42. évfolyam, 1996. 1. szám

Archívum

Túlbuzgó tévedés

Sárközy Péter

Sajátos javaslattal siet Zsidai József könyvtárigazgató az állami költségvetés segítésére. Tetemes kiadások lefaragási lehetőségét villantja föl, néhány országos művelődésügyi intézmény „letörlésére” buzdítva. Bevallom őszintén: döbbenetes dolog.

A felületes szemlélőnek bizonyára tetszetős az ötlet, amely egy milliárdos tétellel könnyítene nehéz anyagi helyzetünkön. Aki azonban az összefüggésekre is ügyel, abban óhatatlan gyanú ébred: hátha medicina peior morbo, vagyis a gyógyszer a betegségnél is veszélyesebb.

Csak a saját portám, á szűkebben értelmezett mezőgazdaság előtt söpörgetve meg kell állapítanom: a sok fáradsággal kiásott, gondozott kútfő, az OMgK és Dokumentációs Központ lerombolása súlyos kárt tenne. (Sajnos éppen eleget rombolt a túlbuzgóság fél évszázad alatt!)

Közismert tény, hogy hibás intézkedések és elhamarkodott döntések nyomán mezőgazdasági termelésünkkel együtt hazánk természeti környezete is megsínylette a múltat. Savanyodtak, mérgeződtek talajaink, országosak az eróziós veszteségek. Ám együttvéve sem lehettek annyira ártalmasak, mint az agyakban végbement erózió. Ha valaha ki akarunk lábolni a magunk dagasztotta kátyúból, nyilván a közgondolkodásban kell gyökeres átalakulásra törekednünk.

Nem hiszem, hogy az – ismeretlenül is nagyra becsült – javaslattevő ismerné az OMgK tevékenységét. Nem valószínű, hogy fölmérte, milyen jellegű és méretű segítséget nyújthat ez a tevékenység a sürgető átalakuláshoz. (Igaz, az intézmény rovására írható, hogy nem dolgozik eléggé harsányan, nem eléggé magamutogató – ha ez több is mint bűn, inkább hiba manapság.) Ettől függetlenül: sikerült újabb és újabb kapcsolatokat kiépítenie a legfejtettebb országok legfejlettebb rokonintézményeivel, tudományos műhelyeivel. Talán szerénytelenül hangzik, ha megemlítem: mint vendégelőadó jónéhány külföldi tartózkodásom során meggyőződhettem róla, hogy „jegyzik ezt a céget” a szakmai tőzsdén. Olyan személyi és tárgyi alapokra építkezett, amelyek szilárdságban nem maradnak el a sokak szemében néha túlzott dicsfénnyel övezett európai átlagtól.

Könyvek, folyóiratok, időszakos és egyéb kiadványok, elektronikus berendezések tárházát kínálja a kutatónak, a gyakorlati szakembernek, a diáknak – általában mindenkinek, aki olvas, keres, búvárkodik, művelődik.

Nem tartanám ízlésesnek, ha a kákán csomót keresnék, rámutatva a javaslat – bizonyára jóhiszemű, de kétségtelen – tévedései re (akár az OMgK-nak tulajdonított csőd, akár a látogatottság stb. tekintetében). Amennyire átlátom a helyzetet, az ismert mellett az elismert jelzőt is merném használni jellemzésképpen, sine ira et studio.

Különösen figyelemre méltónak tartom, hogy lépést tartanak az OMgK-ban a sebesen változó világ eseményeivel. Kiváltképpen érvényes ez olyan áthidalásokra, amelyek pl. az Európai Unió feltételrendszerét hozzák életközelbe akkor, amikor a közelítés égető érdek. A legjobb akarattal sem volnék képes abban bizakodni, hogy ezt a feladatot a lehető leglelkiismeretesebben más jellegű (pl. egyetemi) könyvtár ugyanilyen hatékonyan láthatná el.

A szemléleti változások meggyorsításában – meggyőződésem szerint – eddig is sokat tett, s most még többet vállal az OMgK és Dokumentációs Központ. Mondhatnám: a noblesse oblíge jelszavával. Ki kell töltenie azokat a hézagokat, amelyek hosszú időn keresztül (olykor politikai megfontolásokból) tátongtak üresen. Nem véletlen, hogy a Földművelésügyi Minisztériumban is úgy vélekednek: az erre szánt szerény összegek kamatostul térülnek vissza a gazdaságban, a termékpályákon. Mégpedig olyan időszakban, amikor az agrárágazatok és az élelmiszeripar egyképpen küszködnek a váltás gyermekbetegségeivel és az előzőleg elkövetett hibák orvoslásával.

Talán nem tévedek, ha ismétlem: a teendők egy részét a minden tiszteletet megérdemlő egyetemi könyvtár – korántsem a szándék, hanem a lehetőség híján! – nem bírná végrehajtani, nem bírná a korszerű elmélet és a mai gyakorlat közé szélesedő szakadékot áthidalni. Elvileg természetesen megteremthetők máshol is a szükséges feltételek. Csakhogy ez olyan áldozattal járna, amely messze meghaladná a központi intézmény megszüntetésétől remélt, vélt vagy valódi előnyt. Ad absurdum kivetíthetném a javaslatban foglaltakat az összes országos művelődési intézmény körére: múzeumra, képtárra, kiállító teremre, akár a baljós csengésű „kulturális forradalom” küszöbéig. Abban azonban bízom, hogy erre a javaslat szerzője se gondolt. Nem képzelhetem, hogy bármely szakember vállalná azt a felelősséget, amely meglévő értékek megsemmisítésével jár.

Tartok tőle, hogy Zsidai József igazgató úr nem mérlegelte az összes tényezőt, mielőtt kimunkálta beadványát. Amikor tehát az OMgK mellett próbálok szerényen szót emelni, egyáltalán nem a javaslattevő személye ellen, hanem a hazai művelődésügyért, mindenekelőtt a magyar mezőgazdaságért érzett aggodalom késztet rá. S úgy érzem, ez az aggodalom á jelenlegi helyzetben megalapozott és jogos.

Országos Széchényi Könyvtár Észrevételek