„Ki emel, ki emel, ringat engemet?”

(Zelk Zoltán)

Gyermekek biblioterápiája

Az irodalmi mű tükröt tart az olvasó elé, mert bár nem róla szól a történet (a konfliktus színtere is kihelyeződik, eltávolodik tőle), de a képszerű leírások révén én-közelbe hozzák és megkönnyítik az azonosulást. A történet szembesíti a konfliktusokkal és egyúttal alternatívát, megoldási javaslatokat kínál. Például a segítő (szülő, nevelő, tanár) szeretne valamit elfogadtatni, megértetni a fiatallal, de ebben akadályt jelent a kamaszok tekintélyt elutasító hajlama. Ennek leképezésében segíthet egy erre alkalmas mű, amely hatásosan végzi el a közvetítést.A meghatározott gyermekcsoportoknak szóló válogatott olvasmányokkal nem a szórakoztatás az elsődleges cél, hanem olyan vitára indító katalizátorokat kínálnak fel a gyerekeknek, amelyek érdeklődést keltenek a saját és a környezetük problémái iránt, illetve közelebb jutnak annak megoldásához.

Az érzelmi, gondolati, képzeleti konfliktusok átélése, az irodalmi hősökkel való azonosulás, új életcélok kitűzése, a társas érintkezés formáinak kipróbálása egyértelműen a szociális készségek fejlesztését szolgálja.

Az együttes élményeknek csoportkohéziót, „mi-tudatot” teremtő erejük is van. Csökken az elszigeteltség érzése, nagyobb eséllyel alakulnak ki baráti, bizalmi kapcsolatok, erősödik a közösségek rejtett hálózata, hiszen gyakorlattá válik a nehézségekkel való szembekerülés, és kialakulhat a „nem voltam egyedül, valami hasonlót éreztek, gondoltak a többiek is” érzete is. (Ezek kialakítása az egyik legfontosabb célunk a gyermekotthonban élő gyermekeknél.) Konfliktusoldó, harmonizáló hatást lehet elérni a nevelőotthonban élő gyermekeknél is, a hospitalizálódott serdülők esetében is.

A fiatalok az irodalomterápia során megtanulnak alkalmazkodni a különböző kommunikációs helyzetekhez, bővül a szókincsük, javul a kifejezőkészségük, megtanulják véleményük egyszerű, hatékony és pontos kifejezését.

A megismert olvasmányok alapján fejlődik a személyiségük, erősödik a másik ember iránti szociális érzékenységük és tiszteletük, erősödhet önbizalmuk, javulhat én-képük, test-képük, kedvező hatással van az olvasási és szövegértési képességek folyamatos differenciálására és mélyítésére.

A gyermekotthonban élô gyermekek biblioterápiája

A napokban beszélgettem egy gyermekotthon pszichológusával az ott élő gyerekekről. Elmesélte, hogy kollégáival sokszor tanakodtak azon, mikor ártanak kevésbé a gyermeknek – annak a gyermeknek, aki érzelmileg kötődik a szüleihez és a családjához, a nyíltan vagy burkoltan felvállalt bántalmazás ellenére is –, ha kiszakítják a családból, megvédve őt a fizikai erőszaktól, de elszakítva a „biztonságos” légkörből, vagy akkor, ha ott hagyják a családban, ahol biztonságban érezheti magát, miközben fizikailag esetleg újra és újra bántalmazásnak van kitéve.

A gyermekotthonban élő gyermekek alapvető problémái a biztonságérzet hiányából, illetve annak elvesztéséből fakadnak. Attól függően, hogy melyik életszakaszban kerülnek ki a családból, sokszor még ki sem alakul bennük ez az érzés, vagy már mélyen sérült. Komoly veszteség éri őket: az anyai szeretet, a védelem és az elfogadás hiánya vagy sérülései miatt a fejlődő gyermeki lélek alapjaiban károsodhat. Biztos alapok nélkül a személyiség (főleg az alakuló személyiség) könnyen sebezhető, ingatag, elsodorja az első szél, mint a homokvárat. Kiindulópontja lehet egy rosszul működő, kedvezőtlen, akár megbetegítő pszichikus fejlődésnek.

A családból való kiszakadás, a szülők, esetleg testvérek elvesztése, a megszokott környezet hiánya minden esetben mély traumát okoz a gyermeknek. Már csak az a kérdés, hogy milyen mértékben. Ez attól függ, hogy a veszteség a személyiségfejlődésének melyik szakaszában érte, és ettől milyen pszichés állapotban került, tudja-e mozgósítani a védekezést szolgáló pszichés, öngyógyító mechanizmusokat, illetve, miután bekerült az intézetbe, maradtak-e olyan külső kapcsolatai, amelyek segítséget tudnak neki nyújtani.

Általánosságban elmondható, hogy van néhány terület, ami szinte minden esetben sérül. A bizalom, a biztonság, a védettség érzése, amelyek hiánya szorongást, frusztrációt és elhagyatottság érzését okozza. Sérül az önértékelés, az én-kép, céltalanná válik a jelen, és bizonytalanná a jövő.

Fentiekből fakadnak azok a jellegzetes tünetek, amelyekkel a nevelőotthonokban élő gyermekeknél találkozhatunk: hospitalizmus, depresszió, agresszivitás, figyelem-, beszéd- és tanulási zavarok, kapcsolatteremtési nehézségek, hazudozás.

Természetesen ezek a tünetek nem egyszerre jelennek meg egy-egy gyermeknél, és a tünetek csökkenthetők, feloldhatók különböző módszerekkel, amelynek egyik formájaként használtam a biblioterápiát. Tehát láthatjuk, hogy nem a kiváltó ok varázslatszerű megoldására törekedtünk, hanem a tünetek enyhítésére, a hiányosságok fejlesztésére, de mindenekelőtt önmaguk jobb megismerésére, elfogadására és annak a hitnek a megerősítésére, hogy érdemes vállalniuk azt, amik, mert van, aki figyel rájuk.

Egy fôvárosi gyermekotthonban

2010 szeptemberében biblioterápiás csoportot indítottunk a fővárosi Aga Gyermekotthon lakói számára. Olyan, többszörös traumákon átesett, 12-14 éves korú gyermekek vettek részt a programban, akik már több mint egy éve éltek állami gondozásban. A nyolc fős csoport vegyes összetételű volt, öt lányból és három fiúból állt. Két kivételtől eltekintve a gyermekeknek volt valamilyen kapcsolata a családjukkal (általában az anya volt az, aki látogatta, vagy legalábbis érdeklődött a gyermekről levélben, telefonon.)

A csoport összeállításában az otthon pszichológusa segített, figyelembe véve a gyermekek mentális, illetve lelki állapotát. A foglalkozásokra kéthetente délutánonként, a tanulási idő után került sor.

A gyermekek különböző módon élték meg az intézetbe kerülést, az elszakadást; a megküzdési módszerek, és a feldolgozás hossza is egyénenként változó volt. Általánosságban elmondható, hogy nagy jelentősége van a jól működő, helyes szokásokkal, hagyományokkal rendelkező közösségeknek. Ez fontos feltétel, hogy a bizalom, a biztonság, a védettség, az állandóság érzését biztosítani tudjuk. Nagy jelentősége van a hagyományteremtésnek (egymás köszöntése, ünnepek, közös szokások kialakítása). Mindezeket erősíti, ha az újonnan alakuló csoportot elnevezzük, közösen a gyermekekkel, játékos formában a bevezető foglalkozások valamelyikén.

További fontos cél, hogy megfelelő érzelmi kapcsolat alakuljon ki a gyermeki és a felnőtt világ között, és a gyermek képes legyen visszanyerni a felnőttekbe vetett hitét és bizalmát.

Az Aga gyermekotthonban indított csoportban a fentieken kívül célként jelöltük meg az erkölcsi- és esztétikai érzék fejlesztését is; a jó és a rossz, a szép és csúnya, a szomorú és a vidám közötti különbség érzékeltetése, kihangsúlyozása, megértése irodalmi műveken keresztül.

Bíztunk abban, hogy a biblioterápiás foglalkozások során megismert, megszeretett művekkel közelebb visszük a gyermekeket az olvasóvá váláshoz, hiszen a veszteség feldolgozásában is fontos szerepe van az értő olvasásnak, annak, hogy képesek legyenek a számukra megfelelő, az élethelyzetükhöz adekvát műhöz nyúlni. Sokszor segít át bennünket egy-egy vers, regény vagy novella életünk krízishelyzetén. Ezt a lehetőséget szintén fontos megmutatnunk a gyermekotthonban élő gyermekeknek, hogy amikor helytelen és helyes megoldási formák között választanak, minél nagyobb spektrumát ismerjék a helyes formáknak (mint a sport, a művészetek, az önkéntes munka stb.).

A biblioterápia receptív ága mellett jelentős szerepet szántunk az aktív terápiának is; fontos célkitűzés volt a gyermekek körében a naplóírás hagyományának kialakítása, melynek a veszteségek megélésében is gyógyító hatása van.

Amikor elkezdtük a foglalkozást a gyerekekkel, két dolog volt azonnal szembetűnő. Az egyik a kommunikáció teljes zavartsága, illetve az az agresszivitás, amivel a helyzeteket kezelték. Szinte azonnal „odaütöttek”, „odarúgtak” egymásnak, illetve nagyon csúnyán beszéltek.

Érzéseiket és gondolataikat nem tudták kerek mondatokban megfogalmazni, nem voltak képesek kivárni azt, amíg a másik befejezi a mondandóját, gyakran kinevették egymást és sokszor saját magukat is. Teljesen új volt nekik az a helyzet, hogy van valaki, aki azért jött, hogy rájuk figyeljen, és akinek fontos, hogy mit mondanak, mit gondolnak az olvasott műről, magukról és a világról. Sokszor ezt úgy kezelték, hogy hirtelen felpattantak, labdát rúgtak, feszegették saját maguk és a csoport határait.

Minden csoportfoglalkozás a szabályok ismertetésével, elismétlésével kezdődött. Megbeszéltük, hogy minden vélemény és gondolat jó, mindenkinek számít a véleménye, hogy figyelünk egymásra, meghallgatjuk a másikat, és kerüljük a csúnya beszédet.

Mivel a gyermekek figyelmét, különösen ebben a helyzetben, egyetlen témával nehéz 15–20 percnél tovább lekötni, ezért minden alkalmat más művészetterápiával, valamint drámapedagógiával kombináltunk (zenehallgatás-mozgás, kézműves-terápia, dráma- és szerepjátékok stb.), amelyek során szintén javul a kapcsolatteremtő képességük, mozgáskultúrájuk, koncentrációs készségük, a beszéd-testbeszéd összehangolódik, és emellett feszültségoldó és örömszerző hatása is van.

A foglalkozások alatt kezdett kialakulni egy újfajta kommunikáció közöttük. Képesek voltak összefüggő mondatokban megfogalmazni azt, ami bennük volt, rájöttek, hogy érdemes meghallgatni a másikat is, és jelentősen csökkent a csúnya szavak száma. (Ezt még a nevelők is megjegyezték, hogy azok a gyerekek, akik biblioterápiára járnak, ritkábban, ill. kevésbé beszélnek csúnyán.)

Azért volt nagyon fontos cél a kommunikációs készságük fejlesztése, mert így hónapokkal később nemcsak meg tudtak nyílni a gyerekek, hanem el is tudták mondani azt, ami bennük volt, és ezáltal képesek voltak szembenézni azzal a veszteséggel, amit a családból való kiszakadás jelentett nekik.

Sokszor meglepő és megindító volt az az őszinteség, amivel saját magukat és a családjukat láttatták, és megrázóak voltak azok a pillanatok, amikor rádöbbentek lelkük sebezhetőségére.

A terápiás folyamat során használt néhány mű:

Janikovszky Éva: A tükör előtt
Ranschburg Jenő: Tükör előtt (vers)
Piros kismalac (magyar népmese),
A nyílvesszők lánca (indián népmese),
Benedek Elek: Az égig érő fa
Hoffmann, E. T. A.: Az arany virágcserép
Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
Andersen: A teáskanna

Beérkezett: 2014. július 3.