39. évfolyam, 1993. 3. szám 		Archívum

Észrevételek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban lefolytatott szakértői átvilágítás jelentéseihez*

Kiss Jenő

A jelentéseket írásban véleményezték és közös értekezleten megvitatták a központi könyvtár osztályvezetői, valamint a főkönyvtárigazgatók. Jelen észrevételek a viták és vélemények összesítésén alapulnak.

Bevezetésképpen meg kell állapítanunk, hogy mindkét jelentés tárgyilagosan és messzemenően a megértés jó szándékával közelített könyvtárunk működéséhez, gondjaihoz és sikereihez. Valójában az a benyomásunk, hogy a jelentések visszaigazolják azokat a törekvéseket, amelyek könyvtárunkban az utóbbi évtizedben bontakoztak ki és hoztak figyelemre méltó eredményeket. Ezt azon az alapon merjük állítani, hogy - különösen a magyar jelentés - bár nem tesz említést róla -, alapul veszi és elfogadja a könyvtár által az elmúlt évek során kidolgozott dokumentumokat (stratégiai terv, hálózatfejlesztési terv, a központi könyvtár szakmai koncepciója, a központi könyvtár elhelyezési kérdései stb.), s ezekkel összhangban teszi meg javaslatait. Így dolgozóink számára a jelentések nem tartalmaznak vadonatúj megállapításokat, inkább csak a hangsúlyok elhelyezésében, a fontossági sorrend megjelölésében mutatkoznak eltérések az átvilágítás résztvevői és a könyvtár szakmai közvéleménye között.
Többen is megállapították a két jelentés jellemzésére, hogy mintha a svéd kollegina jelentése elsősorban a könyvtárosokhoz szólna, a magyar bizottságé pedig a fenntartóhoz, s - érthető módon - talán a magyar jelentés jobban számot vetett a magyar könyvtárügy, s benne könyvtárunk jelenlegi helyzetével, adottságaival és lehetőségeivel. Így pl. a svéd kolleganőnek azt a javaslatát - amely egyébként pár éve bennünk is felmerült -, hogy ti. a könyvkötési, nyomdai, karbantartási stb. munkákat külső cégekkel végeztessük el, a hazai piaci viszonyok nem ismerése magyarázza.

A működési feltételek

A jelentések adatokkal bizonyították: könyvtárunk működési feltételei messze elmaradnak nemcsak a nemzetközi, de a hazai városi átlagtól is. Munkatársainkra megnyugtatóan hatott, hogy ezt a problémát mindkét dokumentum szóvá tette. Ugyanakkor tudják, hogy a fenntartó dolga meghatározni, milyen szinten, milyen könyvtári szolgáltatásokat akar és képes a fővárosi lakosság részére működtetni. Ennek eldöntéséhez jó támpontot adnak a jelentések. Itt magunk is hangsúlyozni szeretnénk, hogy anyagi és személyi erőforrásaink már a jelenlegi, meglehetősen alacsony könyvtári ellátottsági szint fenntartását is alig teszik lehetővé, s ha a feltételek nem változnak, rohamos hanyatlással kell számolni.
Első helyen említjük meg a gyarapításra fordítható összeg vásárlóerejének rohamos zsugorodását, amely a legközvetlenebbül érinti használóink ellátását.
A személyi ráfordítások racionalizálásában, a munkaerő hatékony felhasználásában odáig mentünk, hogy szolgáltatásaink szakmai színvonala került veszélybe: munkatársaink túlterheltek, az érdemi könyvtárosi munkára (tájékoztatás, tanácsadás, egyéni és csoportos foglalkozás az olvasókkal stb.) alig jut idejük. Ezért komolyan fontolóra kell venni a létszám növelését.
A szakmai továbbképzés kérdését a jövőben még inkább a vezetés figyelmének középpontjába kell állítanunk, különös tekintettel a gyorsan változó világra (s ebből következően olvasóink igényeire), valamint a könyvtári technológia megújítására. Összhangban a jelentések javaslatával, a továbbképzés egyik súlyponti feladata lesz a könyvtári menedzsment technikák oktatása a vezetés minden szintjén.
Itt térünk ki a magyar jelentés azon megállapítására, mely szerint a központi könyvtárban dolgozók bére jelentősen meghaladja a fiókkönyvtárakban dolgozókét. A kérdést részletében megvizsgálva arra jutottunk, hogy az téves adatokon, vagy az adatok nem megfelelő kezelésén nyughatik. Valóban, némileg magasabb a központi könyvtárban dolgozó diplomások bére és ezt indokoltnak is tartjuk. A központi könyvtár adminisztratív technikai dolgozóinak átlagbére pedig elmarad a hálózatban foglalkoztatottakétól.
Működésünk kulcskérdése, s az eljövendő időszak kiemelt feladata a számítógépes könyvtári technológia bevezetése. Bár az intézet vezetésének nincsenek olyan túlzott várakozásai, mint amikre a svéd jelentés célzott, azzal tisztában van, hogy e nélkül mind a szolgáltatások tartalmában, mind pedig az adminisztratív jellegű munkák elvégzésében komoly nehézségek fognak jelentkezni már a közeli években is. Eddig csak saját költségvetésünkből csíphettünk le szerény összegeket az ilyen irányú fejlesztésekre; szeretnénk megjegyezni, hogy a magyar közművelődési könyvtárak körében mégis bizonyos mértékig ösztönző szerepet játszottunk, előmozdítottuk az egész országra kiterjedő fejlesztési projekt elindítását. Esetenként központi alapok is adtak támogatást. A jövőben azonban, ha sikert akarunk elérni, ennyi nem lesz elegendő. Számítunk fenntartónk komoly segítségére; fejlesztési koncepciónkat és a megvalósításához szükséges anyagiakra vonatkozó számításokat ez év augusztusában terjesztettük be az önkormányzathoz.
A számítógépesítés kapcsán térünk ki a jelentések ama javaslatára, hogy központosítsuk a hálózat beszerzési adminisztrációját és feldolgozását. Véleményünk szerint egyrészt manuális eszközökkel nem célszerű egy ilyen vállalkozásba belefogni, tehát először a számítógépes fejlesztésben kell bizonyos szintet elérnünk, másrészt remélhetőleg az újonnan megalakult Könyvtárellátó Vállalat képes lesz olyan szolgáltatásokat nyújtani, s olyan kedvező árakat kínálni, hogy könyvtáraink nem fognak alternatív könyvbeszerzési forrásokra szorulni, s mentesülnek a feldolgozás nehéz munkájának terhétől.
Épületeink állagának fenntartása nyomasztó terhet jelent számunkra, amellyel csak egyre romló színvonalon tudunk megbirkózni. Ezért örültünk annak, hogy a bizottság is megerősítette annak szükségességét, a könyvtári szolgálatot befogadó épületek, épületrészek kerüljenek a könyvtár kezelésébe, s legalább az így megtakarított lakbért lehessen a fenntartásra fordítani.

Hálózatfejlesztés, beruházások

Munkatársainkból a legtöbb kommentárt és kritikai észrevételt az idevágó javaslatok váltották ki, noha nem vonták kétségbe szakmai megalapozottságukat, ha a szükséges anyagi feltételek a fenntartó rendelkezésére állnak.
Első pillantásra valóban soknak tűnhet a 87 fővárosi könyvtári fiók (beleértve a kerületi főkönyvtárakat is). Ha azonban összevetjük a 400 000 lakosú Göteborg 25 fiókkönyvtárával, máris veszít indokoltságából az idevágó kritikai megjegyzés, jöjjön akár svéd, akár hazai oldalról. Nem vitatjuk azonban azt a tényt, hogy nem racionális e fiókok telepítése, s alapterületük messze elmarad nemcsak a kívánatostól, hanem a szükségestől is. A telepítés hibáinak megvannak a maga történelmi okai, viszont ugyanakkor hiba lenne az is, ha hirtelen, a telepítés egyéb hibáinak (a külső kerületek gyenge ellátottsága fiókkönyvtárakkal, a belső kerületek fiókkönyvtárainak csekély alapterülete) egyidejű, ha lehet előzetes korrigálása nélkül kerülne sor fiókkönyvtárak felszámolására. Ebben a tekintetben némi előrehaladásra számítani lehet akkor, ha az általunk használt épületvagyon kezelésünkbe kerül és szabadon konvertálhatóvá válik. Végső soron azonban csak beruházásokkal lehet segíteni a kialakult helyzeten. A hálózat karcsúsításának tehát együtt kell járnia azoknak az egységeknek a megnyitásával, amelyek átvehetik a bezártak olvasóközönségét. (Egyébként szerény, kezdeti lépéseket már tettünk ebben az irányban, pl. a XIV., a XV., a IV. kerületben.)
Szakmailag nem vitatott az, hogy a fővárosi régióközpontokban szükség lenne 5-6 nagy alapterületű (mondjuk megyei könyvtár méretű) külterületi könyvtárra; ez az igény már a hetvenes években megfogalmazódott, s 1986-os hálózatfejlesztési koncepciónk is megerősítette. A kérdés csupán az, hogy van-e erre fenntartói szándék, s ha igen, van-e hozzá anyagi erőforrás. Nem lenne-e reálisabb alternatíva az, hogy először hozzuk létre azokban a kerületekben legalább a középszintű könyvtári ellátást biztosító egységeket (városi könyvtári méretű, 500-1500 négyzetméteres épületekben, amilyennek az építésére utoljára 1985-ben Pestszentlőrincen került sor), ahol a kerületi főkönyvtár 150, 200 négyzetméteren szorong, s csak falusi könyvtári szintű szolgáltatásokra képes. (Pl. XVII., XXII., III. kerület, hogy a beljebb eső kerületeket ne is említsük.)
Itt érkezünk el a központi könyvtár elhelyezésének kérdéséhez. A szakirodalom általában 2025 évre teszi egy új könyvtárépület "kihordását"; ennyi idő után szokott jelentkezni a bővítés, illetve egy új épület emelésének a szükségessége. Így volt ez a mi esetünkben is: az ötvenes évek közepétől állandóan napirenden volt és van a központi könyvtár épülete. (A jelenlegibe a 30-as évek elején költöztünk be.) Számos nekifutás történt ez ügyben, sorozatban születtek a különféle szakmai és építészeti koncepciók. A probléma évről évre akutabbá vált, s ez az oka annak, hogy mindkét jelentés központi kérdésként, a fejlesztés alfájának és Omegájának aposztrofálva kezeli az ügyet. Szakmai szempontból magunk is így ítéljük meg, s ha közlekedésileg és egyéb szempontokból központi helyen, kellő méretekben (hogy egy korszerű, nagyvárosi nyilvános könyvtár minden szolgáltatását befogadhassa, állományát a közönség minden rétegének és igényének megfelelően fejleszthesse) közelesen megépíthető egy új központi könyvtár, akkor minden beruházási erőforrást erre a feladatra kell összpontosítani. Annál is inkább, mert egy ilyen könyvtár létrejöttével a Nagykörúton belüli, sőt azon túleső területek, valamint a Belső-Buda könyvtári ellátása sokkal racionálisabban oldható meg; az egyéb előnyöket most fel sem soroljuk. Viszont ha ez a terv valamiféle okból nem kivitelezhető, vagy pedig csak a messze távoli és ezért bizonytalan időben képzelhető el, akkor helyes volna elővenni a másik - egyébként nem olcsóbb - alternatívát, vagyis a központi könyvtár elhelyezési gondját a jelenlegi három épület felújításával, átalakításával és bővítésével megoldani.

A központi könyvtár funkciórendszere

A svéd jelentés egyértelműen a korszerű, nagyvárosi közművelődési könyvtár modellje mellett teszi le a voksát, a magyar jelentés jobban számol a hazai könyvtárügy adottságaival. A mi álláspontunk az, hogy a központi könyvtár egyfelől csak kényszerűségből (elhelyezési szűkösség, a feltételek hiánya) mondott le bizonyos szolgáltatások nyújtásáról, bizonyos olvasóréteg kiszolgálásáról, másfelől néhány ponton - részben hagyományai, részben a könyvtári munkamegosztás, részben - s főképpen - a főváros tényleges igényei miatt fejlesztett ki bizonyos szakterületeken a közművelődési könyvtári szintet meghaladó állományt és szolgáltatásokat (helyismeret, szociológia, zene). Ezzel azonban nem két könyvtárat, egy közművelődésit és egy tudományosat működtet a hálózat központjában, hanem e két funkció egymással szerves egységet képez azzal, hogy a legmagasabb szintű általános művelődési igények éppen e területeken kapcsolódnak a legszorosabban a szakmai igényekhez, s a könyvtár ezt tudomásul véve erősítette meg a területeket gyűjtőkörén és szolgáltatási körén belül.
Kétségtelen azonban, hogy a szociológia terén országos szakkönyvtári szolgáltatásokat nyújtunk, s ezzel számol is mind a magyar könyvtárpolitika, mind a magyar könyvtárközi együttműködés és munkamegosztás. Az általunk már korábban felvetett gondolat, hogy az országos szolgáltatásokat nyújtó néhány könyvtár részesüljön központi állami támogatásban is, úgy tűnik, a készülő új könyvtári törvényben méltánylást nyer. Ugyanakkor hiba lenne erre várva visszafejleszteni a szociológiai szakkönyvtári funkciót, mivel az ebből fakadó szolgáltatásokra a főváros politikai, tudományos, adminisztratív, kulturális életének is elengedhetetlenül szüksége van.
Nem tudunk azonban egyetérteni azokkal a törekvésekkel, amelyek arra irányulnak, hogy a tudományos-kutatási igényeket közvetlenül kiszolgáló részlegeket leválassza a könyvtár egészéről, szervezeti különállásukat és sajátosságaikat hangsúlyozva. Ellenkezőleg. Minden módon azon vagyunk, hogy ezek a funkciók még szervesebben illeszkedjenek a központi könyvtár egészébe, szervezetileg és technológiailag egyaránt.
Itt jegyezzük meg - mert noha más fejezetekben tárgyalt kérdéseket is érint, itt áll a két vélemény a legélesebben szemben egymással - hogy a bizottság, jóllehet a felkérés ezt kifejezetten kérte, nem szembesítette az intézmény stratégiai tervében, illetve a főpolgármesteri hivatal vonatkozó "sárga füzetében" megfogalmazott álláspontokat.

Szervezeti kérdések

Engedtessék meg annyi szelíd irónia, hogy megjegyezzük, kevés átvilágító mond le arról, hogy ne tegyen javaslatot a szervezet átalakítására. Ez főként a svéd jelentésben mutatkozik meg, de a magyarban is.
Tisztában vagyunk azzal, hogy szervezetünk módosításra szorul, de ezt inkább egy folyamat keretében véljük megvalósíthatónak, s nem egyszeri beavatkozásként. A könyvtár organikus szervezet, s ezért szervezeti felépítését nem elvont teóriák, hanem a tényleges életfunkciók szerint kell kialakítani. Régi törekvésünk az, hogy érvényesítsük a participatív vezetési módszer elveit, csökkentsük a döntési szinteket, a felelősséget és a hatáskört decentralizáljuk, s az anyagi és személyi erőfonásokat a lehetőségekhez képest e döntési szintekhez telepítsük. Vezetési gyakorlatunkat most nem kívánjuk részletezni, csupán annyit szeretnénk megjegyezni, hogy véleményünk szerint az utóbbi időben mutatkozó teljesítménynövekedést többek között, de elsősorban ez a módszer tette lehetővé. Ez kétségtelen bonyolultabb folyamatokat jelent; ezért mondhatta néhány kollégánk, hogy nincs tisztában a szervezeti és döntési renddel. (Hadd tegyük hozzá, mások azonban éppen az ellenkező véleményen vannak.) Magunk is látjuk egyébként, hogy javítani kell az intézményen belüli kommunikációt és információáramlást.
Vezetési struktúránkat az utóbbi években egyszerűsítettük, s a központi igazgatás egész egységeit számoltuk fel. Ez nyilván nagyobb terheket ró a középvezetőkre, de megnöveli önállóságukat is. Ezt a helyzetet mindenki személyes adottságaitól függően másképpen, előnyként vagy hátrányként éli meg.
Mindkét jelentésben felmerült a hálózat képviselete a vezetés legfelső szintjén. A mi álláspontunk eddig az volt, hogy a középvezetői önállóság növekedésével a középvezetőknek közvetlen kapcsolata legyen a főigazgatóval, illetve stábjával (helyettes, gazdasági igazgató, személyi erőforrások menedzsere, szakreferensek). Ez a modell amiatt működik nehézkesen, mert - hálózati viszonylatban - 22 középvezetőről van szó, a kerületek számának megfelelően. Elképzelhető azonban, ha nem is olyan radikális mértékben, mint ahogyan a svéd jelentés javasolja, de csökkenteni a középvezetők számát, több, egymással határos kerületet ugyanarra a vezetőre bízva. Ezt a lehetőséget azonban először még minden oldalról alaposan meg kell vizsgálni, s esetleg csak fokozatosan bevezetni. Nem tartjuk - sok kerületi főkönyvtárigazgató álláspontjától eltérően - szerencsésnek egy, a kerületi könyvtárakért felelős helyettes főigazgatói pozíció bevezetését; félő ugyanis, hogy akarva-akaratlanul is a hálózati érdekképviselet fogja rányomni tevékenységére a bélyegét (épp ez az, amit több kerületi főkönyvtárigazgató elvárna tőle), s nem annyira az anyagi és személyi erőforrások hatékony hasznosításának előmozdítása.
Ez az érv szól, bár talán nem ekkora súllyal, egy másik helyettes főigazgatói állás ellen, amely a központi könyvtár vezetését szolgálná. A központi könyvtár szervezeti átalakításával fokozatosan abban az irányban szeretnénk elmozdulni, amelynek végeredménye egy nyilvános szolgálati részleg és egy beszerző-feldolgozó részleg lenne, ez utóbbi esetben az egész hálózat számára végezve szolgáltatásait. (V.ö. a svéd kollegina javaslatával.) A különgyűjtemények, speciális szolgáltatások legmagasabb szakmai felkészültségű munkatársai pedig egy-egy terület felelőseivé, szakreferensekké válnának, s mintegy összekötő kapcsot jelentenének a két, főként technológiai részleg között. Egy ilyesfajta szervezeti átalakulás azonban ugyancsak hosszabb időt venne igénybe.
A szervezettel kapcsolatos kérdéseket az alapítólevél jóváhagyása után, egy új szervezeti és működési szabályzat elkészítése során kell végiggondolni, s fokozatosan bevezetni.
Itt kell kitérnünk két, politikai összefüggésekkel is bíró kérdésre: a kerületi önkormányzatokkal való kapcsolatra és a könyvtári felügyelő bizottság létrehozására.
A fővárosi törvény értelmében a könyvtári szolgálatot a fővárosi közgyűlés tartja fent; erre a célra a kerületi önkormányzatoknál költségvetési előirányzat nem szerepel. Ennek ellenére nullától kétmillió forintig terjedő, alkalomszerű támogatásban részesítik a kerületek a náluk működő egységeinket, illetve segítséget nyújtanak elhelyezési, szervezési stb. problémáik megoldásában. Ennél többet csak akkor lehetne várni a kerületektől, ha a fenntartói jogokban és kötelességekben is részesülnének. A jelen körülmények között azonban félő, hogy egy ilyenfajta decentralizálás inkább hátrányosan érintené a könyvtári ellátás színvonalát. Régi axióma, hogy minél szegényebb egy ország, annál nagyobb könyvtárfenntartó hatóságokra van szükség a viszonylagosan színvonalas és kiegyenlített ellátás biztosítására. Egyelőre a mai anyagi kondíciók inkább arra intenek, hogy egységben tartsuk meg a hálózatot; erre a konklúzióra jutott hosszú viták után könyvtárunk szakmai közvéleménye is. Ugyanakkor természetesen gondolkodni kell azon, miképpen lehetne a kerületi erőforrásokat még inkább mozgósítani; ebben a fővárosi politikai szerveknek és a könyvtár szakmai vezetésének egyaránt vannak feladatai. Ebből a szempontból kockázatokat rejt magában az a szervezeti megoldás is, amelyet az imént felvázoltunk, de amellyel azonban különféle, egyéb meggondolások alapján foglalkoznunk kellene. Az egymás mellett elhelyezkedő kerületi alhálózatok összevonásával ugyan fenyeget az a veszély, hogy a kerületek elveszni látják "saját" könyvtáraikat, s még attól a kevés támogatástól is elállnának, amiben eddig a könyvtárakat részesítették, viszont számos ellátási, irányítási, gazdálkodási előnnyel járna ez a megoldás. S talán ki lehetne dolgozni azokat a garanciákat is, amelyek megnyugtatnák a kerületeket, hogy támogatásuk minden körülmények között a saját lakosságukat ellátó könyvtárakra fordítódik.
Itt jegyezzük meg, hogy a kerületi főkönyvtárak által pályázatokon elnyert, illetve a kerületi önkormányzatoktól kapott összegeket nem központosítottuk, az érintett kerületek használták fel azokat.
Mindkét jelentés felveti egy könyvtári felügyelő bizottság szükségességét, elsősorban angolszász és skandináv példákra hivatkozva. Magunk is szívesen látnánk egy olyan testületet, amely összekötő kapocs lenne a Kulturális Bizottság és a könyvtár között. E könyvtári felügyelő testületben feltétlenül helyet kellene kapnia a Kulturális Bizottság tagjának (esetleg tagjainak), a többi tagot pedig a Kulturális Bizottság jelölné ki. A testületet fel kellene ruházni bizonyos felügyeleti-ellenőrzési-irányítási hatáskörrel. E kérdésre ugyancsak az új szervezeti és működési szabályzat kidolgozása során kellene visszatérni.

A könyvtár használata

Elsősorban a svéd jelentés, s ennek nyomán a magyar is foglalkozik azzal a kérdéssel, miképpen módosul a könyvtári szolgáltatások iránti társadalmi igény, s a könyvtár mit tesz, tegyen ennek kielégítése érdekében. Különös súllyal felhívják figyelmünket az ismeretterjesztő és szakkönyvek fontosságára.
A jelentések megállapításaival teljes mértékben egyetértünk. Mi is naponta érezzük, hogy különösen a tanulóifjúság minden korosztálya részéről növekszik a kötelező, ajánlott, de egyéb szakirányú olvasmányok iránti igény. Ugyancsak nő az aktív korosztályok kereslete a szó minden értelmében értékes művekre. Ezt mutatja központi ellátó szolgálatunk növekvő mérvű igénybevétele is. Tekintve, hogy majdnem egy évtizede már szakítottunk a korábbi időszak indoktrinációs politikáját tükröző állománygyarapítási koncepcióval (nem azt nyújtani az olvasónak, amit keres, hanem amit a könyvtáros - értsd: a felsőbb, pártállami kultúrpolitika jónak tart), s beszerzéseinket a tényleges kereslethez igazítottuk, ez a követelmény nem jelent újságot számunkra. Viszont annál nehezebb gyakorlatilag teljesíteni, mert éppen ezeknek a műveknek az ára emelkedett a legnagyobb mértékben, s gyakran meghaladja az ezer forintot kötetenként.
Mindig is nagy súlyt helyeztünk a legfiatalabb korosztályok ellátására, ezért nyitott kapukat dönget az a jelszó, hogy a mai gyerekekből lesznek a holnap felnőtt olvasói. A nehézséget inkább abban látjuk, hogy- itt nem részletezhető okok miatt - az iskolás korú gyerekek egyre nagyobb része küzd olvasástechnikai nehézségekkel, s ezek miatt nem tud eljutni az olvasás öröméig.
A mi eszményünk is nyitott, vonzó, szolgáltatás-orientált könyvkár, amely beépül a lakosság által szinte naponta használt intézmények sorába. A könyvtári szolgáltatások és ellátás fejlesztésén túlmenően intenzív marketing és kapcsolatszervező munkát kell végeznünk ezen a területen, hogy megváltoztassuk a lakosságban élő könyvtárképet. Voltaképpen ebben az irányban tett lépésnek tekintjük a közhasznú információs szolgálat beindítását is, amelyet mindkét jelentés pozitívan értékel.

***

Befejezésül a magunk részéről is megköszönjük az intézményünket átvilágító szakemberek munkáját. Megerősítettek abban, hogy nagyjában-egészében, s a részletek többségében is a helyes irányban haladunk, s nincs szükség ebben a tekintetben jelentős korrekcióra. Annál több napi, gyakorlati feladatot kell megoldanunk annak érdekében, hogy a kitűzött célokhoz közelebb kerüljünk.

(Budapest, 1992. szeptember 28.)

* Az alábbi írás a Könyvtári Híradó. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dolgozóinak tájékoztatója. 36.évf. 1992. 10. számából másodközlés.

Feladatterv*

A Kulturális Bizottság 1992. október 134 ülése határozatainak végrehajtására

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkájáról készült szakértői jelentés megvitatása

A Kulturális Bizottság egyhangúlag elfogadta Kiss Jenő főigazgató 4 éves beszámolóját, egyben elismerését fejezte ki az intézményben folyó egyenletes, szakmailag megbízható és kreatív munkájáért, különös tekintettel azokra a törekvésekre, amelyekkel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár bizonyította, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére talpon lehet maradni, sőt a fejlődés sem szakadt meg.

Dr. Huszár János
ügyosztályvezető

* Átvétel a Könyvtári Híradó A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dolgozóinak tájékoztatója. 36. évf. 1992. 12. számából.

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek (2000/04/12)