40. évfolyam, 1994. 2. szám |
Archívum |
A tudományos célú köteles példányok szolgáltatását
szabályozó törvény koncepciója
Sonnevend Péter
A magyar könyvtári ellátás és egyben a nemzeti bibliográfia nélkülözhetetlen alapja a megbízható köteles példány szolgáltatás. Ez már az állami "egyik zsebből, másik zsebbe" helyzetben sem volt hiánytalan, ám a széles körű magánvállalkozás éveiben kellő törvényi alap nélkül egyenesen elképzelhetetlen. Így szakmai körökben egységes a vélemény, hogy mielőbb korszerű szabályozás kell, méghozzá törvény szintjén - ahogy volt 1897-ben, illetve 1929-ben. A törvény nélkülözhetetlen eszköz, tartalma pedig döntően az lehet, hogy a kiadói-nyomdai világ ellenérdekeltségét meg kell szüntetni. A tanulmány a mielőbbi törvényalkotást célozza a múltbéli tapasztalatok éttekintésével és egy hosszú távon hatékony rendezés megalapozásával.
Az alábbi koncepcióvázlat a következő kérdések kifejtését tartalmazza:
1) a törvényszintű szabályozásnak és az önálló - e témájú - törvényi rendezésnek
az indoklása;
2) a köteles példányok köre (nyomdatermékek, audio-vizuális és mikrodokumentumok,
számítógépes termékek stb.),
3) a szolgáltatásra kötelezettek köre (kiadó, előállító, forgalmazó), ezek nyilvántartása,
a szolgáltatás ellenőrzése és ellentételezése;
4) a köteles példányok átvétele, elosztása és hasznosítása;
5) az ágazati felelősséggel felruházott kulturális kormányzat tennivalói és
jogosítványai.
1. A törvényszintű szabályozás indoklása
A törvényszintű szabályozást egyaránt indokolják hagyományok és a mai alkotmányos
jogrendből következő igények.
Részszabályok (1840. VI. tv., 1848. XVIII. tv., 1897. XXXV. tv.) után a magyar
országgyűlés megalkotta az 1897. évi XLI. törvényt "a nyomdatermékek tudományos
célokra szolgáló köteles példányainak beszolgáltatásáról". A törvény szabályozta
az ingyenes köteles példányok körét és számát, az ellenőrzést célzó kimutatások
benyújtását, a köteles példányok ingyenes postai eljuttatását és átvételét,
a szolgáltatás (köteles példányok, illetőleg kimutatások) nem teljesítése esetén
érvényesítendő szankciókat és az illetékes joghatóságot (járásbíróság), az igazgatási
célú (sajtórendészeti célzatú) köteles példányok további közgyűjteményi hasznosítását,
végül a törvény végrehajtásáért felelős minisztériumokat (vallás- és közoktatásügyi,
valamint igazságügyi).
E törvény 1929-ig volt érvényben, amikor megszületett a XI. törvény "a
múzeum-, könyvtár és levéltárügy némely kérdéseinek rendezéséről", melynek
V. fejezete "A nyomdatermékek tudományos célokra szolgáló kötelespéldányai"
címet viseli. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter {1922-1931 közt)
idején a kormányzat igen számottevő irányítási-ellenőrzési jogosítványokkal
rendelkezett a közgyűjtemények működése tekintetében, így e gyűjteményi szempont
indokolta a köteles példányok szolgáltatása szabályozásának e törvény keretei
közé történő illesztését.
Az 1929-es törvény a korábbi szolgáltatási rend általános megerősítése mellett
néhány ponton érdemleges módosítást hozott:
A pártállami évtizedek legfőbb szabályozási sajátossága abban foglalható össze,
hogy a parlament által hozott törvények csak a köteles példányok szolgáltatásának
előírását tartalmazták, s minden részletesebb szabályt államigazgatási szervek
által hozott rendeletek, utasítások, miniszteriális irányelvek tartalmaztak.
E szempontból tünetértékű az 1986-os máig hatályos - rendezés jogszabályi szerkezete.
A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 20. par. meghatározásokat tartalmaz a
legfontosabb fogalmakról (sajtótermék, nyilvános közlés stb.), majd a 21. par.
(3) bekezdése felhatalmazza a művelődési minisztert, hogy " az ipari miniszterrel,
a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökével és a legfőbb ügyésszel
egyetértésben - a köteles- és tiszteletpéldányok rendelkezésre bocsátására vonatkozó
részletes szabályokat... megállapítsa ".
A törvény végrehajtásáról intézkedő 12/1986. számú minisztertanácsi rendelet
- a sokszorosított sajtótermékek nyilvántartására, az impresszum adataira stb.
vonatkozó szabályok megállapításán túl - a 26. par. (1) szerint a tudományos
és igazgatási célokra rendelkezésre bocsátott köteles példányok ingyenesek,
s a jogszabályban megszabott szervek tulajdonába kerülnek. A par. (2) bekezdése
szerint a köteles példányokat a kiadó (megrendelő) terhére a sokszorosító terv,
az igazgatási célú köteles példányokat a kiadó szolgáltatja (amennyiben jogszabály
eltérően nem rendelkezik.)
A jogszabályok harmadik szintjét jelentette 1986-ban a művelődési miniszter
17/1986. számú rendelete a sajtótermékek köteles- és tiszteletpéldányairól.
Megjegyzendő, hogy 1989-ben e rendelethez kiegészítés jelent meg, mely főként
a vizuális művek (videó stb.) szolgáltatását szabályozta, módosította.
Végül a jogszabályi hierarchia első szintjét jelentette 1986-ban a művelődési
minisztériumi államtitkár által jegyzett 7001/1986. MM számú irányelv a sajtótermékek
köteles- és tiszteletpéldány szolgáltatásáról, mely néhány ponton fontos értelmezési
információval szolgált a 17/1986. MM. számú rendelethez.
Tartalmilag az 1986-as jogszabályi "hullám" legfőbb hozadéka, hogy
kiterjesztette a szolgáltatás alá eső sajtótermékek körét a mikroformátumú,
illetve az audio-vizuális dokumentumokra is. A továbbiak szempontjából viszont
rendkívül kritikussá tette a helyzetet az a tényező, hogy a jórészt még állami
kézben lévő kiadói-nyomdai terület szolgáltatásmulasztását jószerével nem volt
mivel szankcionálni (a mulasztás egyszerű szabálysértésnek minősült).
Az 1989-1990-től kibontakozó jogállami fejlődés jegyében mindenfajta vállalkozás,
így a kiadói-nyomdai-terjesztői is, alanyi állampolgári joggá vált, s minthogy
az állampolgárok kötelezettségeit csak parlamenti törvény szabhatja meg, feltétlenül
mielőbb újra ilyen szinten kívánatos jogszabályt alkotni a köteles példányok
tudományos célra történő szolgáltatásáról is.
Másrészt a köteles példányok körének sokrétűsége, változatossága, az előállítás
és terjesztés technikai elterjedtsége egyértelműen azt a megközelítést sugallják,
hogy a köteles példányok ügyében olyan önálló törvény szülessen, amely nem terjed
ki más kérdésekre (sajtótevékenység általában, közgyűjtemények stb.), ugyanakkor
természetesen biztosítani kell, hogy a kapcsolódó területek jogszabályalkotása
során ott kellő utalások legyenek az önálló köteles példány törvényre.
Összefoglalóan a koncepció azt javasolja, hogy az 1897. évi törvény megközelítését
alkalmazva, a tudományos célú köteles példányok szolgáltatását törvény, s csakis
ezt a - mára rendkívül átfogó és bonyolult kérdéskört jelentő témát szabályozó
törvény szülessen.
A törvény végrehajtása céljából készüljön részletkérdéseket - például a köteles
példányokból részesülő könyvtárak körét, azok megőrzési-szolgáltatási kötelezettségeit
- szabályozó miniszteri utasítás (részletesebben ld. az 5. fejezetben).
A tudományos célú köteles példányok szolgáltatása a következő főbb feladatok
elősegítését célozza:
A hármas funkció mindegyike - megőrzés, feltárás-nyilvántartás, rendelkezésre
bocsátás egyaránt fontos, egymástól el nem szakítható és egymással nem pótolható.
Fontos szempont a köteles példányok gyűjtése és rendelkezésre bocsátása szempontjából,
hogy a mindenkori köteles példányok körének csak töredéke kerül szervezett kereskedelmi
forgalomba (a hagyományosnak tekinthető könyveknek mintegy harmada, az időszaki
lapoknak negyede-ötöde), így köteles példány szolgáltatás híján az ország szellemi
értéktermelésének csak kisebbik hányada lenne szélesebb körben megismerhető,
kutatható és értékelhető.
Ezt bizonyítják a világszerte érvényesülő köteles példány jogszabályok is, amelyek
körében egyértelmű a tendencia, hogy minél szélesebb körre terjedjen ki a szolgáltatandó
kiadványok, információhordozók köre, s ezeknek hozzáférése is igazodjék a nagy
létszámú felhasználói érdekekhez.
2. A köteles példányok köre
A köteles példányok létének alapvető funkciója az európai civilizáció körében
mintegy kétszáz éve: a nemzeti kultúra termékeinek minél szélesebb megismerése
és megőrzése. A XX. századi technikai fejlődés lényegesen kiterjesztette a korábbi
dokumentumok körét (a korábban "sajtó" útján előállított termékek
mellett a hangzó, a mikrográfiai, a vizuális és számítógépes kiadványok jelentek
meg), ami egyben teljes körű átfogásuk s gyűjtésük megvalósítását is hallatlanul
megnehezíti.
Ebből következik az a jogszabályalkotást befolyásoló alaptétel, hogy minden
részszabályozást a fenti fő célkitűzésnek kell alárendelni (a nemzeti kultúra
minél teljesebb átfogási szándéka másutt abban is megnyilvánul, hogy a külföldön
kiadott, de az adott ország nyelvén megjelenő kiadványokat is a köteles példány
szolgáltatás által igyekeznek összegyűjteni, így például - nyilvánvaló történelmi
tradíciókkal összefüggésben az amerikai Michigan állam a területén megjelenő
francia nyelvű vagy vonatkozású kiadványokból köteles példányokat juttat a párizsi
Bibliotheque Nationale-hoz.)
Legrövidebben a köteles példány szolgáltatási kötelezettség tárgya a következőképpen
foglalható össze: bármely tájékoztatást vagy gondolatközlést tartalmazó, nyilvános
közlésre szánt információhordozó eszköz.
E meghatározás révén a lehető legszélesebb értelmezést hangsúlyozzuk, hisz a
műszaki fejlődés nem áll meg, s ma előre nem látható formájú és előállítású
eszközöknek is bele kell tartozniuk a - remélhetőleg 1994-ben elfogadott - köteles
példány szolgáltatási törvény körébe.
Másrészt a nyilvános közlés kifejezéssel érzékeltethető az a - nem mindig egzaktul
megragadható - határvonal, amely az egyedi dokumentumok körét (irattári anyag,
múzeumi tárgy, egyszeri sugárzásra hivatott rádió- vagy tévéműsor, számítógépes
szoftver stb.) elválasztja a többszörözött, valamilyen eljárással szélesebb
forgalomba bocsátott kiadványoktól (fentebbi példával: ha egy vállalkozás közzéteszi
éves jelentését, termékei listáját, ha egy grafikai plakátból több helyt kifüggesztett,
közhasznú tájékoztatás lesz, ha a rádió- vagy tévéműsorból terjesztésre szánt
hangzó- vagy videókazetta készül, ha egy számítógépes termékből valamilyen formában
fizikai hordozón többszörözött, terjesztésre szánt árucikk készül, akkor ezek
mind tárgyai a köteles példány szolgáltatásnak). Kimerítő taxatív lista összeállítása
a lehetséges dokumentumokról megkísérelhető, de bizonyosan meg nem valósítható
(az Országos Széchényi Könyvtár köteles példány szolgáltatási útmutatója 1986-ban
mintegy kétszáz különböző kiadványtípust sorolt fel a teljesség igénye nélkül).
A kötelezés fő tárgya a fenti körben: az ország területén kiadott, előállított,
terjesztett információhordozók köre, illetve ezeknek bármilyen összetett változata
(nyomtatott anyaghoz kapcsolódó hangzó vagy vizuális dokumentum, számítógépes
termék ismertetése és a számítógéppel olvasható termék maga stb.).
A jelenleg érvényben lévő köteles példány szolgáltatási jogszabályok egyik hevesen
vitatott pontja a köteles példányok száma (azaz a kérdés az, mennyi köteles
példányt indokolt kérni és adni a különböző kiadványtípusokból).
E kérdés megoldása a legfontosabb funkciók és a hazai tudományos könyvtári intézmények
számbavételén alapulhat. Nem lehet dogma a jelenlegi 16-16 példány könyvből
és időszaki kiadványból, avagy négy-négy a hangzó dokumentumokból stb.
Az utóbbi évtizedek előtérbe helyezték a legfontosabb könyvtári állományok maradéktalan,
a jövő érdekeit is biztosító védelmét, így alakult ki az a nemzeti könyvtári
igény, hogy az olvasók teljes körű ellátását szolgáló példány mellett legyen
archív (muzeális) példány is, más szóval az Országos Széchényi Könyvtár kettő
példányra jogosult. A második "nemzeti könyvtár" funkcióját megőrzés
szempontjából a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Központi Könyvtára (KLTE)
látja el. Három további tudományegyetem (József Attila Tudományegyetem (JATE),
Szeged, Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), Budapest, Janus Pannonius Tudományegyetem
(JPTE), Pécs) élvezhet még egy-egy sort, ezen túl az ezek által nem képviselt
észak-magyarországi (Miskolc) és észak-dunántúli (Szombathely-Győr-Veszprém-Sopron-Keszthely)
régió kaphat további egyet-egyet. A fővárosi országos jelentőségű könyvtárak
köre (MTA Könyvtára, KSH Könyvtára, Országos Műszaki Könyvtár, Országos Mezőgazdasági
Könyvtár, SOTE Könyvtára, Országgyűlési Könyvtár stb.) szakterületi illetékesség
szerint oszthatna szét még kettő példányt, - ez összesen tíz példány.
E példányszám jelentősen csökkenthetné az eddigi 16-ot, tehát egyfajta "európai"
norma felé való elmozdulást jelentene, másrészt nem csekély probléma elé állítaná
a továbbiakban nem részesülő könyvtárakat (ezen belül első helyen magát a nemzeti
könyvtárat, amely a külföldi hungarikumok csere útján történő beszerzése céljára
jelenleg kettő köteles példánysort kap). E problémák egy része anyagi támogatással
csökkenthető, másrészt fokozni és gyorsítani kell a nemzeti könyvtári tájékoztató-bibliográfiai
szolgáltatásokat, hogy a beszerzésben érdekelt könyvtárak mielőbb tudomást szerezzenek
az új kiadványok létéről és rendeléssel hozzá juthassanak az őket érdeklőkhöz.
Ugyanakkor az is hangsúlyozandó, hogy e példányszám korántsem minősíthető "pártállami
rekvizítumnak", hisz például a Norvégiában mostanában hozott köteles példány
törvény hét példányban történő szolgáltatást ír elő (kettő a nemzeti könyvtáré,
egy az országos dokumentumszolgáltató funkciójú tároló könyvtáré, négy pedig
az ország négy tudományegyetemének könyvtáráé).
Az elmúlt évtizedek megyei könyvtári feladatvállalását szem előtt tartva - a
helyismereti tevékenység dokumentum- és információellátását elismerve - kívánatos
lenne azon szabályt fenntartani, hogy a helyi nyomdatermékekből a területileg
illetékes megyei könyvtárak kapjanak változatlanul egy példányt.
A nem hagyományos dokumentumoknál kialakult példányszámok fenntarthatónak tűnnek
(hangzók - négy, videókazetták - kettő, film egy, s ehhez hasonlóan a számítógépes
termékekből is egy-egy példány javasolható).
3. A köteles példányok szolgáltatására kötelezettek köre
Az elmúlt száz év jogszabályi rendezésének és azok gyakorlati megvalósulásának
tapasztalatai azt sugallják, hogy egyrészt a nyomda (gyártó, előállító) szolgáltatási
kötelezettsége legyen meghatározó és elsődleges, ám ehhez szorosan kapcsolódva
fogalmazódjék meg a szolgáltatásra kötelezettek körének (előállító - kiadó terjesztő/forgalmazó)
egyetemleges felelőssége. Ez a kívánalom ma hatványozottabban indokolt, mint
1929-ben, hisz a rendkívül nagy számú szereplő (ezer feletti könyv- és lapkiadó,
félezer nyomdai és sokszorosítóhely stb.) körében rendkívüli a változékonyság
(egy megjelenő időszaki kiadvány egy évfolyama akár három különböző nyomdát
is "megél"). A nemzeti kultúra termékeinek lehető teljes gyűjtése
és megőrzése a köteles példányok révén akkor válik lehetővé, ha a törvényi rendezés
három fő szervezési követelménynek eleget tud tenni:
1) a köteles példányok szolgáltatására kötelezhető szervezetek pontos áttekintése,
nyilvántartásba vétele, azaz állandóan megújuló információs adatállomány annak
megállapítására, hogy kik kötelesek köteles példányt szolgáltatni, ezek körében
milyen információhordozókból kell köteles példányt szolgáltatni (ennek megvalósítása
természetszerűleg igényli az esetleges negatív információt is, pl. azt, hogy
adott kötelezett, adott időszakban nem állított elő olyan terméket, amelyből
köteles példányt kellett volna szolgáltatnia). E pontos áttekintés-nyilvántartás
megoldása két változatban képzelhető el:
a) a cégbejegyzési procedúrában annak előírása, hogy a köteles példány szolgáltatási
következménnyel járó tevékenységet kezdő szervezetnek az Országos Széchényi
Könyvtárnál is regisztráltatnia kell magát,
b) kamarai megoldással: a kiadói-nyomdaiterjesztői szervezetek kötelező kamarai
tagságának előírásával (s a kamarától kapná az OSZK a rendszeres információkat).
2) a jelenleg nyilvánvaló ellenérdekeltség megszüntetése a szolgáltatásra kötelezettek
körében, más szóval a köteles példányként szolgáltatott érték ellentételezése
az államigazgatás részéről, aminek szintén két változata érdemel megfontolást:
a) a kapott dokumentumok, információhordozók értékének visszatérítése a nemzeti
kulturális alapból vagy az országgyűlés áltat elkülönítetten erre a célra létrehozott
pénzalapból,
b) a köteles példányként szolgáltatott dokumentumok értékének leírási lehetősége
a kötelezett adójából.
Minthogy itt különösen fontos kérdésről van szó, e kérdés feltétlenül az érintett
kiadói-nyomdai érdekképviseletekkel való egyeztetést igényel.
3) a szolgáltatásra kötelezettek mulasztása esetén szigorú szankcionálási lehetőség
eszkalációs módszert követve (előbb felszólítás az OSZK részéről, majd ennek
ellenére nem teljesítés esetén magas összegű pénzbírság, majd ennek ismétlődése
esetén az üzleti tevékenység felfüggesztése, - de elképzelhető közbülső szinten
olyan "morális nyomásgyakorlás" is, mint a mulasztásban elmarasztalható
szervezetek nevének nyilvánossá tétele, amely a jó üzleti hírnevet veszélyeztethetné).
A fenti három eszköz együttes érvényesítése teremthet jogalapot és ígérhet megoldást
a köteles példány szolgáltatás valóban megbízható rendezéséhez.
Továbbá az is fontos változtatásként javasolható, hogy a köteles példányok postai
eljuttatása ne a szolgáltatót terhelje (hasonló megközelítés érvényesül az APEH
számára készülő jövedelembevallásnál, ahol "díj központilag leróva"
felirattal az adóbevallás a feladó részéről térítésmentesen küldhető).
A teljes körű nyilvántartás, anyagi ellenszolgáltatás, illetőleg kiegyenlítés
(valamint a nem csekély postai költség központi államigazgatási rendezése) megteremti
a kormányzat részéről a jogalapot, hogy az ennek ellenére mulasztást követő
ellen törvényes szigorral járjon el.
A kötelezettek rendszeres kimutatással tartoznak tudatni a központi köteles
példány gyűjtőhellyel, az OSZK-val, hogy milyen dokumentumot, információhordozót
állítottak elő, adtak ki, forgalmaztak. Ezen kimutatási kötelezettség lehetőség
szerint mindig kettő érintett félre terjedjen ki (pl. a könyv nyomdája és kiadója),
hogy az ellenőrzést végzők kellő információ birtokába kerüljenek.
4. A köteles példányok átvétele és hasznosítása
A köteles példányok átvétele és nyilvántartásba vétele az országban egy helyen,
az Országos Széchényi Könyvtárban történik az eddigi gyakorlat szerint. Pontosabban:
az OSZK-t képessé kell tenni, hogy a nagy tömegű köteles példányok átvételét
és regisztrálását a legkorszerűbb eszközökkel végezhesse (számítógépes nyilvántartás
és adatközlés stb.).
A korszerű nyilvántartással teremthető meg az ellenőrzés információs alapja.
Az ellenőrzés országos felelőssége szintén az OSZK feladata, ami kiegészül azzal,
hogy a köteles példányokból részesülő - országos, illetőleg megyei - könyvtárakat
bevonja az ellenőrzés munkálataiba (pl. a szegedi-csongrád megyei nyomdák és
más gyártók ellenőrzésébe a JATE Könyvtárát és a megyei könyvtári funkciót ellátó
Somogyi Könyvtárat).
A beérkezett köteles példányok elosztásának konkrét szabályozása a művelődési
és közoktatási kormányzat hatáskörébe utalandó. Jelen koncepcióvázlat 2. fejezete
áttekintést ad a köteles példányokból részesíthető könyvtárakról. E tekintetben
a lényeges az, hogy nemzeti, tudományegyetemi, regionális és országos szakkönyvtári
funkciójú gyűjtemények részesedhetnek (elesik például a korábban szerepet játszó
statisztikai számbavételi funkció mint elkülönített feladat, hiszen 197 óta
az OSZK Kötelespéldány Szolgálatának keretében történik a statisztikai adatfelvétel:
olyan példányból, amely azután a szétosztási kulcs szerint kerül megfelelő gyűjteménybe).
A köteles példányból részesülő könyvtárak feladata a szolgáltatás és hozzáférhetővé
tétel, ami nem egyenértékű azzal, hogy minden, a szolgáltatás keretében kapott
dokumentumot hosszabb időn keresztül meg kellene őrizni. A könyvtári szakemberek
kellő felkészültséggel rendelkeznek ahhoz, hogy a sztochasztikus felhasználói
igény szempontjából kielégítő megoldást találjanak a teljes megőrzés és a mindent
hozzáférhetővé tétel közti egyensúly megtalálására (az illetékes kulturális
kormányzat rendeletileg is előírhat kötelezettségeket).
E szempontból egyrészt az fontos, hogy a rendelkezésre bocsátás és hozzáférhetővé
tétel megvalósuljon, másrészt követhető legyen az adott könyvtár működésének
bármely pillanatában, hogy mi történt a kapott köteles példányokkal (kialakítható
lehet például két hasonló gyűjtemény közt olyan megállapodás, mely szerint az
egyik könyvtár 24 órán belül rendelkezésre bocsát valamely dokumentumtípust,
s ekkor a másik fél a számára megfelelő időtől az adott dokumentumtípust nem
fogja végtelenül őrizni).
Országos hozzáférhetővé tétel szempontjából fontos lehet egy olyan irányelv
megvalósítása, hogy a legfontosabb dokumentumtípusok (könyv - időszaki kiadvány
- audio-vizuális dokumentumok) körében teljes körű adatok legyenek hozzáférhetők,
hogy adott dokumentum példányai mely gyűjteményekbe kerültek (köteles példányok
országos központi katalógusa, illetve adatbázisa).
A köteles példányokból részesülő gyűjtemények szuverén joga lehet, hogy bizonyos
dokumentumokat az ésszerűbb tárolás-megőrzés végett mikro- vagy digitalizált
formában kívánnak-e megtartani (mindenkori technikai-pénzügyi lehetőségeik szerint).
Egyedül a nemzeti könyvtárnál lehet szabályozás tárgya, mit és mennyiben kell
az eredeti formában (is) megőrizni, nem csupán az eredeti tartalommal.
5. A kulturális kormányzat tennivalói és jogosítványai
A kulturális kormányzat tennivalói egyetlen mondatban összefoglalva: a köteles
példányok szolgáltatásának és célirányos hasznosításának előmozdítása a szükséges
jogi, pénzügyi és szervezéstechnikai, ellenőrzési módszerekkel és eszközökkel.
A minisztériumnak rendkívül fontos szerepe van már a törvényelőkészítés stádiumában:
a szellemi értékek lehető teljes megőrzésére irányuló szándék dominanciáját
szem előtt tartva, úgy folytatni az egyeztetést mind a szakmai, mind pedig a
pénzügyi testületekkel és szervekkel, hogy ne azok (esetleg rész-)érdekei váljanak
meghatározókká.
A törvény megszületését közvetlenül követnie kell egy olyan minisztériumi utasítás
kiadásának, amely az alábbi követelményeknek tesz eleget:
- pontosítja a törvény egyes részleteinek értelmezését,
- felkészíti és képessé teszi az OSZK-t és a többi könyvtárat a köteles példányok
hatékony fogadására és hasznosítására, az ellenőrzési mechanizmus megbízhatóvá
tételére,
- szükség szerint előírásokat ad a köteles példányok megőrzésével kapcsolatos
tennivalókra.
A köteles példányok szolgáltatását célzó törvény végrehajtásának karbantartása
végett kívánatos előírni az OSZK-nak éves analitikus jelentés készítését, továbbá
a kiadói-nyomdai-terjesztői, illetőleg könyvtári szakterület képviselőiből álló
köteles példány tanács létrehozását, amely a kulturális kormányzat egyeztető
és tanácsadó funkciójú testületeként is működve, szükség szerint felterjesztéssel
élhet az országgyűlés kulturális bizottságához.
Végül, de nem utolsósorban a kulturális kormányzat segíthet egy olyan szemlélet
térhódításában, amely a köteles példányok szolgáltatását egy sajátos "publicitás"
megvalósításának tekintheti, vagyis a kiadói-nyomdai szervezetek egyfajta ingyen
reklámjának. Ez a tudat hozzásegíthet a valóban teljes körű szolgáltatás megvalósulásához.
Országos Széchényi Könyvtár Észrevételek (2000/04/12) |