Hogyan alkalmazkodnaka könyvtárak a változó körülményekhez?

39. évfolyam, 1993. 3. szám

Audunson, Ragnar

A szerző összehasonlító kutatást folytatott Oslo, Göteborg és Budapest városi könyvtárainak munkatársai körében annak felderítésére, miképpen reagálnak a változásokra a könyvtárosok. A kutatás eredményét doktori disszertációban foglalta össze, ennek része az alábbi tanulmány, amelyet Nagy Ferenc tömörített.

A tanulmány egy norvég, egy magyar és egy svéd közkönyvtárat hasonlít össze. Név szerint az oslói Deichmanske könyvtára, a budapesti Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, és a svéd göteborgi Városi Könyvtár szerepel a vizsgált intézmények között.
A közkönyvtárak fejlesztése mindhárom esetben elért egy bizonyos szintet, s úgy tűnik, a könyvtárosok mindenütt hasonló, változást serkentő körülményekkel találják magukat szemközt. Ezek közül a legfontosabbak az új technológiák bevezetésével összefüggő hatások. (Pl. Oslóban éppen most áll befejezés előtt a "Bibliofil" nevű, új számítógépes rendszer, amelynek kialakítását földrengésszerű változásként élik meg a könyvtárosok.)
A könyvtárak fenntartására fordítható összegek egyaránt csökkentek, e tekintetben sincs számottevő különbség, legyünk akár a fejlett nyugaton, vagy a változások kínját szenvedő Közép-Európában.
A fejlesztési források a hetvenes évek végéig fokozatosan bővültek, de a nyolcvanas évek végére az új igények többé már sehol nem voltak kielégíthetők a megszokott formában, csak szigorú fontossági sorrend meghatározásával, egyes, nem kellően kihasznált szolgáltatások megszüntetésével, a teljesítmény növelésével.
1989/90-ben az oslói könyvtárban egyáltalán nem tudtak új könyvet vásárolni, és néhány évvel korábban három fiókkönyvtárat be is kellett zárniuk.
Éles versenyhelyzet alakult ki a különféle közszolgáltatások között, ami aktívabb cselekvésre ösztönöz mindenkit, aki létjogosultságát bizonyítani akarja.
Az elmúlt évtizedben számottevő politikai változások történtek Nyugat-Európában. A nyolcvanas évek végétől erős jobboldali előretörés tapasztalható, de ott is, ahol a jobboldal visszaszorulóban van (pl. Norvégiában), megfigyelhetők olyan ideológiai jelenségek, amelyek az ingyenes állami vagy önkormányzati kulturális szolgáltatások ellen irányulnak. Általános tendencia a piaci megoldások erőltetése. Az ingyenes könyvtárhasználat mint legfőbb alapelv immár anakronisztikussá vált.
Mindezen körülmények arra intenek, hogy a könyvtárosoknak fel kell ismerniük a változtatások szükségességét, az alkalmazkodás megfelelő módozatait, tanulniuk kell egymás tapasztalataiból, és olyan szakmai fórumokat kell létrehozniuk, amelyek ebben segítenek.
A három könyvtár vizsgálatakor kiemelt szerepet kapott az adott intézményben dolgozó könyvtárosok személyisége. Mivel a könyvtárosok hivatásuknál fogva függetlennek a napi politikától (vagy legalábbis illenék, hogy azok legyenek), komoly szakmai felelősséggel kell közelíteniük az ingyenesség felszámolásának kérdésköréhez. Ettől az alapelvtől függetlenül tény, hogy a könyvtáros mint állampolgár egy politikai kultúra részeként is szembenéz a problémával.
A legtöbb teoretikus a változások és a megújulás témáját elemezve a könyvtár méretét, a tevékenységi kör sokrétűségét, a decentralizációs törekvéseket, az innovatív készséget tartja meghatározó tényezőnek. A kutatók elsősorban az új technológiák megjelenésére koncentrálnak.
A változtatás kényszerében élő könyvtárosok sokat idézik azokat a "klasszikusokat", akik elméletben már végigjárták az előttük álló rögös utakat, de a gyakorlatban nem sok valósult meg a szakirodalomban leírtakból. Egyértelműen kimutatható, hogy az eredményességhez a bürokrácia visszaszorítására, több változtatásra, újításra volna szükség.
A vizsgálódás során még az olyan kézenfekvő kiindulási tényező, mint a könyvtár mérete is vita tárgyát képezheti, mivel az egyes kutatók más és más szemszögből határozzák meg a méreteket (az ellátott lakosok száma vagy a költségvetés nagysága alapján stb.).
A kötelező érvényű, intézményesített változtatásoknak, de az alternatív lehetőségeknek is határt szab a környezet magatartása. (Pl. Budapesten így ütközött akadályokba a családi könyvtárak kialakítása.) A könyvtárosok reakciója lehet nyílt ellenállás, beletörődés vagy az apatikus elfogadás, ami hosszú távon nem eredményez mélyreható átalakulást.
Sajnálatos, de megszokott jelenség, hogy új szolgáltatások bevezetésekor az adminisztráció, a bürokrácia megnő. Éppenséggel a túladminisztrálás fékezi le a dinamikusan induló folyamatokat.
Gyakran előforduló hiba az is, amikor a változtatásokat megtervező szakemberek nem számolnak kellőképpen a környezeti sajátosságokkal, az intézmények közötti különbségekkel.
Hogyan járjon el helyesen egy intézményvezető, ha sikeres fordulatot szeretne elérni a szolgáltatások terén? A tanulmány elsősorban erre keresi a választ.
Ha a három országban lezajlott változtatásokat áttekintjük, megfigyelhető, hogy a gazdasági rendszertől és a politikai berendezkedéstől függetlenül erős centralizáció érvényesült a kulturális életben mindaddig, amíg a központi és a helyi kormányzati szervek viszonylatában jelentősebb eltolódás, decentralizáció nem volt tapasztalható. Míg korábban mindent a központi előírások szabtak meg, és a támogatások is csak az előírtak teljesítése esetén voltak garantálva, ma már legalábbis Norvégiában és Svédországban úgy élnek a központi támogatással, ahogyan azt helyben jónak tartják.
A decentralizáció a skandináv országokban a legalsó szinteken is érezteti hatását, de még nem teljesen egyértelmű, hogy mire jogosultak az egyes szervek.
Göteborg előbbre tart, mint Osló, mivel az iskolák és a könyvtárak az előbbi városban már a választott helyi képviselők hatáskörébe tartoznak, míg Oslóban ezt a jogkört egy kinevezett tagokból álló városi tanács gyakorolja. A tendencia egy kétszintes séma kialakulásának irányába mutat, amelynek - bármily furcsa Budapest szolgáltatja a legjobb példáját. A békésen lezajlott politikai átalakulások során a magyar hierarchikus rendszer minden különösebb nehézség nélkül halad egy demokratikus, decentralizált megoldás felé. Érdekes, hogy Norvégiában már apró strukturális módosulásokat is viharos gyorsaságúnak élnek meg, számukra elképzelhetetlenek a budapestihez hasonló mélyreható folyamatok.
Rendkívül tanulságos, ha áttekintjük a vizsgált könyvtárak helyzetét.
A budapesti felépítés jól ismert a hazai szakemberek körében. A 22 kerületi főkönyvtár fiók-intézményeivel 92 egységből áll. A felügyeletet a fővárosi önkormányzat látja el, az egyes kerületek már a hetvenes évektől egyre szabadabban működhettek, 1992-től pénzügyileg teljesen önállóak, bevételeikkel szabadon rendelkezhetnek.
Az oslói hagyományos, hierarchikus struktúra egy központi könyvtárhoz tartozó 14 kerületi fiókkönyvtárból és 6 kisebb kölcsönzőhelyből épül fel. Ezek kb. 500 ezer főt látnak el. Osló 25 kerületből áll, tehát nem minden kerületnek van saját könyvtára. A könyvtárakat a városi tanács felügyeli és részben állami támogatásból finanszírozza, a kerületi igazgatók a városi könyvtár vezetőjének vannak alárendelve.
A göteborgi könyvtár egy városi könyvtárból és 25 kerületi egységből tevődik össze. A korábban központosított szervezet 1985 óta kellően decentralizált - a kerületek önállóak szakmai és gazdasági tekintetben egyaránt.
Az egyes könyvtárakban a változások üteme, az innovációs készség nem egyforma mértékű. A stratégiák - a különböző szervezeti háttér, a kényszerítő tényezők sokrétűsége miatt - eltérőek.
A legintenzívebb fejlődés a svéd göteborgi könyvtárakban mérhető, mivel ott egy városi szintű döntéssel radikális decentralizáció zajlott le. Most olyan kezdeményezések valósulhatnak meg, amelyek korábban a hierarchia felsőbb szintjein sorra kudarcra voltak ítélve. Tény ugyan, hogy a személyzet jelentős része nem szimpatizál a változásokkal, de a nagyfokú nyitottság mindenki számára kedvező.
A negatív hozzáállást elsősorban az magyarázza, hogy a szervezeti átalakítás egy jelentős pénzügyi megszorítással kapcsolódott össze, és ráadásul úgy nyirbálták meg a kerületi költségvetéseket, hogy nem vették figyelembe a teljes városi könyvtári ellátás érdekeit.
A decentralizáció, amely eredetileg a túlbürokratizált szervezet megszüntetését tűzte ki célul, még nagyobb adminisztrációt hívott életre. A kisebb szervezeti egységek is kénytelenek létrehozni saját ügyvitelüket.
Mindez számos paradoxonhoz vezet. A nagyobb önállóság, nyitottság kevesebb egyeztetésre ad módot. Hiába a sok lehetőség a kísérletezésekre, a bürokrácia túlburjánzik.
Kiemelten említést érdemel a városi könyvtárban megvalósított, hihetetlenül gyors átszervezés, amelynek célja a különböző részlegek (osztályok), szakterületek közötti együttműködés optimalizálása, a munkafolyamatok gépesítése volt.
Egy gyors, határozott döntéssel nem egészen egy év leforgása alatt sikerült üzembe helyezniük az új számítógépes rendszert. Összehasonlítva ezt a hasonló jellegű oslói gépesítéssel, ami 1983-ban kezdődött és 1992-ben fejeződött be, lenyűgöző a teljesítmény.
Oslóban az imént említett számítógépes rendszer üzembe helyezése volt a legnagyobb horderejű változás. A könyvtárosok, úgy tűnik, elégedettek vele. Még a humán műveltségű, zömével női alkalmazottak is üdvözölték az új megoldásokat, noha korábban kétségeik voltak az automatizálást illetően. Talán azért alakulhattak ilyen szerencsésen a dolgok, mert a bevezetett technológia minden tekintetben megfelelt a könyvtáros tradícióknak, nem követelt nagyobb mérvű szemléleti meghasonlást a felhasználóktól.
Az oslói példából az is kitűnik, hogy egy teljes körű számítástechnikai fejlesztés mennyire leköt minden anyagi és szellemi erőforrást. (Ami persze jó indok lehet egyes sürgető szervezeti reformok elnapolására, tehát nem árt az óvatosság.)
1987-ben Oslóban új stratégiai tervet dolgoztak ki a szervezeti átalakításra. A várost a szigorú központosított irányítás jellemezte, amely elsősorban a kettős (hálózati és módszertani) alá-fölérendeltségi viszonyokban, a szerzeményezési politika merevségében és az egyes szervezeti egységek korlátozásában nyilvánult meg. Az új felállás lehetővé teszi az osztályok önállóságát, a központilag szabályozott szerzeményezést pedig megszüntették. A "szakfelügyelők", akik korábbi széles körű jogosítványaikat elvesztették, szaktanácsadók lettek.
Egyedül a gyermekkönyvtárak együttműködési köre állt ellen sikerrel, s hagyományosan jól működő hálózatuk eredeti formájában fennmaradhatott.
Az oslói könyvtárakban, mielőtt bármilyen új szolgáltatást bevezetnének, megvizsgálják, vajon ütközik-e az a klasszikus könyvtári alapelvekkel. Belátható, hogy minden változtatás túl van ideologizálva, pl. adott esetben a budapestihez hasonló videókölcsönzés meghonosítása jókora vihart kavarna. Példának elegendő, ha a Deichmanske könyvtár költözésével kapcsolatos ideológiai vitákról ejtünk néhány szót.
A helyi önkormányzattal a könyvtár vezetése megegyezett, hogy a tönkrement, frissen megüresedett kereskedelmi központba költözik az intézmény. A döntéssel szemben az alkalmazottak egy része elkeseredett ellenállást tanúsított. Komoly sajtóvita bontakozott ki a "könyvek templomából a Mammon templomába" kényszerített könyvtárról. Ezek után térítéses szolgáltatásokról még csak szót ejteni is szentségtörés számba menne.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár mint a változás laboratóriuma - olvashatjuk a rendkívül hízelgő minősítést. A tanulmány szerzője szerint a budapesti könyvtár a leginkább változás-orientált a három közül, ami ismét egy furcsa paradoxon, hiszen nyugati mércével elképzelhetetlen gazdasági nyomás alatt működik, pl. nincsenek erőforrásai a számítógépesítéshez.
A sok jelentős változás Budapesten még 1989 előtt kezdődött el, olyan időszakban, amikor OsIó és Göteborg ezerszer dinamikusabb környezetben dolgozhatott. Ha összehasonlítjuk a decentralizáltság mértékét, akkor talán még nincs olyan szinten, mint Göteborg, de változtatásai radikálisabbak, mint az Oslóban megfigyeltek. Ami leginkább meghökkentő, a magyarok minden külső kényszer nélkül kezdtek el változtatni az elavult struktúrán. A decentralizáció következményeképpen a Szabó Ervin Könyvtárban is megnőtt a bürokrácia az egyes kerületekben. Ebben nem feltétlenül követendő példa Göteborg - állapítja meg a szerző.
A tanulmány az ún. családi könyvtárak megszervezését és a videókölcsönzés beindítását tartja forradalmi tettnek. A szerző kiemeli, hogy sehol sem kötelező érvényű intézkedésről van szó, minden könyvtár választhatott, hogy részt vesz-e a kísérletben.
Az alaposabb szelektálást nélkülöző, térítéses videókölcsönzés mint könyvtári szolgáltatás Budapesten megszokott dolog, de Oslóban tabunak számít, s közel annak minősül Göteborgban is. A szakmai fenntartások még inkább érvényesek a beiratkozási díjakkal kapcsolatban (a magyar fővárosban jelentős mértékben megemelték):
A magyarok találékonyabbak - érzékelteti az írás. Ha a költségvetés csökken, Oslóban azon töprengenek, milyen szolgáltatást szüntessenek meg. Budapesten azon dolgoznak, hogyan lehetne a hiányzó pénzt előteremteni.
Magyarországon a könyvtárosok igyekeztek a politikai változásokat megelőzve cselekedni. A kezdeményezések egy elvetendő politikai rendszerben születtek meg, önként vállalt nehézségek árán fejlődtek, míg a két skandináv intézményben a változások egyértelműen az átalakult politikai élet, a reformok eredményeképpen indulhattak el.
Skandináviában a közkönyvtárak pedagógiai szerepét kellett védelmezni a politikusokkal szemben, Budapesten pedig egy felülről létrehozott struktúra keretei között lehetett csak manőverezni, új dolgokat kitalálni.
A változásokat előmozdító stratégiák keresésében igen különböznek a megvizsgált könyvtárak.
Göteborgban a gyorsaságra helyezik a hangsúlyt (minél rövidebb ideig fájjon). Oslóban mindent kipróbálnak, tesztelnek, mielőtt bevezetnék, s a "mindenható" bizottságoké az utolsó szó, az ideológiai megfontolások pedig hathatós védelmet biztosítanak a túlzókkal szemben. A politikusok olyan új körülmények közé kényszerítik őket, amelyek hathatósan ösztönöznek a megújulásra. A két skandináv könyvtár igazán csak a haladás sebességében különbözik egymástól.
Budapesten olyan eszközökkel élnek, amelyek elképzelhetetlenek Skandináviában (két éven belül a személyzet 50 százaléka lecserélődött). Nem követelnek uniformitást, nem mindenkire nézve kötelező az újítások bevezetése. Akik viszont vállalták a kockázatot, megosztják tapasztalataikat egymással, közösen keresik az új megoldásokat. Ez valamivel célravezetőbb, mint hosszasan kísérletezni egy adott könyvtárban.
A szerző úgy látja, talán a fejlettebb könyvtárüggyel bíró országok is gyűjthetnének hasznos tapasztalatokat Budapesten.

Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek (2000/04/12)