Magyar írók élete és munkái

36. évfolyam, 1990. 5-6. szám

Múlt, jelen, jövő és ajánlások a helyismereti személyi adattár készítéséhez

Viczián János

Életrajzirodalmunk és adattáraink kiadástörténetében visszatekintve az elmúlt 45 évre az érdeklődő összegzést hamarább készíthet a megjelent művekről, mint hiánylistát azokról, amik megjelenése kívánatos lett volna. Nem meglepő ez, hiszen a világproletárok mestervizsgáig el nem jutott élcsapatának létérdeke volt, hogy a múlt jeles alkotóit, gondolkodóit elfeledtessék, befeketítsék, ha eszmerendszerük szolgálatába állítaniuk nem sikerült. A létező szocializmusban az adatközlés is az osztályharc eszköze lévén, 1948 után elapasztották a név- és címtárak Mária Terézia korától új meg új erekből táplálkozó folyamát. A Magyar tiszti címtárakat helyettesítette a számtalan személyzetis által pártcélokra gyártott káderlap: nem kellett többé az országgyűlési almanach, a tanári, az orvosi, az ügyvédi névkönyv, a gazdacímtár, a minisztériumi vagy fővárosi hivatali rangsor, az iskolai értesítőket is elfújták a fényes szelek. A katonatiszti előléptetések bizonylatát a kinevezetteknek 1949 után meg kellett semmisíteniük, ha nem akartak ezek megőrzéséért börtönbe kerülni. Az elhunytakból ritkán volt haszna a rendszernek, a papírhiányra hivatkozva bizonyos vidékeken gyászjelentéseket sem nyomtat/hat/tak, az államosításkor megszüntetett nyomdák nélkül hagyott városokban az ürügyre sem volt szükség. A megyei pártlapok nem tékozoltak papírt olyan kispolgári szokások éltetésére mint a gyászhírek közlése, hacsak nem az élcsapat tagjáról volt szó. Mivel a magyar írástudók bizonyos százaléka ekkor a tanyavilágban vagy néhány központosított helyen rakosgatta a szocializmus alapjait s távozott az árnyékvilágból, e korszak elhunytjai egy részének neve után - ha bekerülnek a lexikonba - halálozási adataik helyén kérdőjelet találunk, hacsak a családi kapcsolatok révén valaki ki nem kutatja azokat.
A pártállam helyi mozgalmáraiból országos hősöket próbáltak kreálni, nevükkel jelölve utcákat és intézményeket. E rendszert odáig tökéletesítették, hogy a feudális nagybirtokos Zrínyi Ilona helyett a proletár Bagi Ilona lett hivatalos eszménykép (akiről ugyan utcát neveztek el Budapesten, de egy lexikoncikkbe sűríthető érdemfüzért 27 év alatt sem sikerült összetudóskodni, mert az 1972-ben kiadott Munkásmozgalomtörténeti lexikonban nem szerepel).
Az 1960-as évek közepétől helytörténeti - címükkel is gyanakvást keltő mozgalmár életrajzgyűjteményeket állítottak össze, melyek adatközlési módja, tartalma igen eltérő értékű, legtöbbje ma már csak kórtörténeti adalék ahhoz, milyen mondanivalótlan írásokat is ki lehetett nyomtatni. E kiadványoknak legföljebb címszavaik hasznosíthatók, hiszen az említettek munkahelyeinek pontos nevét is csak ritkán közlik. Egyetlen hasznuk oktató példájuk: azon hibáké, amiket bűn lenne újra elkövetni.
Amikor már vagy évtizede az egyházmegyei névtárak kiadása is szünetelt, s az összgyűjthető adatokat is sikerült csökkenteni, a forradalmi munkásparasztok kolhozmunkában megalkották a százötven évvel azelőtti műveket is alulmúló marxista-leninista Új magyar lexikont, amely ma kb. 600 000 példányban bizonyítja a proletárdiktatúra tudományosságának színvonalát. E műremekre jellemző, hogy a materialista csalhatatlanság második szeráfjának, Frigyesített Engelsnek halálozási évét is tévesen közölték...
A kontraszelekciós káderpolitika véletlen melléfogása volt (a magyar művelődésügyben lélekmentésnek bizonyuló tett) Kicsi Sándor kinevezése az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztősége vezetőjévé, aki létre tudta hozni a hazai lexikonírás továbbépíthető alapjait - székely furfanggal, kényszerű engedmények árán, beletörődve az alkalmatlan munkatársak rendszeres és kiapadhatatlan utánpótlásába. Vezetésének 19 éve alatt 26 lexikon készült 46 kötetben, nem számítva az utánnyomásokat és az új kiadásokat. Az 1979. évi kényszernyugdíjazása óta eltelt 11 év alatt - új kezdeményezésű lexikonként - csak az Akadémiai kislexikon 1. kötete s az Új magyar lexikon kiegészítő 8. kötete jelent meg, folytatták vagy befejezték az Ő idejében megkezdett vagy kéziratban elkészült Űrhajózási ; Néprajzi- és Világirodalmi lexikont.
Az MSzMP irányította könyvtermelésben a lexikonkiadás nem szerveződhetett nemzeti igények szerint, hiszen egy lexikon természetszerű kitekintése a trianoni Magyarországból üldözendő nacionalista, soviniszta, sőt irredenta szemléletet sugallt: a pártellenes eszmék megsejtése vagy fölfedezése pedig megtorlást vont maga után. Ennek eredménye lett az 1978-79-es lexikonszerkesztőségi tisztogatás, (az MSzMP V. kerületi bizottságának cselekvő közreműködésével), melynek következményeként Kicsi Sándort nyugdíjba kényszerítették. A helyére kinevezett osztályvezetőt az érdemesítette e posztra, hogy az V. kerületi pb-titkárnak tanulótársa volt egy ideológiai tanfolyamon. Az 1979-es "káderátirányítás" a lexikonválságot napjainkig tologatta: ezidőtől az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztősége létezik, de ígéreteken kívül alig hallat magáról.
A válság megoldásának egyik kulcsa az MTA Könyvtárának kézirattárában elhelyezett kb. 80 000 személy adatait tartalmazó, Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái című cédulákon maradt bibliográfiája. Ez minden hazai életrajzi adattár alapja, hiszen ismerete és fölhasználása nélkül csak hiányos művek születhetnek, - ezért az MTA Könyvtára 1981-ben elhatározta a teljes kézirat kiadását.
Gulyás eredeti cédulaanyaga - néhány életrajz (nem véletlen) eltulajdonításától eltekintve - csonkítatlan. Három nagyobb részre különíthető el: az E-I betűk lezárt életrajzoknak tekinthetők kb. az 1937-47-es állapot szerint. Mivel a szerző a népi demokráciában a források döntő többségét - azok zárolt vagy "bizalmas" volta miatt - nem nézhette meg, a könyvtári kérőlapokat a kérés dátumának jelölésével, valamint "nem férhettem hozzá", "nincs a helyén" stb. jelzésekkel látta el s rakta cédulái közé, figyelmeztetve anyagának későbbi használóját ama korra, amely példátlan szigorral igyekezett elzárni a nem kiválasztottakat a nem hivatalosan terjesztett ismeretektől.
A J-K-Lám betűkben csak adalékok, forrásjelölések, hézagos műjegyzékek, irodalmi hivatkozások találhatók az adatgyűjtés összeállítás előtti állapotában. Ezt a kb. 2-2,5 kötetnyi (kb. 100-120 szerzői ívnyi) anyagot össze kell állítani és a cédulák anyagából meg kell írni, hogy a mű kiadható legyen.
A Lán-Zs betűkben többnyire összeállított életrajzok találhatók.
Gulyás anyagának kb. 12-15 %-a Szinnyei életrajzainak kiegészítése, ezek ismeretében Szinnyei művében csak néhány tucat újkori lezáratlan életrajz maradt. A törzsanyag gyűjtését az 1940-es évek elején nagyrésű befejezte, ezért csak az I. világháború végéig születettek adatai találhatók benne. A földolgozott adattárak száma megközeliti a kétezret, az időszaki kiadványok címeiről és mennyiségéről a Magyar írók... első kötetében, ill, az álnévlexikonában található előszó tájékoztat.
Gulyás rossz kézírású, gyakran igen nehezen olvasható vagy csak forrásai révén megfejthető szövegei (valamint a sajtó alá rendezésért adott csekély fizetés) nem siettették a szerkesztői munkát. A mű kiadásához az anyagaikat Láng József, a Petőfi Irodalmi Múzeum osztályvezetője leleményessége révén csak az idén sikerült előteremteni, így 1990 őszén a Magyar írók... első kötetének utánnyomatával azonos időben megjelenik a kézirat ki nem adott E betűs kötete is. 1991-től egy-két utánnyomat kötet mellett az Akadémiai Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete közösen jelentet meg évi két-három új kötetet. (Gulyás: Magyar írók... I-VI, kötete 1939-1944 között mindössze 180-180 példányban jelent meg, a VI. kötet példányainak egy része az 1944 őszi bombázásokkor elpusztult.) Az utánnyomat s a kézirat kiadása kötetenként kb. 2000 példányra tervezett, néhány/száz/ külföldi eladásra készül. E művet az Akadémiai Kiadó könyvesboltjaiban vagy előfizetéssel lehet beszerezni a Petőfi Irodalmi Múzeumból - kötetenként is. Az előfizetés díja (kb. 396: Ft) a postaköltséget is tartalmazza. Folyamatos szerkesztés mellett kb. 8-10 év alatt a teljes sorozat megjelentethető.
Gulyása Magyar írók... összeállításakor csak 1919-ig dolgozta föl tételesen a műve előszavában, ill. az álnévlexikonában emutett újságokat, folyóiratokat. 1919 utáni adatai vagy életrajzgyűjteményekből, vagy önéletrajzokból származnak. Az 1919 augusztusa utáni anyagokról szakmai kiegészítés Deák Gyula: Polgári-iskolai író-tanárok (Bp. 1942.) művön kívül nincsen. Az országos szakkönyvtárak máig elodázott föladata, hogy egy-egy szakma jeleseiről olyan adattárat állítsanak össze, amely a kutatói igényeknek megfelel.
Ma az egyetemek, főiskolák könyvtárainak döntő többségében nincs életrajzi szakmunkássági adattár az intézmény alapítása óta ott előadó oktatókról, ill. az ott végzett diákokról. Az Országos Pedagógiai Könyvtárban pl. kiadják az elemi iskolai tankönyvek bibliográfiáját, de jeles tanárok, tanítók életpályáját vagy iskolák történetét adattárukban nyomon követni nem lehet. (1945 óta nincs országos, 1947 óta fővárosi tanári névtár.)
Sajnos, a vidéki sajtó földolgozására - a fővárosi lapokat megközelítő teljességgel sem Szinnyei, sem Gulyás nem vállalkozott, ezért a hiányok itt nagyobbak a budapestieknél, hiszen vidéki adatközlőik ismeretére kellett hagyatkozniuk. Ez pedig területileg is, időben is, az egyes betűket tekintve is egyenetlen. Egy-egy tanár, pap, vasutas stb. adatközlő áthelyezése, betegsége, halála egy-egy vármegyénél nagyobb vidékeket kapcsolhatott ki a Magyar írók...-ba való fölvételből. Ezért ne lepődjön meg a tájékoztató könyvtáros, ha a helyi újságírók, írók közül nem mindegyiket találja meg e művekben. Adva van tehát a föladat: a megyei/városi könyvtár készítse el azt az adattárat, amelyből a helyi lexikon mellett a Magyar írók... is kiegészíthető.
A tervezett és előkészületben levő lexikonok, életrajzgyűjtemények címeit olvasva úgy tűnik, a hazai lexikonkiadás megélénkülése várható. Néhány kötet színvonala bizonyára a Szabadon választott (Parlamenti almanach 1990) kötettel vetélkedik majd a legszakszerűtlenebb fércmű címért, de a színvonalas művek kiszorítják majd az üzleti sajtó dömpingáruit.
1954 óta "készül" az Akadémiai nagylexikon. A legutóbbi akadémikus főszerkesztő 1990-re 2 kötet megjelenését ígérte. A szerkesztőbizottság mai titkára, Gunst Péter szerint: "A kéziratoknak 1990 végére kellene elkészülniük. Ha ez megvalósul, úgy az első két kötet 1993-ban napvilágot láthat." (M. Tudomány 1989: 631.p.) Ha vannak csodák, unokáink talán megvehetik a XXI. században.
Szegeden készül a Magyar középkori történeti lexikon és Péter László főszerkesztésében az Új magyar irodalmi lexikon, melyek példaértékűek lesznek, s bizonyítják vagy cáfolják azt, hogy lehet-e nagyrészben a korábbi lexikonokra alapozva, de azok közléseinek adattári egyeztetése nélkül közepesnél jobb lexikont készíteni. 1991-től megjelenik a 7 kötetre tervezett Magyar katolikus lexikon a Szent István Társulat kiadásában.
A teljesség igényével dolgozza föl a Lajtán túli magyar írók életét és munkáit Borbándi Gyula, az Új Látóhatár volt szerkesztője. Elkészülte 1-2 éven belül nem várható.
Nagy Csaba a Petőfi Irodalmi Múzeumban készíti a Nyugaton élő magyarországi születésű írók lexikonát, ez azonban csak a íróknak az országból való távozásuk utáni adatait fogja közölni. (Első füzete 1990. decemberétől kapható.)
Örvendetes, hogy az 1980-as évek végén több város könyvtára vagy tanácsa általános vagy szakmai ki kicsodák készítését határozta el, néhány kötet azóta már meg is jelent. Ezek színvonala ugyan vegyes (ld. Szentes, Tolna vagy Békés megye), de történeti életrajzi forrásként ezen időszakra el nem hanyagolható alapművek, hiszen más, alaposabb nem készült. Ha az összegyűjtött életrajzokat kötetben való kiadása előtt a helyi lap sorozatban közli, mint Hódmezővásárhelyen, - az olvasói levelekből kapott hasznos kiegészítésekkel, helyesbítésekkel az életrajzokat pontosabbá lehet tenni.
A XX. sz. végén a lexikon nem a hősök nagy tetteinek krónikája. Föladata a társadalom keresztmetszetének olyan bemutatása, ahol az egymást kiegészítő jelentős vagy kevésbé jelentős alkotóknak egyaránt helyük van. Helyük van mindazoknak, akik elősegítették az összmagyarság vagy a szűkebb terület kultúrájának gyarapodását. E célt igyekszik megvalósítani a Babits Kiadó, amely a Révai nagy lexikon új sorozatának előkészítéseként magyar szakmai ki kicsoda sorozat kiadására készül. A könyvtárosok/levéltárosok/múzeológusok - újságírók - könyvszerkesztők/fordítbk - egészségügyiek - mezőgazdák - gazdasági vezetők - sportolók bematatásával egyidejűleg az elszakított magyarságnak is külön-külön kötetet szán (Erdély, Délvidék. Felvidék. Kárpátalja). Ezzel is felezve azt, hogy szakítva az eddigi kiadói szokásokkal, a nemzetközi anyagú lexikonok helyett a nemzeti lexikonok kiadását tekinti egyik fő feladatának.
Ahhoz, hogy legalább megmaradjon klasszikus alaplexikonaink színvonala, a városi könyvtárak helyismereti gyűjteményét föl kell használni, adatait be kell építeni készülő nemzeti lexikonainkba.
Ahogy a Magyar nemzeti bibliográfia nem lehet teljes a vidéki nyomdák termékeinek, s a külföldön kiadott magyar műveknek számbavétele nélkül (hiszen a nemzeti több mint az országos), úgy a Magyar írók élete és munkái sem (de egyetlen lexikonunk sem) a vidék s a külhon jeles magyarjai munkásságának ismertetése nélkül. Lexikonírásunk klasszikusai - Szinnyei József és Gulyás Pál - módszerét követve egy város/vármegye vezető napi- és hetilapjainak (vagy a szakmai folyóiratoknak) tételes földolgozása szinte a teljes kuturális élet átfogó képét kínálja annak, aki időt és fáradságot áldozva nekilát a helyi sajtó kicédulázásának. Az évtizedre tervezhető munka meg fogja hozni gyümölcsét, hiszen olyan anyag birtokosává teszi az adatgyűjtőt, amilyennel sem egyén, sem intézmény előtte nem rendelkezett.
Az elmúlt évtizedben - a helytörténeti kutatás támogatására Szinnyei művéből helyi gyűjtéseket adtak ki (pl. Orosházán, Kaposvárt), az életrajz lezárása, kiegészítése, az adatok esetleges helyesbítése nélkül. Ha ezek azon célból készültek, hogy a kiegészítést utóbb elvégezzék, akkor volt értelme, ha öncélú másolás, akkor csak reménykedhetünk abban, hogy a figyelem fölkeltése mellett esetleg kiegészítő kutatásokra is ösztönzött (még akkor is, ha ennek eredménye máig nem látható). Használható, adatgazdag városi/vármegyei életrajzgyűjtemények kiegészítésének akkor van értelme, ha azok nem a már ismert lexikonok szövegeinek változatlan átvételei, hanem helyi kutatások eredményei - olyan adatokkal, amelyeket addig máshol nem közöltek. A városi/vármegyei könyvtárosoknak alapvető és meghatározó szerepük lehet/ne/ a Magyar írók élete és munkái III. sorozatának - legalább adattári vagy kézirati előkészítésben, amely egyben a város/vármegye művelődési adattárának törzsanyagát is képezné. A "mai gazdasági helyzet" jobb, mint amilyenben 1916-1956 között Gulyás nagy műve készült. Ahhoz, hogy folytatása legyen dolgozni kell, s nem a nehézségek fokát méricskélni. E munka terméke többszörösen is hasznosítható, pl.:
- föltárná, kik voltak azok, akik tetteikkel, írásaikkal elősegítették vagy hátráltatták a város/vármegye fejlődését, lakóinak boldogulását;
- elkészíthetővé tenné a város/vármegye történeti kronológiáját az elmúlt évtizedekre. (Igényes helytörténeti mű nem képzelhető el az események pontos ismerete nélkül.) E kronológiák a honismereti tankönyvek alapjai, ill. fontos mellékletei lehetnek.
A munkát célszerű az elsőként kiadott (könyvtárban meglevő) helyi heti- vagy napilappal kezdeni. Időrendben haladva kicédulázni mindazon adatot, amelyre egy városi/vármegyei jeleseket tartalmazó életrajzi adattárhoz, ill. helyi lexikonhoz szükség lehet. Nem szükséges elkészíteni a lap repertóriumát, hiszen annak célja összegzően bemutatni, ki mit írt a lapban.
A főiskolákon diplomamunkaként elfogadják 2-3 évet élt folyóiratok repertóriumát, melyeket azután csak a tanszéki leltározáskor mozdítanak el a helyükről.
A zömében utánzásra késztető munka valódi szellemi erőfeszítést kívánna akkor, ha a jelölt pl. annotált névmutató nélkül nem pályázhatna repertóriummal.
A helyi adattár/lexikon gyűjtőjének figyelme a következőkre terjedjen: ki, mely lapba, mettől-meddig írt, a helyi hírek között milyen, az utókort is érdekelhető közérdekű adatot talál. Ez lehet egy iskola, üzem, bankfiók stb. megnyitása, vásár, búcsú, újság alapítása, színházi bemutató, bírósági ítélet, nagyobb helyi közmunka megkezdése stb.
Jelölni kell év, hónap, nap pontossággal azt, hogy mettől meddig szerepelt a fő-, felelős szerkesztő vagy kiadó a lap kolofonjában. Ki kell cédulázni minden cikkíró nevét, minden tudósítás alá írott betűjelet, mindazok esküvői, halál, temetési hírét, akik a város/vármegye életében szerepet játszhattak (a tanítótól, jegyzőtől fölfelé a ranglétrán), az elhunytakról megemlékező cikkeket, azon beszélgetéseket, amiben a megkérdezett saját életéről közöl érdemleges adatokat.
Figyelni kell a szerkesztői üzenetekre, amelyekből sok álnév, betűjel megfejthető. Utóbbiak kiderítéséhez hozzásegít, ha tudjuk, milyen jellegű cikkeket kik írtak, s azok nevéből (esetleg a név utolsó betűiből) kialakítható-e a cikk alá írott betűjel.
Egy 6-8 oldalas napilap egy havi számának földolgozása - minden cikkíró neve, minden halálhír, nekrológ, megemlékezés, beszélgetés, helyi jelentőségű esemény - a forrás jelölésével, némi gyakorlat után kb. 2-2,5 órát igényel. Célszerű a különböző források egy-egy azonos évét együtt földolgozni, hiszen egy városban/vármegyében egyidejűleg eléggé meghatározható az irogatók száma, egy név alatt több emlités is föltüntethető, amivel sok idő takarítható meg. Így nyomon követhető az is, hogy egy-egy írás hogyan vándorol lapról lapra, vagy onnan kalendáriumba, ki milyen könyveket ismertet stb.
A lapok földolgozása elfogulatlan kell legyen.
A vallásos lapok szerzőinek azonosításához igen jó segédlet az egyházmegyei vagy rendi schematizmus, a világiakhoz az 1920-30-as években kiadott helyi életrajzgyűjtemény.
A munkás-paraszt belügyminisztérium zárolta az anyakönyvek Országos Levéltárban található mikrofilmjeit, - amit bizonyos tudományellenes elemek a "személyiségi jogok védelme" hangoztatásával továbbéltetni igyekeznek; lexikonjaink életrajzainak 10 %-a emiatt adathiányos marad.
A helyi egyházi - születési/keresztelési, ill. házassági, halálozási anyakönyveket a belügy nem zároltatta. Ezek nem csupán az adatok ellenőrzésére, hanem a szülők nevének, foglalkozásának megállapítására is elsődleges források. Ismert nagylexikonok gyakran a keresztelés vagy temetés napját tüntetik föl a születési vagy halálozási adat helyett - minden jelölés nélkül. Ha a születés/halál december utolsó hetében történt, az elírás több mint valószínű. Az állami anyakönyvezést az 1894:33.tc/XII.9 tette kötelezővé. 1894 előtt a XVII. századig visszamenően a források az egyházi anyakönyvek (ha el nem pusztultak), - a g.kat. és g.kel. vallásúakat kivéve, mivel az anyakönyvezés náluk csak a kiegyezés óta létezik általánosan.
Az 1944-ig kiadott iskolai évkönyvek/értesítők a tanárokon kívül, á diákokról is közölhetnek alapadatokat. Az igen váltakozó színvonalon szerkesztett évkönyvek/értesítők a tanári értekezéseken, nekrológokon kívül néha a diákok önképzőköri írásait is közölték, ami nem elhanyagolható adalék egy életrajzhoz.
Valamely város jeles lakóinak többsége vagy volt, vagy jelenleg is tagja a könyvtárnak, életrajzi alapadataikat, lakcímük a beiratkozási naplóból megtudható, irodalmi munkásságuk tekintélyes része a MNB, ill, a MFR füzeteiből nyomon követhető, a megyei sajtóból a könyvtárban összegyűjthető.
A múlt földerítésével egyidejűleg a jelenre is figyelni kell. Az intézményi, ill. személyi adatgyűjtéshez (pl. ki kicsoda készítéséhez) általános igényű kérdőívet kell összeállítani. Olyan sorrendben kell kérdezni, hogy a válaszok kevés munkával legyenek cikké formálhatók. Minden lexikon/ki kicsoda célja, hogy a legkisebb terjedelemben a lehető legtöbb adatot közölje a címszóról, legyen az személy, tárgy vagy intézmény. A bőbeszédűség, az adatközlés csapongó sorrendje nagyban ronthatja a mű használati értékét, ezért egy kötetben a cikktípusoknak azonos szerkezetűeknek kell lenniük.
Az életrajzi cikkben az adatközlés időrendi és logikai sorrendje a meghatározó: a személy előbb megszületett, s utána lett foglalkozása, s nem fordítva, mint pl. az Alkotások és pályaképek (Szekszárd, 1990) c. munkában. A név után zárójelben közöljük a születési adatokat: hely, vármegye, év, hónap, nap sorrendben. (Ha az illető már nem él, a halálozási hely, év, hónap, nap e zárójelbe kerül, az előző adatoktól "-" jellel elválasztva. Az időrend szerint a cikk végére tett halálozási adat (pl. Szinnyeinél) az egész, esetleg több oldalas szöveg végigolvasását kívánja akkor is, ha ez az adat hiányzik.)
Szent István óta - a zsarnokság évtizedeit kivéve - közigazgatási egységünk a vármegye, amelyet a születési hely után oda kell írni, mert enélkül a szülőhely nehezebben (1898, a helynevek törzskönyvezése előtt nem) azonosítható.
A születési adatokat követi a nevezett kenyérkereső foglalkozása az adatgyűjtés idején. Ha valaki nem abból él, hogy író, festő stb., hanem könyvelésből, foglalkozása: könyvelő, (aki ír vagy fest). Ezután következik a szülők neve és foglalkozása, majd az, hogy hol, mikor, milyen iskolát végzett; tanulmányai befejeztével mettől-meddig, hol, mivel foglalkozott. A munkahelyeket, a nyugdíjazást év, hónap pontossággal kívánatos megadni. Az évet, hónapot helyettesítő majd, utóbb, később stb. töltelék szavakat az igényes lexikon/ki kicsoda mellőzi.
Divat vagy inkább kötelességszerű közhelyfüzér a munkásság értékelése, amit a monográfiákra kell bízni. Mivel elmarasztaló jelzőket nem kívánatos leírni, az egyoldalú dicsérgetés miatt (ami nem büntetendő), az olvasó az értékelés hiányát szívesebben veszi. A nem önálló kötetként megjelent írásokat: cikkeket, tanulmányokat stb. - melyek közreadása rendszerint megelőzi az önálló kötetekét - időrendi egységbe kell foglalni. Azon lap/folyóirat/naptár/stb. címe legyen az elsődleges, ami az írást közölte - zárójelben a közlés évével, s ha az írás az életműben fontos, csak akkor emlitsük a címét pl. Világ/1946,48/, Új Holdl1947.3.sz. A feminizmus/, Szabad Nép/1950/52, 54/56/. A tanulmány címe ne legyen úgy kiemelve, hogy megelőzze a visszakeresésben elsődleges adatokat. A lap címét az ismételgetés elkerülése miatt célszerű csak egyszer leírni, az egy lapban megjelent cikkek közlési sorrendje a lapcím után jelzett időrendből megállapítható.
A lexikon nem monográfia, lényeges hogy egy adat csak egyszer szerepeljen egy cikkben akkor is, ha az írót/szerkesztőt a kész mű terjedelme után fizetik. A cikkek nyelve magyar, az igeidő múlt, hiszen ami a múltban történt, azt jelen időben írni nevetséges. Bona Gábor. Tábornokok... (Bp. 1986.) c. művében Aradon folyamatosan akasztatja a tábornokokat. A készülő Új magyar irodalmi lexikon szerkesztője is jelen idejű fogalmazást ajánl útmutatójában. Ennek megfelelően Bethlen Kata ma is gyarapítja könyvtárát, holott katalógusát Bod Péter már összeállította.
Az életrajzot az önálló művek számozott, időrendi fölsorolása zárja. A könyvek kiadási helyének és idejének közlése a visszakereséshez nélkülözhetetlen (pl. nem emliti a kiadás helyét, a MIL, a VIL, a készülő ÚMIL és a tolnai adattár). Igen zavaró az, ha a műveket egymástól pontosvessző választja el - hosszú kötőjel helyett (ez a sajtóhibáknak is tárháza lehet). A pontosvesszőnek más a szerepe egy prózai szövegben, s más egy lexikonban. (A lámpás nem tartozik az Egri csillagokhoz.) Ajánlatos a művek műfajának jelölése különösen akkor, ha a szerző a szép és szakirodalmat egyidejűleg művelte. Rövidítések nélkül nincs lexikon; ami az érthetőséget nem zavarja, azt rövidíteni kell.
A cikkeket a címszóról szóló irodalom közlésével zárjuk. Gyakran követik el azt a hibát, hogy az egyes művekről szóló ismertetéseket/bírálatokat mint az íróról szóló irodalmat tüntetik föl. Ez először a Ványi-féle Magyar irodalmi lexikonban (Bp. 1926.) bukkant föl, s azóta kiirthatatlan. A recenzió nem a szerzőről szóló irodalom! Ha ezeket az írásokat emliteni akarják, írják zárójelbe az után a mű után, amelyikre vonatkozik (mint Szinnyei, Gulyás vagy Deák Gyula). A szerzőről szóló irodalmat is időrendben ésszerű közölni, nem össze-vissza vagy a legfrissebbel kezdve, mint azt az Alkotások és pályaképek cikkeiben találhatjuk (pl. 126. lap: Ordas Iván Hadik Andrásról írt ifjúsági regényt, a róla (Ordasról) szóló irodalomban ilyen tételek találhatók: F. GY.: Hadik András, Népszava 1987. dec. 12.: Decsi Kiss János: Hadik András. Tolna Megyei Népújság 1987. aug. 11. stb.)
Az idegen szokások kritikátlan utánzói sok furcsaságot honosítanak meg, amivel sikerült zűrzavart teremteni, még a betűrendi besorolásban is. (Pl. a Világirodalmi lexikon címszavaiban nem tettek különbséget egyes ékezetes és ékezet nélküli magánhangzók között, amelyek pedig nemcsak a magyar ábécében vannak. Gorkijt Görlich követi, majd Gormond, Gömer, Gomiczki s a görög címszavak. A 9. kötet N-O, a 10. P-vel kezdődik. Hol az Ö? Besorolva az O-ba. Az ördög ordog-ként, Örik török író Orik-ként, az örmény ormény-kény, az öröm orom-ként található.)
A helyi ki kicsoda kötetet célszerű függelékkel zárni, amely bemutatja az iskolákat, a könyvtárakat, levéltárakat, múzeumot, az egyesületeket, az ének- és zenekarokat, a színház/ak/at, nyomdát, könyv- és lapkiadót, a helyi sajtót, az üzemeket, stb., azaz az élet azon színtereit, melyek a közösségi létet meghatározzák.
A rövid történetben bemutatott vállalatok vagy kereskedelmi egységek szolgáltatásaik, árukínálatuk, nyitvatartási/félfogadási idejük közléséért fizetett hirdetési díjért legalább önköltségessé tehetik e helyi kiadványokat anélkül, hogy a művek készítőinek anyagi támogatásért kellene kilincselni.

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek (2000/04/12)