Magyarországon a public library eszméje először Szabó Ervin (a magyar könyvtártörténet egyik meghatározó alakja, akinek nevét a mai napig is viseli a főváros által fenntartott városi könyvtár) 1910-ben készített előterjesztésében (Emlékirat...) fordult elő. Szabó Ervin azt tervezte, hogy a Fővárosi Tanács hivatali szakkönyvtárából angolszász könyvtárpolitikai elveket megvalósító, fiókhálózattal rendelkező nyilvános könyvtári rendszert szervez, egy felépítendő nagy központi könyvtárépülettel. Pénzügyi és politikai okok miatt csak szerényebb formában (5 fiókkal működő központi könyvtár, nem új épületben) valósultak meg elképzelései.
Az 1900-as évek első felének magyarországi könyvtárügyét tanulmányozva, nyomon követhetők azok az erőfeszítések, amelyek a public library eszményének hazai megvalósítását kísérték. A vezető szerepet játszó könyvtárosok jól ismerték a külföldi szakirodalmat, s a modern könyvtárügyi törekvéseket. Szabó Ervin tervei csak töredékesen valósultak meg, de a Fővárosi Nyilvános Könyvtár és fiókhálózata napjainkban is (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár néven) működik. A húszas évektől inkább a népkönyvtári eszmék hatottak erőteljesebben a hazai könyvtárügyre. Az 1945-1948 közötti polgári demokratikus időszakban ismét az angolszász tapasztalatok felhasználásával tervezték a könyvtárügyet fejleszteni. 1949 után a szocialista, népkönyvtári elveket (sok, de szegényes kínálatú egységek az egyszerűbb, inkább csak kölcsönzést váró igények kiszolgálására) támogató könyvtárpolitika érvényesült. A hatvanas években -- a mérséklődő politikai viszonyok között -- könyvtárosaink visszanyúltak Szabó Ervin szellemi hagyatékához, amikor megkezdték a korszerű közkönyvtári modell megteremtését.