Német nyelvű könyvek beszerzése három budapesti nagykönyvtárban 1900-1990 KULTURÁLIS VISZONYOK ÉS KÖNYVTÁRI SZEREPOSZTÁS 2. rész: 1945-19901 NIESSEN, James P. Ez a tanulmány az Országos Széchényi Könyvtár, az Egyetemi Könyvtár (ELTE) és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára német könyvgyarapítását vizsgálja a német-magyar kulturális kapcsolatok és a könyvtárközi együttműködés egyik aspektusaként. Messze túlmenően a könyvtár közvetlen feladatain a gyarapítás eredményeit Magyarország széles társadalmi, bel-és külpolitikai kontextusában igyekezzük megvilágítani. Az első részben2 megállapítottuk, hogy a 20. század elején főleg a német volt a nemzetközi tudományosság közvetítő nyelve, és egyben a dualizmus kori Magyarország fontos hivatalos és kisebbségi nyelve, elsősorban Budapesten. A két világháború között is a német volt a második, legtöbbek által használt nyelv a már jóval kisebb területű Magyarországon, de már egy nagyrészt vidéki kisebbséghez és egy olyan revizionista, legyőzött idegen hatalomhoz kö-tődve, melynek tudósait a nemzetközi szervezetek kiközösítették. A költségvetési nehézségek a későbbi időszakban megerősítették az együttműködési törekvéseket Magyarország és Németország, valamint azok könyvtárai között. A magyar központi katalógusban végzett vizsgálatból, amely az 1900. és 1930. évben kiadott német címekre terjedt ki, kiderült, hogy mindkét időszakban az Akadémiai Könyvtár volt a legjobb ezek beszerzését tekintve, és az Egyetemi Könyvtár a második helyet foglalta el. A németek és a német kultúra Magyarországon 1945 után Pók Attila szerint három szintje volt a német-ma-gyar kapcsolatoknak 1945 után: Magyarország és az ott élő német kisebbség, a magyar és a német nemzet, valamint Magyarország és a német államok közötti kapcsolatok.3 E három tényező határozta meg a német anyag könyvtári gyarapításának feltételeit ab-ban a korszakban, amely csúcspontját 1960-ban, a harmadik mintavételi évben érte el. A német kultúra presztízse 1945 után még drámaibb módon hanyatlott, mint a két világháború között. A magyarországi, német identitású kisebbség számának hosszú távon megfigyelhető csökkenése a háború alatt megállt, mivel a magukat németnek vallók politikai előnyöket élvezhettek, és valóban több mint a felével nőtt a népesség, ha ideszámítjuk az 1938-1940-ben visszafoglalt területek lakóit is. Az 1941. évi népszámlálás idején a német anyanyelvű népesség száma 477 057 főt tett ki a Trianon utáni területen, közel ugyanannyit, mint 1930-ban.4 A német és magyar kormány által kötött egyezmények nyomán a német népcsoport és politikai szervezete, a Volksbund egyfajta állam volt az államban. A Volksbund megkönnyítette a német SS-be való toborzást, de igen sok, magát németnek valló magyar állampolgár ellenállt a toborzásnak, s a Volksbund nem tudott a német anyanyelvű kisebbség 40%-ánál többet mozgósítani.5 A németek elleni bosszú gyakran erősen érezhető volt, de többnyire opportunista módon jelentkezett, és felerősödött a háború vége felé. A Szovjetunióba kényszermunkára hurcoltak között több volt a magyar, mint a német, de az 1945 februártól induló birtokelkobzás főleg a németek esetében volt kíméletlen, mivel mindazokat sújtotta, akik "A Volksbund tagjai, nemzeti szocialisták, árulók és a nép ellenségei voltak."6 A győztes szövetségesek - főleg a Szovjetunió - és a magyar kormány saját territóriumán támogatták a németek kitelepítését. A magyar kormány jegyzékei 1945 májusában és júniusában azt közölték a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal, hogy "azokat a németeket, akik Magyarország ügyét elárulták, és a hitlerizmus szolgálatában állottak, szükséges volna az ország területéről eltávolítani, mert csak ilyen módon lenne biztosítható, hogy többé a német szellem és a német elnyomás ne lehessen úrrá az országon."7A kisgazdák és a kommunisták több nyilatkozatukban is helyeselték a németek kollektív felelősségét és az összes német kitelepítését. Voltak azonban magyarok, köztük Mindszenty bíboros és Bibó István szociológus, akik ezt ellenezték.8 1945 augusztusában a győztes szövetségesek a Potsdami Konferencián kikötötték, hogy a felszabadított országokból a németeket, "vagy egy részét" ki kell telepíteni. A magyar kormány 1945 decemberében ki is adott egy rendeletet, amely szerint mindazokat, akik a legutóbbi népszámlálás során németnek vallották magukat, és "magyarosított nevüket visszaváltoztatták németesre," a Volksbund vagy az SS tagjai voltak, ki kell telepíteni.9 A kitelepítés korántsem volt teljes. A magyar hatóságok a gyakorlatban nem fogadták el a kollektív felelősség elvét, mert tudták, sok magyarországi német lojális állampolgár volt, és mert a kollektív felelősség szolgált volna ürügyül a magyarországi szlovák és a jóval nagyobb létszámú, Csehszlovákiában élő magyar kisebbség "kicserélésé"-hez, amit a kormány el szeretett volna kerülni. 163 000 németet így is kitelepítettek 1948 végéig, elsősorban az amerikai zónába eső Délnyugat-Németországba. A történészek becslése szerint a magyarországi németek embervesztesége 254 000 fő volt, vagyis az 1941. évi lakosságszám 53%-a, ideértve a menekülteket, a háború áldozatait és azokat, akik munkatáborokban haltak meg.10 Ezek szerint a német kisebbség száma 224 000-re csökkent, bár az 1949. évi népszámlálás során mindössze 22 455 személy vallotta magát német anyanyelvűnek. Ez a szám az 1960-as népszámláláskor 51 000-re nőtt. Mind a két kitelepítés utáni számadat azt a következtetést támasztja alá, hogy sokan nem merték megvallani, hogy ehhez az etnikai csoporthoz kötődnek.11 A tiszalöki munkatáborban lévő németeket csak 1953-ban engedték szabadon.12 A háború utáni évek valóban nem teremtettek kedvező légkört a német nyelv, kultúra műveléséhez és a német identitás vállalásához. A tekintélyes, német nyelvű budapesti napilapot, a Pester Lloydot a háború alatt arra kényszerítették, hogy váljon meg zsidó munkatársaitól, és a szélsőséges német vonalat képviselje; emiatt azután 1945-ben, működésének kilencvenedik évében megszüntették. Az állami ellenőrzés alatt álló tömegtájékoztatás nyíltan vagy burkoltan negatív képet terjesztett a németekről, kétség kívül részben a korábbi német-barátságot el-lensúlyozandó.13 De jure a német kisebbség tagjai csak 1950-ben kapták vissza állampolgárságukat, és 1955-ben a Magyarországi Német Dolgozók Kulturális Szövetségének megalakulása meglehetősen szimbolikusnak volt tekinthető. A német nemzetiségi iskolák működését évekig szüneteltették. A szocialista nemzetiségi politika retorikája ellenére az iskolai és a gazdasági rendszer ösztönözte a nyelvi asszimilációt. Az agrár-kollektivizálás sikeres lezárása (1961) is hozzájárult ehhez a folyamathoz a délmagyarországi sváb települések felmorzsolásával, ahol az itt maradt német nemzetiségi lakosság zöme élt. A negyvenes évek végétől a hatvanas évek végéig tartó időszakról az egyik nyelvész ezt írta: "A magyar lett a Magyarországon élő német kisebbség mindennapi nyelve."14 A német ekkor már valóban idegen nyelv lett Magyarországon, így a német kiadványok iránti igények elsősorban a német nyelvvel és irodalommal foglalkozó egyetemi képzésben és tudományos kutatásban jelentkeztek. A budapesti egyetem német tanszékének professzorai mindig is vezető szerepet játszottak a német kultúra magyarországi terjesztésében. Az első tanárok a 18. és a 19. században bécsi osztrákok voltak, majd a tanszék ismét Berlin felé kezdett orientálódni a 19. század második felében. Jakob Bleyer - 1905 és 1933 között a budapesti tanszéken - egyben a magyarországi német kisebbségnek a politikai vezére is volt. Nem meglepő tehát, hogy az egyetemen a germanisztika - korábban a magyar irodalom és történelem után a legnépszerűbb - szak a háború után megszűnt. Nemcsak a német, hanem az angol és a francia szakot is száműzték az egyetemekről 1949-ben. Az orosz volt a kedvenc idegen nyelv, és az egyetlen, amit a felsőoktatásban tanítottak.15 A Szegedi Egyetemen alakult ki a második legerősebb germanisztikai képzés, mivel 1945 után előnyt jelentett számukra a főváros távolsága. Vezető germanistájuk, Halász Előd, Budapesten végzett 1943-ban. Mindössze huszonnyolc éves volt, amikor 1948-ban kinevezték tanszékvezető professzornak. Megváltoztak a teendői, amikor a német tanszéket 1950-ben Szegeden és Debrecenben is feloszlatták, de 1957-ben a szegedi tanszék újraalakult Halász vezetésével.16 A kommunista rezsim uralomra jutása az oktatási rendszer minden szintjére rányomta bélyegét, az ideológiára és a természettudományokra helyezve a hangsúlyt. Sokáig szigorúan szabályozták a nemzetközi kapcsolatokat, a Szovjetuniót tekintve követendő példának - kizárólag a szocialista országokat kezelve partnerként. 1950-ben Magyarország és a Német Demokratikus Köztársaság barátsági, tudományos és műszaki segítségnyújtási egyezményt írtak alá; a magyar egyetemeken 1953tól ismét megalakultak a német szakok köszönhetően a keletnémet lektoroknak és a csereegyezményeknek. 1959-ben kétoldalú egyezményt írtak alá a kulturális és tudományos együttműködésről, amely a két fővárosban kulturális központok alapítását határozta el.17 Az NDK lett a magyar cserediákok egyik népszerű célországa, de azoké a turistáké is, akik 1960 után külföldre tudtak utazni. Az NSZK-ba utazás a hidegháború alatt azért is nehézségekbe ütközött, mert az ott élő elűzött németek politikai megfontolások alapján ellenezték a másik Németországhoz fűződő hivatalos kapcsolatokat. Ezzel szemben az NDK és Magyarország közötti viszony ekkor "talán a legjobb és legkevésbé erőltetett mind társadalmi, mind kulturális-tudományos viszonylatban" valamennyi kelet-európai ország közül. Sohasem tanult még annyi magyar diák német egyetemeken, vagy utaztak annyian az NDK-ba, mint akkor.18 Magyarországon 1960-ig a német irodalom fordítása és kritikai recepciója is elsősorban a korábbi időszak és az NDK íróira korlátozódott.19 Amint az első részben láthattuk, 1923 után a né-met volt a leginkább oktatott idegen nyelv Magyarországon: ekkor már nem volt az ógörög kötele-ző a gimnáziumban. 1956 után a német ismét teret nyert a még mindig kötelező orosszal szemben, jóllehet ekkor már komoly riválisa támadt, az angol. Egy nyugatnémet hírmagyarázó szerint a német nyelv népszerűsége tükrözte Adenauer kancellár külpolitikájának helyeslését; azonban ennél összetettebb a nyelvtanulás motivációja, hiszen a német nyelv preferenciája valóban hagyományos volt Ma-gyarországon.20 Könyvtárak a háború után: cenzúra, ideológia és koordináció A könyvtárak elővigyázatosságának köszönhetően a háború csak kisebb károkat okozott a Széchényi, az Egyetemi és az Akadémiai Könyvtár gyűjte-ményében, de az utókor kevésbé volt kegyes más gyűj-teményekhez, és drámai módon átalakította a könyvtárak szervezeti struktúráját és a könyvtári rendszer alapelveit. A magyar ideiglenes kormány 1945 februárjában elrendelte, hogy minden "fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus kiadványt" el kell kobozni, és meg kell semmisíteni, akkor is, ha nyilvános és kölcsönkönyvtárakban találhatók. A rendelet végrehajtása érdekében a kormány bizottságot hozott létre ezeknek a kiadványoknak a meghatározására. A kiadványok jegyzékének összeállításába aktívan bekapcsolódott Mátrai László, akit a hatóságok februárban kineveztek az Egyetemi Könyvtár igazgatójának.21 A fasiszta kiadványok jegyzéke négy füzetben lá-tott napvilágot 1945 -1946-ban, és összesen 4747 címet tartalmazott, köztük közel 2000 könyvet, többnyire magyar nyelvűeket, s egyötödük német nyelvű volt. Ezek a címek zömükben tényleg jobboldaliak és szovjetellenesek voltak. (Egy-egy esetben a későbbi füzetekben a bizottság visszavonta ezt a minősítést azzal a megjegyzéssel, hogy "nem fasiszta".) A bizottság a közelmúlt német könyveinek agresszív kivonását mozdította elő azzal az állításával, hogy bár maga csak azokat az 1933 utáni német kiadványokat sorolja fel, amelyek magyarországi meglétéről tudomása van, de mert az ezekben az években megjelent német kiadványok mind fasiszta szelleműek, ezért az olvasók felhívhatták a hatóságok figyelmét az ilyen "fasiszta-gyanús külföldi, elsősorban német nyelvű sajtótermék"-re.22 Négy könyvtárigazgató beadványban tiltakozott amiatt, hogy a könyvtárukban megjelenő orosz katonák "előttünk ismeretlen" utasítások alapján úgyjártak el, hogy "fasiszta-gyanús-nak minősíttetett minden 1933 után megjelent németországi és olaszországi tudományos munka. . Napi-lap-és folyóiratraktárainkból szinte válogatás nélkül kiemeltetett ezenfelül minden 1920-1944 között megjelent magyar, német és olasz napilap, hetilap és tudományos szakfolyóirat." Nem maradt fenn nyoma annak, hogy erre a tiltakozásra érdemi választ kaptak volna.23 1946 tavaszán a szovjet hatóságok rendkívül nagy nyomást gyakoroltak a könyvtárakra és iskolákra, hogy teljesítsék a kivonásra ítélt kötetek kitűzött mennyiségét. Ennek következtében a tisztogatásjóval túlment a hivatalos listákon: sok tankönyv és idegen nyelvű kiadvány esett áldozatul, és ez közel 800 000 kötetet tett ki 1945-1946-ban. Néhány könyvet helyben égettek el, a többit központi gyűjtőhelyeken zúzták be. A nagykönyvtárak gyűjteményeit sem kímélték. Az OSZK-nak sikerült elérnie, hogy a megsemmisítésre szánt kiadványokból kaphasson gyűjteménye számára egy-egy példányt arra hivatkozva, hogy a magyar és magyar vonatkozású nyomtatványok gyűjtése az ő feladata; megengedték azoknak a publikációknak a megőrzését is, amelyeket a többi budapesti tudományos könyvtárból kiselejteztek, de ahhoz már késő volt, hogy az Egyetemi Könyvtárból és az MTA Könyvtárából kivont könyveket is megmentsék. Az OSZK által kimentett kiadványokbóljött létre később a Zárolt Kiadványok Tára (ZKT). Úgy tűnik, hogy ez a gyűjtemény - legalábbis 1956 után - elsősorban magyar nyelvű műveket tartalmazott, de 1960-ban már a ZKT könyvgyarapodásának 87%-a idegen nyelvű volt.24 Egy 1959. évi rendelet kimondta, hogy az MTA Könyvtár, az Egyetemi Könyvtár és a többi tudományos könyvtár különítse el a "problematikus" anyagot, korlátozza a hozzáférést, és tüntesse fel a katalógusban is, hogy "zárt" anyag. A hatóságok engedélyezték a nyugati tudományos művek beszerzését, csupán a "hírhedten népellenes, szovjetellenes propaganda céljait szolgáló, az ellenforradalmat dicsőítő, propagáló kiadványokat" helyeztették a zárt részlegbe.25 A politikai foglyok és emigránsok magángyűjte-ményeit, a feloszlatott katolikus rendek könyvtárait - nyelvre és tiltott címre való tekintet nélkül - ugyancsak el akarták kobozni. Itt is csak a könyvtárosok közbelépésének, elsősorban az Országos Könyvtári Központnak(OKK)volt köszönhető, hogy több gyűj-temény megmenekült az elpusztulástól. Becslések szerint 3,8 és 4,5 millió kötetre tehető a megmentett könyvek száma, amelyekből sok modern német könyv volt.26 Azokból a könyvekből, amelyeket nem lehetett megmenteni, egy meghatározhatatlan rész szintén idegen nyelvű volt. Egy korabeli könyvtáros úgy emlékezett vissza, egy hivatalnok azzal "indokolta" az egyik Széchenyi-kastély könyvtárának a megsemmisítését, hogy "a könyveknek nem volt értékük, hiszen idegen nyelven írottak voltak azok."27 Bármennyire is megszenvedték a német kiadványok(is)a gyűjtemények tisztogatását, hangsúlyozni kell, hogy ez az öt-hét évig tartó folyamat elsősorban a magyar nyelvű kiadványokat és közkönyvtárakat sújtotta.28 Ezen évek alatt három fontos szervezeti változás következett be a magyar könyvtárügyben: jelentősen bővült a felsőoktatás, az Akadémia 1949-ben a tudományos kutatás központi irányítója lett, és az OSZK-nak a magyar könyvtárügyben betöltött szerepe is kibővült az 1952. évi könyvtári törvény nyomán. A legnyomósabb indok a felsőoktatás kibővítésére - beleértve a felsőoktatási könyvtárakat is - az volt, hogy a természettudományok és a műszaki tudományok oktatását a nemzetgazdaság szolgálatába kellett állítani. Ennek következtében a humán és a társadalomtudományi gyűjteményekre viszonylag kevesebb forrás jutott, noha ezek éppúgy fejlődtek, amikor a gazdaság a háború után helyreállt. Valamennyi gyűjtemény állománya (és a raktárhiánya is) gyorsan gyarapodott, új szakkönyvtárak létesültek, a meglévők bővültek. Az Akadémia rangjának emelkedése könyvtára számára is fellendülést hozott: nemcsak meglévő központi könyvtárával, hanem az újonnan alapított intézeti könyvtárak hálózatával is kellett az akadémikusok igényeit szolgálnia. Az OSZK 1949-ben kikerült a Magyar Nemzeti Múzeum fennhatósága alól és önálló intézmény lett. Három évre rá megszüntették az OKK-t, feladatait az OSZK vette át, közte a külföldi beszerzés és a csere országos összehangolását, valamint az elkobzott és kiselejtezett duplum-könyvek elosztását, 1954-től az OSZK egyik külön részlege, a Könyvelosztó keretében. A könyvtárközi kölcsönzés koordinálásának támogatására az OSZK létrehozta az ország tudományos könyvtárai könyv-és folyóirat-ál-lományának központi cédulakatalógusát. 1960-ban a Könyvelosztó közel 80 000 kötetet szánt 222 könyvtár közötti elosztásra, magyar és külföldi csereanyagnak, s külföldi eladásra. Ezek között sok volt a német könyv. Az éves beszámoló is bizonyítja ezt, amikor leírja, hogy ez a részleg 8 284 könyvet küldött ki az 1750-1850 közötti időszak német irodalmából az NDK-ba, a weimari Herzogin Anna Amalia Bibliothek számára.29 1948 után a tudományos könyvtáraknak szembe kellett nézniük a könyvimport drasztikus megszorításával. A nyugati publikációk politikailag gyanússá váltak, a beszerzésükre rendelkezésre álló kevés keményvaluta is gátolta a beszerzésüket. Ritkán lehetett aktuális információkhoz jutni a nyugati kiadványok elérhetőségéről. Ha egy könyvtár rendelni akart egy külföldi könyvet, ehhez 1948-tól a Magyar Tudományos Tanács, később a könyvtárat felügyelő minisztérium, 1957 után pedig a Kultúra Könyv és Hírlap Kereskedelmi Vállalaton belül működő Import Tanácsadó Testület és a Sajtóbehozatali Véleményező Bizottság jóváhagyására volt szükség. A Kultúra volt ezeknek a rendeléseknek az egyetlen lebonyolító-ja.30 A Kultúra monopol helyzetben volt szinte a teljes könyv-export és -import területén, valamint a "devizaforint" árfolyama kiszámításával és a magyar vásárlóerő kiterjesztését szolgáló bürokratikus stratégiák kidolgozásával.31 Az egyetemek német tanszékei a német könyvek hiányával küszködtek, amihez a budapesti tanszék hozzájutott, többnyire az NDK-ból érkezett ajándékba.32 A háború után rendezetlenek voltak a nemzetközi cserekapcsolatok. Az ötvenes évek végéig az MTA Könyvtára az Akadémia megnövekedett tekintélye miatt jóval több cserét tudott lebonyolítani, mint valaha, az OSZK is jelentős mértékben helyre tudta állítani kapcsolatait, és az Egyetemi Könyvtárnak is sikerült régi és új cserekapcsolatokat kiépítenie partnereivel a külföldi egyetemeken. A könyvtárak a nyugati cserekapcsolatok révén kompenzálni tudták a keményvaluta hiányát, de nagyon eltérő mértékben fordulhattak ehhez a megoldáshoz. Az OSZK Nemzetközi Csereszolgálata az egész országban koordinálta a cserekapcsolatokat. Az OSZK 1960. évi beszámolója szerint a Csereszolgálathoz beérkezett könyveknek és folyóiratoknak közel a kétharmada származott a többi szocialista országból, és a kiküldött anyagoknak pedig több mint a háromnegyedét küldték oda (ezt az országok közötti kulturális egyezmények is szabályozták). Annyiban előnytelen volt ez a mérleg, hogy a magyar könyvtárak nem határozhattak kellőképpen a fogadott kiadványokról, és csak kis mértékben jutottak devizaigényes anyaghoz. Ez az aránytalanság különösen az OSZK saját cserekapcsolataira vonatkozott. A Könyvelosztó által felajánlott anyag révén a magyar könyvtárak számos régi külföldi dokumentumhoz jutottak hozzá.33 Az Egyetemi Könyvtárba érkezett csereanyag kétharmada kapitalista országokból érkezett.34 Ez a százalékos arány hasonló volt az MTA Könyvtárában is, amely az OSZK Csereszolgálata által fogadott külföldi anyag egynegyedét megkapta. A magyar könyvtárak között az MTA Könyvtárának volt a legnagyobb csereforgalma is: 1960-ban 91 ország 1852 intézményével állt cserekapcsolatban, majdnem háromszor annyival, mint tíz évvel azelőtt. 231 cserepartnerük német nyelvű országokban mű-ködött, ennek több mint a fele az NSZK-ban. A szocialista országokkal folytatott cserét baráti segítségként kezelték, és nem számolták ki fillérre, a kapitalista országok esetében azonban pontosan szabályozták egyezményekben a mindkét fél számára előnyös cserét.35 A könyvek és folyóiratok gyarapodásának összességében a csere - arányát tekintve - az MTA Könyvtára számára sokkal fontosabb volt, mint a másik kettő esetében, ugyanis az MTA Könyvtárában a könyvek 47%-a, a folyóiratoknak pedig a 81%-a származott a cseréből, míg az OSZK-ban ez az arány csak 4%, az Egyetemi Könyvtárban pedig 8%. A köteles példányok adták az OSZK gyarapodásának kétharmadát, míg az Egyetemi Könyvtárban a köteles példányok, az ajándékok és a Könyvelosztótól kapott anyag tette ki a gyarapodásnak valamivel több, mint a felét.36 A német nyelvű országokból származó csere és vétel a német gyarapításon belül viszonylagos csökkenést mutat, ha összehasonlítjuk az 1900. és 1930. évi - tanulmányom első részében leírt - helyzettel. Ha a beszerzések nyelvi megoszlását vizsgáljuk, a német nyelvű könyvek a magyar nyelvűek után a második helyen álltak: a könyvek 12,8%-a az OSZK-ban, az összes dokumentum 16,8%-a az EK-ban (az MTAK statisztikái nem tartalmaznak adatot a német anyagra vonatkozóan).37 A gyarapodási naplókból vett minták pedig arra utalnak, hogy az MTA Könyvtárának német nyelvű könyvgyarapodása nagyobb arányú volt, mint a másik két könyvtáré.38 Kronstein Gábor korabeli elemzése országos megvilágításba helyezi ezeket az adatokat. A Központi Katalógus 1945-1966. évi idegen nyelvű többespéldányainak a vizsgálata kimutatta, hogy kezdetben az orosz nyelv vezetett, alig megelőzve a németet, 1960 után pedig már előre törőben volt az angol nyelv. (Ideológiai és gazdasági megfontolások magyarázattal szolgálhatnak az orosz kisebb mértékű vezetésére.) Ebben az időszakban pedig a német volt messze a legáltalánosabban elterjedt idegen nyelv a magyar tudósok körében.39 Az Állami Gorkij Könyvtárat 1956-ban alapították. Eredetileg elsősorban orosz irodalmat gyűjtött, később a szocialista országok irodalmát, még később a világirodalmat, de nem tudományos alapon vagy a teljességre törekedve. 1978-ban az Állami Gorkij Könyvtár a magyarországi nemzetiségek kutatásának országos szakkönyvtára lett. A külföldi szakirodalom gyarapításának és az elkobzott könyvállomány elosztásának országos koordinációja logikusan összekapcsolódott a magyar könyvtárak egyéb tevékenységeinek a koordinálásával. Egy 1947-es törvénytervezet már körvonalazta ajövőbeli koordinációt. 1949-ben a Magyar Tudományos Tanács elfogadta azt az alapelvet, hogy nem tiltják meg a könyvtáraknak, hogy beszerezzék, amire szükségük van, még ha már másutt meg is vették az adott műveket: "az egyes könyvtárak esetében azonban meg kell határoznunk a gyűjtés tulajdonképpeni területét és pedig úgy, hogy ezek ne egymásban kapjanak, hanem kiegészítsék egymást és hogy a kutatás egyik területe se maradjon 'gazdátlan'."40 Ennek az elvnek a törvényi szabályozása azonban 1956 márciusáig váratott magára. Az 1956. évi törvény kimondta, hogy a könyvtári hálózatoknak kell a helyi koordináció szerveként működniük, beleértve az akadémiai könyvtári hálózatot és azokat az egyetemi könyvtárakat is, amelyek már rendelkeznek hálózattal. Kiegészítő rendeletekkel (1956-ban és 1958-ban) szabályozták a könyvtárak állománygyarapítási feladatait; ezek a feladatok nagymértékben összhangban álltak a meglévő gyakorlattal és gyűjteményi adottságokkal, de kifejezettebbekké váltak: a kommunista állam irányítása és ellenőrzése biztosította megvalósításukat. Továbbra is megmaradt az OSZK hungarika-gyűjtési feladata - beleértve a magyar irodalmat és történelmet -, az Egyetemi Könyvtár a filozófia, a közép- és újkori történelem "országos jellegű szakkönyvtár"-a, az MTA Könyvtára pedig az ókortörténet, a nyelv és irodalom és az orientalisztika "országos jellegű szakkönyvtár"-a lett. Az utóbbi két könyvtár az öt kijelölt "általános gyűjtőkörű országos jellegű tudományos könyvtár" közé is bekerült.41 A gyűjtőkörök 1967-ig annyiban módosultak, hogy az Egyetemi Könyvtár az újkori történelem és a vallástudomány, az MTA Könyvtár pedig a nyelv-és irodalomtudomány gyarapítását vette át egyetlen, legintenzívebben gyűjtő könyvtárként.42 Az idegen nyelvű beszerezések szignifikánsan nőttek 1957 után, míg a duplumok száma szemmel láthatóan csökkent.43 Az erre való törekvést az is mutatja, hogy az 1961 és 1970 között megjelent Külföldi könyvek országos gyarapodási jegyzéke csak elvétve mutat többszörös lelőhelyet. Ezeket a rendeleteket mégsem tudták következetesen végrehajtani, a hatóságoknak az 1956-os forradalom után tanúsított nyilvánvaló kíméletlensége ellenére sem. A végrehajtást gátolta a fogalmak és az illetékesség tisztázatlansága, nemcsak a nagyobb könyvtárak és azok gyűjtőköre között, hanem elsősorban a könyvtári hálózatokon belül. Sípos Anna Magdolna elemzése szerint: "Az 1956-os rendeletet és végrehajtási utasításait a rendkívüli hálózati elv, valamint a könyvtárak ellenőrzésének, felügyeletének túlhangsúlyozása jellemezte. . Egy könyvtár több hálózat elemét is képezhette, s ráadásul a szakspecifikusság, valamint a gyűjtési szint mélysége erősen átfedéses volt az egyetemi és kutatóintézeti könyvtárak között."44 Ezeknek a kérdéseknek a tisztázására a minisztérium konferenciát hívott össze a szegedi egyetemre 1959 decemberében: nyolcvannégy könyvtáros, egyetemi tanár, kormánytisztviselő, az Akadémia, az OSZK, három országos tudományos szakkönyvtár, tizenkét egyetem, öt főiskola és három mezőgazdasági akadémia képviselőjének a részvételével. A publikált konferenciaanyag az üdvözlőbeszédekkel, előadásokkal, a vitában résztvevők rövidített felszólalásaival, a részletes angol és orosz nyelvű kivonatokkal a kor magyar tudományos könyvtárügyének lenyűgöző do-kumentuma.45 Az alapos felkészülés érdekében a konferencia résztvevői előzetesen egy magyar felsőoktatási köny-vtárakról, a külföldi egyetemek tanszéki és központi könyvtárai közti viszony problémáiról szóló szakirodalmi szemlét és részletes statisztikai adatokat kaptak kézhez. A szegedi bölcsészettudományi kar dékánja, egyben a német tanszék vezetője, Halász Előd üdvözölte a résztvevőket. Bevallotta, hogy mielőtt elolvasta volna a kapott anyagot, kollégáihoz hasonlóan a tanszéki könyvtárak teljes autonómiájának volt a híve, és fogalma sem volt a központi könyvtárak problémáiról: "Hogy ez ellentmond az egyetemi könyvtárnak...mint ahogy az előzetes anyagból kihámozhattuk, nem láttuk, nem láthattuk."46A bevezető előadást az ELTE könyvtárának igazgatója, Mátrai László tartotta. Összehasonlítva a magyar egyetemek természettudományos könyvtárainak hatékony szakosodását és együttműködését azzal, amit kevésbé látott kielégítőnek a többi tudományterületen, azokkal a nyugati könyvtártudományi szakírókkal vitázott, akik megkérdőjelezik a társadalomtudományok területén a gyarapítási feladatok racionális megosztásának lehetőségét. Hangsúlyozta, hogy "A marxista könyvtáros nem lát áthidalhatatlan, principiális különbséget természet-és társadalomtudomány között", majd felszólította a résztvevőket, hogy törekedjenek a tudományterületek közötti jobb könyvtári együttműködésre - ugyanazon tudományos megközelítés jótékony hatásával.47 A konferencia részvevői tudták, hogy nem szállhatnak szembe Mátrai ideológiai megoldásaival. Bár gyanakodnunk kell - olvasva a hozzászólásokat - és el is kell gondolkoznunk azon, mi maradhatott ki a szövegből, hiszen a szervezeti politika és az ideológia kérdései forogtak kockán. Halász Előd teljesen egyetértett Mátrai javaslataival, de felvetette, hogy a gyakorlatban is megvalósíthatók-e. Bátran kijelentette, hogy az egyetemi könyvtárak ma már nem tekinthetők a tehetség forrásának, mint a múltban, sőt "az egyetemi könyvtár az intézetek büntető gyarmata lett."48 Mátrai egyetemi könyvtárbeli munkatársa, Tóth András azt panaszolta, hogy tapasztalatai szerint kudarcot vallott az a célkitűzés, hogy a központi és a tanszéki könyvtárak összehangolják gyarapítási szándékaikat és a gyűjteményeiket.49 Az Akadémiai Könyvtár igazgatója, Haraszty Gyula arról számolt be, hogy tapasztalatai szerint a központi könyvtár számára nehéz az akadémiai intézetekkel való koordináció.50 Mátrai elvtárs maga is tisztában volt a központi és tanszéki könyvtárak közötti elégtelen kommunikációval. Egy 1962. évi ügyiratban kijelentette, azért nem tudta beküldeni a tanszéki könyvtárak statisztikáját, mivel képtelen volt rávenni a tanszéki könyvtárakat, hogy visszaküldjék a kérdőívet: "az egyetemi könyvtárak hatósági jogkörrel nem rendelkeznek... . Erre az egyetemek rektorainak van jogköre. ... Ez véleményem szerint a felsőbb szinten megvitatandó kérdések közé tartozik."51 A kortársak frusztráltsága nyilvánvaló ezekben a mondatokban. A decentralizált hálózatokban folytatott állománygyarapítás nehézkesen működött. A feladatok megkettőzése és a gyarapítás decentralizálása nemcsak az egyetemi tanszékek és az akadémiai intézetek tudósainak az igényeit, hanem a központi könyvtárak tárolókapacitásának szűkösségét is érintette, főként az Egyetemi Könyvtárban, ahol ez évtizedek óta egyre nagyobb problémát jelentett. Azokat a könyveket, amelyeket korábban a központi könyvtár vett meg, a tanszékeken és az intézetekben szerezték be. A könyvtári törvény hatására a hálózatok vezetői rendszeresen tanácskoztak állománygyarapítás céljából: a cserében vagy a KEO-tól beszerezhető anyagokból válogatnak, vételről döntenek. Haraszty a szegedi konferencián kijelentette: "Az egyetemi hálózat és az akadémiai hálózat pl. gyűjtőkörileg nagyon-nagyon közeledik egymáshoz, számtalan átfedési lehetőség, átfedés van. Már bizonyos lépéseket tettünk ennek megszüntetésére; szerzeményezésünk minden alkalommal hálózatok közötti megegyezések, munkatanácskozások formájában egyezteti a beszerzési tervet." Több éven át, az 1970-es évek elejéig az OSZK, az Akadémia és az Egyetemi Könyvtárak hetente tartottak értekezleteket. A hálózati központok kezében maradó devi-za-felhasználás és a csere-kontroll is segítette a koordináció céljait.52 A szocialista államhatalom ideológiája eltorzította a könyvtárak mindennapjait. Visszaemlékezéseiben Mátrai László dicséri, hogy a rendeletek kijelölik a gyűjtési feladatokat, pedig ugyanez írta volna elő - egy szerencsére bölcsen mellőzött utasítás szerint -, hogy könyvtárosaival "mint ateista alapkönyvtár" vallásellenes propagandát folytasson a szomszédos ferences templom hívei között.53 Mátrai bírálja a törvény azon felfogását, miszerint minden egyetemi könyvtárnak nyilvános jellegénél fogva tudománynépszerűsítő, és nemcsak egyetemi feladatokat kell ellátnia.54 A könyvtárosok rendszeresen beszámoltak a testvéri szocialista országokban tett szakmai látogatásokról. Ezek további adalékokkal szolgálnak arról, milyen jelentős szerepet játszot-tak az ideológia és a nemzetközi kapcsolatok a magyar könyvtárügyben. A nyugati utakról a levéltárakban kevés beszámoló található; a kevesek egyike egy kormányhivatalnoké (1960 táján), aki egy delegációt vezethetett, de nincs aláírva, dátumozva, és a résztvevők nevét sem tartalmazza. Az ötvenes évek végén szinte évente utaztak könyvtárosok az NDK-ba. Vannak elismerő beszámolók a német könyvtárak személyzetéről, berendezéseiről és finanszírozásáról, de kritikai megjegyzések is akadnak a marxizmusnak a szakkatalógusban való alkalmazásáról55, könyvtártudományi dokumentációjukról és a hálózati koordináció ottani relatív hiányáról; dicsérik a berlini Állami Könyvtár, a Staatsbibliothek nemzetközi csereszolgálatát, és a Művelődésügyi Minisztérium képviselői 1956-ban elhozzák az NDK tudományos könyvtárai állománygyarapítási tervének egy példányát a magyar törvényhozás lehetséges mintája-ként.56 Az enyhülés és Magyarország Nyugat felé nyitása Az 1960 utáni magyar politika a testvéri szocialista országokkal való tudományos kapcsolatok elsőrendű fontosságát hangoztatta, de szorgalmazta a kapitalista országokkal folytatott kapcsolatokat is, megfelelő óvatosságot ajánlva a kapitalisták céljai miatt: "kul-turális-ideológiai téren is zavarni, gátolni akarják a szocializmus építését, a kultúra és művészetpártolás ürügyén széles társadalmi kapcsolatokat igyekeznek kiépíteni a magyar szellemi élet ingatag, ellenséges, revizionista elemeivel, kezdeményezéseivel ezek erősítésére törekednek."57 Az új gazdasági mechanizmus (1968) megteremtette a feltételeket az NSZK-val folytatott kereskedelem folyamatos fejlesztéséhez és az MSZMP Tudománypolitikai irányelvek (1969) érvényre juttatásához, amelyek kimondták: "elsősorban a nemzetközi tudományos élet eredményeire kell építeni, a külföldi szellemi termékek nagyobb arányú beszerzésére kell törekednie. . Szorgalmazzuk a kölcsönösen előnyös kapcsolatokat a kapitalista országokkal is." 58 Az Akadémiának a "külföldi szellemi termékek" iránti fogékonysága ellenére az állami hatóságok továbbra is éberen őrködtek az ideológiai fellazítás megakadályozása érdekében. A külföldi ösztöndíjak közel kilencven százaléka a szocialista országokba szólt, és a Szovjetunió után az NDK volt a második leggyakoribb célország.59 1988-ig a szocialista országok voltak továbbra is a tudományos tanulmányutak leggyakoribb célországai, noha túlsúlyuk 1971-től már csökkent, akkor 71% volt, és az összes országot tekintve a természettudományos kutatók voltak túlsúlyban az adott időszakban.60 A tudományos egyezményekről az NSZK-val folytatott tárgyalások során a magyar hatóságok maximálni próbálták - gazdasági és ideológiai okból - a saját természettudományos és műszaki kontingensüket, míg az NSZK és a többi nyugati ország inkább társadalomkutatókat akart Magyarországra küldeni. Az NSZK kulturális külpolitikája nem a propagandát, vagy a német nyelv és kultúra propagálását tűzte ki célul, hanem a kölcsönös megértést, külön hangsúlyozva a kelet-európai országokkal való cserekapcsolatok felújítását és a tudományos együttműködést.61 Egyébként nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a megközelítés így is a keleti tömb ideológiájának a fellazítását célozta. Idővel bizonyos versengés alakult ki Ausztria, az NDK és az NSZK között a német nyelv és kultúra támogatása terén; a már 1950-ben jelentkező NDK mellé Ausztria csatlakozott. A nyugati országok külügyminiszterei közül elsőként, 1962-ben az osztrák Bruno Kreisky tett hivatalos látogatást Budapesten, és a következő évben már megnyitották az 1945 óta nem működő bécsi Collegium Hungaricumot. A magyar tudósoknak az 1963-as prágai Kafka-konfe-rencián és a Nemzetközi Lenau-Társaság 1964-ben indult kongresszusain való részvétele és a magyar történészeknek az Osztrák-Magyar Monarchiáról alkotott árnyaltabb értékelése is segítette a germanisztika legitimációját. Az NSZK parlamentje, a Bundestag 1963-ban beszámolót kért a kormánytól a kulturális külpolitikáról. A négy évvel később benyújtott jelentés több módszert ajánlott a német kultúra támogatására, beleértve a könyvterjesztést is.62 Az 1960-ban alapított NDK Kulturális és Információs Centrum és az Egyetemi Germanisztika Kétoldalú NDK-MNK Bizottsága támogatta a lektorokat és a germanisztika magyarországi művelését. Az NDK Centrum prominens helyre, a budapesti Deák térre került 1982-ben, és kilenc évkönyvet adott ki a magyarországi germanisztikáról. Az NDK-ba szóló ösztöndíjak (az óvodásoktól a nagyobb diákokig bezárólag) soha nem látott méreteket öltöttek ebben az időszakban.63 Az államférfiak számos kölcsönös látogatása, az 1968-ban alapított osztrák-magyar gazdasági együttműködés és az 1969. évi tudományos és műszaki egyezmény jegyében új "K. und K." (Kreisky und Kádár) korszak kezdődött; megnyíltak a ka-puk a turistaforgalom, a film-, irodalmi és muzeális rendezvények előtt. 1979-ben az ELTE és a JATE könyvajándékot kapott Ausztriától. Az osztrák kormány a követségen Osztrák Kulturális Intézetet hozott létre, és 1980-tól már Ausztria is küldött német anyanyelvű lektorokat Magyarországra.64 A három ország versengése kedvezően hatott a német kultúra magyarországi helyzetére: a német továbbra is a legnépszerűbb idegen nyelv maradt az állami nyelvvizsgát tevők, a TIT-tanfolyamok hallgatói és a diákok körében egyaránt, míg az angol a nyolcvanas években háttérbe nem szorította.65 Az NSZK kormánya 1985. évi jelentésében beismerte a Bundestag előtt, hogy Ausztria és az NDK nemcsak a múltban tett többet Kelet-Európában a német nyelv terjesztéséért, mint ők, hanem jelenleg is.66 Az NSZK gazdasági és diplomáciai erejéből, valamint a német kultúrában betöltött vezető szerepé-ből következett, hogy idővel túlszárnyalja a többi német nyelvű országot a magyarországi német kultúra támogatásában. A magyar hatóságok ko-moly erőfeszítéseket tettek az NSZK-val folytatott tudományos együttműködés bővítéséért, miután 1973-ban a két ország között helyreállt a diplomáciai viszony. Ennek a fejlődésnek fontosabb állomásai: a kulturális együttműködési egyezmény aláírása(1977-ben), az ELTE és a Hamburgi Egyetem közötti partnerségi egyezmény (1980-ban)67 és egy titkos határozat aláírása (1982-ben) - az utóbbi kimondta, "hogy a Magyarország és az NSZK közötti tudományos és műszaki kapcsolatok továbbfejlesztése megfelel politikai, tudományos és gazdasági érdekeinknek.", majd az NSZK-Magyar Vegyesbizottságnak a kulturális együttműködésről tartott ülései (1981., 1983., 1986. és 1987.), a két országban tett hivatalos látogatások, az egyetemek közötti kapcsolatok és a régió (Románia és Jugoszlávia után)harmadik Goethe Intézetének a megnyitása (1988-ban).68 A Helsinki Konferencia 1975-ben kiadott záróokmánya az emberi jogok támogatásával komoly lökést adott a kulturális kapcsolatok fejlődésének. Addig is - de Helsinki után még inkább - tudatos intézkedésekre jelentkezett igény, hogy fellépjenek a nemzetiségek asszimilációja ellen. Ekkor nyert teret az a felfogás, hogy a nemzetiségek hídszerepetjátszhatnak az anyaországhoz. Új német iskolák és könyvtárak alakultak, megindult a nyelvoktatás, tanárokat képeztek az NDK segítségével, nőtt a Magyarországi Németek Szövetségének tekintélye. Szóba került az is, hogy a népszámlálások során a magyarországi kisebbségek számát alábecsülték, ezért új statisztikai módszerek alkalmazására van szükség, amelyektől valósabb adatok remélhetők.69 A Közép-Európáról folytatott vitákból kitűnik, hogy ebben az időszakban intenzívebbé váltak a kétoldalú kapcsolatok. Konrád György két évet töltött Nyu-gat-Berlinben egy német tudományos ösztöndíj jóvoltából és vezető szószólója volt 1983-tól KözépEurópának, a Kelet és a Nyugat közötti régiónak. Azt írta: "Közép-Európa eszméje - per definitionem - blokk-transzcendens. Mesterséges valóságnak tekinti a tömbhatárt abban a meggyőződésben, hogy a közép-európai belső, társadalmi folyamatok egymás felé orientálódnak." Majd másutt: "Unter Mitteleuropa verstehe ich jenen Raum, der sich am ehesten reibt am Eisernen Vorhang, der am ehesten unter der geopolitischen Teilung Europas zu leiden hat. Unter Mitteleuropa verstehe ich vor allem Ost-Mitteleuropa sowie Österreich und die beiden deutschen Staaten.", vagyis "Közép-Európa az a térség, amelynek a legjobban fáj a vasfüggöny, amely a leginkább megszenvedi Európa geopolitikai kettéosztását. KözépEurópa alatt főleg Közép-Kelet-Európát, Ausztriát és a két német államot értem."70 Konrád és más magyar szerzők jellemző módon kerülni szokták a Mitteleuropa fogalom használatát, amikor Közép-Európáról beszéltek, mert ez összekapcsolódott azzal az imperialista német javaslattal, amelyet Friedrich Naumann fogalmazott meg 1915-ben. Nem tulajdonítottak jelentőséget Naumann azon állításának sem, hogy a német lesz az általa javasolt regionális konföderáció lingua francája. A Mitteleuropáról folytatott élénk vita, amit Kundera és Konrád provokált ki az NSZK-ban, nem foglalkozott sem a nyelvvel, sem a konföderáció eszméjével, hanem csak Európa egyik új, semleges hatalmi tömbjének a lehetőségével.71 Emiatt volt erősebb a Mitteleuropa-eszme támogatottsága az NSZK szocialista ellenzékének részéről, mint a kormányoldalon. A németek 1946-1947. évi kitelepítése a német-ma-gyar kapcsolatoknak nagyon érzékeny pontja volt. A kitelepítések német dokumentumai, melyeket az Elűzöttek, Menekültek és Háborús Áldozatok Szövetségi Minisztériuma adott ki 1956-ban72, hivatkozási alapot jelentettek mind a kitelepített németek és a magyar kormány más bírálói számára, mind a Müncheni Magyar Intézet (MMI) megalapításához (1962). A kitelepítések dokumentumai és az MMI kiadványai a magyar könyvtárak zárt gyűjteményeibe kerültek, és ürügyként szolgáltak a kormánypropaganda számára, hogy revansizmussal vádolhassa a német hatóságokat. Valójában a legtöbb német történész - és a kormány is - elutasította a náci múltat és a nacionalista hagyományt. Ez volt az oka, hogy az idősebb német történész-nemzedék egyik képviselőjének a kitelepítések történetének újraértékelésére tett javaslata nagy felzúdulást keltett az NSZK-ban. Andreas Hillgrubernek a zsidó holokausztot és a németek Kelet-Közép-Európából való kitelepítését párhuzamba állító történeti munkája volt 1986-ban73 az egyik központi eseménye az ún. történészvitának (Historikerstreit), ami nemcsak a tudományos folyóiratokat, hanem a tömegtájékoztatást is elárasztotta. Hillgruber bírálói szerint a szerző a holokauszt és a kitelepítések egybemosásával morális szempontból egyenlőségjelet tett a két esemény között. A Hillgruberrel folytatott vita eredményei között megemlítendő a tübingeni egyetemen a magyarországi németek történetével foglalkozó kutatóintézet megalapítása (1987-ben), és a kitelepítésekről elkészült új magyar történeti feldolgozás (1988-ban).74 A német-magyar diplomácia és a tudományos viták előkészítették a talajt ahhoz, hogy 1989-ben Magyarország sajátos módon járuljon hozzá a berlini fal leomlásához. Az osztrák-magyar határon Habsburg Ottó augusztusban rendezett "páneurópai piknik"-je mágnesként vonzotta a kelet-német turistákat, amint megnyílt a határ. Konrád prognózisa beigazolódott: Európa kettéosztottsága Németországot és Magyarországot egyaránt a változásban tette érdekeltté, pedig a vasfüggöny lebontása és Németország újraegyesítése a Közép-Európa, az alternatív európai régió eszméjének a gyors hanyatlását eredményezte. A rendszerváltás Magyarországon olyan új kormányt hozott, amely még inkább németbarát volt, mint elődei. A nemzetközi megfigyelők - nem csak a németek - arról számoltak be, hogy 1990 után fellendülés tapasztalható a német nyelv és kultúra terén egész Közép-Kelet-Európában, beleértve Magyarországot is.75 Német kiadók (a Bertelsmann és a Springer), a Goethe Intézet és különböző német politikai alapítványok aktivizálódtak a média, a kulturális cserekapcsolatok és a politika terén.76 A német tanszékek tanárainak kinevezése, az itt tanulható ismeretek kínálata és a felvettek száma új csúcsokat ért el a magyar felsőoktatásban, amikor az addig kötelező orosz nyelv tanulását eltörölték. Az ELTE német tanszéke 1991-1992-ben Germanisztikai Intézetté alakult hat részleggel.77 2001. márciusában az MTA elnöke, Glatz Ferenc a német tanárok nemzetközi kongresszusán Budapesten kijelentette, hogy "Kelet-Közép-Európa népei számára a német nyelv a 21. század lokális lingua francája", és hogy az itt maradt német népesség és a német-tanárok közössége "az egyik pillére lehet ennek a megújuló keleteurópai német kultúrának.."78 A budapesti Goethe Intézet könyvtára a beiratkozott olvasók számára az NSZK tudományos könyvtáraiból biztosított könyveket könyvtárközi kölcsönzés keretében; ez nagyon népszerű volt gyorsasága miatt, és mert a kért anyag zöme nem volt elérhető a magyarországi könyvtárak-ban.79 Az egykori Pester Lloyd című hetilapot Neuer Pester Lloyd néven 1994-ben újraalapították. Az angol nyelv világméretű elterjedése erős konkurenciát jelentett a német nyelv számára. A tudományok terén "faculty club culture"-ként emlegetik a politikai korrektség fogalomkészletét (emberi jogok, feminizmus, környezetvédelem, multikulturaliz-mus)80, amelynek két megtestesítője Magyarországon a Soros Alapítvány és az angol nyelvű Közép-Európai Egyetem (Central European University) lett. Az alapítvány 1984 óta van jelen Magyarországon, míg a CEU, amelyet Prágában alapítottak 1991-ben, 1992-ben tette át központját Budapestre. Mellettük az Europa Institut Budapest, amelyet Glatz Ferenc hozott létre részint német alapítványok támogatásával 1990-ben, és melynek hivatalos nyelve a német lett, valamint a német nyelvű Andrássy Egyetem (alapítva 2002-ben), csak szerény és kevésbé befolyásos intézmények. Könyvtári jogszabályok és az állománygyarapítás a rendszerváltás előtt Az 1952-es könyvtári törvénnyel intézményesített központi könyvtári funkciókat és az állománygyarapítás hálózati méretű koordinációját kijelölő 1956. évi törvényerejű rendelet szabta meg a könyvtári tevékenységek kereteit az elkövetkező évtizedben. Az 1970-es években az OSZK-ban működő Könyvelosztó a Fölöspéldány Központ nevet kapta. Az itt megmaradt tudományos könyvanyag a továbbiakban is (eladásuk révén) a Kultúra Vállalat devizaszerzésének egyik forrása maradt. (A szerző munkahelye, a Rutgers University könyvtára is élt ezzel a lehetőséggel az 1960-as évek végén.) A kooperatív gyűjtőköri szabályzat nem volt képes azt a megtakarítást elérni és a duplum-beszerzéseket kiküszöbölni, amit hívei tőle reméltek. Ebben jórészt az érintett könyvtárak rivális érdekei és a nemkívánatos másodpéldányok meghatározásának a lehetetlensége volt a hibás, és a gyakorlatban jelentősen gyengült a szabályozás. Az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács (OKDT) 1967. júliusi ülésére készült előterjesztés szerint az 1956-os koncepció, amely átfogó gyűjteményt akart létrehozni egy-egy tudományterületen, és a könyvtáraknak az adott szakterületen betöltött helyét akarta kijelölni, ekkor "már meghaladott" volt. Ehelyett új szabályozást javasoltak, amely kijelöli majd a tudományos könyvtárak "országos gyűjtési kötelezettségeit, ... amelyek révén biztosítható a külföldi szakirodalomnak a magyar tudomány, a termelés és a művelődés igényeinek megfelelő beszerzése."81 Az így létrejött jogszabály, amely 1968-ban lépett hatályba, a hálózati együttműködést vezette be az egyes szakkönyvtárak primátusa helyett, és a meglehetősen mechanikus "hálózat" fogalmát a "kooperációs kör"-rel helyettesítette.82 Még ezt a szabályozást is gyengítették egy harmadik rendelettel: 1978-ban "a kooperáció önkéntessége vált alapelvvé." Az 1987-ban megjelent új gyűjtőköri kódexben csak a könyvtárak száma gyarapodottjelentősen, és nem az állománygyarapítást szolgálta, hanem a könyvtárközi kölcsönzést intéző könyvtárosok tájékozódási eszköze volt.83 Az OSZK, az MTA Könyvtára és az Egyetemi Könyvtár állománygyarapítási részlegei vezetőinek heti értekezleteit a 1970-es évek elején már nem tartották meg.84 A könyvtárak többnyire ellátták a kijelölt gyűjtési feladatokat, de önkéntes alapon. A kooperáció leginkább és legfolyamatosabban a bibliográfiai információk folyamatos megosztásában és a könyvtárközi kölcsönzésben nyilvánult meg. Elegendő raktári férőhely és megfelelő beszerzési keretek hiányában a könyvtárak sokszor lemondtak formális gyűjtési feladataikról, és szélesebb szakterületi hálózatuk könyvtáraira támaszkodtak. A rendelkezésre álló deviza sohasem volt, még távolról sem elegendő a tudományterület irodalmának átfogó gyűjtésére a kijelölt könyvtárakban. A helyhiány különösen az Egyetemi Könyvtár esetében volt krónikus; az OSZK-ban és az MTA Könyvtárában is komoly gondokat okozott, de egyelőre megoldódott, amikor új épületbe költöztek (1985-ben, illetve 1988-ban). Létezett egy hivatalos követelmény, hogy a hálózati központok (az Egyetemi Könyvtár az ELTE kari és tanszéki könyvtárai, az MTA Könyvtára pedig az intézeti könyvtárak számára) koordinálják a devizás beszerzéseket és a cserét, továbbá hogy a központi katalógusban kezeljék a tagkönyvtárak állományadatait. Az MTA Könyvtára legalábbis koordinálta az állománygyarapítást ezeken a területeken, és azt jelentették 1966-ban, hogy "átfedések csak az alapvető kézikönyvek esetében mutatkoznak, valamint ott, ahol egy-egy intézet kutatási profilja nem egyértelműen tisztázott."85 Ilyen koordináció nem volt tapasztalható az egyetemi könyvtári hálózatban. 1986-ban a szerzeményi osztály vezetője levelében azt kérte a Könyvértékesítő Vállalattól, hogy csak a központi könyvtár jóváhagyásával rendelkező tanszéki könyvtári rendeléseket teljesítse, a jóvá nem hagyottakat ne.86 Egyik esetben sem tartalmazta a központi könyvtár katalógusa a tagkönyvtárak állományadatait; erre csak az elmúlt években került sor az Egyetemi Könyvtár online katalógusa révén, az MTA Könyvtára esetében ekkor sem, mivel az intézeti könyvtárakkal való kapcsolatát az 1994. évi akadémiai törvény lazította. Emiatt az MTA Könyvtár és az intézeti könyvtárak kapcsolata csak informális, egymástól függetlenül gyarapíta-nak.87Ezzel szemben az Egyetemi Könyvtár 1996-ban létrehozott egy olyan hálózati központot, amely szakmai felügyeletet gyakorol az egyetem 119 könyvtára felett.88 Mindhárom könyvtár részt vesz az Országos Dokumentumellátó Rendszerben(ODR), amely 1998banjött létre. A magyar gazdaság rendszerváltás előtti és utáni nehézségei miatt a könyvtári gyarapítási keretek szűkösek maradtak, amit tovább súlyosbított a könyvtári dokumentumok áremelkedése. Valamennyi könyvtár arra kényszerült, hogy folyóirat-előfizetéseinek lemondásával és a csere csökkentésével legyen úrrá ezeken a nehézségeken.89 Az ezredfordulón az MTA Könyvtára már csak 1022 intézménnyel állt cserekapcsolatban az 1960. évi 1852-vel szemben. Nem állnak rendelkezésre összehasonlító adatok a többi könyvtár esetében, de úgy tűnik, hogy csökkent a csere viszonylagos fontossága, összhangban a nemzetközi tendenciákkal. Az OSZK-ban megszűnt az önálló Nemzetközi Csereszolgálat. A gyarapodási naplókból származó 1990. évi minta a német címek tekintetében a huszadik századi négy mintavételi esztendő legalacsonyabb százalékos értékét mutatja.90 Szerencsés módon ajándékok révén sikerült a külföldi gyarapítás visszaesését részben kompenzálni. Az NSZK külügyminisztériumának 1967. évi parlamenti beszámolója a német nyelv művelését támogató módszerként kiemelte a Deutsche Forschungsgemeinschaft (DFG) és az Inter Nationes könyvajándékozásait. A DFG 1990. évi könyvajándékaiban Magyarország azon tíz ország között szerepelt, akik a legnagyobb értékben - 35 000 és 75 000 márka között - kaptak könyveket.91 Az ELTE tanszéki könyvtárai a Soros és a Sabre Alapítványtól kapott ajándékokról számoltak be 1987-ben és 1988-ban.92 Az OSZK 1990 tételt vásárolt a Soros Alapítvány 13 000 dolláros és még többet a Volkswagen Alapítvány 200 000 márkás adományából.93 Ez az adomány az MTA Könyvtára esetében 100 000 márka értékű volt. Számos tudományos szakkönyvtár részesült a Volkswagen Alapítvány adományából, és a duplumbeszerzések kiszűrése érdekében többször egyeztettek is egymással.94 1994-ben a Német Tudományos és Kutatási Minisztériumtól az MTA Könyvtára 140 000 márkás könyvadomány-keretet kapott; ebből 25 kiadótól 1323 címet szereztek be.95Az Egyetemi Könyvtár is részt vett az akcióban. A könyvtárak állománya és a tudomány nyelve A következőkben a statisztikai vizsgálat elemzése következik. Egyúttal e felmérés viszonylagosságát is szeretném hangsúlyozni. A mintául szolgáló tételek nem tekinthetők tudományos mintavételnek, s az eredmények legfeljebb egy-egy támpontot adhatnak a forrásokból leszűrhető fejleményekről. Ahogy tanulmányom első részében leírtam, egy-egy kiadási évhez 100 német nyelvű könyvtételt töltöttem le az OCLC WorldCatból.96 A mintaként választott négy év (1900, 1930, 1960, 1990) eredményei az 1. táblázatban olvashatók. (Kézenfekvő, hogy az OSZK-ban lévő országos központi katalógusban található jelenlegi állomány statisztikai adatai visszamenőleges gyarapítást is mutatnak a szocialista éra alatt a Könyvelosztótól és a Fölöspéldány Központtól beszerzett könyvanyag miatt.) 1. táblázat A táblázat szerint az 1945 utáni korszakra azjellemző, hogy az MTA Könyvtára rendelkezik az előző korszakhoz hasonlóan továbbra is a legjobb állománnyal. Meglepő kivételt képez azonban az 1960-ban megjelent kiadványok esetében a "mű bármely kiadása" magas százalékaránya. A különbség azonban csekély, és talán az OSZK Fölöspéldány Központjából kapott könyveknek tudható be. Mind az MTA Könyvtára, mind az Egyetemi Könyvtár jobb eredményt mutatott fel 1960-ban, mint 1930-ban. Valószínű, hogy az MTA Könyvtára viszonylagjó 1990. évi anyaga a Volkswagen Alapítványtól kapott adománynak köszönhető. A beszerzés decentralizációs trendje az ELTE és az Akadémia könyvtáraiban azt sejteti, hogy a központi könyvtárból hiányzó tételek sokszor megvoltak az egyetemi és akadémiai hálózatban. A központi katalógusban (KC) keresve alkalmanként az MTA Irodalomtudományi és a Történettudományi Intézetének könyvtárából, valamint az ELTE kari és tanszéki könyvtáraiból bejelentett példányokat találtam, de nem végeztem szisztematikus keresést a hálózat könyvtáraiban. Az egyes tudományos diszciplínák a négy mintaév könyveit tekintve ugyanolyan arányúak, mint az OCLC tagkönyvtárakban leggyakrabban megtalálható német szakirodalom esetében. A mintavétel azt is mutatja, hogy a három vizsgált könyvtár országos szinten a német nyelvű humaniórákban rendelkezett a legerősebb gyűjteménnyel, míg a természet-és társadalomtudományi szakirodalmat elsősorban más könyvtárak gyűjtötték a későbbi években. A német irodalom és irodalomtörténet volt az egyetlen széles körben megtalálható kategória, nem csupán egyetlen témakörként, hanem kiindulópontként is más szakterületek német nyelvű anyagához. (A német után a gyűjtés mélységét tekintve a történelem és a vallástudomány állt a második helyen.) Az a tény, hogy a huszadik század elején az OCLC tagkönyvtáraiban széles körben lelhető fel a nem humán-témájú német irodalom, értékes adalékul szolgál a tudománytörténet eme korszakához, amikor is a német volt a legtöbb diszciplínában a tudomány nemzetközi nyelve. A huszadik század első két évtizedében több természettudományos cikk jelent meg német, mint angol nyelven, elsősorban a kémia és a fizika területén. A német tudomány nemzetközi vezető szerepének a csökkenését figyelhetjük meg a huszadik század folyamán, ami több fejleménynek is betudható. 1914ben kilencvenhárom német értelmiségi támogatta Belgium lerohanását egy hírhedtté vált felhívás aláírásával, és a tudósok szerepet játszottak a mérges gázok első világháborús alkalmazásában; a háború után a franciák kezdeményezésére kizárták a német tudósokat a nemzetközi szervezetekből; 1936-ig a nácik 1617 egyetemi tanárt elűztek Németországból. Minthogy az 1617 tudósból 1160 angol nyelvű országokba emigrált, ez hozzájárult az angol nyelvű tudományos közlemények dominanciájának a meg-erősödéséhez. Ez a trend a háború utáni években is folytatódott és tovább erősödött.97 A tanulmányban felsorolt történelmi okok miatt a német nyelv és a német nyelvű tudományos eredmények továbbra is befolyást gyakoroltak Magyarországon, míg más országokban visszaesett -, illetve bizonyos késéssel hanyatlott. Ezzel szemben az Egyesült Államokban évek óta a német idegen nyelvként (Deutsch als Fremdsprache) megőrizte, és jelenleg is őrzi harmadik helyét a tanult idegen nyelvek között egy olyan országban, ahol az állami középiskolák (9-12. osztályos) tanulóinak kevesebb mint a 44%-a, a főiskolásoknak és az egyetemi hallgatóknak 8%-a tanul idegen nyelvet.98 Jóval kisebb az igény, az érdeklődés az idegen nyelvek tanulása iránt, mint Európában, a spanyol és a francia pedig megelőzi a németet.99 Magyarországon különbséget kell tennünk a kötelező, de népszerűtlen orosz nyelv és a felnőtt nyelvtanulók által választott idegen nyelv között. 1975-ig a német volt az a nyelv, amiből leginkább nyelvvizsgát tettek, de azután az angol tört előre.100 1975 ugyanis az az esztendő, amikor az angol nyelvű tudományos és egyéb publikálás a leggyakoribb idegen nyelvként Magyarországon felváltotta a németet. Miután 1990-ben megszűnt a felsőoktatásban a kötelező orosz tanulás, sokkal több diák vette fel az angol szakot, mint a németet. Ez a választás jól reprezentálja, hogyan ítélik meg az angol nyelv jelenlegi és jövőbeli fontosságát; ez a folya-mat a nyugat-európai országokban már jóval korábban végbement.101 Az angol és a német beszerzések hozzávetőleges összehasonlítása a három általunk vizsgált könyvtárban azt mutatja, hogy a német nyelv 1960-ban magától értetődő preferenciája még 1990-ben is megmaradt. A meglévő mutatók alapján-a német-és angol nyelvű országokkal folytatott cserét vagy az onnan beérkezett könyvek nyelvét tekintve - nagyjából ugyanerre a következtetésrejuthatunk. Várható az is, hogy az angoltanulás és az angol nyelvű szakirodalom gyarapításának viszonylagos preferenciája csak növekedni fog. A következő, kissé elnagyolt összehasonlítás is azt mutatja (2. táblázat), hogy az OSZK és az MTA Könyvtára esetében a német nyelvű gyarapodás magasabb volt, mint az angol: 2. táblázat Befejezésül az állományról a szakterületi gyűjte-ményekkel kapcsolatban szerzett információinkat, a feladatkörök elhatárolásának bizonyítása szempontjából is megvizsgálhatjuk. Amint ebben a tanulmányban láthattuk, a könyvtárakban a gyűjtőköri feladatok inkább tárgykörök, mintsem nyelvek szerint alakultak. Mindhárom könyvtár elsősorban a humán és (kisebb mértékben) a társadalomtudományokat gyűjtötte a század folyamán, noha az Egyetemi Könyvtár és az MTA Könyvtára 1945 előtt a természettudományokra is figyelmet fordított. Az OSZK igyekezett teljes körűen gyűjteni az összes, Magyarországgal kapcsolatos publikációt, míg az 1956. évi könyvtári törvény és az azt követő jogszabályok széles gyűjtési feladatokat róttak az Egyetemi Könyvtárra a vallástudomány, a középkori és az újkori történelem terén, az MTA Könyvtárára pedig az ókortörténet, a klasszika-filológia, valamint a nyelv- és irodalomtudomány gyűjtését bízta. Az állományadatok vizsgálata azt mutatja, hogy az MTA Könyvtára csak az utóbbi két területen tudott kiemelkedőbb gyűjteményt létrehozni szakkönyvtárként, mint az Egyetemi Könyvtár és az OSZK. Az Egyetemi Könyvtár történeti gyűjteményrészeinek az MTA Könyvtáréival szembeni fölénye azt jelzi, hogy komolyan vette gyűjtőköri feladatát, noha elégtelen raktári kapacitással küszködött. Az MTA Könyvtár fölénye a nyelv-és irodalomtudományban, míg az Egyetemi Könyvtáré a filozófia, lélektan és vallástudomány szakokban volt igencsak gyenge és viszonylagos 1960-ban. A 3. táblázatban látható eredményekből adódó következtetések tükrözik azokat a tanulmányunkban leírt körülményeket, amelyek akadályozták a gyűjtőköri előírások megvalósítását. Az 1960-ban elért eredmények imponálóak, ha figyelembe vesszük a devizaigényes könyvimport gazdasági és ideológiai akadályait, míg a gyengébb, 1990. évi eredmények inkább gazdasági, mintsem ideológiai eredetűek. Ha a szakkönyvtárak részben eleget is tettek gyűjtőköri feladataiknak, ezt annak is tulajdoníthatjuk, hogy a német nyelvű szakirodalom iránt jóval tovább volt igény Magyarországon, mint az angol nyelvű országokban. A német nyelvű szakirodalom iránti igény nemzetközileg hanyatlott, de ez a hanyatlás Magyarországon az ismert társadalmi és politikai körülmények következtében késéssel játszódott le. 1960-ban sem rendelkeztek a szakkönyvtárak a gyűjtőköri előírásoknak megfelelő lehetőségekkel, sem a vétel, sem a csere terén. Tóth András 1964-ben arra figyelmeztetett, hogy egy-egy nagy szakkönyvtárnak sokkal több költségvetés kellene, mint amenynyi valójában rendelkezésre áll. Azt is szóvá tette, hogy az MTAK és az EK szakterületi gyűjtési fela- 3. táblázat datai erősen átfedik egymást: emiatt külön történeti gyűjtőköri bizottságot hoztak létre; "ez kétségtelen, amint nyilvánvaló is, hogy ilyen átfedések nem csupán a történettudomány, hanem elsősorban a nyelv- és irodalomtudományok terén is megállapíthatóak."108 Mind az elégtelen költségvetés és az átfedő gyűjtőkörök alátámasztották a két könyvtár további gyűjtő tevékenységét olyan területeken, amelynek elsőbbségét elvben átengedte a másik könyvtárnak. A gyűjtőköri elhatárolás nemes kísérlete nagyon vegyes eredményeket hozott. Fordította Murányi Lajos Jegyzetek
|
||