A könyv szerzője, Sipos Anna Magdolna, a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Könyvtártudományi Intézetének professzora e kötettel visszatér egy tíz évvel ezelőtt készült cikkének megállapításaira, és azokat aktualizálja. Az illető cikk (melynek címe Könyvtárak az információs társadalomban; a jelen kötet ezért kapta azt az alcímet, hogy Könyvtárak az információs társadalomban 2.0.) a Tudásmenedzsment 2006. évi 2. számában jelent meg, és méltán került be a könyvtárosképzésben rendszeresen szereplő ajánlott olvasmányok közé. Az itt ismertetett kötet bevezetője idézi az eredeti cikk következtetését (amely egyben a mostani kötet kiindulópontját jelenti): „a könyvtárak korszerű és a társadalmi elvárásoknak megfelelő működési keretei kirajzolódtak, és a továbbiakban a legfontosabb teendő az lesz, hogy a kialakított kereteket újszerű tartalommal töltse meg a szakma”. A kötet címe – Könyvtári reneszánsz – igen optimista, és a pozitív könyvtári jövőkép a kötet egészét végigkíséri.
Az első fejezet az internet használatának mennyiségi változásait tekinti át 2005 és 2014 között. Az internetpenetráció (szebben szólva: az internet elterjedtsége) és a digitális megosztottság kérdéskörét statisztikai és szociológiai megközelítésben veszi szemügyre, többnyire az említett időintervallumban, néhol attól eltérően, amikor nem állnak rendelkezésre a vonatkozó adatok. Itt találkozunk először a szemléletes grafikus ábrázolással, amely végig igen sokat nyújt az olvasónak: segít áttekinteni, mi több, értelmezni az internet-előfizetésekre, internethasználatra, internethasználókra vonatkozó nemzetközi, hazai, regionális és megyei adatokat, a mobil és nem mobil elérhetőségekre, a szükséges hardver birtoklására is kitérve.
Az internet használatának minőségi változásaival foglalkozó második fejezet empirikus kutatások adatait és elemzéseit felhasználva a helyszín változásait, a különböző korcsoportoknál tapasztalható változásokat, a használat gyakoriságát és nem utolsósorban célját vizsgálja. A grafikonok a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2012. évi piacfelmérésének, konkrét és egyéni vizsgálódásainak eredményeit is bemutatják. (Ilyen kérdéseket tettek fel: Böngészője könyvjelzőjében milyen tartalmak szerepelnek? Milyen forrásokból szerzik be a munkájukhoz, tanulmányaikhoz szükséges információkat? A munkához, tanuláshoz szükséges, továbbá a köznapi információk forrásai.) A fejezet ezután a könyvtári internethasználat helyszíneinek változásaira tér rá, majd egy rövidebb időszakot tekintve azt taglalja, milyen változásokat okoztak az okostelefonok és táblagépek. A magyarországi áttekintés után még egy pillantást vethetünk arra is, hogyan festenek a magyarországi információs társadalom jellemzői nemzetközi összehasonlításban. A Digital Agenda for Europe adatai alapján született A digitális készségek indikátorai az európai országokban 2012-ben (százalékos arány) című oszlopdiagram azt mutatja, hogy „Magyarország az átlagtól kissé leszakadva, a középső egyharmadban foglal helyet, és a volt szovjet megszállási zóna országai között meglehetősen jól pozicionált”.
Az összeállítás következő blokkjai (a harmadik fejezettel kezdve) a világban az információs társadalom fejlődésében érvényesülő tendenciákat mutatják be különböző világszervezetek vonatkozó programjain keresztül. Elsőként az UNESCO Kommunikációs és Információs Programja kerül terítékre, azon belül az UNESCO 2002-2007-es középtávú stratégiája, a 2013. évi WSIS+10 Információs Társadalmi Csúcstalálkozó témái, és általában az UNESCO mindennapi támogató és koordinációs tevékenysége, amelyet a tudáshoz való egyetemes hozzáférés és a tudástársadalom érdekében kifejt. „Ezek a programok azonban nem csupán abból a szempontból fontosak, hogy azokhoz a könyvtárak csatlakozhatnak, hanem egyben megmutatják azokat a folyamatokat, tendenciákat is, amelyek a könyvtárügy és a könyvtárak stratégiai terveinek összeállításánál nélkülözhetetlenek.”
És ez átvezet a következő, negyedik fejezethez, amely A könyvtárügy változásai az IFLA dokumentumok tükrében címet viseli. Az IFLA 2013-ban öt megatrendet állapított meg, amelyek a jövőben előreláthatólag alapvető hatást gyakorolnak a könyvtárak életére, és meghatározzák a könyvtárak és könyvtári szolgáltatások fejlesztési irányait. A megatrendek globális jelenségeket foglalnak össze, de mindenütt kitekintenek a könyvtárak gyakorlati teendőire. Egy kiragadott konferencia (Library2.0 Worldwide Virtual Conference, San José State University, Ca., 2013. és 2014.) tematikája támasztja alá a trendek jelenlétét.
Az ALA és társszervezetei (pl. ACRL) dokumentumait taglaló ötödik fejezet azt mutatja be, hogy az Egyesült Államokban milyen trendeket regisztráltak az egyes könyvtártípusoknál, és ez milyen feladatokat jelöl ki a könyvtárak számára napjainkban. Az amerikai közkönyvtárakról és iskolai könyvtárakról szóló rövid helyzetértékelés után az egyetemi könyvtárak tíz trendje (ACRL, 2012) jóval bővebb kifejtést kap, és egyfajta prognózissal is szolgál a várható fejlesztési irányokról. A fejezet végén néhány aktuális kérdéskör (e-könyvek, szerzői jog, közösségi hálózatok, szellemi szabadság a virtuális térben) is felbukkan egy-egy bekezdés erejéig.
Ezt követően visszatérünk Európába. Az Európai Unió információs politikájának változásait dióhéjban összefoglaló hatodik fejezet főként az Európai Digitális Menetrend céljait és alapelveit fejti ki. A szerző felhívja olvasói figyelmét, hogy a dokumentum digitális készségeket, kompetenciákat, műveltséget említ, de e fogalmaknál lényegében mindig az információs műveltség fejlesztésére kell gondolnunk, amiben a könyvtárak meghatározó szereppel bírnak. Az e-Európa megvalósításában a könyvtárak megkerülhetetlenek, ahogy ezt a közgyűjtemények együttműködési projektjei is bizonyítják.
Ezután – az általánostól a speciális felé haladva – a hetedik fejezet azokat a hazai stratégiai dokumentumokat tárgyalja, amelyek az információs társadalom fejlesztését tűzték zászlójukra, és a kötet tárgyidőszakában születtek (a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia 2014-2020 pillérei és horizontális faktorai, Zöld könyv az infokommunikációs szektor 2014-2020 közötti fejlesztési irányairól, Digitális Nemzet Fejlesztési Program). Az egyes dokumentumokat a szerző mindig a könyvtárak és a közgyűjtemények szemszögéből közelíti meg. A záró gondolatok között felvet egy fontos kérdést: hiányzik az intézményi infrastruktúra az információs társadalom tudományos igényű kutatásához. Fájlalja, hogy a könyvtárak napjainkban, a hálózati modellen alapuló információszerzés időszakában egyre kevésbé tudnak a törvényben előírt feladataiknak eleget tenni, és hogy emiatt presztízsveszteséget szenvedhetnek el. Következtetésében ismét (többedszer) síkra száll az információs műveltség terjesztése mellett.
A hazai két könyvtárügyi stratégiának a 2003-2007 és 2008-2013 időszakra vonatkozó elképzeléseivel foglalkozó nyolcadik fejezetben a legfontosabb célok alapos ismertetése, értékelése szerepel. Az első stratégia esetében kiemelt figyelmet kap a könyvtáros életpálya kérdése és az EU-csatlakozásból adódó könyvtári követelmények teljesítése. A második stratégia, a Portál program kapcsán rövid összefoglaló értékelést olvashatunk, ezt követően pedig az európai uniós támogatással folyó projektekről és hatásukról esik szó. Mint közismert, a stratégiaalkotási folyamat itt megszakadt, bár született néhány előzetes dokumentum, amelyek adekvát módon említésre is kerülnek (a 2012. évi Országos Könyvtári Konferencia ajánlásai, a 2013. évi MKE-vándorgyűlésre készült vitaanyag).
A kötet ezután a kilencedik fejezetben rátér a hazai országos elektronikus szolgáltatásokra, amelyek – ahogy írja – a könyvtárak metaadat-vagyonát alkotják és a teljes szövegű hozzáférést biztosítják. Ezek közül először az EISZ és az EBSCOhost kínálatáról és hasznosulásáról olvashatunk, a szolgáltatás rövid történeti hátterét is rögzítve, valószínűleg abból a jogos megfontolásból, hogy ne menjen feledésbe. A Magyar Elektronikus Könyvtár és az Elektronikus Periodika Archívum, valamint a MATARKA kínálata és hasznosulása hasonló elemzés tárgya. A fejtegetés végén egy, e szolgáltatások használatát összehasonlító táblázatot és kördiagramot is kézhez kapunk, amelyek ismételten alátámasztják a szerzőnek azt az állítását, hogy idő- és térbeli korlátozás nélküli, azonnali, lehetőleg teljes szövegű hozzáférésre van a legnagyobb (és egyre nagyobb) igény a használók részéről.
A tizedik fejezet egy olyan kérdéskört tárgyal, amely igen sokat változott az előző publikáció közreadása óta eltelt tíz évben: a könyvtári szolgáltatások használatával foglalkozik. Ahogy a szerző fogalmaz, a világháló „kiszabadította a könyvtárat a tér és idő korlátozta keretekből”. Úgy véli, hogy „a könyvtárak történetében talán még soha nem volt lehetőség a szolgáltatási expanzió ilyen mértékére”. Ugyanakkor az információs, a publikációs és a dokumentumpiac új jelenségeinek (e-könyvek, print on demand, self-publishing, open science, open access stb.) köszönhetően további óriási változások előtt állnak a könyvtárak. Szolgáltatásaik személyes és távoli elérésének változásait az országos statisztikai adatsorok alapján demonstrálja a szerző a 2006-2013-as időszakot tekintve. Arra is kitér, hogy a könyvtárhasználat változásai és a szolgáltatások között a ma már vezető helyet elfoglaló távhasználat szorosan összefügg a lakossági internethasználat szélesedésével. Azt is áttekinti, milyen eltérő tendenciák érvényesülnek a települési és a tudományos igényeket kielégítő könyvtáraknál. Mint megjegyzi, az online szolgáltatások könyvtári kínálatát és ennek hatását országos adatok hiányában nem tudta figyelembe venni, de feltételezi, hogy e kínálat gyors és hatékony bővítése tovább növelné a könyvtárak hasznosságát és népszerűségét.
A tizenegyedik fejezet a regionális különbözőségekre világít rá Magyarország hét tervezési-statisztikai régiójában. A szerző egyrészt a személyes és a távhasználat arányának változásait vette górcső alá a 2007-2013-as időszakban, esetenként összehasonlítást is alkalmazva az egyes régiók teljesítménye között, másrészt az adatokat minden régiónál összevetette az internet elterjedtségével. Következtetései további kutatásokhoz adnak muníciót: adatokat kéne gyűjteni a tényleges és a potenciális távhasználókról, a virtuális tereket használók céljairól és elérési útjairól, nem utolsó sorban igényeikről.
A tizenkettedik fejezetben Sipos Anna Magdolna mint a könyvtárak sorsáért aggódó szakember összefoglaló helyzetképet és értékelést ad aggodalmait sem titkolva. Fejtegetésében számos olyan kérdéskörre és teendőre utal, amelyekre minden erőfeszítés ellenére hosszabb ideje nem sikerült megnyugtató megoldást találnia a könyvtáros szakmának (pl. digitalizálási kataszter létrehozása, a párhuzamosságok kiküszöbölése). Kijelöli a feladatot is: többet kell foglalkozni „a virtuális használat jelenségeivel, összetevőivel, elemzésével, népszerűsítésével, vagy urambocsá’ az ide vonatkozó fejlesztési igények megismerésével”.
A kötet nem könnyű olvasmány, tartalma meglehetősen „tömény” és adatgazdag. A szerzőtől megszokott tudományos alaposság és részletesség folyamatosan nagy figyelmet igényel. A mű feltehetőleg főleg oktatási célra készült, de a statisztikai számadatok és gondos interpretációjuk a gyakorló könyvtárosokat is elgondolkoztatják. Igencsak irigylésre méltó helyzetben vannak a hallgatók, akik majd kötelező vagy ajánlott irodalomként kézhez kapják, mert a szerző igen sok gyűjtő és értelmező munkát elvégzett helyettük. A felhasznált irodalom és az adatok forrásai imponáló és naprakész jegyzéket alkotnak. A szerző folyamatosan segítségül hívja korábbi publikációit is, mintha módszeresen készült volna e szintézis közreadására. Az adatok grafikus ábrázolása során a különböző diagramtípusok teljes választékát felvonultatja, természetesen a bemutatandó tartalomhoz célszerűen igazodva.
A Kossuth Kiadó sorozatának ez a kötet már a 13-14. darabja. Tekintélyes szerzők írnak benne korszerű témákról, javarészt szakmánkhoz szorosan kötődő kérdésekről NÉpszerűen, Röviden, Olvasmányosan (innen a sorozat neve: NÉRO). Ez a könyvtárak helyzetét boncolgató és jövőképét felvázoló kötet tehát „jó társaságba került”. Arról most nem szólnék részletesebben, hogy a kötet e-könyvként jelent meg, végtére is a mű tartalma a lényeg, nem a hordozója és a formátuma, bár a működő linkek még ma is lenyűgözik a magamfajta olvasót. Néhány apró kritikai észrevételt nem kerülhetünk meg: a kötet tördelése úgy fest, mintha a self-publishing kezdeti időszakában járnánk, és egy lektor közreműködésével a beszúrt idegen nyelvű megnevezések néhány hibáját és a sajtóhibákat is könnyedén ki lehetett volna küszöbölni.
A kötet megjelenésekor azonnal szíves fogadtatásban részesült a könyvtárosok körében, például a Katalisten. A Könyvtári Figyelő előző, 3. számában mi is felhívtuk rá olvasóink figyelmét. Akkor még kevesen olvashatták, de pozitív szemlélete rögtön feltűnést keltett. A kötet bíztatást ad a mindennapokhoz: a könyvtárak és az olvasás reneszánsza elérkezett, és élnünk is kell a lehetőségekkel!