A tekintélyes európai történeti gyűjteményeket őrző könyvtárak egyik legféltettebb kincse saját állományuk legkorábbi rétege. Az őrzőhelyek ezeknek a dokumentumoknak a körét különös figyelemmel tartják számon, folyamatosan kutatják és igyekeznek – akár saját állományukból, akár külső forrásból – időről-időre újabbakkal kibővíteni.1 A történeti Magyarország egyik legrégebben alapított (1561), több mint negyedfélszáz éve jogfolytonosan működő kora-újkori könyvtára az ELTE Egyetemi Könyvtár (budapesti Egyetemi Könyvtár).2 Gyűjteménye – mindenekelőtt a régi könyvek nemzetközileg elfogadott korszakhatáráig, 1800-ig megjelent állománya – dokumentálja a Kárpát-medence egészének művelődés-, könyv- és könyvtártörténetét, s a kulturális emlékezet megtestesítőjeként szerepet játszik a mindenkori magyar társadalom történetiségének tudatosításában. Az Egyetemi Könyvtárat fenntartó jogelődök között kiemelkedő szerepe volt a jezsuita rendnek. Már a Pázmány Péter által alapított (1635) jezsuita egyetem működésének kezdete előtt, az Osztrák–Magyar Jezsuita Provincia keretében tevékenykedő, elsősorban oktató rendtagok közül számosan megfordultak és rövidebb-hosszabb ideig tevékenykedtek a későbbi Egyetemi Könyvtár „elő-gyűjteményét,” „ősállományát”, „egyetemi könyvtár előtti könyvtárát” őrző és módszeresen gyarapító rendi intézményekben, Nagyszombatban (Trnava, ma Szlovákia, 1561−1567, 1615−1635), Turóc-Znióváralján (Kláš­tor pod Znievom, ma Szlovákia, 1586−1598), valamint Vágsellyén (Šal’a, ma Szlovákia, 1598−1605). Ők nem csupán használták a könyvtárat, hanem folyamatosan formálták annak arculatát az első hazai jezsuita letelepedéstől (1561) feloszlatásukig (1773), az egyetem és a könyvtár Mária Terézia-féle államosításáig.
A nagyszombati egyetem alapítása előtti időben a könyvtári állomány − a folyamatos jezsuita rendi használat mellett − mindenekelőtt a középszintű oktatást igyekezett szolgálni. Az állományt gondozó XVI. századi könyvtárosok közül mindössze kettőnek a nevét (Florentius Morus, Casparus Mallius) ismerjük. Az 1601−1635 között tevékeny könyvtárosok közül sem maradt fenn mindegyikük neve, közülük ismeretes Szednik János, Jászberényi Tamás, Opazevski Pál, Némethi Jakab, Helesfényi Pál és Thuroczi Illés.3 Az egyetemalapítás előtti néhány évben a részben általuk tervszerűen bővített könyvanyag jelentős mértékben megalapozta és segítette a későbbi, egyetemen folyó oktató tevékenységet.
Közismert tény, hogy a budapesti Egyetemi Könyvtár több szakterületet átfogó gazdag állományt őriz, mely a jezsuita rend feloszlatását (1773), majd a II. József-kori szerzetesrendek működését felfüggesztő éveket követően a királyi rendelkezéseknek megfelelően többszörösére bővült. Ezáltal a könyvtár hosszú időre, elsőként a magyarországi könyvtártörténetben − mai fogalomhasználattal élve − nemzeti könyvtári funkciót kapott, melynek következtében a gyűjtemény az európai és a magyar kulturális örökség részeként képes dokumentálni több évszázad történetét. Az 1800 előtti úgynevezett régi állomány, a tulajdonképpeni törzsgyűjtemény, sokrétű, egymástól eltérő jellegű, kisebb-nagyobb részgyűjteményekből tevődik össze. Ezek közül ma több részgyűjtemény együttesen őrzi az egyetem megalapítása előttről származó, úgynevezett ősállományt (antiquissima, 1561 −1635).4
A részgyűjtemények közül az ősállomány tekintetében elsőként a kódextár, valamint a szakrendbe sorolt kötetes kéziratokból a kéziratos katalógusok érdemelnek említést. 1628 óta tartozik például az állományhoz az a Szepességben a XV. század második felében készült, különféle műveket tartalmazó latin nyelvű kódex (Cod. Lat. 73), mely Szepesszombatból (Spišská Sobota, ma Szlovákia) került a nagyszombati jezsuita könyvtárba.5 A kéziratos katalógusok között található az Egyetemi Könyvtár jogelődje, a nagyszombati jezsuita rendház könyvtárának 1630−1633 körül készült, ma ismert legkorábbi, címlap nélküli történeti katalógusa, melyet az egyetem megalapítását követően csaknem 1690-ig tovább használtak.6 A XVI –XVII. századi kéziratok közül kiemelést érdemel, hogy Pázmány Péter még életében (1635) a leendő egyetem könyvtárának ajándékozta grázi Physica […] (Graecii, 1598–1599) című munkáját. A fehér pergamenkötésű, fólió alakú kézirat első levelének rektóján olvasható az 1635-ből származó ajándékozási bejegyzés a nagyszombati jezsuita kollégium részére.7
Az Ősnyomtatványtárban, mely jelenlegi ismereteink szerint az ország harmadik legjelentősebb Ősnyomtatvány-gyűjteménye (Incunabula),8 található meg − Dümmerth Dezső kutatási eredményét elfogadva − az az ősnyomtatvány, mely a könyvtár ma is fellelhető, legrégebben, 1586–1589 között beszerzett és máig folyamatosan megőrzött kötete. Ez az egyik jogelőd könyvtárban, Turóc-Znióváralján már használt kolligátum a jezsuita oktatásban a XVI. századi kezdetek óta Európa-szerte használt tankönyvnek számított.9 Ugyancsak a turóc-znióváraljai állományból származik a Thuróczy krónika brünni kiadásának (1488) egyik példánya, melyet a nagyszombati Franciscus Zabo ajándékozott 1590-ben a jezsuita könyvtárnak.10
A könyvtár 1711 előtt megjelent magyar nyelvű, magyarországi és magyar szerzők által írt hungarikum-nyomtatványai (Régi Magyar Könyvtár – RMK) között – a Thuróczy-krónika mellett – több olyan munka található, mely egyúttal az ősállományhoz tartozik. Így például Vágsellyén 1600-ban készült a tulajdonosi bejegyzése annak az Antwerpenben 1575-ben kinyomtatott, két művet tartalmazó kötetnek, melyben a szöveg egy részének gondozását a nagyszombati születésű Zsámboky János végezte.11 Pázmány Péter egykorúan több nyomtatványával ajándékozta meg a nagyszombati jezsuita könyvtárat, így például Az igazsagnak gyoezedelme (Pozsony, 1614 – RMK I 65) egyik példányának címlapjára 1615-ben írtak Nagyszombatban tulajdonosi bejegyzést, s a Kereztieni feleletben (Graecii, 1617 – RMK I 50) is 1615-ből származik a „Societas Jesu” bejegyzés. Annak ellenére, hogy ezeket a köteteket a gyűjtemény felállítása óta (1876) többször katalogizálták és a hazai tudományos kutatásban sem mellőzték, időről-időre újabb és újabb kötetekről állapítható meg, hogy már 1635 előtt is az állományhoz tartoztak.12
Az ősállomány legtöbb kötete a könyvtár XVI. és XVII. századi gyűjteményében található. E két gyűjteményhez tartoznak az úgynevezett nem hungaricum nyomtatványok, melyek között nincs magyar nyelvű, Magyarországon vagy magyar szerzőtől kiadott munka.13 A módszertanilag is körültekintően megalapozott könyvészeti vizsgálatok során ebből a két állományrészből folyamatosan azonosíthatók az ősállomány részeként eddig még nem regisztrált nyomdatermékek. Így például egy megjelenés előtt álló a tanulmányban további három XVI. századi (antikva) és tizenöt XVII. századi (barokk) nyomtatványról vált megállapíthatóvá az antiquissima-jelleg.14
A történelmi korszakokon átívelő könyvtárosi igyekezet egyik alapvető célkitűzése a dokumentumok autopszián alapuló, lehetőség szerinti minél teljesebb számba vétele. Különösen igaz ez a történeti gyűjtemények korai állomány-részeinek az elkülönítésekor. Az Egyetemi Könyvtár ősállományához tartozó újabb nyomtatványok feltárását elsősorban az elmúlt években egyre gyarapodó számú, szisztematikus irodalom-, könyv- és könyvtártörténeti alapkutatások eredményezték, eredményezik. Ez a ma már tekintélyes számú, ilyen jellegű könyvészeti minőségében regisztrálatlan nyomtatvány15 bizonyítja, a kutatás tovább folytatható. E kiadványok elsőszámú, legfontosabb őrzőhelye természetesen maga az ELTE Egyetemi Könyvtára. Ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni a relevánsnak tűnő további állományokat sem, mindenekelőtt azokat a szlovákiai magyar és magyar vonatkozású dokumentumokat őrző gyűjteményeket, melyekben ott maradtak/maradhattak (például Nagyszombat) vagy bekerültek/bekerülhettek (például Pozsony-Bratislava, Turócszentmárton-Martin) az ősállomány egyes további darabjai.
Az újabban „elkülönített,” összesen negyven antiquissima/ősállomány-kötet meghatározó sajátossága természetesen azonos a már korábban számba vett, e gyűjteményhez tartozó dokumentumokéval: a bennük található kéziratos bejegyzéseket egy vagy több könyvtáros készítette, aki(k)nek feladatait és katalógus-készítő munkáját az előírások részletesen szabályozták.16 Esetenként sor került a korábbi bejegyzések javítására, illetve „tovább írására” is, amely munkafolyamat egyértelműen visszautal az egyetem alapítása előtti állományrendezésekre és az ezekkel egybekötött katalogizálásokra.17 Az újonnan alkalmazott, alapvetőnek tűnő módszertani különbség mindenekelőtt az a korábbi kutatáshoz képest, hogy igyekeztem kiterjeszteni a figyelmet az ősállományhoz sorolandó/sorolható úgynevezett bizonytalan, kérdéses kötetekre is, mely a témában elvégezhető, elvégzendő kutatás további ígéretes területét jelentik.
Az újabb negyven kötet − leszámítva egy munkát, melyről nem dönthető el pontosan, hogy Vágsellyén 1600-ban vagy Nagyszombatban 1635 előtt vették-e állományba18 − megoszlása a következő.

A táblázat alapján szembetűnő a tulajdonosi bejegyzések „kimagasló” száma 1632-ből és 1635-ből. Az 1632-es év tizenhat újabb bejegyzése mindenekelőtt a könyvtár nagyszombati újra rendezésével és a katalóguskészítéssel magyarázható. Az 1635-ös év az egyetem megalapításának az éve, a könyvtári állományt ekkor minden valószínűség szerint igyekeztek számottevően tovább bővíteni, készülve az első oktatási évre, s ez megmagyarázza a tíz új bejegyzést. A két „kimagasló” számra további lehetséges magyarázat, hogy ezekben az években bejegyezték a már korábban beszerzett, valami okból még nem regisztrált nyomtatványokat is azon a módon, hogy nem a beszerzés évét, hanem a bejegyzés évét tüntették fel úgy a kötetek tulajdonosi bejegyzéseiben, mint a katalógusban.19 A kötetek közül több tartalmilag is összetartozik, s ezeknek általában a kötése is azonos. Utóbbiak esetében a tulajdonosi bejegyzések egykori készítőinek gyors és némileg felületes munkájára utal az a körülmény, hogy a több kötetes művek minden egyes kötetébe „elfelejtettek” megfelelő bejegyezést készíteni. Ezt a tényt megerősíteni látszik a kötetek azonosíthatósága a XVII. századi történeti katalógusokban.

1. ábra
Ant.5489 – Pontificale Romanum [...], Romae, 1595 – Címlap a tulajdonosi bejegyzéssel

2. ábra
Bar.01603 – Andreas Eudaemon-Joannes, Ad actionem proditoriam Edouardi Coqui Apologia [...], Coloniae, 1610 – Címlap a tulajdonosi bejegyzéssel

3. ábra
Bar.02227 – Jacques Gualtier, Tabula chronographica [...], Coliniae, 1616 – Címlap a tulajdonosi bejegyzéssel

Jegyzetek
1.     Így például Wolfenbüttel, Herzog August Bibliothek. Vö. Alwin Müller-Jerina, Bestandgeschichte HAB = Lexikon zur Geschichte und Gegenwart der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel, hrsg. von Georg Ruppeét und Sabine Solf, Wiesbaden, Harrassowitz, 1992, 26−27.
2    Vö. például, DÜMMERTH Dezső, A budapesti Egyetemi Könyvtár gyűjteményének keletkezése (1561–1635) Magyar Könyvszemle 79 (1963) 43–58; TÓTH András – VÉRTESY Miklós, A budapesti Egyetemi könyvtár története (1561−1944), Budapest, Egyetemi Könyvtár, 1982.
3    Vö. KNAPP Éva, A 450 éves Egyetemi Könyvtár könyvtárosai a jezsuita korszakban (1561−1773) = Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei XIV−XV (2011) 111−142.
4    Vö. A nagyszombati egyetemi könyvtár az alapításkor, 1635, szerk., bev. Farkas Gábpr Farkas, Szeged, Scriptum Rt., 2001.
5    Tulajdonosi bejegyzés az első levél rektóján: Collegij Tyrnevien[sis] Socie[ta]tis Jesu 1628.
6    Jelzete J 1, [Catalogus Collegii Tyrnaviensis Soc. Jesu, ordine alphabetico auctorum, 1630–1633 között?].
7    Jelzete F6, Pázmány Péter, Physica […], (Graecii, 1598–1599), bejegyzés az első levél rektóján: Hic tractatus philosophicus in libros Physicos Aristotelis et alios, ab ipso fundatore academiae, qui Graecii eos composuit et dictavit, collegio Tyrnaviensi donatus est. Anno 1635. Vivat memoria cardinalis Pázmány.
8    Az 1051 mű (1205 bibliográfiai egység) leírása elektronikus formában is elérhető.
9    Jelzete Inc. 256, Marcus Tullius Cicero, Epistolae ad familiares, Velence, 1487, A. de Paltaszichis – korábban egybekötve egy XVI. századi Cicero, Epistolae ad familiares, Párizs, 1557, apud Audoëneum Parvum, kiadással, Ant. 4297.
10    A Thuróczy krónika egyúttal a hungaricum-nyomtatványok gyűjteményéhez is tartozik, jelzete Inc. 338. További antiquissima-ősnyomtatványok például: Inc. 25, Inc. 46, Inc. 278, Inc. 738.
11    Jóannés Stobaios, Eclogarum libri duo […] – Geórgios Gemistos Pléthon, De rebus Peloponens. […], Antverpiae, Ex Officina Christophori Plantini, 1575. Jelzete RMK III 142.
12    Vö. például, KNAPP Éva, A budapesti Egyetemi Könyvtár 1635 előtti ősállományának újabb húsz kötete = Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei 16 (2013) 55–103 (2. kiadás, 2014), Nr. III, X.
13    KNAPP Éva, A budapesti Egyetemi Könyvtár két törzsgyűjteménye, XVI–XVII. századi nem hungaricum nyomtatványok = Könyvtári Figyelő 58 (2012) 299−310.
14    KNAPP Éva, A budapesti Egyetemi Könyvtár 1635 előtti ősállományának újabb kötetei, II. = Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei 17 (2016) [Megjelenés alatt]
15    A statisztikai számvetést lásd, Knapp, i. m. (11. jegyzet) 55–56.
16    Compendium privilegiorum, et gratiarum Societatis Iesu, Romae, In Collegio Romano eiusdem Societatis, 1615, 131−133; Regulae Societatis Iesu. Auctoritate Septimae Congregationis Generalis auctae, Romae, In Collegio Romano eiusdem Societatis, 1616, 242−244.
17    A jelzett könyvtári munkálatok – bár minden bizonnyal egykorúan is törekedtek a teljességre – közel sem voltak teljesek, mint arra az 1690. évi nyomtatott űrlapokra készített nagyszombati katalógus ugyancsak nyomtatott címlapján az alcím is utal. Vö. Vértesy Miklós, Az Egyetemi Könyvtár 1690. évi katalógusa, Magyar Könyvszemle 73 (1957) 368 −372.
18    Az erősen roncsolt kötet további, feltételesen kikövetkeztetett bejegyzése az 1600-as évre utal. Ez kapcsolatban állhat egy korábbi, részleteiben ma még nem ismert állományrendezéssel, mely jelenleg katalógusból nem, csupán a számba vett bejegyzésekből következtethető ki.
19    Vö. DÜMMERTH Dezső, A budapesti Egyetemi Könyvtár állományának alapjai, Magyar Könyvszemle 80 (1964) 292–309.
Beérkezett: 2015. június 3.