Goriupp Alisz emlékezete*
Hivatali felettese, Györke József főigazgató jellemezte e szavakkal Goriupp Aliszt 1945-ben, amikor soron kívüli előléptetésre terjesztette fel a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának, az Országos Széchényi Könyvtár felettes szervének. A méltatás jól ragadja meg személyiségének alapvető, lényegi elemét, amely egyébként nemcsak Goriupp Aliszra (1894–1979) vonatkoztatható, bizonyos értelemben szakmánk, hivatásunk ideáltípusa meghatározásának is felfogható, így logikailag végiggondolva az állítást, megkockáztathatjuk a kijelentést, miszerint benne tisztelhetjük pályánk ideájának megtestesülését. Háttérember, nélkülözhetetlen háttérember volt, vagyis nem tartozott szakmánk csillogó és a figyelem fókuszában működő karizmatikus személyiségei közé: „szürke, egyszerű munkatársa vagyok a könyvtárnak” – nyilatkozta a rá jellemző szerénységgel 1954-ben.1 A „szürke, egyszerű munkatárs” működése, szakmai tevékenysége azonban meghatározó volt a nemzeti könyvtár, sőt az egész magyar könyvtárügy számára. Hosszú, közel öt évtizedes pályafutása alatt nagy jelentőségű reformok kezdeményezője és még inkább megvalósítója volt.
Mint kortársai általában, eredetileg ő sem könyvtárosnak készült. 1894. augusztus 18-án született a Temes megyei Buziásfürdőn. Édesapja, kamjonkai Goriupp Antal a lánya 1948-ban íródott önéletrajza szerint „gazdálkodó” volt – alighanem a korszellemnek megfelelően a’földbirtokos’ eufemisztikus megfogalmazását használta –, 1929-ben hunyt el.2 Édesanyját, Talajdi Elvirát3 korán elvesztette, puritán erkölcsű szász nemzetiségű nagyanyja nevelte. Neki köszönhette tökéletes német nyelvtudását és a német irodalom, kultúra iránti érdeklődését, valamint a kötelességteljesítés ethoszát. E példaképnek tekintett nagymama szép portréja ott függött később lakásának díszhelyén, kis biedermeier szalonjának szófája felett.4 Temesváron a piarista gimnáziumban magántanulóként érettségizett – lánygimnázium még nem volt a városban – és kikerülve a családból, a kolozsvári egyetem magyar–német szakos hallgatója lett, ahol 1916-ban doktorált Döbrentei Gábor nyelvújítása című értekezésével.5 Az 1916/17-ben egy tanévet Lipcsében és Bécsben töltött ösztöndíjasként, német filológiai tanulmányokat folytatott. Ekkor még nyelvészi ambíciókat szövögetett, és ugyan 1917-ben tanári oklevelet szerzett, sőt rövid ideig Kolozsvárott egy leányiskolában óraadóként tanított, illetve egy évet a kolozsvári egyetemen lektorként töltött,6 Budapesten és a Magyar Nemzeti Múzeumban képzelte jövőjét. Álláskeresése végül 1918-ban sikerrel járt: Melich János értesítette, hogy 1918. november 16-tól a múzeumi könyvtár, vagyis az OSZK szakdíjnokul alkalmazza.7 A pályakezdés nehézségeit jellemzi, hogy az akkori gyakorlatnak megfelelően kezdőként fizetést nem kapott, csak 1922-ben nevezték ki fizetéses segédőrré.
Első munkahelye a Hírlaptárban volt, ahol az évek során minden munkafolyamatot megismert, vagyis rendezte az állományt, cédulázott, köttetésre előkészítette a periodikumokat, raktárt költöztetett, fejlesztési tervet készített. Mint évtizedekkel később visszaemlékezve mondta: „Csakhamar átéltem a könyvtáros kezdeti csalódását: „értelmes” feladatot vár, és igen sokszor mechanikus munkát kap. Hosszabb vagy rövidebb időbe telik, amíg ebbe beletörődik. Majd rájön, hogy a technikai, mechanikus elem a könyvtáros munkájából egészen soha nem küszöbölhető ki, csak csökkenthető. Majd eljön az az idő, midőn a könyvtáros megszereti a látszólag kevéssé értelmes munkát, megismeri mégis csak meglevő értelmét: azt, hogy az a továbblépés feltétele. Talán a könyvtárosmesterség titka az aprómunka megbecsülése. Így lettem könyvtáros.”8
A Hírlaptár az I. világháborút követő években súlyos helyzetben volt. A periodikumok rendezetlenül, zsúfoltan hevertek a raktárak padlóján, anyagi okokból megszűnt a köttetés, a korábban előfizetett, többnyire külföldi újságok folyamatossága megszakadt, a hírlapok mintegy harmada teljesen feldolgozatlan volt. Elkerülhetetlenné vált a hírlaptári munka reorganizációja, a kutatás számára az anyag használhatóvá tétele és ebben a nagy munkában csakhamar komoly szerepe lett Goriupp Alisznak. Már 1921-ben beadványban hívta fel Melich János figyelmét a hiányokra és kérte felettese intézkedését.9 1923-ban megbízást kapott a periodikumok új katalogizálási szabályzatának kidolgozására és irányítója volt a hírlaptári anyag átköltöztetésének a Festetich-palotából a könyvtár főépületében kialakított új helyiségekbe. A költözés a tár anyagának teljes újjárendezésével járt, és 1927-ben megtörtént az áttérés a numerus currens szerinti számozási és raktározási rendszerre.10 1934-ben ő írta meg a Hírlaptár ötven éves működésének történetét, a kiadvány bevezetőjében Rédey Tivadar a következő módon méltatta hírlaptári működését: „Felkérésemre – a rendelkezésünkre álló ügyiratanyag gondos áttanulmányozása s a maga hosszú évekre kiterjedő tapasztalatai alapján – osztályunknak az a tisztviselője nyújt ezekben a sorokban történeti visszapillantást, akire az osztály fejlesztését célzó intézkedések legtöbbjének eszmei kiépítése és gyakorlati végrehajtása is hárult. Dolgozatából a lezáruló öt évtized szervezeti fejlődésmenetének, gyarapodási és használati számadatainak ma elérhető leggazdagabb képe fogadja az érdeklődőt.”11
Goriupp Alisz az 1920-as években alapos gyakorlati ismeretekre tett szert a könyvtári gyakorlat szinte minden területén, ugyanakkor kitűnt elméleti felkészültségével is. Néhány kisebb nyelvészeti dolgozatot ugyan még publikált ezekben az években, de érdeklődésében egyre inkább a könyvtártudomány és a bibliográfia került előtérbe. Sajtótörténeti közleményei a Magyar Könyvszemlében, a Magyar Bibliofil Szemlében és a Könyvbarátok Lapjában jelentek meg. Vitathatatlan elismerését jelentette, hogy ő búcsúztatta a nyugdíjba vonuló Kereszty Istvánt12, illetve az egyetemi tanári kinevezése miatt a könyvtárból távozó Bajza Józsefet.13 Sajtótörténeti közleményében Szinnyei József bibliográfiájához közölt újabb adatokat14, továbbá az 1919-es emigráció sajtóbibliográfiáját gazdagította.15 A Magyar Hírmondó előfizetőit ismertette egy másik cikke16 és levéltári források alapján mutatta be a Pester Wochenblatt című hetilapot.17 Felfigyelt a külföldi sajtótudományi kutatásokra, a müncheni intézetről adott hírt egyik cikkében.18
Ezekben az években kezdte meg kurrens szakbibliográfusi munkásságát, az 1925-ben elhunyt Hellebrant Árpád két könyvészetének folytatását vette át. Az egyik az Ethnographiában közölt Néprajzi (Folklore) könyvészet 1925-ből című összeállítás volt19, a másik pedig az Irodalomtörténeti repertórium, melyet 1925 és 1927 között adott közre, pontosabban az 1927-es tárgyévnek csak az első részét, mert a folytatást már Kozocsa Sándor készítette.20 Mindkét bibliográfia egy már hosszú ideje bejáratott kurrens vállalkozás folytatása volt, ezért igazán eredeti megoldásokkal nem léphetett fel, a cél az volt, hogy a folytonosság fenntartható legyen. Készített egy francia nyelvű bibliográfiát is az 1920–1926 között megjelent hazai könyvészetekről.21 Vitathatatlan, hogy viszonylag rövid ideig szerkesztette ezeket a kurrens bibliográfiákat, de a néhány évi működés alatt alapos jártasságra tett szert a könyvészetek szerkesztésében, amely ismereteknek majd későbbi pályafutásában lett nagy jelentősége.
Az 1920-as évek második felére már elismert szakembere volt a sajtótörténetnek, sajtóbibliográfiának és a gyakorlati könyvtári munkának. Ezt jól jelezte az a tény is, hogy beválasztották az 1928-as kölni nemzetközi sajtókiállítás (Pressa-kiállítás) magyar rendezőbizottságába, egyike volt a kiküldött anyagot kiválasztóknak.22 Szakmai elismertségét bizonyítja, hogy az 1920-as években több alkalommal járt külföldön tanulmányúton, 1922-ben Németországban23, 1925-ben pedig az ausztriai Grazban kutatott.24 1929-ben megpályázta a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíját az 1929/30-as tanévre, október 1-jétől 1930. július 31-ig tartózkodott az osztrák fővárosban.25 Bécsben többek között sajtótörténeti és levéltári kutatásokat végzett, illetve az ausztriai könyvtárosképzést is tanulmányozta.26 Hírlaptári korszakának egyfajta lezárását jelentette a gyűjtemény ötven évét feltáró összefoglaló, amely munkáról korábban már volt szó. Kezdő éveinek sajtótörténeti kutatásaihoz még egy alkalommal visszatért, 1944-ben közölt egy nagyobb cikket a szakterületről.27
Az Országos Széchényi Könyvtárban 1934-ben alapvető változások kezdődtek. A Klebelsberg Kunó által létrehozott Gyűjteményegyetem helyett létrejött a Magyar Nemzeti Múzeum szervezete, amelybe betagolódott az ismét egységes Országos Széchényi Könyvtár, 1929-től ugyanis az egyes tárak (Nyomtatványtár, Kézirattár, Zeneműtár, Hírlaptár) önálló egységek lettek. Az egységes könyvtár élére ekkor nevezték ki Fitz Józsefet.28 Az új főigazgató átgondolt reformtervekkel kezdte meg működését. Goriupp Alisz lett legközvetlenebb munkatársa, őt bízta meg a Nyomtatványtár vezetésével, amely három részlegre tagolódott, a feldolgozást végző katalógusosztályra, a raktár-felügyeleti és az olvasóforgalmi egységre, illetve a könyvkötészetre. A reformok legfontosabb eleme a feldolgozómunka újjászervezése volt, ugyanis a sok évtizede használt ún. müncheni katalógus szinte áttekinthetetlen volt. A reform nem pusztán az Adréma-gép üzembe állítását, vagyis a cédulák gépi sokszorosítását jelentette, lényegében a könyvtár szinte valamennyi munkafolyamatát érintette. Az új katalogizálási szabvány, az ETO bevezetése és a cédulák gépi előállítás tette lehetővé, hogy a korábbi egyetlen katalógus helyett a feltáró eszközök összehangolt rendszere jöjjön létre és az Adréma-gép megteremtette annak a lehetőségét is, hogy a feldolgozómunka során készülő leírásokból összeállítható legyen a kurrens nemzeti bibliográfia, az 1936-os tárgyévtől meginduló Magyar Könyvészet.29
Goriupp Alisz még a rendszer bevezetése előtt, 1936-ban az Adréma-gép használatát, alkalmazásának lehetőségeit németországi könyvtárakban tanulmányozta. Fitz megbízta azzal is, hogy létesítsen cserekapcsolatot az 1928-ban Berlinben alapított könyvtárügyi szerv, a Reichstauschstelle vezető munkatársával, majd 1938-tól vezetőjével, Adolf Jürgens-szel (1890-1945).30 Németországból hazatérve terjedelmes jelentésben számolt be a felkeresett öt könyvtárban az Adréma használatáról szerzett tapasztalatairól, illetve ellátogatott Berlinben a gépet előállító gyárba is.31
Szakmai munkássága ezekben az években teljesedett ki. Aktívan bekapcsolódott a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete tevékenységébe, a grémium könyvtárosképző tanfolyamán 1937-ben a Katalogizálás című tárgy előadója volt.32 A tanfolyam hallgatói az előadások szövegét sokszorosított formában megjelentették, Goriupp Alisz terjedelmes, 72 oldalas írása részletesen összefoglalta tárgyát és első alkalommal ismertette meg tankönyvszerű formában a modern, az angol-amerikai katalogizálási módszerek felé elmozduló feldolgozási elveket, azokat az elveket, amelyeket az OSZK is alkalmazott a reformok keretében. A tanítás mellett számos egyéb fórumon is bemutatta az új feldolgozó rendszert és az Adréma-gépet; a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete 1936. október 3-ai rendezvényén tartott előadását a szaksajtó közölte.33 Érintette a könyvtári feldolgozómunkát az OSZK gyűjtőköri kérdéseit fejtegető írása34, valamint áttekintő közleményben ismertette az Adréma-gép működését.35 Munkaszeretetére, a katalogizálás iránti elkötelezettségére adalék, hogy jól érezhetően indulatos cikkben reagált Trócsányi Zoltán apró, ironikus felhangú közleményére, amelyben a szerző a katalogizálást kellemes, nyugalmas, a könyv olvasására is módot adó beosztásnak láttatta és leszögezte: „A helyes címfelvétel és szakbeosztás felelőssége nem kisebb más könyvtári munkahelyek felelősségénél.”36
Munkáját Fitz József főigazgató messzemenően elismerte. Távolléte, többnyire szabadsága idejére gyakran őt bízta meg helyettesítésével, az irattári források tanúsága szerint 1936-ban, 1937-ben, 1940-ben és 1941-ben.37 Fitz 1938-ban terjesztette fel a főkönyvtárnoki címre, ténylegesen, vagyis a megfelelő fizetési osztályba történő átsorolással 1941-ben lépett előre.38 A főigazgató 1938-ban így jellemezte tevékenységét: „Goriupp Alisz könyvtárunk legnagyobb osztályának, a Nyomtatványtárnak a vezetője. A könyvtár új katalógusai (nemzetközi alakú betűrendes, tizedes rendszerű szakkatalógus és több speciális katalógus) az ő vezetése alatt készülnek, a technikai üzemek (adréma berendezés, könyvkötészet, sokszorosító gépek) az ő felügyelete alatt működnek. Osztályán 18 tisztviselő működik, mintaszerű fegyelmet tart, az előírt munkatempót mindenkor betartotta s osztályát általában pedáns rend jellemzi.”39
A második világháború alatt a megkezdett reformok lelassultak, egyre inkább az állomány mentése, biztonságba helyezése került előtérbe. Ebben a munkában is komoly szerepe volt Goriupp Alisznak, aki 1944 végén beköltözött a Nemzeti Múzeum épületébe és az ostromot az óvóhelynek kialakított pincében vészelte át.40 A háború azonban nemcsak az állomány mentését tette szükségessé, megkísérelt kollégája, Halász Gábor mentesítése ügyében is lépéseket tenni. Halász Gábornak 1944. július 19-én kellett jelentkeznie munkaszolgálatra. Goriupp Alisz Fitz József segítségét kérve írta: „Jelentkezése előtt a mellékelt szövegű írást adtam neki. Most Éva útján Halász ügyeit intéző ismerőse azzal a kéréssel jött a könyvtárhoz, hogy Fődirektor úr aláírásával ellátott azonos szövegű levelet kapjanak. A jelentkezéskor ugyanis azt mondták Gábornak, hogy a kultusz záradékolása, ill. jóváhagyása volna szükséges ahhoz, hogy neki halasztást adjanak.”41 Bár Halász Gábort többen is megkísérelték megmenteni, ez sajnálatos módon nem sikerült.42
1945-ben az akkori rendelkezések szerint a közalkalmazottaknak igazolóbizottság előtt kellett számot adniuk a háború alatti cselekedeteikről. Számos rosszindulatú, megalapozatlan bejelentés is érkezett a testületekhez. Erre példa a Goriupp Alisz ellen érkezett feljelentés. Az Igazolóbizottság 1945. augusztus 28-ai tárgyalásán Kozocsa Sándor előadta, hogy dr. Dezsényi Béláné Szemző Piroskától hallotta, miszerint Goriupp Alisz egy alkalommal kijelentette: büszke arra, hogy német vér folyik ereiben. Arról, hogy Volksbund-tag lett volna, nem volt tudomása. Mint elmondta, előtte németbarát kijelentéseket nem tett, de jobboldali beállítottságúnak ismerte őt, a Hóman-féle irány mellett volt. Dr. Droszt Olga tanú kijelentette, hogy tudomása volt róla, miszerint Goriupp Alisz – amikor az Anschluss után Ausztriába utazott, ahol rokonai éltek – a legnagyobb felháborodással beszélt a nácikról. Ő ugyanis mélyen vallásos lévén nagyon elítélt mindent, amit a nácik Ausztriában tettek. Úgy tudta, hogy ő sokakon, pl. Waldapfel Eszteren is segített. Németbarát kijelentését soha nem hallotta és csak a legutóbbi időben hallott olyan kijelentéseiről, hogy úgy nyilatkozott volna, miszerint német származására büszke. Véleménye szerint ő nem a németségnek volt ellensége, hanem a nácizmust ítélte el, annak módszereit, az egész rendszert. Tudomása volt arról, hogy 1944. október 15. után a Szálasi-esküt nem akarta letenni és csak baráti felszólításra tette le. Az eskü letétele után pedig zokogva mondta: most történt először, hogy hamisan esküdött. Györke József kijelentette: 1936 óta dolgozott mellette, előbb, mint beosztott, később mint helyettese. Tudta róla, hogy a korábbi időben a német néppel, főképp a német szellem alkotásaival (zenével, tudománnyal) rokonszenvezett, a nácikat azonban a legélesebben elítélte. Határozattan tapasztalta, hogy az előbb említett német kultúra iránti szimpátiája 1944. március 19-e után megszűnt és a németséggel szemben egészen elutasító, sőt majdnem megvető álláspontra helyezkedett. Az igazolóbizottság a tanúk meghallgatása után Goriupp Alisz politikai felfogását tisztázottnak tekintette, és igazoltnak nyilvánította.43 Mindenesetre az ellene tett megalapozatlan bejelentés és a nyomában indult vizsgálat jól jellemzi az akkori időket.
1945-ben új korszak kezdődött az Országos Széchényi Könyvtárban és a magyar könyvtárügyben. A változásoknak most is aktív közreműködője volt. A könyvtár új főigazgatója, Györke József is elismerte érdemeit és 1945. november 7-én kezdeményezte előléptetését a VI. fizetési osztály 1. fokozatából az V. fizetési osztály 2. fokozatába. Felterjesztésében adta a korábban már idézett jellemzést: „Dr. Goriupp Alisz a soron kívül való előléptetésre mindenképpen rászolgál. Az Országos Széchényi Könyvtár anyagának feldolgozásában csak kevesen vettek olyan mértékben részt, mint dr. Goriupp Alisz. Munkáját alaposság, lelkiismeretesség és széles látkör jellemzi. Külön elismerésképen említjük meg, hogy dr. Goriupp Alisz nemcsak mint gyakorlati könyvtáros kiváló, hanem mint a könyvtártudomány művelője is figyelemreméltó eredményt ért el.”44 Előléptetésére a következő évben került sor, 1946. május 9-én értesítette a VKM, hogy a miniszter az V. fizetési osztályba sorolta és egyúttal kinevezte múzeumi könyvtárigazgatónak.45 Arra is akadt példa, hogy a főigazgatót helyettesítette, 1948-ban Varjas Béla bízta meg ezzel a feladattal.46 A főigazgató egyébként alkalmasnak tartotta volna arra, hogy nagykönyvtár vezetője legyen. Telegdi Zsigmond az Országos Könyvtári Központ részéről levélben kereste meg Varjas Bélát aziránt érdeklődve, hogy az OSZK munkatársai közül kik volnának alkalmasak könyvtárigazgatónak. Az 1948. május 8-án kelt válaszban a hat személy közül Goriupp Aliszt az első helyen említette. Az indoklás szerint: „hazai viszonylatban elméleti és gyakorlati síkon a legkiválóbb könyvtári szakemberek egyike. Bármely nagy tudományos könyvtár vezetésére alkalmas volna. Politikailag színtelen ugyan, de értelmes, aki a haladó szellem elől nem zárkózik el.”47
A könyvtárban a helyreállító munkálatokat követően 1946-ban ő kapott megbízást a meginduló Magyar Nemzeti Bibliográfia (MNB) szerkesztésére. A kurrens könyvészet megindítása a hazai bibliográfia történetében fontos állomás volt. A nemzeti könyvtár 1936-tól ugyan közreadta a kötelespéldányok alapján szerkesztett Magyar Könyvészetet, de ez a betűrendes összeállítás évente jelent meg, így nem volt igazán kurrens kiadvány. A bibliográfia közreadásában a hazai tudomány és a könyvszakma igénye mellett fontos motívum lehetett a világháborús pusztítás után annak jelzése, hogy a magyarság jelen van ismét a világ szellemi vérkeringésében.48 Az első szám összevontan tartalmazta az 1946. január-márciusban megjelent könyvek, kották és térképek adatait, mintegy 620 művet. Az ETO alapján kialakított szakcsoportokban sorakoztak a tételek, tételszámot a kezdeti időkben nem kaptak, erre csak 1953-tól került sor. Minden füzethez névmutató tartozott, amelyet évente kumuláltak. A nyomás egyoldalas volt, vagyis a füzeteket megrendelő könyvtárak felvágva a lapokat és felragasztva kartonra, megbízható katalógushoz juthattak. Goriupp Alisz neve egyébként szerkesztőként csak az 1947. 10. számtól szerepelt a kiadványon, és 1954-ig volt felelőse a bibliográfiának, az 1955. 1. számtól Veredy Gyula vette át tisztét. Egy füzetet, az 1952. 1. számot ismeretlen okból Dezsényi Béla szerkesztett. A bibliográfiát eredetileg az OSZK jelentette meg, 1949-től a Tudományos Folyóiratkiadó NV, az 1950. 6. számtól a Közoktatásügyi Kiadó, az 1952. 4. számot a Tankönyvkiadó, majd az 1952. 5. számtól a Lapkiadó Vállalat adta ki. A példányszám kezdetben 500 volt, később valamelyest csökkent, 400, 420, 450, majd ismét 400 példányban látott napvilágot. Az induláskor az ára számonként még pengőben szerepelt, az 1946. 4. számtól 10 Ft volt egy-egy füzet ára, az évi előfizetés pedig 100 Ft, 1949-tól számonként 20 Ft-ba került, az előfizetői ár egyéni megrendelőknek 100, intézményeknek 200 Ft volt. 1951-ben csökkent az ára, ismét 10 Ft-ba került egy füzet, illetve az előfizetés egységesen 100 Ft lett. A bibliográfia ráfizetéses volt, kiadása komoly anyagi gondokkal járt, ezt bizonyítja a kiadó gyakori változása is. 1950-ben az a veszély fenyegette, hogy megszűnik, abban az évben egy-egy szám még 500 példányban jelent meg, azonban csak 108 előfizetője volt a bibliográfiának. Egy szám előállítási ára 3800 Ft-ba került és a kiadó a ráfizetés csökkentése miatt támogatást kért a Magyar Tudományos Akadémiától. Ez a próbálkozás eredménytelen volt, végül a VKM közbelépése mentette meg a könyvészet kiadását.49 1950-ben egyébként felmerült egy terv a Magyar Nemzeti Bibliográfia alapján készülő szelektív bibliográfia megjelentetésére, az elgondolás szerint az éves könyvtermésből a kiválogatott legjelentősebb műveket referátummal együtt tartalmazta volna a könyvészet. Az OSZK részéről Varjas Béla, Dezsényi Béla és Goriupp Alisz vett részt 1950. január 18-án az előkészítő értekezleten. A tanácskozás szerint az előválogatást az Országos Könyvtári Központ és az OSZK végezte volna, az érdemi válogatás és a referátumok megírása az MTA feladata lett volna.50 Az elgondolás azonban csakhamar elhalt.
A nemzeti bibliográfia szerkesztése kapcsán történt az a tragikomikus eset, amelyet Fügedi Péterné írt meg és nagyszerűen jellemzi az 1950-es évek gyanakvással és félelemmel teli légkörét: „Gyakran méltánytalan feladatok teljesítésére kényszerült: például az egyik választási kampány során vállalnia kellett a propagandakiadványok soron kívüli feldolgozását és azonnali nemzeti bibliográfiai regisztrálását is. Nagy hajrában voltunk, és persze a nyomda ördöge sem tétlenkedett. Mikor kinyitottuk a bibliográfia friss füzetét, a választási kiadványokat felsoroló, kiemelt szakcsoportban az ’Itt a régi rend vége’ cím helyett ott virított: ’Itt a régi rend végre!’. Szegény Aliz szó nélkül hazament, egy kis kofferbe váltás fehérneműt és tisztítószereket csomagolt, majd elkezdte várni azt a bizonyos rettegett éjszakai csengetést. Nos, nem csengettek sem azon, sem a következő éjszakák valamelyikén, szerencsére a nemzeti bibliográfia nem tartozott az elvtársak szellemi táplálékai közé, és gondolom a választási győzelem – a sajtóhiba ellenére – 99%-os volt.”51
Az 1950-es években ismét bekapcsolódott a könyvtárosképzésbe. Az OKK által szervezett tanfolyamon kívül részt vett az egyetemen akkoriban indult képzésben is, a katalogizálást és a bibliográfiát oktatta. Mindkét tárgyhoz jegyzetet készített.52 Ő készítette el az első magyar katalogizálási szabványt, a könyvtárak feldolgozó munkáját évtizedeken át meghatározó MNOSZ 3424-et és az Országos Könyvtárügyi Tanács Katalogizálási Szakbizottsága elnöke lett. A szabvány kidolgozásakor nem tudta maradéktalanul érvényesíteni elveit, mint Fügediné visszaemlékezésében írta: „Az 1952-es, első magyar szabványról szólva önkritikusan beszélt a kényszerű engedményekről, és elvárta, hogy a kétséges vagy nem szabályozott esetekben bibliánknak a Porosz Instrukciókat, illetve annak Fuchs-féle kommentárjait tekintsük.”53
Az idősödő Goriupp Alisz személyiségéről egyetemi tanítványa, majd közvetlen kollégája, Fügedi Péterné rajzolt fel megkapó emberi portrét:
„egyik legkedvesebb tanárom volt, biztos lehettem abban, hogy osztályán jó műhelybe kerülök, de valójában ennél sokkal többet kaptam. Nemcsak önzetlenül megosztotta velünk tudását, hanem szerető gonddal törődött is velünk. Nagy tudású, fantasztikus munkabírású, szigorú, de igazságos főnök volt. (…) Természetes volt, hogy megkövetelte tőlünk a katalogizálási szabályok alapos ismeretét. (…) Jelleméhez tartozott, hogy soha senkitől sem kívánt mást vagy többet, mint amit önmagától megkövetelt. Életét szinte felemésztette a fegyelmezetten teljesített napi robot. Jóllehet tudatában volt sorsának, a napról napra, évről évre ismétlődő szürke aprómunkát is nagy szakmai alázattal végezte el. Nemegyszer bevallotta, ha mérleget csinálna, kiderülne, hogy sokévi munkájából csupán 2% volt igazi szellemi erőfeszítés. (…) Goriupp Aliz életében éles határvonalat jelentettek a háború utáni évek. Kicserélődtek a könyvtár vezetői, barátaink egy része elhagyta az országot, másokat pedig nyugdíjaztak. Élete egyre jobban elszürkült, egyre magányosabbá vált. Néha nosztalgikusan emlegette a Gulyás Pál által rendezett vacsorákat, összejöveteleket, ahol a desszertet a híres Hauer cukrászdából szállították, és a vendégek estélyi öltözékben érkeztek. Ahogy ott állt kinyúlt pulóverben, lehamuzott szoknyában, fura kis kontyba csavart hajjal, sárga ujjai közt az elmaradhatatlan cigarettával, bizony nagy fantázia kellett estélyi ruhában elképzelnem őt. A szellemes, nívós társaságnál is jobban hiányoztak neki a zeneakadémiai koncertek, különösen Dohnányit emlegette gyakran. Nem vonzották az akkori Nemzeti modernnek mondott termelési drámái, kulák szabotázsokkal foglalkozó darabjai. Időnként keserűen megjegyezte, hogy már nem kap vernissage-meghívókat sem. Nem győztük magyarázni, hogy napjainkban (azokban a bizonyos ’50-es években) a kiállításmegnyitókon már nem kamarazene, hanem kultúrpolitikai a műsor. (…) Szinte élete végéig dolgozott, a hétvégeken a budai hegyekben tett nagy séták, nyáron a Balaton jelentette számára a kikapcsolódást. Amilyen törékeny, sovány kis öregasszony volt, olyan szívós is. Túlélte kortársait és azt a kort, amely életének természetes közege volt.”54
Goriupp Alisz 1960. július 1-jén vonult nyugdíjba. Nyugdíjazása előtt számvetést készített az OSZK-ban végzett munkájáról. Az eredetileg 15 évre tervezett rekatalogizálás csak 50%-ában valósult meg, vagyis 225 000 kötet újrafeldolgozását sikerült elvégezni. Aktív korszakának utolsó nagy vállalkozása a müncheni katalógus másolható részének lefényképezése volt, ezzel 113 192 karton nemzetközi méretre való kicsinyítése történt meg és vált beoszthatóvá a modern cédulakatalógusba.55 Nyugdíjas éveiben még közreműködött a Magyar Könyvészet 1945–1960 közötti ciklusának szerkesztésében illetve lektorálásában.56 1979. február 4-én hunyt el.
Jegyzetek
1. VARGA Imre: Goriupp Aliz, a könyvtáros = A Könyvtáros, 4. évf. 1954. 1. sz. 12–13. p.
2. Goriupp Alisz önéletrajza, 1948. december 2. OSZK Irattár 538/1948. A könyvtár munkatársainak részvétnyilvánítása édesapja elhunyta alkalmából 1929. augusztus 21-én, OSZK Irattár 423/1929.
3. GULYÁS Pál: Magyar írók élete és munkái. Új sorozat. 11. kötet. Bp. Argumentum, 1992. A 120. hasáb szerint édesanyja neve Tabajdi Elvira. 1948-as önéletrajzában Talajdi olvasható. Itt említem meg, hogy nevének írása meglehetősen változatos, idézett önéletrajzán saját kezű aláírásként a Goriupp Alisz alak található. A Talajdi- család nevének gyászjelentésben előfordult Talajdy alakú használata is, erre Ferenczy Endréné hívta fel a figyelmemet, amit itt is köszönök.
4. FÜGEDI Péterné: Eltűnt tekintélyek nyomában. Emlékezés Varjas Bélára, Goriupp Alizra és Sebestyén Gézára = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 12. évf. 2003. 7. sz. 41. p.
5. Döbrentei Gábor nyelvújítása. Bp. Magyar Nyelvőr, 1916. 56, 4 p. /Nyelvészeti füzetek 76./ – Az értekezésben tisztázta Kazinczy és Döbrentei viszonyát, aki korábban Kazinczy mellett volt, később viszont egyre inkább szembefordult vele. Megállapítása szerint Döbrentei Gábor józan és mérsékelt álláspontot foglalt el a nyelvújítással szemben, majd a disszertáció betűrendes részében az általa alkotott szavak különféle szempontú jegyzékét közölte. KOMJÁTHY Miklósné – PAJKOSSY György: Ötven év a nemzeti könyvtárban, katalógus és bibliográfia vonzásában. Beszélgetés Goriupp Alizzal = Könyvtáros, 28. évf. 1978. 9. sz. 520–521. p.
6. Goriupp Alisz önéletrajza 1948. december 2. OSZK Irattár, 538/1948.
7. OSZK Irattár, 315/1918.
8. KOMJÁTHY Miklósné – PAJKOSSY György: Ötven év a nemzeti könyvtárban, katalógus és bibliográfia vonzásában. Beszélgetés Goriupp Alizzal = Könyvtáros, 28. évf. 1978. 9. sz. 520–521. p.
9. Goriupp Alisz 1921.február 8-án kelt jelentése Melich János igazgatónak a folyóiratok hiányával kapcsolatban. OSZK Irattár 146/1921
10. FÜGEDI Péterné: Goriupp Alisz (1894–1979). In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1978. Bp. OSZK, 1980. 8. p.
11. GORIUPP Alisz: A Magyar Nemzeti Múzeum Hírlaposztálya fennállásának első fél évszázadában. Bp. OSZK, 1934. 23 p. Rédey Tivadar idézett gondolata a kiadvány 5. lapján.
12. (G.A.): Kereszty István = Magyar Könyvszemle, Új folyam. 30. kötet, 1923. 157–158. p.
13. G.A.: Bajza József = Magyar Könyvszemle, Új folyam. 30. kötet, 1923. 277. p.
14. GORIUPP Alisz: Adalékok az 1848/49-i hírlapok bibliográfiájához = Magyar Könyvszemle, Új folyam. 32. kötet, 1925. 141–145. p.
15. GORIUPP Alisz: Adalékok a külföldi magyar sajtó bibliográfiájához = Magyar Könyvszemle, Új folyam, 33. kötet, 1926. 124–133. p.
16. GORIUPP Alisz: Az első magyar újság előfizetői = Magyar Bibliofil Szemle, 2. évf. 1925. 98. p.
17. GORIUPP Alice: Egy ismeretlen német újság a XVIII. századból = Könyvbarátok Lapja, 1928. 322–323. p.
18. G.A.: Institut für Zeitungswissenschaft, München = Magyar Könyvszemle, Új folyam, 33. kötet, 1926. 431. p.
19. Ethnographia, 37. évf. 1926. 201–204. p.
20. Irodalomtörténeti Közlemények, 35. évf. 1925. 289–301. p., 36. évf. 1926. 143–160. p., 327–344. p. és 37. évf. 1927. 292–312. p.
21. Les récentes études bibliographiques Hongroises. Paris, Champion, 1927. 9 p. /Klny. a Revue des Études Hongroises et Finno-Ougriennes, 1927. 1–2. számából./
22. LUKINICH Imre: Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának 1928. évi állapotáról = Magyar Könyvszemle, Új folyam, 36. kötet. 1929. 100. p. – A kiállításról: RADISICS Elemér: A kölni sajtókiállítás = Könyvbarátok Lapja, 1928. 319-322. p., NYÍREŐ István: A kölni nemzetközi sajtókiállítás = Magyar Könyvszemle, 35. kötet, 1928. 151–154. p.
23. OSZK Irattár, 261/1922.
24. OSZK Irattár, 286/1925.
25. Goriupp Alisz önéletrajza 1948. december 2. OSZK Irattár, 538/1948., ZSINKA Ferenc: Az Országos Széchényi Könyvtár = Magyar Könyvszemle, Új folyam. 37. kötet, 1930. 322. p., 335. p.; 38. kötet, 1931. 94. p.
26. GORIUPP Alisz: Az Életképek szerkesztőváltozása 1947-ben = Magyar Könyvszemle, Új folyam. 37. kötet. 1930. 282–288. p., Az osztrák könyvtárosképzés = Uo., Új folyam. 37. kötet, 1930. 207–209. p.
27. GORIUPP Alisz: A kormányzat sajtópolitikája és a magyar hírlapok a XVIII. század fordulóján = Magyar Könyvszemle, 3. folyam, 68. évf. 1944. 19–34. p.
28. HARASZTHY Gyula: Az OSZK fejlesztésének irányai Fitz József főigazgatósága idején (1934–1945). In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1982–1983. Bp. OSZK, 1984, 121–140. p.
29. A reformokra: HARASZTHY Gyula i.m. és FÜGEDI Péterné, OSZK Évkönyv, 1980.
30. Jürgensről és az intézményről: Bergmann-Pfleger, Katharina: Geschichte der Universitätsbibliothek Graz : 1938–45 : Dissertation. Wien : 2010. p. 97–98. (http://othes.univie.ac.at/11306/1/2010-09-08_0011656.pdf), de idézi még Briel, Cornelia: Zum Verhältnis zwischen Reichstauschstelle und Preußischer Staatsbibliothek in den Jahren 1934 bis 1945. In: NS-Raubgut, Reichstauschstelle und Preußische Staatsbibliothek. Vorträge des Berliner Symposiums am 3. und 4. Mai 2007. Hrsg. von Hans Erich Bödeker und Gerd-Josef Bötte. München, Saur, 2008. S. 47. – Goriupp Alisz és Fitz József levélváltása tartalmazza a cserekapcsolat megteremtését a két intézmény között, Fitz József hagyatéka, OSZK Kézirattár, Fond 45/ 1403.
31. GORIUPP Alisz 1936. augusztus 3-ai jelentése. OSZK Kézirattár, Fond 45/1409.
32. GORIUPP Alisz: Katalogizálás. In: Könyvtári előadások : Az 1937. évi február 1. – március 23. közt tartott könyvtárosképző tanfolyam előadásainak összefoglaló vázlata. Kiadták a tanfolyam hallgatói. Bp. Diószegi Lehel leíró és sokszorosító irodája, 1937. Ismétlődő lapszámozás.
33. GORIUPP Alisz: A katalógussokszorosítás problémái = Magyar Könyvszemle, 3. folyam, 61. évf. 1937. 202–208. p.
34. GORIUPP Alisz: A magyarvonatkozású könyvek könyvtári problémája = Magyar Könyvszemle, 3. folyam, 62. évf. 1938. 365–368. p.
35. GORIUPP Alisz: Statisztikai adatok az Országos Széchényi Könyvtár öt évi címfelvétel-sokszorosításáról = Magyar Könyvszemle, 3. folyam, 65. évf. 1941. 176–177. p.
36. GORIUPP Alisz: A címleírás védelme. Válasz „References” cikkére = Magyar Könyvszemle, 3. folyam, 66. évf. 1942. 465–466. p.
37. OSZK Irattár 292/1936; 272/1937; 179/1940; 190/1941.
38. OSZK Irattár, 96/1941.
39. OSZK Irattár, 182/1938.
40. Az állomány biztonságba helyezéséről: NÉMETH Mária: Az Országos Széchényi Könyvtár értékeinek mentése a második világháború közepétől, 1942-től 1946-ig. In: Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve, 1994–1998. Bp. OSZK, 2000. 299–322. p. – Az ostrom alatti helyzetről és a helyreállításról: GORIUPP Alisz: Az Országos Széchényi Könyvtár Nyomtatványtára a háború utolsó évében és az ostrom után = Magyar Könyvszemle, 4. folyam, 70. évf. 1946. 111–115. p.
41. OSZK Kézirattár, Fond 45/210. – Az említett igazolás nem található a levél mellett.
42. HARASZTHY Gyula: Halász Gábor és az Országos Széchényi Könyvtár. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1976–1977. Bp. OSZK, 1979. 183–215. p.; FÖLDESI Ferenc: Könyvtár a magasban – Halász Gábor. In: Eltiporva. A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár. Szerk. Ujváry Gábor. Bp. OSZK, 2014. 42–63. p.
43. A Magyar Nemzeti Múzeumban működött 143/b. sz. Igazolóbizottság iratai. Fővárosi Levéltár, XVIII. 1513. 124/1945. május 28-ai határozat.
44. OSZK Irattár, 301/1945.
45. OSZK Irattár, 199/1946.
46. OSZK Irattár, 150/1948.
47. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár, XIX-I-2-o 3. doboz.
48. BÉNYEI Miklós: A kurrens Magyar Nemzeti Bibliográfia ötven éve = Könyvtári Figyelő, 6. (42.) évf. 1996. 3. sz. 391–402. p. és kötetben: B.M.: Legyen minden helységben olvasóintézet. Könyv- és könyvtártörténeti tanulmányok, cikkek. Bp. Könyvtári Intézet, 2008. 121–135. p.
49. A VKM 1950. III. 28-ai levele, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, XIX-I-1-H, 374. doboz, 1611-13/1950.
50. Az 1950. január 18-ai értekezlet jegyzőkönyve, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, XIX-I-1-H, 375. doboz 1613–25.
51. FÜGEDI Péterné: Eltűnt tekintélyek nyomában 42. p.
52. Katalogizálás. Bp. 1951, Tankönyvkiadó. 14 p., Bibliográfiai ismeretek 4. éves könyvtártudományi szakos hallgatók részére. Bp. Tankönyvkiadó, 1951, 31 p.
53. FÜGEDI Péterné: Eltűnt tekintélyek nyomában. 41. p.
54. Uo. 41–43. p
55. FÜGEDI Péterné: Goriupp Alisz. In: OSZK Évkönyve, 1980. 12. p.
56. Goriupp Alisz lektori megbízása, 1962. október 30. A Magyar Könyvészet Irodalom szakjának ellenőrzése, kb. 52 szerzői ív. OSZK Irattár 1216/1962.; Goriupp Alisz megbízása, 1962. december 23., kötet sajtó alá rendezésére. OSZK Irattár 1462/1962. – Goriupp Alisz megbízása 1964. július. 24-én a Magyar Könyvészet 0,2,32,33 szakcsoportjának szaklektori munkájára. OSZK Irattár 1821/1964.
Beérkezett: 2015. október 26.