A múzeumi tárgy mint dokumentum

Kiersten F. Latham „Museum object as document: Using Buckland’s information concepts to understand museum experiences” című tanulmányát (Journal of Documentation, vol. 68. 2012. no. 1. p. 45–71.) Koltay Tibor tömörítette. 1

Michael Buckland éles elméjű információ-tipológiája jól hasznosítható arra, hogy átfogóan tudjuk értelmezni azt, ami minden kulturális intézményben közös, a múzeumi tárgyat.
Az információ több mint a szöveg: olyan, mint valami autóstérkép, amely a külső dolgoktól a belső tapasztalásig (és vissza) vezető utat mutatja meg. Ebben az értelemben a múzeumok is az információs világ szereplői. Ez a távlat pedig egyaránt hasznos lehet úgy a muzeológia, mint a könyvtár- és információtudomány (röviden könyvtártudomány) számára.
Buckland az információ három formáját határozza meg:

  • Az információ mint folyamat: az informálás aktusa;
  • Az információ mint tudás: mindaz a meg nem fogható, személyes, szubjektív és fogalmi, amit az informálás (informálódás) folyamata során felfogunk;
  • Az információ mint dolog: tárgyak, amelyek informatívak lehetnek, kézzelfogható; valami, amit ki tudunk fejezni, le tudunk írni, tudunk tükrözni (reprezentációk formájában) vagy fizikai úton-módon képviselve van (mint jel).2

A cél az, hogy a felhasználók információhoz jussanak (információ mint folyamat) és hogy tudásátadás történjen (információ mint tudás). Az eszközök, amelyek ehhez adva vannak és mindaz, amit kezelünk, működtetünk, tárolunk és visszakeresünk, az fizikai információ (információ mint dolog), amely lehet adat, szöveg, állhat dokumentumokból, tárgyakból és eseményekből.  A tárgyiasult információ (dokumentum) ilyen értelmezését sokan félreértik, ezért túlságosan szó szerint veszik, anélkül, hogy figyelemmel lennének kontextusaira. Buckland ugyanis nem azt állítja, hogy minden információ „dolog”, hanem azt, hogy a könyvtártudomány igen gyakran a tudás reprezentációival kell, hogy foglalkozzon. A könyvtárak viszont könyvekkel, a számítógépes információs rendszerek fizikai bitekben és bájtokban megjelenő adatokkal dolgoznak, a múzeumok pedig közvetlenül tárgyakat kezelnek.
Ahogy az információ, úgy az információs rendszerek is különböző „alfajokra” bomlanak. Lehetnek menedzsment-rendszerek, nyilvántartó rendszerek, levéltári és múzeumi rendszerek. Ezek mindegyike mélyen beágyazódott a maga társadalmi és technikai kontextusába. Az információ, akár folyamatként, akár tárgyként kezeljük, helyzetfüggő. Hogy valamit informatívnak tekintünk-e, az a körülményektől és szubjektív ítéletek együttesétől függ. Ez igen fontos a múzeumi élmény szempontjából, mivel a múzeumi tárgyak kiválasztása egy kis csoport döntése. Másképpen szólva, kevés számú egyén választása, amely értékeken, megőrzési szempon¬tokon és végső soron azon alapul, hogy ezek az egyének mit tekintenek informatív tárgyaknak. Ráadásul az, hogy mit tekintünk információnak, bizonyos fokig konszenzuson alapuló döntés is, és  az általános megegyezés maga is dinamikus, térben és időben változik. Amit ma és itt informatívnak tekintünk, az más, mint ahogyan korábban döntöttünk róla akkor és ott. Az egyetértés ráadásul lehet erős vagy gyenge.
Az információ adott időpontban lehet informatív. Ha az információ mint dolog nemcsak dokumentumokat jelent, hanem lehet bármilyen szervezett bizonyíték, akkor azt is látnunk kell, hogy a bizonyítékok felhasználása csak tökéletlenül jelezhető előre. Az információ szót ilyen módon általában (és érthető módon) olyan tárgyak sokaságának jelölésére használjuk, amelyeknek velejárója, hogy nagy valószínűséggel hasznosan informatívak lehetnek a jövőben.
Ez az időbeli és szituációs kiválasztás az, amit a muzeológusok elvégeznek, amikor egy-egy tárgyat felvesznek a gyűjteménybe; vagy úgy döntenek, hogy kiállítják, kölcsönadják, esetleg eladják. Az információk lehetséges köre már redukálva van, amikor végül is a felhasználóhoz jut, befolyásolva ezzel, hogy mire terjedhetett volna ki múzeumi élményük.
Az információ szolgáltatásának és használatának folyamatai a következők:

  • tudakozódás,
  • információfeldolgozás,
  • az információ észlelése és befogadása: a megfigyelés, a kommunikáció és a visszakeresés;
  • informálttá válás,
  • az információs szolgáltatások iránti igény,
  • információs szolgáltatások nyújtása.

A múzeumi tárgyak és a látogatói tapasztalat megértése szempontjából különösen fontos az információ észlelése és befogadása, valamint az informálttá válás.
Nem minden információ szándékolt kommunikáció eredménye, viszont minden információt megfigyelés útján észlelünk, és a szándékolt kommunikáció, valamint az információ-visszakeresés a megfigyelés speciális esetei. Az utóbbi szinte a kommunikáció fonákja, amennyiben az összegyűjtött és tárolt információból válogatunk abból a célból, hogy megfigyeljük azt.
Az informálttá válás különbséget tesz a visszakeresés és a használat között. Informálttá válni azt jelenti, hogy olyan állapotba kerülünk, amikor tudunk valamit, továbbá változás következik be abban, amit tudunk.
Tudásunk gondolatok vagy bizonyítékok valamely kombinációjának hatására változik meg. A tudat működése pedig meggyőződések kialakulásához vezethet. E három tényezőnek és a köztük kialakuló viszonyoknak kritikus szerepe van annak megváltozásában, hogy mit tudunk.
Mivel az informálttá válás kimenetele a visszakeresést végző személyen múlik, azoknak, akik az információ-visszakereső rendszerekkel foglalkoznak, állandóan tudniuk kellene, hogy mi hasznos az embereknek.
Ha az információt mint tárgyat tekintjük, az egy adott idő terméke, Mivel az információnak a visszakereső rendszerekbe kerülésének folyamata időbe telik, ezeknek a rendszereknek a használata automatikusan „történeti múlttá” válik.
A dokumentum szó a ’tanítani’, vagy ’informálni’ jelentésű latin docere szóból eredeztethető. Jelentésére számos további réteg rakódott az idők folyamán, főként a nyomtatott, szöveges anyagok kapcsán. Buckland meghatározása szerint a dokumentum bármely, jelentést magában foglaló tárgy, a dokumentáció pedig egyaránt magában foglalja a dokumentálás folyamatát és eredményét.
Buckland munkásságára nagy hatással volt a dokumentáció két jeles európai képviselője, Paul Otlet és Suzanne Briet. Ők dokumentum alatt bármely fizikai információforrást értettek, tehát nem kötötték a fogalmat egy meghatározott szöveghordozóhoz. Briet alapvetően nem a szöveggel, hanem a bizonyítékok kérdésével foglalkozott. Nevezetes példája az antilopé. A vadon élő, a szavannán, természetes környezetében futkározó antilop nem dokumentum. A fogságba ejtett állat, ha az állatkertbe kerül abból a célból, hogy tanulmányozzák, már (kezdeti, elsődleges) dokumentum, mivel fizikai bizonyítékká vált. Az ezzel az antiloppal kapcsolatos anyagok, például fényképek, írásos feljegyzések, hangfelvételek is dokumentumok, de már másodlagos természetűek.
Buckland szerint a múzeumok olyan információs rendszerek, amelyek informatív anyagai mesterséges vagy természetes tárgyak, a muzeológusok pedig informatív tárgyakat választanak ki, gyűjtenek, rendeznek el, írnak le, keresnek vissza, állítanak ki és interpretálnak annak érdekében, hogy a tudás növekedjen és terjedjen.
Azok a tárgyak, amelyeket nem őriznek meg vagy nem állítanak ki, potenciálisan elvesznek. A múzeumi rendszernek fontos szerepe van abban, hogy felhasználóknak potenciális információt szolgáltasson. Egyúttal számos lehetséges választást el is vesz tőlük.
Ahogyan a könyv vagy a kézirat fizikai tárgyak, amelyek potenciálisan informálni tudnak, a múzeumi tárgyak is potenciálisan informatívak.
A dokumentumnak a következő ismérvei vannak:

  • anyagi természetű,
  • tükröződik benne a szándékoltság,
  • bizonyítékként kezelhetjük,
  • fel tudjuk dolgozni,
  • dokumentumként érzékeljük.

Amikor egy látszólag hétköznapi tárgy bekerül egy múzeum gyűjteményébe, megváltozik, tehát múzeumi tárgy lesz belőle, amelynek jelentése térben és időben is változik, és – ahogyan az információ-visszakereső rendszerekbe bekerülő dokumentumok is – már a történeti múlt részévé válik.
A végleges kapcsolatot a dokumentumként kezelt múzeumi tárgyakat és az információszerzés körébe tartozó tárgyak között, Louise Rosenblatt tranzakcionális modelljének felhasználásával teremthetjük meg. Ő különbséget tesz az információszerző és az esztétikai célú olvasás között. Az olvasó ugyanis céljai és beállítottsága függvényében másképp közelít a szöveghez.3 Az információszerző olvasás célja valamilyen hasznosítható információ megszerzése. Az esztétikai célú olvasás nemcsak magának a szövegnek az olvasása, hanem élményszerzés. Az olvasás azonban nem mindig korlátozódik az egyikre vagy a másikra.
Ez a modell alkalmas arra is, hogy segítségével megértsük a múzeumlátogatás élményét. A „szöveg” itt a kiállítási tárgy, az olvasó a múzeumlátogató, a „poézis” hordozója az esztétikai élmény. Ebben a modellben a tárgy egy dolog, amelynek az alkotórészei maguk is rendelkeznek múlttal. Egy „szerző”, azaz a kiállítás rendezői csapata helyezi el kontextuális környezetbe. Aztán jön az olvasó, mint a társadalom kulturális polgára, és hozza magával a maga „élmény-mátrixát”. A látogató aktív összetevője, aktív olvasója a rendszernek. Abban a pillanatban, amikor mindez együtt van, erőteljes élmény jön létre. Lehetséges azonban, hogy a látogató inkább azt választja, hogy informálódik, vagy valamilyen köztes élményben lesz része.

Jegyzetek

1. A könyvtár – levéltár – múzeum hármas szerepének tárgyalása viszonylag ritkán fordul elő a hazai könyvtári szakirodalomban, pedig mindhárom terület számára tanulságokkal járna, ha foglalkoznánk vele, még akkor is, ha ez az írás csupán a könyvtárakat és a múzeumokat érinti. (A Szerk.)
2. Ebben a viszonylagosan terjedelmes írásban nagyszámú hivatkozást találunk, mindenekelőtt azért, mert a szerző Buckland számos írását felhasználta cikkében. Ezek az eredeti cikkben megtalálhatók.
http://www.emeraldinsight.com/journals.htm?issn=0022-0418&volume=68&issue=1&articleid=17010682
3. GERARDINO, C. R.: Gondolatok a tantárgyközi olvasásról és a tankönyvválasztásról. Az olvasás össztantárgyi feladat. Szombathely: Savaria University Press, 2011, 39–40. p.

A bejegyzés kategóriája: 2013. 3. szám
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!