39. évfolyam, 1993. különszám
Archívum

1. A közhasznú információ

1.6. Vállalkozásokat segítő információk

A vállalkozásokat segítő (röviden üzleti vagy business) információk kezelésének kérdései, az üzleti információkat szolgáltató központok könyvtárakban vagy könyvtáraktól függetlenül történő létrehozása, olyan kérdések, amelyekről a közeljövőben várhatón sokat fogunk hallani.
Ennek több oka is van. Először is az, hogy országos szinten meg kell oldani a kis- és középvállalkozások beindulásához szükséges információk eddiginél jobb terítését. Másik ok, hogy a kis- és középvállalkozásba kezdők maguk is igénylik az üzleti információkat. Az információs központok sikerének egyik záloga ugyanis, hogy az ellátásra kiszemelt célcsoport igényelje a szolgáltatást. Mindezekből az következik, hogy az üzleti információk szolgáltatása valószínűleg sikeres, nyereséget hozó üzletág lesz, akad tehát majd vállalkozó bőven rá, a könyvtáraktól függetlenül is. A könyvtáraknak érdekük, hogy gyorsan lépjenek ezen a téren. A nem túlzottan vállalkozó szellemű könyvtárosoktól többnyire idegen a térítésért adott információszolgáltatás, ugyanakkor az új indulású, de nem könyvtári szerveződésű információs vállalkozások keményen megfizettetik használóikkal az információt. Erre a kihívásra valószínűleg úgy kell a könyvtárosoknak válaszolni, hogy nekik is meg kell tanulniuk pénzért adni bizonyos típusú információkat. A könyvtáraknak mindenképpen ki kell venni részüket az üzleti információk szolgáltatásából, vagy így, vagy úgy. Mint azt Maurice Line könyvtáros szakértőtől hallhattuk, Angliában is zavarja a könyvtárosokat, hogy az információs brókerek (információszolgáltatásra vállalkozók) jó pénzért vállalják az információk begyűjtését, majd első útjuk a könyvtárakba vezet az ingyen információkért. Ennek az ellentmondásnak a feloldásával mindenképpen foglalkoznia kell a szakmánknak. A bibliográfiai fejezetben található külföldi példákból jól látható, hogy az információszolgáltatás térítéses formája is része lehet a könyvtári tevé­kenységnek. (K.E.)

1.61. Néhány külföldi példa

Az EK Európai Bizottsága létrehozta a BC-Netet, az Európai Üzleti Együttműködési Központot (Business Cooperation Centre) és az Európai Információs  Központokat (Euro-Info Centres). Tervezik egy Európai Üzleti Könyvtári és Információs Hálózat (European Business Library and Information Network) létrehozását. Működik még az információs váltakozók számára az EIRENE (European Information Research Network) nevű kiskereskedelmi hálózat is. Az európai üzleti információs hálózatokról Ian Thomson összeállítását érdemes elolvasni a Könyvtári Figyelő 1992. 4. számában. A cikk melléklete az alábbi címjegyzék. (K.E.)

A kapcsolatfelvételre használható címek:

Euro Info Centers

Jean-Pierre Habe
DC XXIII
Commission of the European Communities
Rue de la Loi 200
B-1049
Brussels
Belgium
Tel: 010-32-2-23S-0S-38

BC-Net:

Theodoros Kallianos
DG XXIII
(a címet Id. mint fent)
Tel: 010-32-2-235-66-04

European Business Library and Information Network

Patrícia Coleman Director
Central Library
Chamberlain Square
Birmingham, B3 3HQ
Tel: 021-23S-4511

EI RENE:

Sue Allcock/Jill Cousins
First Contact LTD
224-232 St John Street
London, EC1V 4PH
Tel: 071-490-SS 19

Chambernet Europe:

Judith Craver
Thames-Chiltern Chamber of Commerce
Commerce House
2-6 Bath Road
Slough
Berks, SLl 3SB
Tel: 0753-577877

European Business School Librarians Group

Gail Thomas (Librarian)
Henley Management College
Greenlands
Henley-on-Thames
Oxfordshire, RG9 3AU
Tel: 0491-571454 Ext. 2151

Business Information Network:

Karen Blackman
Business Information Network
25 Southampton Buildings
London, WC2A 1AW
Tel: 071-323-7499

1.62. Üzleti információs szolgáltatás az angol közkönyvtárakban

1992. október 19-én a miskolci könyvtárak vendége volt Brussel Drury a British Council megbízottja, aki a manchesteri közkönyvtárban működő üzleti információs szolgáltatásról tartott előadást.
Az angol közkönyvtárakban 10 évvel ezelőtt kezdődött meg olyan speciális szolgáltatások beindítása, amelyek az üzleti-piaci információs igényeket igyekszenek kielégíteni.
Az üzleti információs szolgáltatások az angol közkönyvtárakban három szinten működnek:

Az üzleti információs szolgáltatás tartalmát és formáját tekintve nyitott, de adott helyen az igényekhez alkalmazkodva behatárolható. Szolgáltathat információs anyagot különböző mélységben bármilyen szakterületnek, a sajtófigyeléstől a tartalmi figyelésen át a bibliográfiákig az igényekhez igazodva.
A szolgáltatás működtetésének feltétele természetesen az, hogy a szolgáltató könyvtár folyamatosan rendelkezzék naprakész információkkal és információhordozókkal.

Irodalom

Üzleti információs szolgáltatás az angol közkönyvtárakban. In: Borsodi Téka, 1992. 3.sz. (13-14.p.1.

1.63. Az üzleti élettel kapcsolatos információk kezelése Magyarországon

A nem közkönyvtárakban folyó, hanem szakkönyvtári, az üzleti élettel kapcsolatos információszolgáltatás legfontosabb köréről, a közgazdasági, pénzügyi, üzleti információs rendszerekről - ha nem is a teljesség igényével - a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás 1991. (38.) 9-10-es tematikus összeállítása ad képet, többek között a statisztikai és a közgazdasági információs rendszerről, a KSH és az MTA Világgazdasági Kutató Intézete Tudományos Tájékoztató Szolgálata munkájáról, a Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtáráról, a Magyar Gazdasági Kamara információs rendszerének koncepciójáról, valamint a KOPINFO online üzleti információszolgáltatásáról. A Pénzügyminisztérium Gazdaságelemzési és Informatikai Intézetében működő adatbázisokról a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás 1992. 6. számában (255-259.p.) olvashatnak. Az új vállalkozások információs és könyvtári igényeinek elemzését pedig Zsidai József összefoglalásában (Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 38.évf. 1991. 3.sz. 102-104.p.) ismerhetik meg.
Az üzleti információk szolgáltatására specializálódott szakemberek képzése Angliában már elkezdődött többek között a leicesteri és a walesi egyetemen is. Nálunk 1992 augusztusában a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola könyvtári-informatikai tanszékén tartottak továbbképzést az üzleti információs rendszerekről. Az előadók között volt a leicesteri egyetem információs központjának vezetője és két munkatársa. A könyvtárosokat és információs szakembereket szeretnék felkészíteni arra, hogy saját munkahelyükön vagy önálló vállalkozás formájában képesek legyenek üzleti információs szolgáltatást nyújtani. A szombathelyi könyvtáros tanszék vélhetően bázisa lesz majd a hazai üzleti információs képzésnek, amelyet angolszász mintára vezetnének be.
A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola könyvtári és alkalmazott informatikai tanszéke az 1992/93-as tanévre meghirdette egyrészt üzleti (vállalkozói) információs, másrészt szakirodalmi informatikus kiegészítő képzését. Egyik szakosító tanfolyamra sincs felvételi vizsga, a jelentkezőktől "csupán" felsőfokú diplomát kérnek, a tanfolyam elvégzése után pedig államilag érvényes kiegészítő oklevelet kapnak.
Az üzleti (vállalkozói) információs kiegészítő szak megszervezésével az a cél, hogy olyan jogi ismereteket adjanak a hallgatóiknak, amelyek birtokában el tudnak igazodni a különféle kereskedelmi társaságok (kft., bt., rt. stb.) útvesztőiben, tájékozottak legyenek a szellemi termékekkel (szabadalmak, licencek stb.) kapcsolatos kereskedés feltételeit, intézményeit, a piacelemzés, piackutatás formáit illetően, s tisztában legyenek a különféle szerződésekkel, hatásaival, az adózási struktúrával és mindezeknek a könyv- és lapkiadásra, valamint -terjesztésre gyakorolt hatásával. Betekintést nyernek a hallgatók a pénzügyi tervezés, a hitelszerzés és -felhasználás módozataiba és megtanulják a könyvvezetést, mérlegkészítést is. Központi részét képezi a tantervnek az információs források és szolgáltatások ismertetése, amelyben a magán tájékoztató irodák és az adatvédelem tudnivalói is helyet kapnak. Megtanulják kezelni a hallgatók a tájékoztató szolgálatban használható számítógépes programokat, adatfeldolgozó és -nyilvántartó rendszereket. A reklámtevékenység eszközeinek és módszereinek, valamint a hivatali kultúra és a vezetési ismeretek tudnivalóinak az elsajátíttatását szintén fontosnak tartják a szervezők.
Érdeklődni lehet: 4400, Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b. dr. Tóvári Juditnál.

***

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete keretében, együttműködve az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumával és a Könyvtári Egyesüléssel, 1992. október 15-én megalakult a Vállalkozási Információs Projektet (VIP) szervező együttműködési kör. A program célja, hogy 1.) az egyetemi, valamint az országos szakkönyvtárakban és megyei könyvtárakban máris rendelkezésre álló, a vállalatok piaci szerepléséhez, gazdálkodásához és technológiai fejlesztéséhez szükséges információkat az érdekeltekhez eljuttassa; 2.) együttműködve a vállalkozási információ területén érdekelt különféle szervezetekkel - szervesen illeszkedve a kormány vállalkozásfejlesztési programjához - a magyar nemzetgazdaság szereplőinek tevékenységét elősegítő információs szolgáltatásokat hozzon létre és működtessen; 3.) a könyvtári infrastruktúrát a vállalkozási információs igények kielégítése érdekében hasznosítsa.

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek (2000/04/12)