetőség rá, hogy pl. az új mezőgazdasági vállalkozóknak- akik gyakran szakmai múlt hiányában kezdenek hozzá e tevékenységhez - módjuk és lehetőségük lesz tájékoztató intézmény segítsége nélkül hozzájutni a legújabb információkhoz.
Agrárszakembereink információéhségét a kistelepülések többnyire alacsony infrastruktúrájú, elhanyagolt könyvtárai nem tudják csillapítani, mégis a mezőgazdasági információellátás megszervezésében kár lenne figyelmen kívül hagyni a hagyományokkal rendelkező közművelődési könyvtári hálózatban rejlő lehetőségeket. A már működő hálózatot támogatva pl. számítógép elhelyezésével - e könyvtárakat lehetne leginkább helyi információs centrumokká fejleszteni.
A szűkös gazdasági keretek között működő könyvtárakra egyre nehezebb teher hárul, mert a praktikus, gyakorlatias ismeretek iránti igény még sohasem volt ekkora: az új információk iránti igény és a szolgáltatás lehetősége közti feszültség pedig egyre nehezebb helyzetet teremt. Ezzel egyidőben megoldásra vár a vidéki agrár szakemberek szakmai információkkal való szervezett ellátása: logikusan adódik a következtetés a két párhuzamosan futó, de ugyanarra a térségre, gyakran ugyanazon személyekre vonatkozó szolgáltatás összekapcsolásának lehetőségére.
A központi erőforrások koncentrálásával, a kulturális és földművelésügyi tárcák együttműködésével a már meglévő intézményhálózatot az elmaradott vidéki térségek igényes szakmai kulturális központjaivá lehetne alakítani.⁵ A kistelepülések könyvtáraiban a mezőgazdasági szakmai információszolgáltatás felvállalása olyan minőségi változást eredményezne, amelynek hatása a közművelődési funkció erősödését is szolgálná!
Ugyanez az elképzelés, mint alulról jövő kezdeményezés is megvalósulhatna a svéd "telecottage" (magyarul "telekunyhó") mozgalom hazai adaptálásával.⁶ Az ötlet, a falu-város különbségeinek megszüntetésére tett többi kezdeményezés között talán a legsikeresebb és világszerte terjed.
A tájékoztató állomás - telekunyhó - kialakításában nem a modern információs eszközökön van a fő hangsúly, hanem azoknak a vidéki térségek fejlesztésére irányuló szolgáló szerepén. A program legfőbb célja, hogy a vidéki szakembereket megtanítsa a mindennapi életükhöz szükséges információtechnológia elsajátítására, önbizalmukat növelje, a városi emberrel szemben érzett lemaradást csökkentse.
A siker biztos záloga, hogy a megvalósításban - a tervezéstől a kivitelezésig - részt vesznek az érintettek, a potenciális használók, azaz a helyi lakosság. A telekunyhó szolgáltatásai által egyetlen nagy kulturális és információs hálózattá alakulnak a falvak a városokkal. Varázsa éppen abban rejlik, hogy a helybéli lakosok tetszésük és igényeik szerint maguk működtetik maguknak a rendszert.
A telekunyhók a közérdekű tudnivalókon kívül el tudják látni a kis- és középvállalkozói réteg szakmai információellátását, kiemelten az agrár területet, részt vállalhatnak a távmunkavégzésben, a számítógépes távoktatásban, a falusi turizmus fejlesztésében; ígéretes lehetőségeket tartogat a közeledő expo is. A valódi igényekre alapozott, népszerű szolgáltatások kiválasztásával finn tapasztalatok szerint röviddel a beindulás után önfenntartóvá, később pedig szerény nyereséget termelő vállalkozássá is kinőheti magát egy-egy telekunyhó. Bár közülük külföldön csak keveset telepítettek könyvtárakba, nálunk azonban adott az intézményrendszer, amelyre építeni lehetne. Az ötlet hazai megvalósítása nemcsak a kistelepülések könyvtárainak túlélését segítené, hanem a szolgáltatásokkal a napi életben való intenzív jelenléttel változtatni lehetne a könyvtárügy iránt mutatkozó közömbösségen: a fenntartók nagyobb erkölcsi-anyagi támogatását, a szakma presztízsének emelkedését eredményezné.

A problémamegoldás, a tanulási képesség és a kreativitás a legmagasabb rendű humán intellektuális készségek közé tartoznak. Ezek azok a készségek, amikben a számítógépek belátható időn belül nem lesznek jobbak az embernél. A jövő e kritikus készségeinek fejlesztése korunk egyik legnagyobb kihívása.
Nem véletlen, hogy pl. a kanadai vezetőképző tanfolyamon önálló oktatási modult szentelnek a személyi értékrend megtárgyalásának, és a kötelező irodalom közé tartoznak Faulkner, Dosztojevszkij és Tolsztoj egyes művei is.
Az utóbbi évtizedek nem bíztak sokat az emberek öntevékenységére, kezdeményező készségére, hanem az "innováció felülről - alkalmazkodás alulról" szabály érvényesült. "Végrehajtó" típusú emberekre volt szükség, amit a szocializáció különböző-iskolai, családi, politikai - mintái alapján ki is formáltak. Ma, amikor oly nagy szükség lenne a kezdeményezőkészségre, az új iránti fogékonyságra - az erről leszoktatott emberek nehezen igazodnak a szokatlan, megváltozott körülményekhez.
A szocialista rendszerek bizalmatlanok voltak a szoftverrel és a szoftvertermelőkkel. Nem véletlenül, mert a tudástermelés, a tudásáramoltatás külsőleg szinte irányíthatatlan. Úgy is nevezhetjük ezt a jelenséget, hogy a homlokcsont az a fal, amely előtt minden erőszak megtorpan. Azaz az információátadásra senkit nem lehet kényszeríteni (ahogy vizsgálatomban az említett 3 fő szaktanácsadó nem adja tovább ismereteit), a tudást sem lehet úgy elvenni, mint a tizedet, vagy bármiféle adót.
Az információt szolgáltató szakember egyéniségének, emberi tulajdonságainak megnövekedett szerepe van a rendszer működésének sikerében. Az információs dolgozó felelőssége megnő, amikor gyakran egymaga áll szemben egy nagy és drága számítógépre alapozott rendszerrel; oda nem figyelésének, érdektelenségének, a termelési folyamatokhoz viszonyuló ellenséges magatartásának jóval súlyosabb ára van, mint ami egy "egyszerű" munkás felelőssége a termelésben. Ebből adódóan a szolgáltatásban dolgozóknak nagyobb önállóságra és szabadságra van szükségük, mint a tárgyi árukat előállítók többségének, és a motiválásuk sem hajtható végre hajcsár módszerekkel. Nem véletlen, hogy a nagyvállalatok (pl. General Electric) kiemelik beosztotti státuszukból az információtermelőket, és önálló "bolygóvállalatokba" helyezik őket.
Ahhoz, hogy átalakuló társadalmi-gazdasági életünk információs kihívásainak meg tudjunk felelni, Shakespeare-rel szólva, hogy "lépteinket a világ ritmusához igazítsuk" (Coriolanus) nemcsak önmagunknak, hanem az általunk nyújtott szolgáltatásoknak is meg kell újulnia. Ha nem akarjuk, hogy a jövőben a könyvtárakat csupán mint kulturális emlékműveket tartsák számon, akkor a jövő igényeire irányuló rugalmassággal, nyitottsággal kell az elvárásoknak minőségben és formában is megújult szolgáltatásokkal elébemennünk.
A megoldandó feladat ugyanis nem kevesebb, mint választ adni arra, amit egy agrárszakember a vele készült interjú során így fogalmazott meg: "Az a gond az információnál, hogy nem is tudom, hogy mi az, amit nem tudok, vagy mi az, amit meg kellene tudnom, vagy mi az, amit megtudhatnék nagyon egyszerűen, de fogalmam sincs róla, hogy hogyan. Hiányzik egy megyei információszolgálat."

	Hasznosnak tartják a szakirodalmat, akik	Könyvtárhasználó szakemberek, akik
megyeszékhelyen élnek	49,41	48,24
városokban élnek	53,85	39,32
nagyközségekben élnek	60,33	20,83
községekben élnek	63,33	28,06

		A mezőgazdaság általános kérdései- vel foglalkozó szakkönyv	Tankönyv, tankönyv jellegű kiadvány jellegű kiadvány	Lexikon, szakenciklopédia	Monográfia	Bibliográfia
Használja		357 (57,86%)	295 (47,81%)	258 (41,82%)	205 (33,23%)	127 (20,58%)
Nem használja		259 (41,98%)	318 (51,54%)	355 (57,54%)	405 (65,64%)	300 (48,62%)
A diploma megszerzésérének ideje		Akik 5 évnél régebben szerezték diplomájukat	Akik 5 évnél rövidebb ideje szerezték diplo- májukat	a jelenleg is tanulók	akik 5 évnél rövidebb ideje szerezték diplomájukat	a jelenleg is tanulók
Szakmai gyakorlat alapján	leginkább	növénytermesztés, állattenyésztés gépest- és építészet	állategészségügy gazd. számvitel, öntözés	öntözés, számítástechnika, növényvédelem, erdészet, magasabb vezető	talajtan, egyéb ipart, erdészet, élelmiszeripar	állategészségügy, növényvédelem
Szakmai gyakorlat alapján	legkevésbé	erdészet, állategészségügy, kertészet	talajtan, jog, munkaügy, számítástechnika, egyéb ipari, nem dolgozott a szakmában	talajtan, jog, közlekedés, nem dolgozott szakmában, állategészségügy, gazd. számvitel, növénytermesztés	közlekedés, számítástechnika, gépesít- tés és építészet, nö- vénytermesztés, állat tenyésztés	növénytermesztés, nem dolgozott a szakmában
Munkaköri beosztás alapján	leginkább	közv. ter. irányító, beosztott ügyintéző, magasabb vezető, szakirányító	fő/osztály fő/ágazat- vezető, szakirányító jogász, közgazdász, állatorvos	szaktanácsadó, fölosztály fő/ágazat- vezető	szaktanácsadó, egyéni gazdálkodó, orvos	magasabb vezető, jogász, közgazdász
Munkaköri beosztás alapján	legkevésbé	fő/osztály fő/ágazatvezető, állatorvos, jogász, szaktanácsadó	egyéni gazda	közvetlen termelésirá- nyító	közvetlen termelés- irányító	egyéni gazda, beosztott ügyintéző
Üzemcsoport alapján	leginkább	mindhárom tsz.-csoport	közepes hatékonysággal gazdálkodó tsz-ek	állami gazdaságok	termelési rendszerek	állami gazdaságok, termelési rendszerek
Üzemcsoport alapján	legkevésbé	magángazdaságok	magángazdaságok	magángazdaságok	gyenge hatékonyság- gal gazdálkodó tsz-ek	magángazdaságok