Felütés

Munkám során, amikor szakmai továbbképzések keretében kommunikációs vagy mentálhigiénés tréninget tartunk a könyvtáros kollégáknak*, gyakran indítjuk úgy a foglalkozást, hogy megkérjük a jelenlévőket, válasszanak maguknak egy olyan képet, amely szerintük kifejezi a foglalkozásunkat. Ezt a szakirodalom foglalkozás- szimbólumnak nevezi. Majd azt kérjük, hogy indokolják meg, miért választották éppen azt a tárgyat, fogalmat, szót szimbólumként. Tapasztalatim szerint a kezdeti szorongások ilyenkor hamar feloldódnak, mert  a szimbólumok segítségével gyorsan megismerik a másikat és magukat is be tudják mutatni. Percek alatt lehet meleg, elfogadó, biztonságos légkört kialakítani a csoportban, amely még a hosszabb idejű tréningek alatt is szinte végig érezteti a hatását. Ezeknek a képpel, képben kifejezett szimbólumoknak erőteljes, az érzelmeket is mélyen érintő, megmozgató hatása van, és ezáltal a szimbólumok egymáshoz tudják közelíteni a résztvevőket.A gyűjtés

Kollégáim körében, majd a könyvtárba járó gyerekektől és ismerőseimtől gyűjteni kezdtem a könyvtáros foglalkozás szimbólumait, majd a könyvtárszimbólumokat is. Összegyűjtöttem írók, költők, tudósok gondolatait is a könyvtárról, és feldolgoztam több olyan könyvtárképet, amelyet a megkérdezettek meditációban vizualizáltak. Nézzünk egy-egy példát mindegyik említett típusból.
„A könyvtár olyan, mint egy JÁRMŰ, mert a tudás ismeretlen tájaira jutsz el általa” – mondta egy könyvtáros kolléga. Egy kisfiú szerint „A könyvtár olyan, mint egy ARANYBÁNYA, mert minden könyvnek olyan értéke van, mint az aranynak.” „A könyvtár KERT, amelyben embertársaink begyűjthetik a tudás gyümölcseit” – írta 1250-ben Richard de Furnival. „ A könyvtár mélyen, egy alagsorban van. Nyomdagépen lapokat nyomtatnak. Egy öreg ember adja át a könyvet, amelyen egy tengeren úszó vadkacsa látszik.” – ezt a választ egy belső képeit felidéző meditálótól hallottam.
A szimbólum az érzelmeinket, képzeletünket célozza meg a mindennapokban és a művészetben is. A szimbólum ugyanakkor valóságos és valóságot mond ki. Fele a tudattalanba merül, fele a tudatban van, s így közvetítés jön létre a külső és belső valóság között.
A foglalkozásszimbólum megnevezésének kérésével azt a mélyebb, pszichikus réteget érinthetjük meg a válaszolóban, ahol a szimbolikus gondolkodás segítségével, a racionalitás kontrolljának kikapcsolásával a személyiség mélyebben lévő tartalmai bukkanhatnak elő. A beinduló fantázia segíti feloldani a racionalitást, s így kikerülhetővé válnak a társadalmilag megfogalmazott sablonok. Ugyanakkor az egyéni szimbólum megnevezése lehetővé teszi, hogy olyan tartalmak kerüljenek a felszínre, amelyeket még nem tudatosított a válaszadó sem. A személy saját belső tartalmait vetíti a megnevezett tárgyba, fogalomba, személybe, jelenségbe. Ezek a válaszok megmutatják, mivel szeretne és tudna azonosulni, mivel érzi egynek magát, melyek a megvalósítandó céljai, milyen már belsővé vált modellek és motivációk irányítják. Ezek hordozzák a személy állásfoglalását azokról az értékekről, amelyek szabályozzák magatartását. Így a szimbólumokon keresztül differenciáltabb, árnyaltabb képet alkothatunk arról, hogy valaki milyen belső képpel végzi napi tevékenységét.
Ha a megadott szimbólumokat a szavak jelentéskörei alapján kezdjük csoportosítani, akkor egyértelműen kirajzolódnak a könyvtár alapfunkciói. A könyvtár tárol, gyűjt, felhalmoz, tartalékol (ld. 2. kép) (pl. raktár, kaptár, tudástár, mélyhűtő, kincsesbánya, tároló, nagy kamra, tár, kincstár, kincsesláda, szent kincsek csarnoka, királyi kincstár, a szellem tárháza).

2. kép
Az ELTE Egyetemi Könyvtár raktára

A hasonlatok jelentései meg is mutatják, hogy mit. Eleséget, kincset, tudást – szellemi értelemben is gyűjt, amelyet rendszerbe téve őriz, átalakít, transzformál. A könyvtárban folyó cselekvés lehet még valamilyen irányú mozgás, utazás vagy felfedezés is (pl. jármű, pályaudvar). A könyvtár olyan meghatározott hely, ahol lehetséges az elmélyült figyelem, az elkülönülés a hétköznapi felszínes jelenségektől (templom, szentély, csöndes sarok). Szent hely, biztonságot nyújtó menedék, átjáró, kapu és kiindulási pont (ld. 3. kép).
A könyvtár légköre vonzó és csábító, mint egy párkapcsolat, labirintusszerűsége folytán pedig felkészítő, beavató rendszer. De lehet változó és élő, állandó emberi gondoskodást igénylő, mint egy kert.
A felnőttek könyvtár szimbólumai között gyakran jelentek meg élőlények. Emberek (pl. apa, kacérkodó leány, vonzó hölgy, olvasó, szerető közösség, makacs hitelező) és állatok (pl. méhecske). A bonyolult felépítésű, állandóan változó, fejlődő, érő, élő organizmusok ugyanolyan bonyolultságot és állandó változást jelölhetnek a lélekben is.

3. kép
Közkönyvtár belső tere (Halmstad, Svédország)

Amikor könyvtárszimbólumként jelennek meg, kifejezik, hogy a könyvtár nemcsak a könyvek raktára, hanem egy élő organizmus képzeteként él könyvtárosokban. Megjelenik a női és férfi minőség. A női rész mint csábító vonzó lehetőség, a férfiúi a védelmező, korlátozó erő, a szellemiség jelképe. „Amikor apám meghalt, olyan volt, mintha egy könyvtár leégett volna.”– mondta az egyik kolléga. Ez a közvetlenül nem tapasztalható „élő” szellemiség fejeződik ki a mesevilág hétszínvirágában és a szfinksz választásban is, kiegészülve a meseszerűség és a távoli, ma már elfeledett, a tudattalanba süllyedt titokzatos tudással. A méhecske és méz választásában alapvetően fonton mozzanat a méh mozgása, ahogy virágról virágra szállva apránként gyűjti össze a virágport. A méh azonban más archetipikus tartalmat is kifejez, ugyanis a legtöbb kultúrában mint termékenység szimbólum is megjelenik. Mivel télen hónapokra a kaptárába húzódik és tavasszal új életre kel, a halál és az újjászületés, a halhatatlanság, illetve a lélek jelképe is, más szárnyas rovarokhoz hasonlóan. Egyiptomban szoláris jelkép, ő a napból érkező lélek, Ré napisten földre hullott és életre kelt könnye. A magyar népmesékben a gonosz óriás lelke vagy ereje több darázsban lakozik. A méhkaptár rendje és életmódja miatt a méh a szervezettség, a hierarchikus rend, a szorgalom, a tisztaság és a szüzesség szimbóluma is.
Sokan választottak könyvtárjelképként emberi építményt (ld. 4. kép).

4. kép
Régi könyvtárépület (Holbeck, Egyesült Királyság)

Többen hasonlították a könyvtárat templomhoz, de a szentély, a különböző funkciókat képviselő ház, a raktár, a mélyhűtő, a pályaudvar létrehozása az anyagi világban mind, mind bonyolult tervező, építő munkát és együttműködést kíván az embertől. Amikor az épületek szimbólumként jelennek meg, akkor azt is jelzik, hogy a lélekben is hasonló folyamat zajlik. A megismerés, a tudás megszerzése, összegyűjtése, rendszerezése, transzformálása hosszadalmas, erőfeszítést, együttműködést feltételez és kíván. A templom, a szent hely, a szent épület legfontosabb formája, az Istennel való kapcsolat fő közösségi helye minden kultúrában. Az építők az épület szent voltát, az Istennel való kapcsolatot az épület szerkezetében is igyekeztek szimbolikus formában valahogy kifejezni. A szentség horizontális megjelenítése  (pitvar, szentély, szentek szentje), a hármas tagolódás megjelent már az egyiptomi templomépítészetben is és 3000 éven át egész jól működött. A kereszténységben, majd az iszlámban a templomépítészetben alapvetően új elemek jelentek meg, amelyek a távol-keleti templomokban már megvoltak: a horizontális mellett vagy helyett a vertikális dimenzióban való kifejeződés (ld. 5–6. kép).

5. kép
A Biblioteca Parque Espana épülete
(Medellin, Kolumbia)

6. kép
A Biblioteca Parque Espana épülete
(Medellin, Kolumbia)

Itt a geometriai alapformák, a négyzet, a kör, és a háromszög összeépítésében bontakozott ki a hármas tagozódás és egyben a női, férfi alapszimbólumok integrációjának megoldása. Legjobban talán a legnagyobb templomokban, a bazilikákban, dómokban láthatók e geometriai alapformáknak, a négyzetnek, a körnek és a háromszögnek csodálatos szintézisben való összeépítései. A négyzet az ősi nőiség, anyagiság és realitás kifejezője képezi az épület alapját, ami az anyaföldhöz kapcsolódik, amire minden épül. A kör az ősi férfi princípium, a szellemiség, a Nap, a felülről jövő világosság szimbóluma, ez található a különböző kupolákban. Végül a háromszög, ami az ellentétek integrációjának, az ellentétek fölé emelkedésnek és egy magasabb szinten való megoldódásnak, valamint a felfelé törekvésnek és az összerendezettségnek, a koncentrációnak a kifejezője. Ezt láthatjuk a tornyokban, kupolákban, csúcsokban. Egy gótikus templom csodálatos magassága nem az építészeti célszerűségből, hasznosságból származik. Sok keleti templomban jól látszik ennek a szellemi felé haladás folyamatának a fokozatossága, fázisossága. Templomba a hetedik nap járnak a legtöbben. Ez a hetedik nap megszentelése. Hat napon át foglalkozunk a mindennapi élet dolgaival, de időnk egy-heted részében forduljunk a spiritualitás, a szellemiek felé.
A kincsesbánya és a kaptár fogalmai átmenetet képeznek az emberi építmény és a természeti képződmények között. A bányában is az embernek kell mélyre hatolni, hogy felszínre kerüljön a kincs. A kaptár a méhek otthona, ahol az aprólékos, rendszeres gyűjtögető munkával összehordott virágpor mézzé transzformálódik. A méhész gondoskodása azonban nagyban hozzájárul, hogy a méhek több mézet készítsenek. Ez az analógia érvényes a könyvtárakban felhalmozott tudásra. Az író, az olvasó és a könyvtáros együttesen hozzák létre, halmozzák fel, rendszerezik, tárják fel és értelmezik a szavakba kódolt szellemet.
A sziget, a folyó, a földrész képe már egyértelműen természeti képződményt idéz. Ezek a képek alapvetően azt jelzik, hogy a könyvtár is olyan természetességgel létező az emberekben, a lélekben, mint egy sziget vagy egy folyó a természetben. A lélek mélyén rejlő lehetőségek, személyiség-magvak olyanok, akár a könyvtár polcain lévő könyvek, amelyek tartalma akkor éled meg, ha valaki kinyitja és elolvassa. A lelkekbe írt szellemi-genetikai kód szimbolizációja a könyvtár.

7. kép
A Királyi könyvtár új épülete, a Fekete Gyémánt
(Koppenhága, Dánia)

A csend, a béke és a történelem fogalmak mint könyvtárszimbólumok azt a nyugalmat és időtlenséget jelölik, amely egy könyvtárból áradhat.
A gyerekek szimbólumai egy, a tudás fája kivételtől eltekintve élettelen tárgyak (könyv, lexikon, kincsesláda) voltak. A gyerekek elsősorban az anyagi javakhoz hasonlítva fejezik ki a könyvtár pozitív tulajdonságait (étel, kincs, palota, birodalom, aranybánya). Több esetben választották a könyvtár szimbólumaként a mese, mesevár, meseország, mesevilág és a csoda fogalmakat. A jungi pszichológia szerint a mesék, a mítoszok minden időben az emberi lélek kollektív tudattalanjának megnyilvánulásai voltak. A mítoszok és mesék iránti szükséglet mindig is nagy volt az emberekben. A jungi lélektan úgy tekinti a mesét, mint a psziché kollektív rétegének, az egyetemes emberi lelki munkamódoknak a szimbolikus kivetüléseit. Nyilván azok a mesék és mítoszok maradtak meg, amelyek valóban valami lényegeset tudtak megragadni, kifejezni az emberben. Tény, hogy a mai gyerekek egyre kevesebbet olvasnak, de azt érzik, hogy a mesék nagy jelentőségűek a számukra. Igazi, érdekes mondanivalót tartalmazó mesével, amely elsősorban nem értelmi síkon szól hozzájuk, azonban már jórészt csak a könyvtárban találkozhatnak. Számukra a szakralitást, a szent helyet a mesevilág fejezi ki. Megjelenik náluk a ház, a palota, a vár szimbolikája (ld. 8. kép), amely alapvetően feminin szimbólumot, a Nagy Anya (Magna Mater) védelmező ölét jelenti.

8. kép
A bencés apátság könyvtára (Melk, Alsó-Ausztria)

A barlanghoz és a sírhoz hasonlóan az anyaméhre emlékeztet, amely örök menedéket, a körülölelő védelmet jelenti, ugyanakkor a megpihenés, a megújhodás lehetőségét is magában hordozza. A kozmosznak, illetve a kozmosz középpontjának szimbólumaként megtestesítheti magát az univerzumot, s részei megfeleltethetőek a világegyetem részeinek: a tető a menny, a ház a föld, az ablakok pedig az istenségek. A ház az élet középpontja: az ember stabil helyzetét jelképezi a világban. A kozmikus középpontként funkcionáló ház szimbolikája összefügg a templom jelentéseivel, amely a keresztény értelmezésben Isten háza. A lakóépület felhúzása lényegében a teremtés megismétlése emberi szinten. A vár, a kastély, az erő, az oltalom, a hatalom, a test és a lélek szimbóluma. A gyerekek választásainál ezek megnevezése a biztonság érzetével kapcsolódik össze. Megfigyelhető volt, hogy a gyerekek több jelzős szerkezetet használtak, mint a felnőttek (pl. szép, jó, sok, gyönyörű, élvezetes, cifra, díszes), hasonlataik elsősorban az érzéki világhoz kötődtek (pl. „A könyvtár olyan, mint egy kincsesláda, mert sok élelem van benne”). A bőséges ennivaló, a ház, a vár, a palota, otthon, iskola mutatja, hogy a gyerekek számára elsőrendű érték a biztonság. Hasonlataikból kiderül, hogy a szép, az érdekes, játékos, örömet nyújtó tevékenységeket szeretik a könyvtárban, amelyek kitágítják képzeletüket, és meseországba, a csodák világába, a nagyvilágba juthatnak a könyveken keresztül.
Az írók, költők, tudósok, filozófusok általában metaforikusan fejezik ki azt a sokrétű tartalmat, amelyet a könyvtár jelent számukra (pl. a lélek orvossága, a tudás őrzője és a kor tükre). Képeiket összevetve a könyvtárosok és a gyerekek szimbólumaival az ő esetükben egy absztrahált könyvtár fogalom jelenik meg. A könyvtárak szellemiségét több oldalról közelítik meg: a könyvekből áradó szellemiség úgy hat az emberre, mint az orvosság a testre, vagyis helyre teheti az egyensúlyából kibillent szervezetet, előre viheti az értelem fejlődését, megújulásra vagy változásra serkenti a tudatot és a személyiséget. „Szellemi és földi labirintus” – írta Umberto Eco.

9. kép
Az egyetemi könyvtár épületében
(Aberdeen, Egyesült Királyság)

A labirintus ősi szimbólumával a könyvtár beavató, felkészítő rendszerét és annak átláthatatlanságát vagy bonyolultságát idézi és jelzi a könyvtárakban felhalmozott hatalmas tudás keltette eltévedés, szorongás, végtelenség érzetét is. Szabó Lőrinc számára ugyanakkor biztonságot és menedéket nyújtó „értelem otthona, teremtett haza” – a könyvtár. Az időkön átívelő szellemiséget érzi G.B. Shaw, amikor az „ ősidők emlékezetének” nevezi az ókori alexandriai könyvtárat.

10. kép
Az új Alexandriai Könyvtár épülete
(Alexandria, Egyiptom)

11. kép
Az új Alexandriai Könyvtár külső, hátsó fala
(Alexandria, Egyiptom)

A könyvtár „csillagos ég”, Jókai szerint, „Szent kincsek csarnoka, és mentsvár Babits Mihály egy esszéjében.
A negyedik csoportba az aktív imagináció alkalmával keletkezett könyvtárképeket rendszereztem. A belső képek ismétlődéseit a következőképpen lehet összegezni. A kiinduló oszlopcsarnok felfelé vagy lefelé táguló térré változik, ahová rendszerint lépcsőn, csigalépcsőn lehet fel vagy lejutni. Vagy fenn egy kupolában, vagy a mélyben található a könyvtár, amelyben vagy gyertyafény világít, vagy valahonnan árad a fény, de az bizonyos, hogy mindig fényesség van. „A görög oszlopcsarnok oszlopai világítottak, ez volt a könyvtár, a könyv is világított. Ahogy kinyitottam a könyvből is jött a fény, a fény is jó volt.” A függőleges elmozdulások, a fényesség, a képekkel társuló jó érzés, tágas tér, végtelenség, rend és titok a szellemi törekvést fejezik ki egy időn túli, metafizikai világ felé.

12. kép
Az Alexandriai Könyvtár olvasóterme

Megjelenik a rend fogalma, a templom, a laboratórium, az ajtó, a régi könyv, a mesekönyv, az öregember, a gyermek, a vadkacsa, a tenger, a titok. Megannyi gazdag jelentéskörrel bíró archetipikus jelkép. Az egyik meditációban a könyvtár egy tulipánvirág, amely az imaginációban egy élő és  ugyanakkor megkövesülten állandó és hálózatba rendezett szervezet volt.  A régiek szerint a virág a Nap földi mása. Ő mondja meg, hogy mit üzen a Nap.
Ha nézőpontot váltva összehasonlítjuk a négy csoport által említett képeket, a hasonlóságok azonnal nagy erővel mutatkoznak meg. A gyűjtés kezdetén azt tételeztem fel, hogy a felnőttek a racionális gondolkodástól haladnak egy spontánabb, szimbolikusabb, a gyermeki és a jobb agyféltekés művészi gondolkodáson át a módosult tudatállapotú aktív imaginációig, és közben egyre nyilvánvalóbban és gyakrabban jelennek majd meg az archetípusok is a képekben. Elemzéseim azonban nem igazolták ezt a feltételezést. A lélekben élő archetípus minták és energiák ugyanis mindegyik csoportban kimutathatóak, függetlenül a válaszoló korától, műveltségétől és tudatállapotától.
Carl Gustav Jung felfogásában az archetípusok a fantáziában és az álomban megnyilvánuló szimbolikus képek, melyek az ösztönökből származnak és genetikusan öröklődnek. Az archetipikus szimbolizációban az egyetemes jelentések állandóak, a jelentést kifejező jelek pedig változhatnak. A jelentés oldaláról nézve így egy-egy szimbólumnak több aspektusa van. Ez a helyzet késztette arra Gilbert Durant, hogy híres összefoglaló munkájában az archetipikus képzetkörök osztályozását a jelölt belső lényeg oldaláról közelítve végezze. Ezt a szemléletet átvéve a gyűjtött könyvtárszimbólumokat az archetípusok belső dinamikus alapelvei alapján is csoportosíthatjuk. Itt most két olyan csoportot emelek ki, amelyek jellemzően kimutathatóak a gyűjtött könyvtárszimbólumokból: a Felemelkedés és Fent szimbólumait, továbbá a Fény és Szó szimbólumait. A Felemelkedés és a Fent (pl. templom, szentély, lépcső, csigalépcső). A függőleges irányú elmozdulásoknak, gesztusoknak pozitív morális jelentése van, hiszen a legfőbb érték, a jó felé irányulásáról van szó.

13. kép
A városi könyvtár új épülete (Halmstad, Svédország)

Az ember szentséggel és kegyelemmel ruházza fel a hegyeket, ezért mesterségesen is épít szakralizált „hegy”-eket. (sírhalom, piramis, templom, oltár). Mircea Eliade A szent és a profán című könyvében kifejti, hogy a világoszlopot szimbolizáló szent hegy sok mitológiában a világ középpontjában található. Ez az a hely, ahol a három kozmikus sík – a föld, az ég és az alvilág – kapcsolatba lép egymással. A szent városok és a szentélyek a világ középpontjában a szent hegyen találhatók, és maguk a templomok is a kozmikus hegy utánzatai. Mivel a templom mesterséges szent hegy, ezért a két szimbólum gyakran együtt jelenik meg. A szent hegyen emelkedő szent templom a keresztény vallásos szimbolizmus egyik jellegzetes képe, melynek szoláris jellege – keleten tűnik fel és ragyog az aranytól – ugyancsak égi jellegét hangsúlyozza.

14. kép
Jászberény, Városi Könyvtár

Fény és Szó: „fény, fényesség, napsugár, arany (szín), kék”. A fény a kozmikus teremtés, a tudás, az élet, az üdvösség, az igazság és a hit, a megvilágosodás jelképe. A látás, a tekintet a világ észlelésének alapvető eszköze. A szem nemcsak érzékel, hanem egyszersmind rendet teremt. A „meglátás” révén értelmezzük is a világot, a „látás” a „tudás” szinonimája.
A mítoszokban minden kozmoszteremtés a fénnyel kezdődik. A fény az, ami a teremtés kezdetén egyedül létező végzetes sötétségben rendet teremt.
A fény mindig fokozott szakrális jelentéssel bír minden kultúrában. A napfény fizikai, biológiai, illetve pszichikai hatásának köszönhetően többnyire az istenség, az éltető erő szimbóluma, a mindent átható egységé. A felkelő nap az emberi képzelet egyik legnagyszerűbb, egyértelműen pozitív jelentéstartalmú képe. A Nap a legfőbb fényt testesíti meg, jótevő és egészséghozó ereje mindenki számára nyilvánvaló. A Nap fényes felemelkedése hatalmas erőről tanúskodik. A Fény a teremtő erő és a Törvény a világban. Ezért köszöntötték a régiek keletnek fordulva a napot, s köszöntik mai is imával a gyimesi csángók („Köszöntelek téged, Istennek szent igéje,/ Istennek szent rendelése,/ Fényes világ, / Ki a fényes világot megfényesítetted, / Édes áldott Napom, /Adj szerencsés mai napot, / Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot, / És minden jóra menendőséget….”).

15.kép
Halmstad, a városi könyvtár olvasóterme

S ez az  archaikus imában megfogalmazott,  kérés a Naphoz jelenik meg a meditatív képekben a fény szimbólumban. A gyerekek szimbólumai között is megjelent a napsugár, az aranybánya, a felnőtteknél a szfinksz, amely a napállat oroszlán és ember keveréke.
Végül egy aktív imaginációs képet mutatok be, ahol a hívóképként „a könyvtár mint szimbólum” kifejezést használtuk.  (ld. 16. kép)
Ez a kép – melynek rajzolója a „Kék lény” címet adta – mintegy összefoglalja mondandóm lényegét.

16. kép
Kék lény

A rajzon egy képzeletbeli lény, valamilyen állat könyököl az ablakban, és kifelé néz a verőfénybe. A sötétből a fénybe. A képen az állat feje a hangsúlyos, amelyen két kis csillag alakú szarvacska látható. A fejen található szarvak a férfierőt (szellemiség, gondolkodó erő) szokták szimbolizálni, itt most a szarv által szimbolizált erő a jó ereje, mert a csillag-végződések fényszimbólumok. A rajzoló is próbálta érzékeltetni, hogy fény sugárzik belőlük. A fej az élet, a fizikai és a pszichikai erő központja. Az emberi test mikrokozmoszában a fejben van az égi Isten lakóhelye. A fej mindig a szellemiséget képviseli a népi kultúra vizuális művészetében is. Az állat jelkép az emberben elemi szinten létező szellemiséget, az ablakon való kitekintés a külvilág felé forduló érdeklődést, a tudat kitágulását szimbolizálja. A zárt lehatárolt térből és sötétből tekint a végtelenbe és a fénybe. „Szép volt ez a fantasztikus szelíd kék lény, de mégis az a nagy fényesség, az tündökletes volt.”  – mondta a képhívó. Az égi fény színtelen vagy kevéssé színes. Olyan tünemény, amely megragadhatatlan. A tisztaság érzetét kelti, s ezt a megragadhatatlant fejezi ki a képzeletben a fehér és a napsárga, amely mintha a fantasztikus lényből áradna, de ugyanakkor meg is világítja, hogy láthatóvá válik fehér szőrén a halvány azúrkék árnyalat, amely szintén a transzcendencia színe.

Összefoglalva

A lelkekbe írt szellemi-genetikai kód szimbolizációja a könyvtár. A lélek mélyén rejlő lehetőségek, személyiség magvak olyanok, mint a könyvtár polcain a könyvek, amelyek tartalma akkor éled újra, ha valaki kinyitja és elolvassa.
A könyvtárszimbólumok elemzése során megjelent az emberi lélek több archetípusa. A felnőttek képeiben domináló volt a transzcendens funkciót kifejező kép és a mélymag egymást tartalmazó szimbólumai (méhkas, templom, szentély, folyó, sziget, csend, méh, kacsa, kert). A transzcendens kifejezést itt filozófiai értelemben használjuk: átlépés egy másik területre. A létszférák közötti közlekedés képei a szintén megjelennek: pl. a jármű, tükör, fa választásokban.
A gyermekek számára a könyvtár elsősorban személyiségük kiteljesítésének, építésének eszközét jelenti. Ebben a csoportban a személyiséget jelképező szimbólumok nagy száma volt jellemző: ház, vár, palota, sziget, és megjelent a haladás szimbóluma: a fa.
A művészek, írók metaforikus képeiben a könyvtári funkciók absztrahálódnak. A zárt tér archetípusa (sziget, barlang, templom, ház, csarnok, város), az esszenciális anyagok: kincs, méz, lélek orvossága, könyv, lexikon,
Az aktív imagináció során a vezető szimbólum a fény volt.
Ezeknek a valamilyen képpel kifejezett szimbólumoknak erőteljesebb, az érzelmeket mélyebben megérintő, megmozgató hatása van, amely más erőtérbe helyezi mind a képalkotót, mind pedig a hallgatót. „A szimbólumoknak egyszerre van expresszív és impresszív jellegük, egyrészt belső lelki eseményeket fejeznek ki képekben, másrészt pedig, miután átalakultak képpé –mintegy „inkarnálódnak” egy képzeletbeli anyagban –, jelentésteli tartalmuk révén befolyást gyakorolnak ugyanezekre az eseményekre, és így lendítik előre a pszichológiai folyamatok áramlását. Ily módon a szimbólumok a pszichés események valódi energiatranszformátorai.” (Jacobi)
És ez a rácsodálkozás – hogy ugyanazt a fogalmat vagy foglalkozást hányféleképpen, milyen sok oldalról lehet megközelíteni ‒ felszabadító és kapcsolatteremtő erőként aktivizálódik egy tréning során a résztvevők között. Az egyén számára tudatosulhat, hogy mások és saját maga is milyen belső képpel végzi munkáját. Önmegismerés és felismerés között cikázhatnak a gondolatok, érzések. A megvalósítás, a kifejezés, a jelentésadás élményét hozzák az egyéni szimbólumok. S a viszonyítások segítik a másik megértését, hogy könnyen vagy könnyebben megszerethetővé, becsülhetővé válhassunk egymás számára.

17. kép
Székely szárnyas nap

Irodalom

BENNET, Edward A.: Az igazi Jung. Budapest, Animula, 1997. 137 p.
BOLEN, Jean Shinoda: Bennünk élő istennők. Budapest, Studium Effektíve Kiadó, 2008. 296 p.
DÁVID Katalin: A teremtett világ misztériuma. Bibliai jelképek könyve. Budapest, Szent István Társulat, 2002. 350 p.
ELIADE, Mircea: A szent és a profán. Budapest, Európa Kiadó, 1987. 217 p.
JACOBI, Jolande: C. G. Jung pszichológiája. Budapest, Animus, 2009. 245 p.
JUNG, Carl Gustav: Az ember és szimbólumai. Budapest, Göncöl Kiadó, 1993. 330 p.
JUNG, Carl Gustav: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába. Budapest, Európa Kiadó, 1990. 219 p.
KERÉNYI Károly: Hermés, a lélekvezető. Budapest, Európa Kiadó., 1984. 126 p. (Mérleg sorozat)
MOLNÁR V. József: Örökség. Válogatott tanulmányok. Budapest, Örökség Könyvműhely, 2001.
Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és magyar kultúrából. Szerk. Pál József, Újvári Edit. Budapest, Balassi Kiadó, 2001. 550 p.
SÜLE Ferenc: A jungi mélylélektan napjainkban. Szokolya, GyuRó technik, 1996. 340 p.
TÁNCZOS Vilmos: Nyiss kaput, angyal! Moldvai csángó nép imádságok. Archetípikus szimbolizáció és élettér. Budapest, Püski Kiadó, 2001. 320 p.
TÁNCZOS Vilmos: Szimbolikus formák a folklórban. Budapest. Kairosz, Kiadó, 2007. 440 p.

* Lásd még KOVÁCS Csilla: „Vannak vidékek legbelül”. Tapasztalatok a foglalkozási képhívás alkalmazásáról a
könyvtárosok továbbképzésében. = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2011. 7. sz. 3–9. p.