Transforming libraries, building communities : the community-centered library / Julie Biando Edwards, Melissa S. Robinson, and Kelley Rae Unger. – Lanham : The Scarecrow Press, 2013. – XXII, 230 p. ; 23 cm

ISBN 978-0-8108-9181-4

 

Napjainkban már közhelyszámba megy, hogy a közkönyvtáraknak el kell mozdulniuk az információszolgáltatástól a közösség tágabb értelemben vett szolgálata felé. Jelen kötetben a szerzők nagy meggyőző erővel bontják ki ezt a tézist, és adnak egyúttal részletes gyakorlati útmutatót arra nézve, hogyan állítsuk a közösséget a könyvtár missziójának középpontjába. Hiszen ha a gazdasági világválság okozta forráselvonások éveiben a könyvtár pusztán az információtechnológiával és a Google-lal szemben határozza meg önmagát, ebben az összehasonlításban óhatatlanul alulmarad, és könnyen rásüthetik a feleslegesség bélyegét. Annak érdekében, hogy a források ne apadjanak el, hogy a döntéshozók és a használók továbbra is hajlandóak legyenek áldozni a közkönyvtárak működtetésére, más keretet kell adni a diskurzusnak, és közösségi térként, a civil párbeszéd és az esélyegyenlőség színtereként, a közösségi és humán tőke sokoldalú fejlesztőjeként, értékteremtőként, illetve a szociális funkció felvállalójaként érdemes újrapozícionálni a közkönyvtárakat. A három társszerző az egyesült államokbeli Peabody Institute Library (Massachusetts) rendezvényszervezéssel foglalkozó munkatársaként első kézből osztja meg az olvasóval, hogyan vihető sikerre ez a fókuszváltás.

A könyv első nagyobb egysége a közösségközpontú könyvtár elméleti megalapozásával foglalkozik. A fő hivatkozási pontokat az IFLA közkönyvtárakra vonatkozó 2004-es irányelvei, illetve a Kretzmann és McKnight által 1993-ban kidolgozott úgynevezett értékalapú közösségfejlesztés (Asset-Based Community Development, ABCD) modellje jelentik. Ez utóbbi a közösségfejlesztést nem egy felülről indított kvázi-szolgáltatásként tételezi, melynek során kívülről meg lehet oldani a helyi problémákat, hanem egy alulról építkező, az értékeket, erőforrásokat, készségeket, lehetőségeket feltérképező, majd egymással összekötő folyamatként, amelynek a közösség tagjai is aktív részesei. Az ABCD folyamatában a könyvtárak fontos szereplők, de egyben maguk is a közösség értékei, erőforrásai közé tartoznak. Green és Haines (2012) nyomán a szerzők hétféle értéket/tőkét különböztetnek meg, ezek a szociális‑, humán‑, kulturális‑, pénzügyi‑, környezeti‑ és fizikai tőke. A szerzők a könyv egésze során párba állítják ezeket a tőkefajtákat a közösségközpontú könyvtár különböző tevékenységi területeivel, így például a pénzügyi ismeretekről szóló workshopok növelik a humán‑ és a pénzügyi tőkét, a könyvtárudvarban kialakított közösségi kertek a szociális‑, a humán‑ és a környezeti tőkét építik, a kölcsönözhető szerszámok pedig a közösség fizikai tőkéjét erősítik. A példák sora hosszasan folytatható, de könnyen belátható, hogy ideális esetben ezek az erőforrások egymást erősítik, az egyéneket és rajtuk keresztül az egész közösséget építik, adott esetben szinergikus együttműködések jönnek létre, amelyek katalizálni tudják a közösség fejlődését, és akár az egész környéket képesek (újra) felvirágoztatni. Természetesen ehhez nem árt az a fajta közbizalom és optimizmus, amely az Egyesült Államokban jóval természetesebb, mint Közép-Kelet-Európában: hit abban, hogy mindenki értékes és hozzátesz a közösséghez, és hogy összefogva megoldhatjuk a problémákat. A közösségközpontú könyvtárakat mindenesetre mindvégig át kell, hogy hassa a hit a könyvtár életeket megváltoztató erejében.

A könyvtárak központi költségvetési forrásainak csökkenése az Egyesült Államokban együtt járt a helyi finanszírozás arányának növekedésével – a helyi igényekre, a helyi közösségre való fókuszálás így nemcsak egy szép eszme, de a könyvtár konkrét anyagi forrásaival is egyenes arányban áll, hiszen a sikeres közösségépítés, az elégedett használók adományokat és helyi adóforintokat hozhatnak a könyvtárnak, ami a puszta fennmaradás és a további fejlődés záloga is lehet.

A könyv második nagyobb egységének fejezetei azokkal a gyakorlati lépésekkel foglalkoznak, amelyek kijelölik a közösségközpontú könyvtárak működtetésének kereteit. Terítékre kerül a források allokálása, a hálózatépítés, a partnerkapcsolatok ápolása, a pályázás és a rendezvényszervezői mentalitás. Mindezekhez a tevékenységekhez ki kell lépni a komfortzónánkból és el kell hagyni a könyvtárat, ami természetesen többletmunkával és ‑idővel jár. Ezen feladatok elismeréséhez akár új küldetésnyilatkozatra és új munkaköri leírásokra lehet szükség. Érdemes nemcsak a könyvtár jelenlegi munkatársaira, de a minket támogató könyvtárhasználók lelkesedésére is építeni, akár „könyvtárbarátok köre”, akár alapítvány megszervezésében, akár önkéntesek bevonásában gondolkodunk. Keressük a kapcsolatot különböző helyi intézményi partnerekkel (iskolákkal, civil szervezetekkel, egyházakkal, múzeumokkal, vállalkozásokkal stb.), jelöljünk ki közös célokat, közös projekteket! Legyünk jelen a település közéletében és közigazgatásában (közmeghallgatások, lakossági fórumok, kulturális és egyéb bizottságok és köztestületek), de ne csak a „fontos emberek”, és vezéregyéniségek társaságát keressük a könyvtár pecsenyéjét sütögetve, hanem próbáljuk elérni a marginalizált csoportokat is, amiben szintén támaszkodhatunk intézményi partnereinkre (szociális munkások, egyházak, civil szervezetek stb.). Az ápolt kapcsolatok egy idő után egy hálózatot hoznak létre, amelyben a könyvtár sokszor csak összekötő szerepet tölt be egyéb szereplők együttműködésének elősegítésében. A kapcsolatépítésben a személyesség kikerülhetetlen; ha ezt elismerjük, akár ki is használhatjuk a személyes kötődéseket, kapcsolati hálókat, de ezek mellett is elengedhetetlen a proaktív fellépés és további kapcsolatok kezdeményezése.

A szerzők arra buzdítanak, hogy mondjunk igent minden helyi igényre rezonáló együttműködési projektre és rendezvényötletre, minden egyéni vagy intézményi felajánlásra – a részleteket ráérünk kidolgozni később, a lényeg az, hogy a közösség meglévő erőforrásai és kreatív energiái ne vesszenek kárba. Ezen energiák szinte önműködően vihetik előre a könyvtár és a közösség fontos ügyeit, így például a „könyvtárbarátok köre” vagy a diákokból álló ifjúsági tanácsadó testület átveheti egyes rendezvények szervezését, vagy egész reklámkampányokat vagy jótékonysági vásárokat bonyolíthatnak le – helyettünk. Ezen a ponton nyugtázhatjuk, hogy jóval több erőforrás rejlik a közösségben, mint elsőre gondoltuk volna. Minél több lelkes szövetségest tudunk az oldalunkra állítani, annál inkább megerősödik a könyvtár pozíciója a közösségben, és egy öngerjesztő folyamat eredményeképpen a közösséget központba állító könyvtár maga is a közösség központjává válik. Bármilyen rendezvény vagy szolgáltatás ötlete merül is fel, a források elosztásának újragondolásával, a megfelelő pályázat megtalálásával, önkormányzati támogatások elnyerésével, akár helyi adóemelés kikényszerítésével (sic!), közadakozásból vagy önkéntesek munkájával, de a közösségért elkötelezett könyvtár és a könyvtárért elkötelezett közösség meg fogja valósítani, ha igazán fontosnak ítéli.

A kötet harmadik nagyobb egysége azokkal a feladatokkal foglalkozik, amelyeket egy közösségközpontú könyvtárnak fel kell vállalnia. Ezekben a fejezetekben a szerzők sorra veszik, hogyan lehet a könyvtár a civil cselekvés fóruma és a diskurzus agorája, a fenntarthatóság fellegvára, a közösség kulturális lenyomata, a sokféleség színtere és a kisebbségi csoportok segítője, művészeti központ, népegyetem, s végül, de nem utolsósorban az ifjúság védője és szószólója. A szerzők minden fejezetben számos példát hoznak sikeres könyvtári projektekre, elsősorban az Egyesült Államok területéről, a fejezetek végén pedig gyakorlati tanácsokkal látják el az olvasót, hogyan is valósítsa meg mindezt a saját könyvtárában. A következőkben terjedelmi okokból csak néhány ötlet, gondolatmenet felvillantására van mód. Így például a demokráciára nevelésben a könyvtár közreműködhet a választási regisztráció lehetővé tételével, közéleti témájú filmklubok szervezésével, vagy éppen azzal, hogy helyet ad politikai jelöltek közötti nyilvános vitáknak. Ide tartozik a rászorulók információellátása és különböző szociális ügyek felkarolása is, például ételosztás szervezése az iskolai szünetben vagy a könyvtárakban fel-felbukkanó hajléktalanok szociális munkásokkal való összekötése. Ami a következő szempontokat illeti, a fenntarthatóság hívószava nemcsak zöld könyvtárépületet, illetve környezettudatossági és környezetvédelmi programokat jelent, de az elfeledett javító-szerelő készségek újratanulását (szabás-varrás, ezermesterkedés), vagy a helyi vállalkozások és innováció segítését is (például helyi találmányok kiállításával). A helyi kulturális identitást erősítheti a különböző helytörténeti gyűjtemények mellett akár egy saját oral history archívum. A kisebbségek és a hátrányos társadalmi helyzetűek számára a könyvtár egy biztonságos hely lehet, a bevándorlóknak pedig kapu a közösségbe való beilleszkedéshez: szép példa erre a King County Library System (Washington), ahol tizenévesek segítenek felkészülni a bevándorlóknak az állampolgársági vizsgára, így mindenki kölcsönösen tanulhat a másiktól. Ez a kölcsönösség minden olyan viszonylatban meghatározó, ahol egy hátrányos helyzetű használóról van szó: nem passzív „ügyfélként” segíti őt a könyvtár, hanem olyan programokat hoz létre, hogy ő is adhasson másoknak és érezhesse, hogy ő is értékes tagja a közösségnek. A részvételiségnek ez a kultúrája a közösségközpontú könyvtárak művészeti projektjeiben is jellemző: ezekben a használó nemcsak befogadó, de alkotó is (például kreatív írás- vagy képzőművészeti kurzusok résztvevőjeként), emellett a könyvtár teret és bemutatkozási lehetőséget ad a helyi művészeknek. A kulturális tőkét erősítő, előremutató kezdeményezés a helyi múzeumokba szóló (nem névre szóló) bérletek kölcsönzése, ami a már említett intézményi együttműködésekből nőhet ki. A közösségközpontú könyvtárak népművelő, ismeretterjesztő minőségükben sem elitisták, a hagyományos előadások mellett lehetővé teszik, hogy az emberek a könyvtár falain belül egymástól tanuljanak, illetve hozzáférést biztosíthatnak olyan hardverekhez és szoftverekhez, amelyekhez a felhasználó amúgy nem jutna hozzá (kép- és videoszerkesztés, 3D nyomtatók stb.). Végezetül: a fiatalok segítőjeként a könyvtár fejlesztő és nevelő, sőt sorsfordító szerepben van, amikor a fent felsorolt szempontokat egyesítve a civil elköteleződést, a környezettudatosságot, az információs műveltséget, a tudást és a kreativitást egyaránt erősíti, vagy éppen minden erejével támogatja a hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő fiatalokat. A nyári olvasótáboroktól a házi feladatban való segítésig a könyvtárak már számos jó megoldással álltak elő, amelyeket a tippeket követve mi is a gyakorlatba ültethetünk. A lényeg az, hogy a fiatalokban ne csak „a jövő adófizetőit” lássuk, akiket valahogy „le kell kötni”, hanem ismerjük el, hogy most is értéket jelentenek a közösségnek.

Összefoglalva az eddigieket, a közkönyvtárak feladata a 21. században is az, mint alapításukkor volt: a szabad hozzáférés, a közművelődés elősegítése, a jól informált állampolgárok megteremtése. Ha közösségközpontú könyvtárként kívánnak megújulni, ezeket az alapelveket ki kell egészíteni a szociális funkció felvállalásával és elmélyítésével, a közösségi szerep- és felelősségvállalással. A közösségközpontú könyvtár nem passzív szórakoztatóközpont, hanem olyan intézmény, amelynek elsődleges célja az, hogy a mai technicizált világban személyesen is összekösse az embereket és többféle nézetnek demokratikusan teret adva tágítsa a látókörüket. Szélsőségesen inkluzív tér, amely a közösség minden egyes tagját egyaránt el kívánja érni, függetlenül azok érdekérvényesítő képességétől. A közösségi kapcsolati háló szorosabbra fűzésével, a szociális tőke építésével pedig hídszerepet is be tud tölteni különböző érdeklődésű és státuszú emberek között. Az elitizmus és a puszta tartalomszolgáltatás helyett a részvételiség, a kölcsönösség és a tartalomelőállítás jegyében rajzolhatók ki tehát a közösségközpontú könyvtár szolgáltatásai, amelyek megvalósításához ebből az optimista kicsengésű könyvből számtalan ötletet meríthetünk.