Bevezetés

Hazánkban a 19. század utolsó évtizedeiben nemzeti múltunk feltárása és megismerése a közérdeklődés középpontjába került. Ennek az elvárásnak elsődlegesen a nemzet szellemi értékeinek, az addig megjelent magyar nyomtatványtermésnek a bibliográfiai számbavételével lehetett megfelelni. Ezen túlmenően a kor uralkodó szellemi áramlata, a pozitivizmus is igényelte az egyes tudományok területén a széles körű adatgyűjtő, tényfeltáró munkák készítését.
Ebben az időben az élénk és gazdag irodalmi élet mellett a tudományok is gyors fejlődésnek indultak, s ezzel összhangban jelentős könyvkiadói és könyvkereskedői tevékenység bontakozott ki. Mindezek együttes hatására az 1800-as évek utolsó évtizedeiben egymás után készültek és jelentek meg a ma is nélkülözhetetlen, alapvető retrospektív nemzeti könyvészetek.
Ezek a munkák elsősorban a nagy „triász” tagjai, Szabó Károly (1824–1890), Petrik Géza (1845–1925) és Szinnyei József (1830–1913) fáradhatatlan tevékenységének köszönhetők. Közülük Szabó Károly volt az, aki elsőként készítette el a legkorábbi korszakra vonatkozó retrospektív nemzeti bibliográfiánkat, a Régi Magyar Könyvtárat. A szélesebb közvéleménynek csupán e fő művéről van ismerete, pedig rendkívül szerteágazó és sokoldalú munkásságot fejtett ki, korának elismert tudósa volt. Rendes tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a Magyar Történelmi Társulat választmányának, s nyilvános rendes professzora a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemnek. Rendkívül gazdag történészi életművet hagyott az utókorra, több történeti munkája ma is forrásként szolgál a korszak kutatói számára. Mindezeken túl többek között Szophoklész, Euripidész drámákat fordított, gyűjtötte és kutatta a magyar népköltészet emlékeit, s ő volt az első magyar helynévgyűjtő.

Pályaszakaszok: jogász, tengerész, hellenista, történész, tanár, könyvtáros

Szabó Károly 1824. december 14-én született a Békés megyei Kőröstarcsán, ahol apja református lelkész volt. Itt töltötte gyermekéveit, s itt végezte elemi iskoláit. Középiskolai tanulmányait a híres debreceni református kollégiumban folytatta, itt hallgatta „felsőbb tanulmányait”, a jogot és bölcseletet 1839 és 1842 között. Itteni tanárai közül különösen Péczely József, a történelem és görög nyelv tanára volt rá nagy hatással, ő keltette fel benne a történelem és a hellén irodalom iránti érdeklődést.
Debrecenből Késmárkra utazott jogot és német nyelvet tanulni, ahol Hunfalvy Pál volt a tanára. 1843-ban-ban jogi vizsgát tett, s rövid ideig joggyakornokként is dolgozott. Hamar ráébredt azonban, hogy a jogi pálya nem neki való: egy szegény asszony holmiját kellett volna elárverezni, de ő megsajnálta, s mindenét visszaadta: „Én az ügyvédi diplomát akkor a láda fenekére csaptam, nem is vettem soha többé elő” – írta visszaemlékezéseiben.1
Tovább…