36. évfolyam, 1990. 1-2. szám

Archívum

Haraszthy Gyula a tanító és példaadó

Fülöp Géza

Nyolcvan esztendős korában eltávozott közülünk a magyar könyvtárügy mindannyiunk által tisztelt és nagyra becsült, halk szavú, de nagytudású személyisége, Haraszthy Gyula. Hosszú, tevékeny élete során áldozatos munkása, vezető egyénisége volt több budapesti nagykönyvtárnak, szerepet vállalt az ország könyvtárügyének tervezésében, szervezésében és irányításában, s hatékonyan kivette a részét a jövő könyvtárosainak szakmai felkészítéséből is, egyrészt mint egyetemi oktató, s a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtártudományi Tanszékének a vezetője, másrészt mint idősebb kolléga, aki a különböző munkahelyeken fiatal munkatársainak, beosztottjainak adta át gazdag elméleti ismereteit és sokirányú gyakorlati tapasztalatait. De idősebb munkatársainak szintén példával szolgált tiszteletreméltó munkás életével, szorgalmával, szilárd munkaerkölcsével, sőt gyarapította az ország minden könyvtárosának ismereteit is, tartalmas szakirodalmi tevékenysége révén. Példát adó, nevelő, tanító személyiséget veszített elhunytával a magyar könyvtárügy és könyvtáros-társadalom!
Mintául szolgálni, nevelni, tanítani azonban csak az képes, avagy példát, tanítást csak attól fogadnak el mások, akit embersége, erkölcsi komolysága illetve szakmai felkészültsége erre alkalmassá tesz, akinek hitele van: emberi és szakmai, tudományos hitele. Haraszthy Gyulát erre készítette fel már a családi ház, a családi hagyományok, majd kitűnő iskolái, középiskolái és az egyetem, s később könyvtárosi pályája is. A pannon Dunántúlon, Sárbogárdon születetett 1910-ben, értelmiségi és író-ősökkel rendelkezett, művelt, könyveket forgató családban nevelkedett, gimnáziumi tanulmányait is itt kezdte. Budapestre kerülve az 1920-as évek elején a híres Lónyai utcai református gimnáziumban a tanítási órák mellett az iskola kb. 5000 kötetes szép könyvtárában is gyarapította ismereteit, sőt ennek a "főkönyvtárnoka" lett, s mint ilyen diáktársainak, "olvasóinak" is könyveket ajánlott, felvilágosítást, tájékoztatást nyújtott. Már ekkor elhatározta, hogy a bölcsészkar elvégzése után valamelyik pesti nagykönyvtár munkatársa lesz. 1928 és 1932 közt tanult a bölcsészkaron, magyar-német-esztétika szakos volt, s német szakos hallgatóként Heidelbergbe is eljutva (1930) megismerte az ottani híres egyetem könyvtárát, ami csak megerősítette pályaválasztási elhatározásában. Egyetemi tanulmányainak befejezése és doktorátusa után, mint ÁDOB-os (állástalan diplomás) az egyetemi magyar irodalomtörténeti intézet fizetéstelen tanársegédje lett, s ő kezelte az intézet gazdag könyvtárát is. Innen került 1935-ben a budapesti Egyetemi Könyvtárba, ahol - erről Ő maga vallott így Bereczky Lászlóval folytatott 1978. évi beszélgetésében (ld. Könyvtáros 1978. 396-401.) - az idősebb munkatársai közt sok kiváló "mester" volt, akiktől a fiatalok, köztük Ő is, megtanulhatták a könyvtárosi mesterséget: Domanovszky Ákos, Moravek Endre, Mátrai László, Prohászka Lajos nevét említi, s felsorolja több fiatal kollégáját is, akik nyilván nemcsak szakmai ismereteket, de emberi példát is nyújtottak neki. A háborút követő orosz hadifogságból való hazatérte után, 1947-től már a katalogizálás és szakozás osztályvezetője a könyvtárban, majd 1949-ben az ekkor létrejött Közgazdaságtudományi Egyetem új könyvtárának lesz az igazgatója, ahol az új épület tervezésében és létrehozásában, s az új, Magyarországon addig még nem alkalmazott munkaszervezet, a hálózati rendszer kialakításában és megszervezésében kiemelkedő része és vezető szerepe volt.
Természetesnek tekinthető, hogy ilyen könyvtárosi előzmények után és szakmai ismeretek és tapasztalatok birtokában Haraszthy Gyula egyik első oktatója lesz az ekkortájt meginduló egyetemi könyvtárosképzésnek, majd első tanszékvezetője az egyetemi Könyvtártudományi Tanszéknek. Az egyetemi könyvtárosképzés megindítása Varjas Béla nevéhez fűződik az 1948-49-i tanév II. félévében, azaz 1949 tavaszán. Az ő irányításával indult meg az oktatás, amelyet mint az OSZK főigazgatója szervezett; tanszék ekkor még nem volt, egyetemi tanszemélyzet sem, Varjas mellett a budapesti nagykönyvtárak, elsősorban a nemzeti könyvtár, s mellette az Egyetemi és a Fővárosi Könyvtár vezető munkatársai tartották az előadásokat, vezették a szemináriumokat és gyakorlatokat.
Haraszthy az elsők közt kapcsolódott be a képzésbe, az osztályozáselméletet oktatta, ezen belül is elsősorban az Egyetemes Tizedes Osztályozás problémáit elemezte. S ezzel úttörő jelentőségű feladatot teljesített, a megújuló magyar könyvtárügy különböző intézményeiben ugyanis ezidőtájt hódított tért széles körben az ETO, s Haraszthy oktatói munkájával ehhez készített fel és nevelt jól képzett fiatal szakembereket. Ő maga a két háború között, 1937-ben a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete által rendezett könyvtárostanfolyamon ismerte meg az ETO történetét és rendszerét, s gyakorlati tapasztalatai és a szakirodalom alapján képezte számos hallgatóját kitűnő szakemberré. Ő készítette el az első magyar nyelvű szakozási tankönyvet is.
Az 1950-es évek elején kapott megbízást, hogy félállásban szervezze meg a tanszéket, amelynek 1951-től 1954-ig, három és fél esztendőn át volt a vezetője. Néhány fiatal belső munkatárs mellett olyan kitűnő külső szakembereket vont be az oktatótevékenységbe, mint pl. Kőhalmi Béla, Sebestyén Géza, Kéki Béla vagy Dezsényi Béla. A tanszékről vezetése idején kikerült végzett hallgatók közül később számosan a különböző könyvtárak vezetői lettek.
Közben, 1953 őszén az Akadémiai Könyvtár igazgatói székébe került, s a két felelősségteljes, egész embert kívánó feladatkört nem tudta ellátni. Tanszékvezetői félállásából kérte felmentését, amelyet meg is kapott s a későbbiek során sajnálatos módon nem vett részt az egyetemi könyvtárosképzésben. Példaadó szakmai tevékenységét különböző intézmények vezetőjeként, osztályvezetőjeként azonban tovább folytatta. Tovább igazgatta az Akadémia könyvtárát, ahonnan 1956 után méltatlan és igaztalan vádak alapján eltávolították. 1960-ban került az Országos Széchényi Könyvtárba, ahol a feldolgozó főosztályt, majd a különgyűjtemények főosztályát vezette, de résztvett az országos könyvtárügy különböző feladatainak az ellátásában, működött pl. az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanácsban, vagy a Magyar Könyvszemle szerkesztőségében. Nyugdíjas éveiben az OSZK főigazgatójától a nemzeti könyvtár 1918/19 utáni történetének a feldolgozására kapott megbízást, s ezen a munkán, amelynek számos értékes részeredményét publikálta is, dolgozott haláláig.
Az egyetemen - mint könyvtárszakos - hallgatója, az Akadémia Könyvtárában pedig beosztott munkatársa voltam Haraszthy Gyulának. Mint tanáromat és főnökömet is nagyon tiszteltem, de egyben barátomnak tekintettem, tekinthettem. Tanári és vezetői magatartása alapján egyaránt magamévá tettem azt a hitvallását, amelyet Goethére hivatkozva - már említett Bereczky Lászlóval folytatott beszélgetésében - így fogalmazott meg: a könyvtárosi munka a közösség szolgálata. E hitvallását egész életpályája, tanári és nevelői tevékenysége is hitelesíti, igazolja.

Országos Széchényi Könyvtár Észrevételek (2000/04/12)