Címke: Kína

Kínai könyvtárügyi körkép: élni vagy olvasni?

„Minden alacsonyabb szintű, mint az olvasás.”
(Kínai közmondás)

Általános ismeretek

Kína a világ legnépesebb országa: a ma élő 6,5 milliárdból minden ötödik ember kínai. A hivatalos nevén Kínai Népköztársaság lakossága közel 1,3 milliárdra tehető (emellett igen sok kínai él Délkelet-Ázsiában és Amerikában). Ennél is többen lennének, ha a 70-es évek elején nem vezetnek be szigorú korlátozást, kormányzati tiltást (akkor egy nőnek átlag 5 gyereke volt, ma 1,5). 2006-ban közel 16 millió születést és 9 millió halált regisztráltak, tehát a mérsékelt növekedés folytatódik. Kína területe kontinens méretű: 9,6 millió km2, amellyel harmadik a világon (Oroszország és Kanada után).
A kínai civilizáció a legrégibb a világon, az írásbeliség is a leghosszabb, négyezer éves fejlődésre tekint vissza (az egyiptomi hieroglifák háromezer évig szolgáltak). A logogram típusú írás tömör kifejezést eredményez: az ENSZ hat nyelvre (angol, arab, francia stb.) fordítja minden dokumentumát, közülük az egyetlen nem alfabetikus, a kínai eredményezi a legrövidebb lejegyzést. Érdekes jelenség, hogy a kínai írással kapcsolatos diszlexia az agy más területeihez, kapcsolódik, mint a más típusú írásoknál.
Az első központosított birodalom i.e. 221-ben – Hannibál háborúja idején – jött létre (Csin-dinasztia): ekkor épült ki a Nagy Fal (6400 km), ugyanakkor az első császár pusztíttatta el az összes korábbi írásos művet. Luis Borges ír le fontos gondolatokat a két tett (feltételezett) belső összefüggéséről A Fal és a könyvek című nevezetes esszéjében (1950). Szerinte Si huang-ti  „azért építtette a falat, mert az védte birodalmát; azért égettette el a könyveket, mert az ellenzék azokra hivatkozva dicsőítette” az előző uralkodókat… Más szóval: zárt rendszert akart építeni. Utóbb is előfordult hasonló pusztítás, például Csien-lung (Qianlong) császár (Qing dinasztia, uralkodott 1735–1796 között) – ő tolta ki a legtávolabbra Kína határait – az összes mandzsuellenes művet tűzre vettette. Ám az ő idejében bontakozott ki az ellenkező folyamat is, amikor a Si Ku Quan Shu (Siku Quanshu = A négy tárház összes  könyve) negyedfélezer könyvét összesen mintegy 4 millió oldal terjedelemben nyomtatták ki.
Tovább…

A kínai nemzeti bibliográfia

Le bibliografie nazionali: il caso della Cina. Di Ben Gu, pemessa di Mauro Guerrini. = Bollettino AIB, 46. vol. 2006. 3. no. 255–261. p.
Mauro Guerrini a tanulmány bevezetőjében arról ír, hogy a távol- és közép-keleti országok könyvtárügyéről milyen keveset tudunk, noha azok éppen az utóbbi időben nyitnak egyre jobban a nyugati minták felé. Mind a nyitás, mind az ismerkedés szempontjából jeles alkalom volt a szöuli IFLA konferencia, ahol Ben Gu, a kínai nemzeti könyvtár gyarapítási és  feldolgozási részlegének vezetője is előadó volt; előadásának szövegét Mohor Jenő tömörítette

A kínai nemzeti bibliográfia története

Az első ízben 1987-ben publikált kínai nemzeti bibliográfia – melyet a pekingi nemzeti könyvtár nemzeti bibliográfiai bizottsága szerkesztett – 17 000 címet tartalmazott és lefedte a teljes 1985-ös monográfia-termést, az 1984-es kiadványok egy részét, és néhány új és fontos időszaki kiadvány leírását is tartalmazta. A bibliográfiával egyidejűleg megjelentek a kötetek mutatói is. A nemzeti bibliográfia megjelenése nyomtatott formában  1994-ben szűnt meg. A  publikált forma megszűntetését három tényezőre lehet visszavezetni: elsődleges okként  a címek éves mennyisége említendő (a számítások szerint több mint 120 000 egység), ami legalább 10 nyomtatott kötetet tenne szükségessé, a második ok a kiadványok árának drasztikus emelkedése, a harmadik ok pedig, hogy  a lehetséges használói kör behatároltsága miatt gazdaságtalan a megjelentetés. A kínai könyvtárak többsége MARC formátumot használ a katalogizáláshoz és a nemzeti könyvtár online katalógusát a könyvtárak a nemzeti bibliográfia elektronikus változataként használhatják.
Tovább…

Címkék

(1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (11) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (2) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (18) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (3) (1) (4) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (3) (2) (12) (1) (2) (13) (31) (1) (8) (1) (27) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (15) (6) (6) (9) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (24) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (49) (1) (1) (3) (1) (13) (1) (4) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (4) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (5) (1) (6) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (7) (15) (5) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (4) (12) (5) (6) (3) (2) (13) (5) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (6) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (8) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (2) (1) (1) (1) (14) (5) (1) (2) (1) (1) (18) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (20) (15) (2) (3) (1) (2) (1) (9) (4) (3) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (2) (1) (1) (6) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (8) (7) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (2) (10) (2) (1) (2) (2) (4) (12) (1) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (6) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (1) (2) (3) (2) (7) (4) (2) (1) (1) (1) (34) (2) (1) (25) (4) (1) (1) (5) (1) (9) (1) (3) (1) (20) (1) (7) (4) (2) (2) (4) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (36) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (35) (1) (59) (1) (2) (6) (1) (1) (2) (1) (5) (2) (1) (4) (1) (5) (6) (1) (1) (1) (26) (1) (1) (2) (2) (33) (1) (2) (2) (1) (7) (8) (4) (1) (2) (1) (5) (15) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (16) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (8) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (8) (1) (1) (5) (9) (1) (1) (16) (9) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (4) (1) (3) (2) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (17) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (33) (1) (2) (8) (1) (2) (1) (1) (14) (1) (1) (9) (1) (16) (1) (57) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (11) (1) (8) (1) (10) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (2) (2) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (6) (19) (8) (8) (1) (1) (2) (3) (1) (10) (1) (1) (12) (8) (3) (4) (1) (4) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (5) (3) (1) (2) (1) (1) (7) (1) (1) (3) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (6) (6) (1) (5) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (13) (2) (1) (1) (1) (4) (16) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (3) (1) (5) (1) (1) (1) (3) (3) (2) (8) (3) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (3) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (15) (1) (23) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (18) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (4) (2) (2) (5) (6) (1) (2) (2) (3) (1) (2) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (2) (13) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (2) (2) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (12) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (11) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (27) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (20) (1) (19) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (13) (1) (7) (2) (2) (3) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (32) (1) (1) (2) (1) (2) (12) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1)