Jiři Cejpek Vysokoskolšké vzdelávání knihovníků a informáčních pracovníků v Československu na rozcestí című, kéziratban lévő cikkét Futala Tibor tömörítette 
 

 A prágai Károly Egyetemen 1927-ben honosodott meg a könyvtárosképzés. Ekkor a filozófiai karon kétéves tanfolyamok indultak a tudományos és közigazgatási könyvtárak személyzeti utánpótlásának biztosítása érdekében. Több átmeneti, ad hoc jellegű kísérlet után – Jaroslav Drtina érdemeként – 1953/54-ben jött létre a könyvtárosképző tanszék, illetve a kezdetben négy, később ötéves, kétszakos képzés. (Pozsonyban 1952/53-ban következett be ez a fejlemény.)

1958 és 1967 között az eredetileg hagyományos könyvtárosképzés a dokumentáció és a tudományos információ irányában mozdult el, s ennek következtében a tanszék 1966/67 folyamán könyvtártudományi és tudományos információs tanszékké alakult. 1968-ig a fokozatosan szabadabbá váló politikai légkör lehetővé tette, hogy e képzésben is mindinkább érvényesüljenek az európai és észak-amerikai egyetemi normák, azaz a rugalmasság és a variabilitás normái, amelyek főként a posztgraduális tanulmányokban éreztették áldásos hatásukat.
Tovább…