Sajtóügy: hírlapok és folyóiratok

Szekfű Gyula programadó írása60 szerint a „ma meginduló folyóirat legelsősorban az értelmiségnek immár évtizedes, a háborúban megindult katasztrófájával lesz kénytelen foglalkozni”. Mégis – szerinte – a feladat tágabb: a „művelt értelmiség csak központi bázis lehet, melyről mondanivalónkat a nemzeti társadalom minden rétegébe elvezessük. […] A nemzeti kultúra […] nem lehet többé főiskolai végzettséghez kötve, néhány ezer család tulajdona s ezért minden  eszközt meg kell ragadnunk, hogy a társadalom lényegében minden rétegéhez eljusson e mondanivaló. Az olvasók körének kiterjesztése bizonyára nehézségeket fog okozni az első időben. […] Szélesebb körökhöz nem szólhatunk akadémiai magasságból”, ezért új „írásmódra” van szükség. Összességében a cél nem „ismeretek terjesztése”, hanem a társadalom életében meghatározó kérdések „olyan taglalása, hogy lényegük megvilágosodjék s az olvasó a kérdések rengetegében eligazodjék”. A társadalmi összetartozás erősítése érdekében vállalt feladatok: „lelki kapcsolat” a Trianon által „leszakított testvérekkel”, „szociális megértés” és a magyar kultúra („egyetlen kincsünk”) védelme. Mindezt „európai szellemben” s nem „néhány száz vagy ezer műveltnek, hanem a nép széles rétegeinek” kínálva. Ha utóbbiak nem részesednek e kultúrából, „úgy elhomályosul a jövő és elvész a nép”. E cizellált és metaforikus mondatok mögött ott a szerkesztő aggodalma, tényleg képes-e túllépni egy folyóirat – és szélesebben: az igényes kultúra – a „műveltek” szűk körén? Mi, ki – és milyen célból – alakítja jobbra a jövőt?
Tovább…