Online

SZŰTS Zoltán
Online : az internetes kommunikáció és média története, elmélete, jelenségei / Szűts Zoltán. –
Budapest : Wolters Kluwer, 2018. 478 p.
ISBN 978-963-295-778-4

A címet olvasva olyan érzésünk van, hogy a szerző lehetetlen vállalkozásba kezdett. Az online média és kommunikáció jelenségei olyan széles körűek, és olyannyira lehatárolhatatlanok, hogy egy kézikönyvként is használható, lezárt tudásanyagot tartalmazó, összefoglaló jellegű munkát megálmodni, megvalósítani és közreadni ebben a témában nem tűnik egyszerű feladatnak. Tulajdonképpen Szűts Zoltán megközelítése az egyetlen lehetséges megoldás: tudatosan olyan töredékes, laza szerkezetű könyv írása, mint amilyen maga a tárgya. A lehetetlen vállalkozásból így lesz egy bravúros, szerethető, kifejezetten olvasmányos – és amennyire a tárgy engedte –, mégis logikusan összerendezett, tananyagként is használható dolgozat.

A szöveg tárgya, az online kommunikáció és média napjaink egyik legnépszerűbb kutatási területe, amely mind az üzleti alkalmazások széleskörűsége, mind társadalmi, gazdasági, politikai vonatkozásai miatt gyakorlatilag valamennyi szakterületen kiemelt figyelmet érdemel. A könyvtárak mint a digitális kulturális tartalmak gyűjtésével, feldolgozásával és megőrzésével foglalkozó intézmények az elmúlt évtizedekben – az analóg tartalmak digitalizálása nyomán – tartalom-előállító­ként is funkcionálnak. A könyvtárakban a digitális technológia és az online média megjelenése a szakma társadalmi szerepeinek az újra gondolását is szükségessé tette. Emiatt nekünk, könyvtárosoknak különösen nagy figyelmet kell fordítanunk az ebben a témában megjelenő szövegeknek.

Mit várhat ettől a könyvtől egy online média jelenségei iránt érdeklődő általában, és mit kaphatunk mi, könyvtárosok?

Mindenekelőtt a bevezetőben felvetett nehézségek ellenére egy igazi kézikönyvet kapunk, amely igyekszik – a lehetőségek mérlegelésével – teljességre törekvően kitérni az online média valamennyi jelenségére. Aki a kapcsolódó területeken valamilyen tartalmat, tárgyat, fogalmat, személyt keres, jó eséllyel megtalálja. Ennek ellenére a könyv nemcsak „kézikönyvként”, időnként egy szakmai kérdés után kutatva, a tartalomjegyzék tanulmányozását követően bizonyos pontokon felütve használható, hanem egyben, folyamatosan is elolvasható. Sőt, bizonyos értelemben így mást, többet is ad az olvasónak. Az online média kapcsán leírt jelenségek csak az érem egyik oldalát jelentik, a másik oldalon egy újfajta látásmód van, amelyet megfogalmazni nehezen, érzékeltetni annál jobban lehet. Ha valamiben Szűts Zoltán könyve igazán újszerű és egyedi, akkor az elsősorban ez a kötet tárgyának megfelelő tárgyalásmód, a maga könnyedségével, lazaságával és játékosságával, amely végig kíséri a majdnem félezer oldalnyi szakmai tartalmat.

Könyvtárosként olvasva a könyvet elsősorban új horizontokat, új látásmódot kaphatunk a könyvtől, amely újdonságot jelenthet a hasonló témában kifejezetten könyvtárosok számára írt összefoglalókból. A könyvtárosok – hasonlóan a szerzőhöz – jellemzően a technológia, az informatika emberi oldalát ismerő és alkalmazó szakemberek. A szerző horizontja ezért is különösen érdekes a számunkra: ugyanazokat a társadalom tagjai számára fontos jelenségeket keresi, amire mi is kíváncsiak vagyunk, de azt mégis más szemüvegen át láttatja.

A könnyedség és játékosság mellett azonban egy pillanatig sem feledkezünk el róla, hogy egy nagy precizitással elkészített szakirodalmi művel, tudományos szöveggel van dolgunk. Az egyes témák kidolgozottságának mélysége, a szakirodalmi hivatkozások tömege nyomán egy pillanatra sem vonhatja kétségbe az olvasó, hogy a szerző alapos tájékozódást követően, évtizedek munkájának eredményeként írta meg a könyvet.

A fejezetek rendje – ha ebben a témában nem hat furcsán ez a jelző – a hagyományos rendet követi. A bevezetőt és az előszót követő „nulladik” fejezetben a hálózatok elméletéről és a számítógépek történetéről van szó. Az első rész az internet történetét, a második rész a világhálót, a harmadik pedig a web 2.0 és a közösségi média jelenségeit tárgyalja. A X. rész végül a jelen és a jövő kihívásait mutatja be.

A hálózatokról és a számítógépek történetéről szóló nulladik fejezetben az online kommunikáció és média hátteréül szolgáló két fő témakört ismerteti a szerző, nagy vonalakban, csak éppen annyira, hogy a későbbi fejezetekhez szükséges háttértudás mindenkinek rendelkezésére álljon. Két jellegzetesség már ebben a részben azonnal feltűnik az olvasónak.

Először is figyelemre méltó, hogy a szerző milyen mértékben ragaszkodik a „sztorikhoz”, apró történetekhez, amelyekkel egyrészt élményszerűbbé teszi az ismeretek befogadását, másrészt bemutatja a technológiai fejlődésre vonatkozó reflexiókat, ahogyan a tudomány eredményei az átlagember szintjén is értelmezhetővé, befogadhatóvá váltak, és amelyek által megérthetjük egy-egy technológia társadalmi jelentőségét. A tudomány története tele van anekdotákkal, amelyek valóságtartalmát azért nem kérdőjelezzük meg, mert tulajdonképpen egyáltalán nem is fontos, hogy ezek a sztorik valójában hogyan zajlottak, megtörténtek-e egyáltalán. A valóság maga a történet, az értelmezés, amely így a társadalom széles rétegei által befogadott ismereteket reprezentálja, és ezért önmagában is figyelmet érdemel.

A másik, ami már itt az elején feltűnik, hogy a technológia története mellett milyen nagy hangsúlyt fektet a szerző a társadalmi jelenségekre, melyeket állandóan figyelemmel kísér, hogy ne csak arra kapjunk választ, hogy mikor, milyen fejlesztések valósultak meg, hanem arra is, hogy mindez miért történt. A 18. század elején Königsberg hídjain oda-vissza járó polgárok tapasztalatait a gráfok csomópontjainak fokszámában leíró Euler, Karinthy anekdotája az emberek közötti kapcsolatokban a hatlépésnyi távolságról, Morse távírója, a számítógépes hálózatok kiterjedés szerinti csoportosítása és az ISDN, a DSL és műholdas technológiák leírása remekül megfér néhány oldalnyira egymástól. A társadalom jelenségei és az arra adott technológiai válaszok egymás mellett nem minden esetben a részletgazdag megjelenítést, hanem sokkal inkább a jelenségek komplex megértését szolgálják.

Az első rész címe „Az ARPANET-től az internetig”. A cím történeti megközelítést sejtet, ugyanakkor a fejezetek rendjének áttekintése nyomán azonnal világossá válik, hogy a fejezetek rendje nem minden esetben jelent időbeli egymásutániságot. A jelenségek egymásból következése és a történetiség logikája értelemszerűen nem fedheti egymást száz százalékosan. Ha választani kell, a szerző általában az előbbit részesíti előnyben. Akárhogy is nézzük, egy sokdimenziós térben kellene lineáris rendet vágni, ha valaki hagyományos könyv formájában kívánja bemutatni az online média és kommunikáció világát. Ez minden esetben egyéni megközelítéseket, szubjektív döntéseket kíván meg, amelyeket a szerző bátran meg is hoz.

Az első, a második és a harmadik fejezetek a hőskor nagy személyiségeinek a bemutatásával kezdődnek. Ezek az egy-két bekezdés terjedelmű ismertetők nem kínálnak teljes életrajzot, inkább csak röviden ismertetik a felidézett kutatóknak, tudósoknak, fejlesztőknek, jelentős személyiségeknek a munkahelyeit, szakmai tevékenységét. Annyit várhatunk ezektől a rövid életrajzoktól, hogy az olvasó gyorsan képbe kerüljön arról, hogy kik ezek az emberek, és mivel járultak hozzá az online kommunikáció és média fejlődéséhez.

A fejezetekben tárgyalt tartalmakkal kapcsolatos szubjektív döntések nem minden esetben felelnek meg az olvasó elvárásainak. „Az internet születésének populáris olvasata” (1. rész 3. fejezet) alatt olyan témák is előfordulnak, amelyeket az olvasó nem feltétlenül ott próbálna meg megtalálni, ha egy kézikönyv részeit felületesen átlapozná és tudatosan keresne valamilyen témára. Ilyen például az elektronikus levél, amely az online média és kommunikáció kulcsfontosságú fejlesztése, és amelynek a kapcsolata a populáris olvasattal megkérdőjelezhetetlen, mégsem érezzük biztosnak, hogy ez a téma a legjobb helyre került.

A történetek közül a személyes kedvencem Kleinrock villanyborotvája, amelyen keresztül a szerző bemutatja, hogy milyen áttörés volt, amikor az eredetileg csak stratégiai jelentőségű feladatokra használható hálózati erőforrásokat valaki mégis elkezdte személyes célokra használni. 1973 óta nagyon sok idő eltelt, és ma már a világháló a mindennapjaink fontos részévé vált, de Kleinrock idejében ehhez egy gyarló emberi gondolat kellett, hogy valaki vissza akarjon szerezni egy elveszített tárgyat, amely ráadásul komoly anyagi veszteséget nem is jelentett számára, csupán érzelmileg ragaszkodott hozzá. Ezek a történetek azok, amelyek nyomán a bemutatott jelenségek jelentősége felismerhetővé válik az olvasó számára.

A világhálóról szóló második rész elején bemutatott személyiségek a hipertext előzményeiként számon tartott Vannevar Bush, Theodor (Ted) Nelson, Douglas Engelbart, Tim Berners-Lee négyes munkásságát mutatja be, de később előkerül a könyvtárosok szívéhez igazán közel álló Paul Otlet és Henri La Fontaine is a Mundaneum koncepciójával. Érdekes, hogy Szűts Zoltán a Mundaneumról sem mint az egymással együttműködő könyvtárak előzményéről szól, hanem ebben is elsősorban az online média jellegzetességeit kutatja. Többek között ezek a könyvtárosok eddigi ismereteitől távolabb álló interpretációk teszik a mi szakmánk számára is értékessé, újszerűvé ezt a könyvet, amely ha helyenként ismert dolgokról is szól, de azokat általában nem a jól megszokott módon írja le.

Könyvtáros szemüvegen át ebben a részben a legérdekesebb a 15. fejezet (A Gutenberg-galaxis és a világháló korának párhuzamai), amelyben több területen (művészetek, vallás, nyelv, politika) bekövetkezett változások, hatások nyomán hasonlítja össze a hagyományos könyvkultúra és az internet világát.

A harmadik rész szól a sokat vitatott web 2.0 fogalmáról és annak jelenségeiről. A web 2.0 fogalma az egyik legszélesebb körben is ismert internetes szakkifejezés, amely a könyvtáros körökben is szinte azonnal nagy népszerűségre tett szert. A könyvtár 2.0 alatt olyan megközelítéseket értünk, amikor nemcsak a könyvtár szolgáltatásait, hanem a könyvtári élmény egy-egy vonatkozását rekonstruáljuk virtuális térben. A jelenségbe beleálmodott könyvtári víziók és a fogalom születése óta eltelt közel másfél évtizedben született eredmények közötti mérhetetlen távolság óvatosságra int, arra figyelmeztet, hogy az online média törvényszerűségei sokkal kevésbé jósolhatók meg előre, mint ahogyan azt sokan a 2000-es évek közepén gondolták. Ezért is fontos, hogy újra foglalkozzunk a web 2.0 fogalmi körében leírt jelenségek sorával, és sikerüljön mélyebben is megérteni mindazt, amit a közösségi webes alkalmazások jelentenek. A könyvtáraknak fizikai értelemben sikerült közösségi terekké válni, virtuális tekintetben sokkal kevésbé, ami azért érdekes elsősorban, mert a kulturális intézmények között a könyvtárak azok, amelyek a leghangsúlyosabban törekszenek identitásuk digitális korban való újra gondolására.

A fejezetben a „hősök” ezúttal Steve Jobs, Larry Page, Sergey Brin és Mark Zuckerberg. Első ránézésre hiányzik a felsorolásból Tim O’Reilly, a fogalom megalkotója, akiről azonban olvashatunk a „Bevezetés: A prosumerek születése” fejezetben. A harmadik fejezet újra részben kronológiai, részben az ezt felülíró logikai szerkezetben adja elénk a web 2.0 jelenségeit és fogalmait. A teljesség igénye nélkül olvashatunk a MySpace, Facebook, iWiW, Reddit, Spotify, Netflix, Pinterest oldalakról, médiakonvergenciáról, mémekről, emotikonokról, kiterjesztett valóságról, safety checkről, e-learningről és e-közigazgatásról. Olyan méretű és mennyiségű tartalmat, új jelenséget kitermelt a web 2.0 világa, hogy minden olyanról írni, ami érdeklődésre tarthat számot, a könyv terjedelmének többszöröse sem lenne elegendő. A válogatás és az egyes oldalak, fogalmak, jelenségek kontextusba helyezése mégis a teljesség és az érthetőség érzetét kelti az olvasóban, ami nagyon fontos, ha egy egyetemi oktatásban is hasznosítható kézikönyv írása a cél.

A X. fejezetben a számozás újra a szerző játékos természetét adja elénk. A számozásban azért jön a tizedik a logikusan következő negyedik helyett, mert ezzel is jelezni szeretné, hogy nagyon nehezen körülhatárolható jelenségegyüttes bemutatására kerül sor, amely nem feltétlenül illeszkedik az eddigi fejezetek logikai sorába. A terv, hogy egy évtized múlva egy javított kiadásban a negyedik fejezetben az addig eltelt időszak tapasztalatai kerülnek majd. A szerző ebben a részben is hangsúlyozza, hogy a korábbiakhoz hasonlóan önkényes szelekció nyomán kerültek be a fejezetbe bizonyos jelenségek és maradtak ki mások. Ezt természetesen elfogadjuk, ugyanakkor nehezen érthető, hogy az álhírek, a chatbotok, a generációk, a netsemlegesség, a sharing economy, a crowdsourcing, a big data, a megfigyelés és az okosvárosok ügye miért jelenti a jelen és a jövő kihívásait, amikor ezekben az esetekben is több esetben is már majdnem egy évtizede zajló folyamatok eredményeiről van szó.

A kötet végéig elérve nagyon nagy mennyiségű tartalmat, történetet, fogalmat, jelenséget feldolgoztunk. Kicsit olyan érzésünk van, mintha magát az internetet használtuk volna a maga töredékességében, lezáratlanságában. A könyv első pillanattól kezdve olyan, mint a tárgya, egyetlen világos gondolatmenet helyett történetek sorát kínálja, amelyek egyben jellemzik az online média és kommunikáció világát. A könyv tartalmának lezáratlanságára, lezárhatatlanságára a szerző maga is utal az utolsó fejezetben, amikor a 2000-es évek közepén megjelenő új kísérletek soráról beszélt, amelyekben egy-egy könyv online továbbírására vállalkoztak. Belátja, hogy ennek a sikerességére kevés lenne az esély az eddigi tapasztalatok alapján, ugyanakkor magával a felvetéssel is jelzi, hogy a tovább írásra igenis nagy szükség lenne.

Ha későbbi kiadásra sor kerül a jövőben, szükség lenne még egy tárgy- és névmutatóra, valamint egy felhasznált irodalom listára, amelyben egyetlen közös listában lenne elérhető valamennyi a szerző által használt szakirodalmi forrás. Mindezzel a mű kézikönyvként való használhatósága erősödne. A tárgy- és névmutató egy-egy jelenségre való keresés lehetőségét teremtené meg. A közel ezer hivatkozás a szerző szakirodalomban való jártasságát jól mutatja, azonban a munka során felhasznált források sorát érdemes lenne a könyv végén egyetlen listában is megmutatni, szintén az olvasó számára, a későbbi használhatóság végett.

Amiben a könyv olvasásakor egy pillanatig nem kételkedhetünk: a szerző nem csak mély szakmai érdeklődéssel, de érzelmileg is elköteleződött a téma iránt. Mindez az érzelmi plusz pedig úgy válik a munka egyik nagy erényévé, hogy ezt az elköteleződést képes átadni az olvasónak is, aki a könyvben előre haladva könnyen azon kapja magát, hogy elkezdi osztani a szerző a téma iránti rajongását. Ebben a tekintetben a szöveg leginkább azokra a maradandó élményt jelentő egyetemi előadásokra hasonlít, amelyeket a hallgatók a nap végével hazavisznek magukkal és gyakran évek múlva is emlékeznek rá.

Az egyetemi előadások kapcsán érdemes mérlegelni, hogy a könyvtárosképzésben miként hasznosítható Szűts Zoltán könyve. A számítógép/hálózatok órára a könyv minden bizonnyal előkelő helyen lesz a kötelező olvasmányok listáján, de egyes részei az internetes tájékoztatás, az információs rendszerek, az intelligens webes alkalmazások, a tudásbázisok, szakértői rendszerek, de akár az adatbázis-kezelés órákon is helyet kaphatnak az olvasmánylistán. A hallgatók minden bizonnyal szeretni fogják ezt a könyvet könnyed, olvasmányos stílusa és a megértést segítő történetek, sztorik sora miatt is.

A felsőoktatáson kívül is nagy haszonnal forgathatják a könyvtárosok, hiszen az online kommunikáció és média múltban történt jelenségeinek megértése segítségünkre lehet abban, hogy elkerüljük a jövőben a zsákutcát jelentő fejlesztéseket. A könyvnek ezen túl is helye van valamennyi általános gyűjtőkörű könyvtár kézikönyvtári állományában, hiszen nagyon sok szakterület képviselői is haszonnal forgathatják és vélhetően keresni is fogják a közkönyvtárak polcain.

Azzal kezdtük, hogy első ránézésre lehetetlen vállalkozásnak tűnik egy ilyen könyv megírása. Nem vethetjük a szerző szemére, hogy ebben a sikerrel teljesített lehetetlen küldetésben egy-egy téma – érzésünk szerint – be kellett volna férjen a könyv kereteibe. Könyvtáros szemüvegen át leginkább a szemantikus web fogalma, elmélete és az online médiára való hatása hiányzik. Egy könyvtáros értelemszerűen sokkal inkább hangsúlyozta volna a metaadatok, a szótárak, a névterek jelentőségét, amelyek az összekapcsolt adatok világában a tartalmak együttműködéséhez szükséges háttértudást hordozzák. Nekünk ezek a jelenségek kulcsfontosságúak, ugyanakkor – újra hangsúlyozom – semmit nem von le a szöveg értékéből, hogy a hangsúlyok ezúttal máshova tolódtak. Talán éppen ezeknek a mi szakmánktól távolabbi horizontoknak a megjelenésével tudjuk tágítani a saját perspektíváinkat és figyelemmel lenni olyan új jelenségekre, amelyeknek közvetve vagy közvetlenül hasznát vehetjük a napi munkánk során.