Bevezetés

A bibliográfiai adatcsere formátuma valamilyen MARC formátum. A különféle MARC kézikönyvek részletesen szabályozzák, hogy a bibliográfiai adatokat milyen mezőkben, hogyan kell elhelyezni. Tartalmaznak pusztán számítástechnikai jellegű előírásokat is, például a mezők sorrendjéről a MARC rekordok mutató részében. Nem írják azonban elő, hogy az adatokat milyen kódkészletben kell szolgáltatni. Az alkalmazott kódkészletet a MARC állományokat kísérő szöveges dokumentációban kell közölni a cserepartnerrel.

A mágneses adathordozón tárolt szövegek számítástechnikai alapegysége az oktett. Az oktetten alapuló karaktertáblákban maximum 256 féle karaktert lehet megkülönböztetni. A világon előforduló karakterek száma tízezres nagyságrendű. A kettő között feszülő ellentét különösen érzékenyen érinti a könyvtárakat, melyek a világ minden tájáról gyűjtik irodalmukat. Hogyan lehet ilyen körülmények között többnyelvű szövegeket számítógéppel kezelni? Csakis kerülő úton. A 256-os korlát feloldására számtalan módszer született. Ezek egyike sem terjedt el széles körben. Ahány ház, annyi szokás. Az adatcsere mindenképpen karakterkonverzióval jár: annyiféle konverzióval, ahányféle cserepartnerünk van.

1991-ben a Unicode konzorcium kiadta a Unicode szabvány első verzióját. A Unicode 16 biten ábrázolja a karaktereket. Egy ilyen tábla több mint 65 000 karakter befogadására alkalmas. A Unicode elterjedése megszüntethetné a mai helyzet kuszaságát. Egy 16 bites ábrázolásra való áttérés azonban nem egyszerű feladat. Biztató jelek ellenére még nagyon messze vagyunk a Unicode általános elterjedésétől.

A következő fejezetekben áttekintjük a bibliográfia adatcsere összetevőit, majd bemutatjuk a Unicode alkalmazásának lehetőségét.

Kódkészletek

Az oktetten alapuló karaktertáblák között két nagy csoport alakult ki: az ASCII és az EBCDIC. Könyvtáros szempontból két lényeges különbség van a kettő között. Az ASCII táblában gyakorlatilag csak 32 vezérlő karakter van, míg az EBCDIC-ben 64, ennek megfelelően az ASCIIban több hely marad a tényleges karakterek számára. Ezen kívül az ASCII táblában a számok megelőzik a betűket, az EBCDIC-ben pedig fordítva. A könyvtári besorolás szempontjából az ASCII megoldása kedvezőbb.

Még mindig az oktett keretei között maradva, vannak ún. gyártói szabványok, melyeket széles körben való elterjedtségük miatt tekinthetünk szabványnak. Az IBM kidolgozta a PC DOS operációs rendszer számára a nemzeti karaktertáblákat. Ezek segítségével elérhető, hogy az egyes nemzetek saját nemzeti karaktereiket láthatják viszont a képernyőn. Egy-egy „nemzeti” karaktertábla több nemzetet szolgál. Így például a számunkra kitalált 852-es tábla a magyar mellett a cseh és a szlovák karaktereket is tartalmazza. De természetesen egy tábla nem szolgálhatja az összes európai nemzetet, ezért aztán a mi kódtáblánkba nem fértek bele például a francia karakterek. A PC DOS-os, tehát ASCII nemzeti tábláknak megvannak a megfelelői EBCDIC-ben is. Az OSZK például a 870-es EBCDIC táblát használja alap karaktertáblaként.

Az oktett határait kitágító módszerek némelyike nemzetközi vagy nemzeti szabvány szintjére is emelkedett. Ilyen például az lS0 2022-es szabvány, melynek magyar megfelelője a „Számítástechnikai kódrendszerek: Kódkiterjesztés” címet viseli. Ez a szabvány leírja, hogy hogyan lehet 7 és 8 bites környezetben az alap karaktertáblát a felhasználó által tervezett táblákkal lecserélni, illetve az alap és a felhasználói táblák között szabadon mozogni. A módszer segítségével elvileg korlátlan számú tábla között lehet váltani. Tiszta megvalósítása alig ismert.

A kódkiterjesztés elterjedt módszere a karaktersorozatok használata. NIIF körökben jól ismert az ún. gizmós ábrázolás. Az alap karaktertáblába nem tartozó karaktereket három karakteren fejezzük ki. A @ jelzi, hogy most valami speciálisan értelmezendő karakterek következnek. A @ karakter utáni két karakter együttesen reprezentálja az alap táblából hiányzó karaktert. Elvileg így nagyon sok karaktert kifejezhetünk. A gizmós karaktereket tartalmazó szöveg nehezen olvasható. A gizmós ábrázolást megengedő programok általában úgy viselkednek, hogy a gizmót és az azt követő karaktert kérésre nem jeleníti meg a szöveg kiírásakor. Az így megmaradó karakter utalni szokott arra a karakterre, melyet a gizmós ábrázolás részeként kifejez. Ezzel a megkötéssel a variációk száma már lecsökken. (Itt jegyezzük meg, hogy az OSZK-ban használt DOBIS/LIBIS belső karakterábrázolása is ennek a kódolási típusnak egyfajta, bonyolultabb változata.)

Ugyancsak elterjedt módszer a repülő ékezetek használata. Ebben az esetben olyan karaktertáblát terveznek, mely tartalmazza az alapkaraktereket és a leggyakrabban használt ékezeteket. Az ékezetes karaktereket aztán két oktetten ábrázolják. Először jön az ékezet, majd az alapbetű. A megfelelően felkészített programok az így rögzített szövegek megjelenítésekor a kettőt egymásra nyomtatják. Ezzel a módszerrel sem lehet mindent megoldani, mert az összes alapkaraktert és az összes ékezetet nem lehet egy táblázatban felsorolni.

A könyvtári szoftverek világában nem terjedt el egyik módszer sem kizárólagosan. Sőt ennél is rosszabb a helyzet: ahány szoftver annyiféle kódkiterjesztés. Ha csak Magyarországra szűkítjük le a kérdést, akkor azt láthatjuk, hogy a hazánkban elterjedt integrált rendszerek szinte mindegyike más módszert használ. Ráadásul a módszerek általában olyanok, hogy a kódkiterjesztés tábláit maguknak a felhasználóknak kell elkészíteniük. Így még az azonos módon dolgozó szoftverek konkrét alkalmazásai is más és más tartalmú táblákat használnak. Egy-egy konkrét alkalmazáson belül maradva nincs is különösebb baj: a szoftverek ha különböző módokon is, de általában jól, a felhasználó megelégedésre oldják meg az extra karakterek tárolását és kezelését. A baj akkor kezdődik, amikor az adatokat ki kell cserélni, mivel nincs két rendszer, mely ugyanazt a kódkészletet használná.

Unicode

A Unicode első verzióját az amerikai Unicode konzorcium készítette el és adta ki „The Unicode Standard. Worldwide Character Encoding, Version 1.0” címmel . A kidolgozásban többek között a Research Library Group, a Microsoft, az IBM, a Novell. Sun Microsvstem. a WordPerfect, a Xerox szakemberei vettek részt. A szabványt nevezik UCS-2-nek (Universial Character Set – 2 byte) is. A Unicode szabvány részhalmaza az ISO által 10646-nak nevezett szabványtervezetnek, mely 32 biten kódolja a karaktereket. Ez utóbbit nevezik UCS-4-nek is.

A Unicode egy 16 bites fix hosszúságú kódokat tartalmazó szabvány. Jelenleg 28 000 karaktert tartalmaz a maximálisan kiadható több mint 65 000-ből. A teljes kódtartomány a karakterek ábrázolására van fenntartva. A szabvány ugyanakkor kompatibilitási okokból tartalmazza a legelterjedtebb szabványokban leírt karaktereket és vezérlő kódokat.

Az ékezetes karaktereket megtaláljuk a Unicode-ban statikus, előre definiált formában, ha azok előfordultak a fent említett szabványok valamelyikében. Pl. az előre elkészített Á betű Unicode-ja U+OOC1.¹ A Unicode szabvány felsorolja az összes ékezetet, melyek segítségével bármelyik ékezetes karakter előállítható. Az ékezetek az alapkarakter után következnek. Ez a repülő ékezetes módszer. Az Á repülő ékezetes kódja: U+0041 + U+0301, ahol U+0041 az A betű kódja, a U+0301 a ferde ékezeté (acute). Egy alapkarakterre több ékezet is feltehető.

A Unicode bevezetése nem egyszerű feladat. Az adatbázisok nagyságát rögtön megkétszerezi, nem állnak maradéktalanul rendelkezésre a megjelenítéshez szükséges betűkészletek és nem megoldott a Unicode karakterek bevitele sem, hogy csak a legnyilvánvalóbb nehézségeket említsük.

A Unicode-ra épülő alkalmazások száma a szabvány megjelenését követő tétova évek után egyre erőteljesebben növekszik. A Microsoft operációs rendszerekben régóta jelen van, igaz a felhasználó elől elrejtve. A Novell is Unicode-ot használ a fájlnevek tárolására. A programnyelvekben egyre több Unicode-ot kezelő rutin jelenik meg. Piacra kerültek az első Unicode-os szövegszerkesztők, mint például a WinCalis. Az Interneten az UTF-8 kódolás kezd terjedni, mely a Unicode szabvány megvalósítása változó hosszúságú kódokkal. A Unicode-os WWW böngészők is az UTF-8 kódolást tudják kezelni. Könyvtári szoftverek készítői kezdetben azon az állásponton voltak, hogy a Unicode kezelése az operációs rendszer feladata, és az alkalmazói szoftverbe csak ezután kerülhet be. Tipikus helyzet: mindenki a másiktól várja az első lépés megtételét. Mára azonban módosulni látszanak a vélemények és egyre több cégről hallani, hogy tervezik a Unicode bevezetését saját hatáskörükön belül. Hiába létezik tehát a Unicode, könyvtári megjelenésére még mindenképp várnunk kell egy-két évet.

Adatcsere-formátum

Minden MARC formátum – jelen esetben a bibliográfiai adatcsere formátumot értve MARC alatt – összetevői: rekordszerkezet, a tartalomjelölők és maga az adattartalom. Megegyezés csak a rekordszerkezetben történt, az ISO 2709-et („Format for bibliographic information interchange on magnetic tape”) szabványként fogadták el az adatrekordok szerkezetére vonatkozóan. Ezt a szabványt a Magyar Szabványügyi Hivatal is honosította: „MSZ 193/1-83 Mágnesszalagos bibliográfiai adatcsere formátuma. A rekordok szerkezete” címen.

Egy ISO 2709-es szerkezetű rekord három fő részből áll: rekordfejből, a mutatóból és az adatmezőkből. A rekordfejben a mutató rész felépítésére vonatkozóan is szerepel információ. A mutató részben van leírva, hogy a rekord adatmezők részében milyen hívójelű mezők milyen hosszan és hol találhatóak. Maguk az adatok az adatmezők részben foglalnak helyet. Az ISO 2709 nem, de mind a USMARC, mind a UNIMARC és természetesen a HUNMARC is előírja, hogy a mutató részben az adatmezőket hívójelük növekvő sorrendjében kell felsorolni. Az adatrészben a mezőknek nem kell ebben a sorrendben következniük, hiszen a rekordon belüli helyüket a mutató részből egyértelműen meg lehet határozni.

Sem az ISO 2709 szabvány, sem a MARC kézikönyvek – mint a bevezetőben már volt róla szó – nem írják elő az alkalmazandó karakterkészletet.

A CHASE egy általános célú karakterkonvertáló program. Jellegzetessége, hogy képes oktettes karaktereket Unicode-ra konvertálni. Az oktettes karakterkészlet lehet ASCII és EBCDIC és ezeken belül:

• ISO 2022-es.szerkezetű,

• repülő ékezetes,

• karaktersorozatos kódkiterjesztést tartalmazó.

A Unicode-os ékezetes karakterek lehetnek előre definiált típusúak és repülő ékezetesek. A CHASE szoftverrel sima szövegfájlokat és ISO 2709-es fájlokat is lehet konvertálni. Ez utóbbi esetben a CHASE a rekordfejet is, a mutatót is Unicode-osítja és a mutatóban a kezdőpozíciókat és hosszakat is átszámolja az adatmezők konverziója eredményének megfelelően.

Az oda-vissza konverzió egy konverziós tábla alapján történik. A konverziós tábla készítését külön program segíti. A CHASE program DOS alatt fut, de már készül a UNIX-ös verziója. A táblaszerkesztő Windows-os program. A konverziós tábla maga – amit a táblaszerkesztő létrehoz egy egyszerű szövegfájl, melyet bármilyen szövegszerkesztőbe be lehet olvasni.

A karakterkészlet definiálása

A táblaszerkesztő program segítségével tudjuk definiálni a konverzió input és output oldalának jellegzetességeit. Maga a tábla ezért két, egymástól jól elkülönülő részre osztható, amelyek egymás alatt helyezkednek el. A CHASE egy általános konvertáló program, mely egyaránt képes egy bájtos² valamint egy és több bájtos kódkészletek között konvertálni, ezért mindkét táblarészt külön-külön ki kell tölteni.

Először is meg kell neveznünk a konvertálásban résztvevő kódkészleteket, vagyis ki kell töltenünk a „Description” mezőt, melybe a konvertálandó karakterkészlet megnevezésére szolgáló szöveges információ kerül (1. ábra).

1. ábra

Miután megneveztük a konverzióban résztvevő karakterkészleteket, ezek jellemzése a következő mezők kitöltésével történik:

• „Multi-Byte”,
• „Diacritic Position”,

• „EBCDIC Character Tables”,

• „Character Tables”.

A ,;No” kijelölésével jelezzük, hogy a definiálandó karakterkészlet egy bájtos. Amennyiben két bájtos karakterkészletet szeretnénk definiálni a „High Low” vagy pedig a „Low High” gombokat kell kiválasztanunk, ezzel jelezve a bájtok tárolási sorrendjét. (1. ábra)

Abban az esetben, ha a definiálandó kódolás használja a repülő ékezetes kódkiterjesztést, a programnak tudnia kell, hogy az ékezetek követik vagy megelőzik az alapkaraktert. A repülő ékezetek általában megelőzik az alapkaraktert. A Unicode azonban szakított ezzel a hagyománnyal és a repülő ékezetet az alapkarakter után helyezi el, vagyis az „After”-t kell kiválasztanunk. A konverzió definiálásakor adhatjuk meg, hogy mely karaktereket tekintse a program ékezeteknek. Amennyiben a definiált karakterkészletben nincsenek repülő ékezetek – mint ahogyan a DOBIS/LIBIS táblában sincs -, akkor a kijelölésnek nincs jelentősége.

Amennyiben a definiálandó karakterkészlet EBCDIC kódolású, így az ezt jelölő négyzetet ki kell jelölnünk.

Az Input, illetve az Output karakterkészlet állhat egy vagy – a helyi karakterkészlet sajátosságainak megfelelően – több táblából, melyeket a „Character Tables” mezőben sorolunk fel. A tábla neve a konverziós program számára szolgáló belső azonosító, ezért tetszőleges elnevezéssel utalhatunk a táblára (pl. DOBIS/LIBIS helyett csak „DL”-nek neveztük el a táblánkat). A táblákat az „Add” és a „Remove” gombokkal lehet hozzáadni, illetve eltávolítani a mezőből.

Az ISO 2022-es szabvány esetén a „Single Shift” és a „Lock Shift” gombokkal hozzá lehet rendelni az egyes táblákhoz a megfelelő egyszeres vagy reteszelt átváltó karaktersorozatokat. EBCDIC szabvány esetén, amennyiben karakterkészletünk több táblából áll, az egyes táblákat lehívó karaktersorozatokat a „Map Seq” gomb segítségével lehet megadni. A„Map Seq”gomb használata ASCII kódkészlet esetén is megengedett.

Ha az output karakterkészlet Unicode, akkor a „Character Tables” mezőben mindig egy tábla (vagyis maga a Unicode tábla) szerepel, amelyet mi „IS0-10646”-tal jelöltünk. A táblához természetesen nem tartozik átváltó karaktersorozat. A „Diacritic Position” pedig mindig „After''. A bájtok tárolási sorrendjét („High Low” / „Low High”) a helyi operációs rendszer sajátosságainak megfelelően kell kiválasztani.

A konverzióban részt vevő kódkészletek definiálása után elmenthetjük a beállításokat, kiléphetünk a táblaszerkesztőből, vagy megkezdhetjük a konverziós tábla kitöltését.

A konverzió definiálása

A konverziót definiáló ablakban (2. ábra) látható az előzőekben leírt és kiválasztott input és az output karaktertábla megnevezése. Most már csupán a kódokat kell bevinnünk. Először a kódokat írjuk be hexadecimális formában, majd kitöltjük a „Comment” mezőt: ide kerül a karakter szabványos megnevezése. (2. ábra)

2.ábra

Az „Auto lncrement” funkciót akkor érdemes kiválasztanunk, ha a kódokat folyamatosan, értéküket mindig eggyel növelve kívánjuk bevinni. Ilyenkor ugyanis a program automatikusan az előző érték után következő kódot ajánlja fel.

Amennyiben a helyi kódkészletben repülő ékezetet használunk, akkor a program számára jeleznünk kell, hogy melyik kód az ékezet; ezt a „Diacritic” bejelölésével tehetjük meg.

A redőnyös ablakban láthatjuk³ a korábbi bevitelek eredményeképpen létrejött konverziós táblát, melyhez hozzáadhatjuk a következő karakter leírását, illetve amelyből törölhetjük a téves vagy feleslegessé vált kódokat. Az így bevitt kódok összességeként hozzuk létre azt a *.chs kiterjesztésű szövegfájlt, melyet a konverziós program felhasznál.

A konverziót a CHASE program végzi. A program indítása:

„chase -st hsldobis. chs -i hsldobis. iso -o hs ldobis. uni”

Mint láthatjuk, parancssor argumentumokkal adhatjuk meg az input, output és a konverziós táblát tartalmazó fájlokat. Az „s” kapcsolóval kértük a statisztika kiírását. Fordított irányú konverzió esetén a hívás: „chase -sxt hsldobis.chs -i hsldobis, uni -o hsldobis, iso”.

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a „Nemzeti Bibliográfia: Könyvek Bibliográfiája” című periodikum anyagát kéthetes periodicitással HUNMARC formátumban szolgáltatja előfizetői számára. A MARC rekordok a könyvtár integrált rendszeréből, a DOBIS/LIBIS-ből származnak. Jelenleg négyféle, széles körben elterjedt karakterkészlettel állítjuk elő.⁴ Közös jellemzője mind a négy kódolásnak, hogy a DOBIS/LIBIS belső karakterkészletét a legteljesebbnek szánt változatban sem tudjuk maradéktalanul átmenteni. A többiben szándékosak az elhagyások: olyan rendszerek számára készültek, melyek nem ismerik a kódkiterjesztés módszerét.

Véleményünk és tapasztalataink szerint a CHASE programra támaszkodva be lehetne vezetni a Unicode-os HUNMARC adatszolgáltatást. Ezzel biztosítani lehetne, hogy a felhasználó a DOBIS/LIBIS, vagy bármely más adatszolgáltató saját rendszerének teljes karakterkészletét megkapja, és ezek után maga döntsön arról, hogy abból mit vesz át abban az esetben, ha nincs szüksége a teljes készletre, hiszen a Unicode-ról a helyi készletre való konverzió a felhasználás helyszínén történne.

Amennyiben el tudnánk érni, hogy a hazai bibliográfiai adatcsere mindig Unicode-ban történjen, akkor az összes magyar könyvtárnak ebben a vonatkozásban csak egy konverziós táblával kellene rendelkeznie: a helyi karakterkészletről Unicode-ra és Unicode-ról a helyi karakterkészletre konvertáló egyetlen táblára.

¹ A Unicode karakterekre a szabványos hivatkozás a következő: U + a Unicode karakter hexadecimális megfelelője.

² A később következő angol nyelvű ábrákhoz jobban illik a bájt szó. Ezért ettől a fejezettől az oktettről áttérünk a bájt megnevezésre.

³ Az ábrán éppen karaktersorozat – Unicode konverzió definiálása látható.

⁴ A Nemzeti Bibliográfia füzeteit ASCII+ (közismertebb nevén: OCLC karakterkészlet), 852+ (a 852-es kódtáblára alapozott gizmós karakterkészlet), ISO 8859/1, ISO 8859/2 karakterkészletekben szolgáltatjuk.