DUDÁS Anikó – GUITMAN Barnabás
Könyvtárinformatika – bölcsészettudomány, társadalomtudomány [elektronikus dok.] : egyetemi jegyzet / Dudás Anikó; [közrem.] Guitman Barnabás ; [közread. a]
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar. – Piliscsaba : PPKE BTK, 2011. – 283 p.
ISBN 978-963-308-059-7
https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/dudas_aniko-guitman_barnabas-konyvtarinformatika_bolcseszet_tarsadalom tudomany%281%29.pdf

Az itt ismertetett, elektronikus szövegként hozzáférhető jegyzetet Dudás Anikó adjunktus írta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsész- és társadalomtudományi szakain tanuló hallgatók számára. A vállalkozás egyedülálló a maga nemében: abból a szempontból mindenképpen, hogy az utóbbi időben nagyon ritkán találkozni nyomtatásban közreadott, részletes információkat tartalmazó használóképzési segédletekkel, szakirodalmi kalauzokkal, a forrásokat és a könyvtárhasználati technikákat ismertető művekkel. A szerző munkáját néhány rész erejéig (a 10., 11. és 13. fejezet megírásával) társszerző segítette: Guitman Barnabás jegyzi a Google-lal és „környékével” kapcsolatos fejezeteket.A bevezető fejezet – miközben a könyv témáját, tárgyát, szerkezetét mutatja be – rendet teremt az informatika, könyvtárinformatika, számítógépes informatika, tájékoztatás, információtudomány fogalomkörében. Az „egymástól nehezen elkülöníthető, szorosan összefonódó módszerekkel és eszköztárral rendelkező könyvtár- és információtudományról” szólva például a szerző így ír: „Az informatikai eszközökkel történő könyvtári forrásokból való tájékozódás, információszerzés és információkezelés, a digitális könyvtár igénybevétele és az ezzel kapcsolatos egész problémakör megnevezésére így joggal nyer teret a köznyelvben is elterjedő könyvtárinformatika.” Egyben rögzíti, hogy a jegyzet a könyvtárhasználat témakörére koncentrál. Említi Havasréti József korábbi tankönyvének (Tudományos írásmű, közreadta a Bölcsész Konzorcium, 2006-ban) ihlető hatását, és annak egyfajta kiegészítéseként határozza meg magát. Azt ígéri, hogy részletesen kibontja a könyvtárhasználat témakörét. Sajnos, a recenzensnek a jegyzetből arról nem sikerült információt szereznie, hogy a benne foglalt hatalmas ismeretanyagot a hallgatók milyen bontásban és milyen órakeretben sajátítják el, továbbá mennyire önállóan tanulnak, milyen módon konzultálhatnak az ismeretanyagról, mi a számonkérés módja. A szerző azt ígéri, hogy a hallgatók a jegyzetet tanulmányozva „könyvtárinformatikai pallérozottságra” tehetnek szert, és ez mindenképpen bíztató…

A mű tizenhárom átfogó fejezetből áll. Az egyes fejezetek törzsanyagra és járulékos részekre oszlanak (az utóbbiakban kaptak helyet a gyakorlati elsajátítást és a kérdéskör továbbgondolását segítő kérdések, feladatok, a szövegben helyenként rendkívül hasznos tippek és trükkök is, a fogalmakat magyarázó kislexikon, valamint a fejezetekhez kötődő bőséges szakirodalom).
A tankönyv elektronikusan elérhető, letölthető, ugyanakkor – csekély lektori és olvasószerkesztői beavatkozás után, szükség szerint frissítve – akár nyomtatott (vagy elektronikus) kézikönyvként is megállná a helyét. (Egyelőre nem lett belőle interaktív elektronikus tananyag, ennek tervét sem említi a szerző.) A tartalom, a tárgyalt források és szolgáltatások köre hűen tükrözi a 2011-ben érvényes magyarországi kutatási feltételeket és körülményeket. A kötet célközönségét elsősorban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészeti és társadalomtudományi képzéseinek hallgatói jelentik. Mivel az elérhető adatbázi¬sok stb. köre folyamatosan változik, a bevezető azt ígéri, hogy az aktuális lehetőségekről külön internetes segédanyag készül. Erre a recenzió leadásának időpontjában, 2013. május elején nem bukkantunk rá.
Az 1. fejezet, A könyvtárak szerepe a korszerű ismeretszerzésben azzal indul, hogy számba veszi a „Mi a könyvtár?” kérdésre a hallgatóktól kapott véleményeket, és a legjellemzőbb megfogalmazások szerinti csoportosításban tárgyalja a könyvtár funkcióit, a hagyományos könyvtárakhoz köthető alapvető szolgáltatásokat, mindig kitérve arra is, hogy a digitális korszak milyen eszközrendszert ad a könyvtárak kezébe. Az 1.2 alfejezet (A komplex könyvtárak felé) voltaképpen a hibrid könyvtárakról szól: az eszközök átalakulásáról és az információszerzési szokások változásairól.
A 2. fejezet, Dokumentumtípusok egy, a hallgatók érdeklődését valószínűleg felkeltő, meghökkentő kérdéssel indul (t.i. Dokumentum-e az állatkerti zsiráf?), majd az ismeretrögzítés történeti fejlődését követi nyomon. A dokumentumtípusokat többféleképpen csoportosítja, a különböző kategóriákat gondosan szemlélteti.
Ezt az anyagrészt az ISBD 2009 szerinti három szempont (a tartalom megjelenési formája, a formát közelebbről is minősítő tartalmi jellemző, médiatípusok) szerinti csoportosítás követi. Mielőtt a Könyv és a Folyóirat, időszaki kiadvány, sorozat alfejezetekhez érnénk, még beiktatódik egy külön rész, melynek a címe A tudományos szakirodalom; a tudomány és a tudományos kutatás definíciójával indul, majd rátér a bölcsészet és a társadalomtudomá­nyok területén szokásos tudományos írásművek műfajaira. Külön alfejezet szól az elsődleges, másodlagos és harmadlagos források köréről, és a szerző nyomatékosan felhívja a figyelmet a források értékelésének fontosságára.
Így érkezünk el a könyvvel foglalkozó alfejezethez, amely számos meghatározással indul, s rátér a legfontosabb könyvtípusokra és a monográfiák leggyakoribb fajtáira. Ebben a részben a könyvtárosi-dokumentációs precizitás és szóhasználat praktikus – néhol kissé a könyvtárosi szakismeretek felé hajó – tudásanyaggal párosul (a címoldal kitüntetett szerepe, ISBN stb.).
A Folyóirat, időszaki kiadvány, sorozat alfejezet elhatárolja egymástól a címben említett dokumentumtípusokat, és kitér napjaink folytatódó, integráló dokumentumaira (hírportálok, szakmai blogok stb.) és azok archiválásának speciális problémáira is. Külön tárgyalja a szakfolyóira¬tok kitüntetett szerepét, a szakcikkek speciális fajtáit, majd példákon mutatja be a számozási gyakorlat változatait, és ír az ISSN-ről.
A Könyvsorozatokról szólva említi meg a számozás kérdéseit, a helyesírási tudnivalók között a kis- és nagybetűk használati szabályait, majd megismertet az alsorozat és az ágazati cím fogalmával, példákkal illusztrálva. A fejezet utolsó egységében a tudományos, a népszerűsítő és az átmeneti (szürke) irodalom megkülönböztetése a téma.
A 3. fejezet Az egyes könyvtártípusok sajátos vonásait mutatja be. A nemzeti könyvtárakról szóló általános ismertetés után külön szerepel mindaz, amit a magyar nemzeti könyvtárról tudni érdemes, kiemelten kezelve a központi és e-szolgáltatásokat. A tankönyv a közkönyvtárakat az országos könyvtári hálózat belépési pontjaiként említi, és ráirányítja a figyelmet az általuk kínált könyvtárközi kölcsönzési lehetőségekre és a helytörténeti gyűjteményekre. Az iskolai könyvtáraknak mindössze egy bekezdést szentel.
Az Országos szakkönyvtárak a bölcsészettudományok és a társadalomtudományok körében rész ismertetéseiben kitér a bölcsész- és társadalomtudományi hallgatókat érdeklő adatbázi-sokra. A felsőoktatási könyvtárakkal kapcsolatos kérdéseket viszonylag röviden tárgyalja: ezekről bizonyára azt feltételezi, hogy ezt a típust ismerik a legjobban a hallgatók.
Az egyházi könyvtárak számbavételét követően külön alfejezetet szentel az elektronikus, virtuális könyvtár és a nyílt hozzáférés témájának. Ennek keretébe illesztette a metaadatok fogalmi tisztázását, a tulajdonlás vagy hozzáférés dilemmáját. Mindez elvezet a repozitóriumok ismertetéséig.
A 4. fejezet, a Könyvtári honlap, katalógus, adatbázis, rövid bevezetők után tér rá a katalógusban való keresés rejtelmeire, és nagy empátiával igyekszik előre felhívni a figyelmet a keresés csapdahelyzeteire. Könyvtárosok számára szokatlan módon – de a használókat tekintve teljesen érthetően – ekkor és itt merül fel a bibliográfiai leírás kérdésköre, itt kerülnek megtárgyalásra a katalógusrekord adatcsoportjai, változatai. A jegyzet szerzője az összefoglaló és az analitikus leírás rögösnek bizonyuló útján igyekszik elvezérelni a hallgatókat, akik biztosak hálásak is lesznek az útmutatásért, mert – valljuk be – ezek értelmezése időnként még tapasztalt és meglett könyvtárosoknak is gondot szokott okozni.
A fejezetet olvasva fokozatosan derül ki, hogy a cél, amiért ez a rész megszületett, voltaképpen az irodalomjegyzék szakszerű összeállítása. Ez a fejezet a nemzetközi azonosítók ismertetésével zárul.
Az 5. fejezetben (A bibliográfia) érkezett el az idő a dokumentumok számbavételével kapcsolatos kérdések, alapfogalmak és típusok tisztázására. A magyar nemzeti bibliográfia történetéről, a hungarikum fogalmáról, a kurrens magyar nemzeti bibliográfiáról és a sajtóbibliográfiákról egyaránt szó esik.
A 6. fejezettel (Információkereső nyelvek), nagyjából a kötet közepén zárul a jegyzetnek a szó szoros értelmében vett könyvtári része, ezt követően az információkeresés áll a fejezetek középpontjában. Ez az első ilyen tárgyú fejezet alapos osztályozáselméleti bevezetést ad az információkereső nyelvek típusainak megismeréséhez, részletesen szól a tárgyszavakról, kulcsszavakról, keresési taktikákról, az ETO-ról, a tezauruszról.
Az információkeresés műveleteit taglaló 7. fejezet a keresőfelületektől indul és jut el a logikai műveletekig. Ismét kiemel egy olyan problémát, amelynek tisztázása (a szövegszó és a tárgyszó különbsége) létfontosságú lehet, hogy a keresés eredményes legyen.
A 8. fejezet az adatbázisok világába kalauzol el: voltaképpen abban segít, hogy miképpen fogjunk egy számunkra ismeretlen adatbázis megismeréséhez. Milyen szempontokat (hatókör, kiadó, szolgáltató, típus, az adatelemek köre, kereshetősége) kell mérlegelni, amikor egy-egy adatbázist kiválasztunk, illetve amikor igyekszünk minél jobban kihasználni a benne rejlő lehetőségeket? A 8.4.5-ben (Látja-e az adatbázis tartalmát a Google?) már megpendíti a „guglizás” problematikáját is, amellyel részletesen később a 10. fejezetben foglalkozik.
A 9. fejezet (Szakterületi adatbázisok, tartalomszolgáltatások) tér rá a szakterületi – esetünkben természetesen a bölcsészettudományi és társadalomtudományi – adatbázisok konkrét tudnivalóira, mégpedig a következő hármas tagolásban: általános tájékozódás, szakterületi adatbázisok, felsőfokon.
A 10. és a 11. fejezet (Google keresési technikák, illetve Digitális képek, térképek adatbázisai) a társszerző, Guitman Barnabás munkája, szint¬úgy a 13. fejezet, a Zoteróról szóló. A 10. fejezetben ismét felbukkannak a Boole-operátorok, parancsszavakkal végzett műveletek és a Google speciális keresési lehetőségei, a Google Könyvek, a Google Tudós és a Google Képek. (Rövid említés történik egy ritkán tárgyalt „mellékhatásról”, t.i. arról, hogyan hat a Google a környezetre.)
A 12. fejezet, Hivatkozási stílusok – itt Dudás Anikó egy fejezet erejéig visszaveszi a szót –, miután egy utolsó gyors és összefoglaló iránymutatást ad a szakirodalmi forráskutatás szakaszaira nézve, az utolsó szakaszban a hivatkozások korrekt elkészítésének ágas-bogas teendőire tér ki: az alapfogalmak mellett megismertet a számos lehetőség közül a nálunk elterjedtnek mondható hivatkozási stílusokkal (ItK, Fons, MLA, Chicago Style, APA), de segít megoldani az interneten közzétett és az onnan elérhető dokumentumokkal kapcsolatos dilemmákat is.
A kötet egészét a felhasznált irodalom gazdag jegyzéke és a mutatók egészítik ki. Az irodalomjegyzékben külön szerepelnek a ku¬ta¬tásmódszertani kézikönyvek és a történeti gyűjteményekhez hasznos források. A mutatók tartalmazzák az ábrajegyzéket, a szövegben említett adatbázisok jegyzékét, valamint a fejezetvégi kislexikonokban szereplő fogalmak praktikus mutatóját is.
Összefoglalva elmondható, hogy egy kiváló színvonalon megírt, illusztrációkkal gazdagon ellátott, gyakorlatias egyetemi jegyzettel van dolgunk, amely nemcsak a bölcsészet- és a társadalomtudományi szakok hallgatóinak ad elméleti és gyakorlati segítséget e tudományok alapjainak elsajátításához és műveléséhez, hanem a többi tudományterületen működő hallgatóknak vagy kezdő kutatóknak is. Bízunk benne, hogy valamilyen pályázati lehetőséget kihasználva rövidesen nemcsak a PPKE honlapján jelenik meg, hanem szélesebb körben terjedhet el ez a korszerű ismeretanyagot tartalmazó “szinte-kézikönyv”.