A felsôoktatási szakfelügyeletrôl

2014-et írunk, a könyvtárügy területén is új időszak veszi kezdetét. A jövő tervezését számvetés előzi meg, amely nemcsak a közelmúlt, hanem a fejlesztések 2007-től 2013-ig terjedő, stratégiailag összefogott időszakát is lezárja. Akik a könyvtárügy eredményeiről szóló értékelő, összegző beszámolót hivatottak megírni, szembesülhettek azzal, hogy 2013-ban megállt (megszűnt?) a könyvtári szakfelügyelet. Egyes területeinek (pl. a települési könyvtárak) áttekintése 2012-ig sikeresen befejeződött, más típusok (pl. az állami és egyházi felsőoktatási könyvtárak) vizsgálata felében, háromnegyedében hivatalos indoklás nélkül abbamaradt. A megyei könyvtárak és az országos szakkönyvtárak területén a folyamat el sem kezdődött.

Mielőtt a felsőoktatási könyvtáraknál 2012 végéig elvégzett munkánk  korábbi ismertetésének kiegészítésére1 vállalkoznánk, emlékeztetőül tekintsük át a szakfelügyeleti tevékenység jogszabályi hátterének alakulását időrendben:

  • 1997. CXL. törvény III. rész III. fejezetének 68., 69. és 71. § egyes alpontjai rögzítik a helyét a könyvtári folyamatokban, a 100. § (3) bekezdés l) pontban pedig felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza a muzeális intézményekre, a könyvtárakra és a közművelődési intézményekre vonatkozó szakfelügyelet rendjét;
  • 18/2000. (XII. 18.) NKÖM rendelet a kulturális szakértők működésének engedélyezéséről és a szakértői névjegyzékek vezetéséről 2. § (1) a) pontja a szakmai tevékenység vizsgálatát engedélyezte az adott kör megjelölésével;
  • 14/2001.(VII.5.) NKÖM rendelet a könyvtári szakfelügyeletről, amely szerint „A szakfelügyelet feladata […] a miniszter ágazati szakmai felügyeleti jogkörének érvényesítése, azaz a szakmai ellenőrzés. Emellett ugyanilyen fontos a könyvtárak és a könyvtári tevékenység fejlesztése, a szakmai munka színvonalának emelése is.”2
  • 19/2010. (IV.23.) OKM rendelet a kulturális szakértői tevékenység folytatásának feltételeiről és a kulturális szakértői nyilvántartás vezetéséről 1. § a) és d) pontjának szövege, amely a könyvtári területen végezhető szakértői tevékenységeket részletezi;
  • 21/2013. (III.19.) EMMI rendelet egyes kulturális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 2. § (1), (2) és (3) bekezdései, amelyek a szakfelügyeleti feladatok bizonyos mértékű kiegészítését tartalmazzák (a módosítás beépült a szakfelügyeletről szóló rendeletbe).
  • 1997. évi CXL törvény 2014. I. 13.-án hatályos időállapota, amelynek III. fejezet 68. § (1) bekezdés e) pontja, 69. § a) és e) pontja, valamint 71. § g) pontja változatlan formában erősítette meg a könyvtári szakfelügyeletet mint a miniszter irányítási és ellenőrzési feladatkörének részét.
  • Az emberi erőforrások minisztere …/2014. (…) EMMI rendelete az országos múzeum, az országos szakmúzeum, a nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtár és az állami egyetem könyvtárának kiemelt feladatairól” c. közigazgatási egyeztetési vitára bocsátott rendelettervezet, amelynek 1. § (4) bekezdése tartalmazza, hogy „A miniszter a kiemelt feladatok ellátását a múzeumi szakfelügyelet és a könyvtári szakfelügyelet útján ellenőrzi.”3

A munka 2002-ben a települési könyvtárak körében végzett ellenőrző/tanácsadó tevékenységgel indult meg. 2005-ben kísérleti projektként megkezdődött a városi, majd az iskolai könyvtárak minőségelvű szakfelügyeleti vizsgálata is.4 Mindezekhez 2006-tól az egyházi, végül 2007-től a múzeumi és a felsőoktatási szakfelügyelet csatlakozott. A kezdetektől a Könyvtári Intézet körültekintő szervezésében számos felkészítő előadássorozat, 2006-tól akkreditált tanfolyam kísérte a részvevők felkészítését.

A felsőoktatási szakfelügyeleti vizsgálat kezdetének idején „Az integrációs folyamat eredményeként 18 állami egyetem és 11 állami főiskola jött létre, az alapítványi és egyházi felsőoktatási intézmények száma 41”5 volt. A 70 központi címből azonban akkor még az egyházi gyűjteményekkel nem, csak az állami és alapítványi fenntartású intézmények könyvtáraival és azok részegységeivel (kari, intézeti gyűjteményeivel) kellett számolnunk. Jelenleg a lista összesen ismét 70 nevet tartalmaz, amelyből 19 állami és 7 alapítványi/egyházi egyetem, a főiskolák száma ugyanebben a felosztásban 10/33.6 Időközben az egyházi felsőoktatási könyvtárak vizsgálatára is megbízást kaptunk. Az oktatásért felelős helyettes államtitkár előzetes értesítésével felvértezve 2007 és 2012 között 28 felsőoktatási intézmény (vegyesen vidéki és fővárosi, állami és egyéb egyetem és főiskola) könyvtárában jártunk, amelynek során összesen 112 közgyűjteményről készítettünk szakfelügyeleti jelentést. A 2013-ra összeállított tervben 4 városban működő további 11 intézmény 20 közgyűjteményének átvilágítása volt a cél7, de ez már nem valósulhatott meg.

A következő időszakra a 2013-ból maradtakon kívül még 4 állami (Corvinus, SE [Semmelweis Egyetem], Szegedi Egyetem, NKE [Nemzeti Közszolgálati Egyetem]) – 4 magán- (Andrássy, CEU [Central European University], PPKE [Pázmány Péter Katolikus Egyetem], OR-ZSE [Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem]) egyetemi, valamint 3 állami főiskolai könyvtár és hálózata maradt. Sajnos a nagyszámú (33) magán-főiskola közül csak kettő egyházi (Eger, Pápa) és egy alapítványi (Székesfehérvár) intézménybe jutottunk el. Megjegyzendő, hogy utóbbiak teljes létszámában nagyon kis oktatási szervezetek is vannak, többen nem is tartottak/tarthatnak igényt a „nyilvános könyvtár” címre. Mindössze heten szerepelnek a hivatalos jegyzéken. Érdekes lenne tudni, hogy ők rendelkeznek-e szakszerűen kezelt gyűjteménnyel, milyen mértékben és színvonalon nyújtanak szakirodalmi információs szolgáltatásokat saját területükön.

Mind az érintettek, mind azok, akik még nem kerültek sorra, méltán érdeklődtek várható programunk felől. Nem kis büszkeséggel mondhatjuk el, hogy az ilyenkor szokásos ellenérzés vagy passzív magatartás helyett sokan számítottak ránk. Csalódottan vették tudomásul, hogy nem kezdhetünk munkához, nem irányíthatjuk a fenntartók figyelmét – ha átmenetileg is – a fontos szervezeti egység működésére. Voltaképpen azt sem tudtuk megmondani, hogy pontosan miért…

Mint ismeretes, az eljárást az illetékes minisztérium (akkor NKÖM) és a Könyvtári Intézet által összeállított, minden könyvtártípusra érvényes protokoll szerint, mindhármunk [Huszár Ernőné, Cserey Lászlóné, Jehoda Imola] személyes látogatásával hajtottuk végre. Az okiratok, szabályzatok és egyéb dokumentumok, valamint az interneten található információk tanulmányozása után a fenntartóval (rektorral, dékánnal, dékán-helyettessel) történt megbeszélések előzték meg a vizsgálatot. Ezt követően a könyvtár vezetőjével együtt végzett bejáráson egy alap- és egy minőségre vonatkozó kérdőívet, egyházi gyűjtemények esetében a muzeális dokumentumokról is kérdező harmadik lapot töltöttünk ki. Végül esszé jellegű szöveges magyarázattal, észrevételekkel és javaslatokkal, valamint a vezető szakfelügyelő összegzésével küldtük vissza az anyagot elfogadásra, az esetleges félreértések kiigazítására. Az így elkészült dokumentum-csomagot a válaszokkal együtt továbbítottuk a kulturális tárca Könyvtári osztályának.

Már a munka első fázisában világossá vált, hogy a vezérfonalként szolgáló, ám közkönyvtáraknak készült alapkérdőív módosítás nélkül igen nehezen adaptálható az általunk vizsgált közgyűjteményekre. A felsőoktatási könyvtárak szervezeti struktúrája nem hasonlítható a többi könyvtártípuséhoz, de – különösen az integrációt követő időszaktól kezdődően – saját kategóriáján belül is igen változatos képet mutat. Már az első kérdéscsoportnál gondot okozott a központi, kari, intézeti könyvtárak okiratainak, szabályzatainak, adatainak és a közöttük lévő hierarchikus vagy mellérendelt kapcsolatoknak az egyértelmű feltüntetése. A gyűjtőköri szabályzat nem szerepelt a kérdőíven felsorolt dokumentumok között, holott szakkönyvtárak esetében ez elengedhetetlen. Az alkalmazottak nyelvtudásának rögzítésére sem volt rovat, pedig ez a paraméter (különösen a külföldi hallgatók növekvő számát tekintve) nagyon fontos. Nem kérdezett a kérdőív az olvasói férőhelyek számára sem, pedig ezt a felsőoktatási akkreditáció normatív módon határozza meg.8 Ugyanakkor pontos kérdéssor alapján elemezhető volt például az állomány összetétele, az infokommunikációs infrastruktúra helyzete, az ODR és egyéb szolgáltatások mennyiségi és minőségi mutatói. Az egyetemi, főiskolai könyvtárak jellegükből következően nem foglalkoznak könyvek házhoz szállításával, de a hagyományos cédulakatalógusok megjelenésére, olvashatóságára vonatkozó kérdések is feleslegesnek bizonyultak az elektronikus tájékoztatási eszközök rutinszerű használatának világában. A minőségi kérdőív áttekintése arra ösztönözte a könyvtárak vezetőit, hogy az idő hiányában sokszor elmaradó apróbb kiigazítandó területeken is rendet tegyenek a vizsgálat előtt vagy után.

Észrevételeinket közöltük megbízónkkal. Ahol lehetett, a változtatási javaslatok érvényesültek, mi pedig elfogadtuk azt a tényt, hogy az egész könyvtári rendszerre vonatkozó egységesíthető adatok feldolgozása csak a már kialakított kérdőívek használatával érhető el. A különbözőségekre a szöveges jelentésekben hívtuk fel a figyelmet.

Értékeléseink (kivéve az összegzést) terjedelmesre sikerültek. A célunk az volt, hogy az irat minden lényeges információt tartalmazzon a megállapításokat alátámasztó hivatkozásokkal együtt. Az a stratégiai tervező, irányító, döntéshozó (Könyvtári Intézet, minisztérium, pályázati kuratórium stb.), aki évekkel később kézbe veszi a leírásokat, önmagában értékelhető anyagot kapjon kézhez, kiegészítő dokumentumok felkutatására ne legyen szüksége. A jelentés formáját és szerkezetét magunk alakítottuk ki a kérdőíven feltüntetett címek alkalmazása mellett.

Bevezetésként a fenntartó intézmény múltját és jelenlegi struktúráját próbáltuk röviden ismertetni, majd a könyvtár kialakulására, fejlődésére tértünk rá. Ez utóbbi köztudottan szoros kapcsolatban áll a fenntartó szervezeti felépítésével, működésével és az oktatott diszciplínákkal. Kiemeltük a hálózati vonatkozásokat (központi, kari és intézeti könyvtárak) a nyilvános könyvtári státusz függvényében.

Az okiratok vizsgálatánál leírtuk, hogy a fenntartó miként helyezte el könyvtárát az anyaintézmény szervezetében (alapító okirat, SZMSZ). Megállapította-e éves költségvetését, hol határozta meg humán erőforrásainak helyét, tehát mennyiben igazolható a szolgáltató egység központi szerepköre? A könyvtár külön okiratait (Szervezeti és Működési Rend, könyvtárhasználati, gyűjtőköri szabályzat, pályázati dokumentumok stb.) részletesen elemeztük.

Ezek után tértünk rá a működésre, amelynek során a könyvtárosok létszámát, képzettségét, nyelvtudását és a továbbképzési lehetőségek igénybevételét vettük számba. Górcső alá vettük az elhelyezést, a berendezést, a férőhelyek számát és az infokommunikációs, valamint egyéb technikai eszközöket. Az állomány összetételének, fizikai állapotának és felszereltségének ismertetését az elektronikus rendszerben való feldolgozottság mértékére utaló megállapítások követték. Külön figyelmet szenteltünk a muzeális dokumentumok 22/2005. (VII.18.) NKÖM rendelet szerinti bejelentésének, tárolásának és fizikai jellemzőinek.

A szolgáltatások tekintetében mind az interneten nyújtott információk (nyitvatartási idő, katalógusok, kölcsönzés, szabályzatok, magyar és nemzetközi adatbázisok stb.) frissessége, pontossága és palettájának tartalmi szélessége, mind a szóbeli tájékoztatás, ODR-szolgáltatás, a felhasználóképzés és a kiegészítő technikai eszközök használatának (pl. másolás) részletes leírása, esetleges hiányának megállapítása volt a cél. Külön vizsgáltuk az oktatók és kutatók tevékenységének figyelemmel kísérését (helyi publikációs adattár), a később kialakuló országos rendszer (Magyar Tudományos Művek Tára) munkájában vállalt feladatokat, hiszen ez utóbbiak például kifejezetten csak felsőoktatási feladatok.

Végül a pozitívumokat értékelő mondatokkal, a problémák kiemelésével, a fenntartónak és a könyvtárvezetőnek címzett megoldási javaslatokkal zártuk a jelentést.

Az ilyen módon elkészült 112 leírás terjedelme kisebb, a hálózattal nem rendelkező könyvtárak, kari és intézeti könyvtárak esetében, legkevesebb négy-öt oldal volt, egy nagy egyetem teljes közgyűjteményénél (pl. DEENK [Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár]) elérte a 150 oldalt is. Igyekeztünk gondot fordítani a szöveg stilisztikai minőségére, olvashatóságára.

A vezető szakfelügyelő ezek után már rövid, a megállapításokat pontokba sűrített összegzéssel foglalta össze a munka eredményét.

Általánosítható tapasztalatokról a 2008-ban készült önálló kötet vezető szakfelügyelői tanulmánya számolt be9. A csoportosítás a későbbi vizsgálatok során is helytállónak bizonyult. A megállapítások az alábbi területeket érintették:

  1. A szervezeti felállás rendkívül sokszínű, a fenntartói irányítás-felügyelet egy-egy nagy intézményen belül is eltérő. […] Előfordul, hogy a könyvtárat valamelyik szervezeti egységgel összevonják, és annak a vezetője a könyvtárügyekben illetékes, ő képviseli az intézményi fórumokon a könyvtárat, természetesen a rektor-helyettes felügyeletével.”
  2. A könyvtár helye, szerepe az intézményben erőteljesen függ az intézményi kultúrától, a hagyományoktól és a könyvtárvezető egyetemi vezetésben elfoglalt helyétől. A legtöbb intézményben a könyvtárigazgató állandó meghívottja a Szenátusnak, a kari könyvtárvezetők a Kari Tanácsnak, a Szenátus vagy Kari Tanács mellett működő bizottságoknak. […] Véleményünk szerint szükség lenne a Szenátus, Kari Tanács mellett működő könyvtári bizottságok összetételének, feladatainak újragondolására, a könyvtárstratégiára, szolgáltatás-fejlesztésre, finanszírozásra koncentráló testület hatáskörének növelésére.”
  3. Az egyik leginkább megoldatlan terület a könyvtári ellátás finanszírozása, melynek nincs egy általánosan elfogadott modellje. […] A finanszírozási kérdéskörhöz szervesen kapcsolódik a könyvtári ellátó rendszer/hálózat racionális megszervezése, elkerülhetetlen a kari, intézeti, tanszéki, tanszékközi, intézetközi, iskolai, kollégiumi, hivatali stb. könyvtárak helyének, funkciójának meghatározása, finanszírozásuk megoldása az egyetemi könyvtári rendszerben.
  4. A felsőoktatási integráció következtében a közgyűjtemények egyesítésének több változata alakult ki:
    a)    teljes mértékű integráció esetén a finanszírozás, költségvetés-készítés, pályázatok, humánpolitika, gyarapítás stb. központi egységhez került, és a szolgáltató helyek figyelmüket teljesen az olvasók minőségi kiszolgálására fordíthatják.
    b) „hálózatos integráció. … Ez azt jelenti, hogy a kari könyvtárak önállósága fennmarad, bizonyos tevékenységeket a központi egység végez. Kifejezetten az on-line szolgáltatáspolitika összehangolására törekszik amellett, hogy a központ minden módszertani segítséget megad a tagkönyvtáraknak szakmai munkájukhoz.”
    c) „laza integráció” esetén az önálló egyetemek integrációjával a központi könyvtárak kari vagy karközi szakkönyvtárakká váltak, ez lényegében nem érintette működési módjukat, szolgáltatásaikat. Az előírásokkal összhangban központilag intézik a pályázatokat, a szakmai továbbképzést. […] Közös szolgáltatások működtetése nincs, vagy ha van, formális.
  5. Szolgáltatáspolitika: az integráció során a leglátványosabban ebben lehetne közös nevezőre jutni – gondolhatnánk felületesen. Ez koránt sincs így, hiszen még az olyan technikai jellegű szolgáltatások, mint az egyetemi polgár vagy a könyvtárhasználó jogainak biztosítása, a beiratkozás, kölcsönzés is többnyire a korábbi, integráció előtti egyes intézmények hagyományain alapul. […] Előfordult, hogy az ingyenes és az alapszolgáltatások köre sem pontosan fedte egymást, ezt minden esetben szóvá is tettük.” Míg a felsőoktatási könyvtáraknak a nagy tömegű hallgatói létszám igényeinek kiszolgálására kellett törekedniük, az oktatók sok helyütt kiszorultak az olvasótermekből, kevés helyen tudnak csendes, nyugodt körülményeket biztosítani számukra az irodalomkutatáshoz.
  6. Az egyetemi könyvtárak honlapjai információszolgáltatás tekintetében a szakmai élvonalban helyezkednek el, sokszor megelőzve az anyaintézmény weblapját is. „Az intézményen belüli kapcsolatrendszer nem minden esetben volt érzékelhető. Több esetben javasoltuk, hogy valamennyi tagkönyvtár honlapja közös központi honlapról legyen elérhető megfelelő színvonalon, rendszerbe foglalva. Így jobban nyomon követhető, hogy az egyetem/főiskola milyen könyvtári erőforrásokkal rendelkezik.”
  7. A felsőoktatási szférában „különös jelentősége van a muzeális gyűjteményeknek, ezek kezelésének és szolgáltatásának.” A 22/2005. (VII.18.) NKÖM rendelet alkalmazása új lendületet adhat az elszórtan kezelt értékes dokumentumok számbavételének is.
  8. „[…] A vezetői beosztások számának csökkentése az egyetemi, főiskolai könyvtárakat is érintette. […]  Vezetői feladatok, kötelezettségek mindenféle, a kormányrendeletben nem szereplő munkaköri elnevezések alatt futnak, mint pl. koordinátor, szakterületi koordinátor stb., tehát érvényben lévő kormányrendeletet nem alkalmaztak az intézményi személyzeti politikában.” Ennek kedvezőtlen hatása néhány év múlva lesz érzékelhető.A 2009 és 2012 közötti további négy év alatt összegyűlt és általánosítható észrevételek részletezése egy további tanulmány tárgyát képezheti, azonban második kötet nem készült, erre a vezető szakfelügyelő nem kapott felkérést. A teljesség igénye nélkül tehetjük hozzá a fentiekhez, hogy
  9. a könyvtári okiratok, szabályzatok kiegészítése, aktualizálása, a különböző dokumentumokban szereplő statisztikai adatok szinkronizálása sok esetben szükséges. A kiegészítéseket, javításokat az új felsőoktatási törvény és a könyvtárügy területén megjelenő követő jogszabályok is szükségessé teszik.
  10. Minden felsőoktatási könyvtárnak (függetlenül attól, hogy a fenntartó kifejezetten kéri-e vagy sem) évente szükséges összefoglaló számvetést, azaz a gyűjtemények jövőbeli kilátásaihoz alkalmazkodó beszámolót és hosszú távú stratégiába illeszthető rövid távú tervet készíteni. Néhány esetben ez korábban nem volt gyakorlat.
  11. A felsőoktatási szféra a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárral (DEENK) együtt számolva igen jelentős szerepet játszott az ODR szolgáltatások területén az eredeti és elektronikusan küldött dokumentumok vonatkozásában: 2010 és 2012 között 37%-, 35%- és 25%-ot továbbított országos viszonylatban. Új fejlemény, hogy a könyvtárak távolról elérhető dokumentumainak könyvtárközi forgalma is megjelenik – mégpedig nagyszámú tétellel – a statisztikai felmérésekben. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) (90,3%) meghatározó szerepe mellett itt is az egyetemi könyvtárak jeleztek jelentősebb mennyiséget (7,2%). Szakfelügyeleti tapasztalataink közé tartozott, hogy nem minden teljesítő intézmény (pl. kari könyvtár) részesült a munkához méltán kapcsolódó, a beszerzést segítő támogatásban, ha ezt belső szabályzat nem írta elő.
  12. A minőségi szolgáltatás a formai elemeket, nevezetesen az esztétikus elrendezést és a hozzá tartozó eligazító rendszert is magába foglalja. A kérdéskörben a könyvtárosok nevének és munkakörének jelzését, a táblák és feliratok rendszerét (a könyvtárhoz vezető útvonaltól az egyes termek feladatának megjelölésén át egészen a polcok logikai elrendezésének feltüntetéséig) vizsgáltuk. Hevenyészve nyomtatott, celluxszal kiragasztott papírlapok ronthatják a könyvtárról alkotott benyomást.

A szakfelügyelet első vizsgálati körének befejeztével szükséges lenne összeállítani észrevételekre alapozott új anyagot, amely aktualizált változata lenne a 204/1984. MM számú útmutató a felsőoktatási könyvtárak működtetéséhez10 c. ajánlásnak. A most közigazgatási és társadalmi egyeztetésre bocsátott, korábban idézett rendelettervezet ennek egy felsőbb szintű, inicializáló megvalósítására enged következtetni. „Az előterjesztés szükségességének okai” között szerepel, hogy a szabályozás célja a feladatellátás egységesítése és korszerűsítése, valamint az országos múzeumok, az országos szakmúzeumok, a nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtárak és az állami egyetemi könyvtárak kiemelt feladatainak meghatározása.11

Végül a szakfelügyeletet végzőkről általában. „Vezető szakfelügyelő, szakfelügyelő az lehet, aki könyvtári szakértői engedéllyel rendelkezik, valamint elvégzi a szakfelügyeleti tanfolyamot, és rendszeresen részt vesz a szakfelügyelői továbbképzéseken.”12 – szól a vonatkozó komment a jogszabályra hivatkozva. Az engedélyhez, a szakértői jegyzékre való felkerüléshez komoly szakmai előéleti eredmények felmutatása szükséges. Alapkövetelmény minden szakfelügyelő számára a pártatlanság, a vizsgált könyvtártól való bizonyos mértékű távolságtartás.

Kollégáink erősítették meg véleményünket abban, hogy a felsőoktatási könyvtárak szakfelügyelete a sajátos szervezeti felépítés,  a felhasználói réteg, a felmerülő információs igények és annak költségvonzatai, valamint a nemzetközi beágyazottság miatt más szemléletet és önálló képviseletet igényel. Esetünkben kiemelten fontos szempont a szféra struktúrájának, hierarchiájának és nem utolsó sorban a kötött viselkedési formáknak az ismerete. Aki ezekkel rendelkezik, már rendszerint valamilyen pozíciót is kapott, tehát munka mellett nem kis nehézségbe ütközik a feladat határidőre történő elvégzése (tervezés és kapcsolatfelvétel, felkészülés, több napos kiszállás, értékelés és annak formába öntése).

Ez lehet az egyik oka annak, hogy a 2012-es évig a témában illetékes tárca megbízási szerződéssel nyugdíjas felsőoktatási könyvtári szakértőket is alkalmazott a munka végzésére.

Időközben azonban megjelent egy felhívás, mely szerint „az 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat 1.8. pontja értelmében állami költségvetési szervek (pl. kormányhivatal, KLIK) nem köthetnek megbízási szerződést olyan személlyel, aki a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte.” A hivatkozott kormányhatározatot 2012. december 29-én hirdették ki. Eszerint a kormány felhívja a minisztereket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó költségvetési szervek ne kössenek további szerződéseket a fentiek szerint foglalkoztatottak körében. Ha a jogszabály érvényben marad, és szigorúan be is tartják, akkor megfelelő speciális felkészítéssel felvértezett kollegákból a feladatra szervezendő főállású kör alkalmazása és működtetése tűnik elképzelhetőnek. 

Bár cikkünk címe Franz Schubert VIII. (h-moll) Befejezetlen szimfóniáját idézi, korántsem annak halhatatlanságával szeretnénk párhuzamot vonni. Sokkal inkább a „befejezetlen” jelző okán választottuk a címet. Bevezetőnkben felsoroltuk a könyvtári szakfelügyeletre vonatkozó általunk ismert jogszabályok fejlődésének vonalát, amely arra enged következtetni, hogy a könyvtári és ezen belül a felsőoktatási szakfelügyeleti munka talán mégsem marad torzó, nem zárul le az első vizsgálati kör befejezése előtt. Reméljük, hogy az eddig elvégzett tevékenység nem volt hiábavaló, a művelet folytatásában a helyi problémák felvetése mellett a szakma  és annak képviselői iránti tisztelet és segítőkészség fog érvényesülni.

Gondolataim megfogalmazásához Huszár Er­nőné dr. vezető szakfelügyelő és Jehoda Imola munkatársam hatékony segítséget nyújtottak, amelyért ezúton mondok köszönetet.

Jegyzetek

1.   HUSZÁR Ernőné: Szakfelügyelet a felsőoktatási intézmények könyvtáraiban 2007–2008. In: A könyvtári szakfelügyeletről. Tájékoztató a 2002–2008 közötti szakfelügyeleti vizsgálatok eredményeiről. Szerk. Richlich Ilona. Bp. OKM, 2009. 61–66. p.

2.   KOPCSAY Ágnes: A könyvtári szakfelügyelet megszervezése, elindítása. In: i. m. 12. p.

3.   http://ki.oszk.hu/sites/ki.oszk.hu/files/Múzeum%20előterjesz tés.pdf

4.   ZALAINÉ KOVÁCS Éva: A minőség értékelése a könyvtárban. In: i. m. 16. p.

5.   HUSZÁR Ernőné: i. m. 61. p.

6.   http://www.felvi.hu/felveteli/egyetemek_foiskolak

7.   Felsőoktatási könyvtárak: szakfelügyeleti terv és költségvetési terv – 2013. Összeáll. Huszár Ernőné. Bp. 2012. nov.15. [Kézirat]

8.   79/2006. (IV. 5.) Korm. rendelet 4. sz. melléklete.

9.   HUSZÁR Ernőné: i. m. 63–65. p.

10. Művelődési Közlöny, 1984. 14. 639. p.

11. Ld. a 3. sz. jegyzetet!

12. KOPCSAY Ágnes: i. m. 13. p.

Beérkezett: 2014. február 3.