Berlász Jenô (1911–2015)

Hű volt hozzám, azért megmentem,
védelmezem, mert ismeri nevem.
Ha hozzám fordul, meghallgatom,
minden szükségben közel vagyok hozzá,
megszabadítom és dicsőséget szerzek neki.
Napok teljességével áldom meg
és megmutatom neki üdvösségemet.”
(Zsolt 91,14–16)

Berlász Jenő (Budapest, 1911. augusztus 28. – Budapest, 2015. december 6.) életútja a 20. század történelmi fordulatait követte. A „boldog békeidők” szülötte, tanulmányi évei még a Horthy-korszak nyugodt idejére estek, de pályakezdését már a második világégés árnyékolta be, mégis szerencsés és ígéretes indulásnak mondható. A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karának történelem–földrajz szakos hallgatója 1931–1935 között. Az egyetem elvégzése után a bécsi Magyar Történetkutató Intézet ösztöndíjasa, utóbb az Országos Széchényi Könyvtárban és az Országos Levéltárban dolgozott. 1942–1947-ben a Teleki Pál Tudományos Intézet intézeti tanára, 1943–1944-ben Eckhart Ferenccel együtt szerkesztette a Századok című folyóiratot, a háború után pedig a Magyar Történelmi Társulat megbízásából 1948-ig immár egyedül. 1947-ben négy pályázó közül (Berlász Jenő, Komjáthy Miklós, Paulinyi Oszkár, Wellmann Imre) őt választották az „Egyetemes és magyar gazdaság- és társadalomtörténeti tanszék” vezetőjévé. Akkoriban 28–40 évesen nevezték ki a tanszékvezetőket és 70 évesen mentek nyugdíjba. E hosszú idő alatt tanítványi kör alakult ki körülöttük, iskolát teremtettek, s ez rányomta a bélyegét az adott tudományszak fejlődésére. Az egyetemek számára azért volt gyümölcsöző a tanszékvezetők – életkorukat tekintve – vegyes összetétele, mert idősek és fiatalok együtt dönthettek az egyetemi élet különféle kérdéseiben, s ez kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb rendszert teremtett. Természetesen nem Berlász volt az egyetlen, aki fiatalon került ilyen pozícióba, például Bónis György jogtörténészt is hasonló életkorban nevezték ki.
1948-tól a politikai-ideológiai fordulat folyományaként a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet átszervezték és Közgazdasági Karából létrehozták az önálló Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemet. Ezzel párhuzamosan számos professzort eltávolítottak, illetőleg sokan épp e hatalmi változás következtében már egyáltalán nem juthattak katedrához (Csapodi Csaba, Fügedi Erik, Wellmann Imre és mások), pedig ők Berlásszal együtt ugyancsak iskolát teremtő professzorok lehettek volna, hiszen mindannyian a 20. századi magyar történetírás alapos felkészültségű, széles látókörű, nagy tudású képviselői voltak. Berlász Jenőt a „fordulat évében” áthelyezéssel a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárába irányították, ahol később 1956-os szerepe miatt állásvesztésre ítélték. Így került végül az Országos Széchényi Könyvtárba, s lett ez a sokakat átmentő intézmény az ő menedéke is egészen 1976-os nyugdíjba vonulásáig. A Nemzeti Könyvtárban egy ideig még folytatta a gazdaság-, a társadalom- és a jobbágyság-történet tanulmányozását, de utóbb fő kutatási területévé az intézmény- és könyvtártörténet vált.
Korai munkáira éppúgy, mint a későbbiekre a források mesteri kezelése, a lényegi összefüggések tárgyszerű föltárása, a pontos hivatkozás és forráshűség, az adatgazdagság és a nagy áttekintőképesség volt a jellemző, vagyis a legfontosabb történetkutatói erények gyakorlati alkalmazása. Tanulmányai és könyvei jegyzetanyagának átnézése is nemcsak hasznos, de egyenesen élvezetes a történész és művelődéstörténész számára. Tudományos eredményei és megállapításai oly időtállóak, hogy bátran beépíthetők a magyar könyvtártörténet és történettudomány nagy összefoglalásaiba. Bővíteni lehet őket, de mellőzni nem. Könyvtárosként, egyetemi tanárként és történetkutatóként egyaránt a nemzeti közösséget szolgálta, nemcsak tudományos munkásságával, hanem segítőkész magatartásával is.
Az általa kidolgozott kézirattári dokumentumkezelési módszert felhasználta mind a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, mind az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. Ő kezdeményezte például a kéziratos hagyatékok együtt tartását, azaz ún. fondok kialakítását. Az így feldolgozott források révén közvetve is segítette a kutatók eredményes munkáját. Mindhárom hivatás, melyet élete különböző korszakaiban gyakorolt, a szolgálat jegyében fogant. S ezt a fajta magatartást becsülte másokban is, amint arról Az Országos Széchényi Könyvtár története 1802–1867. című könyvének ajánlása tanúskodik: „Ajánlom e könyvet az Alapító és mindazok emlékének, akik Nemzeti Könyvtárunk kincseit gyűjtötték, gyarapították, megőrizték és használhatóvá tették.” Ebben a munkájában alaposan feltárta és elemezte az 1846-ra elkészült múzeumpalotába beköltöző két társintézmény: a Nemzeti Könyvtár és a Nemzeti Múzeum alapításának egymástól különböző időpontját (1802., illetve 1808/VIII. tc.), eltérő jogállását, gyűjtő- és feladatkörét. Fölhívta a figyelmet Széchényi Ferencnek ugyancsak a Nemzeti Könyvtár számára adott második adományozó levelére is, melyben a gróf a Magyar Nemzeti Múzeum országgyűlési alapítását József nádor kezdeményező érdemének ismerte el.
Politikai szempontból sokáig késleltették elismerését és kitüntetését, de a nyilvánvaló eredmények önmagukért beszéltek. Az előbbi műhöz fűződik rehabilitálásának első lépése, hiszen 1984-ben ezért és egész addigi munkásságáért megkapta a történettudomány doktora címet. 1992-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (Budapesti Corvinus Egyetem) tanácsa szintén elégtételt szolgáltatott neki: címzetes egyetemi tanárrá fogadta. 1993-ban Szinnyei József-díjjal jutalmazták, 1999 decemberében Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. 2000-ben kapta meg a Bibliothecarius Emeritus címet az Országos Széchényi Könyvtárban. Mind ezt, mind a Szinnyei-díjat kiváló könyvtárosi munkájáért adományozták neki. 2001-ben, 90. születésnapjára jelent meg a nevét viselő emlékkönyv. Ugyanebben az évben Eötvös József-koszorúval tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia. 2011-től Budapest, IX. kerület Ferencváros díszpolgára, és ugyanettől az évtől az Országos Széchényi Könyvtár örökös tagja.
Benne olyan kitűnően fölkészült, nagy műveltségű embert ismertünk meg, aki a nehéz időkben is megőrizte erkölcsi tartását, akiben az etika a tudós alázatával párosult, aki nemcsak nagy felkészültségével, a történeti források alapos ismeretével tűnt ki, hanem e források szakszerű és pontos értelmezésével is. Szeretettel emlékezünk Rá, a kitűnő tudósra, egykori kedves kollégánkra.
Méltatása, valamint a vele készült interjú és nyomtatásban megjelent műveinek bibliográfiája az alábbi dokumentumokban olvasható:
Magyar örökség. Laudációk könyve 1995–2000. Szerk. Farkas Márta. Bp. 2001. 389–391. p.
Egy tudós könyvtáros pályája. Beszélgetés Berlász Jenővel. Melczer Tibor interjúja. In: Gazdaságtörténet – könyvtártörténet: emlékkönyv Berlász Jenő 90. születésnapjára. Szerk. Buza János. Bp. 2001. MTA: BKÁE Gazdaság- és Társadalomtörténeti Kutatócsoport, 503–509. p.
Berlász Jenő nyomtatásban megjelent munkáinak, tanulmányainak és cikkeinek bibliográfiája ugyanebben a kötetben: 511–514. l.;
Erdélyi jobbágyság – magyar gazdaság. (Válogatott tanulmányok). Szerk.: Buza János Meyer Dietmar. Bp. 2010. Argumentum K. 331  l. (Gazdaság- és társadalomtudományi kötetek 5.);
Vizkelety András: Berlász Jenő 100 éves. = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2011. 9. 56–60. p.
Ld. még: Századok, 145. évf. 2011. 4. sz. 797–815. p.

A továbbiakban két függelékkel egészítjük ki méltatásunkat. Először közzé tesszük Berlász Jenő 1945-ben készült önéletrajzát, amely nemcsak a fiatal tudós felkészültségéről, tudományos céljairól, nemzetnevelési elképzeléseiről tanúskodik, hanem forrásértékű egyetem-, oktatás-, nevelés- és gazdaságtörténeti szempontból is.* A második függelék az életpálya összesített eredményét mutatja be a nyomtatásban megjelent művekről, Buza János összeállításában.
Fülep Katalin

Függelék I.
„Életrajz – Munkásság – Program

I.
Születtem 1911-ben Budapesten. Elemi és középiskolai tanulmányaimat Budapesten végeztem, 1930-ban érettségiztem. Katonai szolgálati kötelezettségemnek 1930/31-ben tettem eleget. 1931-ben íratkoztam be a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karára, s e kar mellett működő tanárképző intézetbe. Négy év múlva summa cum laude szereztem történettudományi doktori diplomát és kitűnő eredménnyel tanári oklevelet.
Professzoraim még egyetemi hallgató koromban (1933) önálló levéltári kutatómunkára bocsátottak, s az e téren elért eredmények alapján, 1936-ban állami ösztöndíjjal Bécsbe küldettek, hogy az egykori császári levéltárban folytassak gazdaság- és társadalomtörténeti kutatómunkát. Bécsi küldetésemet 1937-ben befejezve, Budapesten az Országos Levéltárban dolgoztam tovább, s munkálataim támogatására még három ízben (1938, 1940, 1941) nyertem állami kutatóösztöndíjat.
Az önálló tudományos munkálkodás tudományos pályára vonzott. Tanáraim ajánlatára az Országos Levéltár, majd a Nemzeti Múzeum tisztviselője lettem. E két nagy múltú, jeles intézménynél nemcsak gazdaságtörténeti szaktudásomat gyarapíthattam, hanem – az által, hogy a könyvtártechnika, bibliográfia, muzeológia s az archivológia szakmájában is elméleti ismereteket és gyakorlati készségeket szereztem – általános tudományos látókörömet is tágíthattam.
Ennek köszönhettem, hogy 1940-ben néhai gróf Teleki Pál munkatársává lehettem, s részt vehettem a vezetése alatt akkor működő tudományos bizottság munkálataiban.
Ezek után hívtak meg az 1942. január 1-én megnyílt Teleki Pál Tudományos Intézetbe intézeti tanárnak, a gazdaság- és társadalomtörténet referenséül. Új munkakörömben egyrészt tudományos munkálkodásomat folytattam, másrészt új munkaterületen, kultúrpolitikai téren dolgoztam: a külföldi ismeretterjesztő-, folyóirat- és iskolakönyv-irodalom bírálójának munkakörében.
Tudományos munkásságom alapján, 1942 tavaszán a Műegyetem közgazdasági karán gazdaságtörténelemből magántanárrá való képesítésemet kértem. Kérelmemnek a kar helyt adott, s felruházott a venia legendi jogával. Ugyanezen kar tanárképző intézete 1943 telén megbízott a középiskolai tanárokat gazdasági szaktanárokká átképző tanfolyamon a gazdaságtörténelem előadásával, 1943 őszétől velem adatja elő a világtörténelem kollégiumát, a múlt félévben pedig Deér professzor helyettesítésével, a magyar államtörténet előadásával is megbízott.

II.
Tudományos munkásságom a gazdaság- és társadalomtörténet területén mozog.
Első munkámban „A Thurzó-birtokok a XVII. század első harmadában, különös tekintettel a jobbágyság gazdasági helyzetére, Bp., 1936.” Felső-Magyarország nyugati és északi részére vonatkozólag néhány alapvető agrártörténeti, illetve agrártársadalomtörténeti problémát tisztáztam. Nevezetesen: ismeretlen levéltári adatok alapján kimutattam, hogy az 1514. évi jobbágybüntető törvénycikkeket a gyakorlati élet figyelmen kívül hagyta, másrészt bebizonyítottam, hogy az újkor elején a mezőgazdálkodás teljesen középkori keretekben, s középkori színvonalon folyt.
„A Német Lovagrend bécsi levéltára” c. tanulmányomban (Bp. 1937.) arra a nagytömegű forrásanyagra hívtam fel a történettudomány figyelmét, mely a Jász-Kunság XVIII. századbeli, mindmáig feltáratlan gazdasági és társadalmi életét világítaná meg.
A magyar mezőgazdaság XVI–XVII. századi állapotáról írt értekezésemben (Magyar művelődéstörténet III. köt.) összefoglaltam az utóbbi félszázad agrártörténeti kutatásainak az idézett korszakra vonatkozó eredményeit.
Ugyanezt a munkát végeztem el a gazdasági élet másik két ágára nézve „A magyar ipar és kereskedelem a XVI–XVII. században” c. tanulmányomban (Magyar művelődéstörténet III. köt.)
A bécsi udvari levéltárban gyűjtött anyagom alapján mutattam rá egy jellegzetes erdélyi társadalmi jelenség, t.i. a székely kivándorlás évszázados gazdaság- és társadalomfejlődési gyökereire (A Mária Terézia-kori erdélyi kivándorlások szociális háttere. Bp. 1939.)
Ezt a témát folytattam „Az erdélyi úrbérrendezés problémái 1770–1780.” c. tanulmányomban, kimutatván, hogy a Mária Terézia-féle úrbéri szabályzatnak Erdélyre való kiterjesztése miként hiúsult meg a szász nemzet, különösen Brukenthal báró politikai ellenállásán.
Ezeknek a részletkutatásoknak alapján írtam meg (Teleki Pál megbízásából) Erdély összefoglaló gazdaságtörténetét az „Erdély” c. 1940-ben megjelent, Teleki által szerkesztett díszműben.
Hogy a Felvidék és Erdély mellett a Dunántúl sajátos gazdaságtörténeti problematikáját is megismerjem, vállaltam el a levéltárak orsz. Főfelügyelőjének megbízását: Dél-Dunántúl községi levéltárainak helyszíni vizsgálatát. E réven szerzett tapasztalataimat foglaltam össze „A községi levéltárak állapota” c. beszámolómban (Bp. 1941.)
„A magyar jobbágykérdés és a bécsi udvar az 1790-es években. Bp. 1943.” c. munkámban országos viszonylatban vizsgáltam meg XVIII. századi gazdasági életünk s agrártársadalmunk problémáit a bécsi államférfiak véleményeiben.
„A románság az erdélyi agrártársadalomban. Bp. 1944.” c. értekezésemben kimutattam, hogy az a tudományos publicisztikai vád, mellyel bennünket a román történetírás illet, hogy t. i. Erdély gazdasági-társadalmi életében a románságnak jutott a kizsákmányolt, s a magyarságnak a kizsákmányoló szerepe, tarthatatlan. Bebizonyítottam, hogy a magyar úr – román-paraszt mesterséges koncepciója (minthogy az erdélyi nemesség tekintélyes része román vagy román eredetű volt, a jobbágyság viszont jórészben törzsökös magyar vagy székely), egyszerűen az úr és paraszt társadalomképlettel helyettesítendő. Ez utóbbi pedig a XIX. század közepéig Európa-szerte természetes jelenség.
A gazdaságtörténet és gazdaságelmélet tudományágának egymáshoz való közelebb hozása céljából írtam meg a közgazdászok tájékoztatására „A magyar gazdaság-és társadalomtörténetírás kialakulása” c. (Bp. 1943.) tanulmányomat, széleskörű bibliográfiát adva a régi és modern szakirodalomról.
Itt kell megemlítenem, hogy tudományos felkészültségemnek és szakírói készségemnek elismeréseképpen, a Magyar Történelmi Társulat elnöksége 1943 őszén kitüntetett európai hírű folyóiratának, a „Századok”-nak egyik szerkesztői tisztével. Azóta Eckhart Ferenc professzorral együtt én gondozom a nyolc évtizedes múltra visszatekintő szaklapot.

III.
A közgazdaságtudományi kar történeti tanszékén programom tanárképzési, gyakorlati közgazdasági és gazdaságtudományi célkitűzéseket tartalmazna.
Pedagógiai, tanárképzési téren a történelemnek nemzeti öntudatfejlesztő szerepét kívánnám értékesíteni. A leendő tanárnemzedéket rávezetném annak felismerésére, hogy a helyes történeti tudat a nemzeti öntudat legbensőbb éltetője; hogy a nemzeti öntudat a nemzet hivatástudatának ismeretét jelenti; hogy a mindenkori jelen történeti káoszában és a jövő homályaiban csakis a nemzet sorsának, szellemének, jellemének, kultúrájának ismerete nyújt eligazítást; hogy a történelem nem fölösleges ismerethalmaz, hanem az a funkciója a nemzeti társadalomnak, ami az egyénnek az emlékezet: amiként az emlékezet biztosítja az egyén személyiségét, tudatát, úgy a történetismeret őrzi meg a nemzet öntudatát, s szellemi exisztenciáját.
A gyakorlati közgazdasági és közigazgatási életpályára készülőket az ismertetett szempontokon kívül, azzal a készséggel szeretném felruházni, hogy a modern kapitalizmus és a korszerű állam szinte áttekinthetetlen szervezetében megtalálják a vezető fonalat: a gazdaság- és társadalomtörténet segítségével szét tudják választani az egymásba bonyolódó szálakat, s a látszólagos káoszban képesek legyenek felismerni a rendszert. Tudatossá kívánnám bennük tenni, hogy a mai gazdasági, politikai intézmények, funkciómódok nem máról holnapra lett találmányok, hanem értékeszméknek, életszükségleteknek nemzedékek megfeszített munkája árán megvalósult eredményei. A történelem mutatja meg mai kultúránk és civilizációnk megteremtésének munkafolyamatát. Szóval ún. ergológiai szempontból értetném meg a gyakorlati pályákra készülőkkel a történetet; az ergon-nak, a történeti munkának, az alkotásnak szemszögéből; kidomborítván, hogy múlt tényei nem puszta jelenségek, melyek egy, a mai ember számára idegen „külvilágban” folynak le, hanem egy, a múlttól a jelenig vezető egységes munkafolyamat fázisai.
E mellett a karon képviselt legkülönbözőbb gazdaságtudományi diszciplínáknak a történettudománnyal való szerves kapcsolatára, helyesebben e kapcsolat feltárására törekednék. A Comte-féle követelményre, mely idáig gazdaságtudományi és történettudományi oldalon egyaránt elhanyagolódott, kívánnék figyelemmel lenni: a tudományos határterületek (gazdaságtörténet és gazdaságelmélet, statisztika és történelem, társadalomtudomány és társadalomtörténet, jogélet és történelem, közigazgatás és történelem, államtudomány és történelem, stb.) problematikájának feltárására és tisztázására. Ami különösképpen a gazdaságtudományt és gazdaságtörténelmet illeti, annak demonstrálására törekednék, hogy a két tudományszak voltaképpen ugyanazon jelenségeket vizsgálja, csakhogy az egyik szisztematikus, a másik genetikus szempontból. Így vélném leginkább előmozdítani e tudományágak között oly régóta kívánatos, de mindmáig csaknem teljesen hiányzó kooperációt. Természetesen e program nem tisztán teoretikus fejtegetésekre szorítkoznék, sőt még elsősorban sem erre, hanem konkrét problémáknak ismeretlen gazdaságtörténeti anyag által való kifejtésére. Hogy csak egy példát említsek, szemináriumi dolgozatokban főképp pedig doktori disszertációkban nagyszerű lehetőség nyílnék idáig publikálatlan gazdaságstatisztikai (történeti) anyag megismerésére.
E programot a mai kor és az egyes hivatások érdeklődési irányával összhangban kívánnám megvalósítani: a történeti problémákat a mai problémákból visszavezetve világítanám s értetném meg. A gazdasági szaktanár jelöltek az ideális értékek megvalósulását szemlélhetnék a gazdasági és társadalmi élet történetében; a közgazdák a társas közösségek (falu, város, állam, stb.) szervezési tevékenységét látnák kidomborítva; az esetleg tudományos hivatást érzők a scientia pura elveinek, a tudományos szkepszisnek, a kritikai magatartásnak folytonos érvényesülését figyelhetnék meg az előadásokban, különösképpen a szemináriumi gyakorlatokban, ahová az oktatás súlypontja helyeződnék.
Budapesten, 1945. október 11-én.
Berlász Jenő”

Függelék II.
Berlász Jenő 1936 és 2000 között nyomtatásban megjelent munkái, tanulmányai és cikkei

1. A Thurzó-birtokok a XVII. század első harmadában, különös tekintettel a jobbágyság gazdasági helyzetére. Bp. 1936. 107 p. (Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez 11.)
2. A Német Lovagrend bécsi levéltára. Ungarn csoport. Bp. 1938. 12 p. (Klny. a Levéltári Közlemények 1937. évi folyamából.)
3. A Mária Terézia-kori erdélyi kivándorlások szociális háttere. Bp. 1939. 44 p. (Klny. A Gr. Klebelsberg Kunó Magyar Történet-kutató Intézet Évkönyve IX. évfolyamából.)
4. Erdély gazdasági élete. Történeti áttekintés. Bp. 1940. 10 p. (Klny. A Magyar Történelmi Társulat kiadásában megjelent „Erdély” című gyűjteményes munkából.)
5. Siebenbürgens Wirtschaftsleben. Bp. 1940. 11 p. (Sonderdruck aus dem in Verlag der Ungarischen Historischen Gesellschaft erschienenen Werke „Siebenbürgen”.)
6. La vita economica della Transilvania. Bp. 1940. 14 p. (Estratto dall’ opera „Transilvania” publicata a cura della Societa Ungherese di Storia.)
7. A községi levéltárak állapotáról. =  Levéltári Közlemények 1940/41. 526–537.
8. Az erdélyi úrbérrendezés problémái 1770–1780. Bp. 1942. 63 p. (Klny. a Századok 1941. évi folyamából.)
9. A magyar mezőgazdaság állapota a XVI–XVII. században. = Magyar művelődéstörténet. Szerk. Domanovszky Sándor. III. köt. Bp. 1941. 159–185.
10. A magyar ipar és kereskedelem a XVI–XVII. században. =  Magyar művelődéstörténet. Szerk. Domanovszky Sándor. III. köt. Bp. 1941. 187–216.
11. A magyar jobbágykérdés és a bécsi udvar az 1790-es években. Bp. 1942. 56 p. (Klny a Magyar Történettudományi Intézet 1942. évi Évkönyvéből.)
12. A magyar gazdaság- és társadalom-történetírás kialakulása. Bp. 1943. 23 p. (Klny. a Közgazdasági Szemle 1943. évi folyamából.)
13. A románság az erdélyi agrártársadalomban. = Magyarok és románok. I. köt. Bp. 1943. 572–598. – (A Magyar Történettudományi Intézet Évkönyve. 1943.)
14. Der Werdegang der ungarischen Wirschafts- und Sozialgeschichte.  H.n. 1944. 155–184. p. (Sonderdruck aus der Zeitschrift „Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte”. 1944.)
15. Világtörténelem a francia forradalomtól napjainkig. Középiskolai tankönyv (Csapodi Csabával mint társszerzővel.) Bp. 1945. 235 p.
16. Seigneur hongrois – paysan roumain en Transylvanie. = Revue d’Historie Comparée 1946. 225–258.
17. Gazdaságtörténeti alapvetés. (Egyetemi előadások.) Bp. 1947. 87 p. (Közgazdaságtudományi jegyzetek 36.)
18. Az 1784-i erdélyi parasztfelkelés és II. József jobbágypolitikája. = Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon. Szerk. Spira György. Bp. 1952. 385–468.
19. Az Akadémiai Könyvtár múltja és jelene. (Németh Máriával mint társszerzővel.) Bp. 1956. 3–17.  (Klny. a Magyar Könyvszemléből.)
20. Hundertdreissig Jahre Bibliothek der Ungarischen Akademie der Wissenschaften. (Németh Máriával mint társszerzővel.) Leipzig, 1957. 253–266.  (Sonderdruck aus der Zeitschrift Zentralblatt für Bibliothekswesen.)
21. Az Akadémiai Könyvtár kézirattárának átalakulása. Bp. 1957. 21 p. (Klny. a Magyar Könyvszemléből.)
22. A Ganz-gyár első félszázada 1844–1894. = Tanulmányok Budapest múltjából. XII. köt. Bp. 1957. 349–458.
23. Az 1780. évi népszámlálás országos összesítő táblájának adatai. = Történeti Statisztikai Közlemények – 1957. 1. 86–95.
24. Az 1791. évi adójegyzék kiértékelése. = Történeti Statisztikai Közlemények 1957. 1. 97–98.
25. Szemelvények a Habsburg-monarchia és Magyarország fontosabb XVIII. századi összefoglaló pénzügyi adataiból. = Történeti Statisztikai Közlemények 1957. 2–4.  124–134.
26. Kéziratok katalogizálása. Bp. 1958. 112 p. (Az Országos Könyvtárügyi Tanács kiadványai.)
27. Az erdélyi jobbágyság gazdasági helyzete a XVIII. században. Bp. 1958. 72 p. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 10.)
28. Vestigia ruderum Albae Ecclesiae. Fehéregyház egy XVIII. századi térképen. = Budapest Régiségei. A Budapesti Történeti Múzeum Évkönyve. XVIII. köt. Bp. 1958. 601–607.
29. Kimutatás az erdélyi arany- és ezüstjövedékekről 1771–1790. = Történeti Statisztikai Közlemények 1958. 1–2. 99–100.
30. Kimutatás Erdély adóköteles családainak számáról közigazgatási egységenként és társadalmi rétegenként 1791-ben. = Történeti Statisztikai Közlemények 1958. 1–2. 101–107.
31. Kazinczy Ferenc levelezése. XXIII. köt. Közzéteszi: Berlász Jenő, Busa Margit, Cs. Gárdonyi Klára és Fülöp Géza. Bp. 1960. 504 p.
32. Istvánffy Miklós könyvtáráról. =  Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1959. Bp. 1961. 202–240.
33. Dernschwam János könyvtára. A hazai humanizmus történetéhez. Bp. 1964. 50 p. (Klny. a Magyar Könyvszemléből.)
34. Horvát István könyvtárának megszerzése a Nemzeti Könyvtár számára. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1963–1964. Bp. 1966. 255–264.
35. Hviezdoslavove lysti Andorovi Kozmovi. Martin, 1966. 155–169.  (Klny. a Literárny Archív c. folyóiratból.)
36. Az Országos Széchényi Könyvtár alapítólevele. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1965–1966. Bp. 1967. 182–192.
37. A pest-budai céhes ipar válsága és a Ferenc-kori céhszabályozás. Bp. 1967. 546–582.  (Klny. a Századokból.)
38. Abraham Ganz 1814–1867. Bahnbrecher der ungarischen Schwerindustrie. = Sonderdruck aus dem Zürcher Taschenbuch 1967. 110–125.
39. Az Illésházy-könyvtár. Fejezet az Országos Széchényi Könyvtár állománytörténetéből. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1967. Bp. 1969. 57–97.
40. Über die Vorbesitzer der Ransanus-Kodex. Bp. 1969. 97–107.  (Klny. a Magyar’ Könyvszemléből.)
41. Hogyan propagálta Széchényi Ferenc az Országos Könyvtárt? Az értelmiség jelentőségének felismerése. =  Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1968–1969. Bp. 1971. 55–84.
42. Jankovich Miklós könyvtári gyűjteményeinek kialakulása és sorsa. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1970–1971. Bp. 1973. 109–174.
43. Újabb információk Istvánffy Miklós tékájáról.= Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve  1972. Bp. 1975. 215–244.
44. Budapest lexikon. Bp. 1973. (Kultúra tárgykör szerk.)
45. Könyvtári kultúránk a XVIII. században. Bp. 1974. 238–332.  (Klny. az Irodalom és felvilágosodás tanulmánykötetből. Szerk. Szauder József és Tarnai Andor.)
46. Magyarország egyházi könyvtárai a XVI–XVIII. században. = Régi könyvek és kéziratok. Tanulmánygyűjtemény. Összeállította: Pintér Márta. Bp. 1974. 211–226.
47. Közintézményeink a XVI–XVIII. században. =  Régi könyvek és kéziratok. Tanulmánygyűjtemény. Összeállította: Pintér Márta. Bp. 1974. 155–210.
48. Die Entstehung der ungarischen Bibliothekskultur im 16–17. Jahrhundert. Bp. 1974. 14–28. (Klny. a Magyar Könyvszemléből.)
49. Tájékoztató a kézirattári gyűjtőkörről, rendszerezésről és a kézirat-katalógusok sajtó alá rendezéséről. Bp. 1975. OSZK KMK.  22 p.
50. A történettudományi tájékoztatás segédkönyvei. Bp. 1975. OSZK KMK. 108 p.
51. Könyvtári kultúránk bontakozása a XVI–XVII. században. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1975. Bp. 1976. 205–218.
52. Hogyan fogadta társadalmunk és a külföld a Széchényi Könyvtár alapítását? = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1974–1975. Bp. 1978. 101–164.
53. Széchényi Ferenc kéziratgyűjteménye. A Miller-féle katalógus feltárása. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1978. Bp. 1980. 177–199.
54. Az Országos Széchényi Könyvtár története 1802–1867. Bp. 1981. OSZK.  555 p.
55. Hypothesen über die Wanderfahrt des Zagraber Corvin-Codex. (Poseban otisak iz Vjesnika bibliotekara Hrvatske 1981. God. XXV. Br. 1–4. Zagreb, 1983. 19–35.)
56. Egy ismeretlen Dugonics-kézirat. A zágrábi „Karikléa”. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1981. Bp. 1983. 485–492.
57. A Dernschwam-könyvtár. Egy magyarországi humanista könyvjegyzéke. Szeged, 1984. 343 p.
58. Die Bibliothek Dernschwam. Bücherinventar eines Humanisten in Ungarn. Szeged, 1984. 303 p.
59. Pavao Ritter-Vitezović, az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszony a 17–18. század fordulóján. Bp. 1986. 943–1002. (Klny. a Századok 1986. évi kötetéből.)
60. A Magyar Történelmi Társulat folyóiratának, a Századoknak 1948. évi eredeti kötete. Megjelent a Századok 1989. 3–4. számaként 235–559.
61. Pismo Stefana Stratimirovića grofu Ferencu Sečeniju povodom osnivanja biblioteke „Bibliotheca Hungarica” 13/25. avgusta 1802. = Studia Slavica 1994. 3–4. tom. 221–243.
62. Stefan Stratimirović levele gróf Széchényi Ferenchez a „Bibliotheca Hungarica” létrejötte alkalmából, 1802. augusztus 13/25. Bp. 2000. 3. 320–330.  (Klny. a Magyar Könyvszemléből)

A bibliográfiát összeállította: Buza János

Berlász Jenô könyvtártörténeti tanulmányai az OSZK Híradó hasábjain:

1.    Széchényi Lajos alapítványa == OSZK híradó. – 10. évf. 1. sz. (1967), p. 13–15.
2.    Könyvtárunk eddigi otthonai == OSZK híradó. – 10. évf. 2. sz. (1967), p. 41–43.
3.    Könyvtárunk és a Nemzeti Múzeum == OSZK híradó. – 10. évf. 3. sz. (1967), p. 76–78.
[Másodközlés] == OSZK híradó. – 30. évf. 5/6. sz. (1987), p. 85–87.
4.    Könyvtárunk neve történeti megvilágításban == OSZK híradó. – 10. évf. 4. sz. (1967), p. 98–102.
5.    Széchényi második könyvtár-alapítványa  == OSZK híradó
[1. rész], 1820. – 11. évf. 1/2. sz. (1968), p. 13–15.
2. rész. – 11. évf. 5/6. sz. (1968), p. 65–68.
6.    A Széchényi-féle soproni könyvtár sorsa  == OSZK híradó
[1. rész]. – 11. évf. 7/8. sz. (1968), p. 97-100.
[2.r.], Befejező közlemény. – 11. évf. 9/10. sz. (1968), p. 119-122.
7.    A Széchényi Könyvtár az 1838-i árvíz idején == OSZK híradó. – 11. évf. 11/12. sz. (1968), p. 161–164.
[Újraközlés] == OSZK híradó. – 31. évf. 1/2. sz. (1988), p. 8–11.
8.    Könyvkötési gondok könyvtárunkban 1848 előtt == OSZK híradó. – 12. évf. 1/2. sz. (1969), p. 14–18.
9.    József nádor és az Országos Széchényi Könyvtár == OSZK híradó. – 12. évf. 11/12. sz. (1969), p. 196–199.
10.    Ahol könyvtárunk másfél évszázaddal ezelőtt otthont talált : Józsefváros kulturális fejlődése == OSZK híradó
[1. rész]. – 13. évf. 7/8. sz. (1970), p. 132–135.
[2. rész]. – 13. évf. 9/10. sz. (1970), p. 159–164.
11.    Emlékezés Széchényi Ferencre halálának 150. évfordulója alkalmából == OSZK híradó. – 13. évf. 11/12. sz. (1970), p. 171–174.
12.    Emlékezés Jankovich Miklósra születése 200-adik évfordulóján == OSZK híradó. – 15. évf. 1/2. sz. (1972), p. 1–5.
13.    Hogyan jött létre a Múzeumkert? == OSZK híradó. – 16. évf. 7/8. sz. (1973), p. 145–148.
14.    Huszonöt éve önálló a Széchényi Könyvtár. –  A könyvtár sikertelen törekvései az önállóságra az 1949. évi törvényerejű rendeletet megelőző évtizedekben == OSZK híradó. – 17. évf. 3/4. sz. (1974), p. 67–70.
15.    Hogyan lett a Széchényi Országos Könyvtárból Magyar Nemzeti Múzeum? == OSZK híradó
[1. rész], Az 1807. évi organizációs terv előzményei. – 17. évf. 7/8. sz. (1974), p. 188–190.
[2. rész], Az 1807. évi organizációs terv. – 17. évf. 9/10. sz. (1974), p. 239–241.
[3. rész], A múzeumi törvényjavaslat első három pontja. – 17. évf. 11/12. sz. (1974), p. 290–293.
4. rész. – 18. évf. 1/2. sz. (1975), p. 30–33.
5. rész, befejező közlemény. – 18. évf. 3/4. sz. (1975), p. 71–76.
16.    Emlékezés Mátray Gáborra halálának százéves fordulóján == OSZK híradó
[1. rész], Meghalt: 1875. július 17-én. – 18. évf. 7/8. sz. (1975), p. 179–181.
2. rész, Befejező közlemény. – 19. évf. 4/6. sz. (1976), p. 89–94.
17.    Johann Ender Széchényi-portréjának tulajdonjogáról == OSZK híradó. – 27. évf. 5/6. sz. (1984), p. 119–122.
18.    Könyvtárunk és a Nemzeti Múzeum == OSZK híradó. – 30. évf. 5/6. sz. (1987), p. 85–87.
Összeáll. Rácz Ágnes