Biblioteconomia : guida classificata
/ diretta da Mauro Guerrini
; condirettore Gianfranco Crup ;
a cura di Stefano Gambari ; collaborazione
di Vincenzo Fugaldi
; presentazione di Luigi Crocetti.
– Milano : Editrice Bibliografica,
2007. – XL, 1143 p.– (I manuali
della biblioteca)
ISBN 978-88-7075-634-0

Több mint ezer oldalas összefoglaló kézikönyvet jelentetett meg Milánóban I manuali della biblioteca (Könyvtári kézikönyvek) sorozatában az Editrice Bibliografica kiadó. A kötet Mauro Guerrini főszerkesztése alatt, mintegy nyolcvan munkatárs közreműködésével készült el.
A szerzők olasz könyvtártudományi kézikönyvet kívántak összeállítani, kifejezetten olasz érdeklődőknek – egyetemi hallgatóknak és szakembereknek. Amiért a magyar érdeklődők figyelmét mégis érdemes felhívni erre a szép munkára, az először is maga a tett – a példaértékű országos szakmai összefogás és eredménye, az elkészült könyv –, valamint a kötet összeállításának a módszere: a szerkesztés koncepciója és a kézikönyv felépítése.A kiadvány valódi összegző munka: tematikus elrendezésben a könyvtártudomány egyetemes és olasz ismeretanyagát szintetizálja és rendszerezi, ezért szakenciklopédiának is nevezhetnénk. Ismeretanyagában nem mond újat, csupán összefoglal, áttekinthetővé tesz, definíciókat közöl, visszatekint a történelembe, kiindulópontokat kínál fel a tárgyalt témakörök további tanulmányozásához. Ugyanakkor, s ezzel a szerkesztők is tisztában vannak, egy ma megjelenő összegző jellegű szakkönyv az információtudomány bármely területén csupán pillanatfelvétellel képes szolgálni.
Az egyetlen meglepetés, ami már az első szemrevételezésnél is feltűnik –, erre az “újdonságra” Luigi Crocetti is utal bevezető soraiban – a fejezetek, szócikkek rendszerezése: a Biblioteconomia ugyanis, merész ötlettel, a Dewey tizedes osztályozás legutóbbi, 22. kiadása szerint rendezi anyagát.
A kézikönyv címadó fejezete (020 Biblioteconomia) a könyvtártudományt olyan tudományágnak nevezi, amely meghatározott funkciók teljesítése céljából létesített dokumentumgyűjtemény (általánosabban: forrásgyűjtemény) és a gyűjteményekhez kapcsolódóan a rendszerezés kritériumait és módszereit kutatja. A célok, funkciók visszavezethetők az olvasóra (közösség/befogadó/kliens értelemben is), azaz a felhasználási igényekre. A (1) dokumentum, (2) gyűjteményalakítás és -kezelés, (3) funkciók (felhasználás) hármasának összetevői és kölcsönhatásuk a könyvtárat folyamatosan változó dinamikus rendszerré teszik, s visszahatva, a könyvtártudományt és eszközrendszerét is szakadatlanul formálják.
A könyvtáros szakma egyik alapvető feladatköre, a rendezés, rendszerezés,  tehát nemcsak definíciószerűen emelkedik ki azzal, hogy egy tudományfelosztáson alapuló szakrendszer válik a kézikönyv szerkesztési alapelvévé. A főbb fejezetek és a hozzájuk tartozó szócikkek a Dewey osztályozási rendszer hierarchiája szerint követik egymást. A Dewey-táblázatból természetesen csak azok a jelzetek kerültek a kötetbe, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a szélesebb értelemben vett könyvtártudományhoz. A kézikönyv bevezető oldalain ennek megfelelően a Dewey-osztályok szerinti felosztásban vannak feltüntetve a tárgyalt témakörök, mégpedig a 0 (számítástechnika, információ, általános kérdéskörök), 1 (filozófia, pszichológia), 3 (társadalomtudományok), 4 (nyelvészet), 6 (alkalmazott tudományok), 7 (művészet, szabadidő), 9 (történelem, földrajz) főosztályokból.
Szemléltetésképp felsorakoztatom az érintett fontosabb tárgyköröket – eltekintve a teljes  jelzetektől, illetve a részletesebb alosztásoktól, csupán a legfelsőbb hierarchiaszintek háromjegyű jelzeteivel utalva egy-egy témakörre vagy valamely jelzeten belül tárgyalt specifikusabb dologra:
 
001 –  Tudomány és ismeretek általában
002 –  Bibliográfiai univerzum
004 –  Informatika (az érintett alosztályok: például protokollok, internet, world wide web)
005 –  Programozás, adatfeldolgozás
006 –  Ismeretreprezentálás
010 –  Bibliográfia
015 –  Nemzeti könyvtárak
020 –  Könyvtártudomány (illetve Könyvtár- és információtudomány) (Biblioteconomia)1
025 –  Könyvtári tevékenység
027 –  Könyvtárak, könyvtártörténet
028 –  Olvasás
069 –  Muzeológia
070 – Könyvkiadás (olaszországi)
091 –  Kodikológia, papirológia,
174 –  Könyvtáros etika
303 –  Digitális eszközök
323 –  Cenzúra és szellemi szabadság
344 –  Könyvtári törvények Olaszországban
346 –  Szerzői jogok
470 –  Latin peleográfia
480 –  Görög paleográfia
686 –  Tipográfia
727 –  Könyvtárépítészet
741 –  Könyvdíszítés
909 –  Diplomatika
A szakrendi listából is látszik, hogy a kézikönyv a határterületekkel is foglalkozik. Hangsúlyt kapnak a könyvészetben és könyvtártudományban is hasznosítható történeti segédtudomá­nyok, ilyen például a latin és a görög paleográfia, diplomatika, papirológia. A nagyobb tárgyköröknek (például a 01 jelzetnél lévő Bibliográfia, Nemzeti könyvtárak és a 02 osztályba sorolt Könyvtártudomány) a szerzők természetesen tágabb teret szentelnek. A legterjedelmesebb, legtagoltabb kategória mintegy 450 oldallal a Könyvtártudomány, számos specifikusabb alosztályba csoportosított cikkel. Itt bontakoznak ki a könyvtári automatizálás, digitális könyvtár, állományalakítás, katalogizálás, bibliográfiai leírás és szabványai, osztályozási rendszerek, a tájékoztatás, az állománymegőrzés kérdéskörei. A 0xx jelzeteket elhagyva, az 1-es és a további főosztályokhoz kapcsolódó cikkek természetszerűleg már egymástól távolabb eső tematikával kerülnek a könyv lapjainak topográfiai szomszédságába.
Az eligazodást, visszakeresést a kézikönyv elején többféle mutató segíti: szerzői index (betűrend és osztályozási jelzet szerint); lexikográfiai elrendezésben a tárgymutató, helyesebben a tárgykörök indexe: a jelzetek olasz nyelvű terminusainak betűrendes mutatója; valamint a hierarchikus osztályozás szerinti tartalommutató.
A kötet végén a függelékben további eligazító apparátus kapott helyet több mint 100 oldalon: olasz és nemzetközi forrásdokumentumok; részletek olaszországi és nemzetközi közleményekből, szabályzatokból, egyezményekből; néhány könyvtár küldetésnyilatkozata, gyűjteményi és gyűjtőköri leírása, könyvtárhasználati szabályzata; rövidítésjegyzék; bibliográfia és a fontosabb webhelyek jegyzéke, Sitografia címmel. Ez a jegyzék – néhány szúrópróba alapján legalábbis úgy tűnik – a kiadvány leggyorsabban avuló része lesz: egyes internetcímek a mögöttük lévő tartalommal máris megszűntek vagy megváltoztak. Ebben természetesen semmi meglepő nincs, s a szerkesztők eljárásával messzemenően egyet lehet érteni abban, hogy a kizárólag hálózati hozzáférésű, elektronikusan létező szájtok, honlapok, portálok, adatbázisok felsorolását  valóban indokolt elkülöníteni a hagyományos bibliográfiától.
Az olasz nemzeti könyvállomány régi könyvek sokaságával tűnik ki, ennek megfelelően ebben a kézikönyvben is kiemelkedik az itáliai könyvkultúra: a könyv- és könyvtártörténet, olvasástörténet és nyomdászattörténet. Ugyanígy áttekintést kapunk Olaszország könyvtári rendszeréről, az itáliai könyvtáros szakma kialakulásáról és  jelenlegi helyzetéről, továbbá a nevezetesebb kutatóhelyekről, amelyek némelyike az egyetemes könyvtártörténet szempontjából is a legrégebbi gyűjtemények közé sorolható.
Az itáliai specifikusságokon kívül a korszerű könyvtári szolgáltatások és törekvések általános érvényű vonásai is megmutatkoznak: a könyvtári automatizálástól, digitális eszközöktől, csereformátumoktól az IFLA-programokig, a szemantikus webig vagy az egyszemélyes könyvtár (One-Person Library, OPL) fogalmáig az egyes témákat a kézikönyv relatív fontosságuknak megfelelően arányos terjedelemben, összehangoltan tárgyalja. Az egyetemes érvényű pontoknál kitérnek a jeles olasz szakemberek munkásságára vagy a kapcsolódó itáliai vonatkozások részletezésére.
A relatív fontosság arányainak érvényesülését a kötet szerkezetét megszabó Dewey osztályozási rendszer bemutatásán is tetten érhetjük. Melvil Dewey amerikai könyvtáros 1876-ban adta ki először tizedes osztályozási rendszerét, amely már megjelenésekor nagy sikert aratott. Négy emberöltő telt el azóta, a legfrissebb, 22. kiadás 2003-ban látott napvilágot. Az angol nyelvterületen és a világ számos más országában ma is népszerű, sok európai katalógusban más rendszerekkel párhuzamosan alkalmazott, és Olaszországban is meghonosodott klasszifikációs eljárás önálló jelzete 025.431 (De Classificazione Decimale Dewey). A többi könyvtári tartalomfeltáró eljárás között az Osztályozási rendszerek fejezetben (025.43 Sistemi di Classificazione generali) a megfelelő alosztás szerint a többi osztályozó rendszer között foglal helyet. Ezek között a Dewey tizedes osztályozás bemutatása viszont jóval terjedelmesebb (18 oldalt foglal el), mint európai rokona – párhuzamosan fejlesztett változata –, az Egyetemes Tizedes Osztályozásé (szűk 3 oldal). Egy magyarországi hasonló kézikönyvben minden bizonnyal fordított arányú bemutatás volna indokolt. Ugyanilyen terjedelemben, két-három oldallal szerepel a többi jelentősebb, világszerte ismert tartalomfeltáró rendszerező szisztéma is: a Library of Congress világszerte elterjedt tárgyszórendszere, valamint Bliss és Ranganathan történetivé vált kategorizációs sémája.
E koncepció szellemében kerül sorra egy fejezettel előrébb, a 025.3 jelzetnél, arányosított tárgyalásmóddal
a bibliográfiai számbavétel (Analisi e controllo bibliografico), az egyetemes vonatkozásokkal és az olasz sajátosságokkal;
az IFLA FRBR (Functional Requirements for Bibliographic Record – Requisiti funŹziŹonali per record bibliografici), és a társŹdoŹkumentumokban kifejtett modellek isŹmertetése; itt kell megjegyeznünk azt is, hogy az FRBR 1998-ban közreadott szövegét két évvel később már megjelentették olasz nyelven, a témáról 2000 januárjában pedig szemináriumot is rendeztek Firenzében, amelynek anyagát ki is adták;
a katalogizálás (Catalogazione), amelyben az 1960-as évektől jellemző nemzetközi szabŹvá­nyosítás és a jelenkori entitás–attribútum–kapcsolat modellre épülő bibliográfiai konŹcepció (FRBR) történeti elődeinek köréből három meghatározó személy kap külön szó­cikket is: Charles Ammi Cutter (1837–1903), Seymour Lubetzky (1898–2003) és Domanovszky Ákos (1902–1984, a kötetben a halálozás dátuma tévesen 19822);
a CIP-program (Catalogazione nella pubŹliŹcazione);
ISBN.További alosztályba került a katalógus, az opac (hálózatról elérhető könyvtári katalógusok) és metaopac (közös katalógusok, keresőfelületek), csereformátumok, metaadatok és jelölőnyelvek, retrospektív konverzió, majd a leíró katalogizálás külön fejezete. Az olasz és amerikai katalogizálási szabványok ismertetése után érünk el az autorizálásig (authority control). További több mint száz oldalon pedig a különféle dokumentumtípusok leíró katalogizálásának ismertetéséig. A 025.3 jelzettartományt a közös katalogizálás zárja, ezt követi már 025.4 jelzettel a tartalmi feltárás nagy témaköre.
A könyvtártudomány jelene globálissá vált – ezzel nincs mit tenni – írja bevezető soraiban Luigi Crocetti. Módszerei, eszközei egyetemesek, leírásukhoz és megismerésükhöz az angol terminológia alkalmazása elengedhetetlen. A szócikkekben meg is jelennek az olasz és az angol terminus-megfeleltetések. Ilyen szempontból érdekes megfigyelnünk azt, hogy egy-egy dinamikusan fejlődő részterületen a feltartóztathatatlanul terjedő angolszász szaknyelv milyen hatással van az olasz szakzsargonra: melyik kifejezést fordítják le olaszra, mit hogyan adaptálnak azok közül a szakterminusok közül, amelyekkel sok esetben a többi nyelv sem nagyon tud mit kezdeni. Egy ilyen eset például a webes dokumentumok, honlapok, adatbázisok jegyzékének a megnevezése valamilyen műszóval. Magyarul itt-ott hallani a webográfia, webliográfia kifejezést. A Biblioteconomia a más román nyelvekben is elterjedő, visszaromanizálható sitografia szót szentesíti azzal, hogy a kötet végén a válogatott bibliográfia után Sitografia címmel a legfontosabb internethelyeket veszi jegyzékbe. A szót talán így is magyaríthatnánk: a kézikönyv szitográfiája portálokat, opacokat, egyéb online adatbázisokat, virtuális tájékoztató szolgáltatásokat, teljesszövegű digitális könyvtárakat sorol fel. Olasz nyelvi környezetben a sitografia kifejezés hangzásban, és etimológiailag sem idegen az olasz nyelvtől. Első tagja ugyanis a latin situsból eredő közszó, ráadásul az angol site [szájt] pontos írásképi megfelelője.  Egy másik  szakkifejezés, a fentebb már ugyancsak szóba hozott authority control (jelzete 025.322 2) esetében  viszont az olaszosítás teljességgel elmaradt: a terminus technicus családot az olaszok hasonló  formában használják, mint az angol nyelven megszólalók: authority work, authority file, authority record, authority system, authority list.
Egy átfogó szakenciklopedikus kézikönyv alapvonásait nagyban meghatározza a témakörök kategóriáinak, fogalmi osztályainak és szintjeinek körülhatárolása, fontosságuk megítélése és a lényegkiemelés módja.
A lényegre törést e kötetben sikeresen segíti az, hogy a fejezetek, és a bennük foglalt azonos típusú szócikkek hasonlóan épülnek fel. A témakörök és az azokon belül külön szócikkel kiemelkedő témák bemutatásának elmaradhatatlan szerkezeti eleme a legfontosabb terminusok definiálása, a gyökerekhez való visszanyúlás, a történeti átívelés vagy összefoglalás, helyek, személyek, intézmények, szakmai szervezetek tevékenységének, összefüggéseinek bemutatása, a mai törekvések, irányelvek és az egyéb tényadatok rögzítése. Ésszerű a textusban a szakirodalomra való utalás módja is: a cikkekben a részletek kifejtésénél szóba kerülő forrásmunkák a szövegbe ágyazódnak, és nem kerülnek redundáns módon a szöveg végi ajánlott olvasmányok listájába: oda csak a legfontosabb olasz alapművek és a legjelentősebb nemzetközi érvényű (összefoglaló) forrás- és szakirodalom kerül. A kötet végén közölt irodalomjegyzék további szerkesztés és válogatás eredménye.
A kézikönyv ismeretanyagának áttekinthetőségét segítik az illusztrációk, ábrák, keretes mellékletek, modellek, folyamatábrák, képek, a webhelyek és adatbázisok használói felületeinek részletei. A visszakeresés viszont nehéz lehet azok számára, akik nem járatosak a mesterséges nyelvű információkereső nyelvek világában: az apróbb, specifikusabb információk kiderítése ugyanis csak úgy lehetséges, ha ismerjük a Dewey-táblázatot vagy a rokon Egyetemes Tizedes Osztályozás hierarchikus szerkezetét, logikai felépítését. Ehhez az olvasónak át kell látnia a szakterület egészét és tudományfelosztási rendszerét, a különféle kategóriaszinteket. A kötet így elsődlegesen a tárgykörönkénti áttekintésre válik alkalmassá, az önálló címszóként nem szereplő tematikák vagy az apróbb, specifikusabb információk asszociatív visszakeresése csak megfelelő szakismeret birtokában lehetséges. A részletesebb tárgy- és névmutató, vagy a Dewey-rendszer kiadásainak külön köteteként megjelenő relatív indexhez hasonló segédapparátus (az egyidejűleg több tárgykör vonzatába kerülő tematikai egységek, rokon fogalmak tárgyköri összefüggéseit feltáró betűrendes mutató szinonimikus megfeleltetésekkel, egyértelműsítőkkel és “lásd még” utalókkal) nyilvánvalóan már túlmutat e vállalkozás keretein, és a megvalósíthatatlan kényelmi elvárások kategóriájába esik. Viszont, ezen a ponton talán érdemes kiemelnünk azt, hogy a kézikönyv épp ezzel a szerkezettel ösztönözheti olvasóját a szakmai alapismeretek megszerzésére és a kategoriális gondolkodásra. Összegzésképp annyit mondhatunk: az olasz kézikönyv átfogó és kiegyensúlyozott összefoglalása a könyvtártudomány régi hagyományainak és új irányzatainak. Azzal a gesztusával, hogy egy klasszikus, nemzetközileg ma is széles körben alkalmazott, rendszeresen aktualizált osztályozási rendszerre építi anyagát, hitet tesz amellett, hogy a szakterület több évezredes vívmányainak, módszereinek és gondolkodásmódjának továbbra is vannak távlatai.*

*A recenzió megírásához Mátyus Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Olasz Tanszékének oktatója nyújtott nyelvi segítséget. Szívességét ezúttal is köszönöm.