2004. 4. szám

Rezume – angol

The library supply systems in Hungary – results of a country-wide survey

TÓTH, Máté


Könyvtári Figyelő (Library Review), vol. 14. (50.) 2004. no. 4. pp. 719 – 761.

One of the main objectives of the Hungarian library strategy focuses on the improvement of the provision of library services in small villages.

In March 2004, colleagues of the Hungarian Library Institute conducted research on the operation of the local library supply systems. The research concentrated on supply systems that meet the three following criteria:

      1)   They supply small villages

      2)   They manage centrally coordinated acquisitions

      3)   They provide other centrally organised services

The research did not include the system of branch libraries in towns and the supply systems for libraries serving ethnic minorities.

The survey was based on a questionnaire and interviews. The questionnaires dealt with the following topics: data of document supply, financing, collections including rotating deposits, work processes, services, staffing and technical equipment.

In 2003, there were 27 library supply systems operating in 11 counties and 26 cities, serving 656 villages. The research revealed that supply systems are the most popular in the Transdanubian counties of Hungary that have a great number of small settlements.

Supply systems differ from each other in respect of ownership and management of the collections, supporting authorities, as well as the scope of services.

On the basis of the ownership of the collections, the supply system can be a consortium for joint acquisitions or it can operate rotating deposit collections. A third model mixes the characteristics of these two types. As for the scope of services, supply systems can be organised around county or city libraries. As far as financing is concerned, the research revealed that although the provision of library services should be supported by the local authorities, only 35% of the operational costs of the supply systems were financed out of local government budgets.

One of the advantages of the supply systems is that in addition to the supply of documents, they also provide guidance and expertise for the libraries of small villages. However, they are still not able to ensure equal opportunities in respect of access to information. One of the outcomes of the research was that the human resource and technical conditions of the supply systems are still not satisfactory. But they do offer a solution for small villages that wish to operate the library as a real community center.

Habent fata sua libelli et bibliothecarii
The life and librarianship of Farkas Gyalui


Könyvtári Figyelo (Library Review), vol. 14. (50.) 2004. no. 4. pp. 763 – 793.

The study deals with the career path of Farkas Gyalui, with special attention to his most important theoretical works (About the public libraries in foreign countries; Objectives and tasks of library sciences in Hungary). The article also presents the Transylvanian Museum Society and the Franz Joseph University in Cluj that played a leading role in the intellectual life of Transylvania and had a decisive influence on Gyalui’s career as well. All his life, Farkas Gyalui (1866 – 1952) was struggling to find the right field for professional fulfilment: literature or librarianship. He started his career as a journalist and worked for journals in Cluj and in Budapest, but he eventually swapped his ambitions in journalism for library sciences. He directed the Cluj University Library and the library of the Transylvanian Museum Society. From 1901, he was appointed as a visiting professor at Cluj University. He was awarded a state grant to visit the most famous libraries in Europe and he summarised his experiences in several books and articles. His undeniable merit is that he introduced library studies into university education. He was the first to draft a university course in librarianship.

Besides his courses in bibliographical studies, he also held lectures on the history of books and printing.

His views were influenced by Martin Schrettinger who saw library sciences as a practical, service-oriented discipline. Gyalui also divided library sciences into several fields: library studies (library buildings and equipment, display of collections, management and preservation of books); theoretical, historical subjects (printing, history of books, bibliographical studies); and research on reading (that would correspond to the sociology of reading in our days). He recognised the importance of training in librarianship and the professional journals. He considered the knowledge of foreign languages as an essential condition to library practice.

Despite the deceptions that Gyalui encountered in his life, his career path shows a remarkable example of professional dedication and commitment.


European values and perspectives
Providing support for project planning and management


Könyvtári Figyelő (Library Review), vol. 14. (50.) 2004. no. 4. pp. 795 – 800.

The PUBLIKA Hungarian Library Group and the Medical Section of the Technical Division of the Association of Hungarian Librarians went on a study trip to Transylvania, Romania in summer 2004. The main objective of the professional visit was to discuss the possible ways of cooperation between libraries in Hungary and Romania.

Libraries of today need to adapt to new conditions and management principles. They need to get familiar with and apply new methods and practices in order to increase the efficiency of their operation. Calls for proposals also contribute to efficient management, as they invite libraries to design special projects for clearly defined purposes, within controllable conditions. Libraries need to lay out appropriate arguments and planning documentation in order that the funding body fully understand the purpose of the project.

The study deals with the different types of management. Operational management relates to the everyday running of an organisation. Strategic management defines the tasks that need to be undertaken in order to adapt to changing conditions. Project management is an occasional task, but it has an important role in carrying out innovative activities in the quickest and most effective way. Finally the author presents a concrete example of the planning and the technical implementation of a project.


The 10th anniversary of the Hungarian Electronic Library


Könyvtári Figyelo (Library Review), vol. 14. (50.) 2004. no. 4. pp. 801 – 805.

The Hungarian Electronic Library (Magyar Elektronikus Könyvtár – MEK, http://www.mek.oszk.hu) started ten years ago as a civil initiative and has been operating as a separate department of the National Széchényi Library for the last five years. The study summarises the ten-year development of the first Hungarian online text-archive and presents the long-term plans for a Hungarian electronic library network.
Collection development is supported from several sources. One significant source is those online and off-line electronic publications that are actually archived by the library. But more recently, many documents have been digitised by commercial companies or volunteers specifically for the Hungarian Electronic Library. Some authors and publishers even offer their documents in electronic format. As for its collection interest, the library aims to attract all kinds of user groups in various thematic fields. As a digital public library, it is building a representative collection that concentrates on core literature and documents.

The primary mission of the Hungarian Electronic Library is to offer free and uninterrupted access to its collection (currently 2114 works) available by any user in any part of the world. The system is based on open software. On the basis of the experiences of the operation of the Hungarian Electronic Library, a new digital document management system has been developed with support from the National Information Infrastructure Development (NIIF) Program. The system called eleMEK is a Java-based modular library sofware that can be used in Linux as well as Windows environment. The Hungarian Electronic Library offers a user-friendly searching interface with up to 10 search options and results can be viewed in various formats. The library has recently launched its version for the blind and visually impaired, using the “Világhalló” online reading system. The library offers a separate service called the Electronic Periodicals Archive and Database that collects and preserves Hungarian or Hungary-related digitised journal articles. Users visiting the library’s portal and wishing to browse beyond the content of the collection can find useful links to other services, such as the national online reference service called Libinfo and various useful library-related resources in the section called Világkönyvtár.

Thanks to the Open Archives Initiative protocol, the collection of the Hungarian Electronic Library is also available and can be retrieved via the search engine of the Hungarian National Digital Archives.


An overview of professional codes of ethics for librarians in foreign countries

PAPP, István

Könyvtári Figyelő (Library Review), vol. 14. (50.) 2004. no. 4. pp. 807 – 824.

The committee working on the first code of professional practice for librarians, commissioned by the Association of Hungarian Librarians and the Hungarian Library Institute (see more information, in the issue 2/2004 of HLR) studied the codes of ethics of a number of foreign library associations. Examples of codes of ethics are presented from the United Kingdom, Costa Rica, Estonia, Iceland, Japan, Norway, Russia, Sweden, Thailand and the United States. The article offers summaries in table format in order to facilitate the comparison of the various standpoints regarding core values and missions, as well as the answers to issues like meeting user needs, collection and service development, ways of cooperation, professional prestige, the relations between employers and employees, legal issues and attitudes towards the code of professional conduct.


The entry “Librarians and Information Professionals” in “Encyclopedia of ethics”

Summary by IVÁNYI, Kristóf

 Könyvtári Figyelo (Library Review), vol. 14. (50.) 2004. no. 4. pp. 825 – 831.

The article reviews the entry related to librarians and information professionals in in the “Encyclopedia of ethics” (ed. by Lawrence C. Becker, New York, London 1992) according to the following topics: general principles for librarians and information professionals; statements of the American Library Association, examples of ethical issues relevant to libraries; issues related to special collections; as well as ethical questions of the information sciences.


IFLA Statement on Open Access to Scholarly Literature and Research Documentation

Translated by BALOGH, Anna


COMBA, Valentina: La valutazione delle pubblicazioni: dalla letteratura a stampa agli open archives
(In: Bollettino AIB, 2003. 1. no. 65-75. p.

Summary by Mohor, Jeno


Könyvtári Figyelő (Library Review), vol. 14. (50.) 2004. no. 4. pp. 835 – 840.

The author presents her views on measuring the value of scientific research as well as rating scientific communications first with examples of citations and impact factors related to articles in the medical field, then on the basis of her own experience as an author of scientific publications. The article pays special attention to the role of librarians in this process.


BJÖRK, Bo-Christer: Open access to scientific publications – an analysis of the barriers to change.
(Information Research, 2004. 2. no.)

Summary by Koltay, Tibor

Könyvtári Figyelő (Library Review), vol. 14. (50.) 2004. no. 4. pp. 841 – 850.

The publishing of scientific content has been significantly enhanced with the advent of the Internet. Open access means that users do not have to pay for accessing the scientific publications provided that they do not further distribute them. From bibliographies, one can link to the full text of articles free of charge. Scientists are greatly motivated to make open access a general practice. The main channels of open access are: peer-reviewed scholarly journals in electronic form; the pre-print archives established in specific scientific fields; the article repositories of individual universities; and the authors’ websites. The barriers to open access are: unclear legal frameworks; the lack of the adequate IT infrastructure, business models and indexing standards; the inadequacy of the system of promotions for scientists; the insufficiency of marketing strategies and the lack of critical mass of participants.


Museums on the Internet

KOVÁCS Valéria

Könyvtári Figyelő (Library Review), vol. 14. (50.) 2004. no. 4. pp. 861 – 864.

Museums use exhibitions as the main channel for communication with visitors. However, the Internet has opened new perspectives both for large museums and smaller special collections. The virtual visit of museums has become widely popular. One way to find museums’ pages is to link to them via the directories called Virtual Library Museums Pages (VLMP) that allow access to more and more museums and galleries worldwide. Many visitors start their search on the homepage of the International Council of Museums (ICOM). A Hungarian example of virtual museums is the Web Gallery of Art (http://www.wga.hu/ ) that is a searchable database of European painting and sculpture of the 12th-18th centuries.


BÉNYEI Miklós: Genius loci. About the cataloguing of local information

URBÁN László: Books in the space and related issues of library management

Reviewed by J. Mohor

Soziale Kompetenzen als Leitungs- und Managementqualification (Hrsg. Gerd Paul)

Reviewed by V. Éger

Drehschreibe e-Mitteleuropa

Reviewed by V. Éger


Könyvtári Figyelő (Library Review), vol. 14. (50.) 2004. no. 4. pp. 873 – 881.

Information, Produzenten, Vermittler, Nutzer. Tagunsberichte vom. 9. Österreichischen Online Informationstreffen und 10. Österreichischen Dokumentartag. (Hrsg. Von Eveline Pipp)


Rezume – magyar

Hazai ellátórendszerek egy országos vizsgálat adatainak tükrében



Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 719 – 761. p.

A könyvtárügy stratégiai céljai között kiemelten szerepel a kistelepülések könyvtári ellátásának javítása. 

2004 márciusában a Könyvtári Intézet munkatársai vizsgálatot végeztek a könyvtári ellátórendszerek működési környezetének feltérképezésére. Azokat az ellátórendszereket vizsgálták, amelyek 1) kistelepüléseket látnak el, 2) központi könyvellátását is végeznek, ill. 3) egyéb központi szolgáltatást is nyújtanak. Nem sorolták ide a városi fiókkönyvtárak rendszerét, a beregi Könyvtári Egyesülést és a nemzetiségi ellátórendszereket.

A vizsgálat adatlapos felméréssel készült, melyet  interjú egészített ki. Az adatlapokkal a következő területeket mérték fel: ellátási adatok; finanszírozás; állomány (csere-letét); munkafolyamatok; szolgáltatások; személyzet; technikai felszereltség.

Az ellátórendszerek leginkább a dunántúli kistelepüléses megyékre jellemzők. 2003-ban 11 megyében 26 városban 27 ellátórendszer működött, melyek 656 kistelepülés ellátását végzik.

Az ellátórendszerek között az  állomány tulajdonjoga és működtetése, a fenntartója, ill. az ellátórendszer hatóköre alapján lehet különbséget tenni.  

Az állomány tulajdonjoga alapján az ellátórendszer lehet könyvbeszerzési társulás, cserélő típusú és vegyes ellátórendszer. Hatókörük alapján lehetnek megyeiek, városkörnyékiek.

Bár a helyi önkormányzatok feladata a könyvtári ellátás biztosítása, a rendszerek működésének csupán 35%-át fedezték a tagkönyvtári befizetésekből. A rendszerek nagy erénye, hogy dokumentum-ellátáson túl felvállalják a környező települések könyvtárainak szakmai gondozását, azonban az információs esélyegyenlőséget nem képesek biztosítani.  A vizsgálat eredményeként megállapítható, hogy az ellátórendszerek személyi és technikai feltételei még nem kielégítők. A kistelepüléses megyékben mégis ezek teremtenek esélyt arra, hogy a könyvtár a legkisebb helyen is közösségi térségként működhessen.


Habent fata sua libelli et bibliothecarii
Gyalui Farkas életútja és könyvtártani munkássága


Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 763 – 793. p.

A tanulmány először az erdélyi szellemi életben irányító szerepet játszó Erdélyi Múzeum Egylet és  kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem működésére irányítja a figyelmet,  (Gyalui életében mindkettő meghatározó szerepű volt), majd Gyalui Farkas életpályáját ismerteti, végül  a legfontosabb  könyvtárelméleti műveit (Külföldi közkönyvtárakról; A könyvtári tudományok célja és feladatai Magyarországon) elemzi.

Gyalui (1866–1952) egész életében a könyvtárosi hivatás és az irodalmi pálya között őrlődött. Kolozsvári (pl. Erdély, Erdélyi Hírlap c.), ill. budapesti lapoknak volt a munkatársa, de végül az újságírást  felcserélte a könyvtárosira. A kolozsvári egyetemi könyvtárat és az Erdélyi Múzeum Egylet Könyvtárát irányította. 1901-től a kolozsvári egyetem magántanává nevezték ki. Állami ösztöndíjjal sorra látogatta Európa leghíresebb könyvtárait, tapasztalatairól szemléletes beszámolót, könyvet, tanulmányt  készített. Gyalui nagy érdeme, hogy a könyvtári ismeretek egyetemen oktatott tárggyá váltak: ő indította el  a ’bibliográfiai képzést’. Órái mellett könyv-és  nyomdászattörténeti, valamint bibliológiai  ismeretterjesztő előadásokat is tartott.  Könyvtártudományi nézeteire Martin Schrettinger munkássága hatott, aki gyakorlatorientált,  szolgáltatáscentrikus tudománynak írta le a könyvtártudományt. Gyalui is felosztotta a  könyvtártudományt  könyvtártanra (a könyvtárak, építése, berendezése, a könyvek kezelése, elhelyezése, védelme), történeti tárgyakra (könyvnyomtatás, könyvtörténet, bibliográfiai ismeretek) s külön kezelte az olvasás vizsgálatát (ma művelődés, ill. olvasásszociológiának mondanánk). Felismerte a képzés és szaksajtó szerepét is. Nevéhez fűződik az  első egyetemi  könyvtári kurzus vázlatos tervének kidolgozása. A nyelvtudást a hivatás gyakorlásához elengedhetetlen feltételnek tartotta, s úgy vélte, hogy a segédtudományokkal együtt  alkotják az alapot a szaktárgyak (kézirattan, nyomdászattörténet, könyvtárismeret, könyvtártan, katalogizálási gyakorlatok stb.) rendszeréhez.

Gyalui szakmai, emberi életútját csalódások is kísérték, de könyvtárosi életútja szép példája a hivatásszeretetnek és a szakmai profizmusnak.


Európai értékek és értékrend.
Segítés és segítség. (Projektmunka, projektszerű működés)


Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 795 – 800. p.

A Publika Magyar Könyvtári Kör és az MKE Műszaki Szekció Orvosi csoportja 2004 nyarán erdélyi tanulmányúton járt. A szakmai megbeszélések központi témája a magyar és romániai könyvtárak közötti együttműködés formáinak végiggondolása volt.
Napjainkra új feltételrendszer alakult ki, amihez a könyvtárosoknak is alkalmazkodniuk kell. Meg kell ismerniük és alkalmazniuk kell az intézményeik hatékonyságát növelő módszereket és technikákat. Ilyen hatékonyságnövelő szerepe van a pályázatoknak, amelyekben jól meghatározott és ellenőrizhető feltételek mellett kivitelezett projekteket kell készíteni. Jól kell  érvelni, jó tervdokumentációt kell  készíteni, hogy a támogató világosan lássa, mire adja a pénzt.  A projektmenedzselés alkalmi feladat. Az operatív menedzselés a napi feladatok elvégzésére irányul, a stratégiai menedzsment célja annak meghatározása, hogy a változások érdekében milyen feladatokat kell vállalni. A projektmenedzsment legfőbb célja, hogy a változásokat minél sikeresebben és minél gyorsabban végrehajtsa.


Egy projekt elkészítésének elvi és technikai megvalósítását is bemutatja a szerző.

Tíz éves az ország első elektronikus könyvtára

Drótos László – Moldován István

Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 801 – 805. p.

Tíz éve indult és öt éve az Országos Széchényi Könyvtár önálló osztályaként működik a MEK – Magyar Elektronikus Könyvtár (mek.oszk.hu) c. nyilvános on-line könyvtár.

Az írás ismerteti a  nemzeti elektronikus könyvtár kiépülését, s távlati terveit egy magyar elektronikus könyvtári hálózat kialakításáról. 

 A gyarapodás  egyik jelentős forrását jelentik azok az  on-line és off-line elektronikus publikációk, melyeket a szerkesztőség archivál. Újabban sok dokumentumot kifejezetten a MEK számára digitalizálnak professzionális cégek  vagy lelkes önkéntesek, ill. “e-kéziratként” kapják meg a szerzőktől, kiadóktól. A MEK alapvető célja eddig mindig teljesült: ingyenesen, állandóan elérhetően kínálja az állományát (jelenleg 2114 művet), s a világ bármely pontjáról, bármikor elérhető.  A rendszer maga is ingyenes, nyílt szoftverekkel működik. A NIIF (Nemzeti Információs és Infrastruktúra Fejlesztési Program)  támogatásával készült eleMEK szoftver kiválóan alkalmas a különféle digitális archívumok kezelésére.

A MEK felhasználóbarát, kezelőfelülete 8–10-féle keresést kínál, s számos alternatív formátum közül lehet választani.  A VMEK új szolgáltatásként – a könyvtár vakok és csökkent látók számára készített változata: világhalló rendszer segítségével a könyvek többsége on-line fel is olvasható.

1999-óta Libinfo néven internetes tájékoztató szolgáltatást működtetnek, melyet azok szoktak igénybe venni, akik a MEK-ben nem találják meg, amit keresnek. Jól használható kiindulópont a HUNOPAC és a Konyvtar.lap is. Nemcsak mennyiségében, hanem tartalmában is egyre gazdagodik a MEK: igyekeznek minden könyvtári felhasználói  csoportnak érdekes dokumentumot kínálni.

Megnyílt a MEK folyóirat gyűjteménye is,  az Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis (EPA), mely a magyar vonatkozású digitalizált időszaki kiadványokat tartja nyílván és archiválja is a számaikat. 

Az OAI technológiának (Open Asrchives Inkitiative) köszönhetően a MEK gyűjteménye  elérhető, ill. lekérdezhető a Nemzeti Digitális Adattár (NDA) keresőivel is.

A MEK digitális nemzeti közkönyvtárként az alapművekre koncentrálva reprezentatív gyűjteményt épít. Szerepe, fontossága mára egyértelművé vált. 


Külföldi könyvtárosi etikai kódexek áttekintése

PAPP István

 Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 807 – 824. p.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete és az OSZK Könyvtári Intézete megbízásából a magyar könyvtárosi etikai kódexen dolgozó munkabizottság (a kódex tervezete lapunk  2004. 2. számában olvasható) áttekintette néhány külföldi egyesület etikai kódexét is. Tíz ország, Anglia, Costa Rica, Észtország, Izland, Japán, Norvégia, Oroszország, Svédország, Thaiföld és az USA etikai kódexét ismerteti az összeállítás, bő tartalmi kivonatokban, vagy csak vázlatok formájában. A szerző (összeállító) jól áttekinthető, összegző  táblázatokban segít összevetni a bemutatott kódexek álláspontját az alapértékek és feladatok, a könyvtár, a használói igények, a gyűjtemény, a szolgáltatások, az együttműködés, a szakmai presztízs, a munkaadók és munkavállalók, a jogkövetés, a viselkedési minták és az etikai kódexszel kapcsolatos viselkedésre adott válaszuk alapján.

A „Könyvtárosok és információs szakemberek” szócikk a „The encyclopaedia of ethics” c. kézikönyvben

Töm.: Iványi Kristóf

 Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 825 – 831. p.

Az írás a The encyclopeadia of ethics (Ed. Lawrence C. Becker, New York, London, 1992.)  c. kötet szócikkét ismerteti a következő logika szerint: általános elvek a könyvtáros és információs szakemberek számára; az ALA állásfoglalásai; példák a könyvtárakat érintő etikai kérdések típusairól; a különgyűjteményekben felmerülő kérdések, valamint  az információtudomány etikai kérdései.


Az IFLA állásfoglalása a tudományos szakirodalomhoz, valamint a kutatási dokumentációhoz való szabad hozzáférésről.
(IFLA Statement on open access to the scholarly literature and research documentation.)

Ford. Balogh Anna

Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 832 – 834. p.

A fordítás az IFLA  glasgow-i nyilatkozatban kifejtett elvekkel (www.ifla.org/faife/policy/iflastat/gldeclar-e) összhangban született állásfoglalást tartalmazza amelyben az IFLA elkötelezi magát az információhoz való széles körű hozzáférés mellett, beleértve a tudományos és felsőoktatásban folyó kutatásokban megjelenő különböző dokumentumtípusokban (preprintek, technikai beszámolók, kutatási jelentések, stb.) foglaltakat is. A szabad hozzáférés biztosítja a tudományos publikálás egységét, és  tetszőleges elérhetőségét.


A publikációk értékelése – a nyomtatott irodalomtól a szabad hozzáférésig

Mohor Jenő összefoglalója

Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 835 – 840. p.

COMBA, Valentina: La valutazione delle pubblicationi: dalla letteratura a stampa agli open archives. (In: Bollettino AIB, 2003. 1. no. 65-75. p.) c. tanulmányát Mohor Jenő foglalta össze.

A szerző az orvos-tanárok munkáira való hivatkozások, az impakt faktorok összeállítása során, később pedig saját publikációinak, előadásainak tapasztalatai  alapján  fejti ki véleményét a tudományos kutatást mérő, ill. a tudományos kommunikációt értékelő eszközökről, s megpróbál válaszolni arra a kérdésre,  hogy a könyvtárosoknak milyen szerepük van ebben a folyamatban.


Nyílt hozzáférés a tudományos publikációkhoz és a változások akadályai

Koltay Tibor tömörítése

Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 841 – 850. p.

BJÖRK, Bo-Christer: Open access to scientific publications – an analyses of the barriers to change? (Information Research, 2004. 2. no.) c. tanulmányát Koltay Tibor tömörítette.

A tudományos tartalmak publikálása sokat nyert az internet megjelenésével. A szabad,  vagy nyíl hozzáférés azt jelenti, hogy a nem továbbterjesztésre használt tudományos közleményekért a felhasználónak nem kell fizetnie. Az irodalomjegyzékekből előhívható a hivatkozott mű szövege is, amelyért a használónak nem kell fizetnie.  A tudományos élet számára nagy késztetés a szabad hozzáférés megvalósítása. A szabad hozzáférés fő csatornái az elektronikus, lektorált tudományos folyóiratok; a kutatási területenként szerveződő preprint archívumok; az  egyes egyetemek archívumai (repozitóriumai),  valamint a szerzők saját honlapjai. A szabad hozzáférést akadályozó tényezők: a jogi keretek tisztázatlansága, az információtechnológiai infrastruktúra, az üzleti modellek, az indexelés és a szabványok  hiánya; a tudományos előmeneteli rendszer, a marketing és a kritikus tömeg. A tanulmány ezeket a tényezőket részletekbe menően is kifejti.


Német nyelvű könyvek beszerzése három budapesti nagykönyvtárban


Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 851 – 860. p.

1.      rész: A  kulturális viszonyok és a könyvtári szereposztás (1900-1945)

A szerző azt vizsgálta, milyen volt a német nyelvű könyvek gyarapítása a budapesti  Egyetemi Könyvtárban, az Akadémiai Könyvtárban és a Nemzeti Könyvtárban a 20. század folyamán.  A század elejének Budapestjén a lakosság jelentős százaléka  német anyanyelvű volt, jelentős volt a német nyelvű könyv- és folyóirat-kiadás is.A német nyelvtudás túlszárnyalta a német lakosság arányát. A Budapesten élő elmagyarosodó, de német származású lakosság elsősorban az Egyetemet Könyvtárat látogatta. Az Egyetemi Könyvtár számított az ország legtöbb idegen nyelvű könyvet  beszerező könyvtárának.  Az Akadémiai Könyvtár szerényebb beszerzési kerete miatt, inkább a cserekapcsolataiból gyarapított. A könyvtárak német nyelvű gyarapítása összefüggésben volt az aktuális politikai viszonyokkal is.

A szerző személyesen tanulmányozta, elemezte e három a könyvtár leltári nyilvántartásait, katalógusait, gyarapodási jegyzékeit. 

Megállapította hogy az OSZK importálta a legkevesebb német nyelvű könyvet, s az Akadémiai Könyvtár gyűjtötte leginkább az értékes német nyelvű tudományos műveket. Mivel egy tétel mai megléte a vizsgált könyvtárak állományában nem bizonyítja még önmagában azt, új kiadásként szerezték be, ezért más szempontok szerint is elemezni kellett a gyűjteményeket. Erről számol majd be a tanulmány 2. része.


Múzeumok az interneten

Kovács Valéria

Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 861 – 864. p.

Bár a kiállítás a múzeumi kommunikáció legfőbb eszköze, az internet új lehetőségeket nyitott  mind a nagy múzeumok, mind a kisebb gyűjtemények kincseinek megismerésében. Az internetes múzeumlátogatás rövid idő belül népszerű lett. Fontos csatlakozási pontok az ún.  Virtual Library Museums Pages (Vlmp)-ok, amelyeken évről évre egyre több ország múzeumához és galériájához lehet eljutni. Sokan a nemzetközi múzeumi testületen, ICOM keresztül jutnak el  a keresett múzeumokhoz.  Hazai segédletként a Web Művészeti Galériát lehet használni  (www.wga.hu), mely virtuális válogatás a világ múzeumaiban lévő kincsekről.


A hely szelleme és a szellem helyigénye: azonos célok, különböző műfajok a „Továbbképzés felsőfokon” két kötetében

Ism.: Mohor Jenő


Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 865 – 870. p.

BÉNYEI Miklós: Genius loci. A helyismereti tevékenységről;


URBÁN László: Könyvek a térben: Könyvtárvezetési tapasztalatok.

Szociális kompetenciák mint vezetési és menedzsmentkvalifikáció

Ism.: Éger Veronika

Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 870 – 873. p.


Soziale Kompetenzen als Leitungs-und Managementqualifikation. (Hrsg. Gerd Paul)

Elektronikus közép-európai kaleidoszkóp (ODOK’01)

Ism.: Éger Veronika


Könyvtári Figyelő (Library Review) 2004. 4. 873 – 881. p.


Drehschreibe e-Mitteleuropa. Information, Produzenten, Vermittler, Nutzer. Tagunsberichte vom 9. Österreichischen Online Informationstreffen und 10. Österreichischen Dokumentartag.
(Hrsg. Von Eveline Pipp).





A hazai könyvtárügy „rendszerváltásának” lehetőségét biztosító 1997-es könyvtári törvény1 megalapozta a rendszerszerű fejlesztés lehetőségét, új szemléletet, kereteket adott és forrást biztosított az ország közkönyvtári ellátásának megszervezésére. Az elmúlt években több területen jelentős előrelépés történt, azonban a kistelepülési ellátás ekkor még nem jelent meg a stratégiai tervezés során prioritásként. Az előző fejlesztési ciklus lezárását követően a 2003-2007-es időszakra készített új stratégiai tervben kiemelt feladatként jelent meg a regionális ellátás fejlesztése. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az ellátási rendszer javai csupán a városlakók szintjéig könnyen hozzáférhetők. Ez esélyegyenlőtlenséget szül, a hozzáférés demokratizmusát kérdőjelezi meg, így a fókuszált fejlesztés mindenképpen indokolt.

A regionális ellátásra Magyarországon jelenleg a sokszínűség, a különböző gyakorlatok egymás mellett élése és a nem megfelelő hatékonyság jellemző. Az ellátási formák egyike a különösen kistelepüléses megyékre jellemző ellátórendszer. A rendszerszerű fejlesztés tervezésének segítése céljából 2004 márciusában a Könyvtári Intézet Szervezési és Elemző Osztálya országos vizsgálatot indított útjára a könyvtári ellátórendszerek működési környezetének feltérképezésére.


A kutatás célja és feltételrendszere

A Magyarországon működő kistelepülési ellátórendszerek egy pontosan meghatározott körének a jogi és gazdasági értelemben vett működési körülményeit, teljesítménymutatókkal leírható eredményeit kívántuk vizsgálni. Ezzel kívántunk hozzájárulni a 2003–2007-es könyvtári stratégiában kitűzött célok eléréséhez, a „Regionális ellátás” munkabizottság tevékenységének előmozdításához.

A vizsgálathoz rendelkezésre álló erőforrások nem engedték meg, hogy teljes körűen elemezzük valamennyi hazai térségi ellátási formát (bár erre is égető szükség lenne), így kénytelenek voltunk a lehetséges mértékig ésszerűen szűkíteni a vizsgálat területét. Az ehhez rendelkezésre álló időt a stratégia megvalósítását előkészítő tervezési szakasz időkerete határolta be. A vizsgálat anyagi feltételeit a Könyvtári Intézet éves költségvetése, a személyi feltételeket szintén a Könyvtári Intézet saját munkatársi köre biztosította. Valamennyi Magyarországon működő kistelepülési ellátási forma vizsgálata ennél jelentősebb erőforrások mozgósításával lenne megvalósítható.


A vizsgálat menete

Első lépésként áttekintettük az 1990 után megjelent hazai ellátórendszerekről szóló szakirodalmat, majd meghatároztuk a résztvevő intézmények körét, ezekhez adatlapot juttattunk el, majd személyesen kerestük meg az ellátórendszert működtető munkatársakat, hogy az adatlap kitöltéséhez nyújtsunk segítséget, és meg tudjuk beszélni a további kérdéseket. A vizsgálati jelentésben leírt eredményeket publikálás előtt megvitattuk a munkabizottság tagjaival.

Az ellátórendszerekről 1990 után megjelent szakirodalomban nem található a jelenlegihez hasonló áttekintés valamennyi magyarországi ellátórendszerről. Az ellátórendszerek kutatásában két nagyobb vállalkozás történt az elmúlt években. A VEAB (Veszprémi Akadémiai Bizottság) a dunántúli ellátórendszerekről készített egy átfogó vizsgálatot, amelyről a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 1997. évi különszámában számolt be Németh Tiborné. A vizsgálatba hét dunántúli megye valamennyi ellátórendszerét belevették. A kutatás kiterjedt az ellátórendszerek személyi, tárgyi és financiális feltételrendszerére és az ellátórendszeri tagkönyvtárak helyzetére. E mellett elvégeztek az összes vizsgált ellátórendszerre kiterjedő állománygyarapítási mintavételt is.2

A Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár és Információtudományi Tanszéke 2001-ben egy kísérleti módszerrel meghirdetett és lebonyolított továbbképzésének írásban rögzíthető hozadékát adta ki egy tanulmánykötetben. A kötetbe foglalt tanulmányok valamennyi általunk is vizsgált témakört érintik, nem adnak azonban átfogó képet az ellátórendszerek működési körülményeiről. Az eltérő gyakorlatok szemléltetésére a kötet a tanfolyamon résztvevő, különböző ellátórendszereket működtető munkatársak záródolgozatai közül is közöl néhányat.3

Az ellátórendszerekről szóló cikkek legnagyobb része a helyi könyvtáros szaksajtóban, megyei hatókörű lapokban jelentek meg, és többnyire egy-egy ellátórendszer működéséről, aktuális problémáiról, megoldási javaslatokról, ötletekről számolnak be. Három elméleti tanulmány is napvilágot látott az ellátórendszerekről az említett időszakban Czupi Gyula4, Kiss Gábor5 és Tóth Gyula6 tollából.

A szakirodalom elsősorban a kérdésfelvetésben segített, így az adatlapot annak tanulmányozását követően állítottuk össze.7 Az adatlap kérdései azokra a témákra terjedtek ki, melyekről valamennyi ellátórendszerre vonatkozóan átfogó képet kívántunk kapni.8 A következő nyolc témakörben fogalmaztuk meg kérdéseinket:

  • Ellátási adatok (ellátott települések, az általuk befizetett összegek, az ellátási alkalmak száma, a kivitt dokumentumok száma és a tagkönyvtárak ellátórendszeren kívüli saját állományának nagysága);
  • Finanszírozás (az ellátórendszer bevételi forrásai és kiadásai);
  • Állomány (az ellátórendszer állományának és a működtető könyvtár állományának a viszonya, az ellátórendszer gyarapítása, a 2003. év végi állomány nagysága, dokumentumtípusok);
  • Csereletét (nagysága, gyarapodása),
  • Munkafolyamat (az ellátórendszer és az azt működtető könyvtár munkafolyamatai mennyire különülnek el egymástól);
  • Szolgáltatások (milyen szolgáltatásokat kínál az ellátórendszer a tagkönyvtárainak);
  • Személyzet (hány munkatárs végez ellátórendszeri feladatokat és a munkaideje hány százalékában);
  • Technikai felszereltség (milyen technikai eszközökkel rendelkezik az ellátórendszer és annak megvásárlását milyen forrásból finanszírozta).

Az adatlapokat előzetesen eljuttattuk a vizsgálatban résztvevő intézmények munkatársainak. Ezt követte a személyes interjú, melynek során segítettünk az adatlap kitöltésében, illetve megbeszéltük azokat a kérdéseket, amelyeket írásban nem lehet megvitatni. A személyes interjú során a működés jogi körülményeire, szabályozottságára kérdeztünk rá (a működtetés alapját biztosító szerződések, a fenntartókkal való viszony, tulajdonviszonyok az ellátórendszerben, mi történik kilépés esetén stb.). Az egyes eltérő gyakorlatok közötti különbségekről is a személyes interjú során tájékozódhattunk.

Az eredményekből készített kutatási jelentés alapján szakmai vitát tartottunk a Regionális ellátás munkabizottság tagjainak részvételével. Az ott megfogalmazott észrevételek segítettek végső formába önteni az eredményeket.*

Köszönetet mondok Fehér Miklósnak, Pallósiné Toldi Mártának, Ramháb Máriának és Varga Róbertnek, akik kritikai észrevételeikkel gazdagították munkámat, Vidra Szabó Ferencnek, akik sok száz kilométert autózott borongós márciusi napokon, hogy az ellátórendszerek munkatársaival készítsen interjúkat, és természetesen valamennyi ellátórendszert működtető könyvtárosnak, akik mindenhol szívesen fogadtak és készségesen válaszoltak kérdéseinkre.


A vizsgálatba bevont ellátórendszerek köre

A vizsgálatba bevonni kívánt ellátórendszerek körének meghatározásához figyelembe kellett venni, hogy a gyakorló könyvtárosok körében sem teljesen egyértelmű a fogalomhasználat az ellátórendszereket illetően. A fogalom egyértelművé tételére tettek kísérletet 2001-ben a Berzsenyi Dániel Főiskola által „Ellátórendszerek szervezése, működtetése” címmel rendezett tanfolyamon. Bár az ellátórendszer fogalmára határozott definíciót nem adtak, a két legfontosabb típus meghatározása mindenképpen közelebb visz az egységes fogalomhasználathoz. E szerint az ellátórendszereknek két fő típusa van: könyvbeszerzési társulás és cserélő típusú ellátórendszer. Mindkettő alapja a szolgáltatást igénybe vevő önkormányzatokkal kötött szerződés, mely szerint azok egy szerződés szerinti összeget utalnak át az ellátórendszert működtető könyvtár számlájára, amely összeg nagyobbik részét az állománygyarapításra fordítja, a vásárolt könyveket kiszállítja a településekre. A különbség lényege, hogy a könyvbeszerzési társulások esetében a vásárolt dokumentumok a tagkönyvtárak tulajdonába kerülnek, míg a cserélő típusú ellátórendszereknél a működtető könyvtáréba, így az a közös vagyont képező állomány egy részét csereletétként forgatja az egyes községi könyvtárak között.9

Az ellátórendszer fogalma az utóbbi években bővült, hiszen gyakran ide értik a városi könyvtárak fiókhálózatát is,10 melyekkel együtt nem tűnik túlzásnak Kiss Gábor becslése, amely szerint 1998-ban hetvenre teszi a Magyarországon működő ellátórendszerek számát.11

Mi az alábbi kritériumok szerint szűkítettük a kutatás területét azon magyarországi ellátórendszerekre, amelyek:

  • Kistelepülések közkönyvtári ellátásában vállalnak szerepet az önkormányzatokkal kötött szerződések alapján;
  • A környező településeken központi könyvellátást végeznek;
  • A központi könyvellátás mellett egyéb szakmai segítségnyújtást és további központi szolgáltatásokat (pl. feldolgozás, leltárkönyvek vezetése stb.) is nyújtanak a kistelepülések könyvtárai számára;
  • 2003-ban működtek;
  • Nem kifejezetten nemzetiségi ellátást végeztek.12

A városi fiókkönyvtárak rendszerét tehát nem vizsgáltuk. Nem vizsgáltuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működő Könyvtári Egyesülést sem, ugyanis itt nem működnek olyan formában központi szolgáltatások, mint a cserélő típusú ellátórendszerek, vagy a könyvbeszerzési társulások esetében.13 Nem vizsgáltuk a vasvári szakmai társulást sem, ugyanis itt a központi szolgáltatások mellett nem működik központi könyvbeszerzés. Eltérő helyzetük és küldetésük miatt a nemzetiségi ellátórendszereket, illetve a nemzetiségi ellátási rendszert működtető megyei könyvtári tevékenységet sem vettük bele a vizsgálatba. Mivel az adatfelvétel a 2003-as évre vonatkozott, nem vettük bele a vizsgálatba a statisztikai adatokat szolgáltató, de a vizsgált évben ellátórendszeri tevékenységet nem folytató könyvtárakat sem (Balassagyarmat, Dombóvár).

Az ellátórendszerek számának meghatározásához először a 2002-es évre vonatkozó Könyvtári statisztika adatait hívtuk segítségül, amelyben 20 ellátórendszer található, melyek közül kettőnek a működése jelenleg szünetel (Balassagyarmat, Dombóvár). A soproni Széchenyi István Városi Könyvtár Munkahelyi Ellátó Központját a vizsgált terület szűkítése során hagytuk ki, mert tevékenysége nem a környező kistelepülések könyvtári ellátását célozza. (Ugyanezen ok miatt nincs benne a mintában a szombathelyi Siker Könyvtár Alapítvány ellátórendszeri tevékenysége sem.) Ezt követően a megyei könyvtárak munkatársaitól érdeklődtünk a megyében működő ellátórendszerekről, végül a személyes beszélgetések során szereztünk tudomást a tavaly Répcelakon beindult beszerzési társulásról.

Fontos a bevezető végén hangsúlyozni, hogy a tanulmány a vizsgált hazai ellátórendszerekről és nem a magyarországi kistelepülési ellátás egészéről nyújt átfogó képet. A továbbiakban a tanulmány valamennyi megállapítása az ezen kritériumok alapján körülírt ellátórendszerekre vonatkozik! A megállapítások érvényessége nem terjed ki az egyéb ellátási formákra és csak a vizsgált halmazon belüli összevetést tesz lehetővé, ugyanakkor alapadatokat, információkat szolgáltat e konkrét tevékenységről egy átfogó ellátási rendszer koncepció számára.


A hazai ellátórendszerek száma és hatóköre

A fenti kritériumok alapján 2003-ban 11 megyében 26 város 27 ellátórendszert működtetett Magyarországon, megyénként a következő megoszlásban:


A VEAB (Veszprémi Akadémiai Bizottság) Könyvtártudományi Munkabizottsága által készített 1996-os dunántúli felméréshez képest Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben történt változás. Az előbbiben megszűnt az oroszlányi ellátórendszer, illetve a Tatabányán működő, sok tekintetben a fiókkönyvtárakhoz hasonló státuszt élvező két települési könyvtárt ellátó, szolgáltatást nem tekintették ellátórendszernek, így nem vették bele a vizsgálat körébe, bár már akkor is létezett. Veszprém megyében három ellátórendszer is megszűnt 1996 óta (Ajka, Sümeg, Zirc).15 A nem Dunántúlon működő ellátórendszerek közül a debreceni,16 a szolnoki17 és a szentendrei18 is 1997-ben indult. Indulásukban nagy szerepet játszott a Nemzeti Kulturális Alap által 1996-ban kiírt pályázat, mely könyvtári ellátórendszerek létrehozására biztosított jelentős pénzösszeget. Ennél régebbiek a Nógrád megyei könyvtárak ellátó központjai.

A kistelepülések központi könyvtári ellátásának fenti kritériumok mentén leszűkített körében a 2707 magyarországi községből 656 vett részt 2003-ban. Az általunk meghatározott kritériumok alapján elmondható, hogy 2003-ban Magyarország összes községeinek 24%-a volt tagja valamely ellátórendszernek.


Az ellátórendszerek leginkább a dunántúli kistelepüléses megyékben jellemzők (Somogy, Vas, Veszprém, Zala). Ezekben a megyékben igen magas az ellátórendszeri szolgáltatásokat igénybe vevő önkormányzatok aránya, Vas és Zala megyékben meghaladja az 50%-ot. A Dunántúlon nem kifejezetten kistelepüléses településszerkezettel bír Győr–Moson–Sopron megye, a területén működő ellátórendszerek mégis a községek 39%-ának nyújtanak központi könyvellátást. A Dunán inneni területek közül a kistelepüléses Nógrád, és a viszonylag nagy lélekszámú községekből álló Hajdú–Bihar és Jász–Nagykun–Szolnok megye nyújt kiterjedt ellátórendszeri szolgáltatásokat.



1. Baranya (1)
 8. Hajdú-Bihar (1)
 15. Szabolcs-Szatmár-Bereg (0)
2. Bács-Kiskun (0)
 9. Heves (0)
 16. Tolna (0)
3. Békés (0)
 10. Jász-Nagykun-Szolnok (1)
 17. Vas (7)
4. Borsod-Abaúj-Zemplén (0)
 11. Komárom-Esztergom (3)
 18. Veszprém (4)
5. Csongrád (0)
 12. Nógrád (2)
 19. Zala (4)
6. Fejér (0)
 13. Pest (1)
7. Győr-Moson-Sopron (2)
 14. Somogy (1)

 Az ellátórendszerek típusai

Az ellátórendszer fogalmának tisztázása kapcsán már esett szó egy lehetséges tipologizálásról az állomány tulajdonjoga és a működtetés alapján. Ezen túl még két lehetséges szempont mentén célszerű újabb típusokat meghatározni: működési feltételeiket tekintve csoportosíthatók: az ellátást végző intézmény fenntartója, és az ellátórendszer hatóköre alapján.

  • Az állomány tulajdonjoga és működtetés alapján az ellátórendszer lehet könyvbeszerzési társulás, cserélő típusú ellátórendszer, és ezek mellett léteznek ún. vegyes ellátórendszerek is, melyek az előző kettő tulajdonságaival egyszerre bírnak.
    • A könyvbeszerzési társulások tagjai önálló könyvtárak, melyek az állománygyarapítási keretüket és rendszerint ezen felül egy bizonyos mértékű szolgáltatási díjat utalnak át az ellátást végző intézmény számlájára. Az állománygyarapításra fordítandó összeget az ellátást működtető intézmény dokumentumvásárlásra költi, majd a megvásárolt dokumentumokat (rendszerint könyveket) kiszállítja az egyes településekre. A könyvek a települések könyvtárainak tulajdonába kerülnek. Az állománygyarapítás mellett a szolgáltatást végző intézmény szinte kivétel nélkül vállalja a feldolgozást, a dokumentumok szerelését, leltározását is. Előnye, hogy mivel nagy tételben szerez be, kedvezményeket tud igénybe venni a dokumentumvásárláskor, illetve hogy a szélesebb szakmai ismereteket igénylő munka (feldolgozás, nyilvántartásba-vétel, feltárás stb.) elvégzése is központilag történik, így a tagkönyvtárak dolgozóinak csak a kölcsönzés feladata marad. (Véleményem szerint ez a közvetlen szakmai segítségnyújtás a könyvbeszerzési társulások legfontosabb feladata.) Jellemző példája ennek a szentendrei, a győri, mosonmagyaróvári ellátórendszer
    • A cserélő típusú ellátórendszerek közös tulajdonnal rendelkeznek, ami – mivel egyetlen hazai ellátórendszer sem önálló jogi személy – gyakorlatban azt jelenti, hogy „ideiglenesen” az ellátást működtető intézmény gyakorolja a tulajdonjogot a társult önkormányzatok befizetéseiből vásárolt dokumentumok felett. (A tulajdonjog ideiglenes gyakorlásának lehetséges jogi következményeiről „Az ellátórendszerek működésének jogi környezete” című fejezetben szólok.) A tulajdonjog gyakorlása lehetővé teszi, hogy a kiszállított dokumentumokat el is szállítsák a tagkönyvtárakból, (azaz valóban letétként kezeljék) így lehetőség nyílik csereletét forgatására. A cserélő típusú ellátórendszereken belül is két forma létezik, az egyikben az ellátást végző intézmény teljes dokumentumállományával áll a szolgáltatások mögött, azaz a saját állományát is a tagok rendelkezésére bocsátja, ezzel szintén megsokszorozza a választékot (pl. Kisbér). A másik formában az ellátórendszer állományának nyilvántartása, elhelyezése, kezelése különválik a működtető könyvtárétól. (pl. Körmenden, Nagykanizsán) A cserélő típusú ellátórendszerek jellemzője, hogy egy-egy kistelepülésen is képes nagy dokumentumválasztékot biztosítani, hátránya, hogy a közös vagyon, a közös leltározás miatt egy-egy a társulásból kiválni kívánó könyvtár kiléptetését csak sokszoros munkával, átleltározással, a vagyonrész újbóli átruházásával lehet megtenni.
    • Vegyes rendszer működik például Debrecenben, ahol a tagkönyvtárak által befizetett összegekből nekik szerzeményeznek dokumentumokat, amelyek kiszállításra kerülnek és amelyek fölött a tulajdoni jogot a tagkönyvtár gyakorolja. Ezen felül létezik egy ellátórendszeri közös állomány, amelyet központi forrásokból finanszíroznak, és amelyből csereletétet forgatnak az egyes társult önkormányzatok könyvtárai között. A csereletétnek nem csak „ideiglenesen”, mint a cserélő típusú ellátórendszerek esetében, hanem jogilag is a tulajdonosa a szolgáltatást működtető könyvtár. Ebben a formában rendezettek a tulajdonviszonyok, így egy esetleges kilépés sem jár nagy munkával, hiszen minden egyes tagkönyvtár tulajdonosa a helyben lévő állományának, ugyanakkor a csereletét által biztosított szélesebb választék is rendelkezésre áll az ellátott települések lakói számára. Lényegében ez a forma a két előző típus jellemzőit ötvözi. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a statisztikai adatok tekintetében a cserélő típusú ellátórendszerek között találjuk meg ezt a vegyes formát is.
    • 2003-ban Magyarországon 11 beszerzési társulás, 14 cserélő típusú és 2 vegyes ellátórendszer működött.
  • Az ellátást végző intézmény fenntartója alapján is csoportosíthatók az ellátórendszerek. A megkülönbözetés azért is nagyon fontos, mert más-más elbírálás alá esnek az ellátást végző városi-, megyei- és szakszervezeti könyvtárak.19 Fenntartó alapján három csoportot különböztethetünk meg:
    • Megyei önkormányzat. Jelenleg 8 megyei könyvtár működtet ellátórendszert Magyarországon.
    • Helyi (települési) önkormányzat. 18 ellátórendszert működtető városi könyvtár tartozik ide.
    • Volt szakszervezeti (egyesületi). A korábban Szakszervezetek Nógrád Megyei Könyvtára nevet viselő intézmény 2001-től a Területi Művelődési Intézmények Egyesületének fenntartása alatt működik Salgótarjánban.20 A vizsgált térségi szolgáltatások között ez az egyetlen magyarországi ellátórendszer, amelyik nem megyei vagy helyi önkormányzat fennhatósága alatt tevékenykedik.

A fenti adatok alapján elmondható, hogy a vizsgálatban résztvevő 27 ellátórendszer 67%-át városi könyvtárak működtetik.

  • Az ellátás hatóköre alapján két típust különböztethetünk meg:
    • Megyei hatókörű ellátórendszerek. Magyarországon jelenleg két megyei könyvtár van, amelyik a teljes megyére kiterjedően ellátórendszer formájában szervezi meg a kistelepülések könyvtári ellátását: Kaposváron és Debrecenben. A nagy távolságok miatt a megoldás költséges és időigényes, így a megvalósítása csak akkor lehetséges, ha a megyeszékhely a megye földrajzi értelemben vett középpontjában helyezkedik el. Debrecenben az ellátórendszer a kezdetektől ezzel a hatókörrel működik, míg a kaposvári megyei könyvtár a marcali városi könyvtár által ellátott községeket vette át ellátórendszerébe miután Marcaliban megszűnt ez a szolgáltatás. Egyben a kaposvári a legnagyobb ellátórendszer Magyarországon.
    • Városkörnyéki ellátórendszer. A kistelepülések könyvtári ellátását felvállaló városok a volt járási központok könyvtáraiból kerültek ki (pl. Szentgotthárd, Lenti, Tapolca, Tata) és az ellátás hatóköre is gyakran a volt járási területekre terjed ki. Vannak városkörnyéki ellátórendszert üzemeltető megyei könyvtárak is (pl. Szentendre, Szolnok, Győr, Szombathely, Salgótarján), és vannak olyan megyeszékhelyeken működő városi könyvtárak, melyek szintén ebbe a csoportba tartoznak (pl. Zalaegerszeg, Tatabánya).

A vizsgálatban résztvevő 27 ellátórendszernek a 93%-a a város közvetlen környéke kistelepüléseinek könyvtári ellátását végzi.

Természetesen még további tipizálási szempontokat is lehet találni (pl. önálló intézményként működik-e az ellátást végző könyvtár vagy más intézménnyel összevonva, nagyság alapján stb.), azonban érzésem szerint ez a három szempont (tulajdonviszonyok, fenntartó, hatókör) határozza meg a működés azon körülményeit, amelyek alapján típusjelenségekről beszélhetünk.


Az ellátórendszerek gazdálkodása

Az ellátórendszerekhez eljuttatott adatgyűjtő lapon rákérdeztünk az ellátórendszerek bevételeire és kiadásaira. Az elkülönítetten nyilvántartott, az intézményi költségvetésben jól nyomon követhető összegek mellett a becsült bevételekre és kiadásokra is rákérdeztünk, ugyanis tekintve, hogy az ellátórendszerek jórészt a működtető könyvtár keretein belül végzik tevékenységüket, a költségeket gyakran nem is tudják elkülöníteni.

A) Az egyes ellátórendszerek bevételei a következőkből tevődhetnek össze:

B) Az ellátórendszeri tagok által befizetett összegek,

C) Érdekeltségnövelő támogatás,

D) Áfa-visszatérítés,

E) Megyei Könyvtári Alap,

F) Pályázatok,

G) A működtető könyvtár költségvetésének egy része.

A) Az ellátórendszeri tagok által befizetett összegek. Ez a bevételi forrás valamennyi ellátórendszerben megvan. A konkrét összeget a tagkönyvtárat fenntartó önkormányzat határozza meg, de sok helyen van rá példa, hogy az ellátórendszert működtető könyvtár javaslatot tesz ennek mértékére, vagy az együttműködési szerződésben megadja annak minimumát. Az önkormányzatok ezt az összeget a közművelődési normatívából szánják könyvtári ellátásra. Minél kisebb lélekszámú a település, abszolút értékben annál kisebb összeg jut könyvtári ellátásra a közművelődési normatívából.21 Az ellátórendszeri tagok által befizetett összeg rendszerint két részből áll, a nagyobbik része az állománygyarapításra fordítandó összeg, a kisebbik, ún. térségi szolgáltatási díj, a működtetés egyéb járulékos költségeinek fedezésére szolgál. Több ellátórendszer vezetője is beszámolt arról, hogy az önkormányzatok nem szívesen fizetnek be több pénzt az ellátórendszerbe, mint amennyiért valóban dokumentumokat kapnak cserébe, annak ellenére, hogy a rendszerben való részvétel az állománygyarapítási keretek értékét, az igénybe vehető kedvezmények miatt, jelentősen képes megnövelni.

A térségi szolgáltatási díj mértékének meghatározása többféleképpen történik a hazai ellátórendszerek gyakorlatában. Öt típus írható le:

  1. A tagkönyvtár által befizetett összeg egy meghatározott százaléka képezi a szolgáltatási díjat. Ennek mértéke 15–50% között változik.
  2. A tagkönyvtár által befizetett pénzből egy meghatározott összeg a működtető intézményt illeti. Például egy magyarországi ellátórendszer egységesen 6 ezer forintot kér valamennyi tagkönyvtárától térségi szolgáltatási díjként. A megoldás következménye, hogy az önkormányzat könyvtárra fordított keretnek kisebb hányada megy állománygyarapításra azon önkormányzatok esetében, amelyek egyébként is szerényebb anyagiakat képesek könyvtárukra fordítani.
  3. A térségi szolgáltatási díjat a valós költségek fényében határozzák meg, így például rosszabbul jár az a település, amelyik messzebb esik a szolgáltatást működtető könyvtártól, mert a dokumentumok kiszállításának költsége így sokkal nagyobb lesz, mint a közelebbiek esetében. Ezt a megoldást rendszerint a szolgáltatást működtető intézményt fenntartó önkormányzat határozott kérésére szokták bevezetni, hogy ne a városi lakosok könyvtári ellátására szánt pénzből finanszírozzák a környező településeknek szánt szolgáltatásokat. Az ellátórendszer összes kiadását nem lehet a községi önkormányzatokra terhelni, ugyanis ez az egyes önkormányzatok közművelődési normatívájából könyvtárra fordítható keretnek minimum 60–70%-át jelentené, azaz az önkormányzati anyagi szerepvállalás nagyobb arányban fedezné a működési költségeket, mint az új dokumentumok vásárlását. Ha hozzátesszük, hogy az esetek döntő többségében a tagkönyvtári befizetés öt-, de gyakran előfordul, hogy mindössze négy számjegyű, láthatjuk, hogy a megoldással meglehetősen szerény összeg maradna állománygyarapításra. A könyvtárak ezzel a megoldással így inkább a fenntartó önkormányzat megnyugtatását érik el, amelyek innentől nem firtatják, hogy meny- nyibe kerül az ellátórendszer, és hogy mennyi megy rá a városi lakosok pénzéből. Megoldást jelent ekkor, hogy az ellátórendszeri dokumentumállományt és a működtető könyvtár állományát nem különítik el egymástól, így „láthatatlanná” válnak a valós kiadások (Kisbér).
  4. Az ellátórendszerbe befizetendő térségi szolgáltatási díj a lakosság lélekszámától függően változik. Ennek egy példája a körmendi ellátórendszer gyakorlata, ahol a 300 lakos alatti települések öt-, 3–600 közöttiek hat-, 600–1000 lakosúak hét-, az 1000–1500 közöttiek pedig nyolcezer forintot fizetnek az állománygyarapításra szánt összegen felül.
  5. A szolnoki ellátórendszer nem vásárol a települések tulajdonába kerülő dokumentumokat, csak egy rendszeresen forgatott csereállomány- nyal növeli a tagkönyvtárakban elérhető dokumentumválasztékot. Itt a tagkönyvtárak teljes befizetése térségi szolgáltatási díjnak tekinthető, melyet a kiszállított dokumentummennyiség alapján határoznak meg. 10 ezer forintért 200, 15-ért 400, 25 ezerért pedig 600 dokumentumot szállítanak ki évente.

Hiába szednek azonban a könyvtárak a kistelepülésektől az állománygyarapításra fordított kereten felül térségi szolgáltatási díjat, az ellátórendszerek teljes költségvetésének mindössze 35%-át fedezi az ellátott települések befizetéseiből származó bevétel, ez a 27 ellátórendszerben összesen 35,239 ezer forint volt 2003-ban. A térségi szolgáltatási díj országos átlaga valamennyi ellátórendszer adatát egybevetve 12% volt, ami településenként átlag 6,197 forintot jelent.

A térségi szolgáltatási díj mértékének országos átlaga:

 B) Érdekeltségnövelő támogatás. Azon önkormányzatok kaphatják az előző évi állománygyarapításra fordított keretük alapján, amelyek nyilvános könyvtárat tartanak fenn.22 Az ellátórendszerek gyakran ezt a pénzt is elkérik az önkormányzatoktól, hogy állománygyarapításra fordíthassák. Erre is kétféle megoldás létezik, amelyek az ellátórendszerben lévő tulajdonviszonyok alakulásának függvénye:

  1. Beszerzési társulásoknál, ahol az ellátórendszer a tagok állományát gyarapítja, az érdekeltségnövelő támogatást a települések önkormányzatai külön utalják át az ellátórendszert működtető intézmény számlájára, amiből az további dokumentumokat vásárol nekik. Az érdekeltségnövelő támogatásra néhány ellátórendszer külön szerződést köt a települések önkormányzataival.
  2. Ha az ellátórendszerben lévő dokumentumok közösek, azaz ideiglenesen a városi könyvtár tulajdonában vannak, (a cserélő típusú ellátórendszer klasszikus modelljében) akkor a befizetett összegek alapján számolja ki a szolgáltatást működtető intézmény, hogy a saját érdekeltségnövelő támogatásából mennyi az, ami a tagkönyvtárak befizetése után járt neki, és ezután vásárol további dokumentumokat, amiket kiszállít a községek könyvtáraiba.23

C) Áfa-visszatérítés. A dokumentumvásárlásra szánt teljes összeg 12%-át, azaz a könyvek általános forgalmi adóját a szolgáltatást működtető intézmény visszaigényelhette az APEH-től, és további dokumentumok vásárlására fordíthatta, így az mint bevétel jelent meg az ellátórendszer költségvetésében.24

D) Megyei Könyvtári Alap. Vas és Zala megyében a megyei önkormányzat egy bizonyos összeget különít el az ellátórendszerek és egyéb térségi szolgáltatások működésének támogatására. A pénzalap elosztására a két megye külön gyakorlatot folytat:

  • A Vas Megyei Könyvtári Alap 1,300 ezer forintos összegének felét, azaz 650 ezer forintot három cél támogatására osztják el a városkörnyéki térségi szolgáltatásokat is felvállaló városi könyvtárak között (ebben nem csupán az ellátórendszert működtető intézmények vannak benne, hanem az önállóan szerzeményező községi szolgáltatóhelyeknek módszertani segítséget nyújtók is):
    • Gyűjtemény-kiegészítési támogatás jár a szolgáltató könyvtárétól eltérő fenntartóhoz tartozó Vas megyei könyvtári szolgáltatóhelyek felé teljesített könyvtárközi kölcsönzések után. Ennek mértéke 100 forint dokumentumonként.25 (Ez nem tűnik nagy összegnek, mégis van olyan Vas megyei könyvtár, amelyiknek 100 ezres nagyságrendű plusz bevételt jelentett ez a támogatás!)
    • A vonzáskörzethez tartozó önállóan szerzeményező községi szolgáltatóhelyek közül felvállaltak szakmai rendbetételének támogatása. (9,090,-Ft/ellátóhely)
    • A térségi szolgáltatásokhoz kapcsolódó állandó költségek részbeni finanszírozása a vonzáskörzetben nyilvántartott, a városi/megyei könyvtárral együttműködési megállapodást kötő szolgáltatóhelyek száma alapján. Ez a támogatás, melynek mértéke 2,468,-Ft ellátóhelyenként, kifejezetten az ellátórendszerek működéséhez járul hozzá.

A Vas Megyei Könyvtári Alapot 1993-ban hozták létre, az akkor meghatározott 1 millió forintos összeget 2001-ben emelték a jelenleg is érvényesre. A pénz a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár költségvetésében jelenik meg, ez az intézmény osztja szét a fent részletezett szempontok alapján a térségi szolgáltatásokat is működtető könyvtárak között.

  • A Zala Megyei Önkormányzat által ilyen célra elkülönített támogatás 6,400 ezer forint volt 2003-ban. A pénz elosztásának jogi alapja a Deák Ferenc Megyei Könyvtár szerződése az ellátórendszert, vagy egyéb térségi szolgáltatást működtető könyvtárakat fenntartó önkormányzatokkal, amelyben azok vállalják a vonzáskörzetükbe tartozó kistelepülések könyvtári ellátásának segítését. Az összeget a megyében működő ellátórendszerek, módszertani gondozást vállaló intézmények között normatív alapon osztják szét. A hálózati gondozást végző intézmények a meghatározott normatívát kapják ellátóhelyenként. A kistelepülések állománygyarapításában is részt vevő intézmények a normatíva háromszorosát kapják ellátóhelyenként. Kiemelt normatívával számolnak ezen túl a kettősfunkciójú (közös iskolai és köz-) könyvtárakat is ellátó városi könyvtárak esetében. Az összeg évente emelkedik, 2002-ben még mindössze 6,08 millió forint volt.26 Az ellátórendszer működtetése a megyei könyvtár és a városi önkormányzatok közötti szerződés, és a feladathoz rendelt támogatás miatt sokkal „biztonságosabb”, hiszen így az kevésbé van kiszolgáltatva a fenntartó esetleges megszűntetésre vonatkozó elképzeléseinek.

E) Pályázatok. Két szinten folyik pályázati tevékenység az ellátórendszerekben. Egyrészről maga az ellátórendszert működtető intézmény pályázik, másrészt a kiskönyvtárak. Az ellátórendszerek, térségi szolgáltatások egyik legnagyobb előnye, hogy a kiskönyvtárak nem esnek el ezen forrásoktól, mert a központi könyvtár gyakran helyettük írja meg a pályázatokat, mellyel technikai felszereltségüket, a könyvtári környezetet fejleszthetik az egyes településeken. A működtető intézmények kifejezetten ellátórendszeri kiadásokra 2003-ban 16,271 ezer forint bevételre tettek szert pályázat útján, ez az ellátórendszerek teljes költségvetésének 16%-át jelenti.

F) A működtető könyvtár költségvetésének egy része. Mivel a városi könyvtárak törvényileg nem kötelesek végezni a környező települések ellátását, a működésre fordított költségvetésükben sem szerepelhetnek az ellátórendszer költségei. Egyes könyvtárak saját maguk számára kiszámítják ezt, azonban teljes egészében ez sok esetben nem lehetséges, mivel a bérek, kommunikáció, szállítás költségei nem választhatók el élesen a működtető könyvtárétól. Az adatgyűjtő lapunkon feltüntetett költségvetési előirányzat összesen 12,449 ezer forint volt, a kiadások és a bevételek különbségéből kiszámított összeg, mely szintén a működtető könyvtárat terheli, 29,321 ezer forint. Így elmondható, hogy az ellátórendszerek működését 2003-ban 41%-ban a működtető könyvtár finanszírozta, saját, a helyi vagy a megyei önkormányzat által biztosított költségvetéséből.

Áttekintő táblázat az ellátórendszerek 2003. évi bevételeiről:

Az ellátórendszerek kiadásainak adatainál jellemzőek a becsült összegek. Az elkülönítetten nyilvántartott és a becsült kiadások alapján összesen 101,337 ezer forintba került a 27 ellátórendszer működtetése 2003-ban. Ennek az összegnek a megoszlása részletesen a következőképpen alakul:

  • Munkabérek és járulékai. Összesen 51,425 ezer forint bérköltséggel számolhatunk 2003-ban. Ennek az adatnak 70%-a becsült értékeken alapul, hiszen arra kértük az ellátórendszert működtető könyvtárakat, hogy először becsüljék meg, hogy az egyes munkatársak munkaidejük hány százalékában foglalkoznak ellátórendszeri teendőkkel, majd a 2003. évi teljes bérük ennek megfelelő részét tüntessék fel az adatgyűjtő lapon.
  • Állománygyarapításra a 27 ellátórendszer összesen 41,918 forintot költött el 2003-ban, ez a kiadások 41%-át jelenti. Érdemes vetni egy pillantást az állománygyarapítás forrásaira is.


A táblázatról leolvasható, hogy az állománygyarapításra fordított összegeknek mindössze 74%-át állják az ellátórendszeri tagkönyvtárak, jelentősnek mondható itt is a működtető könyvtár szerepvállalása és a pályázati forrás.

  • A szállítási költségek összesen 2,913 ezer forintos összegét szintén jórészt becsült összegek alapján számoltuk ki. Az a gyanúm, hogy valójában ettől sokkal költségesebb a dokumentumok kiszállítása és az ellátórendszeri tevékenységhez kapcsolódó hálózati gondozás, csak az adatgyűjtő lapok kitöltői gyakran nem vállalkoztak a becslésre. (Gyakran semmit nem írtak az adatgyűjtő lap ezen rovatába, pedig meggyőződésem, hogy ahol vállalják a dokumentumok kiszállítását a tagkönyvtárakba és ennek költségét nem terhelik rá a tagkönyvtárra, ott jelentős kiadásokat jelent ez a működtető könyvtárak számára.)
  • A postaköltség, kommunikáció költségeinek a megbecsülésére szintén viszonylag kevesen vállalkoztak. Az adatgyűjtő lapok alapján ennek összes költsége 2003-ban 2,744 ezer forint volt, azaz a teljes működési költség körülbelül 3%-a. Egy Zala megyei helyzetjelentés szerint 2003-ban „a személyes látogatások számát jóval meghaladja a telefonon, e-mailen, faxon történő intézkedés, kapcsolatfelvétel, különösen az elektronikus levelezés terjedt el.”27

Az ellátórendszerek kiadásainak százalékos megoszlása:


Az ellátórendszerek működésének jogi környezete

Kiss Gábor 2001-ben a következőket írta az ellátórendszerek működésének jogi környezetéről: „Az ellátórendszerek körében végzett eddigi vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy leginkább a működést megalapozó jogi feltételek rendezetlensége, a társult felek közötti szerződések hiányos volta okozzák az ellátórendszerek működési problémáit, – illetve nem teszik lehetővé újabb társulások létrejöttét.” 28 A mondat igazságtartalma az azóta eltelt idő alatt semmit sem változott. A tanácsi könyvtárhálózat szétesése, és az önkormányzatok önállósodása után új alapokra kellett helyezni az ellátórendszerek működését. „Számos helyen a városi vezetőség megtiltotta (!) intézményének a módszertani munka minden fajtáját; még az autókat is eladatták, s a raktárakat felszámoltatták. Más helyeken könyvtáruktól a szolgáltatás költségeinek teljes felszámítását követelték meg, s ezt a kisebb települések nem tudták kifizetni, inkább a rendszerből kiléptek – ami által halálra is ítélték a helyi könyvtári ellátást.” 29

Nem csak az ellátórendszert működtető könyvtárat fenntartó önkormányzat önállósodása jelentette a problémát, a másik oldalon a kistelepülések vezetői sem igényelték sok helyen a központi ellátást. A szakirodalomban számos beszámoló említi az önkormányzatok önállósodása nyomán bekövetkezett tagkönyvtári kiválásokat. „A megalakult önkormányzatok elsősorban az önállóságukkal voltak elfoglalva. Csupán a körültekintően és előre gondolkodó testületek fogadták el a könyvtárak fenntartásra, állományának ellátására vonatkozó javaslatainkat.” 30 (Körmend)

A fent említett problémák megoldására a könyvtári törvény a keretlehetőségeket biztosítja, azonban sok tekintetben további szabályozásra volna szükség. A következőkben két szinten is áttekintem az ellátórendszerek működésének jogi problémáit, egyrészt a hazai törvényi szabályozás, másrészt az ellátórendszert működtető könyvtár és a társult önkormányzatok közötti szerződések szintjén.


Az ellátórendszerek működtetésének törvényi keretei

Az ellátórendszereket működtető városi könyvtárak a magyar törvényekben két helyen találnak alapot a működésre. Egyik helyen sem írják elő kötelező jelleggel az ellátórendszer működtetését.

  1. Az 1990. évi LXV. tv. 41. §-ának 1. bekezdése rendelkezik az önkormányzatok társulásairól, miszerint „A települési önkormányzatok képviselő-testületei feladataik hatékonyabb, célszerűbb megoldására szabadon társulhatnak.” (Bár az együttműködési megállapodásokban gyakran hivatkoznak erre a törvényi helyre, el kell mondanunk, hogy az ellátórendszerek nem valódi társulások, hanem csupán szolgáltatási együttműködések.)
  2. Az 1997. évi CXL. tv. 64. §-ának 2. bekezdése szerint a települési önkormányzat a nyilvános könyvtári ellátás biztosításának kötelezettségét teljesítheti nyilvános könyvtár szolgáltatásinak megrendelésével is.31

Kifejezetten a megyei könyvtárakra vonatkozik a könyvtári törvény 66. §-a, mely kimondja, hogy a megyei könyvtár „szervezi a területén működő könyvtárak együttműködését, végzi, illetőleg szervezi a megyei nemzeti és etnikai kisebbségéhez tartozó lakosainak könyvtári ellátását, a települési könyvtárak tevékenységét segítő szolgáltatásokat nyújt.” A paragrafus a tevékenység tartalmára utal, de a működési formát nem nevesíti.

Ezek alapján egyetlen városi, megyei (vagy volt szakszervezeti) könyvtárnak sem kötelessége ellátórendszert működtetnie, hiszen egyetlen helyi önkormányzat sem kötelezhető közigazgatási területén kívül könyvtári ellátásra. Nem kötelező, de éppen megteheti, ha valami miatt fontosnak tartja, erre nyújt lehetőséget az önkormányzati törvény, mely kimondja, hogy az önkormányzatok társulhatnak a hatékonyabb feladatellátás érdekében. Az igazi probléma ott kezdődik, hogy ezt a tevékenységet nagyon kevés városi önkormányzat tartja kívánatosnak, így inkább az ellátórendszer megtűrése, mint támogatása a jellemző. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen mint azt „Az ellátórendszerek gazdálkodása” című fejezetben kimutattam, a működtető könyvtárak költségvetése a szolgáltatások összes költségeinek 41%-át fedezi. Egy-egy nehezebb helyzetben lévő városi önkormányzat így biztosan szívesebben áldozná ezt a sok esetben milliós nagyságrendű összeget más, kifejezetten a saját lakosainak előnyt jelentő, beruházások finanszírozására.

Feltehetjük a kérdést, hogy a helyi önkormányzat miért tűri meg egyáltalán az ellátórendszerek működtetését. Három lehetséges válasz bontakozott ki az ellátórendszerekben dolgozó könyvtárosokkal való beszélgetésekből.

  1. Helyi önkormányzatnak nincsen tudomása ezen összeg nagyságáról. (Sajnos, ez volt a legjellemzőbb válasz a háromból. Az ellátórendszerek többségében a könyvtárosoknak nem csak a szakmai munkára kell koncentrálniuk, hanem arra is, hogy „láthatatlanná” varázsolják mindazt, amit hivatástudatból, a kistelepüléseken élők hatékonyabb könyvtári ellátásáért érzett felelősségérzetből végeznek.)
  2. A könyvtárosok hatékonyan képesek lobbizni a kistelepülések ellátásának ügyéért a helyi önkormányzatnál.
  3. A helyi önkormányzat tudatosan felvállalja a „térségi központ” szerepkörét és ezzel együtt az ellátórendszer működtetését is. A térségre kisugárzó szolgáltatással egyben a város presztízsét növeli.

A kistelepülések könyvtári ellátásának ügye városi könyvtárak esetében így szinte teljes egészében függ az ellátórendszert működtető könyvtár fenntartójától és személyzetétől, így azok a jelenlegi törvényi szabályozás szerint állandó lét-fenyegetettségben kénytelenek működni. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi években több ellátórendszer is megszűnt, hogy a működtető könyvtárak egyre több helyen voltak kénytelenek növelni a térségi szolgáltatási díjat, (ami természetesen a kistelepülési könyvtárak esetében az állománygyarapítási keretek csökkenésével járt együtt) és hogy több ellátórendszer is rákényszerül a helyi önkormányzat „háta mögött” folytatni ezt a tevékenységet.

Ahogy korábban már volt róla szó, a jelenlegi törvényi szabályozás szerint a megyei könyvtáraknak kell szervezniük a kistelepülési könyvtári ellátás ügyét megyei szinten.32 Kettő megyei könyvtár egész megyére kiterjedően közvetlenül működtet ellátórendszeri szolgáltatásokat (Kaposvár, Debrecen), öt kifejezetten a megyeszékhely (Győr, Salgótarján, Szolnok, Szombathely, Veszprém), illetve egy a megyei könyvtárnak helyet adó város (Szentendre) közvetlen környezetében végez ellátórendszeri tevékenységet. A többi megyei könyvtár nem ellátórendszeri formában látja el ezt a törvényileg rá ruházott feladatot.

Egy másik modellben a megyei könyvtár közvetlenül nem is vesz részt az ellátórendszeri szolgáltatások végzésében. Zala megyében a megyei könyvtár koordináló szerepet vállal a négy városi könyvtárban működő ellátórendszer mellett. A kistelepülések könyvtárainak gondozását úgy oldják meg, hogy a megyei könyvtár szerződést köt az ellátórendszereket működtető városi könyvtárakkal, amelyben őket bízza meg a közvetlen környezetükben lévő kistelepülések szakmai gondozásával, ellátórendszer működtetésével. A feladathoz anyagiakat is rendel, 2003-ban 6,400 ezer forintot osztott szét „Az ellátórendszerek gazdálkodása” című fejezetben részletezett szempontok mentén. A megyei feladatból így lesz városi feladat, a hálózati gondozásra fordított megyei pénz így kerül az ellátórendszereket működtető városi könyvtárakhoz.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy azon jogszabályok, amelyeket az ellátórendszerek önmagukra értenek és az ezekre épülő gyakorlat nincs egymással összhangban. A jelenlegi helyzet a rendszer egyik szereplőjének sem megfelelő. A kistelepülésen élőknek nem garantálják a hatékony könyvtári ellátást, az ellátórendszert működtető könyvtárak sokszor kénytelenek az önkormányzat „háta mögött” végezni feladataikat, a működtető könyvtárak fenntartói pedig tudtukon kívül finanszírozzák a környező kistelepülések könyvtári ellátását.


Nyilvános könyvtár vagy szolgáltatás-megrendelés?

Jogi problémákat nem vet fel, a tisztánlátás miatt azonban elengedhetetlen tisztázni, hogy a könyvtári törvény által felkínált lehetőségek közül az ellátórendszerben való részvétel nyilvános könyvtár fenntartását jelenti vagy nyilvános könyvtár szolgáltatásainak a megrendelését.

A beszerzési társulások viszonylag egyszerűbben kezelhetők. Itt két önálló intézmény szerződést köt abból a célból, hogy bizonyos szolgáltatásokat az egyik megrendeli a másiktól, másokat pedig nem. A cserélő típusú ellátórendszerek esetében azonban teljes a zavar, ugyanis itt kétségbe vonható, hogy az ellátórendszeri tagkönyvtár, mely ideiglenesen lemond a dokumentumok tulajdonjogáról az ellátórendszert működtető városi könyvtár javára, lehet-e egyáltalán önálló intézmény. A könyvtári törvény nem mondja ki, hogy a nyilvános könyvtárnak legyen saját tulajdonú gyűjteménye, de azt igen, hogy gyűjteményét folyamatosan fejleszti, feltárja, megőrzi, gondozza és rendelkezésre bocsátja,33 ami viszont feltételez egy gyűjteményt, ami a sajátja, így tudja fejleszteni, és nem egy másik könyvtárét használja, amit az a másik könyvtár fejleszt, tár fel, őriz meg, gondoz és bocsát rendelkezésre.

Cserélő típusú ellátórendszerek tagkönyvtárainál tömegével fordulnak elő olyan esetek, hogy olyan könyvtár szerepel a nyilvános könyvtárak jegyzékén, amelynek nincs saját állománya, szakfeladaton működik (tehát intézmény sincs), nem alkalmaz könyvtári szakembert, nem biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak az elérését, nem vesz részt a könyvtárak közötti információcserében.34 Ebben a név nélkül közölt, ennek ellenére konkrét esetben például azt sem lehetne eldönteni a törvény alapján, hogy létezik-e egyáltalán önálló könyvtár, vagy csupán egy nagy könyvtárnak egy szolgáltatóhelyéről van szó.


A „közös tulajdon” problémája

Problémákat okozhat az ellátórendszerek által „közös” vagyonként aposztrofált dokumentumállomány, esetleg egyéb technikai eszközök, tulajdonjoga. Feltehetjük a kérdést, hogy kié az a dokumentum, amit egy ellátórendszer vásárol egy település könyvtára számára. A beszerzési tárulások esetében egyszerű a választ megadni, hiszen ott nem beszélnek közös vagyonról, minden vásárolt dokumentum a tagkönyvtárak tulajdonába kerül.

A cserélő típusú ellátórendszerek klasszikus modelljében a tagkönyvtárak befizetéseiből vásárolt könyvek közös tulajdonba kerülnek, azaz ideiglenesen az ellátórendszert működtető könyvtáréba. Közös vagyon nem lehet, mert hiába mondja ki az önkormányzati törvény, hogy az önkormányzatok társulása „jogi személy”, valójában egyetlen társulás sem működik jogi személyként, erre találták ki azt, hogy a dokumentumállomány legyen ideiglenesen a működtető könyvtáré.

Minden ellátórendszerben feltettük a kérdést, hogy mi történik, ha egy település ki szeretne válni a társulásból. A beszerzési társulásoknál természetesen a község megtartja a saját tulajdonában lévő dokumentumokat, így jogilag teljesen rendezett módja van a kilépésnek. A cserélő típusú ellátórendszerek esetében két problémás tényező is van. Egyrészt a működtető könyvtár és a tagönkormányzat közötti szerződések nem térnek ki az ideiglenesen a működtető könyvtár tulajdonát képező dokumentumállomány sorsára kilépés esetére. Ez a hiányosság a legtöbb szerződés tipikus hibája Magyarországon. A másik jellemző problémát nem egy ilyen hatalmas, de pótolható mulasztás okozza, hanem a rendszer sajátosságaiból fakad. A cserélő típusú ellátórendszerekben a csereanyagért az egyes települések fizetnek, így egy esetleges kilépés esetén járna nekik valamennyi dokumentum azokból a könyvekből is, azonban arra válaszolni, hogy mennyi, mi és milyen értékben, már nagyon nehéz lenne. A kilépéskor felmerülő tipikus megoldás cserélő típusú ellátórendszerek esetében a „vigye, ami éppen nála van!” tömör félmondattal jellemezhető. Ez nem jelent jogbiztonságot az ellátórendszerben részt vevő önkormányzatoknak.

Erre a jogi szempontból bizonytalan helyzetre jelent megoldást a vegyes típusú ellátórendszer modellje, melyben az ellátórendszer a települések befizetéseinek teljes összegéből a tagkönyvtárak állományát gyarapítják, a kiszállított könyvek a kistelepülési könyvtárak tulajdonába kerülnek, a csereletét a működtető könyvtár költségvetésének terhére összeállított gyűjteményből áll és a működtető könyvtár tulajdonát képezi. Kilépés esetén mindenki az addig is az ő tulajdonában lévő állománnyal folytathatja a munkát, a települési könyvtár nem fizet be több pénzt, nem szerzeményeznek helyette és nem kap többé csereletétet. A megoldás hátránya, hogy csak abban az esetben működik, ha létezik egy olyan központi pénzalap, amiből az ellátórendszer fenn tudja tartani és folyamatosan gyarapítani tudja a csereállományát. A debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár az ODR támogatását használja erre a célra. Erre meglenne a többi megyei könyvtár lehetősége is, azonban a városi könyvtárak esetében jelenleg nincs olyan központilag rájuk ruházott feladat, és nincsen a hozzá járó rendszeres központi támogatás, amivel át tudnának állni egy ilyen rendszerű működésre.


Az ellátórendszerek hatékonysága

A kérdés előtt, hogy mennyire hatékonyak az ellátórendszerek, arra kell egyértelmű választ találni, hogy milyen céllal működnek ma Magyarországon ilyen társulások. Az ellátórendszerek legfontosabb feladata, hogy a rendelkezésre álló szerény anyagi erőforrások koncentrálásával a lehető legnagyobb dokumentumválasztékot biztosítsák a tagkönyvtárak, illetve a társult települések lakói számára. Mennyire képesek az ellátórendszerek ezt teljesíteni jelenlegi formájukban? A kérdést kettős tükörben célszerű szemlélni. Egyrészt a hazai átlaghoz képest lehet megállapítani az arányokat, másrészt a külföldi szakirodalom, illetve az IFLA néhány irányelvéhez lehet hasonlítani a működés hatékonyságát.

Magyarországon óriási különbség van a között, hogy az olvasó mennyi új dokumentummal találkozik évente a kistelepülések és mennyivel a városok könyvtáraiban.



A különbség eltüntetése gyakorlatilag lehetetlenség, mérséklésére azonban kísérletet lehet tenni. Ezt teszik Magyarországon az ellátórendszerek, külföldön a mozgókönyvtárak és egyéb alternatív dokumentum-ellátási formák.36 A könyvtárközi kölcsönzésnek szintén komoly esélykiegyenlítő szerepe van, ám mivel ilyen irányban nem vizsgálódtunk, a következőkben kifejezetten a helyben lévő, illetve a közvetlenül elérhető állományra koncentrálva mutatunk be adatokat hazai és nemzetközi összehasonlításban. Először nézzük meg hazai tükörben, hogy mennyire képesek az ellátórendszerek növelni a hatékonyságot az erők koncentrálásával.

A könyvbeszerzési társulások a közös vásárlások miatt, a „nagy vásárlóknak” járó kedvezmények igénybe vételével tudják növelni a hatékonyságot, a cserélő típusú ellátórendszerek e mellett az állomány forgatásával még több dokumentumot tudnak közvetlenül az olvasók kezébe adni évente. Igencsak durva közelítésben tudjuk csupán felmérni, hogy hány százalékkal képesek növelni a költséghatékonyságot az ellátórendszerek. Mivel jórészt az 1000 lakos alatti községek vesznek részt az ellátórendszerekben, az összehasonlítás alapjául az 1000 lakos alatti települések országos átlagát vettem. (Nyilvánvalóan torzítja a képet, hogy Hajdú-Biharban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében viszonylag nagy települések is tagjai az ellátórendszernek, míg Zala és Vas megyékben nem ritkák a 100 fő alattiak sem.)

Szintén torzítja az adatokat, hogy nehezen lehetne egy dokumentumot elfogadni egy egységként, mérőszámként, ugyanis nyilvánvaló, hogy a könyvek ára a 100 forinttól a 10,000 forintig változik, nem beszélve az audiovizuális és elektronikus dokumentumokról. Tekintsük tehát tájékozató jellegűnek az alábbi adatokat:


Ha az 1000 lakos alatti települések költséghatékonyságát vesszük 100%-nak, akkor országosan a beszerzési társulások 5, a cserélő típusú ellátórendszerek 215%-kal képesek azt javítani:

 Hangsúlyozom, hogy kifejezetten egy adatsor (új dokumentumok száma) mentén készített kalkulációról van szó ebben az esetben. Hozzáférés és információs esélyegyenlőség szempontjából beszédesek lennének a nyitvatartási idők és a könyvtárközi kölcsönzések, adatai is, azonban ezek az adatok egyrészt nem állnak rendelkezésünkre jelenleg, másrészt nem az ellátórendszerek feladata ezen mutatók javítása. Ami szintén igazán lényeges eleme az ellátórendszeri tevékenységnek: a kiskönyvtáraknak nyújtott szakmai segítség, az nem írható le a rendelkezésre álló adatok alapján.

A költséghatékonyság tekintetében tehát az ellátórendszerek képesek jelentősen javítani a könyvtár teljesítményét, és a beszerzési társulások esetében átlagosan 61,9, a cserélő típusú ellátórendszerek esetében 116,91 új dokumentumot az olvasók „kezébe adni” évente, szemben az 1000 lakos alatti községek átlagos 59,88 darabos dokumentumválasztékával. Az országos átlag alapján így akár azt is levonhatjuk következtetésként, hogy legalább a ellátórendszerek tagkönyvtáraiban képesek jelentősen csökkenteni a városokban és a kistelepüléseken élők közötti esélyegyenlőtlenséget az új dokumentumokhoz való hozzáférés tekintetében, előtte azonban egy nagyon fontos tényre szeretném felhívni a figyelmet.

Az országos átlag szélső értékei között óriási különbségek vannak. A különböző működő cserélő típusú ellátórendszerek költséghatékonysági mutatói nagyon különböznek egymástól. A szélső értékeket kívánja szemléltetni következő diagram, mely a legjobb mutatókkal rendelkező szolnoki ellátórendszert hasonlítja össze két másik magyarországi cserélő típusú ellátórendszer adataival.


A kiváló mutató „titka”, hogy a szolnoki ellátórendszer a működtető könyvtár egy elkülönített részéből viszonylag szerény összegek ellenében jelentős mennyiségű, a könyvtárnak már korábban is meglévő dokumentumot szállít ki a tagkönyvtárakba letétként. (Azaz a jó költséghatékonysági mutató nem azt jelenti, hogy évente átlag 23,46 ezer forintból képesek lennének kigazdálkodni átlag 437,43 új dokumentum megvásárlását!) Hátránya, hogy a kiszállított dokumentumok csak az adott községben élőknek újak, az viszont tagadhatatlan, hogy jelenleg a szolnoki ellátórendszer képes a legtöbb új dokumentumot a kistelepülésen élő olvasóknak közvetlenül a rendelkezésére bocsátani. A másik kettő ellátórendszer esetében látható, hogy kiszállított új dokumentumok terén alig nyújtanak valamivel többet, mint egy önállóan szerzeményező községi könyvtár, vagy egy beszerzési társulás. Mindezek alapján elmondható, hogy Magyarországon a csereállományok hatékonysága messze elmarad a kívánatostól.

Más szolgáltatási formákkal összehasonlítva, az IFLA irányelveinek tükrében szemlélve a fenti adatokat szintén szomorú következtetéseket vonhatunk le: az IFLA 3000 lakos alatti lélekszámú településeken nem tartja szükségesnek önálló könyvtár működtetését, helyette mozgókönyvtárakat és egyéb alternatív szolgáltatási formákat javasol. A mozgókönyvtárakra vonatkozó irányelvek szerint a legkisebb, ún. kisteherautó típusú bibliobusz, mely az 1500 lakos alatti lélekszámú településeken használatos, átlagosan 1500–000 kötet szállítására képes. Az IFLA irányelvként tűzi ki, hogy az állomány jelentős részét évente célszerű benne kicserélni.37 Ezek alapján egy 1500 lakos alatti településen élő személy évente körülbelül 1500 új dokumentummal találkozik. Ez a szám körülbelül a magyarországi városok adataival egyezik meg.

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van az ún. books-by-mail szolgáltatásnak, melynek során a könyvtár egy 50–800 címből álló annotált katalógust készít, jórészt kurrens papírborítós (paperback) állományából. Ezt a listát (katalógust) közzéteszi a kistelepüléseken élők körében. A közönség ezt követően megrendelőlapot tölt ki, mire a könyvtár egy többször is felhasználható dobozban küldi ki a kért könyvet.38 Ezt rendszerint 2–3 havonta megismétli, és így a saját állományából évente több száz, több ezer új dokumentumot kínál fel a falusi olvasóinak.

Az összehasonlítás alapja egyetlen adatsor volt: a használók közvetlen rendelkezésére bocsátott dokumentumok száma. Ebben a hazai kistelepülési ellátás messze elmarad a hasonló külföldi adatoktól. Célszerű lenne azonban egy másik adatfelvételt követően további tényezőket is vizsgálni, hogy megállapítható legyen: a szerény mennyiségű helyben lévő állomány miatt valóban ekkora-e a lemaradásunk más országok könyvtárügyéhez képest információs esélyegyenlő(tlen)ség tekintetében.


Az ellátórendszerek állománya

Tulajdonjogi szempontból

Az ellátórendszerek nem minden esetben rendelkeznek saját állománnyal, sőt, ha szigorúan kezeljük a kérdést, biztosan semmiféle saját tulajdonnal nem rendelkeznek, ugyanis nem léteznek mint önálló jogi személyek, így tulajdonuk sem lehet. Mint azt az ellátórendszerek típusainál már említettem három fő modell létezik. Az egyikben, a beszerzési társulásoknál, az ellátórendszer a tagkönyvtárainak az állományát gyarapítja, a másik jellemző modell, a cserélő típusú ellátórendszerek esetében, amikor a tagkönyvtárak ugyan a befizetett összegeik mértékében kapnak dokumentumokat, de azok közös ellátórendszeri tulajdonban vannak, azaz ideiglenesen a működtető könyvtáréban. Ez a közös tulajdon teszi lehetővé az állomány mozgatását a tagkönyvtárak között. Az 1977-től működő ún. „devecseri modell”-ben az ellátórendszer hatókörében élő valamennyi lakos számára a teljes könyvtári állományt kínálják fel, függetlenül attól, hogy hol található a dokumentum. Itt a közös állománynak része központi könyvtár gyűjteménye is.39 A vegyes típusnál a működtető könyvtár gyarapítja a tagkönyvtárak állományát és e mellett egy a saját tulajdonában lévő csereállománnyal is rendelkezik, melyet forgat az egyes települések között. Ez tulajdonviszonyok tekintetében egy tisztázott modell, ahogy a szolnoki ellátórendszer gyakorlata is, melyben az ellátórendszer rendszerint nem vásárol a települések tulajdonába kerülő könyveket, a települések által befizetett összegekből csak a saját tulajdonában lévő csereanyagot forgatja a kistelepülések könyvtárai között. (Természetesen gyakran van példa arra is, hogy a kiszállított dokumentumok tartós letétként a tagkönyvtár tulajdonában maradnak, például kézikönyvek vagy ajándékba kapott dokumentumok esetében.)


Az ellátórendszerek régóta ismert jellemzője, hogy szinte kizárólag könyveket adnak az olvasók kezébe. Adatgyűjtő lapunkon rákérdeztünk dokumentumtípusonként a 2003. év végi állományra, a 2003. évi gyarapítás darabszámára és teljes költségeire. A 27 hazai, működő ellátórendszer adatait a következő táblázat foglalja össze:

A 27 jelenleg is működő ellátórendszer közül 16 egyáltalán nem foglalkozik könyvön kívül más dokumentumtípusokkal, és ebből is kettő 2003-ban semmilyen „egyéb dokumentumot nem vásárolt. Valószínűleg ennek köszönhető a 2003. év végi állományban a könyvek gyakorlatilag 100%-os túlsúlya, amint az a lapj alján lévő diagramon is látható:


A 2003. évi gyarapításban már nagyobb hangsúlyt kaptak az „egyéb dokumentumtípusok” is mind a ráfordított összegek, mind a gyarapítás darabszáma tekintetében, a kép azonban így sem sokkal biztatóbb.



Az ellátórendszerek dokumentumtípusok tekintetében sem tudja kiegyenlíteni a kistelepüléseken élők hátrányát a városi könyvtárhasználókkal szemben. (Az IFLA mozgókönyvtárakra kiadott irányelvei szerint a nem hagyományos dokumentumtípusok arányának körülbelül 9%-nak kellene lennie egy bibliobuszban.43 Az 1993-ban beindított szlovák mozgókönyvtári projekt során útjukra indított bibliobuszokban az arány meghaladta a 10%-ot.44)

Ha vetünk egy pillantást a fenti táblázat csereállományra vonatkozó oszlopaira, megállapíthatjuk, hogy a csereállomány mindenhol kizárólag könyvekből áll, tehát a meglévő „egyéb dokumentumok”-at is csupán egy-egy település lakói használhatják, szemben a csereanyagként településről településre szállított könyvekkel.

Vas megyében a könyvtárközi kölcsönzésekkel próbálják kielégíteni az AV dokumentumok, főleg videokazetták iránti igényeket, amelynek méreteit jelzi az a 2000-es adat, miszerint az összes könyvtárközi kérés 60%-ában videokazettákat kértek.45


Az ellátórendszerek szolgáltatásai

A hazai ellátórendszereket működtető könyvtárak a mellett, hogy központilag szerzik be a könyveket, további szolgáltatásokat kínálnak a tagkönyvtáraik számára. A központi szolgáltatások által a kistelepülések, többnyire szakképzetlen könyvtárosaira csak a könyvkölcsönzés feladata hárul.

A társulások központi könyvtáraiba előzetesen eljuttatott adatgyűjtő lapokon azokat a központi szolgáltatásokat tüntettük fel, amelyek a szakirodalom alapján jellemzők az ellátórendszerekre. A következő táblázat a központi szolgáltatásokat foglalja össze:

Valamennyi ellátórendszeri tagkönyvtár gyűjteményét rendszeresen gyarapítják, minden tagkönyvtár állományáról készül (cédula-, vagy elektronikus) katalógus, minden ellátórendszeri szolgáltatásokat igénybe vevő település lakói számára biztosított más könyvtárak, illetve a magyar könyvtári rendszer elérése, ha máshogy nem, a rendszeres szakmai kapcsolat folytán. Az elmúlt évek sok tapasztalatot szolgáltattak az ellátórendszerből kilépő könyvtárak elsorvadására.46 Véleményem szerint jelenleg az ellátórendszerek legfőbb érdeme a szakmai munka, a központi könyvtárban dolgozó munkatársak szaktudásának rendszeres közvetítése a kistelepüléseken élők felé.

Szintén fontosnak tartom a könyvtári szolgáltatások, a kapcsolattartás rendszerességét. A kiszállítási (bizonyos helyeken a csere-) alkalmak rendszeressége országosan 2003-ban az 1-16 alkalom/év közötti széles skálán mozgott, azonban évente átlagosan 3-4 alkalommal eljutottak egy-egy településre a hálózati könyvtárosok.

Viszonylag kevés ellátórendszer használ gépi nyilvántartást, épít elektronikus katalógust. A következő diagram ezt szemlélteti:


Összesen 9 olyan ellátórendszer működik Magyarországon, ahol sem az állományba vétel, sem a feldolgozás nem gépen történik. 2 helyen csak a katalógus van gépen, 5 helyen pedig csak a nyilvántartás. Mindössze 11 ellátórendszerben működik gépi nyilvántartás és elektronikus katalógus is párhuzamosan. (A használatban lévő szoftverekről „Az ellátórendszerek technikai felszereltsége” című fejezetben lesz szó.)

Ahol van elektronikus katalógus, ott rákérdeztünk, hogy annak adatai elérhetők-e az egyes tagkönyvtárakból is? Mindössze 4 ellátórendszer esetében van erre lehetőség a 13-ból. Ott is természetesen csak azon településekről, ahol rendelkeznek számítógéppel és hálózati hozzáféréssel.

A központi könyvellátás képes lehet a településen élők információs és művelődési igényeinek kielégítésére, azonban a könyvtári ellátásnak ennél komplexebb feladatai vannak, különösen a kistelepüléseken élők számára. A könyvtár a mellett, hogy törekszik arra, hogy a publikált tudást elérhetővé tegye valamennyi valós és potenciális felhasználó számára, olyan közösségi tér, melynek akár lakosságmegtartó ereje is lehet. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy az ellátórendszerek nagyobbik része könyvtári rendezvények szervezésével, helyismereti tevékenységgel, közhasznú-információszolgáltatással az adott településeken felvállalják a könyvtár professzionális kultúraközvetítő szerepét, ezzel erősíthetik az adott közösséghez-tartozás érzését.

Az ellátórendszeri tagkönyvtárakban szervezett helyismereti tevékenység jellemző példája a kőszegi ellátórendszer – az angol „Village Outline” példájára létrehozott – helyismereti másolatgyűjteménye. Lényege, hogy az ellátórendszeri települések tagkönyvtáraiba az adott településre vonatkozó irodalomból készített szakszerű és alapos válogatást juttatnak el, amiből az olvasók helyben tudakozódhatnak településük múltja és jelene felől.47 A módszert sikeresen vette át és alkalmazza a debreceni ellátórendszer is.48

Néhány ellátórendszer általunk fel nem sorolt szolgáltatást is említett. Ezek közül kiemelném a tanfolyamok szervezését, ahol a központi könyvtár a tagkönyvtárak dolgozóit készíthetik fel, láthatják el a kistelepülési könyvtár működtetésének legfontosabb ismeretanyagával, ezzel erősítik a szakmaiságot.

Lényegében ellátórendszeri szolgáltatásnak tekinthető a tudatos marketingtevékenység. Egyetlen ellátórendszernek sincs egységes arculata, megjelenése, logója. Nagyon kevés könyvtár szán a saját weboldalán külön lapot az ellátórendszernek. Általánosságban elmondható, hogy hiányzik a tudatos marketingtevékenység az ellátórendszereknél.


Az ellátórendszerek technikai felszereltsége

Adatgyűjtő lapunkon megkérdeztük, hogy van-e olyan technikai eszköz, szoftver, amit kizárólag az ellátórendszer használ, melyek ezek, és azt, hogy hány százalékban saját és hány százalékban az ellátórendszeri tagkönyvtárak befizetéseiből finanszírozták a megvásárlását.

Mivel kifejezetten az ellátórendszer által használt technikai eszközökre kérdeztünk rá, számtalan olyan eszköz nem került bele ebbe a táblázatba, amelyet szintén használ az ellátórendszer, de nem csak ilyen célból, így senki ne gondolja, hogy ilyen szerény technikai felszereltséggel látnak el 656 települést könyvtári szolgáltatásokkal. Az azonban elgondolkodtató, hogy a technikai eszközök vásárlását szinte teljes egészében működtető könyvtárak finanszírozzák, és szinte teljes egészében a kistelepüléseket látják el belőle. A személyes beszélgetések alkalmával azonban kiderült, hogy ezen eszközök jelentős részének megvásárlására pályázat útján sikerült megteremteni a fedezetet, tehát az ellátórendszer működtetéséből ezen a ponton származhat valamennyi haszna is a működtető könyvtárnak. Az ellátórendszert működtető könyvtárak számára számos olyan pályázati lehetőség van, amiből az egyéb intézmények kimaradnak. Jelenleg egyedül ezek a pályázatok képesek érdekeltté tenni a városi könyvtárakat az ellátórendszer működtetésében.


Az ellátórendszerek által használt szoftverek

Összesen 16 ellátórendszer 7-féle könyvtári szoftvert használ nyilvántartásra.

Még ennél is tarkább a kép az elektronikus katalógusok terén, ahol mindössze 13 ellátórendszert működtető intézmény 8 különböző szoftvert használ!

Az ellátórendszeri szoftverek közül a NanLIB a győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár, az ELKA pedig a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtár belső fejlesztésű szoftvere, és kifejezetten ellátórendszeri célokra lett kifejlesztve.



  • A NanLIB 1999 májusában készült el, 1999 augusztusától használják, 2000. január 1-jétől pedig kizárólag ezen végzik a nyilvántartást a győri megyei könyvtárban. Kifejlesztője Papp Nándor, a megyei könyvtár informatikusa. A program négy fő részből áll: a katalogizáló, a kereső, az adatbázis-karbantartó és a kölcsönzői modulból, így „kivált minden hagyományos nyilvántartást a megrendeléstől az állományfeltáráson keresztül az állományellenőrzésig. Tudja mindazt, amire az olvasó, a fenntartó, a könyvtáros, a statisztika rákérdez, illetve amire kíváncsi lehet.” 49 Három verziója van: 1. az ellátórendszer központjában egyidejűleg több gépen, hálózaton működtethető és több könyvtár adatait képes tárolni. 2. Kisebb ellátórendszeri központokban egy gépen üzemeltethető verzió, mely szintén több könyvtár adatait képes egyszerre tárolni. 3. A tagkönyvtárak számára készített verzió, mely egy gépen használható, egy könyvtár adatait lehet vele rögzíteni, de keresni a teljes ellátórendszeri adatbázisban lehet. Jelenleg a két Győr-Moson-Sopron megyei ellátórendszer (Győr és Mosonmagyaróvár) használja.
  • Az ELKA 7.2 a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtár által 1993-ban kifejlesztett ELKA 4.1-es szoftverének továbbfejlesztett változata. A szoftvert kifejezetten könyvtári ellátórendszerek könyvállományának nyilvántartására és a kapcsolódó munkafolyamatok gépesítésére hozták létre.50 A szoftver öt modulból áll: karbantartás, keresés, ellátó, statisztika és állományellenőrzés. Az „Ellátó” modulban találhatók a tagkönyvtárak adatai. Minden könyvtár kap egy kódot, amihez hozzárendelhető azon könyvek leltári száma, ami már volt az adott könyvtárban, így a csereállomány forgatásához is hatékony segítséget nyújt a program. Ellenőrizhető az adott tagkönyvtárak aktuális állapota is. Amennyiben a hálózati könyvtáros laptoppal a helyszínen dolgozott, az adatállományt lemezre menti, amit az „import” művelettel tölt be a központi gép a saját adatai közé.51 Az ELKA továbbfejlesztett, kölcsönzés modullal is kiegészített változatát jelenleg a lenti, a nagykanizsai és a sárvári ellátórendszerek használják.


Az ellátórendszeri munkafolyamatok és a személyi feltételek

Az ellátórendszerek személyzete a működtető könyvtár alkalmazottai is egyben. Ahogyan a bérezésükre fordított összeget, az ellátórendszerre fordított munkaidejüket is igen nehéz megbecsülni, elkülöníteni a működtető könyvtárétól, különösen azokban az esetekben, ahol az ellátórendszeri munka teljes mértékben összefolyik a működtető könyvtáréval. (Pl. Kisbéren, ahol még az ellátórendszerben részt vevő dokumentumállományt sem különítik el a központétól, így az állományba vételtől a feltáráson keresztül a dokumentumok forgatásáig minden munkafolyamatot együtt végeznek valamennyi, a városi könyvtárban dolgozó munkatárs részvételével.) Bizonyos esetekben az ellátórendszer munkatársai külön osztályon dolgoznak, de többségben vannak az ún. egyszemélyes ellátórendszerek, ahol egyetlen könyvtáros felelős valamennyi környező település ellátásáért, és egyben ő végzi valamennyi munkafolyamatot.

A következő diagram szemlélteti, hogy az ellátórendszeri munkafolyamatok milyen mértékben folynak össze a működtető könyvtáréval:


Mindössze hét ellátórendszer esetében végzik a munkafolyamatokat a működtető könyvtárral közösen, az esetek több mint felében a könyvtár állományától külön, eltérő technológiával dolgoznak. A különbség lényege az esetek döntő többségében az eltérő szoftver, illetve, hogy az ellátórendszer még hagyományos módszerekkel dolgozik, szemben a működtető könyvtárral, amely már számítógéppel. Az azonos technológia gyorsabb és költséghatékonyabb működést tesz lehetővé. A munkafolyamatok és a személyzet elkülönítése viszont szerencsésebbnek, illetve bizonyos esetekben elkerülhetetlennek tűnik. (Gondoljunk bele például, hogy mennyire nem tükrözné a környező lakosok olvasnivaló iránti igényét, ha a központi könyvtár beszerzéssel foglalkozó munkatársai gondolnák ki, hogy mit vásároljanak a kistelepülésen élőknek és nem az, aki napi kapcsolatban áll a községek könyvtárosaival.) Jelenleg öt ellátórendszerben dolgoznak a működtető könyvtártól elkülönítve, de azonos technológiával.

Az adatgyűjtő lapunkon rákérdeztünk, hogy hány munkatárs végez ellátórendszeri feladatokat és munkaidejének hány százalékában. Sajnos 4 ellátórendszer esetében nem kaptunk erre vonatkozó adatokat, így azok nélkül értendők a következők. 2003-ban 42 könyvtáros (módszertanos, feldolgozó, igazgató, igazgatóhelyettes) végzett ellátórendszeri feladatokat, ehhez jött 10 további munkatárs (adatbevivő, könyvtáros asszisztens, gépkocsivezető, rendszergazda), akik kisegítő feladatokat láttak el a könyvtárosok mellett. A 4 ellátórendszer által gondozott 56 település kivételével ők összesen kereken 600 ellátórendszeri tagkönyvtárról gondoskodnak. A 42 könyvtárosként dolgozó munkatársból településenként 0,07 jut átlagosan. Megfordítva, a 600 településből egy könyvtárosra átlagosan 14,29 jut. A nem könyvtári munkakörben dolgozók közül településenként 0,017 jut, megfordítva egy munkatársra átlagosan 60 könyvtár jut.

A következő diagram mutatja be, hogy a 42, kifejezetten könyvtárosi teendőket ellátó, munkatárs hány százalékban foglalkozik ellátórendszeri tennivalókkal:


Összesen ez azt jelenti, hogy a 42 könyvtáros átlagosan munkaidejének 40,12%-ában végez ellátórendszeri feladatokat. (Hangsúlyozom ez az adat a könyvtárosok becslésén alapul!) Ha figyelembe vesszük, hogy ezt az adatot is, akkor már egy településre csupán 0,028 könyvtáros jut, és egy „egész” könyvtáros átlagosan 35,71 könyvtárat lát el. Ebből azt is kikövetkeztethetjük, hogy az adatok tanúsága szerint egy teljes munkaidejében ellátórendszeri feladatokat végző könyvtáros 35,71 települést képes ellátni. Az adatok ismeretében azt hiszem nem véletlenül panaszkodtak sok ellátórendszernél, hogy túl sok munkára nagyon kevés dolgozó áll rendelkezésre.


A 10 további ellátórendszeri feladatokat is végző munkatárs legnagyobb hányada munkaidejének csak egy nagyon kis részében – átlagosan 27,7 százalékában – foglalkozik ellátórendszeri tennivalókkal.52

Arra is találunk példát, hogy a központi könyvtár nem saját dolgozójával oldja meg az ellátórendszeri tevékenységet, hanem külső vállalkozónak adja ki azt bérmunkában. Így a munkafolyamatok, a személyzet és a költségek nem folynak össze a működtető könyvtáréval. A megoldás biztonságot jelent az ellátórendszer számára, hiszen a fenntartó előtt teljesen világosan ki tudja mutatni, hogy ő gyakorlatilag az ellátórendszeri tevékenységnek csupán szervezője és nincsenek vele költségei, viszont fokozott terhet jelent a kistelepülések önkormányzatai számára, mert így nekik kell állni az ellátórendszer teljes működési költségét.53



A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Könyvtári Főosztálya által megfogalmazott stratégiai célok között kiemelt helyen szerepel a kistelepülések könyvtári ellátásának javítása.54 A rendszerszerű fejlesztés tervezéséhez célszerűnek tűnik a rendkívül sokszínű hazai kistelepülési ellátási formák vizsgálata. Ennek keretében az ún. ellátórendszert vontuk vizsgálat alá.

A vizsgálat anyagi, személyi és időbeni feltételrendszere egy fókuszált elemzés elvégzését tette csupán lehetővé, így a vizsgálat tárgyának szűkítése vált szükségessé. Azon ellátórendszereket vizsgáltuk, melyek (1.) Kistelepülések közkönyvtári ellátásában vállalnak szerepet; (2.) végeznek központi könyvellátást; (3.) e mellett szakmai segítségnyújtást és további központi szolgáltatásokat is nyújtanak; (4.) nem kifejezetten nemzetiségi ellátást végeznek; (5.) 2003-ban nem szüneteltették tevékenységüket. A vizsgálat két módszerrel folyt, adatgyűjtő lap és személyes interjú párhuzamos alkalmazásával gyűjtöttünk adatokat.

2003-ban 11 megye 26 városában 27 ellátórendszer működött, melyek 656 kistelepülés könyvtári ellátását végezték. 2003-ban Magyarország összes községeinek 24%-a volt tagja valamely ellátórendszernek. Az ellátórendszeri tagönkormányzatok száma két dunántúli kistelepüléses megyében (Vas és Zala) haladja meg a 60%-ot.

Az ellátórendszereket három szempont szerint tipologizáltuk: (1.) az állomány tulajdonjoga és működtetés; (2.) a működtető intézmény fenntartója; és (3.) az ellátórendszer hatóköre alapján. Az állomány tulajdonjoga és működtetés alapján megkülönböztetünk cserélő típusú ellátórendszert, könyvbeszerzési társulást és vegyes típusú ellátórendszert. Az ellátást végző intézmény fenntartója lehet: megyei önkormányzat, helyi (települési) önkormányzat, és egyesület. A vizsgált ellátórendszerek 67%-át városi könyvtárak működtetik. Ellátás hatóköre alapján léteznek megyei hatókörű és városkörnyéki ellátórendszerek. A vizsgált ellátórendszerek 93%-a a város közvetlen környékének ellátását végzik.

Az ellátórendszerek működési költségeit az alábbi forrásokból fedezték: (1.) az ellátórendszeri tagok által befizetett összegek; (2.) Érdekeltségnövelő támogatás; (3.) ÁFA visszatérítés; (4.) megyei könyvtári alap; (5.) pályázatok; (6.) a működtető könyvtár költségvetésének egy része. Az ellátórendszeri tagkönyvtárak befizetéseiből a teljes működési költségeknek csupán 35%-át finanszírozták. A legjelentősebb finanszírozási forrás a működtető könyvtár költségvetésének egy része volt, melyből 2003-ban a hazai ellátórendszerek összes költségeinek 41%-át fedezték.

Az általunk vizsgált ellátórendszerek összes kiadásainak 51%-át az ellátórendszeri munkatársak munkabérei és annak járulékai adták ki. A második legnagyobb kiadás az állománygyarapítás (41%) volt. Az állománygyarapítást 74%-ban a tagkönyvtárak befizetéseiből befolyt összegekből fedezték.

A megyei könyvtárak az 1997. évi CXL. törvény 66. §-ának b) pontjában megfogalmazott azon feladata, hogy szervezze a megye területén működő könyvtárak együttműködését, a leghatékonyabban működő modellekben a városi könyvtárak bevonásával teljesítik.

A jelenlegi törvényi keretek között a városi könyvtáraknak nem feladata a környező települések könyvtári ellátásának felvállalása, és nem is érdekeltek abban, hogy ezt végezzék, hiszen a vállalt többletfeladathoz nem biztosítanak számukra többletforrást. A megyei könyvtárak törvényileg előírt feladatai között szerepel a megye egész területére vonatkozóan a könyvtárak közötti együttműködés szervezése. A jelenlegi rendszerben a leghatékonyabb megoldás Zala és Vas megye példája, ahol a megyei könyvtár a megye területén működő könyvtárak együttműködését olyan módon szervezik meg, hogy az ellátórendszerek működtetését a városi könyvtárak feladatává teszik, és ehhez többletforrást biztosítanak.

Nem tisztázott, hogy a cserélő típusú ellátórendszerekben való részvétel nyilvános könyvtár fenntartásának, vagy szolgáltatás megrendelésnek minősül. A cserélő típusú ellátórendszereken belül a tulajdonviszonyok is rendezetlenek. A települési önkormányzatok által befizetett összegekből vásárolt dokumentumok ideiglenesen a működtető könyvtár tulajdonába kerülnek. Ez a megoldás nem garantálja a településeknek az ellátórendszerből való kilépés esetére, hogy a befizetett összegnek megfelelő vagyonrészt vihetnek magukkal a társulásból. A beszerzési társulások esetében ez a probléma nem áll fenn. A csereletéttel járó szélesebb dokumentumválasztékot a tulajdonviszonyok rendezettsége mellett képes biztosítani a vegyes típusú ellátórendszer modellje.

Az ellátórendszerek legfőbb célja, hogy az erők koncentrálásával és a szolgáltatások decentralizálásával képesek legyenek csökkenteni a kistelepüléseken és a városokban elérhető dokumentumválaszték közötti szakadékot. A jelenleg Magyarországon működő ellátórendszerek sem a dokumentumválaszték, sem a dokumentumtípusok sokfélesége tekintetében nem képesek megközelíteni a városi könyvtárak által kínált szolgáltatások színvonalát. Bár a beszerzési társulások 5, a cserélő típusú ellátórendszerek 215%-kal képesek javítani a rendszer költséghatékonyságát, a városi könyvtárhasználók több mint tízszer annyi új dokumentummal találkoznak évente, mint az ellátórendszeri tagkönyvtárak használói. Az ellátórendszerek 2003. év végi állományának csaknem 100%-a, a 2003. évi gyarapításnak 99%-a könyv.

Az ellátórendszerek egyik legnagyobb erénye, hogy a dokumentum-ellátáson túl felvállalják a környező települések könyvtárainak szakmai gondozását, ezzel szakszerű szolgáltatásokat közvetítenek a kistelepüléseken élők felé.

Az ellátórendszerek személyi és technikai feltételei nem kielégítők. Egy ellátórendszeri könyvtári munkakörben dolgozó munkatársra átlagosan 35,71 tagkönyvtár jut. A 27 vizsgált ellátórendszerből 14-ben a munkafolyamatokat a működtető könyvtártól elkülönítve, eltérő technológiával végzik. A nyilvántartás és a katalogizálás is sok helyen hagyományos, manuális módon folyik. A használt szoftverek sokfélesége jellemző mind a katalogizálás, mind a nyilvántartás terén.

A 2003–2007-es évekre kiadott stratégiai célkitűzésekben megfogalmazott igényt, hogy a kistelepüléseken élők ugyanolyan színvonalú ellátásban részesüljenek, mint az ODR tagkönyvtárak közvetlen használói55, az ellátórendszerek nem képesek teljesíteni. Azonban a kistelepüléses megyékben jelenleg az ellátórendszerek teremtik meg az esélyt arra, hogy a könyvtár a legkisebb településeken is kulturális, közösségi interakciós térként funkcionáljon.



1997. évi CXL. tv. a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről.

NÉMETH Tiborné: A dunántúli központi ellátórendszerek helyzetének változása 1989–1995 között. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1997. Különszám 24–35. p.

Ellátórendszerek szervezése, működtetése. Továbbképzési, módszertani segédlet. Sajtó alá rendezte: Pallósiné Toldi Márta. Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár és Információtudományi Tanszék, 2001.

CZUPI Gyula: Ellátási rendszerek jelen helyzete . In: Könyvtári Figyelő, 1991. 1. sz. 31–37. p.

KISS Gábor: Az ellátórendszer strukturális problémái . In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1998. 11. sz.

TÓTH Gyula: Könyvtári ellátórendszer működtetése aprófalvas megyékben . In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1998. 11. sz.

Az adatgyűjtő lap összeállításában részt vett: Fehér Miklós, Somogyi József, Vidra Szabó Ferenc, és Ramháb Mária (konzulens).

A teljes adatgyűjtő lap a mellékletben.

KISS Gábor: Az ellátórendszerek működésének jogi garanciái. In: Ellátórendszerek szervezése, működtetése. Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár és Információtudományi Tanszék, 2001. 29–34. p.

TÓTH Gyula, 1998.

KISS Gábor, 1998.

A kistelepülési könyvellátás olyan szolgáltatási formái, mint a nemzetiségi ellátórendszer, a könyvtárközi kölcsönzés, a környező településeken fenntartott fiókkönyvtári hálózat szintén fontos tényezői a rendszernek, nem vállalkozhattunk azonban arra, hogy valamennyit ilyen mélységig vizsgáljuk, ezért kénytelenek voltunk a lehetséges mértékig szűkíteni a kutatás területét.

NAGY László: Ellátórendszer Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. In: Könyvtári Levelező/lap 1998. (42. évf.) 8. sz. 3–5. p

Salgótarjánban két ellátórendszer is működik.

NÉMETH Tiborné, 1997.

SZILÁGYI Irén: Könyvtári ellátórendszer Hajdú-Bihar megyében. In: Hírlevél, 1996./8. 1–2. p.

CSÁTI Péterné: Könyvtári ellátórendszer megyénkben. In: Kaptár, 1999. 3-4. sz. 1–2. p.

MAGYARNÉ FEKETE Katalin: Ellátórendszer Szentendrén. In: Pest megyei könyvtáros, 1998. 1. sz. 37–38. p.

Az NKA Könyvtári Szakmai Kollégiumának a kistelepüléseken élők könyvtári ellátásának korszerűsítésére kiírt pályázatában például csak a megyei könyvtárak igényelhettek forrást állománybővítésre: „Pályázatot nyújthatnak be: Azok a megyei könyvtárak, amelyek a kistelepülésen él?knek állományt biztosítanak letéti rendszerben, vagy valamilyen ellátási formában, illetve azok a megyei könyvtárak, amelyek megkezdik ennek a szolgáltatásnak a biztosítását 2004. évben.” http://www.nka.hu/pages/sub4/ felhivasok/fkonyvtar04.html

A Szakszervezetek Nógrád Megyei Könyvtárának története http://www.sznmk.hu/tortenet.html

A tanulmánynak nem feladata feltérképezni, hogy az önkormányzatok honnan teremtik elő azt az összeget, amelyet könyvtári ellátásra fordítanak, ezért a továbbiakban az önkormányzatok közművelődési normatívájával nem számolunk.

2004-től ez úgy változott, hogy amennyiben az állománygyarapítási keret olyan alacsony, hogy a támogatás nem haladná meg a 10,000 forintot, akkor ez az összeg nem fizethető ki.

A két megoldás között csak elvben van különbség, a tagkönyvtárak mindkét esetben megkapják a befizetésük után járó támogatásból vásárolt dokumentumokat. A második megoldásban talán csak annyi a pozitívum, hogy 2004-től azok a könyvtárak is részesednek érdekeltségnövelő támogatásból, amelyek saját forrásból nem képesek annyit szánni állománygyarapításra, hogy az járna nekik.

2004-től megszűnt a könyvek általános forgalmi adójának visszatérítése.

A Vas Megyei Könyvtári Alap elosztásával kapcsolatos pontos számértékek a 2004-es évre vonatkoznak, de mivel 2001 óta nem változott az elosztásra kerülő teljes összeg nagysága (1 300 ezer forint), és az elosztás elvei sem, bátorkodom az idei év adataival dolgozni, hiszen nagyságrendileg nem különbözhetnek az előző évitől.

BANGÓ Béla: Zala megye településeinek könyvtári ellátása 2002-ben. In: Zalai Könyvtári Levelező, 2003/1-2. sz. 3-9. p.

BANGÓ Béla: Zala megye településeinek könyvtári ellátása 2003-ban. Zalaegerszeg, 2003. 2. p.

KISS Gábor, 2001. 29. p.

KISS Gábor: Ellátórendszerek. In.: Könyvtári Levelező/ lap, 1996./4. 15. p.

PAPP Gyula: A Faludi Ferenc Városi Könyvtár Központi ellátórendszeréről In.: Vas Megyei könyvtárak Értesítője. 1996./3. 20. p

Arról még lesz szó, hogy az ellátórendszeri szolgáltatások igénylése mennyiben tekinthető szolgáltatás-megrendelésnek. Azt hiszem megérthetjük Németh Tiborné bizonytalanságát ezen a téren: „Több évtized után, ha több nem is, de legalább egy félmondat jutott az ellátórendszereknek, bár a törvényalkotó nem mondja meg, hogy mire gondol valójában. Így az olvasatba többféle szolgáltatási megrendelési típus is beleférhet.” (Németh Tiborné: Gondolatok a kistelepülési könyvtári ellátás törvényi gyökereiről. In.: Ellátórendszerek szervezése, működtetése. Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár és Információtudományi Tanszék, 2001. 64. p.

1997. évi CXL. tv. 66. §

1997. évi CXL. tv. 55. § (1.) b)

A 2003. évi szakfelügyeleti jelentések alapján.

2002-es Könyvtári statisztika alapján

A kistelepülési ellátás külföldi módszereiről az áttekintést ld. Tóth Máté: Kistelepülési ellátási formák. Szakirodalmi szemle . In: Könyvtári Figyelő, 2004./2. 365-402. p.

PESTELL, Robert: Mobile Library Guidelines. IFLA Headquarters, The Hague, 1991.

SUVAK, Daniel: Fourteen Percent & Growing – The Case for Mail Library Service. In: Library Journal, 1984./12. 1294-1297. p.

KOVÁCS Emil – PAPP Gyula – PÁL Éva – BALI Aranka: Hogyan működnek az ellátórendszerek? Devecserben, ahol 20 éve modell született. Körmenden. Zalaegerszegen, a József Attila Városi Könyvtárban. Somogy megyében. In.: Könyvtári Levelező/lap. 1996./4. sz. 16. p.

Három ellátórendszer adatai nélkül

Három ellátórendszer adatai nélkül

Öt ellátórendszer adatai nélkül

PESTELL, Robert: Mobile Library Guidelines. IFLA Headquarters, The Hague, 1991.

KALINOVA, Vesta – HRABINSKA, Tatiana: Bibliobuszok – egy holland-szlovák projekt. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1994./6. 56–61. p.

NÉMETH Tiborné: Helyzetkép Vas megye kistelepüléseinek könyvtári ellátásáról. In.: Könyvtári Levelező/lap, 2001./11. 8. p.

Weisz Gábor: Ellátórendszeri ki-be… és a következmények. In: Könyvtári Levelező/lap, 1992./3. 22-23. p.

KAPPEL János: Új szolgáltatás az ellátórendszeri helyeken Kőszeg vonzáskörzetében. Műhelymunka – Három tételben. A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 1998./1. 17–22. p.

BELGYÁR Lászlóné: Ellátórendszer Hajdú-Biharban Nagytelepüléses megye ellátórendszerének sajátosságai. In: Ellátórendszerek szervezése, működtetése. Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár és Információtudományi Tanszék, 2001. 76–82. p.

SZALAI Gáborné: A Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár ellátórendszerének számítógépes fejlesztése. NanLIB. In: Kisalföldi Könyvtáros, 1999./1-2. 34–40. p.

Az ellátórendszerek sokoldalú segítőtársa: ELKA 4.1. In: Könyvtári Levelező/lap, 2000./5. 43. p.

PÁL Éva: A nyilvántartás, feltárás hagyományos és számítógépes lehetőségei a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtárban . In: Ellátórendszerek szervezése, működtetése. Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár és Információtudományi Tanszék, 2001. 44–48. p.

Az adatgyűjtő lapokon sajnos nem mindenhol tüntették fel ezeket a személyeket, így fordulhat elő az a furcsa helyzet, hogy míg három gépkocsi van kizárólag ellátórendszeri használatban, erre mindössze 2 gépkocsivezető jut, akik ráadásul munkaidejüknek csak egy kicsiny töredékében foglalkoznak ellátórendszerrel… Szintén furcsa lehet annak, aki nem tudja, hogy az ellátórendszerek gyakorlatilag teljes mértékben a működtető könyvtáron belül helyezkednek el szervezetileg, hogy egyetlen takarító, raktáros, karbantartó sem végez „ellátórendszeri feladatokat”. Az ellátórendszerek működtetésének teljes munkaerő-igényének felmérése gyakorlatilag lehetetlenség!

Az ellátórendszer ebben a konkrét esetben a tagkönyvtári befizetéseknek csupán 50%-ot fordítja állománygyarapításra, a fennmaradó rész egyéb költségekre megy, illetve a vállalkozót illeti. Így sajnos a helyzet „tisztázottságának” kárvallottja az ellátórendszeri hatékonyság lett.

SKALICZKI Judit: Az információs esélyegyenlőség és a demokrácia helye: a könyvtár. A könyvtári terület stratégiai céljai 2003-2007 között. In: Tudományos és műszaki tájékoztatás, 2003. 9–10. sz. 375–385. p.

„A demokratikus könyvtári ellátás érdekében el kell érnünk, hogy a kistelepüléseken és a kisvárosokban élők ugyanazt a könyvtári ellátást kapják, mint az ODR tagkönyvtárainak közvetlen használói.” (Skaliczki Judit, 2003. 380. p.)



BANGÓ Béla: Zala megye településeinek könyvtári ellátása 2002-ben. In: Zalai Könyvtári Levelező, 2003.1–2. sz. 3-9. p.

BANGÓ Béla: Zala megye településeinek könyvtári ellátása 2003-ban. Zalaegerszeg, 2003.

BELGYÁR Lászlóné: Ellátórendszer Hajdú-Biharban Nagytelepüléses megye ellátórendszerének sajátosságai. In: Ellátórendszerek szervezése, működtetése. Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár és Információtudományi Tanszék, 2001. 76–82. p.

CSÁTI Péterné: Könyvtári ellátórendszer megyénkben. In: Kaptár, 1999. 3–4. sz. 1–2. p.

CZUPI Gyula: Ellátási rendszerek jelen helyzete. In: Könyvtári Figyelő, 1991. 1. sz. 31–37. p.

Az ellátórendszerek sokoldalú segítőtársa: ELKA 4.1. In: Könyvtári Levelező/lap, 2000. 5. sz. 43. p.

FEHÉR Miklós: Kistelepülések könyvtári ellátása. Helyzetkép és szakirodalmi szemle . In: Könyvtári Figyelő, 2002. 3. sz. 367–428. p.

KALINOVA, Vesta – HRABINSKA, Tatiana: Bibliobuszok – egy holland-szlovák projekt. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1994. 6. sz. 56–61. p.

KAPPEL János: Új szolgáltatás az ellátórendszeri helyeken Kőszeg vonzáskörzetében. Műhelymunka – Három tételben. In: A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 1998. 1. sz. 17–22. p.

KISS Gábor: Az ellátórendszer strukturális problémái. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1998. 11. sz.

KISS Gábor: Ellátórendszerek. In.: Könyvtári Levelező/lap, 1996. 4. sz. 15. p.

KISS Gábor: Az ellátórendszerek működésének jogi garanciái. In: Ellátórendszerek szervezése, működtetése. Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár és Információtudományi Tanszék, 2001. 29–34. p.

KOVÁCS Emil – PAPP Gyula – PÁL Éva – BALI Aranka: Hogyan működnek az ellátórendszerek? Devecserben, ahol 20 éve modell született. Körmenden. Zalaegerszegen, a József Attila Városi Könyvtárban. Somogy megyében. In.: Könyvtári Levelező/lap. 1996. 4. sz. 15–20. p.

MAGYARNÉ FEKETE Katalin: Ellátórendszer Szentendrén. In: Pest megyei könyvtáros, 1998. 1. sz. 37–38. p.

NAGY László: Ellátórendszer Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. In: Könyvtári Levelező/lap 1998. (42. évf.) 8. sz. 3–5. p

NÉMETH Tiborné: A dunántúli központi ellátórendszerek helyzetének változása 1989-1995 között. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1997. Különszám 24–35. p.

NÉMETH Tiborné: Gondolatok a kistelepülési könyvtári ellátás törvényi gyökereiről. In.: Ellátórendszerek szervezése, működtetése. Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár és Információtudományi Tanszék, 2001. 64. p.

NÉMETH Tiborné: Helyzetkép Vas megye kistelepüléseinek könyvtári ellátásáról. In.: Könyvtári Levelező/lap, 2001. 11. sz. 5–9. p.

PÁL Éva: A nyilvántartás, feltárás hagyományos és számítógépes lehetőségei a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtárban. In: Ellátórendszerek szervezése, működtetése. Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár és Információtudományi Tanszék, 2001. 44–48. p.

PAPP Gyula: A Faludi Ferenc Városi Könyvtár Központi ellátórendszeréről In.: Vas Megyei könyvtárak Értesítője. 1996. 3. sz. 20. p

PESTELL, Robert: Mobile Library Guidelines. IFLA Headquarters, The Hague, 1991.

SKALICZKI Judit: Az információs esélyegyenlőség és a demokrácia helye: a könyvtár. A könyvtári terület stratégiai céljai 2003–2007 között. In: Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 2003. 9-10. sz. 375–385. p.

SUVAK, Daniel: Fourteen Percent & Growing – The Case for Mail Library Service. In: Library Journal, 1984. 12. no. 1294–1297. p.

A Szakszervezetek Nógrád Megyei Könyvtárának története. In.: http://www.sznmk.hu/tortenet.html

SZALAI Gáborné: A Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár ellátórendszerének számítógépes fejlesztése. NanLIB. In: Kisalföldi Könyvtáros, 1999. 1–2. sz. 34–40. p.

SZILÁGYI Irén: Könyvtári ellátórendszer Hajdú-Bihar megyében. In: Hírlevél, 1996. 8. sz. 1–2. p.

TÓTH Gyula: Könyvtári ellátórendszer működtetése aprófalvas megyékben = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1998. 11. sz.

WEISZ Gábor: Ellátórendszeri ki-be… és a következmények. In: Könyvtári Levelező/lap, 1992. 3. sz. 22–23. p.





2003-as vre vonalkozó működési adatok!                                                                1. sz. tábla


2. Finanszírozás                                                                                                                   2. sz. tábla

A, Milyen bevételekből finanszírozzák az ellátórendszer működését és ebből mennyit fordítottak állománygyarapításra?

B, Milyen kiadásai voltak az ellátórendszerrel kapcsolatban                                     3 sz. tábla

3. Állomány

A megfelelő választ húzza alá!

Az ellátórendszer

  1. saját állománnyal rendelkezik
  2. a működtető könyvtár állományának egy elkülönített részéből szolgáltat
  3. a működtető könyvtár teljes állományából szolgáltat

Ha a válaszokból az 1-est vagy a 2-est húzta alá, akkor töltse ki a 4. sz. táblázatot!

4. sz. tábla


  4. Csere, avagy forgatott állomány

Arra az állományra vagyunk kíváncsiak, mely az ellátórendszer tagkönyvtárai között rendszeresen cserélődik, forog. (A tartós letétbe kihelyezett dokumentumok nem tartoznak ide!)

Rendelkezik-e az ellátórendszer központilag nyilvántartott és követett csereállománnyal?

                                          igen                                           nem

Amennyiben igen töltse ki a csereállományra vonatkozó 5. sz. táblázatot!

5. sz. tábla



5. Munkafolyamat


6. Szolgáltatások

Az ellátórendszer szolgáltatásai (az ellátott helyek számára)


7. Személyzet (könyvtári munkakörben az ellátórendszeri központban(nak) dolgozó munkatársak)


B, Munkaideje valamely részében ellátórendszeri feladatokat végző könyvtári munkakörben dolgozó személyzet esetében a 6. sz. táblát töltse ki:

6. sz. tábla


8. Az ellátórendszer technikai felszereltsége

A, Van-e olyan technikai eszköz, felszerelés, szoftver amit kizárólag az ellátórendszer használ?

                                              van                                                 nincs

B, Amennyiben van, sorolja fel ezeket a 7. sz. táblázatban és adja meg, hogy milyen forrásból finanszírozták a beszerzést!

7. sz. tábla





A könyvek regényes, tanulságos, elgondolkodtató és sokszor megrendítő sorsáról számos érdekes adalékkal szolgál a könyv- és könyvtártörténet; nem kevésbé eseménydús azonban szakmánk egy-egy régebbi jeles művelőjének, például Gyalui Farkasnak életútja sem.

A jövő újabb és újabb elvárásainak való megfelelési kényszer szorításában a múlt feltérképezésére irányuló törekvések, az ihletmerítés érdekes összecsengése, „az érett alma könnyen lehull” esete, hogy éppen az idén tavasszal hívta fel a figyelmet Sonnevend Péter Gyalui munkásságára2 és arra, hogy illő lenne még időben a feledés teljes homályából (vissza?)emelni őt a szakmai köztudatba és méltó helyére, amikor az anyaggyűjtés e hosszúra nyúlt tanulmányhoz már folyamatban volt.

György Lajosnak – Gyalui biográfusának – 1926-ban megjelent egyik munkájában olvasható3, hogy az 1919. január 1-je és 1924. december 31-e közötti időszakban Kolozsvárott jelent meg az erdélyi magyar könyvtermés (összesen 1066 kiadvány) majdnem fele (47%-a), amely mennyiség 7%-kal haladja meg az utána következő kilenc város összesített kiadvány-produkcióját. Igaz ugyan, hogy ez az adat az 1920-as évekből származik, amikor a ránk erőltetett trianoni „béke”-diktátum a nemzet Királyhágón túli részét idegenbe szakította, de nem véletlen – Kolozsvár kulturális életének korábbi fejlődéséből következett –, hogy az erdélyi magyarság számára éppen a „Szamos-parti Athén” volt a nemzeti identitás spirituális végvára. A XIX. század második felében a város két olyan intézménnyel is gazdagodott, amelyek párhuzamosan (átmeneti konkurencia-harcok után az egymáshoz kötöttségben összecsiszolódva és ekkor már egymás működését támogatva) valóban meghatározó szerepet vállaltak egész Erdély szellemi és tudományos életében. Jelen írásnak nem feladata e két fontos szellemi centrum, az Erdélyi Múzeum-Egylet és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történetének részletes bemutatása, mégis – mivel Gyalui Farkas életében mindkettő több szempontból meghatározó szerepű volt – célszerű históriájuk néhány releváns eseményének felelevenítése.


A Publika Magyar Könyvtári Kör és az MKE Műszaki Szekció Orvosi Csoportja 2004 júniusában erdélyi tanulmányúton vett részt. Csíkszép-vízen megbeszélést tartottak a magyar és romániai magyar könyvtárak közötti együttműködési lehetőségekről, a szóba jöhető együttműködési formákról, kiemelten pedig azokról az Európai Uniós kezdeményezésekről, amelyek elősegíthetik az erdélyi magyar könyvtárak fejlesztését. Kopacz Katalin (Csíkszeredai Megyei Könyvtár) az erdélyi könyvtárak gépesítéséről beszélt, Billédi Ibolya (Publika Magyar Könyvtári Kör) a Publika, a Pulman és a Calimera programokat ismertette, Kovács Beatrix (ESKI) az ELISAD tematikus portállal kapcsolatos munkájukat ismertette, Kiss Jenő (Erdélyi Könyvtárosegyesület) az erdélyi könyvtárakról és könyvtárügyi kérdésekről beszélt, Bobokné Belányi Beáta (ELTE Könyvtártudományi Tanszék) a pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókat foglalta össze.

 „Az értelmes ember életútja fölfelé visz”
Példabeszédek könyve, 15, 24.


A tudásalapú világ, amelyben élünk

Az információs- (vagy tudásalapú-) társadalom jellemzője, hogy a hatékonyság emelését megszerzett tudásunk tudatosításában látja. Tehát nem olyan erőforrásokra épít, mint a korábbi gazdálkodási formák (pl. a földtulajdonra, vagy a pénztőkére, stb.) hanem annak a tudásnak a kamatoztatását feltételezi1, amit korábban megszereztünk. A tudást mint eszmeintegrációs rendszert használjuk – a gondolkodás segítségével – ahhoz, hogy információgazdálkodásunk tudásgazdálkodássá váljon. Gyakran idézik Peter Drucker gondolatait arról, hogy az teszi társadalmunkat „poszt-kapitalista” társadalommá, hogy a tudás az egyik erőforrásból az egyedüli erőforrássá vált. Ezzel az átrendeződéssel mintegy túlléptünk az ipari társadalom és gazdálkodás formáin és lehetőségein. Új feltételrendszer van kialakulóban, amihez alkalmazkodnunk kell.

A gazdálkodási formaváltás egyik következménye, hogy szakmai hozamaként, meg kellett barátkoznunk azokkal a módszerekkel és technikákkal, amelyek intézményeink belső hatékonyságát és társadalmi (közösségi) hatását növelik és követelik. Hatásosan és hatékonyan kell dolgoznunk a közösség igényeinek szolgálatában. Ehhez arra van szükség, hogy látható módon emeljük szakmai tudásunkat, intelligencia szintünket, információ-gazdálkodási stratégiáinkat. Theodore Roszak is idézi Fritz Machlup azon szállóigévé vált mondását, miszerint: „az információt valaki átadja nekünk, a tudást viszont gondolkodással lehet csak megszerezni”2. Roszak valamennyi munkájában az emberi gondolkodás, az eszme, a tudás integrációs szerepét vizsgálja. Gondolkodásunk, tapasztalataink elsődlegességét és meghatározó voltát hangsúlyozva, közel egy évtizeddel Drucker elemzése előtt az emberi értelem semmihez nem fogható teljesítményét méltatja: a gondolkodni tudást.

Szakmai tudásunkat tehát jogos és szükséges megmutatnunk, fejlesztenünk és józan önbizalommal hasznosítani a közösség javára, melynek mi magunk is tagjai vagyunk. Meg kell tanulnunk intézményeink hatékony menedzselését, önmagunk érdemi megmutatásával. Fel kell vállalnunk tudatosan az élethelyzeteket és vállalkoznunk kell a változásokkal való együttélésére. Minden egészséges személyiség élményként éli meg a kihívásokat, tudása hatékonyabb kamatoztatását látva benne.


Tíz éves az ország első elektronikus könyvtára


 Amikor ezek a sorok íródnak, éppen egy évtizede annak, hogy „megnyitotta a kapuit” az első elektronikus könyvtár a magyar interneten. Már amennyiben kapukról lehet beszélni egy olyan intézménynél, amelynek falai sincsenek, és könyvtárról egy pár tucat cikkből, versből és oktatási anyagból álló fájlarchívum esetében. De bármennyire is szerény és amatőr eszközökkel készített vállalkozásról volt szó, az „intézmény” szó használata talán nem túlzás, mert ez alatt a tíz év alatt a MEK rövidítés általánosan ismert és elismert lett internetes körökben, ahogy ezt például a néha már a tízezret is elérő napi látogatószám jelzi a jelenlegi központi szolgáltató gépünkön. És amikor öt évvel ezelőtt, 1999 szeptemberében az Országos Széchényi Könyvtárban létrejött az önálló MEK Osztály, a fejlesztés új lendületet és irányt kapott, ami reményeink szerint a hazai közgyűjteményi hálózatban egy új intézménytípus: egy teljes értékű „nemzeti elektronikus könyvtár” kiépülése felé vezet. Ez az írás ennek a folyamatnak a múltját, jelenét és elképzelt jövőjét mutatja be, felvillantva azokat a kapcsolódó kezdeményezéseket is, melyek már kívül esnek a Magyar Elektronikus Könyvtár mint on-line szolgáltatás keretein, és egy új szakterület: az „elektronikus könyvtáros”, illetve egy új szerveződés: a „magyar elektronikus könyvtárak hálózata” létrejöttének irányába mutatnak.

Ha beírjuk a mek.oszk.hu címet a böngészőprogramunkba, egy ideje már egy élénk színű, kicsit portálszerű oldal jelenik meg, egy kis tájékoztató ablakkal együtt, mely arról értesít, hogy ez itt a Magyar Elektronikus Könyvtár új változata, a régi gyűjtemény fejlesztése lezárult, és – némi javítás után – folyamatosan kerülnek át onnan a dokumentumok, az új könyvek megjelenése mellett. A legfrissebb újdonságok ott sorakoznak az oldal közepén, kis katalóguscédulára emlékeztető keretben. Ha szerencsénk van, mire némi böngészés, olvasgatás után visszatérünk erre a nyitólapra, már egy újabb könyv címképe lesz a lista élén – naponta általában 3–4 dokumentum kerül fel: több millió betű és esetenként több száz illusztráció. Némelyik könyv önmagában nagyobb, mint egy átlagos hazai kulturális webhely. Az állomány jelenlegi nagyságát is jelzi egy számláló, ez most éppen 2114-et mutat.


A Magyar Könyvtárosok Egyesülete és az OSZK Könyvtári Intézete megbízásából a hazai könyvtárosi etikai kódexen dolgozó munkabizottság tájékozódásul áttekintette néhány külföldi egyesület etikai kódexét is. A tanulságok levonása mellett hasznosnak ítélte, ha a szélesebb szakmai közvélemény is megismerkednék e dokumentumok némelyikével fordításban vagy kivonatos formában. A Könyvtári Figyelő a maga részéről készséggel nyújtott fórumot ehhez. A következőkben tíz ország (Anglia, Costa Rica, Észtország, Izland, Japán, Norvégia, Oroszország, Svédország, Thaiföld és az Amerikai Egyesült Államok) etikai kódexét mutatja be Papp István, s a kivonatok vagy fordítások után egy szinoptikus táblázat segít áttekinteni az alapértékek és feladatok, a könyvtár, a használói igények, a gyűjtemény, a szolgáltatások, az együttműködés, a szakmai presztízs, a munkaadók és munkavállalók, a jogkövetés, a viselkedési minták és az etikai kódexszel kapcsolatos viselkedésük szerinti jellemzőiket. (A szerk.)

Chartered Institute of Library and Information Professionals
(United Kingdom)

Etikai alapelvek könyvtáros és információs szakemberek számára (2004)1

A tagoknak az alábbi általános elvek (sorrendjük nem jelent elsőbbségi rendet!) szerint kell viselkedniük.

  1. A közjó szem előtt tartása minden szakmai ügyben, beleértve a társadalom sokszínűségének tiszteletét, valamint az esélyegyenlőség és az emberi jogok előmozdítását.
  2. Törődés az információs szakma jó hírnevével.
  3. Elkötelezettség az információhoz, gondolatokhoz és művészi alkotásokhoz való hozzáférés védelme és fejlesztése iránt.
  4. A rendelkezésre álló erőforrások keretei között a lehető legjobb szolgálat nyújtása, egyensúlyt tartva a tényleges és lehetséges használók igényei és a munkáltatók ésszerű követelményei között.
  5. Minden információhasználó pártatlan, méltányos kezelése.
  6. Pártatlanság és az elfogadhatatlan egyoldalúság kerülése az információ beszerzésében és feldolgozásában, valamint a használókhoz való közvetítésében.
  7. A bizalmon és a magánszféra tiszteletén alapuló bánásmód az információ használóival.
  8. Törődés információs örökségünk megőrzésével és konzerválásával, legyen az bármilyen formátumban.
  9. Tisztelet és megértés az információs egységek sértetlensége, valamint az alkotók szellemi teljesítménye iránt.
  10. Elkötelezettség a személyes szakmai tudás, készségek és kompetenciák fenntartása és jobbítása iránt.
  11. Tisztelet mindenki más készségei és kompetenciái iránt, legyenek ők információs szakemberek vagy az információ használói, munkáltatók vagy kollégák.


Könyvtárosok és információs szakemberek

Az „Encyclopedia of ethics /ed. Lawrence Becker ; ass. ed. Charlotte B. Becker. – New York ; London : Garland, 1992. 1462 p. (Garland reference library of the humanities ; 925) c. kézikönyv Thomas J. Froehlich, a Kenti Egyetem professzora által írt fejezetét Iványi Kristóf ismerteti.

 Általános elvek a könyvtáros és információs szakemberek számára

A könyvtárosok, információs szakemberek és információtudósok munkáját nagy általánosságban a következő alapelvek jellemzik:

  1. A hozzáférhetőség elve, amely a könyvtári vagy egyéb információs rendszer felhasználói számára egyformán és térítésmentesen biztosítja az anyagokhoz való hozzájutást.
  2. A titoktartás és a bizalom elve, amely biztosítja az információkeresők számára a titoktartás jogát, és hogy az információs rendszerrel vagy annak személyzetével történt kapcsolatfelvételt bizalmasan kezeli.
  3. A teljesség elve, melynek értelmében egy adott információs rendszer, az általa megjelölt keretek között, a lehető legteljesebb információval rendelkezik, mentes a pontatlan adatoktól, az elfogultságtól és a szándékos félrevezetéstől.
  4. A hozzáértés és szakmai kompetencia elve biztosítja, hogy az információs rendszer a keresőnek a szolgáltatást lelkiismeretesen és szakmailag a lehető legmagasabb színvonalon nyújtsa.
  5. Az integritás elve kimondja, hogy az információkereséssel megbízott egyének vagy csoportok az információs rendszer céljaitól és érdekeitől függetlenül kell, hogy eljárjanak; a kiválasztás során nem érhet hátrány semmilyen dokumentumot „eredete vagy a készítőinek háttere, világnézete miatt” (Library Bill of Rights); a könyvtárosok és információs szakemberek tartózkodnak mindenfajta cenzúrától vagy személyes érdektől vezérelt megnyilvánulástól, és mindenkor fenntartják a gondolat szabadságának elvét.


Az ALA szakmai etikai kódexe

A fenti alapelvek nagy része megtalálható az Amerikai Könyvtáregyesület (ALA) különböző állásfoglalásaiban (pl. Könyvtári Törvény, az Olvasás Szabadsága, Szakmai Etikai Kódex). A Szakmai etikai kódex bevezetője megerősíti az elkötelezettséget a gondolat szabadága, az információ szabad hozzáférhetősége, és a személyi integritás és szakmaiság eszméje mellett. A kódex hat pontja kijelenti, hogy szükség van a szolgáltatás magas szinten tartására, a cenzúra kerülésére, a bizalmas ügyintézésre, a feljebbvalók és beosztottak igazságos kezelésére és az érdekütközések kerülésére. A kódex egyik vitatott része az ötödik pontban lefektetett elvet érinti: „a könyvtárosoknak mind cselekedeteikben, mind szóbeli megnyilvánulásaikban határozottan különbséget kell tenniük saját, személyes nézeteik és intézményük filozófiája és értékrendszere között.” Ennek az elvnek két értelmezése terjedt el a leginkább: az egyik, hogy a könyvtári szolgáltatást tekintve a könyvtárosnak nem lehetnek „politikai, vallási, erkölcsi” nézetei (Foskett); a másik megközelítés szerint a személyes etikát a szakmai etika alá kell rendelni. Az elv kritikusai mindkét értelmezés esetében felvetik, hogy az magában hordozza a személyes és a szakmai etika összeférhetetlenségének lehetőségét, és hogy a kódex előírásai túlságosan dominálnak az egyéni felelősségvállalás terhére. Mások (Hurych, Manley) azt hangsúlyozzák, hogy az elv nincs összhangban a mindennapi gyakorlattal. A kódex támogatói (pl. Swan) azzal védekeznek, hogy a kódex nem az egyes esetekre vonatkozik, hanem általános útmutatót hivatott felvázolni a szakma képviselőinek a morálisan nehezen eldönthető kérdések kezelésére vonatkozóan. Az ilyen vitás kérdések miatt nem mindenki (pl. Greenwood) ért egyet a kódex fontosságával. Nehéz meghatározni, hogy mi számít a kódex előírásai megszegésének; és ha még sikerülne is, nincs semmilyen lehetőség az előírások betartatására. Ellenérvként azt szokták felhozni, hogy egy kódex legalább meghatározza a szakmai elvárásokat és ezáltal valamilyen szabályzó hatása van (Barnes).


A könyvtárakat érintő etikai kérdések

A következő példák a gyarapító, kölcsönző és tájékoztató könyvtárosok, és a levéltárosok munkája során észlelt problémákat vázolják (bővebben Hauptman, 1988).

  • Állományalakítás

A gyarapítás olyan terület, ahol a gondolat szabadsága és a cenzúra kérdése a leginkább előtérbe kerülhet. Vannak, akik tisztán el tudják különíteni a cenzúrát, mint az információk tudatos vallási, morális, politikai vagy egyéb alapon való megkülönbözetését és elvetését a szelektálástól (kiválasztástól), amely során a gyarapítással megbízott könyvtáro- sok az intézmény céljainak és szempontjainak (gyűjtőkörének) megfelelően, következetesen válogatnak ki anyagokat az intézmény számára. Mások úgy vélik, hogy ez a különbség nem olyan egyértelmű, különösen ott, ahol a kiválasztás közösségi szempontok alapján történik, amelyek ugyan összhangba hozhatók egy könyvtár céljaival, de már a gondolat szabadságának elvével nem egyeztethetők. Például előfordulhat, hogy a kiválasztás szempontjából megvizsgált anyag témája egy adott közösség nagy részét megbotránkozással tölti el (pl. olyan könyvek, amelyek a gyermekmolesztálást, erőszakot, rasszizmust terjesztik, vagy szexuális tartalommal bírnak). Egy nyilvános vagy iskolai könyvtárban a helyzet még kiélezettebb. Ezek az intézmények nagy társadalmi, morális és politikai nyomásnak vannak kitéve egyrészt a közösség, másrészt a felügyeleti szervek részéről. Azok, akik szerint a cenzúra a kiválasztási folyamat része, rámutatnak, hogy a könyvtári gyakorlatnak mindig is része volt a cenzúra, még a 20. században is, amikor pedig ennek ellenkezőjét fogalmazták meg különböző kinyilatkoztatásokban. Manley és Serebnick etikátlannak tartják a kiválasztási (gyarapítási) politikában fennálló állandó belső ellentmondást az elvek és az elfogadott gyakorlat között.

A gyarapítás egyéb etikai problémái a kiválasztást végzőkre nehezedő nyomás kapcsán fogalmazódnak meg. Mindig akadnak, akik megpróbálják befolyásolni a gyarapítót, hogy a saját területüknek megfelelő műveket válasszák ki, ahelyett, hogy kiegyensúlyozott és egységes gyűjteményt alakítanának. A kiadók és kereskedők szintén bevetnek mindent, hogy rávegyék a könyvtárosokat az általuk kínált termékek megvásárlására.

  • Olvasószolgálati munka: kölcsönzés, tájékoztatás

A kölcsönző könyvtárosok központi etikai problémája: az olvasók személyes adatainak és kölcsönzési szokásainak bizalmas kezelése. Ez a védelem akkor is jár az olvasónak, ha egy másik olvasó érdeklődik a kölcsönző adatai iránt, és akkor is, ha a rendőrség vagy az FBI vagy a CIA szeretné megtudni ezeket az adatokat. A legtöbb állam csak bírósági végzés vagy idézés esetén engedélyezi a könyvtáraknak az olvasók személyes adatainak kiadását. Fontos elv az is, hogy a kölcsönzés során minden olvasó azonos elbírálást kapjon. Mégis, sok helyen előnyt (pl. hosszabb kölcsönzési időt) élveznek azok, akiknek nagyobb befolyásuk vagy hatalmuk van, míg másutt bizonyos emberek hátrányokat szenvednek (pl. a gyerekeknek kiadott könyvek tekintetében).

A tájékoztató szolgálat gazdag talaja a morális kérdéseknek, különösen, mivel ez az a terület, ahol a könyvtárosok közvetlen kapcsolatban állnak az olvasókkal. Egyesek (pl. Swan) szerint a tájékoztatók morális vezérlő elve, hogy mindig információt szolgáltatassanak; a hátráltatott szolgáltatás nem elfogadható. Mások szerint viszont ez az elv túl leegyszerűsített. 1976-ban Hauptman nagy port kavart informális felmérést készített, amelyben ő – mint „fiatal, szakállas és tisztelettudó” kutató – tizenhárom különböző könyvtárban kért tájékoztatást a lőpor kémiai tulajdonságairól. A kérést úgy adta elő, hogy erősen sugallta: azért kell neki az információ, mert fel akar robbantani egy házat. Hauptmant az lepte meg a leginkább, hogy a könyvtárosok milyen készségesen kiszolgálták: se a kérdés etikai vonatkozásait, se az ALA előírásait nem vették figyelembe. Úgy véli, a könyvtárosoknak nem szabad teljesen alávetniük magukat az „információszolgáltatás mindenekelőtt” elvének és nem szabad figyelmen kívül hagyniuk bizonyos kérések etikai vonatkozásait; ugyanakkor nem szabad minden egyes kérdést a saját világnézetüknek megfelelően „megfontolni és cenzúrázni” sem. Kritikusai azt vetik Hauptman szemére, hogy nem vette figyelembe, a könyvtárosok talán csak azért segítettek neki, mert nem gondolták, hogy valóban felhasználja az információkat, és akkor cselekedtek etikusan, amikor megadták a kért információt. Ők ugyanis úgy gondolják, hogy a tájékoztató könyvtárosok az információ visszatartásával cselekednének etikátlanul, mert így megtagadják az olvasótól a lehetőséget, hogy az a teljes információ birtokában dönthessen. Ha például egy tájékoztató könyvtáros, aki személy szerint ellenzi az abortuszt, megtagadná az abortuszról szóló anyagok kiadását az olvasótól, akkor nem etikusan cselekedne, mivel nem teszi lehetővé az olvasó számára, hogy elegendő információ birtokában dönthessen a kérdésről. Az információ megtagadása önmagában még nem szünteti meg az abortuszt, és mivel nem tudni, hogy az információ megadása milyen következményekkel jár, így jobb, ha a megadás „hibájába” esünk és ezáltal a szabad hozzáférés elvét tartjuk be. Ennek ellenére Swan, Hauptman példájára hivatkozva, egyetért, hogy vannak olyan esetek, amikor az információ megtagadása a helyes lépés: például, amikor egy diák azért kér segítséget, hogy egy általa plagizált cikkhez készítsen lábjegyzeteket.

Egyéb etikai kérdések azzal kapcsolatban merülnek fel, hogy mi számít pontos és szakmailag megfelelő szolgáltatásnak. Számos feltett kérdésre vagy nincs teljesen kielégítő válasz, vagy pedig a válasz felkutatása aránytalanul sok idővel, munkával vagy költséggel járna. Etikai döntést kíván tehát annak meghatározása is, hogy egy kérdésre van-e egy bizonyos helyes válasz, vagy hogy mikor számít egy válasz helyesnek és megfelelőnek, illetve hogy mikor kér az olvasó irracionális szolgáltatást.

  • Számítógépes tájékoztatás

A számítógépes(ített) tájékoztatásban ezek a problémák hatványozottan merülnek fel. Az on-line keresést végző könyvtárosoknak nagyobb szűrő funkciójuk van, mint a tájékoztató könyvtárosoknak mivel sok helyen az olvasók nem kereshetnek maguk on-line. Ráadásul nehéz, ha nem éppen lehetetlen számukra, az on-line találatok minőségének ellenőrzése. Továbbá arra sincs kialakult kritérium, hogy ki végezhet on-line keresést és nincs biztosítva a hozzáértés sem. Vannak, akik úgy vélik, (Anderson), hogy az on-line keresés nehézségei eltúlzottak, mások figyelmeztetnek: az on-line adatbázisok sokfélesége, különbözősége és bonyolultsága miatt nem várható el senkitől, hogy mindegyikben egyformán jártas legyen. Ezek a nehézségek beárnyékolják a felelősségre vonhatóság kérdését. Az egyik lehetséges megoldás, ami csak részben tekinthető annak: ha a keresést végző személy tájékoztathatja az olvasót jártasságának fokáról (Shaver).

Hasonló, vagy még ennél is jelentősebb a probléma az ún. „virtuális tájékoztató szolgálatok” (pl. QuestionPoint, LibInfo) esetében, hiszen itt a távoli felhasználó még kevésbé van tisztában az adott szolgáltatás kereteivel, és igazából azt sem tudja ellenőrizni, hogy valóban a megfelelő szakember végzi-e a keresést a megfelelő idő és energiaráfordítással. Ezért itt még fontosabbnak tűnik az információszolgáltatás alapvető etikai követelményeinek rögzítése és azok hozzáférhetővé tétele a felhasználók számára (ld. LibInfo Etikai Kódex, OCLC Best practices).

  • Ingyenesség vagy térítés

Térítéshez kötni az információszolgáltatást, beleértve a legújabb információtechnológiai szolgáltatásokat is, különösen egy államilag támogatott intézményben, hátrányos megkülönböztetésnek tűnik és ellentétes a könyvtár céljaival: a olvasóközönség (a társadalom) informálásával. A könyvtárak gyakorlata az, hogy az alapszolgáltatások kivételével, fizetni kell a szolgáltatásokért. Itt az etikai kérdés az, hogy ez vajon nem hátrányos megkülönbözetés-e a szegényebb rétegekkel szemben, akik pedig éppen a leginkább rászorultak lennének az ilyen szolgáltatásokra.

  • A szerzői jogvédelem kérdése

Az 1978-as Szerzői Jogi Törvény jó néhány különleges problémát vetett fel a könyvtárak számára. Amikor a törvény életbe lépett, a könyvtárak elkezdtek figyelmeztető címkéket ragasztani a fénymásolóikra, nehogy törvényszegéssel vádolják őket. Az oktatási célra történő szabad felhasználási jogot nagyvonalúan értelmezték, és a nagyarányú jogi eljárásoktól való félelmek alaptalannak bizonyultak. Mégis fennáll némi konfliktus a könyvtárak bevételköteles jogi, és a hozzáférhetőség biztosításának morális kötelezettsége között. A Szerzői Jogi Törvény öt tételes szabálya értelmében, például, a könyvtárak egy naptári évben ugyanabból a periodikából nem rendelhetnek fénymásolatban öt cikknél többet a könyvtárközi kölcsönzésen belül. Ez a kitétel az olyan könyvtárak esetében okoz problémát, amelyek a költségvetésükből nem engedhetik meg maguknak, hogy a drága, és ritkán használt folyóiratokat járassák (Hauptman, 1988).

  • A problémás olvasó

Etikai megfontolásokra adhat okot az ún. problémás olvasó viselkedése, aki vagy különleges kívánságokkal árasztja el a könyvtárosokat, vagy pedig viselkedésével zavarja a többi olvasót (pl. alszik a könyvtárban). Elvben minden egyes olvasót megkülönböztetés nélkül, egyenlően kell kiszolgálni. Az etikai problémát az jelenti, hogy hogyan határozzuk meg az egy adott olvasónak járó megfelelő kiszolgálás mértékét, amely nem egy másik olvasó hátrányára és nem a könyvtáros túldolgoztatásával történik.

  • A különgyűjteményekben felmerülő etikai kérdések

A levéltárosok és kézirattárosok is különleges etikai problémákkal néznek szembe gyűjteményeik gyarapítása és szolgáltatása terén. Pl. ha egy hagyatékból származó gyűjtemény, kétes eredetű vagy nem illik bele az adott könyvtár gyűjtőkörébe, dönteni kell az állományból történő kivételéről. Jogi és etikai kérdésként merül fel, hogy ki dönt erről (pl. az adományozó, a kurátor vagy a könyvtári igazgatótestület), és hogy milyen módon történik a kivétel (pl. eladás vagy megsemmisítés útján). A személyes iratokat tartalmazó gyűjteménynél figyelembe kell venni a kutatók jogait, csakúgy, mint az iratok létrehozójának, vagy alanyainak személyes jogait. Kérdések merülhetnek fel azzal kapcsolatban is, hogyan kell a gyűjteményeket megóvni az illetéktelen hozzáféréstől. Ki dönti el, hogy kinek van joga beléjük tekinteni: az adományozó, a kurátor, vagy maguk az alanyok? Ha a hozzáférés csak kutatók számára biztosított, ki számít kutatónak és hogyan lehet őket felügyelni, különösen ha kutatásaik eredményét publikálni akarják? Ezt a problémát elkerülendő, néhány különgyűjteményben aláíratnak a kutatókkal egy nyilatkozatot, hogy az anyagot nem fogják olyan módon felhasználni, ami sértene vagy megalázó helyzetbe hozna élő embereket. Ez tehát azt jelentené, hogy a levéltáros feladata lenne annak ellenőrzése, hogy a megjelent publikáció megfelel-e ennek a nyilatkozatnak? Míg a levéltárosok igyekeznek az adományozókat arra ösztönözni, hogy ne korlátozzák az anyag hozzáférését, az adományozók sokszor addig nem hajlandóak átadni az anyagot, amíg meg nem győződnek róla, hogy az anyagot biztonságosan fogják kezelni.


Az információtudomány etikai kérdései

Ebben a környezetben két lehetséges szinten jelenhetnek meg etikai felvetések: az információs rendszerek, valamint a globális kérdések szintjén.

Az információs rendszerek gyakran használnak olyan összetett technológiákat, amelyeknek a kialakulása és fejlődése heves aggodalmat váltanak ki a tradicionalisták körében. Például a számítógépes hálózatok ki vannak téve annak a veszélynek, hogy illetéktelenek is hozzáférnek az adatokhoz vagy a felhasználók információihoz.

A fizetős szolgáltatások és az információbrókerek megjelenése további kérdéseket vetnek fel (pl. az információval való visszaélés lehetősége). Visszaélésnek számít, ha az információs szakemberek (információbrókerek) 1) a versenyképes információ megszerzése érdekében elfedik valódi szándékaikat; 2) nyilvános intézmények tájékoztató munkatársaitól szerzett információikat a sajátjaikként adják tovább; 3) nem a valóságnak megfelelően állítják be a saját képesítésükről és képességeikről kialakult képet; 4) kutatásaikat felületesen, gondatlanul végzik.

Az adatbázis készítői felelősek az általuk összeállított bibliográfiai adatbázis pontosságáért, és hogy a kiválasztás és indexelés elfogulatlanul történt. Bár az olyan dokumentumpótlóknak, mint a referátumok vagy deszkriptorok, hűen kell tükrözniük az eredeti dokumentum tartalmát, az index készítői nem felelősek az indexelt anyag tartalmának pontosságáért. Az adatbázis-készítőknek világosan meg kell határozniuk a kiválasztás és indexelés folyamatában használt vezérelveket.

Egyéb problémák merülhetnek fel az üzleti vállalkozások bevonásával kapcsolatban. Példának okáért, a könyvtárak vagy információs központok számítógépesítése folyamán gyakran előfordul az az eljárás, hogy az eladó cég olyan rendszert kínál, amelyről tudja, hogy már idejét múlta és a telepítés után azonnal felújításra szorul; vagy pedig az a pályáztatási gyakorlat, amikor egy könyvtár vagy információs szolgálat olyan szempontokat ad meg, amelynek csak egy bizonyos cég tud megfelelni.

Vannak olyan információs szakemberek, akik úgy élnek vissza az információval, hogy részre hajló eredményeket adnak meg, tudatosan terjesztenek rossz vagy lelkiismeretlen kutatási eredményeket, vagy pedig megbízhatatlan vagy téves elbírálási véleményeken keresztül próbálják meg érvényessé tenni az információkat. Az is a bizalmas információkkal való visszaélésnek számít, ha valaki jogosulatlanul fér hozzá felhasználói adatokhoz, keresési történetekhez és egyéb üzleti információkhoz.

A globális etikai kérdések az információ hatásainak, előállításának, elosztásának és felhasználásának helyi, nemzeti és nemzetközi trendjeivel foglalkoznak. Ahogy az információ helyi, nemzeti és nemzetközi határokon való átadásának folyamata egyre inkább üzleti vállalkozások és kormányok kezébe kerül, mind több kérdés merül fel. Hozzájárulnak-e az információs szakemberek 1) az informá- cióban szegények és az információban gazdagok közötti egyenlőtlenségek kialakulásához; 2) társadalmi zavarokhoz, olyan adatok terjesztésével, amelyek technikai, politikai vagy társadalmi változásokhoz vezetnek; 3) az angolszász dominanciához (azaz az angol nyelv dominanciájához a bibliográfiai rendszerekben) és a túlspecializált technológiák elterjedéséhez; 4) egy információs elit kialakulásához, amelyben csak a gazdasági és információs előnyt élvezők férhetnek hozzá az információs rendszerekhez; 5) az információ olyan központosított rendszerének kialakulásához, amelyben a rendszer tulajdonosai az információ elosztását is ellenőrzésük alatt tarthatják; 6) az információhoz való szabad és ingyenes hozzáférés csökkenéséhez; 7) a fejlődő országoknak a fejlett országoktól való gazdasági és információs függőségéhez (az információhoz való hozzáférés tekintetében), amelyben a fejlődő országokat nem veszik figyelembe mint információ-szolgáltatókat; 8) a kulturális erózióhoz és a nemzeti önállóság kiszolgáltatottságához.

Ezen kérdések miatt többen olyan „kommunikáló etikát” szeretnének látni (ld. Capurro), amely foglalkozik az információs tevékenységek következtében keletkező igazságtalanságokkal és egyenlőtlenségekkel. Egy ilyen etikára lenne szükség, hogy ellensúlyozza azokat az ideológiákat, amelyek az információs elit dominanciáját és hatalmát igyekeznek megteremteni (ld. Slack).



  1. ANDERSON, Charles: The myth of the expert searcher. In: Library Journal, 1986. February 1. 37–39. p.
  2. ASHEIM, Lester: Not censorship but selection. In: Library Journal, 1986. February 1. 63–67. p.
  3. BARNES, Robert F.: Some thoughts on Professonal Ethics Codes. In: ASIS Bulletin, 1986. April/May, 19–20. p.
  4. CAPURRO, Rafael: Moral issues in information science. In: Journal of Information Science, 1985. 11. 113–123. p.
  5. A Code of Ethics for Archivist. In: The American Archivist, 43. 1980. 414–415. p.
  6. CRAWFORD, Helen: In search of an Ethic of Medical Librarianship. In: Bulletin of the Medical Library Association, 1978. 66. 331–337. p.
  7. FOSKETT, D. J.: The creed of a librarian: no politics, no religion, no morals. London, Library Association, 1962.
  8. GELLER, Evelyn: The librarian as a censor. In: Library Journal, 1976. June 1. 1255–1258 p.
  9. GREENWOOD, Terry: Professional Ethics. In: New Library World. 82. 1981. 123–125. P.
  10. HAUPTMAN, Robert: Ethical challenges in librarianship. Phoenix, Oryx Press, 1988.
  11. HAUPTMAN, Robert: Professionalism or culpability? An experiment in ethics. In: Wilson Library Journal, 50. 1976. 626–627. p.
  12. HAYWOOD, Trevor: Electronic information: The withering pf public access. In: New Horizons for the Information Profession: Meeting the challenge of change. Ed. Hilary Dyer, Gwyneth Tseng. London, Graham, 1988. 195–197. p.
  13. HURYCH, Jitka M. – GLENN, Ann C.: Ethics in Health Sciences Librarianship. In: Bulletin of the Medical Library Association, 75. 1987. 342–348. p.
  14. Intellectual Freedom Manual. 2nd ed. Chicago, ALA, 1983.
  15. Ethics and reference services. In: The Reference Librarian, 4. 1982. Eds. Bill Katz, Ruth A. Fraley.
  16. KIRKWOOD, C.C. – WATTS, Tim: Legal reference service: duties v. liabilities. In: Legal Reference Services Quarterly, 3. 1983. 67–82. p.
  17. KOSTREWSKI, B.J. – OPPEMHEIM, Charles: Ethics in information science. In: Journal of Information Science, 1. 1980. 277–283. p.
  18. LINDSEY, Jonathan – PRENTICE, Ann E.: Professional ethics and librarians. Phoenix, Oryx Press, 1985.
  19. MANLEY, Will: Facing the public. In: Wilson Library Bulletin, 197. February, 32–33. p.
  20. MINTZ, Anne P.: Information practice and malpractice. In: Library Journal, 1985. September 15, 346–349. p.
  21. OPPENHEIM, Charles: Ethics of information supply. In: The nationwide provision and use of information. London, The Library Ass., 1981. 105–111. p.
  22. SEREBNICK, Judith: Self-censorship by librarians: an analyses of checklist-based research. In: Drexel Library Qarterly, 18. 1982. 35–56. p.
  23. SHAVER, Donna A. – HEWISON, Nancy – WYKOFF, Leslie W.: Ethics for online intermediaries. In: Special Libraries, 1985. Fall, 238–245. p.
  24. SHUMAN, Bruce A.: The River Bend Casebook: problems in public library service. Phoenyx, Oryx Press, 1981.
  25. SHUMAN, Bruce A.: River Bend Revisited: The problem patron in he library. Phoenix, Oryx Press, 1984.
  26. The ideology of the information age. Eds. Slack, Jennifer, Frejes, Fred, Norwood, Ablex, 1987.
  27. Standards for ethical conduct for rare book manuscript and special collections librarians. In: College and Research Libraries News. 1984. July/August, 357–358. p.
  28. SWAN, John: Ethics at the reference desk: comfortable theories and tricky practicies. In: The Reference Librarian, 4. 1982. 99–116. p.
  29. SWAN, John: Helpful librarians and hurtful books. In: Catholic Library World. 59. 1988. 271–274. p.
  30. WEINER, Paul B.: On my mind. Mad bombers and ethical librarians. A dialogue with Robert Hauptman and John Swan. In: Catholic Library World. 58. 1987. 161–163. p.
  31. WEST, Celest: The secret garden of censorship: ourselves. In: Library Journal, 1983. September 1. 1651–1653. p.
  32. WOODWARD, Diana: Standards of confidentiality for information professionals. In: Challenges to an information society: proceedings of the 47th ASIS Annual Meeting. White Plains, N. Y. , Knowledge Industry Pubs. 1984. 44–47. p.




Az „IFLA statement on open access to scholarly literature and research documentation” c. határozatot Balogh Anna fordította.

Az IFLA (International Federation of Library Associations and Institutions) elkötelezi magát az információhoz való lehető legszélesebb körű hozzáférés biztosítása mellett minden ország polgára számára, a könyvtárakról, az információs szolgáltatásokról és a szellemi szabadságról szóló glasgow-i nyilatkozatban kifejtett elvekkel összhangban.

Az IFLA elismeri, hogy minden szakterület kutatási tevékenységeinek megismerése, megvitatása, kidolgozása és alkalmazása a haladást, a fenntarthatóságot, és az emberi jólétet szolgálja. A lektorált tudományos irodalom a felsőoktatás és a kutatás folyamatainak alapvető eleme, amely a kutatási dokumentumok különböző típusait foglalja magában, például preprinteket, technikai beszámolókat és kutatási adatokat tartalmazó dokumentumokat is.

Az IFLA kijelenti, hogy a könyvtári és információs szolgáltatások világméretű hálózata hozzáférést nyújt a múlt, a jelen és a jövő tudományos irodalmához és kutatási dokumentumaihoz; biztosítja megőrzésüket; segíti a használókat a szakirodalom megismerésében és felhasználásában, valamint oktatási programjaival hozzájárul a használók információs jártasságának kialakításához egész életük folyamán.

Az IFLA megerősíti, hogy a tudományos szakirodalomhoz és kutatási dokumentációhoz való teljes körű hozzáférés elengedhetetlenül fontos a világ megértése, valamint a globális problémák megoldásainak felderítése, köztük különösen az információs egyenlőtlenség csökkentésének szempontjából.


A publikációk értékelése – a nyomtatott irodalomtól a szabad hozzáférésig

Comba, Valentina: La valutazione delle pubblicazioni: dalla letteratura a stampa agli open archives. (Bollettino AIB. 43.vol. 2003. 1.no. 65-75.p.) c. cikkét Mohor Jenő tömörítette.

Az értékelés olyan központi helyet elfoglaló tevékenység, amit mind az akadémiai világban (a kutatásban és az oktatásban), mind a javak és szolgáltatások előállításának világában egyaránt gyakorolnak. Egy tevékenység, egy termék (a javak valamelyike), egy szolgáltatás vagy egy publikáció értékelése képezi a döntést, a kiválasztás alapjául szolgáló eszközt, ami alapjául szolgál az új cselekvéseknek és kezdeményezéseknek is. Valentina Comba írása a kutatás és a széles értelemben vett tudományos kommunikáció világát értékelő eszközök tanulmányozásához kíván hozzájárulni, s megpróbál válaszolni arra a (szónoki) kérdésre, hogy a könyvtárosoknak részeseivé kell-e lenniük a publikációk értékelési folyamatainak.

A szerzőt a nyolcvanas években kezdte érdekelni ez a téma, amikor a tanszékvezetői helyekért versenyt futó orvos-tanárok a munkáikra való hivatkozások számát (és a bibliográfiai adatokat) keresték. Az on-line bibliográfiai keresések abban a könyvtárban, ahol Comba dolgozott, meglehetősen költségesek voltak: az SCI-hez (Science Citation Index) való kapcsolódás óradíja a száz dollárt is meghaladta. Az érdekeltek líra-százezreket fizettek az adatokért és ráadásul a keresőrendszer igényeinek megfelelően kellett kitölteniük saját bibliográfiai adataikat, melyben a legkisebb hiba eredménye is „no hits” , „nincs találat”-ot eredményezett, s aztán az on-line keresést megszakítva a hibát kellett keresgélni.

A kilencvenes évekre a hivatkozások keresése szinte járványos betegséggé vált és terjedt, mint az influenza; bubópestis-járvánnyá pedig az impakt faktor (IF) helytelen használatával vált, amikor azt az egyes tudományos publikációk minőségének értékelésére kezdték használni. Comba sokféle módon próbálta megértetni az indikátorok használatának módját, sőt még napilapba is írt a témáról, hogy minél szélesebb körben ismertesse nézeteit.

Publikációinak és előadásainak tapasztalata alapján kijelentette, hogy a kutatóintézetek értékelésére jelenleg használt kritériumok irodalmából a feltett szónoki kérdésre határozott és egyértelmű „igen!” válasz kerekedik ki. A könyvtárosoknak teljes mélységben ismerniük kell a hivatkozás-indexek szerkezetét, s ekként az indikátorok azokból való kidolgozásának módjait; a könyvtárosok jobban meg tudják ismerni a bibliometriai eszközöket, mint más kutatók; a könyvtárosok tudják az értékelő „zsűrik” rendelkezésére bocsátani a forrásokat, az adatbázisokat és az indexeket, oly módon, hogy valamennyi lehetséges elem figyelembe vehető legyen.


Szabad hozzáférés a tudományos publikációkhoz: akadályok a változások útjában*

Björk, Bo-Christer: Open access to scientific publications – an analysis of the barriers to change? című írását (In: Information Research. Vol. 9., No. 2., 2004. http://InformationR.net/ir/9-2/paper170.html) Koltay Tibor tömörítette.



A tudományos tartalmak publikálása olyan terület, amely sokat nyert az internet megjelenésével, hiszen a tudományos információ könnyen eljuttatható a felhasználóhoz elektronikus úton. A kutatóknak megvannak a technikai eszközeik és a készségeik, hogy munkahelyükön elérjék az elektronikus információkat, és élen jártak az internet kínálta kommunikáció kihasználásában. A közeljövőben azoknak a szövegeknek a többségét, amelyeket olvasnak, az interneten fogják elérni. Míg a tudományos publikációk továbbításának technikája megváltozott, közgazdasági keretei alig változtak. A folyó- iratok kiadása néhány nagy cég kezében koncentrálódik, ami az elektronikus megjelentetés lehetőségével kombinálva még erősebbé tette az amúgy is erős piaci szereplőket. Az információnak az interneten történő terjesztésének járulékos költségei nemcsak igen alacsonyak, hanem ezen a területen kicsi a verseny, így az árak nagymértékben azon múlnak, mennyit hajlandók és mennyit képesek a fogyasztók a folyóiratokért fizetni. Ennek következtében többé kevésbé ugyanolyan drágák a folyóiratok, mint korábban, a papír-alapú előfizetések idején, vagyis az 1970-es években megkezdődött folyóirat-válság tovább folytatódik.

Ezzel párhuzamosan több úttörő tudományos kutató kapott a lehetőségen, amelyet az internet arra kínált, hogy ki lehessen iktatni a tudományos publikálás folyamatából a drága közvetítőket. Az 1990-es években számos elektronikus preprint-archívum és néhány száz, szakértői véleményezést (peer review) alkalmazó (a következőkben lektorált) elektronikus tudományos folyóirat jött létre. Ezek közös jellemzője, hogy ingyenes hozzáférést biztosítanak dokumentumaikhoz. Ezt nevezzük nyílt, vagy szabad hozzáférésnek. Ezek az első kísérletek azt mutatják, hogy a kereskedelmi irányultságú kommunikációs rendszer megváltoztatása előtt álló akadályokat nagyban alábecsültük. Ezek az akadályok okozzák, hogy a nyílt, illetve szabad hozzáférésnek a tudományos publikáció egészére gyakorolt hatása még mindig elhanyagolható.





A magyar és a német közművelődést többféle kötődés fűzi össze. Közismert tény, hogy a Habsburg monarchia a német nyelvet részesítette előnyben, aminek hatására például a magyar nemzet kiváló tudósai és szépírói, a kötelezővé tett német nyelvhasználat miatt, szélesebb körben válhattak ismertté.

Az 1999. évi frankfurti könyvvásár imponáló magyar kiállítása a magyar és a magyarországi német nyelvű könyvkiadás öt évszázadát mutatta be Hess Andrástól Landererig címen. A könyvvásár előtti évben jelent meg a magyarországi könyvtárak német nyelvű könyvállományának katalógusa a Handbuch Historischer Buchbestände in Europa című sorozatban.1 Kutatásaim ott veszik fel a fonalat, ahol e könyv abbahagyta. Azt vizsgálom, hogy milyen volt a német nyelvű könyvgyarapítás néhány magyar nagykönyvtárban a 20. század folyamán. Három olyan nagykönyvtárat választottam ki, amelyek a század elején nagyságrendjükben túlszárnyalták a többieket, és funkciójuk révén kiegészítettek egymást: az Országos Széchényi Könyvtárat (OSZK, akkor: a Nemzeti Múzeum Könyvtára vagy Múzeumi Könyvtár), az Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtárát (EK, Egyetemi Könyvtár) és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárát (MTAK, Akadémiai Könyvtár).

Kutatásaimhoz számos segítséget kaptam, amelyért ezúton szeretnék köszönetet mondani. A Coutts Nijhoff könyvtárellátó vállalat ösztöndíja és a budapesti Európa Intézet támogatása lehetővé tette számomra, hogy 2003 folyamán két ízben is kutathassak berlini és budapesti könyvtárakban, levéltárakban. A három magyar célkönyvtár gyarapítási osztályának vezetője (Kakasy Judit az Egyetemi Könyvtárban, Karakas Péterné az OSZK-ban és Murányi Lajos az Akadémiai Könyvtárban) készségesen segített intézményük irattárának, levéltárának, gyűjteményének tanulmányozásában. Segítségüket nagyon köszönöm.

Jelen írásom végén általános következtetéseket vonok le a könyvtárak beszerzési gyakorlatáról a könyvtártörténeti szakirodalom és a leltárkönyvekben, katalógusokban talált adatok, tételek alapján. Vizsgálataimat még nem fejeztem be.

A könyvtárközi és nemzetközi kapcsolatok történetéhez jó hasznát vettem az Országos Levéltár és a berlini Staatsbibliothek, Politisches Archiv, Geheimes Staatsarchiv (Staatsarchiv Preußischer Kulturbesitz), valamint a Bundesarchiv levéltári adatainak.

Kétféle megközelítés is lehetséges a nem nemzeti nyelvű irodalom gyarapítási kérdéseinek vizsgálatára: egyfelől a nyelv és a globalizáció szempontjából, másfelől a könyvtárközi együttműködés oldaláról. Azt tudjuk, hogy a nagy tudományos könyvtáraknak fontos kultúraközvetítő szerepük van, de érdemes azt is megvizsgálni, miként működik ez a funkció a gyakorlatban.

A könyvtárak országos és nemzetközi rendszerben, s olyan társadalmi környezetben működnek, amelyek folyamatos változásnak vannak kitéve.2 Ma már nemcsak evidencia, de létfontosságú is annak felismerése, hogy a könyvtárközi együttműködés, a kooperáció elengedhetetlen része az állománygyarapításnak. A német és a magyar könyvtártörténet vizsgálata ugyancsak alátámasztja ezt a megállapítást.


Múzeumok az interneten


 Miért vannak a múzeumok?

A múzeumok fő feladata a tudományos munka, valamint a tárgyak bemutatása a nagyközönség számára.

A kiállítás a múzeumi kommunikáció legfontosabb formája. Legtöbb esetben a tárgyak egy egymással összefüggő rendszer tagjai. A múzeumok egyik fontos feladata, hogy szolgáltatásokat szervezzen annak érdekében, hogy a látogatók minél szélesebb rétegének érdeklődését felkeltse. Ilyen a tárlatvezetés, a kiállításhoz kapcsolódó előadások, írásos anyagok, filmvetítés, zenei és irodalmi rendezvények. Ezek csak akkor tartoznak a múzeum kommunikációs rendszerébe, ha beleilleszkednek a kiállítás tematikájába. Főleg a gyermekek és a fiatalok személyiségfejlődését szolgálják a vetélkedők, klubok, szakkörök, múzeumi táborok. Az értékek megismertetésének előmozdításáról van szó, amely minden civilizált népnek kötelessége, civilizáltságának fokmérője.

A múzeumok kapuinak szélesre tárásával, a távolságok zsugorodásával, a tömegturizmussal, a látni és tudni vágyással bekövetkezett az, hogy egyes múzeumok túllátogatottá váltak. Ugyanakkor múzeumok ezrei alig kerülnek be a „nemzetközi köztudatba”, mivel elkerüli őket a „turista útvonal” vagy gyűjteményük annyira speciális (nyomdászat, textil, borászat, kés és olló gyűjtemény, lámpa, kocsi, patika stb.) ezért lényegesen kevesebben látogatják, mint pl. a képzőművészeti alkotásokat vagy az őslénybemutatókat kínáló nagy múzeumokat.



Genius loci: A helyismereti tevékenységről / Bényei Miklós; [kiad. a Könyvtári Intézet]. – Bp.: Könyvtári Intézet, 2004. – 182 p.; 24 cm. – (Továbbképzés felsőfokon; ISSN 1589-1682)
ISBN 963 201 606 8


A célok felől közelítve viszonylag könnyű a recenzens dolga, hiszen a sorozatcím önmagáért beszél: Továbbképzés felsőfokon. Tovább, azaz többet, még egy kicsit, újabbat, mint amit a hallgató (ha szervezett, formális továbbképzésről van szó), illetve az olvasó (ha magán-igénye van arra, hogy többet tudjon meg a szakma valamely részterületéről) tanulmányai során és gyakorlati tevékenysége közben megismert. Felsőfokon: azaz magas szinten, már-már tudományos igénnyel, elméleti, történeti alapokkal megtámasztva, nem a napi működtetés technikusi rutinja szükségleteihez, hanem ahhoz a célhoz mérten, hogy a könyvtár olvasói (és fenntartói) megelégedésére, hivatását betöltve tudjon működni. Röviden tehát, a sorozat célja – valószínűleg – az, hogy szakmánk egy-egy szeletéről nyújtson magas szintű új ismereteket (vagy a formális képzésből kimaradt, esetleg nem elégségesen tárgyalt témákat, vagy valamely részterület legújabb fejleményeit foglalva össze), illetve, hogy a szervezett továbbképzésben részt vevők számára bocsásson rendelkezésre tanulmányi segédleteket (jegyzeteket stb.).

Az eszközök, melyek a fenti célok elérését szolgálják, a módszerek, a tanulmányi segédletek megjelenési formái, azaz a műfajok, melyek a cél szolgálatában állnak, rendkívül különbözők lehetnek. Hol vagyunk már attól, amikor a felsőfokú (akár alap- akár tovább)képzést csak a vaskos, kemény fedelű tankönyv és a fűzött vagy ragasztott sokszorosított jegyzet (Isten tudja hanyadik változatlan kiadása) segítette.




Soziale Kompetenzen als Leitungs- und Managementqualifikation: Dokumentation Einer Tagung / hrsg. Von Gerd Paul. – Berlin: Ehemaliges Dt. Bibliotheksinstitut, 2000. 115 p. – (dbi-materialien; 200)
ISBN 3-87068-623-5


A WBZ (Wissenschaftszentrum Berlin für Sozialforschung) és a Német Könyvtári Intézet, a DBI (Deutsches Bibliotheksinstitut) közös rendezésében 1999 novemberében kétnapos konferenciára került sor Berlinben a fenti címen. A „dbi-materialien” sorozat 200. füzete a konferencián elhangzott előadásokat és az azokat követő viták, szakmai eszmecserék összefoglalásait tartalmazza.

A konferencia témája a könyvtártudomány területén (is) különös jelentőségű, mivel a könyvtárakban fokozott igény mutatkozik a változásra, az innovációra, és ez nem pusztán a technikai és szervezeti intézkedések vonatkozásában érvényes. Sokkal lényegesebb az ún. „szociális innováció”, amely az olvasók megváltozott igényeit éppúgy figyelembe veszi, mint a munkatársakét. Számunkra, akik a magyar könyvtárügy cselekvő (és olykor szenvedő?) részesei vagyunk, különösen érdekes és gondolatébresztő az öt évvel ezelőtti berlini tanácskozás anyaga. Az előszó írója s egyben a konferencia egyik előadója, Gerd Paul a „szociális innovációkon” elsősorban a „nem hierarchikus kommunikációt és kooperációt” érti, azaz a munkatársakkal való következetes osztozást a döntési folyamatokban, de a felelősségben is. Vagyis ma már a vezetést nem úgy kell felfogni, mint egyfajta irányítási és ellenőrzési tevékenységet, hanem sokkal inkább a kölcsönös tanulás, diskurzus, motiváció folyamataként kell értelmezni.


Elektronikus közép- európai kaleidoszkóp (ODOK’01)



Drehscheibe E-Mitteleuropa: Information: Produzenten, Vermittler, Nutzer: Die gemeinsame Zukunft: Tagungsberichte vom 9. Österreichischen Online Informationstreffen und 10. Österreichischen Dukumentartag / hrsg. Von Eveline Pipp; Österreichische Online-Benutzergruppe. – Wien: Phoibos, 2002. 221 p. (Biblos-Schriften; 173.)
ISBN 3-901232-39-7

 Az Österreichische Nationalbibliothek és Phoibos Verlag által kiadott „Biblos-Schriften” sorozat 173. köteteként jelent meg 2002-ben annak a négynapos konferenciának az anyaga, melyet 2001 áprilisában rendeztek a grazi egyetemen „ODOK’01. Drehscheibe E-Mitteleuropa” címen. A szakmai tanácskozás a kilencedik osztrák on-line-információs találkozó volt, melyet 1995 óta az osztrák dokumentációs nappal együtt szerveznek. A konferencia létrejöttében – szervezőként – három szakmai szervezet vett részt: az osztrák könyvtárosok egyesületének (VÖB) „Új Médiumok” elnevezésű munkacsoportja, az osztrák dokumentációs és információs társaság (ÖGDI), valamint a „Szövetség az Osztrák Információs Gazdaságért” (VIW). A rendezők neve már jelzi a kilenc szekcióban, több munkabizottságban zajló tanácskozás tartalmi súlypontjait: telekommunikáció a közép- és kelet-európai országokban; az információs társadalom nemzeti akciótervei, különös tekintettel az új közép-európai uniós tagállamokra; infrastrukturális előfeltételek az információs gazdaság fejlesztésében való részvételhez; az elektronikus információs források létrehozóinak, közvetítőinek és felhasználóinak közös jövője; konzorciumok; EU-s projektek az információszektorban; a tudományos becslés, mérés lehetőségei és határai; információs társadalom ma és holnap; információs rendszerek termékbemutatója. E meglehetősen gazdag tematika valamennyi előadása közül összesen 19-et közöl az itt tárgyalt kötet, mégpedig vagy teljes terjedelmében vagy a bemutatott projektek rövid összefoglalásait adva, külön fejezetben összegyűjtve.

Az első két írás azonnal az elektronikus információk könyvtári hasznosításának problematikájába kalauzolja az olvasót. „Információs ipar – quo vadis?” – teszi fel a kérdést Wim Luijendijk a „folyóiratkrízist” elemző referátumában. Napjainkban a könyvtárak és az információik túlnyomó hányadát elektronikus formában eladó, hatalmas nyereséggel működő kiadók – mint amilyen például az Elsevier – szembekerültek egymással. A könyvtáraknak lépniük kell, ha nem akarják kiszolgáltatni magukat a kiadók kétes jóakaratának, és ha szerephez akarnak jutni az információk koordinálásában. A megoldást a holland szerző olyasfajta szervezetekben látja, mint például az EMBO (European Molecular Biology Organization). Ez a mintegy 900 tagot számláló nemzetközi akadémia hozza létre az „EMBO Journal”-t (http://emboj.oupjournals.org), mely a bio(lógiai)-tudományok hatalmas, de átlátható adatbankjának fölépítését kísérli meg „E-Biosci” néven. Itt az alapelvek egyike az, hogy az olvasók pénze – a kiadók kiiktatásával – közvetlenül a szerzőkhöz juthasson.



(1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (2) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (7) (13) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (15) (1) (2) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (27) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (3) (1) (5) (10) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (3) (2) (12) (1) (2) (14) (33) (1) (10) (1) (29) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (2) (1) (1) (1) (16) (6) (6) (14) (2) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (5) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (29) (3) (2) (4) (1) (1) (1) (56) (1) (1) (1) (3) (1) (13) (1) (2) (4) (4) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (1) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (2) (1) (6) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (9) (16) (5) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (16) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (8) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (5) (12) (9) (6) (3) (2) (14) (5) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (6) (9) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (8) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (15) (2) (1) (1) (1) (17) (5) (1) (2) (1) (1) (23) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (16) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (4) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (20) (16) (2) (1) (1) (3) (2) (2) (1) (11) (5) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (2) (1) (1) (6) (5) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (7) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (5) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (7) (2) (8) (9) (2) (2) (1) (1) (3) (1) (3) (1) (2) (2) (1) (12) (1) (3) (1) (2) (2) (4) (12) (1) (9) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (7) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (7) (1) (1) (2) (2) (3) (2) (7) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (36) (2) (1) (26) (5) (1) (1) (5) (1) (3) (1) (9) (1) (3) (1) (21) (1) (1) (8) (1) (4) (2) (2) (4) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (38) (1) (6) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (8) (2) (2) (39) (1) (63) (2) (2) (2) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (5) (2) (1) (4) (1) (6) (7) (1) (1) (1) (26) (1) (1) (2) (3) (39) (1) (2) (2) (1) (8) (8) (5) (1) (2) (1) (2) (5) (1) (15) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (7) (1) (2) (2) (16) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (9) (1) (1) (8) (11) (1) (1) (20) (14) (1) (2) (1) (3) (3) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (4) (1) (4) (1) (3) (2) (2) (5) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (20) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (36) (1) (1) (2) (8) (1) (2) (1) (1) (21) (2) (1) (1) (1) (9) (1) (17) (2) (1) (70) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (11) (1) (8) (1) (10) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (6) (24) (8) (1) (11) (1) (1) (2) (4) (1) (11) (1) (1) (12) (8) (4) (4) (1) (1) (4) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (16) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (5) (3) (1) (2) (2) (1) (8) (1) (1) (3) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (6) (6) (1) (2) (10) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (5) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (4) (16) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (4) (5) (1) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (3) (2) (8) (3) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (2) (1) (1) (2) (5) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (15) (1) (1) (25) (1) (7) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (20) (26) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (1) (1) (2) (4) (2) (2) (5) (6) (1) (2) (2) (3) (1) (2) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (2) (16) (1) (3) (5) (1) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (2) (2) (1) (3) (1) (7) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (14) (2) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (2) (11) (1) (5) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (27) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (21) (1) (1) (1) (1) (25) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (13) (1) (7) (2) (2) (4) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (39) (1) (1) (2) (1) (2) (12) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1)