Elhunyt Kondor Imréné (Ziegler Éva)
(1930. április 24. – 2018. március 11.)
Kondor Éva nagyszerű volt: éles, villámgyors gondolkodás, széles műveltség, humor jellemezte. Tudott szenvedélyes és öntörvényű lenni, mint az igaz emberek, hisz számára annak megvédése, amit kigondolt, létszükséglet volt, nem váltogatható „harisnya”. Szenvedett a szabályrágó figuráktól, a fűrészpor-stílustól, amely pedig („aktív”) életében inkább szabály, mint kivétel volt.
A bölcsészkar elvégzése után szakmai pályáját a Budapesti Műszaki Egyetem Könyvtárában (BMEK) kezdte. Itt ismerte meg leendő (második) férjét, a filozófus-politikus-könyvtárigazgató Kondor Imrét (1911–1990). Ragyogó párt alkottak: aki szerencsés ember megfordult otthonukban, elámult kiérlelt világlátásukon. Éva zsidó családi hátteréből hozott európai liberalizmusa és férjének népi származásán (apja kovácsmesterként dolgozott) alapuló, Szókratésszel dúsított életbölcsessége olyan szervesen fonódtak egymásba, tetézve irdatlan, ám szervesült műveltséggel, mintha soha nem lett volna e hazában (az oly káros) ún. népi – urbánus ellentét.
1956 után Kondor „bukott”, miután – politikai nyomásra – maga kért fegyelmit maga ellen. A rendszer megpróbálta eltaposni, de volt kollégái kitartottak mellette: titokban havonta gyűjtöttek számára. 1958-tól már az Országos Pedagógiai Könyvtárban dolgozott, onnan ment nyugdíjba 1976-ban a tudományos osztály vezetőjeként. Kondor 1957. novemberi elbocsátása után Éva is otthagyta a BME Könyvtárát, és az orvostudományi könyvtárban helyezkedett el. 1963-ban házasodtak össze, fiuk 1964-ben született.
1958-ban a nemzeti könyvtár szakmai vezetését Sebestyén Géza vette át főigazgató-helyettesként – a főigazgató a korábbi oktatási miniszterhelyettes, Jóború Magda lett –, így jöhettek az OSZK-ba a szakmai szlengben dívó elnevezés szerint a „Sebestyén-hölgyek”: Fügedi Péterné, Kondor Imréné és Szilvássy Zoltánné. Közülük Éva a Könyvtártudományi és Módszertani Központot erősítette a hetvenes évek közepéig, a legendássá vált, Papp István vezette korszakban. Dolgozott a Könyvtártudományi Szakkönyvtárban, majd a Tudományos és Szakkönyvtárak Módszertani Osztályán Bereczky László, Horváth Tibor, Sárdy Péter és mások társaságában. Ezután elfogadta a központi szolgáltatásokért felelős Fügediné Péterné főosztályvezető hívó szavát, s átvette az OSZK Könyvek Központi Katalógusának irányítását. Ha csinálni kell, akkor elsősorban javítani: talán így rekonstruálható az, amibe fejszéjét vágta. Az osztályhoz csatolt, addigra elaggott Országos Gyarapodási Jegyzék (1961–1975) havi füzeteinek sem kumulációja, sem éves mutatója stb. nem volt, itt gyógyító sebészkés kellett. Az Országos Gyarapodási Jegyzék megszüntetésével egyidejűleg egy fontosnak ítélt szegmenset emelt ki, amely vonatkozásában viszont a teljes értékű könyvtári szolgáltatás mintáját tette közzé. Ez volt a Külföldi Társadalomtudományi Kézikönyvek című országos gyarapodási jegyzék. Érdemes hozzátenni, hogy kiváló segítőként mellette állt Horváth Magda (1914–2005), aki – számos korábbi nagyszerű tette mellett – ezért is külön dicshimnuszokat érdemelne.*
1984–1985 fordulóján, az OSZK Budai Várba költözésekor Éva végezte a központi katalógusok költöztetésének megszervezését. Érdemes feljegyezni egyedülálló teljesítményét: úgy költöztette a milliós cédulavagyont, a sok ezer katalógusfiókot, hogy az egyik nap a Pollack Mihály téren becsomagolt cédulaanyag másnap az új vári katalógusszekrényben máris kereshető lett.
Több tucat publikációja mindig világos, célratörő szöveget jelentett. A nemzetközi konferenciákon Prágától Berlinig olyan emlékeket hagyott, amelyekből későbbi hazai látogatók is profitáltak. Éva adott instrukciót, kihez érdemes fordulni, ki az „emberszabású” lény az adott helyen. Amikor 1988-ban nyugdíjba vonult, megkapta a megérdemelt Szabó Ervin-emlékérmet, és ha netán erről kérdezték, szelíd mosollyal bizonyára csak azt kérdezte volna: És a férjem?!
Ezután kizárólag a családnak élt. Férjével „nyitott házat” tartottak fenn: a tisztességes emberek jövetelének örültek, okos mondanivalóval, mellbevágó felismerésekkel, derűvel látták el őket. Csodálatos stílusban beszéltek egymással: volt ebben szerelem, cirógató évődés, szellemi „ostorpattogtatás”…
Éva őszinte barátja volt Kondor első házasságából származó fizikus fiainak, Imrének és Andrásnak, s mindvégig igaz anyaként, odaadó lelkesedéssel támogatta Ádám fiuk zeneszerzői ambícióit.
Idősebb korában az olvasás és a zene mellett a bridzs kötötte le, hisz ez társaságot jelentett: miközben hajdani kollégáival, barátaival – Gerő Verával, Papp Istvánnal, Szűcs Jenőnével – verték a „blattot”, értékelhették a világ folyását is. 88-ik születésnapja előtt ment el. Teljes életet élt: örömök és küzdelmek, munkák és vívódások, csalódások és beteljesülések egyaránt alakították feledhetetlen egyéniségét.
Éva egyénisége ritka erős fényforrás volt: most már csak tiszta emléke világíthat bele hajdani tisztelői bánatába.
S. P.