A gourmet az étlaptól számítja az étkezést. Minden ízt megelőlegez magának, az összes különlegességet megtestesíti fantáziájával, és az ismeretlen fogásokról mohón meg akarja tudni mindazt, amit csak lehet. Az ínyenc értékeli az újdonságot, az egyedi erőfeszítéseket, de elvárja a minőséget is.  Egy-egy jó könyvtártudományi szakkönyv a született gourmet-hez tesz minket is hasonlatossá. Hagyjuk, hogy elcsábítsanak a fejezetcímek, elképzeljük a befogadás élményét, s kíváncsiak vagyunk az új ismeretekre. Élvezzük a kivételes helyzetet, ha olyan szakmunka van a kezünkben, melyhez hasonló igényűt még nem lapozhattunk fel. Mint történik például Nagy Enikő könyve esetén.A hosszú cím precíz fogalmazást és tudatosságot jelez. Az evolúció szó pedig azt hangsúlyozza, hogy bár történeti megalapozottságú a munka, és történeti ismeretek birtokában értékeli a szerző a különböző koncepciókat, ám az előtérben a változás folyamata, a szolgáltatás fejlődése áll. Tulajdonképpen a könyvtár története is evolúciós történet: a változó események hatására, az igényekre való reagálások közepette módosul, s előnyös tulajdonságai továbbadásával marad fenn.
A magyarországi közkönyvtárak tájékoztatási szolgáltatásait elsőként összefoglaló mű ünneplést kívánna akkor is, ha kevésbé tehetséges munka lenne. Publikációs fehér foltok nem véletlenül alakulnak ki. Mert viszonylag belátható vállalkozás leírni egy adott könyvtár vagy egy adott részleg szolgáltatásfejlődését, de egész könyvtártípus szemszögéből szinopszist adni a legösszetettebb könyvtári feladatvállalásról, az próbatétel a javából. Ahhoz tehetség, tudás, igényesség, áldozatos munka kell. Gondoljunk csak bele; a tájékoztató munkáról írni annyi, mint a könyvtárról magáról írni. Tehát a cím „szűkítése”, nevezetesen, hogy a szerző a magyarországi közkönyvtárak körében kutatja a tájékoztató munka fejlődéstörténetét, nem tűnik jelentős tehermentesítésnek. A tájékoztató szolgáltatást történetileg elénk állítani azért is nehéz, mert kevés ún. történelmi elemmel (pontos évszám, monumentális esemény, karakteres eszmeáramlat, tárgyiasult emlékezet) rendelkezik. A tájékoztató munka valójában a könyvtári mikrotörténelem része. Ismerjük ugyan az általános keresési stratégiákat, technikai vonatkozásokat, de valójában minden információközvetítő folyamat egyedi szemiotikai jellegű kapcsolat, jelentéssel felruházott interakció, melyben nagy szerephez jutnak a szimbolikus elemek.
A tartalomjegyzék bősége azt sugallja, itt megkapunk mindent, olyan gazdag a kínálat. De kissé óvatosak is vagyunk, mint amikor a gourmet kétkedik a mesterséf polihisztorságában. Nem vállalta-e túl magát? Ugyanolyan biztonsággal készíti-e a keleti, mint a déli ételeket, vagy egyformán jártas-e a szárnyas és a tengeri állatok fogásai terén? Nagy Enikő jó főnöke a témájának. Határozottan tartja kézben vállalt feladatát. Megközelítése, munkamódszere hasonló a tájékoztató tevékenység jellegéhez: több dimenziót fog át és szolgál.
A könyv főbb tematikai egységei a következők: a tájékoztató munka intézményi, anyagi és személyi háttere; a tájékoztatás fogalmi és jogi környezete; felhasználói vizsgálatok; szakmai elvárások; tendenciák, kihívások. Figyelemre méltó választék. Azonban az igazi ínyencségeket a beható részletkifejtések ígérik, amelyek a logikusan hierarchikus tartalomjegyzékből csábítanak olvasásra. Aki elolvassa majd a könyvet, a mű erényének fogja tartani, hogy a kedvcsináló tartalommutató nem túloz: több nézőpontból, sokoldalúan, ugyanakkor mélyrehatóan elemzi és taglalja a szerző a magyarországi közkönyvtárak tájékoztató munkájának fejlődéstörténetét.
A Bevezetés mottója szerint a könyvtáros hivatás számára elengedhetetlen múltja ismerete.
Ennek megfelelően az első kifejtő fejezetben olvashatunk egy 150 évet felölelő áttekintést a hazai tájékoztató szolgáltatások fejlődéséről, a kezdeti megoldásoktól az internet térhódításáig, az olvasóköröktől a MaNDA-ig. De korántsem kronológia rögzítéséről van szó. A történeti nézőpont itt eszköz és nem cél. Azzal a szemlélettel közelítette meg a szerző a tájékoztató munka hátterének feltárását, hogy az adott korszak ismerete nélkül nem értelmezhető a könyvtár információközvetítésének módja. A közkönyvtári tájékoztató munka szemszögéből vizsgálni korszakokat és eljárásokat, intézményeket és fejlesztéseket: újszerű és tanulságos.
Az a fejezet, amely a tájékoztatás szó terminológiai változásait veti össze Sebestyén Géza definíciójától az online tájékoztatás fogalmáig, azért fontos, mert a kifejezések mögött szociológiai és lelki tényezők által befolyásolt jelentéstartalmak állnak. A definíciók hol felveszik, hol megelőlegezik egy-egy terület ismérveit, a szakterület napi gyakorlatát. E fejezetben is a folyamat, az evolúció felmutatása a hangsúlyos.
A tájékoztató munkára (is) vonatkozó jogszabályokat kivonatoló rész meglepően olvasmányos. Azért, mert nem kötelező adalékként tekint rá a szerző, hanem érdekeltté akar tenni minket a megismerésükben azáltal, hogy magyaráz, a döntő változásokat előidéző előírásokat lényegre törően elemzi, hatásmechanizmusokat tár fel.
A tájékoztató szolgálatban bennfoglaltatik egy szituáció, egy probléma, egy feladat, egy apparátus, egy kapcsolat, egy interakció. Az információszerző, -átadó viszony szakmai protokollja koronként más és más megismerési szinteket, struktúrákat fog össze. Ezeket a modelleket ismerteti a könyv a tájékoztató szolgálatról szóló fejezetben. Vitathatatlanul ez a „séf ajánlata.” Remeklés a mesterművön belül. A tájékoztatás illékony szakmai tevékenységének több száz évét teszi megfoghatóvá, érdekessé a szerző. Nagy Enikő a Szentes Városi Könyvtár szaktájékoztatója és szakinformatikusa lévén, benne él a tájékoztatás mindennapjaiban, tapasztalati anyaga nagy. Elméleti szakemberként is hiteles; doktori disszertációja, melynek témavezetője Barátné Hajdu Ágnes, szolgált alapul jelen könyvéhez. A tájékoztató szolgálatot bemutató fejezet a szakma „boszorkánykonyhájának,” az olvasók előtti titkos, legalábbis rejtett, összefüggéseit tárja fel. Itt is a korszakok kontextusában elemez, de mind a 80-as évek kiútkeresésének, mind az internet hozta paradigmaváltásnak azon tényezőit ragadja meg, amelyek az információközvetítés rendszerszerű működését valósítják meg. Kritikai észrevételei elégséges alapon születtek, különösen az online referensz szolgáltatásokat taglaló részben. Itt is, mint a könyv egészében, azt kéri számon, amit a bevezetőben fogalmazott meg: hogy a közösségi tudás ideájának sajátos feladattal megbízott szereplőjeként a könyvtár az információk előállítója és szolgáltatójaként hiteles legyen. Különösen érdekes e fejezet egyik résztémája, mely a városi és megyei könyvtárak honlapjait elemzi, és a szerző követő vizsgálatainak eredményeit közli. A valós idejű szolgáltatások és a virtuális tájékoztatás egymás mellett élése ma a szakma egyik legizgalmasabb kérdése és megoldandó gyakorlati feladata. Nagy Enikő kutatási eredményei szerint a virtuális referensz szolgáltatások még nem integrálódtak kellőképpen a könyvtárak napi munkájába.
A szolgáltatásvizsgálatokat az 1960-as évektől áttekintő fejezet által az olvasói visszajelzések kapnak hangot a könyvben. Jó így, dokumentáltan együtt látni a meghatározó kutatásokat, olvasni a legendás vizsgálatok és a legfrissebb felmérések következtetéseit, átfogó képet kapni a módszertani gazdagságról.
Ha egy könyvtár gyenge pontja a szakembergárda, különösen a tájékoztató könyvtáros, akkor ez a negatívum meghatározza az intézmény egész létét, tevékenységét. A könyvtárról alkotott reprezentációkat, a sztereotípiák mellett, jelentősen befolyásolják a könyvtáros és olvasó közötti interakciók. Azok az események a jelentéssel való felruházás legfőbb forrásai, amelyekben eldől, a tájékoztató könyvtáros képes-e releváns információt nyújtani. Ezért fontosak a vele szembeni kívánalmak, a tájékoztató könyvtáros szereprepertoárjának ismerete. Az Elvárások című fejezet azt fejti ki, milyen igényt támasztottak a 19. század második felétől napjainkig emberi és szakmai tulajdonságok terén a tájékoztatási szakemberrel szemben. Melyek azok a magatartásmódok, képességek, amelyekkel rendelkeznie kell ahhoz, hogy egy nyílt processzus megszólítható szakembere legyen.  A különböző korszakok szakképzettségi szintjeit, könyvtáros-kép változásait ismerhetjük meg a rendkívül informatív és árnyalt fejezetben.
A záró fejezet a jövőképet vázolja fel. Három dimenzióban tekinti át a tendenciákat. A használói körre vonatkozóan elemzi a „türelmetlen” olvasó, majd a „szétnyíló olló” jelenséget. A tájékoztató könyvtárossal szembeni kihívásokat Nagy Enikő a következő meghatározottságok, öndefiníciók mentén láttatja: a könyvtáros mint információs szakember, oktató, közösségszervező, szociális munkás. A harmadik tényezője a jövőképnek az információszolgáltatás. Ennek keretén belül átgondolt felvetéseket olvashatunk a könyvtárról mint hiteles helyről, az információhoz való egyenlő esélyű hozzáférésről, a profit és nonprofit információszolgáltatásról, a digitalizálás kérdéseiről, az online valós idejű tájékoztatásról, továbbá a megőrzés és/vagy szolgáltatás kérdéséről. A szerző megőrizve a könyvön végigvonuló történeti megközelítést, rendkívül kiérlelt trendelemzéseket ad. Azzal a komplex látással, mely végig jellemezte írását, és támaszkodva a Jövő című rész mottójára, nevezetesen George Duby azon gondolatára, hogy a múlt ismerete segít a jelenről való megalapozott ítéleteinkhez.
Nagy Enikő könyve a tájékoztató könyvtárosok mindenes könyve lesz, bizonyára. Régóta hiányzott már egy ilyen összefoglaló mű a referensz szolgáltatásokról. Nincs a munkaterületnek olyan szegmense, amely ne jelenne meg ebben a kötetben. A könyvtárosképző intézmények is, valószínűleg, a sztenderd kötelező irodalom között fogják számon tartani a szakmunkát. A szerző imponálóan sok forrást mozgósít, ismeretei naprakészek. A fejezetek arányosak, a fejezetvégi összefoglalások értelmezik, kiemelik, megerősítik a gondolatokat. Igényes, az olvasást jól támogató tipográfia jellemzi a laptükröket.
Az egész könyvtáros szakma közös sikere és öröme ez a hiánypótló mű. Azoké a közkönyvtári szakemberekéi, akik valaha is, bármilyen szintű referensz szolgáltatást végeztek, mert mindennapi munkájukból táplálkozik a könyvtártudomány. Azokéi a szakmai nagyjainké, a kezdetektől máig, akiknek kutatásai, vizsgálatai, javaslatai, állásfoglalásai, szervezőmunkái nélkül viszont nincs mindennapi munka. Továbbá sikere és öröme az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának, melynek Könyvtártudományi Programja révén számos meghatározó tudományos munka született már, köztük e legfrissebb mű. De áttételesen azok a könyvtárhasználók profitálnak legfőképpen a könyvből, akik, többek között, az ilyen munkák szakmára gyakorolt hatásának köszönhetően fogják majd megélni a felhasználó-központúság élményét. A ma könyvtára ugyanis a használó könyvtára, mely morálisan azért jó, mert jó a közösség számára.

A gourmet vacsora legalább tíz fogásból áll, és körülbelül este hattól tizenegyig folyik a szervírozás. Ez a mű is tíz szerkezeti egységből épült fel, s kétségkívül válhat a szakma iránt érdeklődők hosszú esti olvasmányává vagy akár az apró falatokban való kóstolgatás tárgyává.