POLL, Roswitha: I dati che abbiamo e i dati che potremmo avere: nuovi sviluppi nella valutazione delle biblioteche. : Bollettino AIB. – 51. (2011) 4., p. 369-380. c. írását Mohor Jenő tömörítette

A könyvtárak értékelésének alapjai

Nem lehet egy könyvtár szolgáltatásait, teljesítményét értékelni vagy mérni küldetésének ismerete nélkül, hiszen az értékelés nem más, mint a tényleges teljesítmények szembesítése a megkívántakkal, híven az előre kitűzött célokhoz. A küldetést általában egy könyvtár „születésekor” meghatározzák, az idők folyamán csak újrafogalmazzák, pontosítják azt, követve a fejlődést, illetve annak az intézménynek vagy közösségnek az új igényeit, amelyhez a könyvtár tartozik. A küldetésnek világosan kell leírnia azokat a célokat, amelyeket a könyvtár elérni szándékozik, definiálnia kell használói körét és azokat a szolgáltatásokat, melyeket nyújtani akar.A felsőoktatási és a tudományos, illetve szakkönyvtárak elsődleges funkciója általában az, hogy kielégítse a tanuláshoz és a kutatáshoz kapcsolódó információs szükségleteket. Használóik köre jól behatárolható: nagyjából azonos az adott egyetem vagy hasonló intézmény tagságának (kutatók, oktatók, hallgatók, alkalmazottak) körével.
A közkönyvtárak fő feladata pedig az, hogy az információkhoz való ingyenes és pártatlan (elfogulatlan) hozzáférést nyújtsanak használóik körének, ami általában megegyezik egy közösség (egy közigazgatási egység) lakosságának összességével. A közkönyvtáraknak tehát olyan kérdéseket is figyelembe kell venniük, mint az oktatás, az alfabetizáció, az információs műveltség, az élethosszig tartó tanulás, a szakmai érdeklődés, a kreatív fejlődés és a polgárok kutató igényei. A közkönyvtárak generikus feladata a kulturális események szervezése és a közösség kulturális vonatkoztatási pontjaként való funkcionálás.
Mindazonáltal az ilyen általános jellegű célkitűzések nem elégségesek az egyes könyvtárak küldetésének meghatározásához. Egy könyvtár sajátos feladatai ténylegesen egészen különböző tényezők sorától függhetnek, mint pl. a használók köre, más könyvtár jelenléte a térségben vagy éppen különleges megőrzési feladatok, kötelespéldányokból való részesedés, speciális igényű olvasóknak nyújtott szolgáltatások és így tovább. Egy könyvtár általános céljai többnyire a küldetésében vannak lefektetve, míg a részletesebbeket és különlegesebbeket általában két-hároméves vagy hosszabb időre szóló tervei tartalmazzák.

A könyvtár minőségének mérése

Az utóbbi évtizedekben a könyvtárak teljesítményének értékelésére szolgáló kritériumok valamelyest átalakultak. A múltban egy tartalmas állományt valójában a minőség szinonimájának tekintettek (gyakran a használat figyelembe vétele nélkül). Ma az érdekes kérdés az, hogy a könyvtár hatékonyan megfelel-e – és milyen mértékben – használói információs szükségleteinek, akár saját állományával, akár a hozzáférést biztosítva a világ információs forrásaihoz. Éppen ezért az ISO 2789 (Information and documentation – International Library Statistics) szabvány következő kiadása a „könyvtár” új definícióját fogja alkalmazni:
Könyvtár (az ISO 2789 2006-os, 4. kiadása szerint):
Intézmény vagy egy intézmény része, melynek fő céljai dokumentumállomány létrehozása és fenntartása, valamint azon források és eszközök használatának elősegítése, amelyek használóik tájékozódási, tanulási, kutatási, kulturális és rekreációs igényeinek kielégítéséhez szükségesek.
Könyvtár (az ISO 2789 következő, 5. kiadása szerint):
Intézmény vagy egy intézmény része, melynek fő célja, hogy elősegítse azon források, szolgáltatások és eszközök használatát, amelyek használóik tájékozódási, tanulási, kutatási, kulturális és rekreációs igényeinek kielégítéséhez szükségesek. (NB: az információforrások rendelkezésre bocsáthatók dokumentumállomány révén, és/vagy valamilyen módon való hozzáférés biztosításával).
Azok a további tényezők, amelyek hozzájárultak a minőség-értékelés kritériumainak módosításához, a következők:
az az egyre elterjedtebb felfogás, mely a könyvtárakat (a közkönyvtárakat, de a felsőoktatásiakat is) a kommunikációnak és a kikapcsolódásnak szánt helyeknek tekinti;
a könyvtárak azon kötelezettsége, hogy javítsák olvasóik információs műveltségét annak érdekében, hogy képesek legyenek a rendelkezésükre álló információforrásokat és az új technológiai eszközöket a lehető legjobban használni;
az online elérhető források és szolgáltatások aktív promóciója;
a könyvtári állományok digitalizálása a hozzáférés megkönnyítése, illetve a megőrzés végett.
Mindazonáltal néhány, a minőség értékelésére szolgáló tradicionális paraméter mindmáig érvényes maradt. Íme egy rövid lista:
igazodás a használóhoz: a könyvtár produktumai és szolgáltatásai feleljenek meg annak a népesség igényeinek, amelyet a könyvtár szolgál;
pontosság, megbízhatóság és gyorsaság: a könyvtár szolgáltatásait rendszerességgel, hatékonyan, megbízhatóan és a lehető legelfogadhatóbb időn belül kell nyújtani;
hozzáférhetőség: a szolgáltatásokhoz való hozzájutásnak a lehető legegyszerűbbnek kell lenni (megfelelő nyitva tartási idő, világos, interaktív honlap stb.);
szakértelem és rendelkezésre állás: a személyzetnek megfelelő képzettséggel kell rendelkeznie, és rendelkezésre állnia, továbbá jó kommunikációs képességre van szüksége;
költséghatékonyság: a könyvtári folyamatoknak jól szervezetteknek kell lenniük, és a szolgáltatásokat a lehető legkisebb költséggel kell biztosítani.

Módszerek és hasznosítható adatok a könyvtárak értékeléséhez

Számos módszer létezik a minőség értékelésére a könyvtárban, és sok olyan adat van, melyek ezt a célt szolgálhatják, ha összegyűjtésre és elemzésre kerülnek.
Egy könyvtár szolgáltatásainak értékelése valójában mindig azokból a statisztikai adatokból indul ki, amelyek a mennyiséget mérik (a költségek adatai, adatok a használókról, a használatról, a gyűjteményekről, a személyzetről stb.). Ezután át lehet térni a teljesítmény, vagyis a minőség mérőeszközeire, azaz azoknak az adatoknak a kombinációira, amelyek a szolgáltatások jó vagy rossz minőségét tanúsítják többé-kevésbé objektív módszereket alkalmazva. A teljesítményt mérő eszközök helyett vagy mellett a könyvtár szubjektívabb nézőponthoz is folyamodhat a használók véleményét kérve. (Például megkérdezheti őket elégedettségük mértékéről a nyújtott szolgáltatásokat illetően, a könyvtárban folytatott tevékenységükről, a jövőbeni szolgáltatásokra vonatkozó igényeikről stb.) Végezetül a könyvtár elemezheti a költség-adatokat, akár a működés teljes költségét, akár az egyes szolgáltatások vagy éppen az egyes “termékek” – mint pl. egy kölcsönzés vagy egy dokumentum katalogizálása – költségét. Olyan módszerről van szó, amely igen hasznos a célok és a rendelkezésre álló anyagi alapok összemérésére.
Mindezeket a módszereket – amelyek mind hathatósan le vannak írva a szabványokban és/vagy a kézikönyvekben – használják már egy ideje, és rendszeresen fel is újítják, hogy lépést tartsanak az információ világának fejlődésével. A következőkben áttekintést nyújtunk a mennyiség, a minőség és az érték méréséről.
A mennyiség mérése: a statisztikák
Az összehasonlítás lényeges része a statisztikai adatok elemzésének, ám különböző könyvtárak – vagy különböző régiók, országok – statisztikáinak egybevetése csak akkor lehetséges, ha az adatok pontosan meghatározottak, és ha azonos módon gyűjtik azokat mindenhol. Ennek okán a könyvtárstatisztikák is a nemzetközi szabványosítási szervezet, az ISO szabvány-keretei közé kerültek.
Az ISO 2789 szabvány egységesíti a terminológiát, a szolgáltatások és a könyvtárhasználat meghatározásait, és részletesen leírja, hogyan kell az adatokat összegyűjteni és elemezni összevethető és csoportosítható eredmények elérése érdekében. A célkitűzés az, hogy a szabvány magában foglalja a könyvtárak és szolgáltatások típusainak lehető legnagyobb számát, hagyományosakat és digitálisakat egyaránt. Az ISO szabvány – a legtöbb nemzeti statisztikához hasonlóan – méri a gyűjtemények nagyságát és típusait; a használók számát és összetételét; a könyvtár használatát mennyiségi megközelítésben (kölcsönzések, tájékoztatási alkalmak, könyvtárlátogatások, letöltések száma stb.), továbbá a könyvtár forrásait a személyzet, a hely és a pénz tekintetében.
Az ISO 2789 szabvány először 1974-ben jelent meg, és korszerűsítése mind rövidebb időközönként vált szükségessé (l991, 2003 és 2006). Az 5. kiadás munkálatai 2010-ben kezdődtek, és már majdnem befejeződtek: ez a legutóbbi változat nem csak azoknak a gyors változásoknak a következménye, amelyek az utóbbi években érintették a könyvtárakat és az információ világát. Az ISO valójában több kérdést is kijelölt, amelyeket az előző szabvány (és a legtöbb ország könyvtárstatisztikája) eddig elhanyagolt:

  • a dokumentumvagyon megőrzése, különösen a ritka anyagoké, azaz azon dokumentumok száma, amelyek átestek valamilyen megőrző és/vagy megelőző kezelésen, és a (megőrzési vagy hozzáférést megkönnyítő célból) digitalizált dokumentumok mennyisége;
  • a könyvtári együttműködés, azaz a kooperációs projektek és a formalizált partnerség;
  • az esetleges intézményi repozitóriumokban elhelyezett dokumentumok száma;
  • a média könyvtár iránti figyelme – ez számszerűsíthető azon beszámolók és cikkek mennyiségével, amelyeknek tárgya, témája a könyvtár;
  • a személyzet szakirodalmi és tudományos publikációinak száma.

Ott azután, ahol a könyvtár online szolgáltatásokat és gyűjteményeket is kínál, új statisztikákra van szükség. Az ISO 2789 szabvány 2006-os kiadása már bevezette a virtuális könyvtárlátogatás meghatározását („távoli hozzáférés a könyvtár honlapjához”), de a következő kiadás figyelembe vesz három további, teljesen új jelenséget is:

  • a könyvtárban is elérhető interaktív szolgáltatásokat (blog, wiki stb.),
  • a könyvtár jelenlétét a közösségi hálózatokon,
  • a kifejezetten mobil eszközökre (okostelefonra, táblagépre stb.) tervezett szolgáltatásokat.

Végül a legfontosabb kérdés, amit az új ISO 2789 figyelembe vesz, az talán a speciális igényű (fizikai problémákkal küzdő, más kultúrájú vagy gazdaságilag hátrányos helyzetű) felhasználóknak nyújtott szolgáltatások. Nem új feladatról van szó a könyvtárak számára, de ezek az utóbbi évtizedben olyan szintre emelkedtek, hogy már szükségessé váltak a statisztikai adatok annak mérésére, mennyire használják ezeket, s mit vállalnak (gazdasági és személyzeti értelemben) ennek érdekében a könyvtárak.
Az új szabvány meghatározásokat és módszereket ír le ezeknek és a könyvtári szolgáltatások más aspektusai adatainak gyűjtéséhez. Az ideális az lenne, ha ezeket a későbbiekben befogadnák a nemzeti statisztikák is.

A minőség mérése: a teljesítménymutatók

A teljesítmény vagy a minőség mutatóinak a meghatározása és alkalmazása a könyvtárak részéről immár néhány évtized óta használatos gyakorlat, és ebben a tárgykörben szabványok, kézikönyvek is megjelentek.1 A teljesítménymutatók a könyvtár statisztikáiból és más forrásokból nyert olyan adatok kombinációi, amelyek alkalmasak egy-egy könyvtár szolgáltatásainak (teljesítményének), azaz minőségének; hatékonyságának és a szolgáltatások költséghatékonysági viszonyainak, tevékenységének a küldetéséhez, feladataihoz és előre meghatározott céljaihoz való viszonyának értékelésére. Több kérdésre adnak választ:

A teljesítménymutatók által használt adatok nagyrészt a könyvtár statisztikáiból származnak (a látogatások száma, az olvasói férőhelyek stb.), továbbá az intézmény statisztikáiból, amelyhez a könyvtár tartozik (a tudományos személyzet, illetve a hallgatók száma stb.), valamint a könyvtár-automatizálási szoftver által előállított statisztikákból (a kölcsönzések, az aktív olvasók száma, a könyvtárközi kölcsönzések mennyisége stb.). Viszonylag kevés azoknak az adatoknak a mennyisége, melyeket „kézzel” kell összegyűjteni, így pl. a tájékoztató kérdések számát.
A teljesítménymutatókat természetesen egyenként is lehet használni, de sokkal hatékonyabbak, ha együttesen és az évek során rendszeresen alkalmazzák. A hatékonyság maximumát úgy lehetne elérni, ha egy egységes mutató-készletet (és azonos módon való adatgyűjtést és elemzést) alkalmaznának egész könyvtár-csoportok.
Annak ellenére, hogy az ISO 11620 szabvány legutóbbi, 2008-as kiadása óta csak néhány év telt el, már revízió alá került, ugyanis néhány mutató elavultnak vagy nem megfelelőnek mutatkozott. De mindenekfelett az utóbbi időkben kifejlődött vagy módosult könyvtári tevékenységeket érintő új indikátorok meghatározása vált szükségessé. Ezen új tevékenységek listája pedig (nem véletlenül) meglehetősen hasonlít az új könyvtári statisztikákhoz kidolgozottakéhoz:

  • a konzerválás, digitalizálás és a könyvtári ritkaság-állományok használatának elősegítése,
  • együttműködés és partnerség,
  • intézményi repozitóriumok,
  • a kutatók felé irányuló szolgáltatások,
  • szociális jellegű szolgáltatások.

Az ISO11620 szabvány revíziója még folyamatban van, 2012-ben esedékes az elfogadása.

3.3 Az érték mérése: a könyvtárak teljesítménye és hatása

A teljesítménymutatók azt mondják el nekünk, hogy egy könyvtár hatékonyan és hatásosan nyújtja-e szolgáltatásait a közösségnek, de nem mutatják meg, hogy a használók hasznot húznak-e, és miképpen a szolgáltatásokból. (Olyan kérdés ez, amit egy finanszírozó szervezet különösen érdekesnek találna.)
A múltban a könyvtárak értéke a társadalom számára nem volt kétséges. A könyvtárosok minden bizonnyal nem az egyetlenek voltak, akik úgy gondolták, hogy egy dokumentumvagyon létrehozása, a könyvek és a dokumentumok katalogizálása és megőrzése a jövő generációi számára nélkülözhetetlen kulturális tevékenység, és azt sem csak ők gondolták, hogy a könyvtár könyvei hozzájárulnak közösségük kulturális színvonalának növeléséhez.
Az utóbbi időkben mindazonáltal úgy tűnik, hogy mivel mindenféle információ megtalálható on¬line, a potenciális használók gyakran kikerülik a könyvtárat és kezdik a könyvtárak erejük („hatalmuk”) nagy részét elveszíteni. A könyvtárak igen gyorsan felismerték ezt a problémát, és válaszként kifejlesztettek egy sor módszert arra, hogy meghatározzák és demonstrálják saját hasznosságukat, azaz teljesítményüket vagy hatásukat használóikra és a társadalomra.
Teljesítmény vagy hatás? Jótétemény vagy érték? Az ilyen típusú tanulmányok számára még nincs egységes, szabványos terminológia, és gyakran megtörténik, hogy ugyanazt a kifejezést különböző jelentésben használják. Ebből a megfontolásból az ISO munkacsoportja, mely 2010 decemberében kezdett dolgozni a hatás értékelésének szabványán,3 bevezetett egy sor definíciót:

  • Jótétemény4: hasznosság vagy pozitív hatás, vagy mindenképpen valamifajta segítség.
  • Hatás: olyan különbség, vagy változás – legyen az kézzelfogható vagy sem – , amelyet egy egyén vagy egyének egy csoportja tapasztal a könyvtár szolgáltatásainak következményeként.
  • Teljesítmény (outcome): az output közvetlen és tervezett hatása, melynek célja a könyvtár vezetésének tervében kitűzöttek – használók száma, elégedettségük indexe stb. – elérése. Ez a meghatározás magában foglalja azokat a teljesítményeket is, amelyek azt az intézményt vagy közösséget érintik, amelynek a könyvtár részét képezik.
  • Output: a könyvtári eljárások eredménye, például a katalógusba került címek, a kölcsönzések száma, a tájékoztató kérdések mennyisége stb.
  • Érték: a könyvtár – valamilyen valóságos vagy potenciális jótétemény érzékeléséhez kötött – fontossága az érintettek számára, legyenek akár finanszírozó szervezetek, adminisztratív vezetők vagy használók. (Ez a meghatározás magában foglalhatja a gazdasági értéket is.)

Az a kifejezés, mely valamennyinél jobban leírja az ilyen típusú kutatások tárgyát, az a hatás. Ez mutat rá egy használó képességeiben, ismereteiben vagy viselkedésében végbement változásra, és egybeesik néhány a múltban használt meghatározással is:
„Az outcome a könyvtár használatának eredménye, az egyes használóra gyakorolt befolyás értelmében”.5
„Az outcome az a mód, ahogyan a könyvtár használói megváltoznak a könyvtár forrásainak és szolgáltatásainak használata következtében”.6
A hatás lehet egyéni, vagy vonatkozhat személyek csoportjaira, mint pl. egy egyetem dolgozóira és hallgatóira vagy egy bizonyos terület lakosaira. A személyekre gyakorolt hatás vonatkozhat az egyéni jólétre, a viselkedésbeli, álláspontbeli változásra, a képességek, kompetenciák fejlődésére, a kutatásban, a tanulásban vagy a szakmában elért nagyobb sikerre. A társadalmi hatás pedig a közösség életére vonatkozik, és olyan témákat érinthet, mint a társadalmi befogadás (az öregeké vagy a bevándorlóké, hogy csak egy példát említsünk), az információkhoz való ingyenes hozzájutás, a helyi kultúra és identitás erősítése, az egészségre fordított nagyobb figyelem (az egészségügyi információk sorozatos és szavahihető terjesztésének köszönhetően).
Az ilyen típusú értékelés legfőbb problémája az a tény, hogy a használókra gyakorolt befolyás természetesen sokféle lehet, és ennek következtében nehéz elkülöníteni azokat a változásokat, amelyek közvetlenül a könyvtárnak köszönhetők azoktól, amelyeket más tényezők befolyásoltak. De a világszerte folytatott kutatások leírtak egy sor olyan módszert, melyek érdekes eredményeket adhatnak.
Az ISO munkacsoportja ezeket a módszereket három csoportba sorolta Streatfield7 2002-ben megjelent közleményét felhasználva:

  • megfigyelt bizonyosságok nyerhetők a közvetlen megfigyelésből, feljegyzésekből, az iskolai vagy szakmai sikereket jelző adatok összehasonlításából stb.,
  • kért bizonyosságokat eredményeznek a felmérések (kérdőív, interjú, fókuszcsoport),
  • származtatott bizonyosságokat nyújtanak a más típusú adatok: úgymint a könyvtári statisztikák (pl. a rendezvényeken résztvevők vagy a könyvtárlátogatók száma), a használók elégedettségének mutatói és a teljesítmény-indikátorok.

A módszerek első két csoportja arra szolgál, hogy a hatást közvetlenül lehessen vizsgálni és bemutatni, míg a harmadik csoport olyan mérőeszközöket gyűjt egybe, amelyek közvetett módon képesek bizonyítani a könyvtár hatását.
Kérni (szorgalmazni, sürgetni, ösztönözni) a könyvtár valamilyen hatásának a bizonyosságát a mennyiségi típusú adatok használatát jelenti. Olyan mérésről van szó, amit a társadalomtudományokon belül fejlesztettek ki, és lényegében abból áll, hogy megkérik a használókat, írják le tapasztalataikat és fejezzék ki véleményüket a könyvtárról. Felmérések, interjúk, fókuszcsoport és vitakörök a leggyakrabban használt módszerek; mind a tényleges, mind a potenciális használók bevonhatók. Alternatívaként fel lehet kérni a használókat arra, hogy értékeljék saját képességeiket és kompetenciáikat, amelyeket a könyvtár és szolgáltatásai használatával szereztek, ám ritkán lehet szó szavahihető értékelésről, ugyanis a használók általában hajlamosak felülértékelni saját kompetenciáikat.
Az esetek nagyobb részében ezek a módszerek jelentős mennyiségű „anekdotikus bizonyosságot” eredményeznek, olyan történeteket, amelyek a használók személyes tapasztalatairól mesélnek, és amelyeknek felbecsülhetetlen értéke, hogy jobban illusztrálják vagy megerősítik a más módszerekkel nyert, néha kissé száraz eredményeket.
A megfigyelt bizonyosság sokkal inkább adatokon, mintsem véleményeken alapul, és az alkalmazott módszerek a könyvtár hatását a statisztikai és egyéb adatok összegyűjtése és egybevetése révén próbálják bemutatni. Íme néhány példa az efféle módszerekből:

  • A használók viselkedésének megfigyelése a könyvtár szolgáltatásainak használata előtt és után;
  • adatbányászat a használók viselkedéséről;
  • a használó iskolai vagy szakmai sikere adatainak összehasonlítása könyvtárhasználati adataival;
  • teszt (pl. egy tanfolyam előtt és után) a használók képességei és kompetenciái növekedésének igazolása céljából.
    Ami a teszteket illeti, meglehetősen elterjedt módszer a könyvtárak pozitív befolyásának bizonyítására. Szokásosan két tesztet készíttetnek, például egy tanfolyam – modjuk egy információs műveltséget segítő – előtt és után oly módon, hogy azonnal igazolja a használók kompetenciáinak a javulását.

A hatás értékelésének egy sajátos megközelítése a gazdasági szempont, azaz a könyvtár értékének monetáris fogalmakkal való kifejezése. Első látásra a gazdasági érték másodlagos szempontnak tűnhet, és kevésbé jelentősnek, mint a társadalmi érték az egyének és a közösség számára, viszont igen érdekes lehet, mindenekelőtt a könyvtár fenntartói és finanszírozói számára.  Ennek megfelelően figyelemre méltó mennyiségű olyan projekt és publikáció van, melyek a könyvtár gazdasági értékelésének lehetőségét demonstrálják, még ha ezen projektek eredményei azután nem is mindig győzik meg a felsőbbségeket.
Mindmáig a könyvtári szolgáltatások gazdasági értékének bemutatására leginkább használt módszer a járulékos értékelés, ami – még mielőtt a könyvtárak használni kezdték volna – már ismert volt non-profit szolgáltatások és szervezetek gazdasági értékének leírására az egészségügy, környezetvédelem, oktatás és kultúra területein. Ez a módszer az egyének „fizetési készségét” kérdezi: „mennyit lenne kész fizetni azért, hogy ez a könyvtár továbbra is megmaradjon?” és a fordítottját is: „milyen összeget tartana megfelelő kárpótlásnak, ha a könyvtár bezárásra kerülne?”.
Feltehetőleg a gazdasági érték értékelése meggyőzőbb eredményeket hozhat, ha nem önmagában alkalmazzák, hanem más, a könyvtár társadalmi hatását felmutató módszerekkel összekötve használják.
Hosszan lehetne még beszélni a hatás értékeléséről és arról, hogy melyik lenne a leghatékonyabb módszer egy könyvtár hatásának meghatározására és végső soron „mérésére”, de léteznek különböző kézikönyvek a témában,8 a meglévő szakirodalmat pedig az IFLA  Statistics and Evaluation szekciójának keretei közt egybegyűjtötték és rendezték.9

A módszerek megvannak, de használják is őket?

Statisztikák

A 2004-es IFLA kongresszuson Buenos Airesben az akkori elnök és alelnök egy egyszerűnek tűnő kéréssel keresték fel a statisztikai és értékelési szekciót: adatokra volna szükségük, hogy bemutathassák a World Summit on the Information Society számára. Azt kérték a szekciótól, hogy határozzon meg egy megbízható statisztikai adategyüttest, amely világviszonylatban megismertethető és összegyűjthető lenne. Ám ilyenféle statisztikák nem léteztek – és ma sem léteznek, noha már több év telt el azóta.
Néhány évig az UNESCO publikált könyvtári statisztikát, de 2005-ben abbahagyta, majd a Libecon projekt is gyűjtött Európára vonatkozó adatokat, de – noha az adatok még láthatók a honlapon (www.libecon.org) – a projekt lezárult.
Az egyetlen mód arra, hogy a könyvtári statisztikákat világszerte elterjesszük, úgy tűnik, csak az lehet, hogy meghatározzuk azt a minimális mennyiségű adatot, amely elfogadható és alkalmazható lehet a világ valamennyi könyvtára számára. Így született meg a Global statistics projekt10 az IFLA szekció, az UNESCO statisztikai intézete és az ISO TC46/SC811 bizottság együttes munkájának gyümölcseként. A három partner megszerkesztett egy rövid könyvtárstatisztikai listát (az ISO 2789 szabványból kölcsönözve), és összeállítottak egy kérdőívet, amit azután Latin-Amerikában és a karibi térségben teszteltek.
A kérdőív kérdéseit könnyű megérteni és – legalább részben – megválaszolni is, sokkal nehezebb volt viszont annak megismerése, hogy a különböző országokban hogyan gyűjtenek (és egyáltalán gyűjtenek-e) statisztikai adatokat. Mivel világos volt, hogy ugyanazok a problémák merülnének fel a világ nagyobb felében, beazonosítottak néhány intézményt, amelyek a könyvtári statisztikák gyűjtésével foglalkoznak, gyakran elkülönülten a különböző könyvtártípusok szerint: az országos vagy tartományi statisztikai intézetek; az oktatási, kulturális, kutatásügyi minisztériumok; a könyvtárak vagy a könyvtárosok egyesületei.
Vannak országok, ahol a könyvtári statisztikákat igen hosszú időközönként gyűjtik csak össze, máshol csak bizonyos típusú könyvtárak számítanak érdeklődésre, és van ahol egyáltalán nincs szokásban az adatgyűjtés. Világos tehát, hogy nem lesz könnyű egymástól ennyire különböző intézményeket és szervezeteket rávenni arra, hogy rendszeres időközönként összegyűjtsenek egy sor “globális statisztikát”. A valódi probléma mindazonáltal valami más: minden egyes nemzeti szervezet inkább egy saját statisztikai adategyüttest szeretne meghatározni, vagy legalábbis adaptálni és módosítani a létező statisztikákat, nem is beszélve arról, hogy sok könyvtári statisztikának van valamiféle „történelmi háttere”, amit buzgón védelmeznek a közvetlenül érintettek. Mindezen okokból meglehetősen nehéz lesz összeegyeztetni egyetlen mutató-készletet nemzeti (országos) szinten is, akár csak egy könyvtártípusra, minden könyvtár egyedi (vagy legalább is azt hiszi magáról), és nem léteznek olyan meghatározások vagy statisztikai mutató-készletek, amelyek mindenkit ki tudnának elégíteni.
Vegyünk például egy olyan nyilvánvalóan egyszerű adatot, mint a kölcsönzések száma, ami végtelenül sokféle módon számolható, beleértve vagy kizárva a hosszabbításokat (ahol egyébként meg kell különböztetni az olvasó által kért hosszabbítást a rendszer által automatikusan végrehajtottól), beleértve vagy kizárva a könyvtárközi kölcsönzést, a dokumentumellátást (document delivery) stb. Ahhoz, hogy komoly és hitelt érdemlő statisztikáink legyenek, szükséges, hogy a meghatározások és az adatgyűjtés módszerei is szabványosítva legyenek, mert csak ugyanazoknak az adatoknak (és azonos definícióknak és adatgyűjtési módszereknek) a használata teszi lehetővé a különböző régiók vagy országok eredményeinek összehasonlítását. Ám a valóságban olyan eredményről van szó, amit még távolról sem értünk el – az ISO 2789 szabvány ellenére sem.

A teljesítménymutatók

Ha a könyvtári statisztikák (amelyek többé-kevésbé közismertek a könyvtárosok körében) híján vannak a teljességnek és egységességnek, magától értetődik, hogy a teljesítménymutatóknál sem túl rózsás a helyzet. A mutatóknak ez a típusa valójában csak az utóbbi néhány évtizedben került megvilágításba, és mindmáig nagymértékben valami haszontalan “többletnek” tekintik, ami értékes időt és energiát rabol el más tevékenységektől. Néhány könyvtár szórványosan használ egy-két ilyen mutatót belső célokra, de az esetek többségében inkább nem publikálják az eredményeket – annál is inkább, mert megesik, hogy az eredmények rosszabbak a vártnál.
A könyvtári teljesítmények mérése csak akkor lesz igazán hatékony, ha lehetséges lesz a struktúrájukban és közönségükben hasonló könyvtárak eredményeinek összehasonlítása, de mindmáig csak ritka példaként akadnak olyan könyvtárak, amelyek hosszabb távú közös projektben vesznek részt, ugyanazokat a teljesít¬mény¬mutatókat használva és később publikálva – vagy csak egymás között összehasonlítva – az eredményeket. Kettő ezek közül a BIX – és a The Benchmarking system of the Netherlands University Libraries.
A BIX (Der Bibliotheksindex)12 német kezdeményezés, amely két különböző indikátorsort használ a köz- és a felsőoktatási/tudományos könyvtárak számára; eredményeit évente adja közre. (A közreadás formáját a közeljövőben alakítják át az eddigi klasszifikáltról meghatározott minőségi kritériumoknak megfelelő nagyobb könyvtárcsoportok szerintire.) A projektben való részvétel önkéntes, és a résztvevő könyvtárak sokkal kevesebben vannak, mint amelyek az országos szintű statisztikai adatgyűjtésben rész vesznek. A jövőben a BIX eredményei érvényességének megerősítése céljából ott, ahol lehetséges, a projekt eredményeit össze fogják hasonlítani az országos könyvtári statisztika eredményeivel.
A The Benchmarking System of the Netherlands University Libraries 1999-ben indult, és szerepel benne valamennyi egyetemi és a holland nemzeti könyvtár. Eredményeit nem publikálja, azok csak a projekt résztvevői számára láthatók.
Megjegyzésre érdemes, hogy mivel mind a két kezdeményezés a könyvtári szolgáltatások ugyanazon aspektusait vizsgálja, és a mutatók nagy részét az ISO 11620 szabványból kölcsönözték, az eredmények összehasonlíthatók a különböző könyvtárcsoportok és országok között.

A hatás értékelése

A hatás értékelése elméletben arra volt kárhoztatva, hogy még kevesebb támogatója legyen, mint az értékelés más formáinak, ám a jelenlegi válságos helyzet némiképp módosított ezen a képen. Ma valójában minden közpénzből finanszírozott intézménynek a közösségre gyakorolt pozitív hatást kell mutatnia, és ez a külső nyomás felgyorsíthatja az értékelés új módszereinek az átvételét. Noha pillanatnyilag különböző projektek léteznek, a hatás értékelése egyetlen rendszeres és állandó alkalmazásának az tűnik, ahogyan a használók információs műveltségét tesztelik. Ezen a téren a meghatározott készségek és kompetenciák megszerzését elég pontosan szabványosították,13 s egy képzési alkalom előtt és után elvégzett teszt világos és kézenfekvő eredményt nyújt. A valódi hatásvizsgálatok, ahol a használókat arra kérik, hogy értékeljék a könyvtártól kapott jótéteményeket, még sokkal ritkábbak. (Az új ISO 16439 szabványban szerepel majd néhány példa, melyek megkülönböztetik egymástól a társadalmi és a gazdasági hatást.)

Mit lehet tenni?

Ha a könyvtárak szándéka nemcsak az, hogy megvédjék költségvetésüket és pozíciójukat, hanem az is, hogy megőrizzék a közösségen, az intézményen (és a társadalmon) belüli szerepüket, szükség van a mennyiségi és minőségi adatokra, a használók vizsgálatára és azokra a „sztorikra”, amelyek bizonyíthatják a könyvtár társadalmi és gazdasági hatását. Viszonylag széles választék áll rendelkezésre az ilyen típusú adatok gyűjtésének és megismertetésének módszereiből. A folyamatos és intézményesített együttműködés a regionális és országos hálózatokon belül egyrészt képes minimalizálni az erőfeszítéseket, másrészt hatványozottan meg tudja növelni a hatékonyságot. Az, amit az IFLA könyvtár¬sta-tisztikai kiáltványa mond, az értékelés más módszereire is alkalmazható.

Jegyzetek

1     ISO 11620 (2008, 2.e.): Information and documentation – Library performance indicators; ISO/TR 28118 (2009): Information and documentation – Performance measures for national libraries; Roswitha Poll – Peter te Boekhorst: Measuring quality: performance measurement in libraries, 2.rev. ed., München: Saur, 2007.
2     A lakosság (vagy elsődleges használói kör) egy felsőoktatási-tudományos könyvtár esetében az intézmény tagsága (mint például az egyetem oktatóinak és hallgatóinak összessége). Egy közkönyvtár esetében pedig a lakosság általában egybeesik az adott terület lakosságával.
3     ISO/AWI 16439: Methods and procedures for assessing the impact of libraries
4     Az olasz beneficio szó szerencsés módon egyszerre jelent jótettet, segítséget, hasznot, nyereséget, kedvezményt is. (MJ)
5     Don H. Revill: Performance measures for academic libraries. In: Encyclopedia of Library and Information Science, 45. suppl. 10. (1990)
6     ACRL Task Force on Academic Library Outcomes Assess¬ment Report, 1998 http://www.ala.org/ala/mgrps/divs/acrl/publications/whitepapers/taskforceacademic.cfm
7     David Streatfield: Getting the impact of services, in: S. Brewer: Value and impact studies: getting the benefit, Loughborough: Capital Planning Information, 2002, p. 37-42.
8     Peter Hernon – Robert E. Dugan: An action plan for outcomes assessment in your library. Chicago: ALA, 2002; Sharon Markless – David Streatfield: Evaluating the impact of your library. London: Facet, 2006
9     R. Poll: Bibliography „impact and outcome of libraries”, 2011. http://www.ifla.org/files/statistics-and-evaluation/publications/Bibl¬_Impact_Outcome-Jan2011.pdf
10     <http://www.ifla.org/statistics-and-evaluation/global-statistics>
11     ISO TC46/SC8: Information and documentation: Quality – statistics and performance evaluation
12     BIX. Der Bibliotheksindex, <http://www.bix-bibliotheksindex.de/>
13     ACRL Information Literacy Competency Standards for Higher Education, 2010 http://www.ala.org/ala/mgrps/divs/acrl/standards/informationliteracycompetency.cfm

Nyomtatható változat: 2013_2_Mohor_Kitekintes