A tanulmány a szerzői jogról rendelkező 1999. évi törvényt elemzi a digitális kultúra könyvtári gyakorlata felől. Mivel a törvény nem tartalmaz fogalommagyarázatot, az értelmezést felsorolások (esetek, típusok) segítik, de még így sem egyértelmű a törvényszöveg. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) és az Informatikai és Könyvtári Szövetség (IKSZ) szerzői jogi munkabizottsága vitaanyagot állított össze a törvény nehezen értelmezhető részeiről. Természetes, hogy a törvénykezésnek védenie kell a szellemi alkotásokat és a szerzők jogait, másfelől viszont a közjó érdekében meg kell könnyítenie a hozzáférést a szabad felhasználások esetében.

A szerző vagyoni jogai a szabad felhasználás körében (vagyis a díjtalan szolgáltatások esetében) korlátozhatók, ha a törvény erről rendelkezik. A szomszédos jogok tulajdonosai viszont a piac érdekeit képviselik, s az érdekkiegyenlítés eszköze a díjazás. A „felhasználás” fogalma ezért (többszörözés, terjesztés, nyilvános előadás, nyilvánossághoz közvetítés sugárzással stb.) kulcskérdése a törvénynek. Többszörözés alatt a másolatkészítést és a valamilyen anyagi hordozón való rögzítést említi a törvény, viszont a szöveg alapján nem jelenthető ki biztosan, hogy az elektronikus információhordozókat önálló és azonosan kezelhető anyagi hordozónak tekinti-e. A nyilvános előadás fogalma kibővült a mű képernyőn való megjelenítésével, sugárzásként értelmezve mindenfajta átvitelt. Hiányzik az elektronikus adattár meghatározása, ezért nem tudható biztosan, hogy milyen típusú adatbázisok sorolhatók ide. Problematikus az értelmezés az interaktív felhasználások esetében is. Ha a digitális szolgáltatásokért vélelmezhető jogdíjat a könyvtáraknak a költségvetésükből kell kigazdálkodniuk, akkor a közgyűjtemények egy része ezt nem tudja megteremteni, ha tovább hárítják a felhasználóra, akkor viszont a könyvtárak esélykiegyenlítő funkciója csorbul.