2000. 1-2. szám

Rezume (deutsch)

Änderungen des ungarischen Urhebergesetzes, 1. Teil

KISS Zoltán

Im September 1999 ist in Ungarn eine neue Urheberrechtsregelung in Kraft getreten. Das Urheberrecht umfasst auch fotokünstliche und kartographische Werke als neue Gebiete. Die Verfasser werden personal- und finanzrechtlich geschützt. Es ist ein neuer Zug des Gesetzes, dass die Personalrechte – ähnlich zu den Finanzrechten – nur innerhalb der Schutzperiode ausgeübt werden können. Die Schutzperiode beträgt 70 Jahre im Falle der Verfasser. Aber die Verfasser, die zwischen 31. Dezember 1928 und 31. Dezember 1943 gestorben sind, und die nach 1948 entstandenen Tonaufnahmen fallen erneut unter Schutz. Es ist ein neuer Zug im Falle der Finanzrechte, dass der Verfasser auf ein mit dem Einkommen proportionelles Entgelt berechtigt ist. Ab 1. September 2000 ist auch für die Verfasser der kopierten und vervielfältigten Werke ein reprographisches Entgelt zu zahlen. Aus der eingezahlten Summe bekommen neben den Verfassern auch die Buch- und Zeitschriftenverlage ihren Teil. Das Gesetz hat neue Regel zu den Benutzungsverträgen mitgebracht. Die Vorschrift zur Minimumsumme des Entgeltes und zur Benutzungsperiode wurde annuliert, und sie dürfen von den Betroffenen frei bestimmt werden. Die Regelung der freien Benutzung ist strenger geworden. Öffentliche Bibliotheken dürfen die einzelnen Exemplare der Werke unentgeltlich ausleihen, ausgenommen Softwaren und komputergestützte Dateien.

50 Jahre der Universitätsausbildung von Bibliothekaren

Der Lehrstuhl für Bibliotheks- und Informationswissenschaft feierte ihr 50-jähriges Jubiläum im Jahre 1999. Aus Anlass der Feier fasste der Leiter des Lehrstuhls, György Sebestyén (Die Rolle und Wichtigkeit des Lehrstuhls für Bibliothekswissenschaft der Philologischen Fakultät an der Eötvös Loránd Universität im ungarischen und internationalen Bibliothekswesen;) die Geschichte des Lehrstuhls seit 1949 bis zu unseren Tagen zusammen, und stellte den kulturhistorischen und politischen Hintergrund dar. Er wies darauf hin, wie die Änderungen (z.B. die Informationsgesellschaft und die Globalisierung, bzw. das neue ungarische Bibliotheksgesetz) die Ausbildungsthematik beeinflussten. Ziel des Lehrstuhls ist es, gut ausgebildete, verantwortliche, selbständige, kreative Fachleute auszubilden, die zur Bibliotheks- und Informationsarbeit auf hohem Niveau fähig und zur Leitung dieser Institutionen, zur Entscheidungsvorbereitung und Forschungsarbeit fähig sind. Der Lehrstuhl bestrebt sich, sich zu den Veränderungen anzupassen, die Ausbildung laufend zu überprüfen und modernisieren. – Ein ehemaliger Student des Lehrstuhls, György Kókay (Mit den Augen der ersten Absolventen…;) erinnerte sich in einem subjektiven Bericht an seine Studentenjahre in den 50-er Jahren und an die gelehrten Professoren, Béla Kéki, Béla Varjas, László Mezey und Béla Kohalmi. – Sándor Szabó rief die Ereignisse der nahen Vergangenheit hervor (Gedanken zur Geschichte des Lehrstuhls in den 70-er und 80-er Jahren;). In den 70-er Jahren wurde das Leben des Lehrstuhls hektisch, die Leiter haben sich sehr oft gewechselt und hatten keine Zeit, ihre Konzeptionen zu verwirklichen. Mit Géza Fülöp (1986) hat sich die Lage konsolidiert. Entwicklungspläne entstanden zum Lehrpan und zu den Lehrprogrammen, zur Entwicklung des Personals. Der neue Lehrplan orientierte sich auf Informationswissenschaft und integrierte wieder lesesoziologische Gegenstände. Es wurde als ein Nachteil betrachtet, dass in der Zeit der Zweifächer-Ausbildung neben Bibliothekswissenschaft nur geisteswissenschaftliche Fächer aufgenommen werden durften. Seitdem soll man nur ein Fach obligatorisch aufnehmen und die Studenten können auch naturwissenschaftliche Fächer wählen. Zwei postgraduale Studiengänge (Fachinformation und Bibliotheksgeschichte) wurden auch gestartet, mit Erfolg. In den 80-er Jahren hat die niedrige Studentenzahl mehrmals Probleme verursacht und Nachteile mitgebracht. Die unzureichende Finanzierung der Hochschulausbildung hat zu Personal- und Nachwuchsproblemen geführt. – Die Teilnehmer haben sich auch an die frühere, herausragende und bestimmende Persönlichkeit, den kürzlich verstorbenen Lehrstuhlleiter Géza Fülöp erinnert. Für ihn haben seine ehemalige Studenten, Freunde und Verehrer eine Festschrift redigiert, deren Entstehung kurz vorgestellt wurde (Barátné Hajdu Ágnes: Über die Festschrift für Géza Fülöp.

Irrweg oder Torso? Die Gründung der Bezirksbibliotheken vor 50 Jahren

TÓTH Gyula

Die Bezirksbibliotheken existierten in Ungarn in der Periode 1949-1951 mit der primären Funktion, Volksbibliotheken zu gründen, im wesentlichen das öffentliche Bibliothekswesen neu zu organisieren. Sie arbeiteten parallel mit den Stadtbibliotheken, aber unabhängig von ihnen, hatten einen Kernbestand und versorgten mit Depotbestand die kleinen Dorfbibliotheken. Aufgrund Quellen von Archiven und individuellen Gesprächen versucht der Autor darzustellen, welche Rolle die Bezirksbibliotheken in der Entwicklung des ungarischen Bibliothekswesens spielten. Die Konzeption war richtig, denn sie erzielte die Schaffung einer Netz von Öffentlichen Bibliotheken, erkennend: nur ein System ist fähig, umfassende Dienstleistungen zu sichern. Die Verwirklichung der Konzeption misslang: man kehrte – wegen ungenügender Voraussetzungen (Betonung der Quantität, Aufklärer-Prinzipien, schwacher Bestand und Auswahl, Personal mit unzureichender Ausbildung usw.) – zu dem Volksbibliothekschema zurück. Diese Bestrebungen gehören zur Gestaltung der modernen Öffentlichen Bibliotheken und sind wichtige Durchbruchsversuche – der Public Library Bewegung ähnlich –, die wegen der Befolgung des sowietischen Beispiels sich deformiert haben. Die Bezirksbibliotheken wurden 1952 durch das hierarchisch strukturierte System der Komitats- und Kreisbibliotheken abgelöst, das sich zur Verwaltungsstruktur anschloss. Wegen der Widersprüche und der noch offenstehenden Fragen sollte man dieses Thema noch mit weiteren Forschungen erklären.

Nach dem Sündefall. Marginalien zur Geschichte der 50 Jahre ungarischen Bibliothekswesens

PAPP István

Diese Studie ist ein subjektives und ironisches Essay über die „Helden”-Epoche des Bibliothekswesens. Es geht um alle wichtigen Probleme und die politischen, kulturpolitischen Beziehungen, und hauptsächlich um den Spielraum, den diese Beziehungen für das Bibliothekswesen ermöglichten. Es werden Momentaufnahmen gezeigt über die Bildung, über die Rivalisierung zwischen dem Bibliothekswesen und der Volksbildung, über die rasche technische Entwicklung, über die Gruppe von Intellektuellen, die aus politischen Gründen nicht mehr in ihren Berufen tätig bleiben dürften, und in Bibliotheken am Ende ihre Talente zur Geltung brachten. Es werden die beruflichen Diskussionen gezeigt, die oft politische Untertöne hatten, erkennend, wie viele Kompromisse geschlossen werden müssten, um weiter arbeiten zu können. Es wird gefragt: wieweit hätte unser Bibliothekswesen geraten können, wenn wir in den vergangenen 50 Jahren unter anderen Verhältnissen hätten leben können, und auch: ist der Entwicklungsstand des Öffentlichen Bibliothekswesens in Übereinstimmung mit unserem gesellschaftlichen, wirtschaftlichen und kulturellen Entwicklungsstand? Wenn es an dem steuerzahlenden Bürger lag, wieviel Geld würden die Bibliotheken bekommen? Die Bibliothekare können nur eines machen, ihre Wichtigkeit laufend der Gesellschaft prüfen.

Erinnerungen, Erlebnisse, Bemerkungen über das fünfzigjährige öffentliche Bibliothekswesen

KISS Jenő

Der Autor analysiert die vergangenen 50 Jahre auf drei Periode getrennt: die Helden-Epoche (1949-1952), die 70-er Jahre (1968-1977) und die letzten Zeiten (1985-1998). In der Helden-Epoche spielte das Zentrum der Volksbibliotheken eine wichtige Rolle, das für die kleinen Bibliotheken (Volksbibliotheken) methodische Leitung ausführte, und auch die Arbeit der Bezirksbibliotheken methodisch half (auf den Gebieten der zentralen Erwerbung, Erschliessung, Ausbildung). 1952 wurde ein Beschluss des Ministerialrates über die Entwicklung des Bibliothekswesens veröffentlicht, und dadurch wurde die Struktur der Öffentlichen Bibliotheken an die der Verwaltungsstruktur angepasst. Die zentralen Aufgaben und Dienstleistungen gelangen in die Széchényi Nationalbibliothek, in ihre methodische Abteilung. Die 70-er Jahre bedeuteten eine Blütezeit der Entwicklung: sie haben die Erneuerung des Öffentlichen Bibliothekswesens (S. die Studie von István Sallai in der No. 2. 1999 der Könyvtári Figyelo), berufliche Richtlinien, Versorgungssysteme, die Fortsetzung der Bibliotheksbauten, ein einheitliches Bibliothekssystem mitgebracht. In den letzten 15 Jahren, insbesondere nach dem Wechsel des politischen Systems reduzierte sich die Anzahl der Bibliotheken, es begann die Schliessung der lebensunfähigen Kleinbibliotheken, und zur gleichen Zeit begann die Erwerbung der Bibliotheken wegen finanzieller Probleme zu stagnieren. Laut dem Gesetz über die Selbstverwaltungen ist die Erhaltung der Bibliotheken eine obligatorische Aufgabe, aber dafür wurde keine normative Unterstützung gegeben. Das bisherige Niveau der Versorgung wurde gefährdet. Die Stadtbibliotheken charakterisierte zunehmende Benutzung und Präsenznutzung, die Bibliothekare wurden mehr und mehr dienstleistungsorientiert. Das bedeutendste Ereignis dieser Periode ist die Geburt des Gesetzes über Kultur im Jahre 1997, das auch das Bibliotheksgesetz integriert.

Zwischen Vergangenheit und Zukunft. Die Rollen der Bibliothekare in den vergangenen zehn Jahren

HAVAS Katalin

In der letzten Periode veränderten sich in den Öffentlichen Bibliotheken die angebotenen Buch- und Zeitschriftenbestände, die Erwerbungskanäle, sowie die Zusammensetzung, Mentalität und Erwartungen der Bibliotheksbesucher. Es stellte sich heraus, das die Öffentlichen Bibliotheken voll von unbenutzten Büchern sind, dass das Geld zur Operation, Erwerbung, Automatisierung muss durch geschickte Verhandlungen, Bewerbungen ergänzt werden, und dazu brauchen auch die Bibliothekare eine ganz andere Anschauung. In der Vergangenheit gab der Staat Platz für Bibliotheken, Geld für die Bücher, deren Herausgabe er gestattete. Obwohl der Buchhandel in Ungarn ein hohes Niveau erreichte, war er auch noch vor 10-15 Jahren politisch bestimmt. Es begann die Veröffentlichung von Dokumentenromanen, Erinnerungen, Reportagebüchern und es entstand ein breiter Auswahl von Büchern und Zeitschriften. Die Bibliothekare haben es bemerkt, dass sie ihre Erwerbungen beschleunigen, starker selektieren, aus dem alten Bestand aussondern, und wegen der hohen Preise mit dem Etat besser wirtschaften sollen. Zur gleichen Zeit benötigen die Leser ein ausgeglichenes Angebot, und dank der Verbreitung des Videos (und seiner Ausleihe als eine bezahlte Dienstleistung) auch der Zuschauer erschien in Bibliotheken. Der Raum und der Bestand der Bibliotheken sollten anders eingerichtet, bzw. aufgestellt werden. Als eine neue Lösung dafür tauchte die Idee der Familienbibliothek auf, in der ein Teil des Bestandes in verschiedenen Kategorien (leichter Lesematerial, esotherische Werke usw.) eingeordnet wurde und zum Lesen angenehme, kleinere Räume angeboten wurden. Die frühere Erziehungsfunktion des Bibliothekars begann, sich in den Hintergrund zu ziehen. Die Dienstleistungen auf dem Gebiet der allgemeinnützlichen (Community) Information wurden geboren, in denen sind nicht nur bibliographische und faktographische Daten angeboten. Auch die Tätigkeit mit Alten, Arbeitslosen, Obdachlosen und anderen problemhaften Lesern benötigte einen Mentalitätswechsel. Die Mitarbeiter der Öffentlichen Bibliotheken sind gute praktizierende Bibliothekare (verstehen sich auf Bestandsaufnahme, Bestandsabbau, Literatur), sind gute wirtschaftliche Fachleute und Manager, wenn es um das Geld und die Bewerbungen geht, sind gute Pädagogen und Heilpädagogen, vorbereitete Kritiker und gute kulturelle Manager.

 

Rezume (magyar)

A szerzői jogi törvény változásai. 1. rész

KISS Zoltán 

1999 szeptembere óta új szerzői jogi törvény szabályozza a szerzők és a szellemi alkotások jogvédelmét.
A jogvédelem területe kiegészült a fotóművészeti alkotásokkal, a térképművel és a térképészeti alkotással. A szerzőt személyhez fűződő jogok és vagyoni jogok illetik meg. Újdonság, hogy a személyhez fűződő jogok a vagyoni jogokhoz hasonlóan csak a védelmi időn belül gyakorolhatók. A védelmi idő szerzők esetében 70 év, de az 1928. december 31-e és az 1943. december 31-e között meghalt szerzők, és az 1948 után rögzített hangfelvételekre újra oltalom vonatkozik. Újdonság a vagyoni jogok esetében, hogy a szerzőt a felhasználással elért bevétellel arányban álló díjazás illeti meg. 2000. szeptember 1-jétől reprográfiai jogdíjat kell fizetni a fénymásolással és más többszörözéssel készült művek szerzői javára. A befolyó pénzből a szerzők mellett a könyv- és lapkiadók is részesednek majd. A felhasználási szerződésekről új szabályokat hozott a törvény. Megszűnt a díjazás mértékének minimum-összegére és a felhasználási idő keretére vonatkozó előírás, s szabad megállapodás tárgyává tette. Szigorúbb meghatározás vonatkozik a szabad felhasználás körébe tartozó művekre. Nyilvános könyvtárak szabadon haszonkölcsönbe adhatják a művek egyes példányait, de szoftvereket, számítógépes adattárakat ők sem.
Ötven éves az egyetemi színtű könyvtárosképzés
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán működő Könyvtártudományi-Informatikai Tanszék 1999-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Az ünnepség alkalmából a tanszék vezetője, Sebestyén György (Az ELTE BTK Könyvtártudományi tanszékének szerepe és jelentősége a hazai és nemzetközi könyvtárügyben) művelődéstörténeti és politikai háttér megrajzolásával foglalta össze a tanszék történetét 1949-től, napjainkig, érzékeltetve, hogy a nemzetközi és hazai könyvtári világban bekövetkezett változások (napjaikban pl. az információs társadalom kialakulása és a globalizáció, ill. a hazai életben az új könyvtári törvény) milyen mértékben hatottak a képzés tartalmára. A tanszék célja, hogy jól képzett, értelmiségi felelősségtudattal bíró, önálló, kreatív szakembereket képezzen, akik magas színtű könyvtári, információs munkára képesek, s alkalmasak az ilyen típusú intézmények vezetésére, döntéselőkészítésre és kutatómunkára. A tanszéknek igazodnia kell a változásokhoz, s szükséges folyamatosan felülvizsgálnia és korszerűsítenie a képzést.

A könyvtári tanszék egykori diákja, Kókay György (Ahogyan az első könyvtár szakos hallgatók látták) személyes hangú beszámolóban emlékezett vissza, milyen volt egyetemi hallgatónak lenni az ötvenes években, s felidézte az első idők kiváló képzettségű, tudós oktatóit, Kéki Bélát, Varjas Bélát, Mezey Lászlót, Kőhalmi Bélát).

Szabó Sándor a közelmúlt eseményeit idézte fel (Gondolatok az ELTE Könyvtártudományi – Informatikai Tanszék hetvenes és nyolcvanas évekbeli történetéhez). A hetvenes években a tanszék élete zaklatottá vált, a tanszékvezetők gyakran váltották egymást, s nem volt idejük végigvinni elképzeléseiket. Fülöp Géza (1986-ban) kinevezése után konszolidálódott a helyzet. Fejlesztési tervek születtek a képzés tantervére és programjára, valamint a tanszék személyzeti fejlesztésére. Az új tanterv informatikai irányultságú lett, de az olvasásszociológiai tárgyak is visszakerültek. Hátránynak tekintették, hogy a kétszakos képzés idején csak bölcsészeti szakpárosítást választhattak a hallgatók. Azóta egyszakos lett a képzés, választható bármely másik egyszakkal. Két speciális (szakmai információs és könyvtártörténeti) posztgraduális tagozatot is indítottak, sikerrel. A 80-as évek visszatérő problémája volt az alacsony hallgatói létszám, s az ebből származó hátrányos következmények. A felsőoktatás alulfinanszírozása személyzeti, utánpótlási gondokhoz vezetett.

A közelmúltban elhunyt kimagasló szerepű, meghatározó egyéniségű tanszékvezetőről, Fülöp Gézáról is megemlékeztek (Barátné Hajdu Ágnes: A Fülöp Géza emlékkönyv bemutatása), aki előtti tisztelgésből emlékkönyvet szerkesztettek számára egykori diákjai, barátai, becsülői. Barátné az emlékkönyv elkészülésének történetét foglalta össze.

Ötven éve alapították az első közkönyvtárakat

Jubileumi emlékülésen idézték fel a szakma jeles képviselői 1999 novemberében Noszvajon a magyarországi közművelődési könyvtárak történetét. Az elhangzott előadásokból Tóth Gyula, Papp István, Kiss Jenő és Havas Katalin tanulmányát vette át a folyóirat.

Tévút vagy torzó? 50 éve alapították a körzeti könyvtárakat

TÓTH Gyula

Körzeti könyvtárnak nevezték az 1949–51 között működött, olyan könyvtárakat, melyek elsődleges feladata a népkönyvtárak szervezése, lényegében pedig a köz(művelődési) könyvtárügy újjászervezése volt. Működésük a meglévő városi könyvtárakkal párhuzamos, tőlük független volt. A körzeti könyvtárak helyben lévő törzsállománnyal rendelkeztek, s letéti állományt vittek a kis falusi könyvtáraknak.

Irattári források felhasználásával és egyéni oknyomozással próbálja meg a szerző felrajzolni, milyen szerepe volt e könyvtártípusnak a magyar könyvtárügy fejlődésében. A címbeli kérdésre válaszolva: nem tekinthető kizárólag tévútnak e könyvtárak szervezése. Az elképzelés jó volt, mert a népkönyvtári gyakorlatból valódi nyilvános könyvtári rendszer létrehozása volt a cél, felismerve, hogy csak rendszer tud átfogó szolgáltatásokat adni. A gyakorlati megvalósítás rosszul sikerült, s a felhígított program eredményeként a népkönyvtári szemlélethez (a mennyiség hajszolása, népnevelő elvek előtérbe kerülése, gyenge állomány, választékhiány, alacsonyan képzett személyzet stb.) tértek vissza. A szerző úgy tekinti, hogy a körzeti könyvtári törekvések részét képezték a modern közkönyvtárak kialakításának, s a public library megteremtéséhez hasonló áttörési kísérletnek tartja, mely a szovjet példa követése miatt, eltorzult. A körzeti könyvtárak nagyobb területi egységeket átfogó rendszerét 1952 után felváltotta a megyei és járási könyvtárak hierarchikus felépítésű, szűkebb közigazgatási területhez kapcsolódó rendszere. Az ellentmondások és az eddig megválaszolatlan kérdések miatt, további kutatásokra lenne szükség. 

Bűnbeesés után. Széljegyzetek a magyar könyvtárügy 50 évére

Papp István 

Szubjektív és ironikus esszé a könyvtárügy hőskoráról. Szó esik sok mindenről, és megkerülhetetlenül az elmúlt ötven év politikai és kultúrpolitikai viszonyairól, s arról a mozgástérről, amelyet e viszonyok engedélyeztek a könyvtárügy számára. Képeket villant fel a képzésről, a könyvtárosok, népművelők közötti rivalizálásról, a technikai fejlődés őrült iramáról a stencilektől és írógéptől a számítógépes katalógusig tartó útról, a kényszerpályára kényszerült, politikailag gyanús, szakmája szerint máshoz értő, de könyvtárba került értelmiségiekről, akik színesítették és szakmailag is erősítették a könyvtárosok világát. Visszaemlékezik a nagy szakmai vitákra, amelyeknek többnyire politikai felhangjuk is volt, elismerve, hogy mennyi kompromisszumra kényszerült a szakma ahhoz, hogy létezhessen, s adott keretek között ugyan, de fejlődhessen. Kényes kérdéseket is feltesz: hol tartana mos a könyvtárügy, ha az elmúlt 50 évben más viszonyok közt élhettünk volna, vagy összhangban van-e a közkönyvtárügyünk fejlettsége társadalmi, gazdasági, kulturális fejlettségi szintünkkel? Ha az adózó polgárokon múlna, mennyi jutna könyvtárakra? A könyvtárosok egyet tehetnek, folyamatosan bizonyítaniuk kell fontosságukat a társadalom előtt.

Emlékek, élmények, észrevételek – az ötvenéves közművelődési könyvtárügyről

KISS Jenő 

Három korszakra bontva elemzi az eltelt 50 évet: a hőskor (1949–1952), a 70-es évek korszaka (1968–1977) s az utolsó idők történései (1985–1998).

A hőskorban fontos szerepe volt a Népkönyvtári Központnak, mely a kiskönyvtárak (népkönyvtárak) módszertani irányítója volt, a központi állománygyarapítás, feldolgozás, képzés, módszertani irányítás terén, segítve a körzeti könyvtárak munkáját. 1952-ben jelent meg egy minisztertanácsi határozat a könyvtárügy fejlesztéséről, melyben a közkönyvtárak szervezetét a közigazgatási beosztáshoz igazították. A központi feladatok, szolgáltatások az Országos Széchényi Könyvtárba kerültek, az ott létrejött módszertani osztályra.

A hetvenes éveket a fejlődés virágkorának tartja: ekkor zajlott a közművelődési könyvtárügy megújítása (ld. Sallai István írását a KF 1999. 2. számában), elkészültek a szakmai irányelvek, ellátórendszereket hoztak létre, folytatták a könyvtárépítést, s kialakult az egységes könyvtári rendszer. Az utolsó tizenöt évben, különösen a rendszerváltás után, csökkent a könyvtárak száma, megkezdődött az életképtelen kiskönyvtárak megszűnése, de ugyanakkor stagnálni kezdett az állománygyarapítás az anyagi nehézségek miatt. Az önkormányzati törvény az önkormányzatok kötelező feladatává tette a könyvtárak fenntartását, de nem adott hozzá normatív támogatást. Emiatt veszélybe került az ellátás addigi színvonala. A városi könyvtárakat növekvő igénybevétel és a helybenhasználat növekedése jellemezte, s a könyvtárosokban erősödött a szolgáltatási szemlélet. E korszak legjelentősebb eseménye a kulturális (könyvtári) törvény megszületése 1997-ben.

A múlt és a jövő között. Az elmúlt tíz év könyvtáros szerepei

Havas Katalin 

Az elmúlt időszakban a közkönyvtárakban megváltozott a kínálható könyv- és folyóirat-állomány, megváltoztak a beszerzés csatornái, a könyvtárlátogatók összetétele, mentalitása és elvárásai a könyvtári szolgáltatásokkal szemben, kiderült, hogy a közkönyvtárak tele vannak nem használt könyvekkel, hogy a pénzt a működéshez, gyarapításhoz, gépesítéshez ügyes tárgyalásokkal, pályázatokkal kell kiegészíteni, tehát a könyvtáros hozzáállásának is alapvetően meg kell változni. A múltban az állam teret adott a könyvtárnak, pénzt adott a könyvekre, amelyeknek kiadását megengedte. Bár színvonalas volt a magyar könyvkiadás, de még 10-15 évvel ezelőtt is politikai meghatározottság mellett működött. A könyvkiadásban megindult a dokumentumregény, a memoár irodalom, a tényfeltáró riportkönyvek kiadása, széles könyv és folyóirat-választékot kínálva. A könyvtárosok felismerték, hogy gyorsítani kell a beszerzéseiket, jobban kell szelektálni, selejtezni a régi állományból, okosan gazdálkodni a magas könyv és folyóiratárak miatt a rendelkezésre álló keretből, miközben kiegyensúlyozott kínálatot kell kínálni az olvasóknak, s elfogadni, hogy a video térhódítása (kölcsönzése, mint pénzszerzési lehetőség) miatt a néző is megjelent a könyvtárakban. Másként kellett elrendezni a teret és az állományt is. Új megoldás kínált erre a családi könyvtár kialakítása, amelynek lényege, hogy olvasmánykategóriákba (lektűr, ezoterikus művek stb.) kínálták az állomány egy részét, s az olvasáshoz kellemes, kisebb tereket biztosítottak. A könyvtáros korábbi nevelői szerepe, hozzáállása kezdett háttérbe szorulni. Megszületett a közhasznú (közérdekű) tájékoztatás is, amelyben nemcsak a bibliográfiai és faktográfiai adatszolgáltatás volt a könyvtáros feladata, hanem a köznapi életben való eligazodás segítése is. Szemléletváltás volt az idősekkel, munkanélküliekkel, hajléktalanokkal, egyéb szempontból problémás olvasókkal való bánásmód kialakítása is. A közkönyvtáros szerepei szerint jó gyakorló könyvtáros (ért a gyűjteményépítéshez, selejtezéshez, ismeri az irodalmat), közben jó gazdasági szakember és jó menedzser, amint a pénz előteremtéséről és pályázatírásról van szó, jó pedagógus és gyógypedagógus is egyben, s felkészült kritikus, és jó kulturális menedzser is.

 

Rezume (english)

Changes of the copyright law. Part 1.

KISS Zoltán

Since September 1999 the legal protection of the rights of authors and their intellectual achievements have been regulated by a new copyright law.
The scope of copyright law has been expanded to include artistic pieces of photography, cartography and cartographic works. The author has personal and material rights. It is new that personal rights, similarly to material rights, are in force only within the protection period. The protection period is 70 years for authors, however, authors who died between 31 December 1928 and 31 December 1943 enjoy protection again, and so do sound recordings from after 1948. So far as material rights are concerned, it is a novelty that the author is entitled for a fee proportionate to the income gained by the utilisation of his/her work. From 1 September 2000 a reprography fee has to be paid to the authors of pieces produced by photocopying or other methods of multiplication. Book and journal publishers will also get their share of this income. New acts are included in the law concerning the utilisation contracts. The regulation setting the minimal fee and the time span of utilisation has got out of force, and these can be fixed freely in contracts. Pieces belonging under free use belong under stricter definitions. Public libraries may lend individual copies of the works freely, however, softwares or computer files cannot be lent by them either.

Fifty years of the training of librarians at the university

The Department of Library Science and Informatics, Faculty of Arts, Loránd Eötvös University celebrated its 50th anniversary in 1999. The head of the department, György Sebestyén (The role and significance of the Department of Library Science, FA, LEU in Hungarian and international librarianship) summarised the history of the department outlining the cultural historical and political background from 1949 up till now, indicating what impact changes of international and Hungarian librarianship (these days for example the emergence of the information society, globalisation, or the new library act) had on the curriculum of the training. The department intends to educate well-trained, independent, creative professionals, with the feeling of the responsibility of intellectuals, who are capable of quality library and information work, who are able to manage such institutions, to prepare decisions, and to do research. The department has to adapt to changes permanently, and has to monitor and modernise the training.
A one-time student of the department, György Kókay (As the first students of librarianship saw it…) remembered in a personal encounter what it was like to be a university student in the fifties, and recollected the excellent, scholarly lecturers of those times, Béla Kéki, Béla Varjas, László Mezey, Béla Kohalmi.
Sándor Szabó spoke about the more recent past (Thoughts on the history of the Department of Library Science and Informatics, LEU, in the seventies and eighties). In the seventies the life of the department was more inconsequent. Department heads followed one-another, and did not have time to pursue their ideas. The situation has consolidated after the nomination of Géza Fülöp (1986). Plans were elaborated concerning the curriculum, the programme, and the staff of the department. The new curriculum was oriented towards information science, and subjects of the sociology of reading were incorporated in it again. It was considered a drawback that at the time of the two-subject training only majors from the faculty of arts could be chosen. Since then one-subject training has been introduced, and any other subject can be selected. Two successful postgraduate courses have also been started (one in informatics, the other in the history of librarianship). The low number of students, and its negative consequences were recurring problems of the 80s. The underfinancing of academic training had lead to difficulties in staffing and recruitment.
The outstanding, and decisive personality, Géza Fülöp, late department head, who passed away recently was also remembered (Barátné Hajdu Ágnes: Introducing the Géza Fülöp memorial volume). A volume in honour of him was published by his late students, friends, and those who respected him.
Baráthné summarised the history of the preparation of the memorial volume.

False track or a torso? Regional libraries were founded fifty years ago

TÓTH Gyula

District libraries were libraries working between 1949–1951 with the primary function of organising public libraries, in fact, reorganising the public library system. They were working parallel with existing town libraries, independently of them. Regional libraries had a core collection, and brought depository collections to small village libraries. The author attempts to show what role this type of library played in the development of Hungarian librarianship by using archive documents, and through personal detection. Answering the question in the title, he thinks that the organisation of these libraries cannot be completely rejected as a false track. The idea was good, since the aim was to develop people’s libraries into a public library system proper, based on the realisation that only a system can offer comprehensive services. However, ideas were put to practice in a wrong way, and as a result of the loosening of the programme, the people’s library approach (quantity above all, principles of education in the foreground, poor collection, no choice, untrained staff, etc.) dominated. The author considers district library efforts a part of the process towards modern public librarianship, and an attempt for the creation of the public library that deteriorated under the Soviet influence. The system of regional libraries, covering larger areas, was followed by the hierarchical system of county and district libraries, bound to smaller administrative units. Further research is needed to reveal the contradictions and answer the remaining questions.

After the Fall. Notes to fifty years of Hungarian librarianship

PAPP István

Subjective and ironic essay on the heroic age of librarianship. The author speaks about many things, unavoidably about the policy and cultural policy of the past fifty years, and the possibilities allowed by these conditions to librarianship. There are snapshots of the training of librarians, the competition between librarians and people’s educators, the crazy space of technical development from stencils and typewriters to computerised catalogues, of intellectuals who had become political suspects, and who, in spite of their other qualifications, got to libraries, and made the world of librarians more colourful, and also strengthened it. The author remembers professional debates that often had political overtones as well, and shows how many compromises the profession had to make in order to survive, and develop, though between the given limits. Uncomfortable questions are also put: where Hungarian librarianship would stand now if we lived among different circumstances for the past 50 years. Does the level of our public library system match our social, economic and cultural level? How much would be spent on libraries, if tax payers were making the decision? Librarians have one thing to do: permanently prove their importance for the society.

Memories, experiences, remarks – on the fifty-year old public librarianship

KISS Jenő

The author analyses the past 50 years dividing it into three periods: the heroic age (1949–1952), the 70s (1968–1977) and the last years (1985–1998). In the heroic age the People’s Library Centre played an important role, that used to be the methodological leader of small (people’s libraries) helping the work of district libraries by central acquisition, processing, training, and methodological guidance. In 1952 government decree was passed on the development of the library system, according to which the system of public libraries had to follow that of the administrative units. Central tasks and services had become the responsibility of the National Széchényi Library, and the methodological department founded there.
He considers the seventies the golden age of development, when the public library system was renewed (cf. the article by István Sallai in KF. 1999. 2.), professional guidelines were elaborated, provision systems had come into being, libraries were built, and a unified library system was developed.
For the past fifteen years, and especially after the political change, the number of libraries decreased, small libraries, incapable of surviving, were closed down, and meanwhile acquisition started to stagnate due to financial restraints. The act of local administration made community governments responsible for the maintenance of libraries, without giving them normative budgetary resources. Therefore it had become very difficult to maintain the traditional level of provision. Town libraries were characterised by increasing demand and in-house use, and the service attitude strengthened in librarians. The most important event of this period was the elaboration of the cultural (library) law in 1997.
Between past and future. Librarian roles in the past ten years

HAVAS Katalin

In the past years, public libraries have undergone many changes: the collection of books and journals offered has changed, and so did the sources of acquisition. The composition, mentality and demands of users towards library services have all been altered, and it had turned out that libraries are full of non-used material. Resources for daily operations, acquisition, and automation must be supplemented from applications, through clever negotiations. It means that the librarians’ attitude must also change to a great extent. In the past the state created possibilities for libraries by giving them money for books, the publication of which were allowed by the same state. Though Hungarian publishing was of a high niveau, it worked under political control up till 10-15 years ago. The publishing of documentary novels, memories, reports was started offering a very great choice of books and journals. Librarians realised that acquisitions have to be speeded up, and stricter selection is required, more items of the old collections must be weaned out, and the available resources must be used very cleverly in contrast to high book and journal prices. Meanwhile the same level of offers must be maintained for readers, and it had to be accepted that videos (their loan being a means of raising incomes) attract viewers as well to the library. The space and the collection also had to be organised differently. Family libraries offered a new solution, the essence of which is the formation of broader categories of reading matter (entertainment, esoterica, etc.), and more cosy, smaller rooms were offered for reading. The former educator role of the librarian started to fade away. Community information services emerged, in which the librarian did not only have to provide bibliographic and factographic data, but also had to aid finding ones way in everyday life. Dealing with the elderly, unemployed, homeless, and other groups of „problem users” also required a shift of attitudes. The public librarian’s role, if played well, involves not only acquisition and selection skills, the knowledge of literature, but – when it comes to raising funds and writing applications – also being good at economics, and a good manager, while s/he is also a good teacher or special educator, an erudite critic, and a good cultural manager as well.

 

A szerzői jogi törvény változásai 1. rész

Tavaly, az Országgyűlés nyári ülésszakának utolsó munkanapján fogadták el a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVII. törvényt (Szjt.), amely – az ilyenkor szokásos két-három hónapos felkészülési idő elteltével – 1999. szeptember 1-jén lépett hatályba. A korábbi törvény nagyobb részt megfelelt ugyan a nemzetközi elvárásoknak, és nem változott a szerzői jog lényege, tartalmi felfogása sem, a jelentős számú módosítás ennek ellenére új törvény megalkotását tette szükségessé. Ebben az írásban a szabályozás leglényegesebbnek minősíthető változásait mutatjuk be: az első részben a mindenki számára hasznos — általános jellegű – tudnivalókat ismertetjük, a következő számban megjelenő második részben pedig az informatikával, illetve az Internettel és a multimédiával összefüggő szerzői jogi változásokat érintjük.

A jogvédelem területei

Sokakat érintő és érdeklő kérdés az, hogy az alkotások mely köre részesül jogi oltalomban. A törvény a legtipikusabb és leggyakrabban előforduló műtípusok példálózó felsorolásával határozza meg a szerzői jogi védelem alá tartozó művek és teljesítmények körét. Ebből az is következik, a szerzői jogi védelemnek a mű egyéni, eredeti jellegén kívül más feltétele nincs, azaz nem függ sem mennyiségi, sem minőségi (műfaji, esztétikai) jellemzőktől. Érdemi változás ugyanakkor, hogy a felsorolás kiegészült a fotóművészeti alkotással, a térképművel és más térképészeti alkotással. Ezzel egyidejűleg az új Szjt. már nem ismeri el a térképek, szemléltető eszközök, ábrák stb. tizenöt évig tartó rokonjogi védelmét, vagyis az egyéb feltételek megléte esetén ezek az alkotások is szerzői műnek tekinthetők.

Nem részesülnek szerzői védelemben viszont a cégek belső ügyiratai, intézkedései, de nem tartoznak az Szjt. hatálya alá az ötletek, elvek, elgondolások, eljárások, működési módszerek és matematikai műveletek sem. Ez a szabály érvényes a szoftver csatlakozó felületének alapját képező ötletekre, elvekre stb. is. Ugyancsak nem tárgyai a szerzői jognak a jogszabályok, határozatok és egyéb közlemények, még akkor sem, ha különösen magas színvonalú szellemi munka eredményeként jönnek létre. Ezzel szemben a törvényekhez, jogszabályokhoz fűzött – nyilvános közlésre szánt – kommentárok, egyéb jogértelmezések már értelemszerűen szerzői jogi védelem alatt állnak. Ide kapcsolódó kérdés, hogy ki jogosult jogszabályokat és azok kommentárjait megjelentetni. A szerzői joghoz való eltérő viszonyukból adódóan, jogszabályt bárki publikálhat (jóllehet autentikus forrásnak csak a hivatalos közlönykiadó által megjelentetett jogszabályok számítanak), míg a jogértelmezések közzététele szerzőik, illetve szerkesztőik engedélyétől függ.


Tovább…

 

Bár a könyvtártudományi tanszék történetének egy-egy főbb fejezetét az utánam következők fogják részletesebben ismertetni, mégis úgy érzem, hogy bizonyos történeti utalásokat és vonatkozásokat magam sem mellőzhetek teljesen, mert csak ezek segítségével érthető meg maradéktalanul az az összefüggésrendszer, amellyel tanszékünk a globalizáció és az információs társadalom világához és a nemzeti és nemzetközi információs rendszerekhez kapcsolódik.

Nézzük tehát a tanszék történetének néhány fontosabb szakaszát! Az első fejezet a tanszék 1949-ben történt alapításával kezdődik. Alig 3 héttel az év kezdete előtt fogadta el az ENSZ közgyűlése az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, amelynek 19. cikkelye kimondja, hogy „Mindenkinek joga van a vélemény és kifejezés szabadságához. Ez a jog magában foglalja annak szabadságát, hogy véleménye miatt senkit se zaklathassanak, továbbá bármilyen eszközzel és határokra való tekintet nélkül, mindenki tájékozódhasson és tájékoztasson, eszméket megismerhessen, információkat és eszméket terjeszthessen .” (Kiemelés tőlem: S. Gy.) Ebben a cikkelyben már világosan kivehetők mind a globalizáció, mind az információs társadalom legfontosabb kritériumai. Megjegyzendő, hogy hazánk a szovjet blokk másik 5 országával együtt, tartózkodott a fenti nyilatkozat megszavazásától, de ne feledjük, hogy akkor 1949-ben, a fordulat éve állt előttünk.


Tovább…

Amikor emlékezni szeretnénk a Könyvtártudományi Tanszék megalakulására és első éveire, engedjék meg, hogy röviden vázoljam azt a történelmi hátteret, amelynek keretében mindaz történt, amit mi, az első évfolyamok hallgatói átéltünk, és ami a jelenlevők nagy része számára már csak történelem. Szükségesnek érzem ennek felvázolását, hiszen így talán, jobban megértik a fiatalabb nemzedékek képviselői, hogy miért nem lehet számunkra ez az emlékezés olyan egyértelműen vidám, mint ahogyan az emberek normális körülmények között ifjúságukra emlékezni szoktak. Még az azóta eltelt fél évszázad sem tudta idillikussá változtatni azokat az éveket, amelyeknek történései lidérces álmainkban még mindig kísértenek.

Akik 1949-ben, az akkor alakult könyvtár szak hallgatói lettek, többségükben 1947-ben kezdték meg egyetemi tanulmányaikat. Tíz évesek voltunk, amikor a második világháború kitört, 15-16 évesen ismerkedtünk meg a bombázások, deportálások, az ostrom, majd a sokszor évekig elhúzódó „malenkij robot”–ok és a kitelepítések borzalmaival, tanúi voltunk annak a sajnos csak rövid ideig tartó, reményteli csodának, amikor egy padlóra küldött ország két oldalról is kifosztva, szinte rongyosan és korgó gyomorral hidakat, házakat és hazát épített újjá. Mindehhez az erőt a remény szolgáltatta: egy új, emberibb, félelem nélkülinek ígért világ reménye.

Ez a remény azonban az érettségi előtti éveinkben egyre inkább olvadni kezdett. Nehéz volt nem észrevenni azokat a jeleket, amelyek egy újabb zsarnoki hatalom irányába mutattak. Az ellenzéki pártok és az egyházak elnyomása, a más nézeteket valló sajtó betiltása, a szociáldemokrata párt beolvasztása és a széles körben alkalmazott, sokakat megtévesztő szalámipolitika egyre tragikusabb eseményekhez vezettek.

Véletlenül éppen a könyvtári tanszék létrejöttével egyidejűleg került felállításra a hírhedt Államvédelmi Hatóság, amelynek emberei néhány hónappal később letartóztatták, majd koncepciós per keretében életfogytiglani börtönre ítélték Mindszenty József esztergomi érseket. Megszületett nálunk is, a hitleri idők választásainak mintájára, az első egypártrendszeri választás 96 %-os eredménye, majd sor került 1949 szeptemberében a következő koncepciós perre is, melynek során Rajk Lászlót és társait koholt vádak alapján halálra ítélték és kivégezték.


Tovább…

 

Az 1970-es évek első felében a hazai könyvtár – és tájékoztatásügyben jelentős változások történtek. Utólag azt mondhatjuk, szinte korszakváltásnak lehettünk szemtanúi. Az 50-es évek végén és a 60-as években elkezdődött számítástechnikai fejlesztések és ezek könyvtári alkalmazásai egyre jelentősebb szerephez jutottak, s a könyvtári munka legkülönbözőbb területein kerültek felhasználásra. A fejlődés lendületére, ütemére jellemző, hogy pl. a korábban csak nyomtatott formában megjelenő Chemical Abstracts c. referáló folyóiratnak a mágnesszalagos változatát 1968-ban állították elő az Egyesült Államokban, s a Veszprémi Vegyipari Egyetem könyvtára 1970-ben ezt már megvásárolta, s egy évvel később, 1971-től, elindította a Számítógépes Irodalomfigyelő Szolgálatot. Ezt követően a hazai számítástechnikai fejlesztések rohamosan felgyorsultak, s azok a könyvtár és információs szakma legkülönbözőbb területein jelentek meg. A könyvtáros szakma ismeretei átstruktúrálódtak, a könyvtárosoknak teljesen új problémákkal, feladatokkal kellett szembenézniük, s ezek új típusú ismereteket, gyakran teljesen új szemléletmódot kívántak meg.

E jelentős változások komoly kihívást jelentettek a képzés számára: a könyvtárosképző intézményekben napirendre került az oktatás tartalmának és szervezeti kereteinek a megújítása. Az ELTE Könyvtártudományi Tanszéke ezt a váltást több okból adódóan is, nehezebb körülmények között élte meg.


Tovább…

A Fülöp Géza emlékkönyv bemutatása

Az eddigi visszaemlékezésekből kirajzolódtak előttünk a múlt eseményei, s felvillant néhány meghatározó személyiségű, nagy tudású oktató, tanszékvezető képe. Ebbe a sorba illeszkedik az a kiadványunk, emlékkönyvünk, amelyet a közelmúlt mindenki által tisztelt tanár- és tanszékvezető egyéniségének, Fülöp Gézának ajánlottunk.

A tanulmánykötet eredetileg a Tanár Úr 70. születésnapjára, 1998. március 5-ére készült ajándékként, de már akkor szándékunkban állt megjelentetni a gyűjteményt. Közel fél évig kerestünk támogatókat a kiadáshoz, de törekvéseink nem hoztak maradéktalan sikert.

Először egy tanszéki ülésen merült fel annak az ötlete, hogy gyűjtsünk össze írásokat, állítsunk össze egy kötet, majd az első példányokat összekötve, adjuk át születésnapi ajándékként Fülöp Gézának. Célunk az örömszerzés és a tiszteletadás volt. Az, hogy a mai rohanó, szorító követelményekkel teli életünkben kimutassuk ragaszkodásunkat és elkötelezettségünket az olyan örök emberi értékek mellett, mint a szeretet, a tanáraink és az idősek tisztelete, a bölcsesség, az elhivatottság, a szülőföldhöz való kötődés és még mindahhoz, amit Fülöp Géza képviselt. Mindannyiunkat áthatott az érzés, melyről a zsoltár szavai így szólnak „Csak légy egy kissé áldott csendben / Magadban békességre lelsz. / Az Úr-rendelte kegyelemben / Örök, bölcs célnak megfelelsz.” (271. dicséret. Énekeskönyv magyar reformátusok használatára. Bp. Kálvin Kiadó, 1993. 405.p.)


Tovább…

A következő tanulmány a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Heves Megyei Szervezete és Közkönyvtári Egylete által 1999. november 11-én Noszvajon, A közkönyvtárak 50 éve címmel szervezett jubileumi emlékülésen közel azonos címmel tartott előadás további kutatásokkal kiegészített és tanulmánnyá fejlesztett, tartalmában és az egyes kérdések megítélésében több ponton módosult változata. A kutatásokat a megyei könyvtárak vezetőinek, helyismereti könyvtárosainak feldolgozás- és forrásanyag-küldése, korabeli pályakezdők, magukat a pályával akkor eljegyzők visszaemlékezése tette lehetővé. A segítséget a szerző ehelyütt is hálásan köszöni, s további együttműködést remél a megyei könyvtárak fél évszázados évfordulójának történeti előkészítéséhez. Az eredeti szándéktól eltérően, ez az írás sem tekinthető a felmerülő kérdéseket kellően tisztázónak, idő hiányában azonban már nem kerülhetett sor az Országos Levéltárban, OSZK-ban, valamint az MDP-anyagot tartalmazó archívumokban való kutatásra. Remélhető, hogy az évforduló kapcsán többen kerítenek sort a korszak feltárására, s ebben így is segítségükre lehet.
 

A körzeti könyvtár

Körzeti könyvtárnak nevezték az 1949–52 között működött azon könyvtárakat, melyeknek elsődleges feladata népkönyvtárak szervezése, vagy a köz (művelődési) könyvtárügy (újjá) szervezése volt. Később így nevezték a szakszervezeti könyvtári hálózat alközpontjait, valamint a közös tanácsok területén, általában 3–5000 lakost ellátó, a melléktelepüléseken fiókokat működtető, ún. kiskörzeti könyvtárat. Ez utóbbi kettő most nem témánk.

Az 1949–52 közötti körzeti könyvtár és története a magyar könyvtártörténet/írás mostohagyermeke. Említhető, de inkább szégyellni, mint dicsérni, vagy akár részletesen tárgyalni való téma, illetve korszak volt. Kezelték torzszülöttként, mely nem a megyei közigazgatási rendszerhez alkalmazkodott, emiatt a központi irányítást és a fenntartást zavarta. Ezért is szervezték át három év múlva. Nagyon sok helyen ne m maradtak meg a vele kapcsolatos dokumentumok, de a könyvtárak sem tekintették eddig helyismereti tevékenységük részének múltjuk ápolását, a minervák nem tekintik jogelődnek (alapítási év rögzítésénél).


Tovább…

Kedves Elvtársak és Elvtársnők, Kartásnők és Kartársak, Kolleginák és Kollégák, Barátnéim és Barátaim, tisztelt Uraim és Hölgyeim! Íme, megszólításokban a magyar közkönyvtárügy legutóbbi ötven éve. A megszólítás változott, az arcok ugyanazok maradtak; sokan közülük azonban már csak a sírkeresztekről és fényképekről, vagy a gyorsan oxidálódó, facsiszolatos papírlapokon tünedező, nyomtatott szövegekből pillantanak vissza ránk.

A pálya széléről

Most, amikor megpróbálok sine ira et studio, azaz elfogulatlanul szólni a magyar könyvtárügy futballpályáján lezajlott és most is zajló ötvenéves meccsről, azt veszem észre, hogy nem tudom megkülönböztetni a csapatokat. Mindenki ugyanabban a csapatban játszott volna? Vagy mindenki egyszerre volt tagja mindkét, vagy akár több csapatnak is? Mely célokért, kivel és ki ellen küzdöttek a csapatok? Melyik kapura rúgták a gólokat? Ha a pályáról 1999. augusztus 31-én felkerültem is a tribünre, vagy inkább csak a pályát övező futópálya mentén húzódó vaskorlát külső oldalára könyökölhettem, ahonnan ugyan nehezebb áttekinteni a pályán történteket, de jobban hallani a játékosok lihegését, nem állíthatom, hogy kiegyensúlyozottabb képem kerekedett volna. Ezért elnézésüket kérem, ha a mondandómmal valakit is – akaratlanul – megbántanék.


Tovább…

Az MKE Heves megyei szervezete és Közkönyvtári Egylete által 1999. november 11-én Noszvajon szervezett emlékülésen és az MKE Baranya megyei szervezete 1999. október 5-én Pécsett rendezett ünnepi megemlékezésen tartott előadások szerkesztett változata
 

Az emlékülés szervezőinek szándékát ismerve, az előadásoknak a múltból a jelenen át a jövőig feszülő gondolati ívét előre érzékelve, a magam szerepét – már csak életkorom miatt is – nyilvánvalóan a múlt felidézésében találhatom.

Hatvanhat életévem magában foglalja ugyan az elmúlt ötven évet, de azt nem mindig könyvtárosként éltem meg. Ha a közművelődési könyvtárak öt évtizedének és a magam életének dátumait egymás mellé írom (erre az előadásra készülve ezt tettem) e párhuzamos krónika mutatja, hogy mikor dolgoztam a könyvtárügyben és mikor szemléltem azt kívülről.

Az első hat évet (1949–1955), a diákéveimet, még nem számíthatom a könyvtárügyben eltöltötteknek. Habár, középiskolásként a népi kollégiumban már könyvtáros voltam (a könyvtárosság a NÉKOSZ kollégiumokban választott tisztség volt!), majd a pannonhalmi gimnáziumban pár hónapig ifjúsági könyvtáros lehettem, az egyetemen pedig könyvtár szakosként már tudatosan erre a pályára készültem.

Volt egy másik évtized is (1968–1979), amikor nem könyvtárosként dolgoztam, hanem a Művelődésügyi, majd a Kulturális Minisztériumban tisztviselősködtem, de nem a könyvtárakat irányító területen. Sőt, az illetékesek nem is vették jó néven, ha „belekotyogtam” a könyvtári kérdésekbe (amit azért persze gyakran megtettem).


Tovább…

Morgenstern: A halak éji éneke című verse jut eszembe Szabó Lőrinc értő tolmácsolásában: „némán tátogok”. Hiszen a múlt és jövő közé szorulva, nincs is jelen.

Alapvető emberi tulajdonság, hogy a múltat védjük, és a jövőt féljük. A másik alapvető emberi tulajdonság, hogy a múltat megtagadjuk, és a jövőt istenítjük. Mindkét esetben a jelen a vesztes. Merevítsük ki az elmúlt tíz esztendőt és nevezzük ki jelennek.

Ez a tíz év igazán nem volt alkalmas arra, hogy a „bezzeg az én időmben” dölyfével nézzünk a múltra, és a „tiétek a jövő” biztatását lelkiismeret-furdalás nélkül alkalmazzuk utódainkkal kapcsolatban. A múlt legalább olyan homályossá vált, mint a jövő.

A múltba néző csupa sebet lát? Valójában nem, hiszen az állam azt mondta: gondoskodom, tehát vagyok. Ezt jól vésse eszébe mindenki. És mi élveztük a gondoskodást és tudomásul vettük, hogy az állam nem mi vagyunk. Ültünk a hatalom ölében, mint egy szóra sem érdemes kisgyerek, aki megcsinálta, sőt túlteljesítette, amire kérték, nem volt kérdése, még kevésbé válasza. Tette a jót, ahol csak tehette, nem ismerte a rettegést, a bizonytalanságot, és még kevésbé a felelősséget. Az állam teret adott a könyvtárnak, pénzt adott a könyvekre, akármit megvehettünk, amit csak kiadtak, mert még véletlenül sem keveredett közé politikailag, erkölcsileg, sőt esztétikailag kifogásolható mű. De hogy mi az eszmeileg szilárd, az erkölcsileg kikezdhetetlen és a művészileg magas színvonalú, azt nem a kiadók mondták meg, még kevésbé a könyvtárosok.


Tovább…

Merész vállalkozás lenne részemről, ha a következő pár oldalban a knowledge management (a továbbiakban: KM) megcáfolhatatlan, pontos magyarázatára, mibenlétére, illetve miben nem létének meghatározására tennék kísérletet. Mint minden kialakulóban, formálódóban lévő ismeretágnak, ennek is számos megközelítése, értelmezése, módszertana lát napvilágot, az üzleti szempontokon alapuló gyakorlati felfogástól a teljesen elméleti megközelítésekig. Mivel a KM egyrészt nagy üzlet (a fő csapásokat meghatározó teoretikusok az esetek többségében üzletemberek is), másrészt a kifejezés maga többnyire kéz a kézben jár az emberiség gazdasági és társadalmi jövőképét napjainkban meghatározó címkékkel (knowledge era, knowledge economy, knowledge society), a téma tárgyalásmódja gyakorta érzelmekben gazdag és többnyire nélkülözi a teljességre törekvő, rendszerező szemléletet. A célom ezért mindössze az, hogy a fellelhető, bőséges és sokszínű szakirodalomra támaszkodva – könyvtáros szemmel –, bepillantást adjak a KM színes, kavargó, ellentmondásos, napról-napra változó világába.

Hogyan mondjuk magyarul?

A KM-jelenség vizsgálatakor, a kifejezés magyar megfelelőjét keresve, azonnal akadályba botlunk. Az angol „management” szó jelentése oly sokrétű és összetett, hogy lehetetlen egyetlen magyar szóval helyettesíteni. Nem véletlen tehát, hogy a magyar szóhasználatban több fordítási kísérlettel is találkozunk: tudáskezelés, ismeretkezelés, ismeretszervezés, tudásgazdálkodás, tudásvagyon-gazdálkodás, ismeretgazdálkodás vagy nemes egyszerűséggel tudásmenezsment. (A kifejezés lefordításával nemcsak nekünk vannak gondjaink, ugyanis az idegen szavaknak mereven ellenálló franciáknak is beletört a bicskájuk a megfelelő kifejezés megalkotásába, s így a KM-et csak mint le knowledge management-et emlegetik, jóllehet magyarázatként – apró betűvel – mindig hozzáteszik: gestion des connaissances.)


Tovább…

Gyerekek és tizenévesek az Internet-galaxisban: egy nyugat-európai felmérés összefoglalása

Kirsten Drotner szakmai folyóiratban ismerteti a dániai felmérés hozadékát1 és egybenutal a nyugat- európai összefogással, összesen 12 országban végzett vizsgálatokra a Gyerekek és fiatalok egy változó mé dia-világban elnevezésű kutatás keretében. Ennek szervezője a London School of Economics két tanára, Sonia Livingstone és George Gaskell, az eredmények publikálására pedig az European Journal of Communication c. folyóirat 1998. 4. – tematikus – számában került sor.2-4
A felmérések kommunikációs, szociálpszichológus, médiakutató stb. szakembereknek köszönhetőek, vagyis igazi interdiszciplináris alapokra épültek. A nemzedéki háló a 6–17 (esetenként 6–18) éves gyerekekés fi a ta lok szé les ér te lem ben vett mé dia hasz ná la tá ra ter jedt ki. Ezen be lül a leg több ször előforduló mé di ák: könyv, kép re gény, új ság, ké pes lap ok, rá dió, tévé, vi deó, szá mí tó gé pes já ték, szá mí tó gép, Internet. A hasz ná lat be ha tó an vizs gált te rü le tei: van-e és ha igen, mennyi re a vizs gált sze mély család já ban, il let ve sa ját (háló)szo bá já ban az adott média, to váb bá mennyi re ve szi igény be, mennyi időt for dít az egyes mé di ák hasz ná la tá ra.
An nak el le né re, hogy az egyes mé di ák te kin te té ben van nak meg le pő hoz zá fé ré si kü lönb sé gek a vizs gált nyu gat-eu ró pai or szá gok kö zött – pél dá ul míg Hollan dia ház tar tá sa i nak 94%-a ká bel te le ví zi ós kap cso lat tal (kö vet ke zés képp mi ni mum 20 csa tor nás válasz ték kal) ren del ke zik, ad dig Nagy-Bri tan ni á ban ez az arány csu pán 7%-os, amit a sza tel lit-kap cso lat nö vel ugyan to váb bi 18%-kal (kö vet ke zés képp az ang li ai ház tar tá sok több sé ge csu pán föl di át ját szó rend sze rek hez kap cso ló dik, s így ma xi mum öt prog ram ból vá laszt hat) – a nem zet kö zi össze ve tés nem vá lik le he tet len né vagy meg ala po zat lan ná.
Az egyes össze fo gá sok nak már a címe is „régi” és „új” mé di ák ról be szél, előb bi ek közé a nyom ta tott for má kat so rol va. Ál ta lá nos ság ban le szö ge zik, hogy a sze mé lyi szá mí tó gép meg je le né se és szé les körű el ter je dé se nyo mán és/vagy kö vet kez té ben – leg ál ta lá no sabb szin ten – az ál la pít ha tó meg, hogy a mé dia hasz ná lat ra for dí tott idő drá ma i an megnőtt –, mi köz ben ter mé sze te sen a bel ső ará nyok is je len tős mó do su lá son men tek ke resz tül.


Tovább…

peterm@kit.bdtf.hu

Képzeljék el, hogy a Szentmihályi-Vértesyben1 CD-ROM-okról és online adatbázisokról is találnak információt! Ez lehetetlen, mondhatják, hiszen ez a mű 1963-ban jelent meg, anyaggyűjtését 1960-ban zárták le, akkor még nem voltak ilyen számítógépes szolgáltatások. Ha lettek volna, akkor biztosan felvették volna őket. Hiszen természetesen megtaláljuk például a Chemical Abstracts-et is a „kémia, vegyipar referáló folyóiratai” között. Csakhogy már az 1972-ben lezárt, Kertész Gyula által írt Általános tájékoztatás jegyzet is a leglényegesebb hiányosságok között emlegeti a pótlások, illetve az átdolgozott új kiadás hiányát: Nincs talán ilyenre igény? Időben nem sokkal előzte meg megjelenését az az A. J. Walford által szerkesztett Guide to reference material, amely 1959-ben látott napvilágot körülbelül hasonló terjedelemben, egy kötetben, ezt azonban már 1963-ban követte egy kiegészítő kötet, amely elsősorban az 1957–1961 között megjelent anyagot tartalmazta. Ekkor a szerkesztő 1965-re jósolta az újabb, már két kötetre bontott kiadást (a Science and Technology, természet- és alkalmazott tudományi területeket kiemelve), 1966-ban, 1968-ban és 1970-ben azonban végül három kötetben jelent meg a második kiadás. Azóta már a hetedik kiadásánál tartanak, ugyanilyen bontásban. 1996-ban jelent meg a Science and Technology kötet, 1998-ban pedig a másik kettő.2 A szerkesztő mellett természetesen sokak közreműködése kell egy ilyen munkához, maga Walford arra utal, hogy az első kiadás anyaggyűjtésében körülbelül hetvenen vettek részt, a kiegészítő kötetében ötvenen.

Nem volt ez másképp a Szentmihályi–Vértesy esetében sem, ahol 72 nevet számolhatunk meg. „A kötet összeállításában és szakmai ellenőrzésében részt vett” meghatározás alatt, ehhez kapcsolódik még a három lektor és a két szerkesztő. Mindenképp nagy vállalkozás tehát egy ilyen munka, az a kérdés, hogy egyszer elkészíteni nehezebb, vagy folytatni. Mennyire hivatkozunk a Szentmihályi–Vértesyre, mennyire használjuk is azt? Ha kevesellték a megjelenésekor az 1000 példányt, hány példányban jutnak el könyvtárainkba a hasonló külföldi munkák?


Tovább…

Címkék

(1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (11) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (13) (1) (2) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (18) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (3) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (3) (2) (12) (1) (2) (13) (30) (1) (8) (1) (27) (1) (1) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (11) (6) (6) (9) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (7) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (24) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (48) (1) (1) (3) (1) (13) (1) (4) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (4) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (5) (1) (6) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (7) (15) (5) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (14) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (3) (12) (5) (6) (3) (2) (13) (5) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (6) (6) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (6) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (8) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (12) (2) (1) (1) (1) (13) (5) (1) (2) (1) (1) (18) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (2) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (20) (15) (2) (3) (1) (2) (1) (9) (2) (3) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (2) (2) (1) (1) (6) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (8) (7) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (2) (10) (2) (1) (2) (2) (4) (12) (1) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (6) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (1) (2) (3) (2) (7) (4) (2) (1) (1) (1) (34) (2) (1) (25) (4) (1) (1) (5) (1) (9) (1) (3) (1) (20) (1) (7) (4) (2) (2) (4) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (36) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (35) (1) (59) (1) (2) (6) (1) (1) (2) (1) (5) (2) (1) (4) (1) (5) (6) (1) (1) (1) (26) (1) (1) (2) (2) (33) (1) (2) (2) (1) (7) (8) (4) (1) (2) (1) (5) (15) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (16) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (8) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (14) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (7) (1) (1) (5) (9) (1) (1) (16) (8) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (4) (1) (3) (2) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (17) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (33) (1) (2) (8) (1) (2) (1) (1) (14) (1) (1) (9) (1) (16) (1) (56) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (11) (1) (7) (1) (10) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (6) (18) (8) (8) (1) (1) (2) (3) (1) (10) (1) (1) (12) (8) (3) (4) (1) (4) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (5) (3) (1) (2) (1) (1) (7) (1) (1) (3) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (5) (6) (1) (5) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (3) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (13) (2) (1) (1) (1) (4) (16) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (2) (5) (1) (1) (3) (1) (5) (1) (1) (1) (3) (3) (2) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (3) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (5) (1) (13) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (15) (1) (23) (1) (1) (3) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (18) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (2) (2) (5) (6) (1) (2) (2) (3) (1) (2) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (13) (1) (2) (5) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (2) (2) (1) (3) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (12) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (11) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (27) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (20) (1) (17) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (13) (1) (7) (2) (2) (3) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (31) (1) (1) (2) (1) (2) (12) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1)