Meddig lehet túlélő a könyvtár?

A könyvtárak visszaszorulásáról az információszolgáltatás terén

Mikulás Gábor

A nagy túlélő...

Az előadó kijelentésének lehet azonban egy meg nem hallott olvasata is: minden megváltozott már körülötte, de önmaga képtelen a változásra. Sarkítottan mondva: kövület.

De lássunk egy másik példát:

A múlandóságról

Talán emlékeznek még arra a sorozatra, amelyet Oscar-díjas filmrendezőnk, Szabó István szerkesztett a televízióban 100 éves a mozi címmel. Az ötlet kiváló volt, de ehhez is kínálkozik a párhuzam: az igényesen összeválogatott alkotásokat a mozi néhai ellenfelében, a tévében mutattattak be, ugyanis maga a mozi súlyos válságban volt: korábbi látogatottsága a töredékére zsugorodott és a kihasználatlanság miatt százával zárták be a mozikat az országban anélkül, hogy a mozilátogatók sírtak volna.

Lehet, hogy száz év múlva már a könyvtárak gyűjteményét is egy háromdimenziós képet mutató kivetítő segítségével fogják nézegetni vagy közvetlenül retinánkra vetíteni, mint egy régi kor művelődéstörténeti emlékeit?

Bérelt helyek sehol sincsenek, az információs piacon sem várnak a felzárkózókra. Az nyeri el az érdeklődők/olvasók/használók/kliensek/megrendelők figyelmét, aki legjobban, leghatékonyabban kínálja minőségi szolgáltatását.

A túlélés bizonyos szintű megkövesedést is jelent, bár nem szívesen vesszük ezt észre. A túlélő önmagában szinte képtelen a megújulásra, jobban érzi magát múltja emlékei között. A változások megrémítik, mert nem tudja fogadni, kezelni őket, s védekezésképpen még inkább magába fordul.

A piac igényei szerinti megújulás szükségessége

Már maga a kifejezés is...

A szakma egyik legfőbb attribútumának számító szót is csendesen ellopták: a könyvtár fogalmán a fiatalok egyre inkább az informatikai kifejezésre, a fájlok rendezésére, csoportosítására szolgáló tárra, eszközre gondolnak. Akár tetszik, akár nem, képzetükben az alkönyvtár, főkönyvtár, gyökérkönyvtár jelenik meg a közkönyvtár, szakkönyvtár, fiókkönyvtár helyett. S ha már a szavaknál tartunk, az is elgondolkodtató, hogy a könyvtár (library, Bibliothek, stb.) szó helyett Nyugaton inkább információs és könyvtári szolgáltatás, médiaközpont forrásközpont stb. kifejezést használnak. Ugyanis a könyvtárra ma már egyre kevésbé igaz, hogy csak könyv és tár.

A marketingszemlélet és hiánya

Tizenöt éve még arról folyt a vita, hogy áru-e a kultúra. A mi szakmánkon belül sikerült eldönteni, hogy a könyvtár bizony szolgáltatás, annak minden feltételével, következményével együtt. Talán rövidesen azon vitatkozunk: érvényesek-e a könyvtárra is a piac szabályai. (A piaci törvényszerűségek hatásai azonban teljesen függetlenek attól, hogy hiszünk-e bennük vagy, sem.)

Tény, hogy a piackutatás fontos eleme a hatékony üzletpolitikának. A könyvtárak piacának kutatása felé alig fordul figyelem; kevés a jól használható, objektív felmérés. (A kereskedelmi szolgáltatók marketingesei képleteket, algoritmusokat dolgoznak ki például arról, hogy az elárusítótér gondoláinak elején, közepén, végén, alján vagy tetején fixálódik-e a vásárló szeme leginkább, vagy hogy a reklámszöveg milyen asszociációkat ébreszt a különféle piaci szegmensekben. Persze, ott közvetlenül pénzre megy a játék.)

A könyvtárak, ha érzékelik is az információs piac jelenlétét, a következtetéseket ritkán vonjak le. Többször tapasztaltam például köz- és felsőoktatási könyvtárban egyaránt, hogy a használói igénykutatások megállapításaira az lett a válasz, hogy az eredmények nem befolyásolnak semmit, és inkább ne is foglalkozzak hasonló vizsgálatokkal. Persze, tudjuk, hogy a könyvtárakat nem fenyegeti közvetlenül a bezárás réme, ha a könyvtáros mosolya nem elég széles, vagy ha néha félreszakoz, félretájékoztat. A kereskedő számára sokkal közvetlenebb a visszacsatolás. A könyvtáros ugyanakkor könnyebben emleget eszmei könyvtárosi célokat az „információ fontosságának mibenlétéről” és a „mibenlét fontosságának információjáról”. A jó kereskedő/ vállalkozó egyszerűen meg akar élni, s tudja, nem riaszthat el egyetlen vevőt/megrendelőt sem.

A könyvtáros pedig sokszor akarata ellenére is elriaszt. Természetesen nem direkt módon, hanem például azzal, hogy az olvasó számára érthetetlen rendszereket állít fel (az osztályozási rendszerek, a dokumentumok elrendezése, a katalógus szerkezete), és gyakran csak akkor nyújtja át az információt, ha ezt a rendkívül bonyolult rendszert az olvasó legalábbis valamennyire elsajátítja. A könyvtárhasználó számára egyszerűen követhetetlen, hogy a könyvtárban található azonos tartalmú információt a könyvtárosok dokumentumtípusonként(!) tartják számon és a könyvtár különféle gyűjteményeiben helyezik el. A használó oldaláról fellépő érthetetlenkedést a könyvtáros nehezen érti meg, hiszen mindennapos gyakorlata, s a szakmai alapszabályok felől nézve, másként jelenik meg számára a probléma.

Amennyiben az ember például az Amazon.com szolgáltatását veszi igénybe, akkor

1. ki sem kell mozdulnia szobájából,

2. szabadszövegesen kereshet,

3. nem kölcsönbe kapja, hanem örökbe,

4. nem x darabból választhat, hanem 100x-ből, s ha beteszi az ember a kosarába, de mégsem veszi meg, akkor

5. nagy esélye van, hogy másnap árengedményt kap.

Rendelés után öt perccel már postán is van a küldemény, hogy alig több mint egy hét múlva (vagy akár másnap!) a postaládában találhassa a kiadványt. Természetesen a virtuális könyváruház CRM (Customer Relationship Management³ – vevőkapcsolati menedzsment rendszere) gondoskodik arról, hogy a vásárlói profilt gondozza, azaz a korábban megvásárolt kiadvány témakörében megjelent új könyvet is személyre szólóan ajánlja – akár a jó könyvtáros. Na és persze az, hogy a szolgáltató 10.000 kilométerrel odébb van, fel sem tűnik. Az olvasó-vásárló úgy érezheti, hogy a rendszer őérte van, egyenesen neki találták ki.

A példák sarkítottak, de érezhető, hogy kétféle szolgáltatói gondolkodásról van szól, s a kettő között alapvető eltérés van. Az egyiket statikus információszolgáltatásnak nevezhetjük, a másikat dinamikusnak. Összegyűjtöttem néhány jellemzőt a statikus és a kívánatos dinamikus információs szolgáltatásról:

Megítélés érzelmi és racionális alapon

Biztos vagyok abban, hogy e cikket olvasók között többen lesznek, akikből a technológiával, szervezési rendszerekkel szembeni idegenkedés miatt, rossz érzést vált ki az ellentétek hangsúlyozása. Azt is tudom, hogy lesznek olyan könyvtárosok, akik szakmai érvekkel bebizonyítják, hogy de igenis, precíz szakrendnek kell lenni a polcon, mert rend nélkül csak össze-visszaság van, és az ugyebár senkinek se lenne jó. Az olvasó pedig, ha akar valamit, akkor tanulja meg helyesen kezelni a könyvtárat. Az is biztos, hogy például az Amazon.com szolgáltatása sem a paradicsom kapuja, és a fejlesztés, kísérletezés, fejlődés sok buktatóval, valós veszélyekkel jár. Ugyanakkor elengedhetetlen. De a könyvtárosoknak is fel kell fedezniük, s meg kell tenniük a szolgáltatások továbbfejlesztéséhez szükséges lépéseket.

Ha valaki úgy vélekedik, hogy „Amíg én itt könyvtáros vagyok, addig nem engedem meg...” könnyen lehet, hogy elűzi a potenciális olvasók tömegét.

Kínálkozik az alkalom, hogy azokat a nem könyvtáros szakembereket, mondjuk információbrókereket kell hibáztatnunk, akik lefölözik az információs szolgáltatásokat, elhalásszák a zsírosfalatokat. Ők akár a könyvtárakban is kutakodnak, s ötven bruttóért kiszolgálja őket a könyvtáros, hogy a két hét alatt összeállított információs csomagot a bróker félmillió nettóért adja tovább, teljesen legálisan. Fontosnak tartom még egyszer hangsúlyozni, hogy nem érdemes a brókert kárhoztatni. Tőlünk nyugatabbra ez meg sem fordul a könyvtárosok fejében, hiszen őket egyben információs brókernek is(!) képezik. Ma idehaza tehát, egyáltalán nem szégyen ellesni az ügyesebbtől a könyvtárosok számára is elfogadható, nyereséget hozó gyakorlatot. Az iparban és az üzleti szolgáltatásokban ezzel kapcsolatban említik a benchmarkingot és a best practice-t (más szolgáltató gyakorlatának felmérése, illetve a legjobb gyakorlat alkalmazása).

Bizonyára lesznek olyanok, akik e kifejezések hallatán megcsóválják fejüket, és bizonygatják, hogy a kifejezés tartalma nem új, ezelőtt is volt már ilyen, ha nem is ennek nevezték (ami önmagában igaz), s értelmetlennek tartják az átnevezési mániát. Pedig minden bölcsész tudja, hogy akkor hívunk új néven egy valóságelemet, amikor megnövekszik annak fontossága, vagy tartalma új jelentéssel bővül. (A honfoglaló magyarok akkor kezdték használni a szláv jövevény jegenye szót, amikor a vándorlás során olyan helyre értek ahol ez a fa nőtt. Nem átnevezésről van tehát szó, hanem a körülmények megváltozása miatti új valóságelemről, amely nyelvi megkülönbözetést is szükségessé tesz.) A folyamat tehát tudatosulással és ismeret-bővüléssel jár.

Semmi sem örök. Csak a változás – hallhatjuk a szlogent még azok szájából is, akik igazából riadtan gondolnak a megújulásra, a lehetséges bizonytalanságokra. A gyakran emlegetett külső körülmények – amelyekbe szeretünk belekapaszkodni – azonban folyamatosan változnak. Hogy egy régi példát említsek, 1910 körül arról cikkeztek a pesti sajtóban, hogy miért nem lehet bevezetni a székesfővárosban az autóbusz-közlekedést. Az egyik ellenérv az volt, hogy nagyon lassú lesz a közlekedés, mert a hatályos előírások szerint egy gyalogos felvezetőnek kell zászlóval a kezében a jármű előtt haladni, hogy figyelmeztesse a járókelőket a veszélyre...

Dinamikus konkurensek

Az információs brókerek vagy felhasználják a könyvtárosok munkáját, átvéve a szolgáltatokat, vagy alternatív (nem könyvtári) információs csatornákat alkalmaznak – eredménnyel – de ezzel is gyengítve a könyvtárak pozícióit.

Az említett vállalkozások általában „nem öregebbek” tíz évnél, ami azt jelenti, hogy a könyvtárak a közelmúltban engedték ki kezükből e fizetőképes piacokat. Egészen más helyzet állhatott volna elő, ha a menedzsment- és marketingismereteket a könyvtárban idejekorán használni kezdik, ha a könyvtárak képesek lennének megtartani piacképes ismeretekkel rendelkező munkatársaikat.

Kérdés

Az a tény, hogy nyereségérdekelt vállalkozások megélnek az információs piacon, felveti a kérdést: miért nem képesek a könyvtárak saját lehetőségeiket így kihasználni, és miért húzódnak önként vissza a ráfizetéses vagy alig nyereséges szolgáltatási ágakba? (Ezzel természetesen senki sem vonja kétségbe a nem fizetőképes célcsoportok ellátásának fontosságát és kötelezettségét, illetve hosszú távú befektetését.)

A Neumann-ház¹¹  szintén kihasználja a virtuális könyvtár adta lehetőségeket, mégha WebKat.hu szolgáltatása nem is annyira közismert. Az elektronikus könyvtár tehát egészen más lehetőségekkel bír, mint a hagyományos, ám ennek egyáltalán nem a két szolgáltatási típus szembeállítását kell jelentenie¹² . A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Elektronikus Könyvtár¹³  esetében például a hagyományos helyismereti szolgáltatás szerencsésen kiegészült az elektronikus könyvtári funkcióval; és ez a „hibrid könyvtár” irányába mutat. Az elektronikus kontra nyomtatott szemlélet pedig ma már nem szalonképes, tanultunk ugyanis a történelemből: a 19. század közepén, amikor Daugerre feltalálta a fényképezést, karikatúrák jelentek meg arról, hogy a festők, grafikusok tömegesen akasztják fel magukat, miközben az technika hívei az új eszköz körül, mint aranyborjú körül táncolnak. Ma már természetesen nem beszédtéma, hogy van-e értelme a festészetnek, grafikának a fényképezés mellett, ugyanis mindkét technikának megvan a maga helye, akárcsak a nyomtatott és elektronikus dokumentumoknak. A nyomtatott dokumentumok eltűnése azért sem fenyeget komolyan, mert egyszerűen kényelmes: az online olvasók például 30 százalékkal kevesebbet jegyeznek meg a tartalomból¹⁴ , ráadásul a szemük, válluk, hátuk is korábban fájdul meg. Az elektronikus papír pedig még fejlesztés alatt van.

A cikk elején felvetett gondolatot kérdéssé formálhatjuk: belekövül-e a szakma saját hagyományaiba vagy képes a megújulásra? Képes-e belülről újjáalakulni a költségvetési információs és könyvtári szolgáltatás a könyvtárak piacának közvetlen és közvetett igényei alapján?

Jegyzetek