47. évfolyam, 2001. 3. szám
Archívum
EnglishDeutsch

A bölcsész képesítési rendeletről könyvtárosi szemmel

MURÁNYI  Péter

2001 júliusában jelent meg a bölcsész képesítési rendelet, melynek bevezetésére a 2002/2003-as tanévben kerül sor. Az erre való felkészülést már idén el kellett kezdeniük a felsőoktatási intézményeknek. Nehézséget jelent, hogy még nem készültek el a kreditrendelethez igazodó tanári képesítés követelmények, sem a többi szakterület szakjainak képesítési követelményei. A szerző áttekinti az egyes főiskolai és egyetemi szakokat, elemzi, hogy miből tevődik össze az egyes szakok kredit mennyisége, külön tárgyalja az informatikus könyvtáros szakot, s rámutat azokra az ellentmondásokra, amelyek miatt még finomítani kellene a rendeletet.

A könyvtárosi szakma szempontjából változást hozott, hogy a könyvtár szak elnevezése mind az egyetemen, mind a főiskolán informatikus könyvtáros szakra változott. A főiskolákon a természettudományos szakokkal is párosítani lehet az informatikus könyvtáros szakot. A főiskolai végzettséghez legalább 180 kreditet, az egyetemi színtűhöz legalább 240 kreditet kell teljesíteni a minimálisan 6 főiskolai és 8 egyetemi félév alatt. Mivel a képzés alapvetően kétszakos, minden szakból kell dolgozatot írni. Ugyanakkor nem alakult arányosan a szakdolgozati és gyakorlati kreditek értéke a megszerezhető összes kredit mennyiséghez képest. Gyakorlatilag az utolsó félévre már nem kell mást teljesítenie a hallgatónak, mert elegendő, ha a szakdolgozatra és a záróvizsgára készül fel.

Nem örvendetes, hogy csak a nem tanár szakosoknak kell felvenni ún. általános értelmiségképző tárgyakat (pl. természettudományos alapismeretek, informatika, könyvtárhasználati ismeretek stb.), bár a könyvtárosok hosszú évek óta harcolnak azért, hogy a könyvtárhasználat kötelezően, szervezett keretek között történő képzés legyen, ill. maradjon. Célszerű lenne célszerű a főiskolai nem-tanár szakok kreditértékét, s lehetővé kellene tenni, hogy a tanár szakosok is felvehessenek általános értelmiségképző tárgyakat. (481-494. oldal)

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek