A fejlesztő biblioterápia alkalmazása nem számít újdonságnak a hazai könyvtárakban: az 1980-as években már számos tanulmányt olvashattunk ilyen célú foglalkozásokról [1] [2] [3], és napjainkban is sokszor kerülnek elénk olyan felhívások (akár a Karalisten is), amelyek fejlesztő biblioterápiás foglalkozásokra invitálnak.
A különböző beszámolókban [4] [5] [6] [7] elsősorban a felhasználható művek elemzéséről, kategorizálásáról, illetve a foglalkozásvezető tapasztalatairól olvashatunk, de az elhangzottak kvalitatív vagy kvantitatív elemzése a legtöbb esetben nem követi ezeket a megállapításokat. A fejlesztő biblioterápiás foglalkozások eredményeinek mérése azért nehéz, mert a klinikai biblioterápiával el­lentétben, itt nem tudunk ellenőrzött körülményeket biztosítani a résztvevők számára, akik a beszélgetést követően hazamennek, különböző ingerek érik őket, melyeket nem tudunk azonosítani, és azt sem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy a változások (ha történtek) milyen mértékben származnak a fejlesztő biblioterápiás foglalkozásokból, és mennyire az egyén élethelyzetének változásából.
Írásunkban a fejlesztő biblioterápiás foglalkozás egy lehetséges vizsgálati módjának, a tartalomelemzésnek az eredményeit kívánjuk bemutatni ugyanannak a műnek két csoportban történő megbeszéléséhez kapcsolódóan.
A biblioterápiás beszélgetések elkezdéséhez Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novelláját használtuk fel, melyet két csoportban, egy egyetemistákból és egy nyugdíjas könyvtárlátogatókból álló csoporttal dolgoztunk fel. A beszélgetéseken elhangzottakat diktafon segítségével rögzítettük, amelyet később írásos formában rögzítettünk a további elemzések érdekében.

Hipotézis és minta
Vizsgálódásunk tárgyát annak feltárása képezte, milyen összefüggések és különbségek figyelhetőek meg ugyanazon mű két különböző, de önmagában homogén csoportban történő feldolgozása esetén, valamint, hogy a (kor)csoportok szóhasználata, szógyakorisága miként tükrözi mindezt.
Az egyik csoportba a Debreceni Egyetem informatikus könyvtáros hallgatói kerültek, akik öt alkalomból álló foglalkozássorozaton vettek részt. Az egyes foglalkozásokon a következő öt művet dolgoztuk fel: József Attila: Töredékek; Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel; Csáth Géza: Mese a kávéházból; Móricz Zsigmond: Fanyar szívek; Örkény István: Nincs bocsánat.
Az egyetemista csoport tíz emberből, hét nőből és három férfiból állt. Tehát nemi összetételüket illetően heterogén volt a csoport, ugyanakkor életkoruk szerint homogénnek tekinthető, mert a tagok átlagéletkora 19 év volt.
A másik csoportba az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár nyugdíjas könyvtárlátogatói kerültek, akik nyolc alkalomból álló foglalkozássorozaton vettek részt. Az ő foglalkozásaikon a következő művek hangzottak el a beszélgetések indítójaként: Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel; Csáth Géza: Rozi; Csáth Géza: Irén mama; Karinthy Frigyes: Pista, a gyöngykagyló; Csáth Géza: Egymást boldogítva; Karinthy Frigyes: Férfiideál; Örkény István: Az új lakó; Örkény István: Az utolsó meggymag.
Ez a csoport nem és életkor tekintetében egyaránt homogén volt, a foglalkozásokon tizenegy, átlagosan 71 éves nő vett részt.

Módszer: kvalitatív és kvantitatív elemzés
A szövegkönyv az elhangzottak szóról szóra történő leírását tartalmazta, elkészítése Silverman átírási szabályainak megfelelően történt, amely a mélyebb tartalomelemzést is lehetővé teszi azáltal, hogy az átiratban rögzítésre kerülnek a szünetek, a hangsúly vagy a nagyobb levegővételek is. Kvalitatív elemzéssel a kondenzációt (az elhangzottak tartalmának rövidítése néhány szóval) és a kategorizációt, kvantitatívval pedig az itemeket, kontextusra való vonatkozás nélkül vizsgáltuk, ez utóbbihoz a Tagxedo nevű információ-vizualizációs szoftver segítségét is igénybe vettük. A kategorizáció induktív módon történt. A manuális kódolás során a Grounded Theory kódolási mechanizmusát követtük, amely három, egymást követő sémát határoz meg: nyílt kódolás (a szöveg részeinek kategóriákba rendezése), axiális kódolás (alkategóriák kialakítása) és végül szelektív kódolás (kategóriák és alkategóriák összehasonlítása). A kódoláshoz, valamint az adatok elemzéséhez a MAXQDA szoftver segítségét vettük igénybe [8].
Az egyetemisták foglalkozásáról készített szövegkönyv 587, az idősekkel tartott foglalkozás átirata 330 bekezdést tartalmazott. Ezeket a Tagxedo program segítségével kvantitatív elemzés alá vetettem. A következő két szófelhő azt szemlélteti, hogy az egyetemista, illetve az idősekből álló csoportban mely szavak, milyen gyakorisággal fordultak elő. Minél többször fordult elő a szövegben az adott szó, annál nagyobb a betűmérete a szófelhőben.
Az eredményeink azt mutatják, hogy a szóhasználatban a kötőszavak és a határozatlanságot kifejező szavak a leggyakoribbak (és, meg, is, vagy, ezért, így; esetleg, talán, hát), így szógyakorisági elemzésünk alátámasztotta a Magyar Nemzeti Szövegtár (MNSZ, http://corpus.nytud.hu/mnsz/) [9] vizsgálatainak eredményét.
A Tagxedo hátránya, hogy a magyar nyelvű ragozott szavakat nem tudja megfelelően kezelni. Nem keresi meg a szótövet, a különböző toldalékkal vagy raggal megjelenő szavakat külön-külön számolja össze. Például az ember, emberek, embert, embernek négy külön szóként jelenik meg a szófelhőben. Az 1. és 2. ábrán a tartalmas, ragjuktól megfosztott szavakból készített szófelhő látható.

1. ábra
Az egyetemisták foglalkozásának
szógyakorisági eloszlása

2. ábra
 Az idősek foglalkozásának
szógyakorisági eloszlása

A kvalitatív elemzés során abból a feltevésből indultunk ki, hogy a foglalkozásokon felszínre kerülő gondolatok tükrözik az adott csoport érdeklődését, azokat a témákat, amelyek éppen foglalkoztatják a résztvevőket. Az affektív projekció segítségével pedig érzéseiket, problémáikat tudják a mű szereplőire vetíteni, ezzel enyhítve feszültségüket.

Az egyetemista csoport
A tartalomelemzés eredményének szemléletesebbé tételéhez a MAXMaps-t használtuk, melynek segítségével összefoglaltuk egy fastruktúrában a nagyobb érdeklődést kiváltó témákat. Az első kérdés az egyetemista csoport esetében az volt: kivel találkozott a főhős? A kérdés megválaszolása során (ld. 3. ábra) 41 bekezdés tartalmazott olyan véleményt, miszerint létezik az a személy, akivel találkozott, tíz bekezdés pedig azt, hogy nem. Ha létező személy, akkor is kérdéses, hogy egyetlen emberről vagy két külön személyről van-e szó. Amennyiben egy emberről szól, akkor önmagával, illetve régi önmagával, netán női énjével találkozott? A női énre a fiatalabb szereplő leírása miatt gondoltak, ott ugyanis olyan jelzővel szerepelt, mint „karcsú derekú”, bár a szövegben mindig fiatalemberként utaltak rá. Amennyiben két személyről szól a történet, akkor lehetett akár a testvére vagy egy idegen, aki hasonlít rá, és lehetett egy nő is. Ha nem létező alak, akivel a főhős találkozott, akkor szerintük elképzelhető, hogy csak álmodott, vagy egy emlék jutott az eszébe és a múltja elevenedett meg előtte. A legszélsőségesebb vélemény szerint tudatzavaros, skizofrén volt az idősebb főszereplő.

3. ábra
Egyetemista csoport ‒ kivel találkozott?

A beszélgetés résztvevőit az is érdekelte, hogy mi okozhatta a feszültséget a két szereplő között (4. ábra). Tizenhat bekezdésben olvashatunk arról, hogy a problémát az okozta, hogy az egyik feladta a közös célt, hétben, hogy az idősebb mindenből pénzt akart csinálni. Itt elhangzik, hogy még ezt a történetet is el akarja adni. Két-két bekezdésben olvashatunk arról, hogy a nézeteltérés elsődleges oka a fiatalember gúnyos csendje a másikkal szemben. Végül egy-egy bekezdés szól arról, hogy az élettapasztalatbeli különbség, vagy az volt az ellentét kiváltója, hogy a fiatal bűntudatot akart kelteni az idősebbikben, és ennek egyik megnyilvánulása volt, hogy még csak rá sem nézett. Az idősebb szereplő anyagi helyzetével kapcsolatban három bekezdés erejéig is szóba kerül, hogy ezért a jólétért mikről kellett lemondania.

4. ábra
Egyetemista csoport ‒ mi okozta a feszültséget a két főszereplő között

Az azzal kapcsolatos vélemények, hogy tudtak volna-e nyugodtan beszélgetni egymással, ugyanolyan arányban (5–5) szerepeltek.
Tizenöt bekezdésben olvashatunk arról, hogy a két főszereplő közül az idősebb a magabiztosabb, és csak nyolcban, hogy ez inkább a fiatalra jellemző. Megjegyzendő azonban, hogy volt, aki úgy gondolta, hogy egyikőjük sem magabiztos, néhányan pedig úgy említették, hogy mindketten azok.
Négy bekezdésben beszélgettek a foglalkozás résztvevői arról, hogy a fiatalemberrel kapcsolatban félelemérzete van az idősebbnek, egy-egy alkalommal úgy fogalmaztak, hogy tart tőle, illetve távolságtartó.
Az álmok, vágyak kérdése hosszabb diskurzus része volt, és csupán egyszer hangzott el az a vélemény, hogy ne mondjuk el álmainkat másoknak. Volt, aki azt fejtette ki, hogy annak a személynek a kiválasztása lényeges, hogy kinek mondjuk el, és a többség úgy nyilatkozott, fontos, hogy megosszuk másokkal, hogy milyen álmaink, vágyaink vannak. Amennyiben más éri el az általunk kitűzött célokat, az okozhat nekünk csalódást, azonban lehet ösztönző is, hogy új álmot, célt találjunk.
Nagy volt az érdeklődés azzal kapcsolatban, hogy minden álom teljesíthető-e (5. ábra). 41 bekezdésben olvashatunk azokról a feltevésekről, hogy miért/mikor mondunk le álmainkról. A válaszok között olyan felvetések szerepelnek, mint az, hogy egyszerűen feladjuk az álmunkat, vágyunkat, célunkat, mert túl nehéz lenne azt megvalósítani, vagy félünk attól, hogy ténylegesen megvalósítsuk, és volt olyan, aki azt is megemlítette, hogy akár egy kapcsolat miatt is lemondhatunk a céljainkról. Ez egyrészt történhet amiatt, hogy együtt új közös célokat tűznek ki, vagy egyszerűn már nem érzik fontosnak a korábbit, vagy épp kínosnak érzik az új partner előtt a régi vágyaikat. Úgy gondolták, hogy lemondhatunk vágyainkról azért is, mert egy másik álmot könnyebben elérhetőnek tartunk, kevesebb energia-befektetéssel megvalósíthatónak, azonban felhívták arra is a figyelmet, hogy ez igen ambíciófüggő. Felvetették, hogy egy nagyobb csalódás, átmeneti sikertelenség is okozhatja azt, hogy a kevesebb munkával is megvalósítható célokat próbáljuk megvalósítani,a nehezebbnek tűnőt pedig elodázzuk vagy elvetjük. 24 bekezdés erejéig olvashatunk az átiratban arról, hogy vannak olyan álmok, amelyek megvalósíthatóak, hétben arról, hogy vannak teljesíthetetlenek is. Néhányan felvetették, hogy először pl. az Északi-sark felfedezése is lehetetlen álomnak tűnhetett, mégis volt, aki megvalósította. Kiemelték, mennyire fontos, hogy mindenki álljon ki a véleménye, elképzelése mellett, mert nem várható el, hogy a munkahelyen vagy az oktatási intézményben valaki mindig mögöttük álljon és megerősítsen minket. Ezzel kapcsolatban élénk vita alakult ki a résztvevők között, mert egyesek szerint azokat, akik nem elég határozottak, hogy kiálljanak elképzeléseik mellett, nem kell támogatni, és voltak, akik ennek épp ellenkezőjét bizonygatták, mondván lehet, hogy csak az önbizalom hiánya miatt visszahúzódó valaki, és lehetséges, hogy némi támogatással többre lenne képes, nagyobb dolgokat tudna véghezvinni, mint azok, akiknek az önbizalma ugyan nagyobb, azonban lehet, hogy tervei, elképzelései nem annyira részletesen kidolgozottak.

5. ábra
Egyetemista csoport ‒ teljesíthető-e minden álom

Egy bekezdés erejéig az egyik résztvevő kifejti, hogy minden embernek le kell mondania az álmairól, de kétszer ennyi részt foglalnak el azok a vélemények, miszerint nem kell lemondanunk a vágyainkról, és háromszor ekkora részben foglalkoznak azzal, hogy részben le kell mondanunk az álmainkról. A lemondás sok okból történhet, például időközben valaki más éri el azt, amit mi szerettünk volna, vagy az idő haladtával megváltoznak az elképzeléseink, mást tartunk reálisan kivitelezhetőnek, új élmények, hatások érnek minket, és ennek fényében az álmaink is változnak.
Nagyobb érdeklődésre tartott számot az a kérdés is, hogy az idősebbnek mindig igaza van-e.

6. ábra
Egyetemista csoport ‒ az idősebbnek mindig igaza van?

A legtöbben úgy vélték, hogy a fiatalnak lehet igaza az idősebbel/felettessel szemben. Felmerült, hogy adni kell egy lehetőséget a fiatalabbnak is, hiszen lehetséges, hogy más szemszögből, esetleg jobban rálát egy témára. Volt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az idősebbek nem feltétlenül fogadják el egy fiatalabb véleményét, ha az ellentétes a saját álláspontjukkal.
Az arra a kérdésre adott válaszok, hogy a foglalkozás résztvevői találkoznának-e a fiatalkori önmagukkal, igen komplex képet mutatnak.

7. ábra
Egyetemista csoport ‒ találkoznának-e a fiatalkori önmagukkal

A jobb áttekinthetőség érdekében egy gondolattérképen ábrázoltuk az elhangzott vélemények csoportosítását. Csupán egy résztvevő nyilatkozott úgy, hogy nem találkozna a fiatalkori önmagával, később azonban ő is meggondolta magát. Egy másik azért volt bizonytalan, mert nem tudta eldönteni, hogy szeretné-e. 29 bekezdésben olvashatunk olyan személyes történetekről, amelyek arról szólnak, hogy találkoztak már valakivel, aki nagyon hasonlított rájuk. Ezek a beszámolók megegyeztek abban, hogy láttak valakit a boltban, sorban állás közben, vagy a templomban, aki nagyon hasonlított a képre, amely önmagukban él saját magukról. Mivel nem tudják, hogy néhány évtized múlva hogy fognak kinézni, így feltételezik, hogy találkozhattak olyannal is, aki esetleg bennük látta fiatalkori önmagát. Szintén személyes történetként jelenik meg a napló is, amely visszaolvasva emlékezteti őket az akkor megélt érzelmi állapotra. A foglalkozás női és férfi résztvevői között heves vita alakult ki, hogy van-e értelme naplót vezetni. A leghosszabban, 59 bekezdésben fejtik ki, hogy igen, és, hogy találkoznának fiatalkori önmagukkal. Ezen belül két további csoportot tudunk a válaszokból kialakítani, amelyek a következők: Mit éreznél Te? Mit érezne fiatalkori önmagatok? és Mit mondanátok a fiatalabb önmagatoknak? Kezdjük az első kérdéssel, mit is éreznének a foglalkozás résztvevői, ha találkozhatnának a fiatalkori önmagukkal. Abban mindannyian egyetértettek, hogy megrázó lenne. A második kérdésre, miszerint mit érezne a fiatalkori énjük, a válaszok már kissé részletesebbek, és olyan érzelmek jelentek meg, mint: megijedne, meglepődne, elszaladna, trauma lenne számára. Az egyik résztvevő még azt is megemlítette, hogy talán megverné. A Mit mondanál neki? kérdésre adott válaszok alkotják a legösszetettebb rendszert. Mint az az ábrán is látható, a sokszínű válaszok között olyanok szerepelnek, mint annak a kérdésnek a feltétele, hogy Megismersz engem?, vagy olyanok, mint amilyeneket a szülőktől is hallottak, vagy olyat, amit az édesapjuk is mondani szokott. Többen említették, hogy mivel ismerik magukat, ezért azt is tudják, hogy mit kellene mondaniuk a fiatalkori énjüknek, hogy másként alakuljon az életük. Volt, aki kevésnek tartja azt az időt, amelyet a kedvenc elfoglaltságával, a rajzolással tud tölteni, és azt tanácsolná önmagának, hogy rajzoljon többet. Azonban minden tanáccsal kapcsolatban felmerült, hogy nem éreznék-e kényszernek azokat, csakúgy, mint akkor, amikor az idősebbek tanácsolnak valamit nekik. A tanácsokkal kapcsolatban még felmerült a kérdés, ha a fiatalkori önmagával találkozott a mű főszereplője, akkor miért nem adott neki tanácsot, hogy másképp alakuljon az élete, és ne váljon olyan emberré, mint ami most annyira nem tetszik neki.

Az idősekből álló csoport
Míg az egyetemista csoport tagjainak érdeklődését nem nagyon keltette fel, hogy mikorra datálható a mű keletkezése – csupán egyetlen alkalommal került szóba, és megegyeztek abban, hogy a ’30-as években ‒, addig ebben a csoportban a mű keletkezése élénk érdeklődés középpontjába került. A résztvevőket zavarta, hogy nem tudják, ki a szerző, és mikor keletkezett a mű, így ez a téma a foglalkozáson időről-időre felszínre került. Próbálták kitalálni a szerzőt – Karinthyra vagy Kosztolányira tippeltek –, illetve, hogy mikor íródhatott a novella – a 19. század végére, 20. század elejére, vagy a 20. század második felére gondoltak.
A mű hangulatát sem emelte ki az egyetemista csoport, míg az idősekből álló csoportban a következőket mondták róla: elgondolkodtató, filozofikus, rezignált, szatirikus, melankolikus.
Míg az egyetemista csoport esetében igen összetett kép alakult ki arról, ki lehetett a fiatalember, addig ebben az esetben mindannyian egyértelműen arra következtettek, hogy a régi önmagával találkozott.
A fiatalkorról történő beszélgetés során egyszer hangzott el, hogy színes, majd nyolc bekezdésen keresztül a mai fiatalokról szólt a diskurzus, akik megállapításaik szerint tovább tanulnak, mint korábban ők, de nem nagyon házasodnak, több a szingli, és kitolódott a gyerekszülés ideje.
A felnőttkorról (8. ábra) megemlítették, hogy itt már reálisabbak az álmok, három bekezdésben szerepelt az, hogy a felnőtteknek kevesebb álma van, valamint négyben az, hogy ezt a kort már a mindennapi robot és a szürkeség jellemzi. Felmerült a kérdés, és 23 bekezdésben került kifejtésre, hogy mikor számít valaki felnőttnek. A felnőttkor kezdetét jellemezően valamilyen eseményhez kötötték, úgymint amikor már van saját gyereke, vagy amikor meghalnak a szülei, ill. amikor már reális elképzelései vannak. Néhányan azt is megfogalmazták, hogy ez mára már jelentősen kitolódott és egyénenként változik

8. ábra
Idősekből álló csoport ‒ A felnőttkor jellemzői

Az időskorral kapcsolatban négy bekezdésben fejtették ki, hogy leginkább optimizmus kell hozzá, fele ekkora terjedelemben azt, hogy félnek a jövőtől, attól, hogy esetleg valamilyen baleset éri őket, elesnek, eltörik valamijük, valamint egy alkalommal megemlítették azt, hogy az életösztön még ekkor is jelentősen működik.
A műben szereplő fiatalemberről (9. ábra) egy-egy alkalommal említették meg, hogy ki akart emelkedni, de képtelen vágyai voltak, és egy nagy alkotást tervezett, azonban más mércével mért. Az érzései megértésére is törekedtek, úgy gondolták, hogy a hallgatásával próbálta ezt kifejezni, de egyébként büszke, hetyke és csalódott volt.

9. ábra
Idősekből álló csoport ‒ a fiatalember jellemzői

Az idősebb férfi (10. ábra) megértésére nagyobb hangsúlyt és több időt fordítottak. Egy alkalommal megemlítették, hogy magyarázkodott, négy bekezdésben fejtették ki, hogy idővel mindenki másként látja az életútját, tízben azt, hogy életútja teljes mértékben elfogadható, azonban mégis elégedetlen, de még változtathat, ill. annak ellenére, hogy fiatal, már nem lehet. 13 bekezdés erejéig beszélgettek arról, hogy más számít ma öregnek, és ha mai mércével mérjük, akkor az idősebb főhős nem öreg, még álmodhat. A leghosszabban az idősebb férfi érzései kerültek kifejtésre, szerintük bűntudatot érzett, szomorú, és rezignált volt, mert nincs megelégedve magával, belefásult a mindennapokba, túl sok a meg nem valósított álma és csupán felejteni akar.

10. ábra
Idősekből álló csoport ‒ az idősebb férfi jellemzői

Arra a kérdésre, hogy a fiatalok hallgatnak-e az idősebbre, azt válaszolták (11. ábra), hogy régen inkább hallgattak, de manapság nem mindig fogadják meg a javaslataikat, ezért tanácsok helyett inkább jó példát igyekeznek mutatni. Érdekes, hogy míg két bekezdés erejéig került csupán szóba, hogy régen ők mennyire hallgattak az idősebbre, hétben fejtik azt ki, hogy ma már ez nem jellemző a mai fiatalokra, és néhányan már csak akkor mondják el a véleményüket, ha kérdezik őket. Mindannyian egyetértettek abban, hogy megváltozott a világ, és ma már nem is tudnak tanácsot adni számos dologban, mert nem értenek hozzá, ismeretlen például számukra, hogy állásinterjúra kell menni.

11. ábra
Idősekből álló csoport – a fiatalok hallgatnak az idősebbre?

Ha találkozhatnának a fiatalkori énjükkel, mit mondanának neki? Erre a kérdésre közel azonos arányban fordult elő, hogy nem adhatnak, és nem is adnának tanácsot, mindenkinek saját magának kell megtapasztalnia az életet. Ha mégis találkozhatnának fiatalkori önmagukkal nem lennének annyira csalódottak, mint a műben szereplő fiatalember. A fiatalkori énjük nem is fogadná meg a tanácsukat.
Négy bekezdésben fejtették ki, hogy nem lehet minden álmot megvalósítani, és éppen fele ekkora terjedelemben azt, hogy a célok, vágyak idővel reálisabbak lesznek, s ebben azonos volt a véleményük az egyetemista csoport tagjaival. A leghosszabban mégis azon véleményüknek adtak hangot, hogy tervezni, álmodni mindig kell, mert anélkül nincs értelme az életnek.
Míg az egyetemista csoport esetében csupán néhány személyes jellegű történet jelent meg, addig az idősekből álló csoportban ez gyakoribb volt.

12. ábra
Idősekből álló csoport – személyes történetek

Ezek egy része a szüleikhez kapcsolódott, úgymint azok az emlékeik, amikor vitatkoztak szüleikkel, vagy a szülők halála, különösen pedig az édesanya elvesztése. Más részük a mindennapi életben látottakra irányult, például, hogy a fiatalok nem isznak elég vizet, vagy vannak olyan szülők, akik nem engedik felnőni a gyereküket, ill. olyan sérelmekre, mint a fiatalok viselkedése a tömegközlekedési eszközökön, amikor nem adják át a helyet az időseknek. Ezek mellett kiemelkedő volt, amikor az aktív időskor fontosságát emelték ki, hogy a nyugdíjba vonulást követően sem kell feladni mindent, társasági életet kell élni, el kell járni az érettségi találkozókra, vagy az olyan foglalkozásokra, mint ez a biblioterápiás.

Összefoglalás
A foglalkozásokon elhangzottak tartalomelemzése és az eredmények vizualizálása lehetővé teszi, hogy jobban megértsük, hogy egyes művek fejlesztő biblioterápiás foglalkozásokon történő feldolgozása milyen témák feldolgozásában nyújthat segítséget a résztvevők számára, amelynek köszönhetően a terapeuta az adott problémával küzdők csoportja számára képes lesz tudatosabban kiválasztani a legmegfelelőbb műveket.
A kutatás folytatásaként az elemzéseket még pontosabbá tenné, ha ugyanezen résztvevőkkel a mű ismét feldolgozásra kerülne, illetve érdekes lenne még a művet más, hasonló összetételű csoportokkal is megismertetni, és az ottani eredményeket összehasonlítani a most tapasztaltakkal.
A tartalomelemzés előnye, hogy a körülbelül hatvan perces foglalkozás ideje alatt elhangzottak kategóriába rendezhetőek és összehasonlíthatóak. A szövegkönyv segítségével azon részletek sem kerülik el a kódoló figyelmét, amelyek a hangfelvétel meghallgatása közben nem lennének feltűnőek.
Az elemzést induktív módon végeztük, amelynek előnye, hogy igen részletes, árnyalt képet kaphatunk az elhangzottakról, azonban megnehezíti az összehasonlítást, hiszen nem feltétlenül ugyanazok a kategóriák kerülnek kialakításra, mert a csoportok a beszélgetés során különböző utakat járhatnak be. A deduktív kódolás, az előre összeállított kategóriák az összehasonlítást nagymértékben elősegítették volna, azonban ez nem tette volna lehetővé, hogy valamennyi elhangzó információ kódolásra kerüljön, hiszen nem tudjuk előre megjósolni, hogy a résztvevőknek milyen asszociációik lesznek, milyen emlékeket, tapasztalatokat hoz felszínre a megismert mű és a beszélgetés, amelyek befolyásolhatják a beszélgetés irányát.
Az elemzés megbízhatósága tovább növelhető lenne a személyi triangulációval, amelyet inter- vagy intrakódolással lehetne megvalósítani. A MAXQDA szoftver pedig lehetőséget biztosít arra, hogy ezek alapján automatikusan kiszámítsa, mekkora a kódolás megbízhatósága.

Irodalom
[1]     BARTOS Éva: Biblioterápia a könyvtárosi munkában = Könyvtári Figyelő, 1987. 5. sz. 563–567. p.
[2]     HADHÁZY Csabáné: Biblioterápia – életápolási klub : az Újkerti Nevelési Központ könyvtárában = Őszikék, 1995. 5. p.
[3]     HADHÁZY Csabáné: Életápolás könyvtári eszközökkel = Hajdú-Bihar megyei könyvtári téka, 1994. 53. p.
[4]     PRATER, Mary Anne: Learning disabiblities in children’s and adolescent literature: How are characters portrayed? = Learning Disability Quarterly, 26. vol. 2003. 1. sz. 47–62. p.
[5]     NORTON, Terry L. – Vare, Jonathan W.: Literature for today’s gay and lesbian teens: Subverting the culture of silence =  English Journal, 94. vol. (2.) 2004. 65. 69–134. p.
[6]     GAVIGAN, Karen: Caring through Comics – Graphic novels and bibliotherapy for grades 6–10. = Knowledge Quest, (40.) 2012. 5. sz. 78–80. p.
[7]     SANACORE, Joseph: Showing children that we care about their literacy learning = Preventing School Failure, (56.) 2012. 3. sz. 188–195. p.
[8]     SÁNTHA Kálmán: Multikódolt adatok kvalitatív elemzése, Budapest, Eötvös József Könyvkiadó, 2013. 326. p.
[9]     „Magyar Nemzeti Szövegtár,” [Online]. Available: http://corpus.nytud.hu/mnsz/. [Hozzáférés dátuma: 2015. IX. 24.].
Beérkezett: 2015. szeptember 24.