40. évfolyam, 1994. 4. szám
| 40. évfolyam, 1994. 4. szám |
Archívum |
Társadalmi (önkéntes) munkások a könyvtárakban
Szemle
Kovács Mária
Önkéntes munkát, vagy nálunk megszokottabb
nevén, társadalmi munkát, általában azok vállalnak, akiknek nincs állandó munkájuk,
és - különféle indíttatásoktól vezérelve -dolgozni szeretnének, olyannyira,
hogy ezt ingyen is hajlandók elvégezni. Másoknak ugyan van munkájuk, de valamilyen
ügyet támogatásra érdemesnek tartanak, és ezért hajlandók az ingyen áldozatra.
A munkanélküliségnek számos oka lehet. Jelen áttekintés szempontjából munkanélküliek
(sőt, inkább munka nélküliek) azok, akik például gyermekeket nevelnek, és napi
pár órára szeretnének a háztartástól szabadulni. Vagy már felnevelték a gyermekeiket,
és valami külső elfoglaltságot keresnek. Vagy nyugdíjba mentek, nem akarják
régi hivatásukat folytatni, sem az adóhivatalt gazdagítani, de szeretnének "valamit
csinálni". Lehetnek diákok, akik szabadidejük egy részét hajlandók feláldozni,
hogy valami mást, később hasznosíthatót tanuljanak. Vagy leszázalékoltak, akik
teljes munkanapot már nem vállalnak, mégis, "valami hasznot hajtanának". Bizonyára
létezik még sokféle olyan helyzet, melyben - és ez a lényeg - valaki valamit
szeretne csinálni, éspedig nem anyagiakért, hanem azért, hogy érezze: valahol
szükség van rá. Nemzetközi felmérések szerint ezek a személyek 90%-ban nők.
De vannak olyan hivatások, ahol amúgy is a nők vannak többségben, s ahol ezeket
örömmel fogadják, foglalkoztatják. Nem utolsósorban a könyvtáros szakmában.
Az önkéntes munka szándékát, bármi legyen is a háttere, külföldön már régóta
sikeresen gyümölcsöztetik: megvalósításának, eredményeinek, problémáinak kiterjedt
irodalma van.
Az American Library Association 23 évvel ezelőtt adta ki a "Vezérfonalak
önkéntesek könyvtárakban való alkalmazásához" c. A.L.A. irányelvet. Ebben
először is meghatározza, hogy az önkéntes munkaerő: "bizonyos programok és szolgáltatások
kivitelezésében fizetés nélkül segédkező személyzet", majd kifejti az önkéntes
munkaerő alkalmazásának hasznosságát, és miután úgy látja, a jövőben a többi
közösségi-társadalmi munkalehetőség mellett egyre növekedni fog a könyvtárakban
dolgozni kívánók száma, felsorolja az alkalmazásukkor figyelembe veendő 12 alapelvet.
Hangsúlyozza az előzetes tervezés és a könyvtár vezetői, dolgozói hozzájárulásának
szükségességét. Nem szabad, hogy létező státuszok helyét foglalják el. Esetleges,
munkával kapcsolatos költségeik megtérítendők, biztosítás stb. előre tisztázandó.
Miután pénzt nem kapnak, gondoskodni kell erőfeszítéseik más módon való értékeléséről
és jutalmazásáról. Értelmes, tehetségüknek, végzettségüknek, tapasztalataiknak,
sőt érdeklődésüknek megfelelő munkát kell adni nekik. Valakit ki kell jelölni
az önkéntesek "koordinálására", felvételük pedig meghatározott időre szóljon,
hogy mód legyen későbbi áttekintésre, értékelésre, változtatásra. Írásbeli munkameghatározás,
állandó továbbtanítás szükséges (akárcsak a fizetett könyvtárosok részére) -
és így tovább. Az irányelv még felsorolja azokat a szervezeteket is, ahonnan
önkéntesek "beszerezhetők", és azokat az alkalmi munkalehetőségeket, melyeket
részükre ajánl (már másutt sikeresen végeztek).
Áttekintve és összegezve a közben eltelt 23 év e tárgykörben megjelent, meglepően
nagy mennyiségű (és egyre növekvő számú) külföldi irodalmát, érdekes tapasztalatok,
hasonlóságok és különbségek merülnek fel, melyekből tanulni lenne érdemes. Hol,
hogyan működik, mi szól mellette, mi ellene - kinek jobb, fontosabb: aki végzi
a munkát, vagy akinek a részére végzik?
Hogyan fogjunk hozzá? Illinois államban kérdőíveket küldtek ki 52 közkönyvtárnak,
s ezeket - meglepő szám! - egy kivétellel valamennyien kitöltötték és visszaküldték.
Az eredmény: a felmérés idején 34 (67%) könyvtár alkalmazott önkénteseket, s
a szám növekszik. Többen akkor tervezték önkéntesek felvételét, s jelentkezőket
kerestek szavazók regisztrálására, a könyvtár kifestésére, idősek, gyerekek
és betegek ellátására (pl. könyvek házhoz szállítására), új szolgáltatások végzésére,
gépesített kölcsönzésre való áttéréshez, a helyi lap indexének elkészítésére
- vagyis egyszerű fizikai munkától a komoly szakértelmet igénylő munkákig mindenféle
munkakörre. Arra a kérdésre, miért kezdtek önkéntes munkaerővel dolgozni (többségük
már 2-3 éve) az egyik leggyakoribb válasz, hogy mert nincs pénz fizetni, és
új szolgáltatásokat akartak indítani. Vagy hogy felszabadítsák a szakképzett
könyvtárosok idejét fontosabb munkákra. Az egyik könyvtár egyszerűen ezt válaszolta:
"Munkaalkalmat akartunk nyújtani azoknak, akik dolgozni kívántak". A leggyakrabban
végzett munkák: irodai adminisztrációs (szortírozás, beosztás, gépelés, postázás),
a rászorulóknak házhoz szállítás, előadások tartása, vagy más (tőkeszerző) alkalmak,
különgyűjtemények (képek, nyomtatványok stb.) állományának feldolgozása és kezelése.,
raktári munkák, kiállítások szervezése, hangos könyvek létrehozása, és így tovább.
Azok a könyvtárak, ahol nem alkalmaznak önkénteseket, ezt azzal indokolták,
hogy nincs számukra munka, a személyzet nem ér rá ellenőrizni a munkájukat,
korábban rossz tapasztalataik voltak. Valaki azt írta: az egészet szakszerűtlen
és nem üzletszerű megoldásnak tartja. De ez a felfogás a fogyó kisebbségé.
Mary Wyly esettanulmánya a Newberry könyvtár 1974-től napjainkig tartó
önkéntes-programjáról számol be, és arról, hogyan alkalmazhatók önkéntes munkások
a kutatóintézeti könyvtárak igényei szerint. Elmondja, hogy a legpatinásabb
amerikai könyvtárak és anyaintézeteik mind önkéntes akciók eredményei, így a
Harvard, Yale, Stanford egyetemek is. A legnagyobb könyvtárak (New York Public
Library, Andrew Carnegie köz- és egyetemi könyvtárai stb.) ugyancsak ajándék
gyűjteményekre épültek fel, és ügyvezető testületeik is az alapítás óta ingyen,
önkéntesen végzik munkájukat. A Gallup Intézet megbízásából 1990-ben felmérést
végeztek, melyből többek között kiderült, hogy a megkérdezettek 75%-a volt hajlandó
önkéntes munkára. M. Wyly saját könyvtára 1974 óta formális program keretében
alkalmaz önkénteseket. Most ezt a programot vizsgálták meg: hogyan keletkezett,
hogyan fejlődött és milyen sikerrel működik. Kezdete, mint általában mindenütt,
a "könyvbarátok köre" megalakulásához fűződik. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy
a könyvtár nem tudja feladatát elvégezni, meghirdették azokat a munkaköröket,
melyekben önkéntes munkaerőre volt szükség, "minimum heti 4 órában". Már az
első évben 20 önkéntes dolgozott rendszeresen a könyvtárban, s még egy könyvkereskedést
is nyitottak, kizárólag önkéntesekkel. Ma már alig van olyan munka, melyben
ne dolgoznának, pl. 140-en az évente tartott könyvvásáron, ami 25-30 000 dollárt
hoz a könyvtárnak! 1991-ben 250 önkéntes 11 725 órával járult hozzá a könyvtár
munkájához, amit 85 000 dollárra értékelnek. Számtalan szolgáltatást nem tudtak
volna nélkülük létrehozni, és olyan különgyűjteményeket dolgoztak fel, melyek
ma is kihasználatlanul feküdnének a raktárban. Ugyanakkor a résztvevők boldogok,
hogy hasznot hajtanak - ahogy egyikük nyilatkozott: vége a magányának, épelméjűségét
mentette meg a munka! Természetesen mindennek az irányítása nem könnyű: fontos
a felügyelet, különben csak a legprimitívebb munkát lehetne rájuk bízni, és
a fizetett könyvtárosokban is tudatosítani kell, hogy a munkát nem helyettük
végzik, nem őket túrják ki, hanem az önkéntesek nélkül nem végezné el senki.
Tapintatra, diplomáciára, empátiára van szükség. Mellesleg azt is tudni kell,
hogyan lehet megszabadulni azoktól, akik lelkesek, de használhatatlanok, vagy
egyszerűen csak útban vannak...
Németországban is komolyan veszik ezt a mindkét oldalnak hasznos ingyen munkaerő-forrást.
A "jó állapotban" lévő idős korúak szeretnének a társadalom hasznos tagjai maradni,
s ezért őket integrálni kell. Mire lehet használni őket? Amire nincs pénz, amit
nélkülük nem vezethetne be a könyvtár, amire a megcélzott csoport túl kicsi
és ezért nem lenne érdemes rá költeni, beszélgetésre, amihez tapasztalat és
emberismeret kell inkább, mintsem könyvtárosi szaktudás. Előny, ha ők maguk
is könyvtárhasználók, hogy tudják, értsék, miről van szó, és akkor nincs szükség
8-szemeszteres oktatásra, csak rövid bevezetésre. Mit csinálhatnak (és nemcsak
az öreg önkéntesek): öregek otthonaiban, rehabilitációs klinikákon, mobil könyvek
szállításában működhetnek közre. Vagy, gyerekekkel (nagymamák!) törődni: felolvasni,
festeni, játszani. Vagy menekültekkel, bevándorlók gyerekeivel foglalkozni.
A cikk a szerző saját példájával ismerteti az alkalmazás folyamatát - 41 évi
munka után a könyvtáros nyugdíjba megy. Jelentkezik egy felhívásra a Rehabilitációs
Központba, ahol az a feladata, hogy a könyveskocsit a páciensek ágyához vigye,
mert a könyvtár számukra túl messze van. Minden csütörtökön 17 órakor felmegy
a Neurológiára a könyvekért, ahol a betegek már várják. 28 szoba, 3 emeleten,
55 ággyal. Sok élményét, örömét és csalódását írja le a szerző. E cikk folytatása
egy másik önkéntes hasonló jellegű beszámolója, aki 56 szívinfarktusos, gutaütött,
combnyaktöréses, lábamputált beteget szolgált. Ezek már nem ágybanfekvők, de
segítségre szorulnak, maguktól lelkileg nem jönnének rendbe. Itt lábra állítják
és szellemileg is felfrissítik: újból beszélni, írni, olvasni tanítják őket.
(Érdekes tapasztalat, hogy a televízió nem érdekli őket!) Aktív életükből hirtelen
kiszakítva, csupa beteggel körülvéve, depressziósakká válnának. Az önkéntes
könyvekkel megrakva rendszeresen körüljár, és kikapcsolódást kínál a betegeknek.
Megbeszélik kívánságaikat, problémáikat. Nehéz foglalkozás... Olvasottság kell
hozzá, de - túl keménnyé válni nem szabad, mert akkor nem tud a beteg hasznára
lenni, de ugyanakkor túl érzékennyé sem szabad válni ennyi betegség, szenvedés,
fájdalom láttán, mert akkor meg kidől. Ezt csak egy önkéntes bírja - állítja
végül a szerző.
Meglepően sok az index-készítéshez igénybe vett önkéntes segéderő. Még olyan
jelentős kiadvány elkészítésében is, mint a csaknem 90 éves amerikai Chemical
Abstracts, mely 1967 óta a kémiai szakirodalom vezető szolgáltatása. A kivonatokat
egészen a közelmúltig az egész világból toborzott önkéntesek írták. {Most csak
15%-át írják.)
Ma már önkéntes közvetítő irodák is működnek a világ sok pontján. Angliában
a Connors Játékkönyvtár a helybeli önkéntes irodán keresztül jelent meg a televízióban:
Portsmouth-ba keresett önkénteseket egy játékkönyvtárba. Az erről szóló cikk
(mely a Játékkönyvtárak Egyesületének lapjában jelent meg) beszámol arról, hogyan
készítették elő a tv-közvetítést. Sajnos, a ráfordított munka meghaladta az
eredményt (2 hónap alatt csak 21 jelentkező volt), de mivel ez igen specializált
munka, máshol valószínűleg eredményesebb lett volna a toborzás - ám a tapasztalat
mindenképpen hasznos.
Önkéntesek könyvtárakban a világ körül - 20 év lapszemléje
Amerikai Egyesült Államok
Amerikában a 70-es évek vége óta egyre emelkedik
az önkéntes könyvtárosok száma, különösen az iskolai, a templomi, a kórházi,
a börtön-, de a köz- és a múzeumi könyvtárakban is. Ennek megfelelően igen sok
cikk számol be arról, hogyan tervezik meg alkalmazásukat, hogyan tanítják be
őket. Többen foglalkoztak (a különböző típusú könyvtárak tapasztalatai alapján)
az elmúlt évek során azzal, hogyan fogjunk hozzá az önkéntes program kialakításához?
Először az elvégzendő feladatok (plusz a kívánatos extrák) listáját vázoljuk
fel, ezután állítsuk fel a kiképzési programot. Felhívják a figyelmet az adminisztrátorok
és a személyzet magatartásának fontosságára azokkal szemben, akik anyagi térítés
nélkül hajlandók idejüket, energiájukat rendszeresen áldozni. (Nem elfelejtendő
az sem, hogy a tizenéves segítő potenciális kolléga lehet - írják Chicagóból.)
Többen beszámolnak arról, miért vezették be az önkéntes munkát az USA könyvtáraiban,
milyen indítékok miatt jelentkeznek önkéntes munkára az emberek, hogyan történik
a toborzás, milyen szempontok alapján választanak közülük, hogyan képezik ki
és jutalmazzák őket.
1981-ben a New York-i Közkönyvtár (NYPL) már rendszeres oktatást szervezett
az önkéntesek számára, a New York-i Városi Egyetem kísérleti kurzust indított
önkéntes könyvtárosoknak zsidó iskolában, zsinagógában és kereskedelmi központban
végzendő munkához. A Kongresszusi Könyvtár is támogatja ezt a tevékenységet,
többek között a vakok részére a Braille kiadványok és a hangos könyvek szolgáltatását.
Amióta tetemesen megnövekedett a használók száma, azóta ebben a munkában is
nagyszámú önkéntes vesz részt. Virginia állam közkönyvtáraiban 50 önkéntes a
könyvtárak csaknem minden munkájában részt vesz, Florida egy részén 20 000 idős
nyugdíjas él, akik igen aktívak pl. gyermekprogramok rendezésében. Észak-Karolinában
egy regionális önkéntes programot hoztak létre, melyben fontos szerepet kapott
a kedvcsinálás az önkéntes munka vállalására és az önkéntes munka elismerésének
módja. Philadelphiában egy kézikönyv jelent meg azon önkéntesek részére, akik
kis templomkönyvtárat kívánnának létrehozni. A kézikönyv mindenre kiterjed a
könyvek válogatásától kezdve a feldolgozás, katalogizálás, kölcsönzés, javítás
folyamatain keresztül a különféle nem-könyv jellegű kiadványok és az audiovizuális
anyagok kezeléséig. Máshol célul tűzték ki, hogy 2000-ig megszüntetik az analfabétizmust
- természetesen ezt is önkéntes csoportok segítségével kísérlik meg.
A különböző típusú könyvtárak egymástól eltérő tapasztalatai is érdekesek. Egy
család kezdeményezése: hogyan fogtak hozzá önkéntesekkel, és hogyan fejlesztették
ki az önkéntes rendszert egy játékkönyvtár létrehozásában. Egy másik cikk olyan
közkönyvtári referensz-szolgálatot mutat be, amelyet tizenévesek részére szerveztek
azzal a céllal, hogy házifeladatok és projektek készítéséhez segítsenek. New
Jersey-ben délután 3-tól 6-ig nagyszámú magukra hagyott gyermeknek segítenek
házifeladata elvégzésében: A könyvtár területileg 12 elemi és középiskola között
helyezkedik el, Elsősorban 6-12 éveseket korrepetálnak matematikából, olvasásból,
és segítenek a tanulási rutin elsajátításában. Leírja a cikk azt is, hogyan
toborozzák és képezik ki önkénteseiket e célra 2 óra leforgása alatt. Egy pszichiátriai
klinikán a pacienseket tanítják be a könyvtárosi munkára, ezzel kettős (terápikus)
célt is szolgálva. A San Francisco-i közkönyvtárakból 65 önkéntes rendszeresen
látogatja a kórházakat és felolvas a hátrányos hátterű gyermekeknek. Egy orvosi
könyvtár azt a kihívást hangsúlyozza, amit az adminisztrátornak jelent, amikor
a tapasztalatlan önkéntes teljesítményét az orvosi klientúra magas követelményeivel
összeegyeztetni igyekszik. Californiában önkéntesek vizsgáltak meg négy különböző
kutatási technikával egy 7 közösséget szolgáló könyvtári rendszert olyan sikeresen,
hogy az eredményre épült az új könyvtári rendszer. (Különösen vidéki könyvtáraknak
javasolt módszer.)
A Smithsonian Intézet kidolgozott a Repülési és Űrhajózási Múzeum Levéltára
részére egy igen sikeresnek bizonyuló állomány-nyilvántartási módszert, melyben
nagy számú önkéntes-csoportokkal dolgoznak rövid időszakokban. A New York-i
Állami Egyetem arról számol be, hogyan dolgoztak fel a közösségből kiválasztott
önkéntesek az Albany Könyvtárban egy kihasználatlanul, feldolgozatlanul raktárban
fekvő kéziratgyűjteményt, az egyetem örömére.
De nemcsak Amerikában növekszik az önkéntesek szerepe
a könyvtárakban.
Nagy-Britannia
Angliában a közkönyvtári helyhatóságok 2/3-a
alkalmaz önkénteseket ágyhoz kötött olvasók ellátására. A cikk óv a visszaélésektől,
hangsúlyozza a személyzet, az önkéntesek és az olvasók érdekei védelmének szükségességét.
Fontos a színvonal megtartása, sőt emelése is. A Greenwich House-i idősek otthonában
működő könyvtárról szóló beszámoló feltűnő címe így hangzik: "Hogyan alapítsunk
könyvtárat ott, ahol nincs könyvtáros, nincs helyiség, nincsenek könyvek és
nincs költségvetés?" Az írás megadja a receptet is, hogyan lehet kizárólag önkéntesekkel,
ilyen körülmények között is egy működőképes könyvtárat felállítani.
Ugyancsak Angliában a süket gyermekek részére létesítettek egy olyan könyvtárat,
melyben kezdettől fogva minden munkát önkéntesek végeztek: a kiválasztott mesék,
történetek leegyszerűsített változatát ragasztgatták a könyvekbe. Ez az ötlet
a nagyobb számú, más olvasási nehézséggel küzdő gyermekek számára is hasznosíthatónak
látszott, s a piackutatók megállapították, érdemes lenne népszerű könyveket
leegyszerűsítve kiadni számukra. Bár ez az akció azóta túlnőtt az önkéntes munkaerőkön,
nélkülük soha nem jött volna létre.
Ahogy szaporodnak az adatok és fejlődik a technológia, ebben a témakörben is
természetes igény jelentkezik a gépi adatbázisra. Ilyen az angol Volunteer Centre
UK által létrehozott VOLNET UK - az első online bibliográfiai adatbázis a közösség
és önkéntesek részére, mely elsősorban önkéntes ügynökségeket és társadalmi
munkásokat kíván szolgálni. 1989-ben már 16 000 utalást (reference) tartalmazott
az önkéntes munka területéről.
Európa: Hollandia, Belgium, Németország
Hollandiában önkéntesek állítanak elő "hangos
olvasmányokat" nemcsak vakok, csökkentlátók, hanem egyéb fogyatékosok részére
is, mint pl. légzésbénultak, reumabetegek, idősek, beszédhibás páciensek, tehát
akiknek az olvasási képessége zavart szenvedett. Mivel a zavar a legkülönféleképpen
nyilvánul meg, a fogyatékosság természetéhez kell igazítani a szöveget. Az ehhez
szükséges beszédtechnikát logopédusokkal és beszédterapeutákkal együttműködve
fejlesztik ki. Miután a felvevőstúdiók hálózata kiterjed az egész országra,
a társadalmi munkás segítők a legközelebbi stúdióban szalagra mondják a szöveget,
fejenként naponta négy órát olvasnak. Az "alkalmazott hangos olvasmányok" készítésénél
szinte kizárólag önkéntes segítőkkel dolgoznak: hat intézmény foglalkozik a
feladattal, 37 felvevőstúdióval, 46 technikussal. 1986-ban 1223 önkéntes segítő
működött felolvasóként, 3005 könyvet és 2000 egyéb szöveget, pl. folyóiratokat,
olvastak fel összesen 25 000 szalagra, ezeket aztán 1 012 000 kazettára játszották
át. Szédítő számok!
Hollandiából egy játékkönyvtáros is beszámol: az első játékkönyvtárat 1974-ben
hozták létre, azóta számuk gyorsan növekszik (fogyatékos és hosszan beteg gyermekeket
szolgálnak). Közadakozásból, közkönyvtárakban tartják fenn őket, kizárólag önkéntes
személyzettel, "akiknek száma kezdetben messze meghaladta a használókét". Hollandiában
különben (1892-1988) a könyvtárakat mind önkéntesek alapították és tartották
fönn, még a második világháború után is, sőt, a 70-es években is a növekvő követelmények
és a nehéz gazdasági helyzet következményeként. De jó lesz azért figyelni erre,
ne a jótékonykodáshoz térjünk vissza - figyelmeztet a szerző.
Belgiumban egy közkönyvtár ír igazi sikerről: 1973-ban alapították, teljes egészében
fizetés nélkül dolgozó önkéntesekkel. Egy "tönkrement állományt" vásároltak
meg, minimális költséggel. Tíz évvel később 14 500 kötet tulajdonosai voltak,
és 1980-ra az egy évben kölcsönzött könyvek száma az eredeti 10 ezerről 60 ezerre
nőtt. Külön felnőtt- és gyermekrészleget hoztak létre, de rendszeresen látogatják
a helybeli iskolákat is. Hogy milyen képesítést kívánnak meg önkénteseiktől?
,;Széles hátat és vastag bőrt".
Németország: a volt keletnémet közkönyvtárakban (1983) a kölcsönzött könyvek
egyre emelkedő száma, ugyanakkor krónikus személyzethiány következtében az önkéntesek
száma már meghaladta a hatezret.
Az oberhauseni iskolai könyvtárközpont (1958 óta működő) 57 iskolai könyvtárról
számol be, ahol elsősorban önkéntesekkel dolgoznak. A hesseni iskolai könyvtárak
statisztikája szerint az önkéntes munkaerők könyvlisták összeállításához, katalogizáláshoz
használhatók, de elektronikus adatfeldolgozásra is vállalkoztak akkor, amikor
még a fizetett munkaerő is inkább ellenállt a gépesítésnek.
Westfáliában a katolikus könyvtárak túlnyomó részben önkéntesekkel dolgoznak,
inkább a vásárlásra költenek. Ugyanakkor a katolikus könyvtárvilág, a Catholic
Library World c. folyóirat cikke a felmerülő nehézségekről beszél: egyre
több nőnek kell pénzkeresővé válnia, így már nem dolgozhat ingyen.
Tengeren túl
Ausztráliában a Vakok Intézete példáján
okulva, a rokkantaknak, olvasni nem tudóknak segítenek az önkéntesek az olvasásban
és a tanulásban. A dél-ausztráliai Adelaide-ben a Grange Intézet könyvtárát
vezeti 1990 óta egy idős önkéntes.
Uj-Zélandon a kórházak könyvtáraiban mindenhol önkénteseket alkalmaznak. Az
Auckland-i Országos Levéltárban dolgozó önkéntesekkel kapcsolatos tapasztalatokból
egy sikeres önkéntes projekt alapelveit fekteti le.
A csendes-óceáni Cook Szigeteken található Rarotonga könyvtár és múzeumban ritka
könyveket őriznek. Amikor a kormány bele akart szólni az állami támogatás elköltésébe,
a könyvtár vezetői inkább lemondtak róla, s önkéntesekre (és adományokra) utalva,
de sikeresen és függetlenül dolgoznak.
A kanadai Calgary egyetem 1984-ben egy "teljesen személyes kapcsolatokon és
önkéntes segítségen alapuló" ún. "Tengerentúli Könyvtárbizottság"-ot hozott
létre, amely fölöspéldányok fejlődő országokba küldésével foglalkozik, s közvetlen
kapcsolatban áll az ottani egyetemekkel. Kanada észak-nyugati tartományainak
közkönyvtári rendszere kétszintű: a könyvek lerakati gyűjteményét, amely 50-75
könyvet jelent, egy önkéntes kezeli, ezt egészíti ki a postán intézett kölcsönzés.
El Pasoból a szerző arról panaszkodik: két év alatt száz önkéntest vettek fel,
de közülük az idősek nem dolgoztak olyan jól, mint ahogy magukról képzelték,
a fiatalok nagy része pedig megbízhatatlan volt. Végül is a 100-ból 35 önkéntes
maradt csak meg. (Olyan rossz arány?)
Japánban évente 200 Braille művet adnak ki kereskedelmi úton, míg önkéntes munkaerő
segítségével 4500-at. 118 Braille-folyóirat jelenik meg, 90 Braille-könyvtáruk
van, ahol ugyancsak folytatnak könyvkiadást.
Tanzaniában tizenötezres állományt vezetnek norvég önkéntesek. A klíma hatásai,
rovarok, Szvahili könyvek hiánya, késedelmes szállítások a tengerentúlról, nehezítik
dolgukat.
Luteránus szemináriumokból és kollégiumokból 2 önkéntes teológiai könyvtár jelent
a trópusokról (Taiföld, Taivan, Tanzánia, Pápua, Új-Guinea és Szingapúr), és
beszámol trópusi épületekről, könyvtári személyzetről, állományról, használókról,
nemzeti és nemzetközi egyházi támogatásról - javaslatokat ad anyagbeszerzéssel
és költségvetéssel kapcsolatban.
Botswanaban egy dán önkéntes vezeti másfél éve a menekülttábor 3000 kötetes
könyvtárát, mely népszerű és mindig tele van. A legtöbb könyv szépirodalom,
népszerűek a "hazai" magazinok és újságok a zimbabwei és más szomszédos országos
menekültjei számára.
Egyiptomban a tudományegyetemi kar önkéntes könyvtárainak koordinátora számol
be problémáiról: a személyzet toborzásával, az állományépítéssel, könyvtárhasználattal
és a könyvtári munka státuszával kapcsolatban.
Az érem két oldala
A külföldi szaklapokat átnézve, megállapítható,
hogy számtalan cikk foglalkozik az önkéntes munka hátterével, az indítékokkal
egy önkéntes program kialakításának szempontjaival. Beszámolnak a toborzás folyamatáról,
a jelentkezők motiválásáról, a munkára vállalkozók tanulási hajlandóságáról,
kitartásáról, megtarthatóságáról, a munka minőségéről, {érezzék, hogy saját
érdekük fűződik a hatékony munkához) jutalmazásukról (sikerélményük legyen,
ha már pénzt nem keresnek). A leírt tapasztalatokból kiderül, hogy sokkal több
az önkéntes munkából származó haszon és a siker, mint az ellenkezője. De foglaljuk
össze azt is, mit ír az indianai Bloomington Egyetem professzora cikkében a
kételyekről, félelmekről:
Húsz év telt el az ALA Vezérfonal kiadása óta. Amerikában az önkéntesek döntő
fontosságú és elismerten hasznos munkát végeznek. De meg kell határozni azt,
milyen munkára nem használhatók, és mindenképpen meg kell különböztetni őket
olyan módon, hogy az olvasók is tudják ki a könyvtáros, és ki az önkéntes. A
szerző szerint kétélű fegyverrel van dolgunk, mert ha elterjed az a tévhit,
hogy a munkát önkéntesek is el tudják végezni, a költségvetésekből egyszerűen
ki fogják húzni a könyvtárakat. Holott - valójában nem tudják elvégezni a munkát.
Mert a könyvtárosnak nemcsak az a dolga, hogy a könyveket átköttesse és kölcsönadja.
Ahol csak ez van, az nem könyvtár. Azután - önkéntesek néha többe kerülhetnek,
mint amennyit fizetésükön megtakarítanak. Nem okvetlen tudják, mit kell tenniök,
és mit nem szabad tenniök. Saját napi beosztásukat hozzák esetleg, vagy egyszerűen
alkalmatlanok a munkára. Eltávolításuk pedig problémát jelenthet.
Konklúzió
Ütközik-e az önkéntesség és a könyvtáros hivatás? Az utóbbiak természetesen féltik állásaikat és a hivatásszerűséget. Ezért a könyvtáros kurzusokon alig említik az önkéntesek szerepét. Pedig például Bostonban 180 általános iskolának 1966-ig egyetlen könyvtára nem volt, amíg 500 önkéntes segítségével 1972-re 75 lett. Az általános szakvélemény az, hogy szükség van az önkéntes munka országos és állami szinten való megszervezésére, szükség van egy kézikönyvre és arra, hogy a könyvtáros iskolák legyenek az önkéntes szolgálatok műhelyei.
Magyar önkéntes, hol vagy?
A külföldi könyvtárak önkéntes munkaerőiről
beszámoló cikk-dömpingben elmerülve, a többszáz, útmutatót, programot, riportot,
tapasztalatot, javaslatokat tartalmazó írásokat olvasva, feltűnő a csend a magyarországi
helyzettel kapcsolatban. Van egyáltalán ilyen "helyzet"?
Az biztos, hogy nálunk is sokan szívesen dolgoznának néhány órát, ingyen, a
fentebb felsorolt indítékok valamelyikétől ösztönözve - és az is biztos, hogy
vannak könyvtárak, ahol boldogan fogadnák a segítséget, akár raktárban elfekvő
gyűjteményeik feldolgozásához, akár új szolgáltatások bevezetéséhez, vagy "tőkeszerző"
tevékenység ellátására, akár csak mindennapos irodai munkák bonyolítására, hogy
a szakképzett könyvtárosok ideje felszabaduljon. Sehol sincs bővében a pénz,
sok helyen magát a könyvtárat menthetné meg néhány önkéntes munkaerő. Ha ez
így van Amerikában - nincs mit szégyellnünk nekünk sem.
Azok között, akik hajlandók lennének ilyen társadalmi munkára, szép számmal
akadhatnak akár diplomás könyvtárosok is. Az ő munkájuk különösen értékes hozzájárulás
lehetne néhány nehezen tengődő könyvtár személyzetének tehermentesítésében.
Zárójelben említem meg: e sorok írója járt néhány újraindított egyházi iskola
induló könyvtárában, ahol pár nap alatt sikerült egy ideiglenesen kielégítő
szintre leegyszerűsítve bemutatni, hogyan kell új katalógust építeni, (úgy,
hogy a könyveket megtalálják akkor is, amikor már sokkal több lesz belőlük),
hogyan lehet ezt a katalógust gépre vinni, ahol van gép, és sikerült az erre
a munkára vállalkozókat (akik többnyire tanárok vagy irodai alkalmazottak, de
nem könyvtárosok) legalább útnak indítani. Hasznos munka volt és sikerélményt
jelentett - nekem is, nekik is. Néha el lehet látogatni ismét, és az esetleges
hibákat korrigálni. De ez csak egy példa: a sajátom. Mert többről nem tudok.
Vajon vannak-e önkénteseink? Ha igen, dolgoznak-e könyvtárakban? Ez esetben
miért nem ír róluk senki? És ha nincsenek, miért nincsenek?
A felsorolt külföldi példákon okulva, igen egyszerű dolgunk lenne. Körkérdést
kellene intézni a könyvtárakhoz: kik kívánnának (képzett és nem képzett) önkénteseket
alkalmazni, ha igen, milyen munkakörökben? Azután meg kellene keresni azokat,
akik dolgozni szeretnének. Utána lehetne egy etikai kódexet, vagy egyszerűbben,
útmutatót összeállítani amerikai mintára, és ennek alapján programot készíteni
- végül összehozni a könyvtárakat és az önkénteseket, magyarul kiközvetíteni
a dolgozni kívánókat a munkahelyekre. A többi már az egyes könyvtárak dolga
lehetne. Központi segítség nélkül viszont ilyen rendszer soha létre nem jön:
szervezésre vár. A mi előnyünk, hogy van kiknek a tapasztalataira támaszkodnunk
- használjuk ki ezt az előnyt! Meg vagyok győződve arról, hogy az előzetes munka
és költség bőven megtérül akkor, amikor az önkéntes munkaerő-segítség gyümölcsözni
kezd. Mind a könyvtárak, mind a dolgozni - vagyis hasznot hajtani, tanulni,
vagy egyszerűen csak még élni akarók részére.
Irodalom
 |
Országos Széchényi Könyvtár Észrevételek (2000/04/12) |
|