36. évfolyam, 1990. 3-4. szám

Archívum

Olvasók és olvasmányaik a 18. században

KÖVENDI Dénes

Grandiózus olvasástörténeti vállalkozás: részletesen dokumentálni és elemezni egy nagykönyvtár használatát folyamatosan, a 18. század 85 évén keresztül, az olvasók személye és társadalmi összetétele, ill. a kölcsönzött könyvek jellege szerint. Kevés könyvtár van a világon, amelyben megvannak az előfeltételei az ilyen felmérésnek; a wolfenbütteli Herzog August Bibliotheknak megvoltak rá a lehetőségei, és élt is velük.

Wolfenbüttel ma szerény alsó-szászországi kisváros Braunschweig közelében; a 16-18. században a braunschweigi hercegség székhelye. Már 1572-ben létesített itt könyvtárat Julius herceg, az igazi alapító azonban - a harmincéves háború pusztításai után - az 1644-1666 között uralkodó August herceg, aki az Alpoktól északra a legnagyobb - 130 000 kötetes - európai könyvtárat hozta létre. Halála után nyilvános jellegű lett a könyvtár. További fejlődése egyenletesen folyt 1754-ig, amikor a hercegek Braunschweigbe tették át székhelyüket. Ezután már nem mindig gondoskodtak a könyvtár jelentőségéhez méltó gyarapítási keretről - bár szakszerű vezetését, kezelését továbbra is biztosították; amint a 17. század végén "másodállásban" Leibniz, úgy 1770-1781-ig Lessing volt a könyvtár vezetője.

A gazdag és kiegyensúlyozott állományáról, sok ritkaságáról nevezetes könyvtár zarándokhelye lett egész Európa tudósainak, íróinak. (Külön vonzereje volt a Rotunda, az 1723-ban elkészült könyvtárépület.) Voltaire éppúgy megfordult itt, mint Casanova, aki naplója szerint "élete legboldogabb időszakai" közé számította az itt töltött napokat (és nem a hölgyek, hanem a könyvek miatt).

1806-ban, a napóleoni háborúk idején, átmenetileg megszünt a hercegség. A könyvtár első virágkora véget ért. Csöndben, de zavartalanul élt tovább; a 2. világháború alatt éppúgy elkerülték a háborús pusztítások, mint Napóleon idejében. Századunk 60-70-es évei óta - immár 600 000 kötetes állománnyal - ismét egyik gócpontja lehetett az NSZK könyvtári életének (a könyvtörténeti kutatásoknak, a régi könyvek központi katalogizálásának) s otthona a barokk irodalommal foglalkozó kutatók nemzetközi munkaközösségének.

A négykötetes munka 1. kötetét a szerző terjedelmes tanulmánya vezeti be. Ismerteti a könyvtár történetét, beágyazva a művészetet kedvelő, reprezentálni is szerető hercegi család történetébe, külön jellemezve az egyes könyvtárosok tevékenységét is. Áttekinti munkájának szerkezetét, s összefoglalja annak legfontosabb eredményeit, tanulságait. (A négy hatalmas kötet voltaképp adattár - természetesen számítógépes programmal szerkesztett adattár - ehhez a tanulmányhoz.)

Az 1. kötet Az olvasók és olvasmányaik címet viseli. Egységes betűrendben sorolja fel a tárgyalt időszak kölcsönzési nyilvántartásaiban szereplő 1648 olvasót, személyenként feltüntetve az általuk kölcsönzött összesen 21 848 mű címét s a kölcsönzés dátumát. Jelzi az olvasó rangját-foglalkozását, a nyilvántartás alapján vagy szükség esetén irodalmi, ill. levéltári forrásokból merítve; helyenként rövid életrajzot is közöl.

Az adattárat statisztikák egészítik ki: az olvasók megoszlása nemük, társadalmi állásuk (nemes/polgár), foglalkozásuk, lakóhelyük, nemzetiségük szerint stb. Évtizedek szerinti bontásban is közli a könyv az adatokat, érzékeltetve az olvasóközönség összetételének alakulását. Ebben lényeges változást hozott a hercegi udvar elköltözése: fokozódott a könyvtár nyilvános jellege, nőtt az olvasók száma, erősödött közöttük a polgári elem túlsúlya; a szépirodalmi olvasmányok között (ezt a bevezető tanulmányból tudhatjuk meg) a német nyelvűek keresettebbé váltak a franciáknál. Megkapjuk a legbuzgóbb kölcsönzők rangsorát: C.A. Salig, a város "nagy iskolájának" konrektora 20 év alatt 829 tételt kölcsönzött (felsorolásuk 16 oldalt tesz ki a főrészben), őt von Praun udvari tanácsos (584 tétel) és Kotzebue kapitány (474) követi. Lakóhelyük szerint tekinthetjük át a nem helybeli kölcsönzők névsorát (olyan távoli városok lakói is szerepelnek közöttük, mint Drezda, Würzburg, Bécs), majd országok szerint a külföldieket: angolok, franciák (sok emigráns 1789 után), lengyelek, olaszok, svédek, 1-1 holland, svájci és "afrikai" (szerecsen komornyik).

Magyar olvasót nem regisztrál a szerző. Pedig bevezető tanulmányában, a könyvtár specialitásairól szólván, külön megemlíti, hogy a nyelvész Gyarmathi Sámuel a finn anyagban búvárkodott. De hiába, ha forrása - ez esetben a Deutsches Biographisches Archiv - hasznos tudnivalókat közöl ugyan Gyarmathiról, de azt nem árulja el, hogy magyar volt. (Habsburg-alattvaló, aki Erdélyből jött és oda is tért vissza... Nem is könnyű eset.) - Szabályos braunschweigi alattvaló lehet viszont az az idegenbe szakadt hazánkfia, aki mint J ohann Kowatsch hadnagy kölcsönzött ki 1765-ben négy könyvet; egyikük az Ungarischer Kriegsroman címet viseli.

A 2. kötet: Az olvasók társadalmi csoportjai és olvasmányaik. - A szerző 9 nagy csoportot különböztet meg: 1. Az udvar, 2. Állami hivatalnokok, bírák, 3. Papi személyek, 4. Tudósok, pedagógusok, 5. Orvosok, egészségügyiek, 6. Katonák, 7. Iparosok, kereskedők, 8. Tanulók, egyetemi hallgatók, 9. Meg nem állapítható foglalkozásúak. E csoportokat összesen 24 alcsoportra osztja.

A 21 848 kölcsönzés felsorolását itt nemcsak az olvasók 24 csoportja, hanem ezen belül a művek szakterülete szerint is tagolja. Az általános művektől a technikáig 19 főosztályt különböztet meg, ezeken belül összesen 52 szakcsoportot; a szakcsoportokban szerzőjük betűrendje szerint sorakoznak a kölcsönzött művek. Itt tehát arról kapunk képet, hogy az egyes társadalmi csoportok milyen szakterületek iránt érdeklődtek, s milyen művekkel elégítették ki érdeklődésüket.

Ezeket az adatokat is számos statisztikai táblázat rendszerezi a kötet végén. Kiderül például, hogy melyek azok a rétegek (az udvar, a nemesség, a katonák, a kereskedők), amelyek főként szépirodalmat olvasnak (bár a katonatisztek olvasmányai között a történelmi munkák is kiemelt szerepet játszanak), s kik olvasnak elsősorban történelmet (főhivatalnokok, emigránsok, professzorok), kik teológiát (a papokon kívül a pedagógusok is), kik ókori klasszikusokat (a tudósok, de jelentős arányban a középiskolák tanárai és tanulói is). - Azt is megtudjuk, melyik réteg képviselői milyen idegen nyelven olvastak legtöbbet: a filozopterek, papok többet olvastak latinul, mint németül, a főhivatalnokok is majdnem ugyanannyit; egyéb idegen nyelvek között természetesen a francia dominált, mellette az ógörög és az olasz nyelvű olvasmányok száma jelentős. - A statisztikai adatok zöme itt is megjelenik dekádonkénti bontásban is.

A 2. kötet arra is alkalmat ad, hogy az egyes olvasórétegek magyar vonatkozású olvasmányai felől kíváncsiskodjunk az "Európai történelem" szakcsoportban. Már a hercegi udvar tagjainak kölcsönzései között találkozunk Bél Mátyás Notitiá jával , sőt P.K.B. Han Beschreibung von Ungarn c. művével is. A főhivatalnokok kölcsönzési listáján is szerepel a Notitia, valamint H.L. Gude: Staat von Ungarn c. műve, Nadányi János Florus Hungaricusa, Schwandtner Scriptorese, Istvánfi Históriáját pedig ketten is kikölcsönözték. - Összehasonlításként azonban azt is megállapíthatjuk, hogy J.A. Leisewitz titkár úr (aki az 1. k. adattárának tanúsága szerint különösen érdeklődött a Habsburg-országok iránt) Bél, Istvánfi és Nadányi munkájával szemben kereken 25 művet kölcsönözhetett ki Csehországról. A különbség feltehetőleg nem stúdiumainak egyoldalúságát jelzi, hanem azt a tényt, hogy a 18. században igen soványka volt a magyar, ill. magyar vonatkozású szakirodalom, s ami volt is, nehezen jutott el még a gazdag wolfenbütteli könyvtárba is. - A listákat böngészve egyébként találkozhatunk a 16. századi humanista Dudits András egy művével, valamint Szenci Molnár Magyar Grammatikájával is.

A harmadik és a negyedik kötet nem az olvasók, hanem az olvasmányok felől közelíti meg e két tényező viszonyát. A 3. kötet a művek egységes betűrendjében, a 4. kötet pedig a művek szakrendjében sorolja fel a kölcsönzéseket. - Ezekhez a kötetekhez is részletes statisztikai elemzés csatlakozik.

Az igazság kedvéért említsük meg: ilyen roppant tömegű adat közlésében óhatatlanul akadnak pontatlanságok is. Nem tudni, hogy ezek a kölcsönzési nyilvántartásnak, ill. más forrásnak a pongyolaságait tükrözik, vagy az adatfeldolgozás során torzultak el, netán egyszerűen sajtóhibák. Bél Mátyás Prodromus Hungariae c. műve pl. mind az 1., mind a 2. kötet adattárában Prodomum; Gyarmathi neve a bevezető tanulmányban Gyarmathidie formában szerepel, születési éve pedig az 1. k. adattárában 1771(1751 helyett).

***

A fentiekben inkább csak kiragadott példákkal tudtuk jelezni a mű anyagának, elemzési szempontjainak, a további elemzésre nyújtott lehetőségeinek gazdagságát . Nemcsak az udvari kultúráról a polgári kultúrára való átmenet időszakáról ad páratlanul részletes művelődéstörténeti képet, hanem módszertani ösztönzésekkel is szolgál azok számára, akik - ha jóval szerényebb anyagon is - hasonló olvasástörténeti vizsgálatokkal próbálkoznak.

*A terjedelméhez és értékéhez illően drága munkából 1 kötetet kapott szerkesztőségünk recenziós példányként; külön kérésünkre volt szíves ezt a másikkal megtoldani a kiadó (ezúton is köszönjük). Így az 1-2. kötet alapján készült az ismertetés, ezeket megtalálhatják az érdeklődők a KMK Könyvtártudományi Szakkönyvtárában. (A szerk.)

Országos Széchényi Könyvtár Észrevételek (2000/04/12)